Ipartelep

Nat:
Mire beérted három társad már késő volt. Egyikük széttépet, feltört koponyájú testét pillantod meg. Hiányzik az agy. Másik katona páncélja szétzúzva, de nincs rajta látható sérülés csak a szemében látszik az idegi állapotának sérülése.
- Mi…mind… halottak! – Nyögi reszketve. Két katona próbálja talpra álltani, de a soktól teljesen elernyedt a teste.
Harmadik katona, a smart gunnos, pedig a folyosót pásztázza. Megereszt egy sorozatot a sötétségbe. Furcsa morgás hallatszik és karmok csikorgása a fémpadlón. Távolodik.
- Ketten jöttetek. Mi van a többiekkel? – Kérdezi hátra nézve. Időközben a sokkos állapotú katonát a falnak támasztották. Egy katona mellette maradt, másik a folyosó másik részének figyelésével törődött.
Nincs válasz. A sok kikészítette az idegeit.

Martinez:
- Maga nem régiben kiruccant egy csendes kis vidéki helyre, ahonnan volt olyan kedves és ellopott valamit, ami MIÉNK! – Az illető hangja egyre komorabbá vált. Bár agresszív felszólítására a mondta végi írásjel egy hatalmas üvöltés volt a levegőből.
Egyik lény lecsapott az idegen két társára és elragadta az egyiket. Amaz a fegyverrel csapkodta a lényt. A páncél elég erős, hogy a lény ne tudja átharapni, de attól még egy ilyen sétarepülést senki nem szeretne. Végül egyik ütés a lény szemét érte, amaz pedig elengedte a páncélost. Ez volt az a pillanat mikor a másik páncélos a sínágyú ravaszát meghúzta. Hatalmas dördülés, majd a lény koponyája szétloccsant. Nagy zajt csapva ért földet.
A zuhanó páncélos se járt jól. Keresztbe háttal eset az egyik rakodó kampó sínére. Páncél megóvott a szörny fogaitól, de ilyen erőhatástól nem. Bár húsz méterre volt, mégis gerincedben érezted azt, ami láttál. Holt test fémes puffanással ért földet.

Martinez:
Gyorsabb vagy, mint a páncélos. Pár lövés süvít el a lábaid mellet. Meg sem próbált feljebb célozni.
Polcok és ládák elég fedezéket nyújtanak, hogy ne vehessenek észre. Ismerős sziszegő hang száguld végig a levegőben. Már csak ők hiányoztak.
- Búj elő! Nincs esélyed! Nekünk csak azok az Isten verte papírok kellenek! HALLOD?! – Ordítja az ki előbb még a hátadnak fegyvert szegezett.
Igen planéta sárkánya, ismeretlen nehézpáncélzatú fegyveresek és idegenek. Három tűz közt…

Nat:
Felülről valami nagy lény üvöltése szállt le a szervizalagutakba. Egy erőteljes dörrenés, majd fegyverropogás.
- Ki kell innen vinnünk. Akció lefújva! Raktáron kívül remélem még él valaki. – A sokkos állapotban lévőt megpróbálja két lábra kényszeríteni. Bár ebből annyi sikerült, hogy húzta maga után.
- Van valakinél Spider? – Kérdezi a smart gunnos.
- Nálam nincs. Legalább három lény van itt. Két idegen, valami nagyon okos agyzabáló és az a nagy fent a csarnokban.
- És akik lövöldöznek, ha azok a mieink?
- Előbb őt vigyük innen biztos helyre, aztán megyünk nekik segíteni! Védelmi alakzatot! Dühöske! Menj előre, és fáklyákkal világíts!

Dühöngő:
Nehézkesen, de tudták tartani a tempót. De csak úgy, hogy ketten kísérték… illetve húzták a sokkos állapotú társukat. Smart gunnos minden neszre ügyelt mögöttük. Elől menő Nat fáklyájának a fénye pedig lassanként de egy hosszú vér foltot világított meg. A fény elől valami mindig kitér. A nő előtt van az a valami, de nem hajlandó a sötétségből előtűnni.

Thomas:
Halhatóan a szárnyas lény a társa teteme mellet leszállt. Hangok alapján nem megállapítható, hogy mért.
Az idegen csak nem akar mutatkozni, pedig közel lehet. Karmai súrlódásának hangja szinte vágja a dobhártyádat. Végül dobhártyád ismerős zajt is meghall. Rádió recsegését. Valaki bele szól
- Hé! Maga az egyetlen túlélő? Mi történt? És ki lőtte le az APC-ben lévőket?

Nat:
Fáklya két karmos láb közt landolt. Villódzó kék fényben megláttad azt az alattomos lényt. Két rovarszeme a fejének két oldalán, egy hólyagszem eme két szem közt, és vörös valamik a gerinc mentén. Véres száj…
A lény jobb mancsába vette a fáklyát, és nemes egyszerűséggel bekapta és lenyelte. Mindez annyi idő alatt, hogy egy ember képtelen erre reagálni. Újonnani sötétségben a lény támadásba lendült. Katonák reflektor fényében végül előtűnt a lény. Igaz hogy ezt „Dühöngő” nem tudhatta jól méltányolni. A lény mozgása túl gyors. Következő pillanatban Nat már a falhoz csapódott. A lény a sokkos állapotú katona felé vetemedett. Mielőtt elragadhatta volna a védtelen bakát a mellette lévő egyik katonát a falhoz vágta, míg a másik arca felé kapott nyitott szájjal. A katona koponyájának felét letépte. Hússal, csonttal, agyvelővel egyűt. Smart Gunnost időközben úgyszintén falhoz vágta hosszú erőteljes kitines farkával. Sokkos állapotú katona kapálózott és ordított. Nem zavarta a lényt, bele markolt a baka vállába, úgy hogy a páncél széttört és vér spiccelt ki alóla. Magával húzta a sötétségbe.
Mindehhez tíz másodperc sem kellet.

Kép a lényről: https://i.servimg.com/u/f46/16/76/70/90/ghoul10.jpg

Thomas:
- Kijáratot felejtsd! – szólalt ismét meg az illető a rádióban. – Akcióterv megváltozott. Keres egy helyet ahol elbarikádozhatod magad. Minden kijáratot lezártunk, míg az elit csapatok megérkeznek.
Idegen karmainak hangja távolodik. Helyette erős légzést hallasz. Belégzés, kilégzés. Ritmusából érezhető a légszomjúság.
Sisakodra valami rácseppen. Majd újabb sűrű anyag mellé pedig meleg szagos párás levegő társul. Erős szinte lihegő légzésből rájössz, hogy most elkélne egy páncélos lovag a sárkány ellen mi éppenséggel a szomszédos sorból a polcsor fölött tekint le rád…

Thomas:
A pisztolylövések a lény fejébe csapódnak, fájdalmat okoznak a lénynek, ahogy bőrt és húst áttépve a csontjába ütköznek. Vadul felüvölt a fájdalomtól. Majd utánad vetemedik a gigantikus polcot fellökve. Négykézláb ered utánad mindent fére lökve maga elől. Nem próbál meg repülni, lehetséges, hogy tanult társa halálából.
A lény lassít, majd megáll. Morog és fújtat. Felemelő pillanat lenne, hisz az üldöző mintha felhagyott volna az üldözéssel. Ám a feléd száguldó kiáltás magyarázatul szolgálhat, hogy a lény mért nem ront ki a szűk sorok közül.
- Áj meg! Azt mondtam, hogy ÁJ MEG! – értelmetlenül ordít valamit, majd ugyan olyan ordító hanggal kiáltja – Ha látod, lődd el a lábát!
Szerencsére fedezékben vagy, viszont a két ember már sejti hol lehetsz. További kellemetlen gondolat pedig az, hogy borzasztó, hogy ha egy idegen van a közeledben. De még borzasztóbb, ha nem tudod, hogy hol van.


Nat:
A sebesen menekülő lényt pár lövés eltalálta. Aztán a hosszú sötét folyosó homályában eltűnt. Az észhez térő két katona őrülten eresztett meg a sötétségbe pár sorozatot. Smart gunnos nem türtőztette magát, utána rohant. Rossz ötlet volt.
Folyosó kanyarjában a lény meglapult, mire odaért a katona, a lény azonnal átszúrta a gyomrát a farkával. A tengerészpáncél mit sem ért ellene. Haldokló bakát a lény magához emelte. Mindezt csupán csak a katona lámpájának a fényében lehetett látni, azt is alig. Ez pedig roppant vérfagyasztóvá tette az egészet.
Nem hagyta magát a katona. Utolsó erejéből még kését előhúzta, ennyit lehetet látni, azt hogy a lény mely részébe vágta bele azt a fal kanyarulata elrejtette már. Az viszont biztos, hogy a lénynek roppantul fájhat. Folyosón vízhangozott a sziszegő üvöltése. Majd hirtelen mozdulattal kihúzta a farkát a baka testéből.
Elmenekült.

Dühöngő:
Elfogadta a felsegítést. Volt ám súlya, de nem vészes. Arca hideg és fehér. Elnézett arra amerre a lény ment. Sóhajtott és megcsóválta a fejét.
- Szóval ez jött a csatornából. Átkozott Ghoul.
Felülről dörömbölés a fegyverropogás hallatszott. Meg természetesen a már hallott lény hangja, bármi is az, az fent randalírozik.
- Akkor most mi legyen? Berobbantjuk azt a lyukat mi a csatornába vezet? Ha szerencsénk van, azzal a lényt kizárjuk. Vagy be. Nem tudhatjuk.


Thomas:
Eldobott konzerv, vagy energia cella… vagy bármi is volt az a hengeres tárgy, célját elérte. A két ellenséges katona arra figyelt fel és amarra indultak el. Impulzus fegyverek dörrenését hallod, melyek mintha alólad jönnének. Ám futva nem tudod jobban megállapítani, hogy honnan. Futó karriered végül megdöntötte, illetve elcsúsztatta valami nyálka halom a földön. Csúszást végül egy láda halom állította meg.
Érthetetlen, hogy az idegenek nyála mikor ragacsos és mikor csúszós. Bár ez függhet a „frissességétől”.

Nat:
Elfogadta a tárat, és a halott katonáról leszedte a véres gránáthevedert. Átnézte milyen gránátok vannak rajta, majd magára való felcsatolás közben monda:
- Négy repesz, két villanó, egy füst. Meg ami nálunk van m40-es gránátok. Nálam hat a fegyverrel együtt.
Majd némán megindult arra ahol a rés volt a csatornába. Idő közben elhaladt a smart gunnos teste mellet. A réshez érve immáron látszott, hogy a lény használta. Véres volt.
- Úgy tűnik megsérült, csak azt nem tudjuk, hogy vissza jött-e azóta. Vagy hogy a két xeno az épületben van-e, vagy a csatornában. – Nat fele fordult és elő vette a négy hengeres repeszgránátot – Két választásunk van. Berobbantjuk vagy nem. Következményeket csak megbecsülni tudjuk.


Thomas:
A lény csak nem mutatkozott. A három tűz közt való mozgás nincs ínyedre, bár választás nincs. Előre haladva, a szomszédos sorból veled párhuzamos mozgást hallasz. Nem a szárnyas lény, mert az ehhez túl nagy, sem az emberek, mert a lépések hangja túl halk és az utócsattanás karmoktól ered, így a megfejtés sajnálatos módon, túlontúl kézzel fogható. Ugyan olyan sebességgel halad, mint te. Vadászik, becserkészi az prédát. Úgy tűnik, csak egy célja van: Te.


Redway:
A katonák a csapatszállító előtt összenéznek. Megérkezett a nyolcadik fő. Kissé értetlen az arckifejezésük. Végül egy fekete hajú a többiekétől eltérő fekete tengerész páncélban lévő katona válaszolt:
- Az mit jelent, hogy nem ma kezdete? Vagyis tegnap?
- Pattson! – szolt ár a parancsnok – Volt dolga a bogarakkal még az előtt, hogy te Gyarmati lettél volna.
- A szokásos történet? – Kérdezte egy rövid barna hajú nő.
- Igen. Csak ő. A szokásos bogaras történet. – Mondta a parancsnok, majd eligazítást tartott – Kivételesen egy lángszórós APC-vel megyünk. Mivel ezt adták. Ismerik felállást és a taktikát. Parancsnok és sofőr a járműben. Négy katona a jármű mellett két fő egy oldalt. Egy katona a toronyban a lángszórót kezeli, míg a második "unatkozik". Kaput betörjük. Mivel mi vagyunk az úgy nevezett elit csapat, így amint megérkeztünk behatolunk. Most mindenki be a viharmadárba és… mivel ezt UD-4 nem tudja szállítani így egy viharvert helikopter visz oda minket.
- Az öböl túl oldalára.
- Igen. Pár perc, Ne késlekedjenek!
Mindenki rendezetten szállt be a járműbe és foglalt helyet. Pár másodperc múlva az ódon huszonegyedik századot idéző helikopter kapta fel a járművet és indult meg az úti cél felé.
Katonákon nem látszódott semmi izgalom. Viccelődtek és történeteket meséltek. Vagy tapasztaltak, vagy félvállról veszik a dolgokat.

A nagyképű katona kissé felhúzott. Egy másik helyzetben, egy másik helyen már törött orral futna anyucihoz, de most fontosabb volt a küldetés, és a szakasz. Végighallgattam az eligazítást, és bólintottam. Egész úton az „elit” egységet néztem. Könnyelműek voltak, még ha ez nem is tűnik olyan nagy feladatnak, de én komolyan vettem.
A csapatot végignézve az eszembe villantak az én élményeim, amikor én is így heccelődtem… Amikor még tudtam aludni, de most komor voltam, túlságosan is. Mich néhány szava ugrott be:
~ „Ha valaki túl komolyan veszi az életet, az elveszik benne!” ~ Kicsit elmosolyodtam. Sok dolog történt velem, de most csak az számított, hogy az utasításokat komolyan vegyem. Sok ember-ember elleni harcban vettem részt, és néhányban, mikor nagyobb ellenfelünk volt. De a bogarak mások voltak. Kegyetlenebbek, és harciasabbak.
Nem akartam az első akcióban meghalni, most, hogy újra fegyver lehetett a kezemben. Harcolni akartam, küzdeni, parancsokat teljesíteni, mert olyankor nem az járt a fejemben, hányan haltak meg, és hogy hányan fognak még…
Oldalra mentem, egy másik egyenruhással. Megint éreztem az izgalmat, amit rég, a szívem hevesebben vert, a vállamat húzta az L96 Sniper Rifle, a hátamon keresztben a Shotgun, megtöltve természetesen. Felkészültem, bármi is vár odabent, ha erősítést várnak, megyünk. Kihozok annyi embert, amennyit csak tudok. Vártam a parancsot, ami felhatalmazást ad a behatolásra.

Nat:
Rádióból nem érkezett semmiféle válasz. Végül a csendet megszakította a baka:
- Akkor robbantunk. – mondta majd lehasalt.
Kissé bekúszott az üregbe, bár a lábai így is kilátszottak. Közép tájt helyezett el két gránátot, majd kissé kijjebb húzta magát és a másik kettőt is elhelyezte. Ezután teljesen kihúzta magát. Egy m40-es gránátot vett elő. Ajtón túlra biccentet. Miután fedezékbe vonult és társát megvárta, hogy így tegyen, lepattintotta a gránát „kupakját” és benyomta a gombot. Határozott dobással a tátongó üregbe dobta.
Erős zajos robbanás hallatszott eztán és az utána következő recsegés, zúzódás, ahogy a betonfal összeomlott betemetve az üreget. Nagy port kavart, bár pár pillanat múlva már ülepedett is.


Thomas:
Tudtad a lényt füleddel követni, ám ez megszakadt mikor egy robbanás rázta meg az épületet. Az idegen jellegzetes fémes hangján felrikoltott. Felmászott a gigantikus polcra, majd átugrott a másikra a fejed fölött. Vissza se nézett. Vadászatot felváltotta valami más, mit úgy tűnik a robbanás váltott ki.
Természetesen a vízköpő és a két ismeretlen fegyveres is felfigyelt a robbanásra. Már csak az a kérdés melyiküket érdekli jobban a robbanás?


Lizzy:
Az ódon helikopter elvitte a járművet az ipartelepre. Egy érezhető zöttyenés jelezte, hogy a jármű földet ért. Utána a gép hangja távolodott. A viharmadár motorjai felbőgtek és megindult a raktár ajtaja felé. A Parancsnok intézett pár szót ezután.
- Pattson, Ducke, Lizzy, Amanda! Maguk mennek az APC mellet! Pattson és Lizzy jobb oldal, Ducke és Amanda bal! Pattson és Amanda mennek elől! Kaput áttörjük, a rak tárat körbevették a katonák. Ellenséges nehéz páncélzatú fegyveresekre, valamiféle repülő nagy állatra és talán idegenekre számíthatnak!
Parancsnok épp, hogy befejezte a mondanivalóját, a páncélos áttörte a kaput. Viszont ezután nagy erővel belecsapódott valamibe.
- Az előző csapat M577-se! Ki tudom kerülni, de… Jézus! Kitépték az ajtaját! – ordítja hátra a sofőr.
- Mindenki készenlétbe! Tankot megállítani! Osztag! Ki a terepre, vizsgálják át az APC-t!
Pattson erővel kinyitja a viharmadár ajtaját és fegyvert felemelve kilép. Utána a többiek.

// Az alagút berobbantása és a viharmadár kaputörése egy időben volt, ezért csak egy zajt hallottatok nem kettőt//

Áttörtük a kaput, de valami útban volt. Az APC volt az. Az ajtót feltépte valami, valami nagyon erős. Az első gondolatom a rovarok felé irányult, aztán belegondoltam, hogy más lény is képes lehet erre.
Siettem a többiek után, jobbra mentem, ahogy a parancsban szerepelt. Kibiztosítottam a fegyverem, és készenlétbe helyeztem. Felkészülve bármire, ami kiugorhat az APC-ből. A feltépett ajtóhoz rohantam, és biztosítottam a terepet.
~ Csak ne tépje fel semmi a torkomat, ahogy belépek!~ Gondoltam, mély levegőt vettem, majd lassan kifújtam.~ Ha egy rohadt bogár akarja majd letépni a fejem, megnehezítem a dolgát, minimum a sírba viszem!
Egyre hevesebben vert a szívem, reméltem nem ugrik ki a helyéről. Belépve jobbra fordultam először, ellenőrizve, hogy tiszta e a hely. Attól függően, mit találok lépek utána. Ha üres, a másik irányt is átnézem, ha nem, akkor a lehetséges ellenfelemre koncentrálok.

Lizzy:
Bent csupán csak vér és különböző testcafatok vannak. De ezek kimázolják a jármű belsejét. Groteszk módja a falfestésnek.
- Pattson! Ellenőrizze a parancsnoki panelt! – adta ki az utasítást a parancsnok.
Pattson odébb tolta a parancsnoki széket, mely háttáblájának fele hiányzik. Valami letépte tán harapta. Arcán meglepődés ült ki.
- Ketten még élnek. – mondta, majd a parancsnoki mikrofon gombját megnyomta – Itt a felmentőosztag! Térjenek vissza az APC-hez! Illetve jó lenne tudnunk mi történt itt.
Elengedte a gombot és várta a választ. Hangerőt feltekerte…

Nat:
Visszafele indulva semmi nem történt. Minden csendes. Már amennyire a fentről leszűrő némi zaj engedi a csendet dominálni. Végül sisteregve megszólalt a sisakba épített rádió:
- Itt a felmentőosztag! Térjenek vissza az APC-hez! Illetve jó lenne tudnunk mi történt itt.
A baka megállt. Nem hitt a fülének.

Thomas:
Rohantál. A végül nyílt terepre értél a raktár túlsó végében. Egy APC-t és mögötte egy viharmadarat látsz meg tőled tíz méterre. Az APC ajtaja kitépve, ketten épp ekkor léptek be a járműbe, míg ketten kint maradtak egy Mk2-es smart gunnos nő és… Ducke.
Ducke mikor meglátott meglepődött. Groteszk vigyor ült ki az arcára. A nő hirtelen rád fogta a fegyvert, majd leeresztette.
- Te meg mit keresel itt? Vagy inkább a többiek hol vannak?! – Szögezte neked a kérdést Ducke.

Cafatok és vér mindenütt… A rémálmaimban már láttam ilyeneket, sőt néhány kivételes esetben már találkoztam ébren is ilyesmivel. Igaz, hogy nem rendültem túlzottan meg, de elfogott az undor. Kicsit felfordította a gyomrom az egész összkép. A rádión felelt valaki, tehát még életben voltak.
- Tehát nem csak rovarok… - Suttogtam halkan, talán csak magamnak. A fegyverem készenlétben volt, hátha valami les ránk, esetleg több valami. Megvizsgáltam a vért, milyen rég történhetett a dolog. Reméltem, hogy már korábban, mert ha nem, akkor az ami ezt tette még itt van, és talán mi vagyunk a következők.