Név: Stalker
Becenév: -
Rang: -
Variáns: PredAlien
Születési hely: Ismeretlen bolygó
Születési idő: Földi idő szerint 2193 vége
Ahogy a néger és társai beugrottak egy járműbe már hajtottak is el, az idegenek meg sem próbálták üldözni őket, a királynő visszaparancsolta őket, mind visszatértek a fészekbe. A királynő tudta hogy hamarosan újabb emberekre számíthat, ha úgy vesszük eme fészek egy előretolt állás az idegeneknek New York közepén. Ezúttal erős tüzérségi tüzet kapott a fészek ami kis híján teljesen elpusztított mindent. Az úrnőt egy méretes fészekdarab agyonnyomta, a tojások tucatjai pusztult el, nem beszélve az emberből megszületett kifejlett egyedekről. Hamarosan meg is jelentek az UA katonái, kiegészítve civil fegyveresekkel, nem titkolt céljuk mindent megölni ami mozog, veszélyes és... idegen.
- Két óránál! Lőjétek már le a bogarakat!! - Ezúttal egy százados vezette ezt a támadást, a fészek teljesen elpusztult, a védőket mind megölték. Legalábbis ezt hitték, az idegenek nem hülyék, azt a parancsot teljesítették amit az úrnőtől kaptak utoljára: menteni a maradék tojást, főként az új úrnőt hordozó arctámadót. Így lett az hogy engem egy közönséges drone próbált egy közeli fészekbe vinni. Ebből én mint egy tojásba bújt hordozó nem fogott fel semmit. Viszont akkor kezdet a helyzet érdekessé válni mikor az engem cipelő fajtársat egy jól irányzott nagy kaliberű lövedék úgy fejen találta hogy a feje eltűnt a helyéről. Több lövés dördült, válaszul ugyan annyi drone és runner pusztult el. A tojások védtelenül maradtak. Nagydarab fegyveresek érkeztek, a tojások száját összefogták valamivel, egyetlen arctámadó sem jött elő pedig lett volna rá idő a lerombolt felhőkarcolók romjainál.
- Dr. Werner, itt a Tanagra szakasz! Tojások biztosítva, veszteség nulla. Életbe lép a kijutási terv. - Mondta szokatlanul monoton hangon a kopasz 2 méteres férfi a headsetbe. Válasz jött amire a nagydarab férfi ugyan olyan érzéketlenül adta meg a választ: Értettem!
A 15 főből álló jól felfegyverzett szakasz könnyedén fogta a tojásokat és masírozott el frontvonalon, minden jel arra mutatott hogy újabb támadások várhatóak. Nem is kellett várni hogy feldübörögjenek a lánctalpasok a hozzájuk osztott gyalogosok bakancsainak trappolásával. Manhattan felé masíroztak, jelenleg ott rendezkedett be egész New York City legnagyobb fészke a 2.000 fős idegen sereggel bíró empress, az egész szigeten becslések szerint fél millió idegen lehet. Ezzel szemben alig 3 hadosztály megy, abban bíznak hogy a haditechnika pótolja a hiányosságokat. A Tanagra szakasz elrejtőzött a hadoszlop elől. Csupán egy tucat katona maradt, nem önszántukból de ha egyszer a dzsipjük egyik kereke defektet kap akkor muszáj megállni némi plusz védelemmel. A Tanagra szakasz tovább várt, majd a vezető előjött rejtekéből. A katonákat vezénylő őrmester fejét vakarta majd ráförmedt a megtermett emberre: - Maga meg honnan a pok... - Szavai elfúltak a torkából ömlő vér miatt. Hamarosan újabb katonák hulltak a földre, nem tudták honnan lőnek rájuk, csak az óriást láttak aki hihetetlen gyorsasággal a fedezék mögé bújt emberekhez ugrott és vibrakésével meg a VP78-cal elintézte őket. Egy katona szerencsésen lekaszálta az ember bal karját de nem örülhetett sokáig: bal szemébe egy méretes vibrakés állt. Utolsó pillantása az volt hogy az emberből nem vér hanem valami fehér folyadék folyt.
A Tanagra szakasz eltávolította a dzsipen levő feleslegesnek ítélt dolgokat, a tojásokat bezsúfolták és 3 fegyveres mellett elindultak. A többiek futva mentek utánuk, nem fáradtak el, nem is ismertek ilyet. Minden gond nélkül megérkeztek egy landolóegységhez ahol további 5 kopasz benga ember? várt. A csapat a zsákmánnyal együtt felszállt és elindultak egy ismeretlen helység felé. A fedélzeten velem.
Hova tartott volna a végleges út az már soha nem fog kiderülni. Egy nagy hajón landolt az egység, kipakoltak és a fegyveresek távoztak a kijelölt helyeikre. A USS Nightmare találó név volt, tényleg rémálom folyt a fedélzetén. A legénység 20 harci szintetikust, 10 kutatót és 12 főnyi legénységet szállított. Titkos rakománya nem mások mint idegen tojások, köztük én. Harmadik napja utaztunk mikor valami történt, valami aminek nem kellett volna.
A pisztollyal felfegyverkezett kutató rohant a vészvilágítás fényeinél, nem tudta mire keljen lőnie, nem tudta mi történt és nem tudta mit tegyen. Ezért is hökkent meg mikor nekiütközött valaminek, valami ami most láthatóvá vált, egy 2 méternél magasabb maszkos rasztahajú izomkolosszus. A vadász elordította magát majd kipattintva csuklópengéjét lecsapott a kutatóra. A férfi fehér nadrágját valami sárga folyadék járta át. Utolsó emlékképe hogy a fejetlen testét látja amiből minden irányba spriccel a vér.
A semmiből jött vadászok gyors munkát végeztek, céljuk a tojások megszerzése volt. Az engem védő tojásra egy háromszög alakot mutató lézerfény vetült egyre feljebb és végül meglátszódott a fényben a mozgolódó csontkézszerűség, én.
Ki tudja milyen sokáig és messze utaztunk. Ezúttal egy yautja hajóban. Ezek nem a megszokott ragadozók voltak, nem beavatásra kellett az a sok tojás hanem hogy katonákat képezzenek az idegenekből. Egy névtelen bolyóra értünk aminek jelentős részét erdősség borítja. Egy kőből épült torony jól láthatóan magasodott a táj fölé, ez volt az irányítótorony. Egy kisebb vadásztábor volt itt egy arénával a közepén. Ebből én semmit nem tudtam, csak pihentem a tojás védelmező belsejében.
A vadászok vezetője elordította magát, rövidesen elkezdődött a tojások kirakodása az arénába. Az aréna körüli épületetekben különböző élőlények voltak zárva. Elhelyeztek fajtársaimmal az arénában és beküldték a helyi élővilág képviselőit ebbe a labirintusnak beillő helyre. Éreztem hogy elhalad előttem egy négylábú, ősi ösztöneimnek engedelmeskedve kijöttem a tojásból hogy belé ültessem a halál magvait hogy aztán megszülessen a világegyetem legerősebb lénye: az idegen. Az állat kis testű volt és fürge, sikerült kikerülnie engem így az ugrásom a falon ért végett. Megfordultam hogy újra rávessem magamat, és befejezzem a hosszúra nyúlt megtermékenyítést ám fajtársam már megelőzött. Ő tekeredett rá az élőlényre, a farka a lény nyaka köré fonódott és pillanatok múlva az állat eszméletlenül elterült.
Ösztöneim azonnal gazdatestet akart találni hogy végbemenjen a beültetés de az volt a gond hogy a közelben már nem voltak állatok, mindet elkapták fajtársaim, legalábbis azt hittem. Egy szellőzőszerűségen haladtam mert gazdatestet éreztem a közelben. A keltető még nem is sejtette hogy mekkora veszélyben van...
... A yautja ahogy több másik beküldött vadász keresték a fertőzött állatokat. Biztonságban érezhették magukat mert a karjukon levő szerkezet fajunk feromonjait tartalmazta. A vadász feladata a fertőzött állatokat kivonszolni innen hogy előkészítsék az újabb állatoknak. Felmerül a kérdés hogy miért nem más helyen csinálják ezt az idegen "gyártást". Ha a vadonban csinálnák akkor néhány állat elmenekülne, esetleg pár idegen is amik nem okoznának nagy kárt mert tudnák őket irányítani de nem vállalnak kockázatot. Ez a égi aréna megfelel, nagy, ellenőrzött és ha baj lenne le tudják zárni.
A fiatal vadász arra nem is számított hogy van egy állat ami még nem talált egyetlen arctámadó sem. Viszont alaposan megrémült ezért is rontott a vadásznak. A yautja nem tudta átugrani mert felette plafon van, ez a hátrány ha a földalatti szinten van. Így a közepes testű állat elsodorta mielőtt a vadász lecsaphatott volna a csuklópengéjével. A ragadozót 4 láb taposta meg, több bordája törhetett el de felállt és elordította magát, némi zöld vér is feljött az ordítással. A tojások amik a közelben voltak mozgolódni kezdtek, nem véletlenül! A ragadozó karján levő szerkezet megrongálódott és így már nem tudta az idegeneket távol tartani magától.
Felé is ugrott egy csontkéz de ezt a yautja még könnyen kettéhasította és készült a következőre mikor is az állat újra felé tartott. Itt volt az én alkalmam! A szellőzőszerűségből kiugorva szálltam a yautja felé aki csak most vette észre az új veszélyt és vágásával annyit ért el hogy egyik lábam levágta. A sav el is kezdte marni a földet egyre mélyebbre hatolva. A lény szájába nyomtam le a csövet ami majd a halál csíráit fogják belé ültetni. Farkammal a torkát erősen megszorítottam, lábaimmal pedig átöleltem a lény fejét. Eközben az állat sem maradt tétlen, egy sikeres fajtársam őt is elkapta de az állatot továbbvitte lendülete így elsodorta a ragadozót is aki már így is az eszméletvesztés határán volt. A vadász aki jobb sorsa hivatott volna most élettelenül terült el, látszott hogy valamik a testébe kerülnek a torkán keresztül.
A ragadozók nem sokkal később érkeztek meg, hallották társuk ordítását de túl későn jöttek: társuk már menthetetlenül keltető lett, így szolgálva az idegenek nemzetségét. A 3 ragadozó amilyen fegyvert hordott előkapta és készültek társukat felszabdalni de negyedik társuk megállította őket. Valamit mondott nekik mire a trió eltette a fegyvereket és elkezdték az állatok elcipelését.
Egy kör alakú nagy teremben voltak a fertőzött állatok, középen dögök tetemei. Egy alagút vezet a mélybe ami a leendő királynő fészke lesz. Ezért is tulajdonították el a tojásokat. Hogy miért ezt az elrablásos módszert alkalmazták nem tudni, talán köze lehetett hogy imádnak ölni és ha már tojások is voltak ott hát miért is ne csinálnák mindkettőt?
Teltek az órák az ismeretlen bolygón. Egyre növekedtem a ragadozó testében, tápanyagokat vettem tőle és még mást is: kinézete egy kis részét, a raszta hajat ami nem is haj, a agyarait és a szokásait, ami kimerült a prédával való eljátszással és a gerinc és koponya kitépésével. Végül elég erőssé nőttem és eljött az idő a megszületésnek! Éles fogaimmal elkezdtem kirágni magamat, belső szervek, csontok és hús került az utamba, egyik sem volt akadály. Eközben a ragadozó már magához tért, iszonyú kínokat élt át miközben én természetes feladatomat végeztem benne. Végül sikerült kirágnom magam amit egy ordítással ünnepeltem, ez az ordítás gyerekesnek hangzott mivel az is voltam: egy újszülött gyilkológép. Belenéztem atyám szemébe. Még élt de már a Fekete Harcos már magához szólította, utolsó erejével próbálta összezúzni. erőtlen volt a fogása és egyre gyengült. Egy jól irányzott harapással el is tüntettem egyik ujját, ez elégnek bizonyult hogy végleg elpusztuljon. Fejemet zöld vér áztatta, nem törődtem vele mert ösztöneim arra ösztönöztek hogy egyek hogy nagyra nőjek. Ki is csusszantam atyám testéből és a középen levő döghalom felé vettem az irányt. Gyorsan haladtam, persze voltak már más fajtársak akik már előbb kikeltek és még most kelnek ki. Belevetettem magam az egyik tetem zabálásába, szekunder nyelvemmel téptem ki a húsdarabokat. A zöld vér a vörössel vegyült de nem törődtem vele. Még a yautja zsigerei is ott voltak testemen de csak zabáltam és nőttem, zabáltam és nőttem.
A járat sötétében földön túli hangok szálltak, a sötétség lakói nem voltak kegyelmesek, mindent megöltek ami veszélyt jelent számukra vagy fel tudnák használni keltetőnek. Az emberek által ismert világban milliárd száma vannak idegenek, nem beszélve a feltérképezetlen területeket. Az idegenek úgy tűnik kiirthatatlanok a világból, mint a csótányok szaporodnak hiába ölsz meg belőlük sokat.
A döghalom jócskán megfogyatkozott, több levedlett bőr található itt, tulajuk már kifejlett idegenné vált amik készek feláldozni magukat az úrnőért. A tojókamrában tojások százai helyezkednek el, van itt sima tojás, praetorian tojás de királynő tojás egy sem! A vadászok ezeket elvitték hogy mire azt egy idegen sem tudja. Újabb vadászcsapat jött most be hogy a királynő tojást elvigyék. Határozottan jártak a fészekben, tanulva a korábbi hibából most jól felszerelkezve vannak. Az idegenek körbevették őket de egy sem támadott. Köztük volt egy nagyon eltérő idegen, én. Szem nélküli fejemet a yautjákon legeltettem. Nem volt rajtuk az a szerkezet amivel királynőnek érezhetném őket, okosabbak voltak ennél: tudják hogy az igazi királynő közelében ez nem ér semmit és a xenok rájuk támadnának. Zsarolták az úrnőt a tojásokkal! A tojókamra ugyanis egy égető felett volt és egy gombnyomásra oda az egész. A királynő ezért is parancsolta mindenkinek hogy maradjon veszteg.
Hiába próbáltuk elrejteni a tojásokat máshova a vadászok népe mindig megtalálta mielőtt az összeset elvittük volna. Szó szerint kihasználták az úrnőt hogy katonákat gyártson a vadászoknak. A fészek idővel egyre nőtt és már 400 fajtársammal éltünk itt. 2194 végén végül történt valami, valami ami az elkövetkező években az egész galaxist megremegteti: a vadászok népe akik száműzettek évszázadokkal ezelőtt most visszatértek. Különböző bolygókon sikerült elégé megerősödniük hogy most visszatérjenek. Idegen tízezreivel akarják űzni kedvenc foglaltságukat az ölést. Így történt az hogy a fészekből egy anyahajóra kerültem fajtársaimmal. Nem tudtuk hogy merre megyünk és miért. A királynővel elvesztettük a kapcsolatot és minden bizonnyal nekiestünk volna a yautjáknak ám azok most használták a karjukon levő szerkezetet és ők lettek az irányítóink.
Megérkeztünk a kijelölt helyre, a Chigusa egyik gyarmatára ahol a rossz vér klán összecsap az emberekkel. Ez az ütközet fogja elindítani azt amit korábban nem lehetett elképzelni: emberek és predatorok együtt a rossz vérek ellen.
- Mi a jó ég folyik itt? Ez meg micsoda? - A bányászok vezetője értetlenül állt az iroda bejáratánál. Nem is csoda, nem mindennapi látvány egy ragadozó hajót látni ami landol a bánya területén.
-Riadó! Fegyvert elő! Gyorsan! - Az emberek rohamtempóban kapták fel az M41A Pulse Rifleket, egyeseknek csupán pisztoly jutott. Félkörben elhelyezkedtek a munkások és várták hogy nyíljon a hajó bejárata. Egyetlen bányász sem sem készült fel arra ami a szemük elé tárult: humanoidok pórázon vezetik az idegeneket. Az idegenek látványa elég volt hogy elinduljon a lövöldözés. Az első csapat idegen cafatokra lett lőve de a többi adag alien már el lett engedve és könyörtelenül rárontottak a bányászok sorfalára. A xenok oldalán ott voltak még a yautják is akik váll-lövegeikkel szedték áldozataikat.
Én jóval a LZ elfoglalása után kerültem harcérintkezésbe az emberekkel. Ekkorra már elszórt ellenállási gócok voltak, a legveszélyesebb a kolónia ahol pár száz ember él, talán ha egy tucat képzett őr van, a többség csak most fogott először lőfegyvert a kezébe. Megpróbálnak időt nyerni a fegyverteleneknek hogy azon a kevés űrhajón elhagyhassák a helyet. A vadászok népe nem engedheti hogy szemtanúk maradjanak ezért is uszították a településre az alieneket.
A póráz leoldódott rólam, szabaddá váltam de még mindig kihasználtak. Ezen változtatni kell! Gyorsan haladtam a település felé ahol már fajtársaim már javában pusztítottak, néhány yautja is itt volt hogy a támadást vezessék. Felmásztam egy két emeletes házon, a tetőről leugorva agyonnyomtam egy embert. A mellkasa szilánkosra tőrt és a csontok belső vérzést okoztak, de én ebből csak annyit vettem észre hogy az ember halott. A környezetemben volt néhány fegyveres akik próbálták feltartani a fekete áradatot sikertelenül. Csendben egy férfi mögé mentem majd fölé magasodtam. Észrevette hogy sűű nyál csöpög a fejére és félve hátrafordult. Arcára döbbenet ült ki ami így is maradt mert szekunder nyelvem átütötte a koponyát és roncsolta az agyat. A halál azonnal bekövetkezett de a test nem dőlt el mert fogtam. Kitéptem a fejet a gerincoszloppal együtt, a fehér csontot vér festette be. Diadalmasan felordítottam és magasba emeltem trófeámat ám el is dobtam gyorsan hiszen nem tudom mire használni és különben is ez atyám egyik örökölt viselkedése volt.
A terepet elfoglaltuk, a fekete tömeggel együtt indultam a hajók felé. Egy gránát vetős ember közénk lőtt és hatalmas pusztítást végzett, a robbanás ereje rendesen arrébb vágott. Gyorsan felkeltem és a hajók közti területen próbáltam az ember mögé kerülni. De ennél sokkal jobbat találtam: egy nyitott felszállásra kész hajót tele áldozatokkal. Berohantam és kerestem az embereket hogy végezzek velük. Ekkor a jármű megrázkódott és felszálltunk, a yautják szerkezete egyre kevésbé hatott rám és már szabad döntéseket is tudtam hozni. Ez nem volt más mint a rejtőzés amíg meg nem érkezek valahová.
A hajó Új Japán körül volt már, az emberek viszont már nem voltak életben, illetve a többségük halt csak meg. Felfedeztek hogy a hajón vagyok, megpróbáltak megölni de én gyorsabb voltam. Kihasználtam a sötétet, a szűk helyeket és a szellőzőrendszert. Most éppen az utolsó túlélők után rohanok hogy belsőségeikkel árasszam el a padlót és a falakat. Egy szőke nő futott amennyire csak tudott az életet jelentő mentőkapszula felé. Arra nem számított hogy én már ott voltam a sötétben és vártam rá. Mint a kilőtt impulzuslövedék úgy suhantam a nő után, felborítva őt és mire a mentőegység padlójáról felkelhetett volna már koponyáját megfúrtam. Szekunder nyelvemről friss agyvelő csöpögött, de nem maradtam tétlen, mert még 2 kisgyerek és egy férfi volt ott. Egyikük sem próbált nekem jönni és egyáltalán nem jelentettek rám veszélyt. Mégis megöltem őket. A férfit vettem célba aki valami imát mormolt, de ebből én semmit sem értettem csak azt hogy zsebéből elővesz egy kapszulát és ráharap. Teste élettelenül terült el, a ciánkapszula megmentette tőlem de a gyerekeket nem. Dühöm így az ártatlanokra csapot le iszonyú erővel. Az egyikkel gyorsan végzett az éles karmom, a másikkal viszont emberi mércével mérve brutálisan bántam el: fejem fölé emelve a kis testet kettészakítottam. Meleg belek és szervek omoltak rám, A belek mint valami féreg tekergőzött össze vissza, a gyerek a sokktól már meghalt de azért még szekunder nyelvemmel átharaptam a fejét. Pontosan a bal szeménél, mikor a harapást befejeztem visszatértem mozdulatlan pozícióba és vártam hogy történjen valami. És történt is, egy királynőt éreztem, magához szólított, kellettem neki. És én közeledtem felé, a mentőegység már akkor kilökődött mikor én elsodortam a nőt. A hátralevő időt mozdulatlanul vártam végig, az élettelen testek iszonyú bűzt árasztottak, nem beszélve a horrorba illő látványtól. Ez engem nem érdekelt, nem volt számomra semmi undorító tettemben. Aztán becsapódott a jármű, hangosat csattant, pár helyen be is szakadt a fal. Egy ember talán elpusztult volna de én nem ember vagyok hanem egy idegen.
A királynő a közelben van, magához hív és én oda is megyek. Este volt, minden békés, a sötét éjjelt egy másik lezuhanó hajó zavarta meg. Éreztem fajtársamat, ha ember lennék akkor meglepődtem volna hogy egy predalien volt az. De mire odaértem volna már senki és semmi sem volt már ott a roncsot leszámítva. Fojtattam utamat a királynő felé az új fészkembe. Egy farm felé közeledtem, több fajtársamat éreztem. Egy rakás állatot terelnek most az úti célom felé. Nem segítettem mert nem kaptam utasítást rá. Az utam egy barlangrendszerbe vezetett, percekig haladtam és végre eljutottam az úrnő színe elé. Diadalmasnak látszott, körülötte tojások tucatjai, a megérkezett állatok testei is látszottak, hamarosan növelni fogják a fészek számát. Így is lett, több száz új fajtárs között voltam az elkövetkező napokban. Számomra nem volt semmi érdekes dolog, aztán több társammal útnak indított a királynő hogy segítsük társainkat a mezőgazdasági területeken. De közbeszóltak az emberek. Nem is kicsit, ugyanis megtámadták a fészket, vissza kellett fordulnunk hogy segítsünk a védekezésben a baj csak az hogy ahhoz be is kellene jutni amit az emberek nem fognak hagyni.
Előtörténetem kész!
Becenév: -
Rang: -
Variáns: PredAlien
Születési hely: Ismeretlen bolygó
Születési idő: Földi idő szerint 2193 vége
Bevezető
- Gyerünk katonák! Még 20 méter! - Ordította egy megtermett néger katona annak a tucat fegyveresnek akik életben maradtak a fészek elleni sikertelen támadás után. Az emberek minden fronton hátráltak, 2193 márciusa van, Ausztrália teljesen karantén alatt van egy jó ideje, Ázsia és Afrika még még tartja magát, Európában is vannak még harcok, többnyire a Turáni Szövetség miatt de ők sem tarthatnak ki örökké. Ellenben már az Egyesült Amerika néven ismert kontinensnyi ország már a szakadék szélére került. Történetünk most egy New Yorkban található fészeknél kezdődig, illetve az ellene indított sikertelen támadás után.Ahogy a néger és társai beugrottak egy járműbe már hajtottak is el, az idegenek meg sem próbálták üldözni őket, a királynő visszaparancsolta őket, mind visszatértek a fészekbe. A királynő tudta hogy hamarosan újabb emberekre számíthat, ha úgy vesszük eme fészek egy előretolt állás az idegeneknek New York közepén. Ezúttal erős tüzérségi tüzet kapott a fészek ami kis híján teljesen elpusztított mindent. Az úrnőt egy méretes fészekdarab agyonnyomta, a tojások tucatjai pusztult el, nem beszélve az emberből megszületett kifejlett egyedekről. Hamarosan meg is jelentek az UA katonái, kiegészítve civil fegyveresekkel, nem titkolt céljuk mindent megölni ami mozog, veszélyes és... idegen.
- Két óránál! Lőjétek már le a bogarakat!! - Ezúttal egy százados vezette ezt a támadást, a fészek teljesen elpusztult, a védőket mind megölték. Legalábbis ezt hitték, az idegenek nem hülyék, azt a parancsot teljesítették amit az úrnőtől kaptak utoljára: menteni a maradék tojást, főként az új úrnőt hordozó arctámadót. Így lett az hogy engem egy közönséges drone próbált egy közeli fészekbe vinni. Ebből én mint egy tojásba bújt hordozó nem fogott fel semmit. Viszont akkor kezdet a helyzet érdekessé válni mikor az engem cipelő fajtársat egy jól irányzott nagy kaliberű lövedék úgy fejen találta hogy a feje eltűnt a helyéről. Több lövés dördült, válaszul ugyan annyi drone és runner pusztult el. A tojások védtelenül maradtak. Nagydarab fegyveresek érkeztek, a tojások száját összefogták valamivel, egyetlen arctámadó sem jött elő pedig lett volna rá idő a lerombolt felhőkarcolók romjainál.
- Dr. Werner, itt a Tanagra szakasz! Tojások biztosítva, veszteség nulla. Életbe lép a kijutási terv. - Mondta szokatlanul monoton hangon a kopasz 2 méteres férfi a headsetbe. Válasz jött amire a nagydarab férfi ugyan olyan érzéketlenül adta meg a választ: Értettem!
A 15 főből álló jól felfegyverzett szakasz könnyedén fogta a tojásokat és masírozott el frontvonalon, minden jel arra mutatott hogy újabb támadások várhatóak. Nem is kellett várni hogy feldübörögjenek a lánctalpasok a hozzájuk osztott gyalogosok bakancsainak trappolásával. Manhattan felé masíroztak, jelenleg ott rendezkedett be egész New York City legnagyobb fészke a 2.000 fős idegen sereggel bíró empress, az egész szigeten becslések szerint fél millió idegen lehet. Ezzel szemben alig 3 hadosztály megy, abban bíznak hogy a haditechnika pótolja a hiányosságokat. A Tanagra szakasz elrejtőzött a hadoszlop elől. Csupán egy tucat katona maradt, nem önszántukból de ha egyszer a dzsipjük egyik kereke defektet kap akkor muszáj megállni némi plusz védelemmel. A Tanagra szakasz tovább várt, majd a vezető előjött rejtekéből. A katonákat vezénylő őrmester fejét vakarta majd ráförmedt a megtermett emberre: - Maga meg honnan a pok... - Szavai elfúltak a torkából ömlő vér miatt. Hamarosan újabb katonák hulltak a földre, nem tudták honnan lőnek rájuk, csak az óriást láttak aki hihetetlen gyorsasággal a fedezék mögé bújt emberekhez ugrott és vibrakésével meg a VP78-cal elintézte őket. Egy katona szerencsésen lekaszálta az ember bal karját de nem örülhetett sokáig: bal szemébe egy méretes vibrakés állt. Utolsó pillantása az volt hogy az emberből nem vér hanem valami fehér folyadék folyt.
A Tanagra szakasz eltávolította a dzsipen levő feleslegesnek ítélt dolgokat, a tojásokat bezsúfolták és 3 fegyveres mellett elindultak. A többiek futva mentek utánuk, nem fáradtak el, nem is ismertek ilyet. Minden gond nélkül megérkeztek egy landolóegységhez ahol további 5 kopasz benga ember? várt. A csapat a zsákmánnyal együtt felszállt és elindultak egy ismeretlen helység felé. A fedélzeten velem.
Elrabolva
Hova tartott volna a végleges út az már soha nem fog kiderülni. Egy nagy hajón landolt az egység, kipakoltak és a fegyveresek távoztak a kijelölt helyeikre. A USS Nightmare találó név volt, tényleg rémálom folyt a fedélzetén. A legénység 20 harci szintetikust, 10 kutatót és 12 főnyi legénységet szállított. Titkos rakománya nem mások mint idegen tojások, köztük én. Harmadik napja utaztunk mikor valami történt, valami aminek nem kellett volna.
A pisztollyal felfegyverkezett kutató rohant a vészvilágítás fényeinél, nem tudta mire keljen lőnie, nem tudta mi történt és nem tudta mit tegyen. Ezért is hökkent meg mikor nekiütközött valaminek, valami ami most láthatóvá vált, egy 2 méternél magasabb maszkos rasztahajú izomkolosszus. A vadász elordította magát majd kipattintva csuklópengéjét lecsapott a kutatóra. A férfi fehér nadrágját valami sárga folyadék járta át. Utolsó emlékképe hogy a fejetlen testét látja amiből minden irányba spriccel a vér.
A semmiből jött vadászok gyors munkát végeztek, céljuk a tojások megszerzése volt. Az engem védő tojásra egy háromszög alakot mutató lézerfény vetült egyre feljebb és végül meglátszódott a fényben a mozgolódó csontkézszerűség, én.
Vadászok között
Ki tudja milyen sokáig és messze utaztunk. Ezúttal egy yautja hajóban. Ezek nem a megszokott ragadozók voltak, nem beavatásra kellett az a sok tojás hanem hogy katonákat képezzenek az idegenekből. Egy névtelen bolyóra értünk aminek jelentős részét erdősség borítja. Egy kőből épült torony jól láthatóan magasodott a táj fölé, ez volt az irányítótorony. Egy kisebb vadásztábor volt itt egy arénával a közepén. Ebből én semmit nem tudtam, csak pihentem a tojás védelmező belsejében.
A vadászok vezetője elordította magát, rövidesen elkezdődött a tojások kirakodása az arénába. Az aréna körüli épületetekben különböző élőlények voltak zárva. Elhelyeztek fajtársaimmal az arénában és beküldték a helyi élővilág képviselőit ebbe a labirintusnak beillő helyre. Éreztem hogy elhalad előttem egy négylábú, ősi ösztöneimnek engedelmeskedve kijöttem a tojásból hogy belé ültessem a halál magvait hogy aztán megszülessen a világegyetem legerősebb lénye: az idegen. Az állat kis testű volt és fürge, sikerült kikerülnie engem így az ugrásom a falon ért végett. Megfordultam hogy újra rávessem magamat, és befejezzem a hosszúra nyúlt megtermékenyítést ám fajtársam már megelőzött. Ő tekeredett rá az élőlényre, a farka a lény nyaka köré fonódott és pillanatok múlva az állat eszméletlenül elterült.
Ösztöneim azonnal gazdatestet akart találni hogy végbemenjen a beültetés de az volt a gond hogy a közelben már nem voltak állatok, mindet elkapták fajtársaim, legalábbis azt hittem. Egy szellőzőszerűségen haladtam mert gazdatestet éreztem a közelben. A keltető még nem is sejtette hogy mekkora veszélyben van...
... A yautja ahogy több másik beküldött vadász keresték a fertőzött állatokat. Biztonságban érezhették magukat mert a karjukon levő szerkezet fajunk feromonjait tartalmazta. A vadász feladata a fertőzött állatokat kivonszolni innen hogy előkészítsék az újabb állatoknak. Felmerül a kérdés hogy miért nem más helyen csinálják ezt az idegen "gyártást". Ha a vadonban csinálnák akkor néhány állat elmenekülne, esetleg pár idegen is amik nem okoznának nagy kárt mert tudnák őket irányítani de nem vállalnak kockázatot. Ez a égi aréna megfelel, nagy, ellenőrzött és ha baj lenne le tudják zárni.
A fiatal vadász arra nem is számított hogy van egy állat ami még nem talált egyetlen arctámadó sem. Viszont alaposan megrémült ezért is rontott a vadásznak. A yautja nem tudta átugrani mert felette plafon van, ez a hátrány ha a földalatti szinten van. Így a közepes testű állat elsodorta mielőtt a vadász lecsaphatott volna a csuklópengéjével. A ragadozót 4 láb taposta meg, több bordája törhetett el de felállt és elordította magát, némi zöld vér is feljött az ordítással. A tojások amik a közelben voltak mozgolódni kezdtek, nem véletlenül! A ragadozó karján levő szerkezet megrongálódott és így már nem tudta az idegeneket távol tartani magától.
Felé is ugrott egy csontkéz de ezt a yautja még könnyen kettéhasította és készült a következőre mikor is az állat újra felé tartott. Itt volt az én alkalmam! A szellőzőszerűségből kiugorva szálltam a yautja felé aki csak most vette észre az új veszélyt és vágásával annyit ért el hogy egyik lábam levágta. A sav el is kezdte marni a földet egyre mélyebbre hatolva. A lény szájába nyomtam le a csövet ami majd a halál csíráit fogják belé ültetni. Farkammal a torkát erősen megszorítottam, lábaimmal pedig átöleltem a lény fejét. Eközben az állat sem maradt tétlen, egy sikeres fajtársam őt is elkapta de az állatot továbbvitte lendülete így elsodorta a ragadozót is aki már így is az eszméletvesztés határán volt. A vadász aki jobb sorsa hivatott volna most élettelenül terült el, látszott hogy valamik a testébe kerülnek a torkán keresztül.
A ragadozók nem sokkal később érkeztek meg, hallották társuk ordítását de túl későn jöttek: társuk már menthetetlenül keltető lett, így szolgálva az idegenek nemzetségét. A 3 ragadozó amilyen fegyvert hordott előkapta és készültek társukat felszabdalni de negyedik társuk megállította őket. Valamit mondott nekik mire a trió eltette a fegyvereket és elkezdték az állatok elcipelését.
Egy kör alakú nagy teremben voltak a fertőzött állatok, középen dögök tetemei. Egy alagút vezet a mélybe ami a leendő királynő fészke lesz. Ezért is tulajdonították el a tojásokat. Hogy miért ezt az elrablásos módszert alkalmazták nem tudni, talán köze lehetett hogy imádnak ölni és ha már tojások is voltak ott hát miért is ne csinálnák mindkettőt?
Teltek az órák az ismeretlen bolygón. Egyre növekedtem a ragadozó testében, tápanyagokat vettem tőle és még mást is: kinézete egy kis részét, a raszta hajat ami nem is haj, a agyarait és a szokásait, ami kimerült a prédával való eljátszással és a gerinc és koponya kitépésével. Végül elég erőssé nőttem és eljött az idő a megszületésnek! Éles fogaimmal elkezdtem kirágni magamat, belső szervek, csontok és hús került az utamba, egyik sem volt akadály. Eközben a ragadozó már magához tért, iszonyú kínokat élt át miközben én természetes feladatomat végeztem benne. Végül sikerült kirágnom magam amit egy ordítással ünnepeltem, ez az ordítás gyerekesnek hangzott mivel az is voltam: egy újszülött gyilkológép. Belenéztem atyám szemébe. Még élt de már a Fekete Harcos már magához szólította, utolsó erejével próbálta összezúzni. erőtlen volt a fogása és egyre gyengült. Egy jól irányzott harapással el is tüntettem egyik ujját, ez elégnek bizonyult hogy végleg elpusztuljon. Fejemet zöld vér áztatta, nem törődtem vele mert ösztöneim arra ösztönöztek hogy egyek hogy nagyra nőjek. Ki is csusszantam atyám testéből és a középen levő döghalom felé vettem az irányt. Gyorsan haladtam, persze voltak már más fajtársak akik már előbb kikeltek és még most kelnek ki. Belevetettem magam az egyik tetem zabálásába, szekunder nyelvemmel téptem ki a húsdarabokat. A zöld vér a vörössel vegyült de nem törődtem vele. Még a yautja zsigerei is ott voltak testemen de csak zabáltam és nőttem, zabáltam és nőttem.
Kihasználva
A járat sötétében földön túli hangok szálltak, a sötétség lakói nem voltak kegyelmesek, mindent megöltek ami veszélyt jelent számukra vagy fel tudnák használni keltetőnek. Az emberek által ismert világban milliárd száma vannak idegenek, nem beszélve a feltérképezetlen területeket. Az idegenek úgy tűnik kiirthatatlanok a világból, mint a csótányok szaporodnak hiába ölsz meg belőlük sokat.
A döghalom jócskán megfogyatkozott, több levedlett bőr található itt, tulajuk már kifejlett idegenné vált amik készek feláldozni magukat az úrnőért. A tojókamrában tojások százai helyezkednek el, van itt sima tojás, praetorian tojás de királynő tojás egy sem! A vadászok ezeket elvitték hogy mire azt egy idegen sem tudja. Újabb vadászcsapat jött most be hogy a királynő tojást elvigyék. Határozottan jártak a fészekben, tanulva a korábbi hibából most jól felszerelkezve vannak. Az idegenek körbevették őket de egy sem támadott. Köztük volt egy nagyon eltérő idegen, én. Szem nélküli fejemet a yautjákon legeltettem. Nem volt rajtuk az a szerkezet amivel királynőnek érezhetném őket, okosabbak voltak ennél: tudják hogy az igazi királynő közelében ez nem ér semmit és a xenok rájuk támadnának. Zsarolták az úrnőt a tojásokkal! A tojókamra ugyanis egy égető felett volt és egy gombnyomásra oda az egész. A királynő ezért is parancsolta mindenkinek hogy maradjon veszteg.
Hiába próbáltuk elrejteni a tojásokat máshova a vadászok népe mindig megtalálta mielőtt az összeset elvittük volna. Szó szerint kihasználták az úrnőt hogy katonákat gyártson a vadászoknak. A fészek idővel egyre nőtt és már 400 fajtársammal éltünk itt. 2194 végén végül történt valami, valami ami az elkövetkező években az egész galaxist megremegteti: a vadászok népe akik száműzettek évszázadokkal ezelőtt most visszatértek. Különböző bolygókon sikerült elégé megerősödniük hogy most visszatérjenek. Idegen tízezreivel akarják űzni kedvenc foglaltságukat az ölést. Így történt az hogy a fészekből egy anyahajóra kerültem fajtársaimmal. Nem tudtuk hogy merre megyünk és miért. A királynővel elvesztettük a kapcsolatot és minden bizonnyal nekiestünk volna a yautjáknak ám azok most használták a karjukon levő szerkezetet és ők lettek az irányítóink.
Megérkeztünk a kijelölt helyre, a Chigusa egyik gyarmatára ahol a rossz vér klán összecsap az emberekkel. Ez az ütközet fogja elindítani azt amit korábban nem lehetett elképzelni: emberek és predatorok együtt a rossz vérek ellen.
Első vér
- Mi a jó ég folyik itt? Ez meg micsoda? - A bányászok vezetője értetlenül állt az iroda bejáratánál. Nem is csoda, nem mindennapi látvány egy ragadozó hajót látni ami landol a bánya területén.
-Riadó! Fegyvert elő! Gyorsan! - Az emberek rohamtempóban kapták fel az M41A Pulse Rifleket, egyeseknek csupán pisztoly jutott. Félkörben elhelyezkedtek a munkások és várták hogy nyíljon a hajó bejárata. Egyetlen bányász sem sem készült fel arra ami a szemük elé tárult: humanoidok pórázon vezetik az idegeneket. Az idegenek látványa elég volt hogy elinduljon a lövöldözés. Az első csapat idegen cafatokra lett lőve de a többi adag alien már el lett engedve és könyörtelenül rárontottak a bányászok sorfalára. A xenok oldalán ott voltak még a yautják is akik váll-lövegeikkel szedték áldozataikat.
Én jóval a LZ elfoglalása után kerültem harcérintkezésbe az emberekkel. Ekkorra már elszórt ellenállási gócok voltak, a legveszélyesebb a kolónia ahol pár száz ember él, talán ha egy tucat képzett őr van, a többség csak most fogott először lőfegyvert a kezébe. Megpróbálnak időt nyerni a fegyverteleneknek hogy azon a kevés űrhajón elhagyhassák a helyet. A vadászok népe nem engedheti hogy szemtanúk maradjanak ezért is uszították a településre az alieneket.
A póráz leoldódott rólam, szabaddá váltam de még mindig kihasználtak. Ezen változtatni kell! Gyorsan haladtam a település felé ahol már fajtársaim már javában pusztítottak, néhány yautja is itt volt hogy a támadást vezessék. Felmásztam egy két emeletes házon, a tetőről leugorva agyonnyomtam egy embert. A mellkasa szilánkosra tőrt és a csontok belső vérzést okoztak, de én ebből csak annyit vettem észre hogy az ember halott. A környezetemben volt néhány fegyveres akik próbálták feltartani a fekete áradatot sikertelenül. Csendben egy férfi mögé mentem majd fölé magasodtam. Észrevette hogy sűű nyál csöpög a fejére és félve hátrafordult. Arcára döbbenet ült ki ami így is maradt mert szekunder nyelvem átütötte a koponyát és roncsolta az agyat. A halál azonnal bekövetkezett de a test nem dőlt el mert fogtam. Kitéptem a fejet a gerincoszloppal együtt, a fehér csontot vér festette be. Diadalmasan felordítottam és magasba emeltem trófeámat ám el is dobtam gyorsan hiszen nem tudom mire használni és különben is ez atyám egyik örökölt viselkedése volt.
A terepet elfoglaltuk, a fekete tömeggel együtt indultam a hajók felé. Egy gránát vetős ember közénk lőtt és hatalmas pusztítást végzett, a robbanás ereje rendesen arrébb vágott. Gyorsan felkeltem és a hajók közti területen próbáltam az ember mögé kerülni. De ennél sokkal jobbat találtam: egy nyitott felszállásra kész hajót tele áldozatokkal. Berohantam és kerestem az embereket hogy végezzek velük. Ekkor a jármű megrázkódott és felszálltunk, a yautják szerkezete egyre kevésbé hatott rám és már szabad döntéseket is tudtam hozni. Ez nem volt más mint a rejtőzés amíg meg nem érkezek valahová.
Új Japán felett
A hajó Új Japán körül volt már, az emberek viszont már nem voltak életben, illetve a többségük halt csak meg. Felfedeztek hogy a hajón vagyok, megpróbáltak megölni de én gyorsabb voltam. Kihasználtam a sötétet, a szűk helyeket és a szellőzőrendszert. Most éppen az utolsó túlélők után rohanok hogy belsőségeikkel árasszam el a padlót és a falakat. Egy szőke nő futott amennyire csak tudott az életet jelentő mentőkapszula felé. Arra nem számított hogy én már ott voltam a sötétben és vártam rá. Mint a kilőtt impulzuslövedék úgy suhantam a nő után, felborítva őt és mire a mentőegység padlójáról felkelhetett volna már koponyáját megfúrtam. Szekunder nyelvemről friss agyvelő csöpögött, de nem maradtam tétlen, mert még 2 kisgyerek és egy férfi volt ott. Egyikük sem próbált nekem jönni és egyáltalán nem jelentettek rám veszélyt. Mégis megöltem őket. A férfit vettem célba aki valami imát mormolt, de ebből én semmit sem értettem csak azt hogy zsebéből elővesz egy kapszulát és ráharap. Teste élettelenül terült el, a ciánkapszula megmentette tőlem de a gyerekeket nem. Dühöm így az ártatlanokra csapot le iszonyú erővel. Az egyikkel gyorsan végzett az éles karmom, a másikkal viszont emberi mércével mérve brutálisan bántam el: fejem fölé emelve a kis testet kettészakítottam. Meleg belek és szervek omoltak rám, A belek mint valami féreg tekergőzött össze vissza, a gyerek a sokktól már meghalt de azért még szekunder nyelvemmel átharaptam a fejét. Pontosan a bal szeménél, mikor a harapást befejeztem visszatértem mozdulatlan pozícióba és vártam hogy történjen valami. És történt is, egy királynőt éreztem, magához szólított, kellettem neki. És én közeledtem felé, a mentőegység már akkor kilökődött mikor én elsodortam a nőt. A hátralevő időt mozdulatlanul vártam végig, az élettelen testek iszonyú bűzt árasztottak, nem beszélve a horrorba illő látványtól. Ez engem nem érdekelt, nem volt számomra semmi undorító tettemben. Aztán becsapódott a jármű, hangosat csattant, pár helyen be is szakadt a fal. Egy ember talán elpusztult volna de én nem ember vagyok hanem egy idegen.
A királynő nevében
A királynő a közelben van, magához hív és én oda is megyek. Este volt, minden békés, a sötét éjjelt egy másik lezuhanó hajó zavarta meg. Éreztem fajtársamat, ha ember lennék akkor meglepődtem volna hogy egy predalien volt az. De mire odaértem volna már senki és semmi sem volt már ott a roncsot leszámítva. Fojtattam utamat a királynő felé az új fészkembe. Egy farm felé közeledtem, több fajtársamat éreztem. Egy rakás állatot terelnek most az úti célom felé. Nem segítettem mert nem kaptam utasítást rá. Az utam egy barlangrendszerbe vezetett, percekig haladtam és végre eljutottam az úrnő színe elé. Diadalmasnak látszott, körülötte tojások tucatjai, a megérkezett állatok testei is látszottak, hamarosan növelni fogják a fészek számát. Így is lett, több száz új fajtárs között voltam az elkövetkező napokban. Számomra nem volt semmi érdekes dolog, aztán több társammal útnak indított a királynő hogy segítsük társainkat a mezőgazdasági területeken. De közbeszóltak az emberek. Nem is kicsit, ugyanis megtámadták a fészket, vissza kellett fordulnunk hogy segítsünk a védekezésben a baj csak az hogy ahhoz be is kellene jutni amit az emberek nem fognak hagyni.
Előtörténetem kész!
A hozzászólást Stalker összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 17, 2014 7:11 am-kor.
