faj: yaut'ja
név:Setg-'in
nem: hím
becenév: nincs
születési hely: predátor őshaza
születési dátum: 2087
kor: 103 év
rang:Beavatott
külső jellemzők: 238cm magas, izmos testalkatú Yaut'ja, mivel főként közelharcra van kiképezve. Különleges ismertető jele egy vágás az arca bal oldalán (a homlokától a szemén keresztül az álláig, ferde vonalban).Haja jellegzetes Yaut'ja stílusban van elkészítve. Ezen kívül a jobb felkarján húzódik egy karmolás, amit még beavatáson szerzett.
Belső jellemzők: Becsületes, utálja: ha valaki fegyvertelen, terhes, vagy gyenge lényt bánt. Ezzel ellenben tiszteletlen, hirtelen haragú, ha bedühödik, akkor tör, zúz, és haragja csak akkor múlik el, ha a felelőst megöli, vagy az eléggé érdekes dolgot mond neki (a kíváncsiság elnyomja a dühöt) és ha el van keseredve, akkor nagy hülyeségeket tud csinálni. Sokan nem kedvelik hirtelen haragja miatt, ezért elég magányos. Érdeklődik a tudomány, a fegyverek (+ felépítésük) és a komputerek iránt. Különös hobbija, hogy szemétből fegyvereket csinál (lásd gyerekkor). Szeret vele egyenlő ellenfelekkel megmérkőzni, meditálni, gyakorolni. A fogság miatt gyűlöli az embereket és ha meglát egyet nem nagyon tudja visszafogni magát, megtámadja.
Felszerelés: Ki'cti-pa mindkét kézen,2 db váll löveg ( a rendes + a gyerekkori), 2 db shuriken, teleszkópos lándzsa, kések ( gyerekkori és az arénás savvérű fullánkjából), ceremóniás kés és az alap felszerelések: test háló, maszk ( bal oldalán van 3 pirossal festett karmolás nyom ), királynő szemfogakból készült nyaklánc, amit az apjától kapott,medi készlet, álcázó,energia töltő és Awu'asa.
Születésem napja: Apám visszatért egy felderítésről. Amikor belépett a házba, ott találta anyámat velem. Odajött, felkapott és elkezdte vizsgálni, hogy milyen vagyok. Gondolom az érdekelte, hogy jó vadász leszek-e? Én erre orrba rúgtam (természetesen nem szándékosan). Erre apám elkezdett nevetni és azt mondta anyámnak: "Megjött a jövő nagy vadásza. Halálos harcos lesz belőle." Anyám pedig csak annyit felelt neki : "Steg-'in - halálos".Apám azt válaszolta, hogy remek név lesz a nagy vadásznak. Hirtelen elővette a nyakláncát, amit királynő fogakból csinált, majd a nyakamba akasztotta. „Ez legyen a tiéd kicsi harcos. Remélem neked is olyan szerencsét fog hozni, mint nekem.”
Gyerekkorom: Kíváncsi kisgyerek voltam. A 19 nővéremből 3-mal nagyon jól kijöttem, de a többiek utáltak, mert nagyon harcias voltam. Anyám nem nagyon foglalkozott velem, hanem a nővéreimet tanította. Apám nagyon kicsi koromtól kezdve tanított a pusztakezes harcra. Minden nap a házunk edzőtermében, vagy az erdőben töltöttük a legtöbb időt. Apám tudta, hogy ha fegyvert adna egy ilyen fiatal gyerek kezébe, azzal nagy hülyeséget csinálna, ezért csak a pusztakezes harcot gyakoroltuk. Apa egyik régi páncélját kellett ütnöm pár órán keresztül. Ez után egy nagy követ. Mikor az ütéssel végeztem, tanított pár fogást, majd nekiálltunk bunyózni. Ha felszisszentem, akkor erősebben támadott, amit soha nem tudtam kivédeni. Egyszer rosszat álmodtam: egy savvérű fészekben voltam királynőkkel körülvéve. Amikor elmeséltem apámnak ő bevezetett a szobájába (Eddig soha nem engedett be) és megmutatta trófeafala legszebb díszét: egy Kiande Amedha királynő koponyáját, aminek a történetét is elmesélte: " Bent voltam a boly belső részében. Azon a vadászaton majdnem 30 kemény húsút öltem meg. Egyszer csak meghallottam azt a borzalmas ordítást. Abban a pillanatba megjelent egy királynő, és 5 kemény húsú. Azt hittem, hogy ott fogok meghalni. Elhatároztam, hogy ha ezt túlélem, akkor máshogy fogom nézni az életet, többet leszek a gyerekeimmel. A két váll lövegemben 3 és 4 lövésnyi töltés volt. Először lelőttem a két hátsó , majd a három első kemény húsút. Maradt két töltényem. A királynő megindult felém. Én mind a két tölténnyel az egyik térdét lőttem meg. A királynő elesett, én felugrottam, és a dupla pengémet a nyakába szúrtam.” „Fiam ez a történet tanítson meg téged is arra, hogy amíg van fegyvered és valami amit nagyon szeretsz, akkor a leglehetetlenebb helyzetekből is ki tudsz jutni élve.". Ezen túl apámra gondoltam, arra, hogy csak azért bánik velem ilyen keményen, mert életben akar tartani és soha többé nem volt rémálmom. Egy nap, amikor apám elküldött boltba alkatrészért a váll-lövegéhez, én vettem egy pár plusz alkatrészt is. Hazavittem a cuccokat, majd a felesleget felkapva elmentem guberálni. Pár szemétdarabból és a plusz alkatrészekből építettem egy váll-löveget és egy dárdavetőt. Ezekről apámnak nem szóltam, mert nem akartam, hogy megharagudjon, amiért megszegtem azt a szabályát, hogy a saját-készítésű késemen kívül más fegyvert nem birtokolhatok. Minden nap kijártam az erdőbe a pokolkutyámmal, és tanultam a lövészetet, idomítottam a kutyámat. Egy reggel megmutattam a barátaimnak, akik elnevették magukat és azzal gúnyoltak, hogy az a szemétkupac még forogni sem tud, nemhogy lőni. Én erre mérgemben állon vágtam az egyiket, de úgy, hogy elfeküdt a földön, majd a levegőben repülő lényre irányítottam a löveget és lelőttem. A többiek odamentek az égett hullához és látszott rajtuk, hogy egy kicsit megijedtek. Minden nap estefelé kijártunk az erdőbe, és együtt gyakoroltunk. Apám időközben nekiállt tanítani a fegyveres harcra is (de a fegyvereket előlem elzárva tartotta és csak gyakorlásnál kaptam meg őket). Kihangsúlyozta, hogy egy lőfegyverrel semmit nem érek el, ha az esetleges célpont az orrom előtt van és véletlenül jó közelharcos, ezért megtanított a teleszkópos lándzsa, a Ki'cti-pa és a shuriken használatára (utóbbit közelharchoz is lehet használni). Egyik nap enni akartam, de nem volt mit. Apám még nem jött haza, mert valami vadászat féleségen volt. Én felkaptam a fegyvereimet és elmentem vadászni.
Első vadászat : Szóltam Bakuub-nak ( ő a pokolkutyám), hogy menjünk. Együtt elmentünk az erdőbe és nekiálltunk nyomot keresni. Segített a kiváló szaglása is, de alapjában véve én is jó nyomolvasó vagyok. Egyszer csak Bakuub felordított. Én azonnal odafutottam hozzá, majd meg is tudtam, hogy mi volt az ordítás oka. Előttünk pár száz méterre egy Gurdam legelészett. Mi lassan elkezdtünk osonni, de sajnos a lopakodás nem az erősségem, ezért észrevett. Azt hitte, hogy meg akarjuk támadni (és jogosan gondolta ezt), ezért futva elindult felénk. Én lábon akartam lőni a váll-löveggel, ahogy apa meséjében van, de nagyon izgultam, ezért elvétettem a célt és csak éppen hogy megperzselte a bőrét. Gyorsan lekaptam a dárdavetőmet a hátamról, mert eszembe jutott, hogy a váll-löveg használata után csak egy kupac ehetetlen égett hús maradna. Célba vettem és ezúttal nem hibáztam, telibe találtam a térdét a dárdavetőmmel, amitől előre esett. Utasítottam Bakuub-ot, hogy harapja át valamelyik hátsó lábán az izmot, nehogy felkelhessen. A Gurdam még kapálózott a fejével, ezért Bakuub onnan nem tudta megközelíteni, így az rám maradt. Felém csapott a fejével, ami elől kitértem, majd a késemmel torkon szúrtam, de úgy, hogy még a gerincoszlopát is átszúrta a kés. Ez halálosnak bizonyult. Bakuub odajött hozzám, mire én megsimogattam a fejét. Ezután egy hatalmas probléma merült fel: nem tudtuk, hogy hogy vigyük haza ezt a nagyra termett növényevőt. Végül a váll-lövegemmel lelőttem egy pár ágat a közeli fáról, és ezekből rögtönzött hordágyat csináltam, aminek az egyik felét Bakuub hátára kötöttem, a másikat pedig én fogtam meg. Az ötletem jónak bizonyult, mert alig 1 óra alatt haza értünk. Fura módon anyámat a konyhában találtam, amikor hazaértem. Nagyon meg volt lepődve, hogy elejtettem ezt a vadat, apám pedig még mindig nem volt otthon. Kérésére elmeséltem, hogy hogyan csináltam és megkértem, hogy csináljon belőle valami kaját. Anyám hirtelen megszólalt: „ A dárdát is együk meg?” „Nem, azt nem kell”. Odamentem a majdani vacsorához és kihúztam a mélyen a csontjába fúródott dárdát. A nap többi része arról szólt, hogy vártam, amíg anyám azt nem mondja, hogy ehetem a zsákmányt. Hirtelen eszembe jutott valami és odamentem anyámhoz és elvettem a fejet. Anya azt mondta: "Tisztítsd le, este mutasd meg apádnak is." "Oké" A szobámba menet odajött a nővérem is: "Többször kéne járnod vadászni. Már kezdem unni anya főztjét„ Köszi.” Megérkeztem a szobámba, ahol nekiálltam letisztítani a trófeát. Nem volt könnyű feladat, de sikerült. Nagyon jól nézett ki az ajtó fölött, ahova raktam. Aznap amikor apám hazaért, én elmondtam neki mindent és megmutattam a trófeámat. Ő nem lett dühös, csak annyit mondott: „Felnőttél”.
Átlag napjaim : Ez után már tőle kaptam engedélyt, hogy járjak vadászni a bolygónkon. Az edzést még keményebben folytattuk és megkaptam első közelharci fegyvereimet. Ott voltak a szobám falába fúrt kampókon. Az arénában többször is összemértem az erőmet több Yaut’jával is. Az ilyen helyzetekből győztesen kerültem ki. Az arénától, a kiképzéstől és a vadászattól egyre izmosabb lettem, majd a végén felülmúltam apámat is. Már nem tudott legyőzni. Még 2 évem volt a beavatásig.
Első savvérűm: Egyik este az arénában ültem és néztem, ahogy apám egy fogságban tenyésztett savvérűvel küzd. Ő állt nyerésre, de a dög hirtelen fejbe vágta a farkával, amitől apa elrepült és elájult. Én berohantam az arénába félrelökve az őröket, és befutottam apám mellé. A savvérű felém fordult és rám támadt. Felém vágott a farkával, ami gyorsabb volt mint hittem, és az arcom bal oldalát megvágta (homloktól szemen keresztül le az államig). Szerencsére én becsuktam a szememet, ezért azt nem vágta el, tehát nem vakultam meg, de a vérem a szemembe folyt, ezért a bal szememre nem láttam valami jól. Mondani se kell, hogy az ütés erejétől kicsit hátrébb estem. Gyorsan felkeltem és kerestem ellenfelem. Meg is láttam, amint futott felém karjait kitárva, támadásra készen. Én lebuktam és hasba vágtam. Ez után felém vágott a farkával, ami elől most gyorsan kitértem, megragadtam a mellettem elhaladó nagy fullánkot és az álla alá döftem, majd gyorsan hátra ugrottam, mert sokat tanultam ezekről a lényekről és tudtam, hogy a vérük savas. Ez után odajött az egyik őr és jól fejbe vágott, amiért ilyen hülyeséget csináltam. Én mérgemben kihívtam párbajra, amit a gyáva nem fogadott el. „Nem kívánság műsor!”- mondtam és olyam erővel vágtam arcon, hogy két agyara is letört. A harmadik pedig a becsapódás következtében tört le. Mikor láttam, hogy nem kel fel, kikaptam a kezéből a lándzsát és elindultam a savvérű hullája felé. A lándzsával lecsaptam a tetem fejét, majd világgá ordítottam győzelmemet. Visszaadtam a fegyvert az éppen feltápászkodó gyáva őrnek, akit mindenki cikizni kezdett azért, mert nem fogadta el a kihívást és mi több, még le is győzték. Ezt a szégyent nem mossa le magáról egy könnyen. Én visszamentem a fejhez, felkaptam a földről, majd odasétáltam apámhoz. Ő most ébredt fel és nem tudta, hogy miért nem halt meg. Amikor meglátta a sebemet, majd a banán alakú fejet a kezemben, egyből rájött a dologra. „Büszke vagyok rád”- mondta. „Köszi.” A párbajom után mindenki tisztelettel bánt velem, kivéve a dokit, aki lecseszett, amiért ilyen vágást kaptam. Ez után a napjaim átlagosan teltek.
Beavatásom előtti nap: Apámmal egy rövid felderítésre mentünk, ahova vittük Bakuub-ot is. Kiderült, hogy a bolygón ‘mberek vannak. Egy csapdába sétáltunk. Az ’mberek lelőtték szegény Bakuub-ot. Én ezen kiakadtam és megöltem mindet. Megnéztem, hogy segíthetek e Bakuub-on, de egy pillantás a sebére elég volt ahhoz, hogy meggyőzön az ellenkezőjéről. Mondtam apámnak, hogy vigye vissza a döglött állatot a hajóra, mindjárt megyek én is. Ő visszaindult a tetemmel a hajóhoz, én meg elindultam az ’mber bázishoz. Beérve egy csomó embert lemészároltam, de az egyik valami altató féleséget adott be nekem, mielőtt levághattam volna a fejét. Én gyorsan lefejeztem, majd az álommal küzdve az alkari panelemről küldtem egy „Ne várj rám, hanem indulj!” üzenetet apámnak. Ezután összeestem és elaludtam.
Fogságban: Egy furcsa, alacsony mennyezetű szobában ébredtem. A fegyvereim nem voltak nálam. Az ágyféleséghez oda voltam kötözve valami bőrszerűséggel. Rájöttem, hogy az Rynth bőr. Mivel elég gyenge anyag, ezért eltéptem és felültem. Ekkor megláttam fogva tartóimat, az ’mbereket. Valamit mondtak fura nyelvükön, majd 4-en közülük fegyvert fogtak rám, az 5. pedig elindult felém. Lenyeltem a haragomat, mert tudtam, hogy ha megölöm, akkor a többiek lelőnek. Mire az ’mber odaért hozzám, már láttam, hogy a kezében van 2 rágcsáló. Az egyik élt, a másik halott volt. Rámutattam a halott rágcsálóra, és azt mondtam: „Thei-de”. Erre ő is rámutatott arra az állatra és azt mondta, hogy : „halott”. Ezzel próbáltak megtanítani a nyelvükre. Nem nagyon sikerült nekik, mert másféle hangképző szerveink vannak. Csak egynéhány szót tudtam kimondani rémes akcentussal. Azt nagyjából megértettem, amit mondtak, de azt sem 100 százalékosan. Börtönőreim megkedveltek, de én gyűlöltem őket, amiért bezárva tartanak. Egy póker nevű játékuk viszont eléggé tetszett. Sikerült ellesnem, hogy hogyan is kell játszani, de soha nem volt alkalmam kipróbálni. Néha elvittek valami laborba, hogy tanulmányozhassanak. Egyszer, csak úgy heccből felvágtak, megnézték, hogy milyen vagyok belülről, majd összevarrtak és visszavittek a cellába. Sokszor próbáltam öngyilkosságot elkövetni, de mindig beadtak 4-5 adag altatót ( azért 4-5 adagot, mert egy Yaut'ja jobban bírja az ilyeneket, mint az emberek), ami kiütött, ezért nem sikerült komolyabb kárt tennem magamban. Minden lehetséges alkalmat megragadtam, hogy kitörjek, de az a sok altató hatásosnak tűnt, mert soha nem sikerült kijutnom. Gyűlöltem az embereket azért amit velem tettek. Fogságom alatt egy párat meg is öltem közülük, amikor már nem bírtam visszafojtani a mérgemet. "Büntetésképp" lekötöztek és össze-vissza vagdostak.
Szökés: 2 hónappal elfogásom után változás következett be. Egy másik Yaut’ját is elkaptak. Én épp ebédeltem, amikor elvitték előttem a folyosón. Nem gondolkodtam, hanem felugrottam, odarohantam a Yaut’jához, felkaptam mellőle a lándzsáját és a legközelebbi fegyvert fogó katonát megöltem vele. A őreim is felugrottak, de ők nem támadtak rám. Nem tudtam, hogy mit tegyek, mert nem volt náluk fegyver és a becsületkódexünk tiltotta a fegyvertelenek gyilkolását. Ekkor rájöttem, hogy a kódex az ÖLÉST tiltja. Odamentem hozzájuk és a 4-ből 3-at leütöttem. Próbáltak ellenállni, de én sokkal erősebb voltam három vézna embernél. Az utolsótól azt kérdeztem : "Ervenszrer?" ( Ez az ellenszer szó akart lenni). Gondolom megértette, mert mutatta, hogy menjek utána. Felkaptam társamat és utána futottam. A másik Yaut'ja súlya ólomként húzta a vállamat, de ehhez képest egész gyorsan odaértünk. Odament egy szekrényhez, kivett egy üveget, egy injekciós tűt és odaadta. Nem voltam biztos benne, hogy az nem méreg, de próbát kellett tennem, mert nem várhattam meg, amíg magától felébred. Beadtam neki a szérumot, amitől egyből felébredt. Felugrott, felkapta a lándzsát, amit a földre dobtam és értetlen arckifejezéssel az emberre meredt. Én odamentem az emberhez és olyan erővel vágtam a fejére, hogy elájult, de nem halt meg. Út közben magához vett egy pisztolyt, tehát megölhettem volna, de az élete az "ajándék", amiért segített. Intettem a vadásznak, hogy jöjjön velem. Volt egy körzet, ahova sétáim alkalmával soha nem mehettem be, tehát arra a következtetésre jutottam, hogy ott lesznek a cuccaim. "Bingó"- gondoltam, amikor megláttam a felszereléseimet. Gyorsan felvettem őket, majd a vadásszal megindultunk kifelé a létesítményből. Út közben csak kevés emberrel találkoztunk, de mivel mind fegyveres volt, így már nem mondhatják el senkinek. Kiérvén megkérdeztem a vadásztól, hogy : "Merre van a hajód?" Erre ő azt felelte, hogy : "ÉNY- ra.". Ezzel az erővel el is indultunk ÉNY felé. Mikor megláttuk a hajót, nem hittem a szememnek. "Egy Hunter! Megmenekültünk."-gondoltam ( ne értsétek félre, nem féltem, csak nem akartam ezen az ember lakta porgolyón megdögleni). Felszálltunk a hajóra, ahol gyorsan összefoglaltam, hogy mi is történt velem. Erre a vezér csak annyit mondott : "Tűz!". Mikor kiadta a parancsot, akkor láttam, hogy az Ooman bunker felé száguld 40 plazma lövedék. A következő amit láttam a nagy robbanás után, az a romhalmazzá változott támaszpont volt. Titokban örültem, hogy fogva tartóim meghaltak azért, amit velem tettek. Ez után a kellemes meglepetésként szolgáló tűzijáték után a Hunter felemelkedett és elrepült az anyabolygó felé.
Felkészülés a Beavatásra : Amikor beléptem a házunk ajtaján, apám nem hitt a szemének. Sajnálatos módon ezt nagyon jól titkolta. Odalépett hozzám, megvizsgált, kijelentette, hogy jó állapotban vagyok és elmondta, hogy másnap lesz a Beavatás. Ez után szólt, hogy meg kell csinálni a hajamat és elkísért a kijelölt helyre, ahol két idős Yaut'ja (akik már kiöregedtek a vadászatból) várt rám. Apám menet közben szólt, hogy nagyon fájni fog és ha csak felszisszenek is, akkor kibontják és kezdik elölről. A szertartás arról szólt, hogy az arany színű díszeket felmelegítik és a hajamra húzzák. Amikor felhúzták az első gyűrűt, azt hittem, hogy megőrülök. Összeszorítottam a fogam, az első csatámra gondoltam, mélyen visszavonultam önmagamba, újra lejátszottam a csatát, mosolyogni kezdtem és csendben, fegyelemben, mosolyogva végigültem a fájdalmas szertartást.
Beavatás: Másnap reggel felszálltam apa hajójára és elindultunk a beavatás helyszínére. 2 másik Beavatatlan is jött velem a Beavatásra. A helyszín egy névtelen bolygó, ahol egy piramisba kellett menni. A 7 órás utat végig aludtam. Amikor kirakott a piramis elé, apa megszólalt: „Sok szerencsét fiam. Remélem sikerrel jársz.” Én elindultam a piramis felé. Két társam követett. A piramisba nem vittem saját készítésű fegyvereket. Nálam volt a Ki’cti-pa-m mind a 2 kezemen, a lándzsám, 2db shuriken, a ceremóniás késem és az alap felszerelések: Testháló, álcázó, medi csomag, trófeatisztító, Awu’asa. Beléptünk az ajtón és elindultunk egyenesen az egyik folyosón. Átmentünk az áldozati kamrán, ahol különös 4-lábú lények voltak lekötözve. Végül megérkeztünk a célunkhoz: egy kerek terem a közepén egy szarkofággal. Beütöttem a dátumot a szarkofág tetején, mire az kinyílt és volt benne 3 db váll-löveg. Kivettük őket, mire a piramis megváltozott. A Beavatás elkezdődött. 3 folyosó volt előttünk mindegyikünk egy folyosóba ment. Egyszer csak meghallottam valami ordítást. Hallottam már ilyet. Az arénában. Megfordultam és megláttam a savvérűt. Megvártam, amíg odaér hozzám és lefejeztem a lándzsámmal. Mentem tovább, amikor felém ugrott egy arcmászó. Az egyik shurikenemet eldobva öltem azt meg. Mikor visszatért a shurikenem, a piramis megváltozott. Kinyílt alattam egy csapóajtó, amin beugrottam. Megláttam, hogy egyszerre 2 savvérű jön felém. A lándzsámat az egyik mellkasába akartam szúrni, de az kiütötte a kezemből a fegyvert. Kinyitottam a ki’cti-pa-mat és a torkán keresztül felszúrtam az agyába. Eddigre a másik is odaért hozzám. Mivel egyik kezem még az első szörny torkában volt, így hát felkaptam a hullát és nekidobtam a még élő társának, aki el is esett. Odaugrottam a földön fetrengő lényhez, és lemetszettem a fejét. Ezután letörtem a kiande amedha egyik ujját és először a homlokomra, majd a maszkomra rajzoltam vele a jelet. Kicsit fájt, de közel sem annyira, mint a hajam elkészítése. Felvettem a fejet, beleraktam egy zsákba és elmentem a lándzsámért, amit összecsuktam és a hátamra kötöttem. Továbbmentem a folyosón, mire megérkeztem a fészekbe. Meghallottam a királynő üvöltését, ezért úgy határoztam, hogy nem keltem fel a figyelmét. A ki’cti-pa-mat beleszúrtam a legközelebbi tojásba, megölve ezzel az arcmászót, mert nem akartam gazdatestként végezni. Mikor kihúztam a pengét, akkor láttam, hogy van 2 kis lyuk a tojásban ott, ahol beleszúrtam a pengét. Elővettem a lándzsámat és téglalap alakban kivágtam a két lyuk közötti részt. Kivettem a kis téglalapot, beállítottam a bombámat és beledobtam a tojásba. Ez után visszaraktam a kis téglalapot és elkezdtem futni. A maszkomba szerelt kommunikátoron keresztül próbáltam elérni a társaimat, de az egyik meghalt, a másik pedig most akart végezni magával, mert ráugrott egy arcmászó és belerakott egy embriót. Én maradtam életben egyedül. Futottam a központi csarnok felé, mivel apám még a hajón szólt, hogy a Beavatás végén ott fog várni minket. Ahogy ígérte ott is volt. „A többiek?”- kérdezte. „Thei-de”- mondtam. „Az is az Ösvény része, de azért örülök, hogy te még élsz.” Hirtelen meghallottam egy hangot, amitől megfagyott a vér az ereimben. „ KIRÁLYNŐ!!!!”- mondta apám. „Futás!” „Egy frászt futok el. Mi van fater? Idő közben elfogyott a bátorságod?” „Fiam, ez nem bátorság kérdése. Az a szörny egy perc alatt végez mindkettőnkkel!” „Te mondtad, hogy az is az Ösvény része. Te mehetsz, de én nem futok el.” „De önfejű vagy! Remélem, megélem, hogy lecseszhesselek ezért.” „Már alig várom.”- feleltem nevetve. Ekkor megjelent a királynő. Még fiatal példány lehetett, mert „csak” 4 méter magas volt. 3 alattvalója kísérte. Apám foglalkozott a kísérőkkel, a királynőt pedig meghagyta nekem. Ahogy a lény felém futott én a lándzsám egyik felét a földnek támasztottam, a másik fele pedig egyenesen a főrovar mellkasára mutatott. Lehet, hogy okos, de már nem bírt megállni és belerohant a lándzsámba. Én elugrottam elővettem az egyik shurikenemet és levágtam vele a két kis méretű karját. Erre az felkiáltott, megfogta a lándzsát, kihúzta a mellkasából és eldobta. Apám hátulról támadt rá és lándzsával háton döfte. Sajnos annak volt annyi esze, hogy a farkával leszúrja a hátán álló apámat. Felemelte farkát, odatartotta a szája elé, hogy a szekunder állkapcsáva megölje apámat. „Pauk! Ezért kinyírlak!” Elhajitottam a shurikenemet, ami levágta az éppen kilövődő szekunder állkapcsot. A dobás tökéletes volt, a „nyelv” a fölre hullott, apámnak pedig nem lett baja miatta, mert amint a fegyver levágta a „nyelvet” a szörnyeteg lendített egyet a farkán, amivel lerázta apámat róla, így megmentve őt a savas vértől. Odarohantam a lándzsámhoz és felvettem a földről. Sajnos nem láttam, ahogy a királynő közelít felém és már későn vettem észre. Karjának csapása eltalálta a jobb karomat és véres árkokat szántott a húsomba. Az ütés erejétől én berepültem a mögöttem lévő kisebb folyosóra, ahova a királynő nem fért be. Vissza akartam menni harcolni, de ekkor a piramis megváltozott és elválasztott engem a rovartól és apám minden bizonnyal élettelen testétől. Ekkor jutott eszembe a bomba és csak ekkor jöttem rá, hogy mekkora szégyen lenne, ha a saját fegyverem miatt halnék meg. Gyorsan megfordultam és elkezdtem kifelé futni a piramisból.
Verseny az idővel : A bombát fél órára állítottam és most 27 percnél jártam. Mire kiértem a hajóhoz már 29 perc volt. Gyorsan szóltam, hogy induljunk. Még volt 10 másodperc. Beindultak a hajtóművek. 9mp: lassan elkezdett felemelkedni a hajó. 8mp: 10 méteres magasságban van.7,6,5. 4mp: 200 méteres magasság. 3mp: mindjárt kiérünk az űrbe. 2mp: gyorsulunk. 1mp: kiértünk a bolygó vonzásköréből. 0mp: Akkora robbanás, hogy a kontinens is elpusztult.
Költözés: Mikor visszaérkezzünk a bolygónkra anyám közölte velem, hogy azt tervezték, szereznek nekem egy házat a Delta Hydrae IX-en. Én ennek megörültem, mert mindig is szerettem volna ott egy saját házat. Egy gyűlés-félén elmeséltem apám halálát és azt, hogy milyen bátran küzdött, majd nekiálltam összepakolni a cuccaimat: teleszkópos lándzsa, Ki’tci-pa, Awu’asa, maszk (pirossal ráfestettem három karmolásnyomot), trófeatisztító, hurok,váll-lövegek (beavatási és saját készítésű), energiatöltő, medi csomag,(a dárdavetőmet odaadtam a legidősebb nővérem fiának), saját készítésű kések (gyerekkori és amit a arénás savvérű fullánkjából készítettem), 2db shuriken, rituális kés, a királynő fogakból készült nyakláncom ( amit apámtól kaptam még csecsemőként) és a trófeáim: a savvérűek (aréna, piramis) és az első zsákmányom: a Gurdam. Mikor befejeztem a pakolást felszálltam egy hajóra és elmentem a Delta Hydra IX-re. Ott beköltöztem a házamba és kipakoltam. A trófeafalamat úgy állítottam be, hogy aki belép a házba, egyből azt vegye észre. Középre került az arénás savvérű, jobbra a Gurdam és balra a piramisos savvérű. Mikor végeztem a pakolással, elmentem valami kalandot keresni...
név:Setg-'in
nem: hím
becenév: nincs
születési hely: predátor őshaza
születési dátum: 2087
kor: 103 év
rang:Beavatott
külső jellemzők: 238cm magas, izmos testalkatú Yaut'ja, mivel főként közelharcra van kiképezve. Különleges ismertető jele egy vágás az arca bal oldalán (a homlokától a szemén keresztül az álláig, ferde vonalban).Haja jellegzetes Yaut'ja stílusban van elkészítve. Ezen kívül a jobb felkarján húzódik egy karmolás, amit még beavatáson szerzett.
Belső jellemzők: Becsületes, utálja: ha valaki fegyvertelen, terhes, vagy gyenge lényt bánt. Ezzel ellenben tiszteletlen, hirtelen haragú, ha bedühödik, akkor tör, zúz, és haragja csak akkor múlik el, ha a felelőst megöli, vagy az eléggé érdekes dolgot mond neki (a kíváncsiság elnyomja a dühöt) és ha el van keseredve, akkor nagy hülyeségeket tud csinálni. Sokan nem kedvelik hirtelen haragja miatt, ezért elég magányos. Érdeklődik a tudomány, a fegyverek (+ felépítésük) és a komputerek iránt. Különös hobbija, hogy szemétből fegyvereket csinál (lásd gyerekkor). Szeret vele egyenlő ellenfelekkel megmérkőzni, meditálni, gyakorolni. A fogság miatt gyűlöli az embereket és ha meglát egyet nem nagyon tudja visszafogni magát, megtámadja.
Felszerelés: Ki'cti-pa mindkét kézen,2 db váll löveg ( a rendes + a gyerekkori), 2 db shuriken, teleszkópos lándzsa, kések ( gyerekkori és az arénás savvérű fullánkjából), ceremóniás kés és az alap felszerelések: test háló, maszk ( bal oldalán van 3 pirossal festett karmolás nyom ), királynő szemfogakból készült nyaklánc, amit az apjától kapott,medi készlet, álcázó,energia töltő és Awu'asa.
Születésem napja: Apám visszatért egy felderítésről. Amikor belépett a házba, ott találta anyámat velem. Odajött, felkapott és elkezdte vizsgálni, hogy milyen vagyok. Gondolom az érdekelte, hogy jó vadász leszek-e? Én erre orrba rúgtam (természetesen nem szándékosan). Erre apám elkezdett nevetni és azt mondta anyámnak: "Megjött a jövő nagy vadásza. Halálos harcos lesz belőle." Anyám pedig csak annyit felelt neki : "Steg-'in - halálos".Apám azt válaszolta, hogy remek név lesz a nagy vadásznak. Hirtelen elővette a nyakláncát, amit királynő fogakból csinált, majd a nyakamba akasztotta. „Ez legyen a tiéd kicsi harcos. Remélem neked is olyan szerencsét fog hozni, mint nekem.”
Gyerekkorom: Kíváncsi kisgyerek voltam. A 19 nővéremből 3-mal nagyon jól kijöttem, de a többiek utáltak, mert nagyon harcias voltam. Anyám nem nagyon foglalkozott velem, hanem a nővéreimet tanította. Apám nagyon kicsi koromtól kezdve tanított a pusztakezes harcra. Minden nap a házunk edzőtermében, vagy az erdőben töltöttük a legtöbb időt. Apám tudta, hogy ha fegyvert adna egy ilyen fiatal gyerek kezébe, azzal nagy hülyeséget csinálna, ezért csak a pusztakezes harcot gyakoroltuk. Apa egyik régi páncélját kellett ütnöm pár órán keresztül. Ez után egy nagy követ. Mikor az ütéssel végeztem, tanított pár fogást, majd nekiálltunk bunyózni. Ha felszisszentem, akkor erősebben támadott, amit soha nem tudtam kivédeni. Egyszer rosszat álmodtam: egy savvérű fészekben voltam királynőkkel körülvéve. Amikor elmeséltem apámnak ő bevezetett a szobájába (Eddig soha nem engedett be) és megmutatta trófeafala legszebb díszét: egy Kiande Amedha királynő koponyáját, aminek a történetét is elmesélte: " Bent voltam a boly belső részében. Azon a vadászaton majdnem 30 kemény húsút öltem meg. Egyszer csak meghallottam azt a borzalmas ordítást. Abban a pillanatba megjelent egy királynő, és 5 kemény húsú. Azt hittem, hogy ott fogok meghalni. Elhatároztam, hogy ha ezt túlélem, akkor máshogy fogom nézni az életet, többet leszek a gyerekeimmel. A két váll lövegemben 3 és 4 lövésnyi töltés volt. Először lelőttem a két hátsó , majd a három első kemény húsút. Maradt két töltényem. A királynő megindult felém. Én mind a két tölténnyel az egyik térdét lőttem meg. A királynő elesett, én felugrottam, és a dupla pengémet a nyakába szúrtam.” „Fiam ez a történet tanítson meg téged is arra, hogy amíg van fegyvered és valami amit nagyon szeretsz, akkor a leglehetetlenebb helyzetekből is ki tudsz jutni élve.". Ezen túl apámra gondoltam, arra, hogy csak azért bánik velem ilyen keményen, mert életben akar tartani és soha többé nem volt rémálmom. Egy nap, amikor apám elküldött boltba alkatrészért a váll-lövegéhez, én vettem egy pár plusz alkatrészt is. Hazavittem a cuccokat, majd a felesleget felkapva elmentem guberálni. Pár szemétdarabból és a plusz alkatrészekből építettem egy váll-löveget és egy dárdavetőt. Ezekről apámnak nem szóltam, mert nem akartam, hogy megharagudjon, amiért megszegtem azt a szabályát, hogy a saját-készítésű késemen kívül más fegyvert nem birtokolhatok. Minden nap kijártam az erdőbe a pokolkutyámmal, és tanultam a lövészetet, idomítottam a kutyámat. Egy reggel megmutattam a barátaimnak, akik elnevették magukat és azzal gúnyoltak, hogy az a szemétkupac még forogni sem tud, nemhogy lőni. Én erre mérgemben állon vágtam az egyiket, de úgy, hogy elfeküdt a földön, majd a levegőben repülő lényre irányítottam a löveget és lelőttem. A többiek odamentek az égett hullához és látszott rajtuk, hogy egy kicsit megijedtek. Minden nap estefelé kijártunk az erdőbe, és együtt gyakoroltunk. Apám időközben nekiállt tanítani a fegyveres harcra is (de a fegyvereket előlem elzárva tartotta és csak gyakorlásnál kaptam meg őket). Kihangsúlyozta, hogy egy lőfegyverrel semmit nem érek el, ha az esetleges célpont az orrom előtt van és véletlenül jó közelharcos, ezért megtanított a teleszkópos lándzsa, a Ki'cti-pa és a shuriken használatára (utóbbit közelharchoz is lehet használni). Egyik nap enni akartam, de nem volt mit. Apám még nem jött haza, mert valami vadászat féleségen volt. Én felkaptam a fegyvereimet és elmentem vadászni.
Első vadászat : Szóltam Bakuub-nak ( ő a pokolkutyám), hogy menjünk. Együtt elmentünk az erdőbe és nekiálltunk nyomot keresni. Segített a kiváló szaglása is, de alapjában véve én is jó nyomolvasó vagyok. Egyszer csak Bakuub felordított. Én azonnal odafutottam hozzá, majd meg is tudtam, hogy mi volt az ordítás oka. Előttünk pár száz méterre egy Gurdam legelészett. Mi lassan elkezdtünk osonni, de sajnos a lopakodás nem az erősségem, ezért észrevett. Azt hitte, hogy meg akarjuk támadni (és jogosan gondolta ezt), ezért futva elindult felénk. Én lábon akartam lőni a váll-löveggel, ahogy apa meséjében van, de nagyon izgultam, ezért elvétettem a célt és csak éppen hogy megperzselte a bőrét. Gyorsan lekaptam a dárdavetőmet a hátamról, mert eszembe jutott, hogy a váll-löveg használata után csak egy kupac ehetetlen égett hús maradna. Célba vettem és ezúttal nem hibáztam, telibe találtam a térdét a dárdavetőmmel, amitől előre esett. Utasítottam Bakuub-ot, hogy harapja át valamelyik hátsó lábán az izmot, nehogy felkelhessen. A Gurdam még kapálózott a fejével, ezért Bakuub onnan nem tudta megközelíteni, így az rám maradt. Felém csapott a fejével, ami elől kitértem, majd a késemmel torkon szúrtam, de úgy, hogy még a gerincoszlopát is átszúrta a kés. Ez halálosnak bizonyult. Bakuub odajött hozzám, mire én megsimogattam a fejét. Ezután egy hatalmas probléma merült fel: nem tudtuk, hogy hogy vigyük haza ezt a nagyra termett növényevőt. Végül a váll-lövegemmel lelőttem egy pár ágat a közeli fáról, és ezekből rögtönzött hordágyat csináltam, aminek az egyik felét Bakuub hátára kötöttem, a másikat pedig én fogtam meg. Az ötletem jónak bizonyult, mert alig 1 óra alatt haza értünk. Fura módon anyámat a konyhában találtam, amikor hazaértem. Nagyon meg volt lepődve, hogy elejtettem ezt a vadat, apám pedig még mindig nem volt otthon. Kérésére elmeséltem, hogy hogyan csináltam és megkértem, hogy csináljon belőle valami kaját. Anyám hirtelen megszólalt: „ A dárdát is együk meg?” „Nem, azt nem kell”. Odamentem a majdani vacsorához és kihúztam a mélyen a csontjába fúródott dárdát. A nap többi része arról szólt, hogy vártam, amíg anyám azt nem mondja, hogy ehetem a zsákmányt. Hirtelen eszembe jutott valami és odamentem anyámhoz és elvettem a fejet. Anya azt mondta: "Tisztítsd le, este mutasd meg apádnak is." "Oké" A szobámba menet odajött a nővérem is: "Többször kéne járnod vadászni. Már kezdem unni anya főztjét„ Köszi.” Megérkeztem a szobámba, ahol nekiálltam letisztítani a trófeát. Nem volt könnyű feladat, de sikerült. Nagyon jól nézett ki az ajtó fölött, ahova raktam. Aznap amikor apám hazaért, én elmondtam neki mindent és megmutattam a trófeámat. Ő nem lett dühös, csak annyit mondott: „Felnőttél”.
Átlag napjaim : Ez után már tőle kaptam engedélyt, hogy járjak vadászni a bolygónkon. Az edzést még keményebben folytattuk és megkaptam első közelharci fegyvereimet. Ott voltak a szobám falába fúrt kampókon. Az arénában többször is összemértem az erőmet több Yaut’jával is. Az ilyen helyzetekből győztesen kerültem ki. Az arénától, a kiképzéstől és a vadászattól egyre izmosabb lettem, majd a végén felülmúltam apámat is. Már nem tudott legyőzni. Még 2 évem volt a beavatásig.
Első savvérűm: Egyik este az arénában ültem és néztem, ahogy apám egy fogságban tenyésztett savvérűvel küzd. Ő állt nyerésre, de a dög hirtelen fejbe vágta a farkával, amitől apa elrepült és elájult. Én berohantam az arénába félrelökve az őröket, és befutottam apám mellé. A savvérű felém fordult és rám támadt. Felém vágott a farkával, ami gyorsabb volt mint hittem, és az arcom bal oldalát megvágta (homloktól szemen keresztül le az államig). Szerencsére én becsuktam a szememet, ezért azt nem vágta el, tehát nem vakultam meg, de a vérem a szemembe folyt, ezért a bal szememre nem láttam valami jól. Mondani se kell, hogy az ütés erejétől kicsit hátrébb estem. Gyorsan felkeltem és kerestem ellenfelem. Meg is láttam, amint futott felém karjait kitárva, támadásra készen. Én lebuktam és hasba vágtam. Ez után felém vágott a farkával, ami elől most gyorsan kitértem, megragadtam a mellettem elhaladó nagy fullánkot és az álla alá döftem, majd gyorsan hátra ugrottam, mert sokat tanultam ezekről a lényekről és tudtam, hogy a vérük savas. Ez után odajött az egyik őr és jól fejbe vágott, amiért ilyen hülyeséget csináltam. Én mérgemben kihívtam párbajra, amit a gyáva nem fogadott el. „Nem kívánság műsor!”- mondtam és olyam erővel vágtam arcon, hogy két agyara is letört. A harmadik pedig a becsapódás következtében tört le. Mikor láttam, hogy nem kel fel, kikaptam a kezéből a lándzsát és elindultam a savvérű hullája felé. A lándzsával lecsaptam a tetem fejét, majd világgá ordítottam győzelmemet. Visszaadtam a fegyvert az éppen feltápászkodó gyáva őrnek, akit mindenki cikizni kezdett azért, mert nem fogadta el a kihívást és mi több, még le is győzték. Ezt a szégyent nem mossa le magáról egy könnyen. Én visszamentem a fejhez, felkaptam a földről, majd odasétáltam apámhoz. Ő most ébredt fel és nem tudta, hogy miért nem halt meg. Amikor meglátta a sebemet, majd a banán alakú fejet a kezemben, egyből rájött a dologra. „Büszke vagyok rád”- mondta. „Köszi.” A párbajom után mindenki tisztelettel bánt velem, kivéve a dokit, aki lecseszett, amiért ilyen vágást kaptam. Ez után a napjaim átlagosan teltek.
Beavatásom előtti nap: Apámmal egy rövid felderítésre mentünk, ahova vittük Bakuub-ot is. Kiderült, hogy a bolygón ‘mberek vannak. Egy csapdába sétáltunk. Az ’mberek lelőtték szegény Bakuub-ot. Én ezen kiakadtam és megöltem mindet. Megnéztem, hogy segíthetek e Bakuub-on, de egy pillantás a sebére elég volt ahhoz, hogy meggyőzön az ellenkezőjéről. Mondtam apámnak, hogy vigye vissza a döglött állatot a hajóra, mindjárt megyek én is. Ő visszaindult a tetemmel a hajóhoz, én meg elindultam az ’mber bázishoz. Beérve egy csomó embert lemészároltam, de az egyik valami altató féleséget adott be nekem, mielőtt levághattam volna a fejét. Én gyorsan lefejeztem, majd az álommal küzdve az alkari panelemről küldtem egy „Ne várj rám, hanem indulj!” üzenetet apámnak. Ezután összeestem és elaludtam.
Fogságban: Egy furcsa, alacsony mennyezetű szobában ébredtem. A fegyvereim nem voltak nálam. Az ágyféleséghez oda voltam kötözve valami bőrszerűséggel. Rájöttem, hogy az Rynth bőr. Mivel elég gyenge anyag, ezért eltéptem és felültem. Ekkor megláttam fogva tartóimat, az ’mbereket. Valamit mondtak fura nyelvükön, majd 4-en közülük fegyvert fogtak rám, az 5. pedig elindult felém. Lenyeltem a haragomat, mert tudtam, hogy ha megölöm, akkor a többiek lelőnek. Mire az ’mber odaért hozzám, már láttam, hogy a kezében van 2 rágcsáló. Az egyik élt, a másik halott volt. Rámutattam a halott rágcsálóra, és azt mondtam: „Thei-de”. Erre ő is rámutatott arra az állatra és azt mondta, hogy : „halott”. Ezzel próbáltak megtanítani a nyelvükre. Nem nagyon sikerült nekik, mert másféle hangképző szerveink vannak. Csak egynéhány szót tudtam kimondani rémes akcentussal. Azt nagyjából megértettem, amit mondtak, de azt sem 100 százalékosan. Börtönőreim megkedveltek, de én gyűlöltem őket, amiért bezárva tartanak. Egy póker nevű játékuk viszont eléggé tetszett. Sikerült ellesnem, hogy hogyan is kell játszani, de soha nem volt alkalmam kipróbálni. Néha elvittek valami laborba, hogy tanulmányozhassanak. Egyszer, csak úgy heccből felvágtak, megnézték, hogy milyen vagyok belülről, majd összevarrtak és visszavittek a cellába. Sokszor próbáltam öngyilkosságot elkövetni, de mindig beadtak 4-5 adag altatót ( azért 4-5 adagot, mert egy Yaut'ja jobban bírja az ilyeneket, mint az emberek), ami kiütött, ezért nem sikerült komolyabb kárt tennem magamban. Minden lehetséges alkalmat megragadtam, hogy kitörjek, de az a sok altató hatásosnak tűnt, mert soha nem sikerült kijutnom. Gyűlöltem az embereket azért amit velem tettek. Fogságom alatt egy párat meg is öltem közülük, amikor már nem bírtam visszafojtani a mérgemet. "Büntetésképp" lekötöztek és össze-vissza vagdostak.
Szökés: 2 hónappal elfogásom után változás következett be. Egy másik Yaut’ját is elkaptak. Én épp ebédeltem, amikor elvitték előttem a folyosón. Nem gondolkodtam, hanem felugrottam, odarohantam a Yaut’jához, felkaptam mellőle a lándzsáját és a legközelebbi fegyvert fogó katonát megöltem vele. A őreim is felugrottak, de ők nem támadtak rám. Nem tudtam, hogy mit tegyek, mert nem volt náluk fegyver és a becsületkódexünk tiltotta a fegyvertelenek gyilkolását. Ekkor rájöttem, hogy a kódex az ÖLÉST tiltja. Odamentem hozzájuk és a 4-ből 3-at leütöttem. Próbáltak ellenállni, de én sokkal erősebb voltam három vézna embernél. Az utolsótól azt kérdeztem : "Ervenszrer?" ( Ez az ellenszer szó akart lenni). Gondolom megértette, mert mutatta, hogy menjek utána. Felkaptam társamat és utána futottam. A másik Yaut'ja súlya ólomként húzta a vállamat, de ehhez képest egész gyorsan odaértünk. Odament egy szekrényhez, kivett egy üveget, egy injekciós tűt és odaadta. Nem voltam biztos benne, hogy az nem méreg, de próbát kellett tennem, mert nem várhattam meg, amíg magától felébred. Beadtam neki a szérumot, amitől egyből felébredt. Felugrott, felkapta a lándzsát, amit a földre dobtam és értetlen arckifejezéssel az emberre meredt. Én odamentem az emberhez és olyan erővel vágtam a fejére, hogy elájult, de nem halt meg. Út közben magához vett egy pisztolyt, tehát megölhettem volna, de az élete az "ajándék", amiért segített. Intettem a vadásznak, hogy jöjjön velem. Volt egy körzet, ahova sétáim alkalmával soha nem mehettem be, tehát arra a következtetésre jutottam, hogy ott lesznek a cuccaim. "Bingó"- gondoltam, amikor megláttam a felszereléseimet. Gyorsan felvettem őket, majd a vadásszal megindultunk kifelé a létesítményből. Út közben csak kevés emberrel találkoztunk, de mivel mind fegyveres volt, így már nem mondhatják el senkinek. Kiérvén megkérdeztem a vadásztól, hogy : "Merre van a hajód?" Erre ő azt felelte, hogy : "ÉNY- ra.". Ezzel az erővel el is indultunk ÉNY felé. Mikor megláttuk a hajót, nem hittem a szememnek. "Egy Hunter! Megmenekültünk."-gondoltam ( ne értsétek félre, nem féltem, csak nem akartam ezen az ember lakta porgolyón megdögleni). Felszálltunk a hajóra, ahol gyorsan összefoglaltam, hogy mi is történt velem. Erre a vezér csak annyit mondott : "Tűz!". Mikor kiadta a parancsot, akkor láttam, hogy az Ooman bunker felé száguld 40 plazma lövedék. A következő amit láttam a nagy robbanás után, az a romhalmazzá változott támaszpont volt. Titokban örültem, hogy fogva tartóim meghaltak azért, amit velem tettek. Ez után a kellemes meglepetésként szolgáló tűzijáték után a Hunter felemelkedett és elrepült az anyabolygó felé.
Felkészülés a Beavatásra : Amikor beléptem a házunk ajtaján, apám nem hitt a szemének. Sajnálatos módon ezt nagyon jól titkolta. Odalépett hozzám, megvizsgált, kijelentette, hogy jó állapotban vagyok és elmondta, hogy másnap lesz a Beavatás. Ez után szólt, hogy meg kell csinálni a hajamat és elkísért a kijelölt helyre, ahol két idős Yaut'ja (akik már kiöregedtek a vadászatból) várt rám. Apám menet közben szólt, hogy nagyon fájni fog és ha csak felszisszenek is, akkor kibontják és kezdik elölről. A szertartás arról szólt, hogy az arany színű díszeket felmelegítik és a hajamra húzzák. Amikor felhúzták az első gyűrűt, azt hittem, hogy megőrülök. Összeszorítottam a fogam, az első csatámra gondoltam, mélyen visszavonultam önmagamba, újra lejátszottam a csatát, mosolyogni kezdtem és csendben, fegyelemben, mosolyogva végigültem a fájdalmas szertartást.
Beavatás: Másnap reggel felszálltam apa hajójára és elindultunk a beavatás helyszínére. 2 másik Beavatatlan is jött velem a Beavatásra. A helyszín egy névtelen bolygó, ahol egy piramisba kellett menni. A 7 órás utat végig aludtam. Amikor kirakott a piramis elé, apa megszólalt: „Sok szerencsét fiam. Remélem sikerrel jársz.” Én elindultam a piramis felé. Két társam követett. A piramisba nem vittem saját készítésű fegyvereket. Nálam volt a Ki’cti-pa-m mind a 2 kezemen, a lándzsám, 2db shuriken, a ceremóniás késem és az alap felszerelések: Testháló, álcázó, medi csomag, trófeatisztító, Awu’asa. Beléptünk az ajtón és elindultunk egyenesen az egyik folyosón. Átmentünk az áldozati kamrán, ahol különös 4-lábú lények voltak lekötözve. Végül megérkeztünk a célunkhoz: egy kerek terem a közepén egy szarkofággal. Beütöttem a dátumot a szarkofág tetején, mire az kinyílt és volt benne 3 db váll-löveg. Kivettük őket, mire a piramis megváltozott. A Beavatás elkezdődött. 3 folyosó volt előttünk mindegyikünk egy folyosóba ment. Egyszer csak meghallottam valami ordítást. Hallottam már ilyet. Az arénában. Megfordultam és megláttam a savvérűt. Megvártam, amíg odaér hozzám és lefejeztem a lándzsámmal. Mentem tovább, amikor felém ugrott egy arcmászó. Az egyik shurikenemet eldobva öltem azt meg. Mikor visszatért a shurikenem, a piramis megváltozott. Kinyílt alattam egy csapóajtó, amin beugrottam. Megláttam, hogy egyszerre 2 savvérű jön felém. A lándzsámat az egyik mellkasába akartam szúrni, de az kiütötte a kezemből a fegyvert. Kinyitottam a ki’cti-pa-mat és a torkán keresztül felszúrtam az agyába. Eddigre a másik is odaért hozzám. Mivel egyik kezem még az első szörny torkában volt, így hát felkaptam a hullát és nekidobtam a még élő társának, aki el is esett. Odaugrottam a földön fetrengő lényhez, és lemetszettem a fejét. Ezután letörtem a kiande amedha egyik ujját és először a homlokomra, majd a maszkomra rajzoltam vele a jelet. Kicsit fájt, de közel sem annyira, mint a hajam elkészítése. Felvettem a fejet, beleraktam egy zsákba és elmentem a lándzsámért, amit összecsuktam és a hátamra kötöttem. Továbbmentem a folyosón, mire megérkeztem a fészekbe. Meghallottam a királynő üvöltését, ezért úgy határoztam, hogy nem keltem fel a figyelmét. A ki’cti-pa-mat beleszúrtam a legközelebbi tojásba, megölve ezzel az arcmászót, mert nem akartam gazdatestként végezni. Mikor kihúztam a pengét, akkor láttam, hogy van 2 kis lyuk a tojásban ott, ahol beleszúrtam a pengét. Elővettem a lándzsámat és téglalap alakban kivágtam a két lyuk közötti részt. Kivettem a kis téglalapot, beállítottam a bombámat és beledobtam a tojásba. Ez után visszaraktam a kis téglalapot és elkezdtem futni. A maszkomba szerelt kommunikátoron keresztül próbáltam elérni a társaimat, de az egyik meghalt, a másik pedig most akart végezni magával, mert ráugrott egy arcmászó és belerakott egy embriót. Én maradtam életben egyedül. Futottam a központi csarnok felé, mivel apám még a hajón szólt, hogy a Beavatás végén ott fog várni minket. Ahogy ígérte ott is volt. „A többiek?”- kérdezte. „Thei-de”- mondtam. „Az is az Ösvény része, de azért örülök, hogy te még élsz.” Hirtelen meghallottam egy hangot, amitől megfagyott a vér az ereimben. „ KIRÁLYNŐ!!!!”- mondta apám. „Futás!” „Egy frászt futok el. Mi van fater? Idő közben elfogyott a bátorságod?” „Fiam, ez nem bátorság kérdése. Az a szörny egy perc alatt végez mindkettőnkkel!” „Te mondtad, hogy az is az Ösvény része. Te mehetsz, de én nem futok el.” „De önfejű vagy! Remélem, megélem, hogy lecseszhesselek ezért.” „Már alig várom.”- feleltem nevetve. Ekkor megjelent a királynő. Még fiatal példány lehetett, mert „csak” 4 méter magas volt. 3 alattvalója kísérte. Apám foglalkozott a kísérőkkel, a királynőt pedig meghagyta nekem. Ahogy a lény felém futott én a lándzsám egyik felét a földnek támasztottam, a másik fele pedig egyenesen a főrovar mellkasára mutatott. Lehet, hogy okos, de már nem bírt megállni és belerohant a lándzsámba. Én elugrottam elővettem az egyik shurikenemet és levágtam vele a két kis méretű karját. Erre az felkiáltott, megfogta a lándzsát, kihúzta a mellkasából és eldobta. Apám hátulról támadt rá és lándzsával háton döfte. Sajnos annak volt annyi esze, hogy a farkával leszúrja a hátán álló apámat. Felemelte farkát, odatartotta a szája elé, hogy a szekunder állkapcsáva megölje apámat. „Pauk! Ezért kinyírlak!” Elhajitottam a shurikenemet, ami levágta az éppen kilövődő szekunder állkapcsot. A dobás tökéletes volt, a „nyelv” a fölre hullott, apámnak pedig nem lett baja miatta, mert amint a fegyver levágta a „nyelvet” a szörnyeteg lendített egyet a farkán, amivel lerázta apámat róla, így megmentve őt a savas vértől. Odarohantam a lándzsámhoz és felvettem a földről. Sajnos nem láttam, ahogy a királynő közelít felém és már későn vettem észre. Karjának csapása eltalálta a jobb karomat és véres árkokat szántott a húsomba. Az ütés erejétől én berepültem a mögöttem lévő kisebb folyosóra, ahova a királynő nem fért be. Vissza akartam menni harcolni, de ekkor a piramis megváltozott és elválasztott engem a rovartól és apám minden bizonnyal élettelen testétől. Ekkor jutott eszembe a bomba és csak ekkor jöttem rá, hogy mekkora szégyen lenne, ha a saját fegyverem miatt halnék meg. Gyorsan megfordultam és elkezdtem kifelé futni a piramisból.
Verseny az idővel : A bombát fél órára állítottam és most 27 percnél jártam. Mire kiértem a hajóhoz már 29 perc volt. Gyorsan szóltam, hogy induljunk. Még volt 10 másodperc. Beindultak a hajtóművek. 9mp: lassan elkezdett felemelkedni a hajó. 8mp: 10 méteres magasságban van.7,6,5. 4mp: 200 méteres magasság. 3mp: mindjárt kiérünk az űrbe. 2mp: gyorsulunk. 1mp: kiértünk a bolygó vonzásköréből. 0mp: Akkora robbanás, hogy a kontinens is elpusztult.
Költözés: Mikor visszaérkezzünk a bolygónkra anyám közölte velem, hogy azt tervezték, szereznek nekem egy házat a Delta Hydrae IX-en. Én ennek megörültem, mert mindig is szerettem volna ott egy saját házat. Egy gyűlés-félén elmeséltem apám halálát és azt, hogy milyen bátran küzdött, majd nekiálltam összepakolni a cuccaimat: teleszkópos lándzsa, Ki’tci-pa, Awu’asa, maszk (pirossal ráfestettem három karmolásnyomot), trófeatisztító, hurok,váll-lövegek (beavatási és saját készítésű), energiatöltő, medi csomag,(a dárdavetőmet odaadtam a legidősebb nővérem fiának), saját készítésű kések (gyerekkori és amit a arénás savvérű fullánkjából készítettem), 2db shuriken, rituális kés, a királynő fogakból készült nyakláncom ( amit apámtól kaptam még csecsemőként) és a trófeáim: a savvérűek (aréna, piramis) és az első zsákmányom: a Gurdam. Mikor befejeztem a pakolást felszálltam egy hajóra és elmentem a Delta Hydra IX-re. Ott beköltöztem a házamba és kipakoltam. A trófeafalamat úgy állítottam be, hogy aki belép a házba, egyből azt vegye észre. Középre került az arénás savvérű, jobbra a Gurdam és balra a piramisos savvérű. Mikor végeztem a pakolással, elmentem valami kalandot keresni...
A hozzászólást Steg-'in összesen 9 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Márc. 26, 2012 2:33 pm-kor.
