Biztosítás. Tartarus. Vash + Steg-'in

Steg’-in
Még három lövés becsapódott és krátert hagyott maga után. Percek multán nem érkezett újabb lövés. Nap is egyre alacsonyabban van éjjel pedig apró, de megállíthatatlan léptekkel közeledik. Éj nyomában pedig az aratók.

Vash
Pilóta faarccal ránézett a térképre. Megnézte a három kijelölt bolygót. Maga elé nézett, megváltoztatta a hajó irányát, visszanézett a térképre, még egy kicsit kormányozta a hajót, visszanézet és sikerült, pozícionálta. Végül felordított.
- Ez olyan hülye, mint a seggem! Ezeket mondják nálunk intelligensebbnek? Ezért fog kihalni az egész galaxis!
- Mi a baj? – Kérdezett a pilótára a parancsnok.
- Néz már rá a térképre! Var, Föld és a Ryushi majdnem egy tökéletes derékszöget zár be. Az a harmadik bolygó Ryushi! Nem rég voltunk ott.
- Mit keresünk mi Ryushinál? – Kérdezett közbe a néger.
- Irány Ryushi. Minél előbb élhető bolygónál kell lenünk. Ott majd megkeressük Machiko házát, elvben működő rádió van ott. Csak pár hét a sivatagban. Milyen gyorsan megy ez a vacak? – Kérdezte a pilótát, ám az hírtelen lelassított. – Ez mi volt?
- Nem tudom. Lehet már a galaxis túlsó felén vagyunk. Valami nagy mellet elmentünk. – Pilóta megfordította a hajót, hogy lássa mi volt az. Két csillag. – Akkor most lassan nézelődünk, hogy hol van a bolygó.


// Var ugye a predator név, Blior az emberi, ergó emberek azonnal Bliornak értik. //

Órák óta vándorolsz, a táj nem változik, leszámítva, hogy alig észrevehetően fényesebb a környezet. Semmi nem történt, úgytűnik abban bíznak, hogy orbitális pályáról szétlőttek.
Ezek szerint van bőven időd átgondolni a teljes életedet.

Pilóta majdnem felnevetett, így csak kuncogott.
- Mégis Isten az emberek közé küldte a fiát. Arról meg gondolom nem is hallottál, hogy vannak emberek kik megérzik az idegeneket, sőt képesek kis időre akár lefagyasztani is őket, csak az elméjükkel. Vagy ha százmillió évnél is régebben kihalt állatokat feltudtok éleszteni. Na majd akkor vissza térhetünk erre az eszmecserére.
- Ne hergeld. – Szolt rá a parancsnok. – Tudod, hol lehet a bolygó? Két nap már meg van.
- Ötletem sincs. A csillagok alapján mikor utoljára itt voltunk elvben jó fele haladunk. Amúgy Blioron láttátok a dínókat?
- Nem.
- Még most fejezd be!
- Ott a bolygó. – Bökött előre a pilóta. – Már csak le kellene szállni. Túlsó felén van, amit keresünk.
Bolygó orbitális pályáján a pilóta megkerüli a bolygót, a sötét esti féltek felé. Ami viszont váratlan volt az egy emberi flotta mibe így sikerrel belefutott. Azonnal a bolygó felszíne fele vette az irányt. Hát igen, mi történik, ha egy sötét klán hajót meglátnak az emberek? Persze ellenségre azonnali tüzelés. Ez most sincs másképpen.

Nem fognak senkit meglátni. Egy plazma lövedék súrolta a hajót, illetve fel is égette a burkolatát egy helyen. Pedig ezek a hajók jól bírják a forróságot. Mégis egy laza súrolás már felsértette a burkolatot az egyik hajtóműnél, mi berobbant. Majd egy másik hajtómű. Maradékokkal el lehetne evickélni az űrben, ám a bolygó tömegvonzásával nem lehet már dacolni.
Pilóta igyekezet minél gyorsabban letenni a gépet a felszínen. Persze ez nem függőleges zuhanást jelentet, ám enyhe szögbeli ereszkedés sem lehet, mert a felső légkörben szétégnétek ennyi idő alatt. Szóval a hajó lángolva zuhan.
Utolsó emléked, hogy a felszín vészesen közel van, majd elsötétül minden. Sötétségben kis fénylő pontok jelentek meg. Magadhoz tértél.
Hajó természetesen lángol, ám épp bőrrel megúsztátok. Néhány kósza lövést valamelyik ember leadott.
- Hagyd. Felderítő. – Szolt a parancsnok. – Értelmetlen lőszer pazarlás.
- De jelenti a helyzetünket!
- Már megtette. Xenoknak nem kell rádió, hogy kilométerekre üzenjenek. Nem figyelt oda a „képzésen”?

Sokáig nem jött válasz. Végül órák múlva jött egy.
Bemértünk. Kis idő és ott leszünk. – Ez érkezett egy vadász hajótól, mely pár óra múlva itt lesz. Megadták a helyzetüket, innen tudod, hogy nemsokára ide érnek.
Ám a kérdés, hogy te egyben leszel-e még akkor mikor ide érnek. Aratok a sötétre másznak elő, ám még most sem vagy a tényleges nappali zónában. Egy felderítő pont beléd botlott. Nem olyan nagy mikkel eddig futottál össze ám így is méretes bestia. Természetesen nem kíván életben hagyni, gyorsan szándékozik veled végezni.

// Vash kalandod itt folytatódik: Ryushi » Síkság » Homoktenger
35 Skill pontot adok, és 100 megbecsülést. Naplódat frissítsd majd. Számodra a Biztosítás kaland véget ért sikertelenül, mostantól a Global kalandban vagy. Térképen 19-el jelölt sós sivatagának délnyugati részén. //

Csak hörgött és morgott az arató. Így egyedül a nyak megtámadása maradt. A lény nem tudta hárítani a támadást, ám kitérni megpróbált. Fél siker volt. Nyakát átdöfte a lándzsa ám nem érte se a nyelő sem a légcsövet. Vére az kiserdült
Jobb karjának suhintásával viszonozta a támadást. Nem volt olyan erős, mint a múltkori egyedeké, ám ez is fájt. Tehát most nem volt alkalmad megtapasztalni a repülés mámorát, csupán csak az aljnövényzet érdességét sikerült megtapasztalni.

Lény őrült mód megpróbált megszabadulni a lándzsától. Mintha viszketne a nyaka úgy elkezdte karmolászni, ám most a lándzsától próbált megszabadulni. Végül a sikerült neki, a lándzsát kitépni. Fájt neki, a sebből pedig enyhén vér spriccel.
Lándzsa előtted landolt. Ismét kézbe vehetted és támadhatsz vele. Ám jobb mellső lábával megelőző csapást próbált tenni. Támadásodat megszakította és megtántorodtál a csapástól, ám állva maradtál. Viszont a lándzsa felsértette a bőrét, így újabb sebből vérzik.

A lény ismét megindult ám már fásultabban. Lándzsa újabb vérző sebet ejtett a lény lágyabb részén a karján. Ám eme kis seb bevitelének ára volt. Lény kiütötte Steg-’in kezéből a lándzsát, mi bele állt egy fatörzsébe. A lény másik karral támadt.
Karmai beleakadtak a páncél egyik lemezébe és a lendület miatt az Awu'asa egyik lemezét letépte. A lendület miatt földre kerültél. A lény viszont tétovázott, majd két lábra állt lomhán, hogy lesújtson. Vérveszteség már érződik lomhaságán.

Lény felfogta, hogy áldozata már rég nincs sújtásának útjában, ám nem tudott már módosítani. Így mérgében felüvöltött és a sújtásában nem a fizikai ereje, hanem csak a súlya volt mi megrengette a földet.
Ám még valami mi visszavetette támadásának erejét. Légcsövét és nyelőcsövét elvágta a shuriken. Vér spiccelt ki a sebből és a vér által feláztatott földre dőlt. Még kis idő míg kivérzik, ám már nincs ereje a harcra.

Könnyedén kigurultam az éppen taposáshoz készülő bestia alól, de hát ez nem is csoda, elvégre jelentős sebekkel és hihetetlen mértékű vérveszteséggel büszkélkedhetett. És bár észrevette, hogy már rég eltűntem alóla, de a lendülete tovább vitte. Kellemes meglepetésként ért, hogy dobófegyverem elvágta a nyakát, de azért egy kis elégedetlenség is társult hozzá, mert apám sokszor hangsúlyozta, hogy az ilyen típusú fegyvereket nem dobálni kell, hanem közelharcban vágásra használni.
~ Ezért most belepasszírozna a földbe. Vagy nem. Inkább én tenném azt vele ha megpróbálná. De büszkén állt a fekete harcos elé, ezért nem hiszem, hogy ez megriasztaná. - gondoltam, miközben feltápászkodtam. Az én függőleges helyzetbe kerülésemmel meg is történt a teljes szerepcsere, mert immár ellenfelem volt vízszintben.
- Jól harcoltál. Nagyszerű trófea leszel. - mondtam neki miközben elpárolgott a vörös köd nagy része. A harc végeztével átlag esetben visszakerültem volna passzív helyzetbe, de még túlságosan is sok adrenalin volt ehhez a véremben. Így jobb lehetőség híján úgy döntöttem, hogy összeszedem a lándzsámat és a shurikenemet abban az esetben, ha ez utóbbi nem maradt meg a felderítő nyakában. Ha ott maradt, akkor azt csak akkor szerzem vissza, ha az aratószerűség már végleg kinyúlt. Természetesen mindenképp megvárom, amíg kileheli a lelkét, mert amúgy sincs túl sok egyéb teendőm a várakozáson kívül, valamint a trófeáját is be akarom gyűjteni. Ha a lény megdöglött, akkor fejéből trófeát csinálok, de közben mindvégig ügyelek a környezetemre. Ez után nincs más hátra, mint várni.
~ A dög közelében várni egyrészt nem túl bölcs, mert idecsalhatja a dögevőket, másrészt viszont pont, hogy előnyös, mert jó jelzés a mentőhajónak - mintha kéne ilyen - illetve fedezéknek sem utolsó.
Ezen gondolatmenet után úgy döntöttem, hogy a hulla mellett fogok várakozni, amíg meg nem érkezik a felmentősereg. Remélhetőleg a trófeáim száma és változatossága elegendő lesz, hogy csökkentse a küldetés sikertelensége miatti szégyenemet...

Eltartott egy kis ideig, amíg sikerült minden előre eltervezett dolgot elvégeznem. Ez a nyamvadt dög még a kimúlása után is csak a lehetőségeket kereste, hogy több bosszúságot okozzon nekem. Ismét kezdett vörösbe fordulni a világ, de türtőztettem magam. Egy halott ellenfél rugdosása nem lenne vadászhoz méltó cselekedet, pedig nagyon kedvem lett volna belerúgni egyet a tetembe. Végül sok szenvedéssel töltött perc után sikerült trófeává varázsolnom a lény fejét és fegyvereimet is összeguberáltam.
~ Semmi nem mehet úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de van egy olyan érzésem, hogy a szenvedés sokkal inkább része az Ösvénynek, mint amennyire a legtöbben képzelnék.
Mire nagy nehezen végeztem, a felmentősereg is jelentkezett a nem éppen kecsegtető hírekkel.
~ Pauk! Örülök neki, hogy azok a Sötét klánosok már nem a testvéreink és szabadon lehet vadászni őket. Csak találkozzak egyikükkel is, és biztos, hogy pillanatokon belül Thei-de lesz.
Jobb ötlet híján a megadott találkozási pont felé indultam. Fegyvereim ugyan készenlétben voltak, de csak kettős pengéimet eresztettem ki mind a két karomon. Mivel szeretem a kihívásokat és a közelharcot, úgy döntöttem, hogy következő harcomat az eddig előnyben részesített lándzsa helyett megpróbálom csak a Ki'cti-pa-immal megvívni. Ilyet csak a legbátrabb - és a legőrültebb - Yaut'ják tesznek. Természetesen ha nagyon szorult helyzetbe kerülök, akkor más fegyvert is használok.
~ Lehet, hogy már jó néhány trófeát begyűjtöttem, de a vérem még mindig forr. Nem tudom, hogy hány trófeát leszek még képes magammal vinni, de ha találkozok egy újabb ellenféllel, akkor az is a trófeafalamra fog kerülni.
A további harc gondolatára izgatottan felkerregtem és halkan elordítottam az Éjfél Csókját. Azért halkan, mert ugyan vágytam a harcra, de teljesen hülye sem voltam. Csak a Zazinhoz hasonló tudatlanok és a Beavatatlanok keresik az idő előtti találkozás lehetőségét a Fekete Harcossal. Én pedig arra nem vágytam. De ha el is érkezik az idő, büszkén, az általam elejtett ellenfelek után fogok a Fekete Harcos elé lépni. Így hát minden figyelmemet a környezetben esetleg megbúvó ellenfeleknek és az útnak szenteltem.

Az Aratónak nevezett lények bömbölései kísérték utamat és néha még egy-egy kis példány is feltűnt a szeme előtt, de ezek túl kicsik voltak, hogy jelentős trófea váljon belőlük. Ráadásul nem is mutattak támadó szándékot.
~ Ezek biztos olyanok, mint a Yautja csecsszopók. Csak álmodoznak a préda leterítéséről, de nem sokan mernek cselekedni.
Fél szememet a kis lényeken tartva folytattam utamat, míg el nem értem egy lyukakkal teletűzdelt sziklafalhoz.
~ Több lyuk van ebben a sziklában, mint egy Beavatatlanok felkészítésére szolgáló hajó lőterének falaiban.
A sziklán egy ösvény is vezet felfelé, ami a kelleténél könnyebbé tette a dolgot. Viszont a lyukakból érkező üvöltések élvezetes szituációt sejttettek. A fal mellett valaha egy híd ívelt át a szakadék fölött. Láthatóan 'mber gyártmány és valószínűleg ők voltak, akik felrobbantották. Gondolkodás nélkül elindultam a szerpentin felé. A híd túl bizonytalan volt, ráadásul az Éjfél Csókja is jelezte: nem áll szándékomban harc nélkül elérni a célhoz. Azt terveztem, hogy végiglopakodok a szerpentinen, de ha megtámadnak, akkor felrohanok és fent szállok szembe az ellenféllel, a terv szerint csak duplapengéimet használva.

//Bocs a rövid, lapos postért, de orosz beadandó után ennyi energiám maradt//

Az elméletem helyes volt és az Ooman jármű tartalma jó nagy ricsajjal felrobbant, ezzel pedig hasonló sorsara ítélte üldözőimet is. A háromból kettőnek annyi, az utolsó pedig megsérült.
~ Ezekkel se lesz több gond. - gondoltam, de belül elégedetlenséget éreztem. Nem én öltem meg az Aratókat, hanem a robbanás, így nem is voltam méltó a trófeájukra. Csapdába csaltam őket, nem pedig párharcban nyertem, ezért saját hitem nem engedte, hogy úgy könyveljem el, mintha én ejtettem volna el őket. Természetesen a robbanást én sem úsztam meg sértetlenül de ez volt a legkevesebb, tekintve, hogy segített üldözőim megfékezésében. Őrült vagyok, de nem ostoba. Három Arató ellen nem sokat tehettem volna. Ráadásul ez a fájdalom eltörpült más sérüléseimhez képest.
Sérüléseimmel nem foglalkozva - bár azért némelyik eléggé fájt - folytattam utamat a szerpentin út teteje felé, ahova egy Hunter osztályú hajó közeledett. Reménykedtem, hogy a testvéreim azok és nem Sötét klán harcosok, bár sokkal izgalmasabb lett volna az utóbbi. Azért biztos, ami biztos váll-lövegeimet aktiváltam és mindkét ki'cti-pa-m használatára felkészültem.