Név: Serpent
Becenév: -
Rang: dolgozó
Variáns: dron
Születési hely: Ismeretlen bolygó
Születési idő:ismeretlen
Egy szűkös helyen voltam, meleg és nedves helyen. Csak a gazdatestem felgyorsult zihálását, és szívdobogását lehetett hallani. Mikor eléggé erősnek éreztem magamat, elkezdtem rágni az előttem lévő akadályt. A szívverés felgyorsult, egyre több fényt láttam magam körül, és egyre jobban hallottam a külvilág zajait. Már csak egy harapás, és kint voltam, hallottam az utolsó halálhörgését a gazdatestemnek. Amikor elhalgatott, ettem a teteméből, hogy erőt gyűjtsek. Körbenéztem. Bal oldalamon egy sűrű, és párás dzsungelt láttam, előttem pedig valami furcsa járművet, amivel talán a gazdatestem is jött erre a helyre. Elhatároztam, hogy keresek egy sötét, rejtett helyet, ahol kifejlődhetek. Pár óra múlva visszatértem, immáron teljes, kifejlett alakban. Hirtelen mozgolódást láttam az erdő felől. Egy csapat fegyeres ember lépett ki a fák közül, maguk előtt egy csapat fegyertelen civilt kísérve. Nem volt más választásom, el kellet rejtőznöm. Egy cserje mögül figyeltem az eseményeket. Tudtam, hogy ez az egyetlen esélyem a kiútra, ezért megvártam még bekísérik a járműre az utasokat. Amint ezzel végeztek, odalopakodtam a legközelebbi őrhöz, óvatosan két lábra álltam, és átszúrtam a farkammal a mellkasát. Visszahúztam a rejtekembe, odacsalogattam a következőt, és megcsináltam ugyanezt. Tudtam, hogy a jármű utasai elmennek, ezért sietnem kellet. Akkor elkövettem egy hibát, amit azóta sosem. Figyelmen kívül hagytam a harmadik, és egyben utolsó őrt, aki ezt egy sorozattal nyugtázta a fegyveréből. A lövedékek lekaszálták a jobb tenyerem egy ujját, és behatoltak a testembe, de létfontosságú szervet nem értek. Gyorsam kitértem egy újabb sorozat elől, odaugrottam a katona elé, fölemeltem, és átszakítottam a koponyáját a nyelvem segítségével. Szerencsére a jármű utasai nem hallottak semmit a gépek zajai miatt. Nem láttam senkit, ezért gyorsan befutottam a raktérbe, mielőtt becsukták a kapukat. Elrejtőztem a rakományok, és egy bonyolult csőrendszer mögött. Felszálltunk, és elhagytuk a bolygót. Mikor elhalattunk a holdja mellett elatároztam, hogy az út többi részében itt maradok. Egy hatalmas rázkódás keltett fel álmomból. Nekiütközhettünk valaminek, mert ezek a furcsa humanoidok le akartak szállni egy előttünk lévő tavakkal, településekkel tarkított, erdős bolygóra, amit Új japánnak nevezetek. Mikor megérkeztünk, a távolban egy hegyet vettem észre, minek a tövében lévő barlang bejáratát egy sötét, gyanta szérű anyag borította. Tudtam, hogy a fajtársaim a közelben vannak. Itt az ideje, hogy csatlakozzak a fészek úrnőjéhez. Gyorsan kijöttem a rejtekemből, és az 5 utas mögé lopakodtam. Ők is észrevették amit én, mert elkezdtek tanakodni, és pár perc múlva mindegyikük egy lángszóróval tért vissza. Nem sokkal később két hozzám hasonló felderítő jött ki a kaptárból, hatalmas riadalmat okozva az utasoknak. Az egyik ember felperzselte az egyik fajtársamat, aki a fájdalomtól felrikoltott. A lángok elemésztették testét, a hatalmas hőmérséklet, és nyomás különbség szétvetette azt, savpermettel beterítve gyilkosát és rajta kívül két embert, akik szinte azonnal meghaltak. A fegyverük tartálya berobbant, hátralökve engem, az életben maradt felderítőt, az egyik túlélő embert, és megölte a másikat. Mikor talpra álltunk, a túlélő megpróbált elmenekülni. Gondoltam rá hogy megölöm, de inkább jobb lenne elvinni a fészekbe, ezért ledöntöttem a földre, és elkábítottam a farokpengém mérgével. Így legalább lesz ajándékom az úrnőnek. Üzent nekem, és a felderítőnek, hogy már vár minket, csatlakozhatok hozzájuk és vigyem a színe elé az embert. Órák múlva, mikor vissza mentünk a fészekhez, a királynő elé, új taggal bővült a fészek, az ajándékomnak hála, ezzel jelezve egy új dolog kezdetét. Így kerültem egy az emberek által lakott bolygóra, ahol jelenleg is harcolunk velük, Új japánra. Vége.
Becenév: -
Rang: dolgozó
Variáns: dron
Születési hely: Ismeretlen bolygó
Születési idő:ismeretlen
Egy szűkös helyen voltam, meleg és nedves helyen. Csak a gazdatestem felgyorsult zihálását, és szívdobogását lehetett hallani. Mikor eléggé erősnek éreztem magamat, elkezdtem rágni az előttem lévő akadályt. A szívverés felgyorsult, egyre több fényt láttam magam körül, és egyre jobban hallottam a külvilág zajait. Már csak egy harapás, és kint voltam, hallottam az utolsó halálhörgését a gazdatestemnek. Amikor elhalgatott, ettem a teteméből, hogy erőt gyűjtsek. Körbenéztem. Bal oldalamon egy sűrű, és párás dzsungelt láttam, előttem pedig valami furcsa járművet, amivel talán a gazdatestem is jött erre a helyre. Elhatároztam, hogy keresek egy sötét, rejtett helyet, ahol kifejlődhetek. Pár óra múlva visszatértem, immáron teljes, kifejlett alakban. Hirtelen mozgolódást láttam az erdő felől. Egy csapat fegyeres ember lépett ki a fák közül, maguk előtt egy csapat fegyertelen civilt kísérve. Nem volt más választásom, el kellet rejtőznöm. Egy cserje mögül figyeltem az eseményeket. Tudtam, hogy ez az egyetlen esélyem a kiútra, ezért megvártam még bekísérik a járműre az utasokat. Amint ezzel végeztek, odalopakodtam a legközelebbi őrhöz, óvatosan két lábra álltam, és átszúrtam a farkammal a mellkasát. Visszahúztam a rejtekembe, odacsalogattam a következőt, és megcsináltam ugyanezt. Tudtam, hogy a jármű utasai elmennek, ezért sietnem kellet. Akkor elkövettem egy hibát, amit azóta sosem. Figyelmen kívül hagytam a harmadik, és egyben utolsó őrt, aki ezt egy sorozattal nyugtázta a fegyveréből. A lövedékek lekaszálták a jobb tenyerem egy ujját, és behatoltak a testembe, de létfontosságú szervet nem értek. Gyorsam kitértem egy újabb sorozat elől, odaugrottam a katona elé, fölemeltem, és átszakítottam a koponyáját a nyelvem segítségével. Szerencsére a jármű utasai nem hallottak semmit a gépek zajai miatt. Nem láttam senkit, ezért gyorsan befutottam a raktérbe, mielőtt becsukták a kapukat. Elrejtőztem a rakományok, és egy bonyolult csőrendszer mögött. Felszálltunk, és elhagytuk a bolygót. Mikor elhalattunk a holdja mellett elatároztam, hogy az út többi részében itt maradok. Egy hatalmas rázkódás keltett fel álmomból. Nekiütközhettünk valaminek, mert ezek a furcsa humanoidok le akartak szállni egy előttünk lévő tavakkal, településekkel tarkított, erdős bolygóra, amit Új japánnak nevezetek. Mikor megérkeztünk, a távolban egy hegyet vettem észre, minek a tövében lévő barlang bejáratát egy sötét, gyanta szérű anyag borította. Tudtam, hogy a fajtársaim a közelben vannak. Itt az ideje, hogy csatlakozzak a fészek úrnőjéhez. Gyorsan kijöttem a rejtekemből, és az 5 utas mögé lopakodtam. Ők is észrevették amit én, mert elkezdtek tanakodni, és pár perc múlva mindegyikük egy lángszóróval tért vissza. Nem sokkal később két hozzám hasonló felderítő jött ki a kaptárból, hatalmas riadalmat okozva az utasoknak. Az egyik ember felperzselte az egyik fajtársamat, aki a fájdalomtól felrikoltott. A lángok elemésztették testét, a hatalmas hőmérséklet, és nyomás különbség szétvetette azt, savpermettel beterítve gyilkosát és rajta kívül két embert, akik szinte azonnal meghaltak. A fegyverük tartálya berobbant, hátralökve engem, az életben maradt felderítőt, az egyik túlélő embert, és megölte a másikat. Mikor talpra álltunk, a túlélő megpróbált elmenekülni. Gondoltam rá hogy megölöm, de inkább jobb lenne elvinni a fészekbe, ezért ledöntöttem a földre, és elkábítottam a farokpengém mérgével. Így legalább lesz ajándékom az úrnőnek. Üzent nekem, és a felderítőnek, hogy már vár minket, csatlakozhatok hozzájuk és vigyem a színe elé az embert. Órák múlva, mikor vissza mentünk a fészekhez, a királynő elé, új taggal bővült a fészek, az ajándékomnak hála, ezzel jelezve egy új dolog kezdetét. Így kerültem egy az emberek által lakott bolygóra, ahol jelenleg is harcolunk velük, Új japánra. Vége.
A hozzászólást serpent összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 04, 2014 4:20 pm-kor.
