Mentőexpedíció - Ember kaland – Német Alpok

A tizedmásodpercek idegtépő lassúsággal kúsznak, másznak, vánszorognak. Vajon mi rejlik, bújik meg a hordó mögött? Ember, vagy idegen? És mi fog történni, ha kipattan a buborék, túléli? Nagyon reméli, hogy igen. Nincs is rosszabb annál, minthogy ő itt egyedül kóvályog és még az is benne van a pakliban, hogy itt felejtik, mert már annyira elől járnak a többiek.
És ekkor... nyöszörgés hallatszott.
Az jó!
Akkor nem idegen.
Joe keze enged egy picit a fegyveren, lazított, de ezt leszámítva feszülten koncentrált. Az emberek is lehetnek veszélyesek.
De se nem idegen, se nem ember, hanem egy kutya vonszolja ki magát a fedezék mögül.
- Fú! - mondta Joe megkönnyebbülten és rávigyorgott a blökire, aki barna szemeivel édesen nézett rá.
- Na, pajtás, újoncokat szivatják, ezért te mész elől, közlegény. Mars a sereg élére! - int fegyverével, reméli érti a blöki amit mond, vagy a kézmozdulatot tudja mit jelent.
Nem akar szorosabb barátságot kialakítani, hátha fertőzött és "szép kis" mellkasrobbantó bújik ki belőle, de reméli nem.
Meg kitudja mit szedett össze, milyen koszt, betegséget, hátha veszett, bár ránézésre nem.
- Na, gyerünk, előre! Gyere velem, jó dolgod lesz - mondta Joe és elindult a kutyával.
Mindig ügyelt rá, hogy a blöki elől legyen, vagy, ha amaz nem hajlandó előtte menni, akkor mindig figyelt, hogy a háta mögött úgy közlekedjen, hogy ne érje Joet váratlan mozdulat.
Megszaporázta Joe a lépteit.
Meg kell találni Amandáékat, ez járt a fejében.

Harrison kibiztosította a fegyverét, majd előreszegezte és fedezni kezdte nőt. Próbált nem lemaradni tőle, a szemeivel folyamatosan célpontot keresett. Amikor Nat visszafordult, hogy megnézze követi e őt, Harrison csak kaccsíntott.
Most kiderül, hogy milyen jó katona az őrvezető.
Próbált halkan lépni, a mozdulatai egy vadászó macskái, az érzékei kiélesedtek, a mutatóujja a fegyvere ravaszára szorultak. Minden lépcsőfokot megszámolt amit elhagytak.
Nem szólt egy szót se.
A jó katona képes egyfajta szótlan, telepatikus kapcsolatot, amikor csak a mozdulataikka arcvonásaikkal kommunikálnak.
Jelenleg azt üzente a nő felé.
"Amint felérünk, egy figyelmeztető lövés és ha az se használ akkor lábon." súgta a férfi kézjelekkel. Mély levegőt vett, majd felkészült az akcióra.

Elindultak és bár nem tudta merre kell menni, mert semmi jelet sem talált, remélte mégis, hogy jó irányba halad.
Remélte, hogy célba ér még időben és csatlakozhat a többiekhez, vagy valami nyomra vezeti őt.
Mentek és a kutya egyre bátrabb lett, mert látta, nem kell félnie, ez pedig jót jelent.
Láthatóan nem is tűnt fertőzöttnek, ez is jó.
De egyszer mindennek vége szakadt, s a blöki maga alá vizelt, mikor lövés dördült.
Joe egyből a legközelebbi fedezék mögé vetette magát, s a célra tartott, kereste a célpontot, aki leadta a lövést, de elsőre nem látott senkit, semmit.
Remélte, hogy hamar megtalálja és likvidálja az illetőt, mert nem jó, hogy folyton megszakítják az útját váratlan események, így soha nem fog célba érni.

Harrison követte a nőt, majd megtorpant a hálószobába. Úgy gondolta, hogy Sidet elfogják kapni, minimum ellövik a lábát, vagy a legrosszabb esetbe agyonlövik. Azonban erre nem számított.
A csilláron egy férfi lógott egy kötélről, amit a nyaka köré hurkolt. Ahogy jobban megnézte, meglátta hogy ez Sid. És a szobába feküdt még egy hulla. Egy nő, aki agyonlőtte magát. Harrison elsápadt.
Ez biztos Amanda lesz. Hátrább lépett.
A férfi azért jött ide, hogy felkösse magát?
Miért tette volna ezt?
Miért nem a saját fegyverét fordította maga ellen és miért macerált ezzel, hogy felhúzza magát egy csillára, ráadásul ellenséges terület közepén.
Harrison kifújta a levegőt, majd megfordult és lekiáltott a lépcsőn.
- Sid halott! - kiáltotta. - Valaki felakasztotta. Nem hiszem, hogy azért jött le a bolygóra, hogy utánna öngyilkosságot kövessen el. Hallottam, hogy a dögöknek vannak telepatikus képességei, mi van ha képesek öngyilkosságba hajszolni az embereket.
A társára pillant.
- Nem akartam megijeszteni.
Le kell szedniük őket, és kideríteni, hogy miért tették ezt magukkal.
- Nyugodjanak békében.

Ismerős zaj ütötte meg fülét, fa darab, szóval fa ajtó, állt össze a kép. Tehát egy fa ajtót törttek be, vagy nyitottak ki, vagy rúgtak be, vagy egyéb.
Körbe nézett a fedezék biztonságos rejtekében, s közben szólt a kutyának is.
- Blöki, feküdj! - remélte már mostanra fedezékbe vonult a kutya is.
Megvannak!
Ott az ablakban, két fickó, vagy legalábbis két ember!
Joe tüzet nyitott, hátha van olyan távolságban, hogy a fegyver tűzereje elvisz eddig.
Talán leszedheti az ablakból őket, anélkül, hogy lelöveti magát, mííg átfut az ajtóhoz.
Mert átfuthat, de előbb akkor kényszerítse őket fedezékbe hosszabb időre rövid sorozatokkal és míg kushadnak, addig átfut és huss, be az ajtón.
Ez egy elfogadható terv.
Joe tüzelt, fedezékbe kényszerítette őket és utána, ha nem dugták ki fejüket, akkor átfutott, míg nem lőnek rá, remélte a kutya követi.
Hasznos társ harcban, kettő mégis jobb, mint egy.

A tetőszerkezet összeomlott, de nem tudta mit tegyen, végül úgy döntött, hogy befutott, de fegyverét felemelte lövésre készen, hátha baj lesz.
Remélhetőleg a Blöki követte.
Az ordibálásáokból kiderült, hogy katonákkal van dolga, ez jó, akkor vaklárma volt.
- Hehe, bocs fiúk az előző műsorért, nem tudtam ki van itt. Joe Johnson közlegény szolgálatra jelentkezik! Találtam egy kutyát is. De szerintem húzzuk el a belünket innen. Megvan Sid és Amanda? - kérdezte Joe és megvárta a többieket, hogy együtt hagyják el a házat.

- Jó, bocs, mondom, hogy nem láttam pontosan kik vannak itt! - mondta Joe mentegetőzve, mikor falhoz nyomták. - Azt hittem ellenség - mondta.
Ő is hallotta a zajokat és nem tudta eldönteni mi lehet ez, de jobb minél előbb eltűnni.
- Jó lenne lelécelni! - jelentette ki Joe és várta a többieket.

Zajlanak az események és kiderül, hogy idegen van a levesben, egy nőci pedig, aki elég csinos, bár csak egy futó pillantást vetett rá Joe a káoszban, szóval a nőci pofára esett majdnem, vagy teljesen.
A másik pedig lövöldözni kezdett.
- Most már lehet lőni, mi? - vigyorgott Joe. - Helló szépségem, hadd segítselek fel - mondta a férfi a földön fekvőnek, közben eleresztett egy sorozatot, de figyelt arra, hogy nehogy az új jövevényt találja el, így Nat feje mellett/felett több golyó húzott el, bár még Joe nem tudta a lány nevét, így nem is tudta.
- Én vagyok a főnök? Oké, biztos hely kell? Húzzunk innen a francba, de közben ne lökdöss többet a falnak, oké? - röhögött Joe és vidáman oldalba bökte Félixet, nem annyira, hogy elessen, csak úgy figyelmeztetőleg, hogy hé, legközelebb ne tedd.
Joe, ha a többiek egyetértenek, akkor kirohant az utcára.
- Gyere te is, Blöki, vagy kutyakaja leszel! Kutyából kutyakajává avanzsálsz! Gyere! - mondta Joe és közben nézett valami fedezék után, illetve a háta mögé lődözgetett néha, hogy az a valami ne érje el őket, s közben tovább keresett egy biztonságosnak tűnő helyet, ahol meghúzhatják magukat.
A régi fedezéke, ahonnét berohant, nem tűnik annyira biztosnak, mert egyrészt nem férnek el ott mind, másrészt meg nem biztonságos annyira, talán egy másik ház lenne a jó megoldás, gondolta Joe futtában.

Futnak és futnak miközben sorra hagyják el a házakat, de nem akar semmi jó kisülni belőle.
Végül egy hentesboltban kötnek ki, ahol csak egy nagy üveg állja a dög útját.
Ez tényleg nem jó.
Joe rögtön körülnéz, hátha van biztonságos hely, például a fridzsider, ahol meghúzhatják magukat, csak ne fagyjanak meg.
- Jól van, bocs, de legalább ehetsz húst, hehe. Segítsetek szétnézni, merre bújhatunk el, pl a hűtő, ahol a húsokat tárolják, bár ott meg megfagynánk - mondta Joe és kezdett kétségbeesni, habár annyira nem, még bírta.
Rohanjanak tovább?
- Vagy rohanjunk tovább? - kérdezte kutakodás közben.

Ez a srác nem komplett, nem kell rögtön piszkálni őt.
- Pofán b*szlak a fegyverrel és akkor ugassál - gurult be Joe a piszkálódás láttán.
Ő is hallotta az üvöltést, ami nem jelentett jót.
- Akkor nem rohanunk tovább - vont vállat és követte a srácot be az ajtón át, remélhetőleg egy biztonságosabb helyre.

Bevonultak a helységbe és várták mi fog történni.
A másodpercek csigalassúsággal vánszorogtak, de azért sikerült nekik szép lassan tova haladni, akár csak a dögnek, ami szintén tovább mászkált, szerencséjükre.
Ekkor jött az újabb fordulat, mert Félix tudni akarta mi a rossebbért lőtt rájuk, illetve, hogy valóban közéjük tartozik e és mi történt a többiekkel.
Richard nem különben, Joet kezdte idegesíteni Richard a piszkálódásaival, habár most egy rossz szót nem szólt, ez is igaz.
- Nyugalom emberek, senkit nem kell leütni, hehe - vigyorgott Joe és kezét is nyugtatólag emelte fel. - Nincs pánik. Joe Johnson közlegény vagyok, veletek együtt landoltam itt, Amanda és Sid előre rohantak, mint az őrült, mert Sid bekattant, engem pedig valaki leütött, remélem ti nem teszitek ugyanezt velem és mire felébredtem csak hullák hevertek, a monitorokat szétlőtték. Úgy döntöttem, hogy elindulok megkeresni titeket, felszedtem a Blökit, aki úgy látszik követett, aztán megláttalak titeket az utcáról, de előtte egy lövést hallottam, ezért lőttem én is, nem tudtam, hogy ti vagytok. De ezt már mondtam előtte is. Nem tudom miért lenne furcsa a dög, nem én hoztam ide, utálom őket, tiszta vagyok - mondta határozottan Joe.

- Nem tudom, de tudnék róla, ha bébitápszert akarnának csinálni az idegenek belőlem. Köszönöm kérdésed, eddig jól vagyok, semmim nem fáj, de majd szólok, ha igen, hehe - mondta Joe és a nő mondatára is válaszolt.
- Igazán örülnék, ha nem piszkálna, mindenki követhet el hibát, de szerencsére senki nem halt meg... a lövésben - mert utána ugye a fickó megdöglött.
- Mi van Amandával, meg Siddel? Megtaláltátok őket? - ragadta meg az alkalmat Joe a kérdezésre. - Őket indultam megkeresni ugyebár, remélem megtaláljuk őket, vagy ti megtaláltátok őket - mondta.
Ő nem látta a hullákat, így nem is tudott arról, hogy a két említett személy halott.