Folyósok, liftek

Hát igen, egy több kilométeres hajóra el kellenek a szállító fülkék mik síneken haladnak. Hálaégnek két pár is van.

- Sok szerencsét Pattson, mi megyünk. – Mondtam a katonának. Aztán elindultunk a hűtőrendszer felé. A fegyverünket készenlétben tartva mentünk előre. Mellettem Dave mögöttünk, pedig Lucy. Gyorsan haladtunk.
- Figyelj, nehogy a nyakunkba ugorjon. – Mondtam.
- Jó. – Aztán folytatta. – Te tudod, mi folyik itt. – Kérdőn néztem rá. – Valahogy ez az egész nem stimmel.
- Nem tudom. Előbb utóbb összeáll majd a kép, de most még túl sok darab hiányzik.
- És persze sikeresen belerángattál engem is. Ha tudtam volna, hogy mi lesz ebből nem engedtelek volna be a házamba. – Magamban mosolyogtam. Tudtam, hogy akármi is történik ő mindig mellettem áll.

- Mit is mondtak? Mi is ez, amit keresünk? – Kérdezte Dave. Lesöpörtem a trutyit a vállamról.
- Hát… - Gondolkoztam el. – Fogalmam sincs, de akármi is ez biztos jobb, mint egy xeno. – Ekkor meghallottuk a lény hangját. Felemeltem a fegyvert és a vállamhoz szorítottam. Lassan lépkedtem előre nyomomban a társaimmal, és közben a fegyveremmel pásztáztam a folyosót. Végül elértük a kanyart, ahonnan a hangját hallottuk. Megálltunk a kanyar előtt a falhoz lapulva.
- Háromra kimegyünk. – Suttogtam hátra alig hallhatóan. – 1, 2, - Vettem egy nagy levegőt és elkiáltottam. – HÁROM! – Kiugrottam a kanyarba az ujjamat a ravaszon tartva, hogy azonnal lőhessek amint meglátom.

Amilyen hirtelen jött olyan hirtelen távozott is a lény. Négykézláb köhögtem, alig kaptam levegőt. Ekkor hallottam a kiáltást, gyorsan összeszedtem magam.
- Dave jól vagy? – Kérdeztem.
- Nem igazán. – Nyögte miközben megpróbált felállni, de nem nagyon sikerült neki.
- Maradj ott. Lucy egyben vagy?
- Sérülés minimális. A küldetés folytatható. – Válaszolta.
- Maradj Dave mellett, én megnézem ki kiáltott és hozok segítséget. – Felvettem a fegyveremet, ellenőriztem hogy nem sérült-e nagyon, de amennyire én láttam rendben volt. Gyorsan elindultam arra amerről a kiabálást hallottam. Forgott a gyomrom és még szédültem, de már legalább tudtam, hogy mit keresek.

Mikor találkoztam a doktornővel végig se hallgattam a mondandóját, hanem a szavába vágva tájékoztattam a helyzetről.
- Doktornő, de jó hogy pont magával futottam össze. Az egyik társam megsérült nem nagyon tud mozogni. Mellette hagytam a szintetikusomat. Ha visszamegy ezen a folyosón, megtalálja őket. Én megyek a lény után. – Ezt gyorsan elhadartam aztán futottam tovább a katonák után. Remélem Dave-nek és Lucy-nak nem lesz semmi baja. Gondoltam miközben befordultam a folyosón, ahol a katonák továbbmentek. Egyre közelebbről hallottam a fegyverek hangját. Jó úton járok.

Odaértem a katonákhoz. Nem tűntek túl boldognak.
- Vendég. – Mondtam a katona kérdésére. – Mi van odabent azon az izén kívül? – Közben felállok az ajtótól kicsit távolabb. Nem szeretnék még egy olyan meglepetést, mint a legutóbbi, és megpróbálok úgy elhelyezkedni, hogyha meglátom akkor rögtön lőhessek, vagy kitérhessek a támadása elől. Ezután már csak hallgatóztam hogy hátha valami zajt csap az ajtó túloldalán amivel be tudom saccolni hogy hol van. Mostmár csak az ajtóra várok, hogy végre kinyírhassam a dögöt.

Az ajtó kinyílt. Bementünk.
- Visszazárom az ajtót. – mondta a katona. Na most megvagy. Gondoltam magamban. A csontig hatoló hideg nem volt túl kellemes a kinti 20-25 fokhoz képest. Ránéztem a hőmérőre és nem tetszett túlságosan amit láttam. Ekkor hirtelen egy jégcsap csapódott bele a gépbe.
- FEDEZÉKBE! – Gyorsan beugrottam egy számítógépasztal mögé. Megláttam a katonát aki az előbb kiáltott, próbált bekúszni az asztal mögé. A bal kezemmel elkaptam az ő kezét és megpróbáltam behúzni magam mellé, közben a jobb kezemmel tartottam a fegyvert hogy valamennyire fedezni tudjam magunkat. Ha sikerült fedezékbe jutni, akkor megpróbálok meggyőződni róla, hogy a többiek rendben vannak-e.
- MEGVAGYTOK MÉG? – kiáltottam el magam. Közben a fegyveremmel pásztázom végig a területet és ha meglátom, hogy egy újabb jégcsap repül akkor leadok egy sorozatot oda ahonnan dobta.

Egy darabig elszórakozott velünk a dög. Amikor egy katona megelégelte a játékot.
- NA JÓ! Előre megyek fedezzetek! – előre osont egy számítógéphez. – Valaki jöjjön ide! – Egymásra néztünk a másik katonával.
- Megyek. – mondtam. – De fedezzetek! – Félig guggolva, félig állva osontam oda a katona mellé.
- Mi kéne? – Kérdeztem tőle. Közben folyamatosan a termet figyeltem.

- Rendben. De ne hagyd, hogy kilyuggasson. – Azzal kettéváltunk. Óvatosan haladtam előre, vártam a hirtelen felém repülő jégcsapot vagy a lényt, ahogy megpróbál nekem ugrani. Egy kicsit talán ”melegebb” lett, de ahogy közeledtem a bekapcsolva maradt hűtő berendezéshez újra hideg lett. Az ujjaim már szinte hozzáfagytak a fegyverhez. Gyerünk. Gyere elő te dög. Fejezzük be. Gondoltam miközben megláttam a folyosó végét és a hűtő egységet.

Elértem a folyosó végét. A lény teljesen szétbarmolta a hűtőt.
- Itt vagy? – kérdeztem. Halk köhögést hallottam.
- Látod már lényt? Lehet, hogy a hűtő egység mögött van. Nos? – A reccsenő jég hangját hallva összerezzentem, de még mindig csak bujkált valahol.
- Menj, nézd meg. Én figyelek, hogy egyik folyosón se tudjon kiszökni. – Ezután beosontam és elbújtam egy nagy vasdoboz mögött úgy hogy mindkét folyosóra rálássak. Mostmár remélhetőleg nem szökik meg.

A katonát leütötte, és most megpróbál kifelé osonni. Látszólag fogalma sincs, hol vagyok. Én viszont látom őt. A fegyveremmel óvatosan követem a mozgását. Várom a megfelelő pillanatot, amikor a legvédtelenebb. Szinte levegőt sem merek venni, ezt most nem hibázhatom el. Végül hibázott. Az egyik lépését elszámította és megcsúszott egy fél pillanatra. Erre vártam. Egy jó hosszú sorozatot lőttem rá…

Basszus ez nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Mégiscsak észrevett és nekem ugrott. Az egész csak egy pillanatig tartott de sokkal többnek tűnt. Láttam, ahogy felemeli a kezét, hogy befejezze, amit a folyosókon még nem tudott. Éreztem, hogy valami meleg csöpög rám, és megláttam hogy szétlőttem a mellkasát. Nem volt időm gondolkodni. Ezért megtettem az első dolgot, ami eszembe jutott és a kezeimet beledöftem a sebbe, talán ezzel nyerek egy kis időt.

A lénynek vége. Egyenesen rám zuhant, amikor kitéptem a belsőségeit. Gyorsan lerúgtam magamról. Mindenem telement ezzel az undorító nyálkás, büdös… Olyan erős hányinger jött rám, amit már nem bírtam visszatartani. Ezután odamentem a leütött katonához. Megnéztem a pulzusát, él. A feje vérzett az ütés helyén. Gyorsan megfogtam, és óvatosan elkezdtem kifelé vonszolni. Végre elintéztük, remélem a két katona is egyben marad. Mostmár csak két dolog kéne. Egy kis zuhany és egy ágy. Közben elértem a folyosót és elindulok vele az orvosi szoba felé.

//Bocsi majd kicsit jobban odafigyelek. Eddig jó a történet és várom a folytatást.//

Elindultam Dave felé, amikor eszembe jutott valami és hátraszóltam a dokinőnek.
- Valaki szerintem, jelentsen a kapitánynak. Elkaptuk a dögöt, a reaktorhűtőben van a maradék. A többit meg rólam lehet majd lekaparni. – Mutattam a ruhámat teljesen eláztató „takonyra”. Ezután odamentem Dave-hez.
- Hello – Köszöntem neki.
- Bűzlesz patkány. – Morogta vissza.
- Ez van, ha az ember idegenek testnedveiben fürdőzik. – Végre kicsit elmosolyodott.
- Szóval elintézted. Azt ugye tudod, hogy nem magától szabadult ki.
- Igen. Eléggé valószínűtlen lenne. Hiszen a ládát, mint azt hallottuk, csak kívülről lehet kinyitni. Ebben az esetben valószínűleg van valaki a hajón, aki vagy minket, vagy csak a hajót akarta szabotálni.
- Egyik se ígér túl sok jót.
- Beszélek a kapitánnyal. – Döntöttem. – Lucy te továbbra is maradj Dave mellett. Ha az a valaki miattunk van itt… - Odarobogtam a dokihoz. – Merre találom a kapitányt? - kérdeztem tőle. Azután elindultam a mondott irányba.

// Nincs gond. A Karakterlapodhoz új HSZ-t kezdj és az eddigieket írd le röviden. Napló. //


- A kapitány gondolom a hídon… HéHé máris eltűnik? – mondta miközben kiviharoztál.
Végig siettél a folyóson. Majd még egyen. Majd még egyen. Majd még egyen. Kicsit nagy a hajó.
Végül találtál egy táblát, ami mutatja, hogy merre van a híd.

//Folytatás: Híd//

//Előzmény: Menza//

- A fenébe. Tudtam. A katonaságban nem lehet megbízni. A saját csathajójukat sem tudják megvédeni nemhogy bármi mást. – Fakadtam ki. – Mi a fene folyik ezen a hajón!? – Elindultam a híd felé vezető folyosón. – Ez az egész csak egy nagy színjáték. Ha nem történik itt valami, hamarosan eltűnök erről a rohadt űrszemetesből. – Morogtam tovább. Egyre furcsább ez az egész. Remélem Dave és Lucy jól vannak. Egyre rosszabb a helyzet csak úgy meghackelik a katonaság egyik legerősebb csatahajóját. Tuti hogy ugyanazok voltak, akik a lényt is kiengedték. Beszélek a kapitánnyal, ha apa megbízott benne, akkor egyelőre én is.

Miközben idegesen mész a híd felé még hallod a párbeszédet:
- Ez meg ki volt?
- Egy teherhajós kapitány, apja tábornok és vele akarták leszállítatni a neki „szánt” arctámadókat.
- Öm… Azt hiszem, tudom kik illetve mik is lehettek.
- Kik?
- Ilyen… „izék”, ilyen alien ember hibridek vagy mik. Egy ilyen van lent a birtokon.
Akaratlanul megtorpantál. Alig, de hallod mit beszélnek.
- Hibridek?
- Kezdenek össze játszani a szektásokkal. És egyre erősebb a gyanúm, hogy régi mesterünk eltűnés is hozzájuk kapcsolható.
- Ezt eddig mért nem mondtad?!– csattant ki Amanda.
- Mivel csak egy kósza pletyka volt a vadászok közt, míg egy nagyobb közös klánhajón nem láttam egy ilyen valaminek a véres hulláját. Ők sem tudták mik ezek!

Hibridek, szektások, mester, vadászok? Megfordultam.
- Mi a francról beszéltek itt!? Miért van az hogy itt én vagyok az egyetlen aki semmiről nem tud semmit? Úgyhogy ha megkérhetnélek titeket, magyarázzátok el, hogy mi a franc folyik itt! Mostmár tényleg kezdem úgy érezni, hogy kicsúszik a kezemből az irányítás. Gondoltam magamban. Már lassan azt se tudom, ki van kivel, vagy hogy egyáltalán ki az ellenség.
- Na jó. Nyugi. – Mondtam csak magamnak. – Szóval akkor ki ez a „mester” és milyen „vadászokról” beszéltetek az előbb? – Kérdeztem szinte parancsoló hangon.