Faj: Yautja
Nem: Hím
Név: Vash
Becenév: Nincs
Születési dátum: 2139. 04. 30 (51 éves)
Születési hely: Yautja őshaza
Rang: Beavatott
Foglalkozás vagy volt foglalkozása: Vadász szeretne lenni
Külső és belső jellem:
Külső: Magasságom átlagos (210 cm). Maszkom valamint felszerelésem ép, rendezett. Folyamatosan karban vannak tartva.
Belső: A nőket, gyermekeket, fegyverteleneket, betegeket nem bántom. Elég inteligens, többnyire higgadt, következtető vagyok, átgondoltan cselekszem. Azonban ha felbosszantanak nagyon indulatos leszek. Sosem feledem el ki barát és ki ellenség.
Felszerelés: könnyített páncél, maszk, csuklópenge mindkét karon, hálóvető, sima váll-löveg, medikai felszerelés, lándzsa (bakuub), energia feltöltő, álcázó berendezés.
Születésem napja:
A családban nem én voltam az egyetlen gyerek, szám szerint én voltam a huszoneggyedik.
Nagyon kellemes, tavaszi nap volt. Apám, a volt vadász belépett az ajtón. Nemrég tért haza a tudományos kutatásaiból. Mivel tudta, hogy anyám bármelyik nap szülhet lerövidítette az mindennapi teendőit. Nevemet már fogantatáskor megbeszélték szüleim. Hazaútján még gyorsan tett egy kis piaci kitérőt. Apám lepakolt a konyha asztalra. Nem volt ideje kipakolni mert édesanyám szólt neki, hogy kövesse. Beléptek a már előre berendezett szobámba. Anyám a bölcsőre mutatott. Apám egy óvatos lépést tett előre és belepillantott a bölcsőbe. Én ott feküdtem és a fejem fölé akasztott játékot ütögettem. Ekkor apám hirtelen kivett az ágyamból és magához ölelt. Majd az ég felé emelt és így szolt: "Én kis vadászom!". Hát így kezdődött életem.
Gyerekkorom: Volt két szomszédunk: egy vadász és egy fegyverkészítő. Bár maguk a fegyverek készítése is nagyon érdekelt, azonban a vadászat még annál is jobban. Így mikor a vadász otthon volt, mindig átmentem és hallgattam a vadászatait. Nemegyszer beleéltem magamat kalandjaiba. Így mindennél jobban szerettem volna én is vadásszá vállni. A vadász egyik útjáról hozott nekem egy emberek által készített pólót. Ezt mikor megkaptam még nagy volt rám, de megtartottam tiszteletből, és hogy később viselhessem.
Fiatal éveim: Ezek az éveim átlagosnak mondhatók. Egy idős, tapasztalt vadász tanított engem. Elmagyarázta a vadászat csínját bínját. Megtanította ,hogy hogyan legyek észrevétlen, csendes, fürge és pontos. Eme tudást a velem egykorú társaimon gyakoroltam. Megleptem, követtem őket, és úgy gyakoroltam az "ölést" hogy néha felkaptam valamit, és mintha igazi fegyver lett volna, mondjuk kés, mögéjük lopóztam és a torkukhoz nyomtam. Persze ez eleinte nem ment jól és sokszor észrevettek. De az idő múlásával egyre jobban és jobban ment. 20 testvéremből 7 elhunyt a mocskos fekete démonokra való vadászat közben. Ezért sokat tanulmányoztam ezeknek az undorító lényeknek a szokásait.
Felnőtt kor: Amikor elértem a felnőttkort apám azt mondta :- Kövess!
Így is tettem, követtem őt, majd megérkeztünk egy számomra ismeretlen helyre. Ekkor apám megállt és így szolt:
-Megérkezett!- Ekkor fények gyúltak és négy, a maszkjuk alapján magas rangú Yautja lépett elő a semmiből. Hosszan nézegettek majd sugdolózni kezdtek. Egy kis idő után hozzám fordultak és a legmagasabb rangú megkérdezte: - Tudod-e miért vagy itt?
- Nem tudom. - válaszoltam.
- Akkor elmagyarázom. - Azért mert édesapád elérkezettnek látta az időt, hogy beavassunk.
Egy pillanatra meghökkentem. - Tudod-e hogyan zajlik a beavatás?
- Igen, tudom.
- Nagyszerű! Akkor kezdjük is el!
Beavatás:
Az indulás előtt megkaptam rasztáimra a gyűrűket! A felhelyezésük iszonyú fájdalmas volt, de tudtam hogy mindenki átélte már és még sokan átfogják élni. Így hát csöndben tűrtem a fájdalmat, hisz tudtam hogy ez a megszokott. Hosszú órákig tartott minden egyes gyűrű felhelyezése, nekem mégis olyan volt mintha mindegyik egy év lett volna. Mai napig fáj ha belegondolok. Megérkeztünk a beavatási helyszínre. Magamhoz vettem a szükséges felszerelést majd beléptem egy nyirkos, sötét helyiségbe. Percekig nem történt semmi, én azonban csak figyeltem, és vártam hogy történjen valami.
Így a sötétben álltam-vártam, kinyitott, nem saválló dupla pengével. Ekkor sziszegő hangra lettem figyelmes. Ereimben egy pillanatra megfagyott a vér. Maszkomat azonnal átállítottam az EM látásmódra. A szemem sarkából észrevettem, hogy egy sötét démon test szalad be egy oszlop mögé. Tudtam hogy nem lenne jó követni, hisz könnyen meglephet. Jó ötlet volt. Elkezdtem oldalra menni, hátha megpillantom az ellenséget. Egyszer csak kijött az oszlop mögül és felém tartott. Ahogy jött felém felfogtam: "Szemtől-szemben állok egy kifejlett savvérűvel!" . Csak rohant felém, tudtam hogy vagy időben cselekszem, vagy elbukok! Majd hirtelen eszembe jutott a vadász egyik története. A vadász szerint a legegyszerűbb mód egy sima drone megölésére ha levágjuk a fejét. Ahogy ez eszembe jutott készen volt a gyors terv: az utolsó pillanatba félreugrok és levágom a fejét! A szívem hevesen vert ahogy jött felém, majd az utolsó méternél éreztem: "Itt a pillanat!". Az alien készült rá hogy elkapjon és megöljön, de az utolsó pillanatban a terv bejött: sikerült félre ugranom, és lefejeznem őt. A lefejezés pillanatában minden erőm összeszedtem, és teljes erőböl lecsaptam. A csapás gyors és tiszta volt. A démon feje egyszerű játékként hullott le a földre, a teste pedig a lendülettől tovább csúszott pár métert. Ekkor hirtelen felkapcsolódtak a lámpák és belépett a négy vadász kíséretében apám akinek csillogott a szeme a büszkeségtől.
A vadászok elismerően bólogattak majd a legrangosabb így szólt: - Véleményünk szerint alkalmas vagy teljes értékű Yautjaként élni!
Epilógus: A beavatás után hazatértünk. A büszkeségtől elragadtatva meséltem édesanyámnak beavatásom minden mozzanatát. Majd átmentem a vadászhoz, ő a vállamra tette a kezét, és csak ennyit fűzött a történetemhez: - Biztos voltam benne, hogy sikerrel jársz!
Megtudtam azt , hogy néhány társam elesett a beavatáson. Első trófeámat büszkén tettem ki a falra.
És az jutott eszembe: Nem ez lessz az utolsó!
Nem: Hím
Név: Vash
Becenév: Nincs
Születési dátum: 2139. 04. 30 (51 éves)
Születési hely: Yautja őshaza
Rang: Beavatott
Foglalkozás vagy volt foglalkozása: Vadász szeretne lenni
Külső és belső jellem:
Külső: Magasságom átlagos (210 cm). Maszkom valamint felszerelésem ép, rendezett. Folyamatosan karban vannak tartva.
Belső: A nőket, gyermekeket, fegyverteleneket, betegeket nem bántom. Elég inteligens, többnyire higgadt, következtető vagyok, átgondoltan cselekszem. Azonban ha felbosszantanak nagyon indulatos leszek. Sosem feledem el ki barát és ki ellenség.
Felszerelés: könnyített páncél, maszk, csuklópenge mindkét karon, hálóvető, sima váll-löveg, medikai felszerelés, lándzsa (bakuub), energia feltöltő, álcázó berendezés.
Születésem napja:
A családban nem én voltam az egyetlen gyerek, szám szerint én voltam a huszoneggyedik.
Nagyon kellemes, tavaszi nap volt. Apám, a volt vadász belépett az ajtón. Nemrég tért haza a tudományos kutatásaiból. Mivel tudta, hogy anyám bármelyik nap szülhet lerövidítette az mindennapi teendőit. Nevemet már fogantatáskor megbeszélték szüleim. Hazaútján még gyorsan tett egy kis piaci kitérőt. Apám lepakolt a konyha asztalra. Nem volt ideje kipakolni mert édesanyám szólt neki, hogy kövesse. Beléptek a már előre berendezett szobámba. Anyám a bölcsőre mutatott. Apám egy óvatos lépést tett előre és belepillantott a bölcsőbe. Én ott feküdtem és a fejem fölé akasztott játékot ütögettem. Ekkor apám hirtelen kivett az ágyamból és magához ölelt. Majd az ég felé emelt és így szolt: "Én kis vadászom!". Hát így kezdődött életem.
Gyerekkorom: Volt két szomszédunk: egy vadász és egy fegyverkészítő. Bár maguk a fegyverek készítése is nagyon érdekelt, azonban a vadászat még annál is jobban. Így mikor a vadász otthon volt, mindig átmentem és hallgattam a vadászatait. Nemegyszer beleéltem magamat kalandjaiba. Így mindennél jobban szerettem volna én is vadásszá vállni. A vadász egyik útjáról hozott nekem egy emberek által készített pólót. Ezt mikor megkaptam még nagy volt rám, de megtartottam tiszteletből, és hogy később viselhessem.
Fiatal éveim: Ezek az éveim átlagosnak mondhatók. Egy idős, tapasztalt vadász tanított engem. Elmagyarázta a vadászat csínját bínját. Megtanította ,hogy hogyan legyek észrevétlen, csendes, fürge és pontos. Eme tudást a velem egykorú társaimon gyakoroltam. Megleptem, követtem őket, és úgy gyakoroltam az "ölést" hogy néha felkaptam valamit, és mintha igazi fegyver lett volna, mondjuk kés, mögéjük lopóztam és a torkukhoz nyomtam. Persze ez eleinte nem ment jól és sokszor észrevettek. De az idő múlásával egyre jobban és jobban ment. 20 testvéremből 7 elhunyt a mocskos fekete démonokra való vadászat közben. Ezért sokat tanulmányoztam ezeknek az undorító lényeknek a szokásait.
Felnőtt kor: Amikor elértem a felnőttkort apám azt mondta :- Kövess!
Így is tettem, követtem őt, majd megérkeztünk egy számomra ismeretlen helyre. Ekkor apám megállt és így szolt:
-Megérkezett!- Ekkor fények gyúltak és négy, a maszkjuk alapján magas rangú Yautja lépett elő a semmiből. Hosszan nézegettek majd sugdolózni kezdtek. Egy kis idő után hozzám fordultak és a legmagasabb rangú megkérdezte: - Tudod-e miért vagy itt?
- Nem tudom. - válaszoltam.
- Akkor elmagyarázom. - Azért mert édesapád elérkezettnek látta az időt, hogy beavassunk.
Egy pillanatra meghökkentem. - Tudod-e hogyan zajlik a beavatás?
- Igen, tudom.
- Nagyszerű! Akkor kezdjük is el!
Beavatás:
Az indulás előtt megkaptam rasztáimra a gyűrűket! A felhelyezésük iszonyú fájdalmas volt, de tudtam hogy mindenki átélte már és még sokan átfogják élni. Így hát csöndben tűrtem a fájdalmat, hisz tudtam hogy ez a megszokott. Hosszú órákig tartott minden egyes gyűrű felhelyezése, nekem mégis olyan volt mintha mindegyik egy év lett volna. Mai napig fáj ha belegondolok. Megérkeztünk a beavatási helyszínre. Magamhoz vettem a szükséges felszerelést majd beléptem egy nyirkos, sötét helyiségbe. Percekig nem történt semmi, én azonban csak figyeltem, és vártam hogy történjen valami.
Így a sötétben álltam-vártam, kinyitott, nem saválló dupla pengével. Ekkor sziszegő hangra lettem figyelmes. Ereimben egy pillanatra megfagyott a vér. Maszkomat azonnal átállítottam az EM látásmódra. A szemem sarkából észrevettem, hogy egy sötét démon test szalad be egy oszlop mögé. Tudtam hogy nem lenne jó követni, hisz könnyen meglephet. Jó ötlet volt. Elkezdtem oldalra menni, hátha megpillantom az ellenséget. Egyszer csak kijött az oszlop mögül és felém tartott. Ahogy jött felém felfogtam: "Szemtől-szemben állok egy kifejlett savvérűvel!" . Csak rohant felém, tudtam hogy vagy időben cselekszem, vagy elbukok! Majd hirtelen eszembe jutott a vadász egyik története. A vadász szerint a legegyszerűbb mód egy sima drone megölésére ha levágjuk a fejét. Ahogy ez eszembe jutott készen volt a gyors terv: az utolsó pillanatba félreugrok és levágom a fejét! A szívem hevesen vert ahogy jött felém, majd az utolsó méternél éreztem: "Itt a pillanat!". Az alien készült rá hogy elkapjon és megöljön, de az utolsó pillanatban a terv bejött: sikerült félre ugranom, és lefejeznem őt. A lefejezés pillanatában minden erőm összeszedtem, és teljes erőböl lecsaptam. A csapás gyors és tiszta volt. A démon feje egyszerű játékként hullott le a földre, a teste pedig a lendülettől tovább csúszott pár métert. Ekkor hirtelen felkapcsolódtak a lámpák és belépett a négy vadász kíséretében apám akinek csillogott a szeme a büszkeségtől.
A vadászok elismerően bólogattak majd a legrangosabb így szólt: - Véleményünk szerint alkalmas vagy teljes értékű Yautjaként élni!
Epilógus: A beavatás után hazatértünk. A büszkeségtől elragadtatva meséltem édesanyámnak beavatásom minden mozzanatát. Majd átmentem a vadászhoz, ő a vállamra tette a kezét, és csak ennyit fűzött a történetemhez: - Biztos voltam benne, hogy sikerrel jársz!
Megtudtam azt , hogy néhány társam elesett a beavatáson. Első trófeámat büszkén tettem ki a falra.
És az jutott eszembe: Nem ez lessz az utolsó!
A hozzászólást Vash összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 28, 2012 10:14 am-kor.
Nem egyszerű elpusztítani. 
