Sáslegelők

Joe próbált tájékozódni, de nem sok sikerrel, remélte továbbra is, hogy nem kerül slamasztikába, arctámadó, vagy tojás képében, jó lenne élve kikerülni.
De nehéz ügy, szóval óvatosan kell neki vágni a dolognak.
A vakok úgy szokták csinálni, hogy hallásukra tájékozódnak leginkább ,tehát neki is úgy kell alakítania, mert különben könnyen pórul járhat.
Próbált valami eszközt találni a sötétben a lábai tapogatásával, ahova lépett, ott figyelt, hátha talál valamit és próbált közben minél jobban távolodni a sziszegéstől.

A sziszegés nem halkult, hiába osonkodott előre vaksin Joe a sötétben, így megszaporázta a lépteit, hogy kikerüljön mihamarabb innen.
Ám ekkor reccsent a hülye parancsnok rá, jobb későn, mint soha.
- Kussoljon már! Éppen a dögök készülnek felfalni és nem, nem romlott el, csak kurva sötét van! Semmit se látok, segítsenek! - Mondta Joe és tovább haladt, remélte esetleg, hogy véletlen belebotlik a fegyverébe, vagy ilyesmi.

Reménykedni? Reménység karjai megragadtak és ismét sivatag homokjába taszítottak. Ezt követően pedig egy idegen vérszomjas sikítása jött, mit azonnal halálsikítás követett. Majd újabb xeno sziszegése és halálhörgése. Mindezek mellé a kitines páncél törése, savas vér sistergése ahogy mohón falja a kvarc homok, és szerelmi reakciójúk kénköves bűze mi könnyeket vált ki az emberből. Nem azért, mert a sav és sivatag homokjának románca olyan megható. Nem. Olyan k*b*sz*tt büdös! De még mennyire az.
Mire eldőlt a két test, valami koppant a fejeden.
- Elvesztetted a sisakod. – Conor volt az. Fejest a fejre. Bár… legalább az éjjellátó működik. – Mennyit öltél meg? Én hármat.
- Nyolc. Egyet a számszeríjjal, többit karddal. – Válaszolta a főhadnagy. – Nyomás tovább. Ezek a bogarak nem erről a bolygóról valók.
Valóban, olyanok mintha emberből keltek volna ki, de kis agyaruk van a szájuk mellet.

Tovább bolyongott, de aztán elkapták, elesett, meg minden és halálhörgés, meg dögök sziszegése hallatszott, majd végre valaki megjelent, hogy megmentse, mint fehér lovon a szőke herceg.
Joe örült a fejének, mint majom a farkának és felpattant.
- Kösz... egyet se... vakon bóklásztam a sötétben - felvette az éjjellátót, majd megkereste a fegyvereit. - De jó, örülök nektek srácok! - vigyorgott és tovább indult a többiekkel, látta a főhadnagy is ott van, de nem tette szóvá a beszólást, amit korábban tett, majd megbeszélik egy pohár sör mellett, úgy jó lesz.
Sokadjára mondja magának, hogy csak éljék túl, eddig úgy tűnik sikerülhet.
Ment tovább a többiekkel, remélhetőleg immár ismét a saját fegyvereivel együtt.

Joe ment előre, sajnos fegyver nélkül, így nem sok esélye lesz a rohadt dögök ellen.
- Pszt! - súgta még a homokos rész előtt, nehogy megint elragadják a dögök. - Valaki nem tudna adni egy fegyót? Az enyémet ugyanis elcsórták a dögök - mondta és mérgelődött, hogy megint, vagyis most először van fegyver nélkül, sajnos.
Joe ment és a homokos talajhoz, vagy mihez érkezett, ahol előbb oly kellemesen elragadták, szóval megint mérgelődött, hogy megint ilyen kellemes emlékű terepre siklott a sétafika közben.

A raptor nézése mindent elárult, de Joet se faragták debilből, szívesen belerúgott volna akkorát, hogy a holdig szálljon, jó lett volna látni a röptét, mint hullócsillagot az égbolton.
De hát nem lehet, ilyen az élet, Joe ment tovább, közben hallgatta a főhadnagyot, aki előszeretettel szerette őt piszkálni sajnos.
Nem baj, majd oda adja Amandát randira.
- Hé, főnök - mondta a főhadnagynak. - Nem kéri Amandát egy randira? Plusz van egy kis csinos arctámadója.... igaz, robot, de ugyan már.... kicsire nem adunk - nevetett egyet vidáman, ezért biztos beverik a pofáját, de akkor legalább a kamera is jó lesz.
- Az a legjobb műsor - felelte a hangyaháborúra. - Feketék és fehérek, király, színvonalas adás... na, így jobb? - és megkocogtatta a sisakját, hátha javul a helyzet.

- Maga meg... na mindegy, hagyjuk - legyintett Joe a szócsatát lezárva, jobb a harc a dögök ellen, bár az se jó, mert akkor meghallhat. Maradjunk annál, hogy ennek most itt és most vége és koncentráljanak a feladatra.
- Na, akkor hangyaháborúnak vége, helyes - mondta vigyorogva, megmaradt fegyvereivel a kezében.
Tovább ment és koncentrált a feladatra, tőle szokatlan módon és erre is képes ugyebár, nem csak pofázni.
- Ja, vettük - vigyorgott Joe a parancsra, a főhadnagy után helyeselve lelkesen és előre meresztette a szemeit, mintha akár látna is valamit, de nini! Erre való az éjjellátó.
- Oké - felelte feltartott hüvelykujjal vigyorogva, hogy kuss van és bekussolt és úgy ment előre, a helyére.

Joe figyelt és arra gondolt, hogy na, most van gebasz, mert csak egy pisztolya, vagy mije van és az nem sokra elég. Nem pofázott ő már csak gondolkodott, hogy mi a fene legyen, nem sokre fog menni ezzel a dögök ellen, max, ha közel érnek és bizony közel fognak érni, sajnos.
Így hát kicsit elbambult, hamar eltelt az a tíz másodperc és ő nem nyitott tüzet, úgy okoskodott, hogy majd kellő közelségbe kerülnek azok a dögök, amiknek kell közeledniük, így majd leszedi őket egyenként, apránként és nem pazarol lőszert.
Joe tüzet nyitott, mikor első célpontja lőtávolságba ért.

Joe figyelte a maga körül történő eseményeket, de közben arra koncentrált, hogy ne legyen belőle kaja. Tehát ide is figyelt, meg oda is figyelt.
A raptor szépen elterelte pár dög figyelmét, így elsőre tuti nem lett dög csemege belőle, ez így helyes. A gondviselés mégis csak foglalkozik vele! Ez jó, örült neki.
Aztán jött a második hullám és már itt neki is kellett jobban figyelnie.
A lövése lelassította a dögöt, válon találta, ha jól látta, bár ezeknek a moslékoknak vér helyett sav folyik ki beleikből, szóval nehéz megállapítani, így nem volt biztos benne, de figyelt.
Mindegy, a lényeg az, hogy lelassult, ez jó, ami viszont rossz, hogy még mindig felé tartott.
Túlságosan kitartóak ezek a dögök.
Joe koncentrált és a pofázmányára célzott, pontosan a belső állkapocsra, tehát arra várt, hogy ez a rusnyaság kitátsa a pofáját és kidugja a belső állkapcsát, így azt telibe kapva örömmel nézheti végig, hogyan fekszik meg a saját savában ez a dög... remélhetőleg... ha nem, akkor futnia kell, de gyorsan.

Joe látta, hogy a dög száját átszelte a lövést. Remek! Vonaglott, fetrengett, meg minden szar, de csak nem akart megfeküdni! Pedig milyen jó lett volna! Joe morgott és arrébb szökkent, sőt, egyenesen hátrébb futott, mert látta, hogy ez a piszok dög felé közeledik, így új állást vett fel biztonságosabb helyről, immár nem tartva a remek kis sav esőtől.
Joe célzott és lőtt, ezúttal fejre, kíváncsi volt, ettől megfekszik e a rusnyaság.

Joe lövése telitalálat volt, a dög megfeküdt és nem mozdult többet. Vagyis de. Vonaglott még párat, de ezek már csak ártalmatlan rángatózások voltak, az idegeknek köszönhetően. Joe elégedetten nyugtázta a tényt, hogy még pisztollyal is képes kifektetni a dögöket, ez helyes, az viszont nem, hogy újabb dög közeledett felé, ez már nem jó.
Az se, hogy fogy a lőszere, bár takarékosan bánt, de akkor is... ügyelnie kell rá.
Célba vette a következőt is, ugyanúgy, pont fejen és lőtt. Aztán úgy döntött, hogy megint hátra fut egy kicsit, új pozíciót vesz fel és megint fejre lő.
Ha jó a taktika, ne rontsd el, ne változtass rajta, nemde?

Joe meglepődött.
- Mi a fasz? - káromkodott egyet, hogy nem sikerült megdögleszteni a dögöt.
Joe kiköpött egyet és újból célzott, ezúttal sokkal pontosabban és remélte, hogy sikerül eltalálnia a rusnyaságot, mert különben kurva nagy meleg helyzetbe kerül, ha nem sikerül.
Koncentrált és figyelt, hogy kivárta a megfelelő pillanatot, majd lőtt.

Joe lőni készült, de ekkor behugyozott annak rendje módja szerint. Ezen úgy meglepődött, hogy elfelejtett lőni... majdnem.
De lőtt.
Éppen időben, mert a rusnyaság már itt járt közel.
Eldőlt a dög és úgy maradt, Joe sóhajtott egyet és elégedetten nyugtázta, hogy most csak a pisára kell koncentrálnia.
- Na, bazdmeg! - káromkodott egyet megint és kiköpött. - Ez a te hibád, hallod? A te hibád, te kurva dög, hogy rohadnál meg ott és törnél ketté! - belerúgott a testébe a dögnek, remélte fáj és megfogta, majd megpróbálta arrébb dobni, vagy cipelni mérgében, aztán letörölgette a kezét és a gatyáját is próbálta, majd, ha elmúlt a veszély, akkor megpróbálta megkeresni a többieket.

Joe keze a pisitől volt nedves, nem éppen jó csajozási módszer, jutott eszébe, s, hogy sorsa még kín keservesebb legyen, éppen amikor azt hitte, hogy már oké a helyzet, egy predator ugrott elé a semmiből.
- A kurva anyád! - bömbölte Joe és kiköpött, mert elege volt az egészből, majd odament a predatorhoz és megfogta a kezét.
- Tudod, öregem, már nem azért, de nem lenne kellemesebb a belek kiontása helyett meginni egy jó kis söröcskét? Ám mivel a válaszod nyilván nem lesz, ezért úgy gondolom, hogy akkor fejbe lőlek - mondta ezt, bár lehet a predator nem engedte közel magához, így csak a harc előtt mondta, majd célzott és lőtt és utána megpróbált elfutni.

A fenébe! A fegyver annak rendje és módja szerint csütörtököt mondott! Joe káromkodott egyet és várta a halált, az egy irdatlan nagy pofon erejében mutatkozott meg, majd a predator... röhögött rajta? Igen, nevetett a mocsok, a szemétje, a... sok jelző ide illik és el is kezdte felsorolni.
- Ne röhögjél bazdmeg! - mondta és a képébe nézett Joe, lehet várta a halált meg minden, de ekkor máshogy rendelkeztek az égiek felette.
Szétlőtték a predator felsőtestét, amaz eldőlt, Joe pedig szabad lett. Gyorsan újra tárazott.
Az APC mentette meg.
Király!
- Kösz, srácok! Felvennétek? Húzzunk el innen! - mondta Joe.

Joe morgolódott és kiköpött.
Kösz szépen! - mondta a parancsnoknak és beintett. - Magának is hugyos lenne egy predator halálian jó találkozása után - mondta.
Fegyver a kézben és elindult.
Hé, valaki adhatna egy kis fegyót! Örülnék neki! - szólt és tovább ment a harc felé, közben azon tépelődött mi a fenét fog kezdeni ilyen kis szarral... nem lőhet mindenkit fejbe, ráadásul nem egyesével fognak jönni.