Szélhegy

Dean előrenyomult, fegyverét pedig a vállához szegezte. Próbált olyan gyorsan menni, amilyen gyorsan csak a bokája engedte.
- Sanmi ! Állj ! Várj meg ! - kiabálta.
Ekkor hirtelen szürcsögést, majd cuppogó hangokat hallott. A bokor szélére érve kinézett. Egy idegent látott meg. Egy nagyobb testen nyammogott, ám Dean nem látta - hogy mi az. A sötét immár teljesen elboritott mindent.

Válaszul cuppogást, szürcsölést hallottam a kiáltásomra. Amint kiértem a bokor szélére, megláttam hogy egy idegen éppen valakit csócsál.
~ Na megállj te dög! ~ gondoltam magamban, és elkezdtem lőni a mocsadékot. beleeresztettem egy tárat, majd gyorsan cseréltem. Ha mozgott még, akkor tüzeltem, hogy ha nem, akkor vártam egy kicsit, hátha megmozdul és akkor lövök megint. Ha támad mikor éppen tárat cserélek, eldobom a fegyvert és a két pisztolyt veszem elő és mindkettővel őt lövöm. // ugyanez ha más valaki támadna töltés közen //

Dean lőni kezdett. Az idegen az oldalára esett a becsapódó lövedékek következtében. Az M44A1 ellen semmi esélye nem volt. A savas vére felszántotta a földet, Dean pedig kifogyott. Lassan elindult előre, majd megvizsgálta a holttestet. Hirtelen egy kéz ragadta meg a száját és valami a fülébe súgta.
- Semmi hirtelen mozdulat. Lassan hátrálj vissza. - Dean azonnal felismerte Sanmi hangját. Sajnos észrevett még valamit a sötétben maga előtt. Egy Praetoriánt. Lassan felállt majd hátrálni kezdett. A praetorián hangosan felsziszegett.
- Futás, futás ! Rohanj ahogy csak a lábad bírja ! - kiáltotta Sanmi, majd egy gránátot dobott az idegen felé. Dean érezte hogy megrántják a vállát, és elkezdett futni. Egy ág az arcába csapódott, egy másik a hasába. Egy bokor végighasította a vállát, de ez nem állította meg. Halvány körvonalakban látta Sanmit, és érezte a dühödt üvöltést a háta mögül. A robbanás leterítette őt a lábáról, de hamar felpattant. Sanmi intett neki :
- Erre, gyorsan !
Ekkor hallotta a fák recsegését, majd a közeledő, sziszegő hangot. Rohanni kezdett...

Sanmi hátulról megfogott és a fülembe súgta hogy:
- Semmi hirtelen mozdulat. Lassan hátrálj vissza
Lassan elkezdtem figyelni, és megláttam a szörnyű valóságot. Egy preatorian!
~ Na már csak ez kellett! ~ gondoltam magamban.
- Futás, futás ! Rohanj ahogy csak a lábad bírja ! - Szólt Sanmi, és követtem is a tanácsát. Sanmi egy gránáttal ajándékozta meg ellenségünket, miközben futottunk amíg bírta a lábunk. Az ágak sebeket ejtettek rajtam, de egyik sem volt olyan súlyos hogy ekkora adrenalinlöket mellett felfogjak bármit is. Gyorsan elővettem az egyik pisztolyomat és a tárat kicseréltem egy robbanóra. Persze elsősorban arra figyeltem hogy ne essek orra, és ne veszítsem el Sanmit. Amint sikerült, hátralőttem, próbáltam hang alapján eltalálni a preatoriant.
- Erre, gyorsan! - - szólt Sanmi, és én követtem is őt. Közben lőttem a preatorianra.

Dean futás közben nem látta hogy sikerült eltalálnia-e a célpontot, de az időnkénti dühödt ordításokból nyugodtan következhetett találatokra. Tovább futott. Már látta hogy mindjárt az erdő szélére érnek. Ekkor bukkant fel a válla felett a praetorian és előtte pedig megnyíllt a föld. Látta amint Sanmi lezuhan és mielőtt végleg eltűnt volna a mélyben, Dean arcába nézett. A praetorian farkának csapása keresztüllendítette Deant a szakadékon. Dean az oldalára esett, a bordái nagyot reccsentek. A fegyvere arrább esett, Dean nem tudta elérni. A praetorian megcsúszott és szakadékba esett. Ekkor látta hogy a roncs felől Lorelei és az Graham őrmester rohan felé.
- Dean maradj veszteg ! - kiabálta az őrmester. Hamar odaértek, majd az Graham felkarolta Deant.
- Vigyázz jönnek ! Sokan vannak, vissza ! - kiabálta Lorelei. Fegyverét az erdőre szegezte, majd tüzelt. Xenók potyogtak ki az automata-célbemérős smartgun lövedékei nyomán. Graham a roncs felé próbálta cipelni Deant, ezalatt Lorelei fedezte őket. Ekkor bukkant ki a praetorian feje, és Loreleire üvöltött.

A rohanás közben tüzeltem, és néhány lövedék el is találta a dögöt. Viszont előttünk a föld megnyílt, és Sanmi beleesett. Láttam utolsó tekinteteit, amit a reszketés, kétségbeesés tudna a legpontosabban leírni. De nincsenek rá szavak. A preatorian a farkával hátba csapott. Mondhatni, szerencsémre, ugyanis a csapás átlendített a szakadék fölött. Az esés végén az oldalam sínylette meg leginkább. Recsegést is hallottam, remélhetőleg nem törés. Ellenségem azonban megcsúszott, és a gödörbe esett.
- Sanmi! - kiabáltam egyet, mikor átfutott az agyamon hogy Sanmi és a preatorian egy gödörben vannak. Esélye nincs szegénynek!
Az erdő szélén voltunk már szerencsére. Graham őrmester és Lorelei is rohant felénk.
- Dean maradj veszteg ! - Szólt az őrmester. Ha nem akarnék sem tudnék nem veszteg maradni, mivel az oldalam hasogatott rendesen.
- Vigyázz jönnek ! Sokan vannak, vissza ! - Kiabált Lorelei, és elkezdett tüzelni az erdőbe. Csótányok hullottak egyik a másik után.
~ Okos dolog ez a Smartgun ~ gondoltam magamban, és Graham őrmester felsegített, majd a roncshoz indultunk együtt, ám a preatorian előbújt a gödörből. Látszott rajta a vérszomj, és Lorelei-ra ordított.
- Segítenünk kell neki! - szóltam Grahamnak, és fél kezemmel elővettem a pisztolyomat, és becéloztam a preatoriant. Remélhetőleg eltalálom.

Graham és Dean sikeresen elérték a roncsot. A nyomukban szorosan Lorelei lihegett. John, Feri, Hans és Szergely adta a fedezettüzet. Az őrmester átadta Deant Ednek, aki a földre fektette, majd Kaleb után kiáltott.
- Kaleb ! Hozd ide az elsősegélycsomagot ! Siess !
Kaleb egy pillanat alatt megérkezett vele. Eközben Lorelei esett be a résen, akit Hans azonnal behúzott, mivel a praetorian kis híján elcsípte. Ekkor Lorelei felkapta Ed lángszóróját majd az idegen felé tüzelt vele. A fegyvertől csupán egy halovány lobbanás tellett.
- Mi a franc... - mondta Lorelei.
- Nem tudtam megjavítani, hiányzik egy alkatrész. - kiabálta Ed, túlharsogva a praetorian üvöltését.
- Kaleb van gránátunk ? - ordított az őrmester, miközben szemrebbenés nélkül lőtte az idegeneket.
- Csak 3 darabot találtam ! - kiabált vissza Kaleb.
A roncs jelenleg ostrom alatt áll. Az idegenek nagyon sokan vannak, sőt egy praetorian is támogatja őket. A tengerészgyalogosok kevesen vannak, de szerencsére van lőszerük, élelmük, és vizük is, hála Deannek. Viszont elvesztették a szanitécet, Sanmit, és rádiójuk sincs.

Körbe lettünk véve Xenomorphokkal és egy Preatoriannal. Lőszer, élelem, víz volt bőven, de gránátból csak három darab volt. Beugorva a roncsba a földre estem és nekiálltak a helyrepofozásomnak. Sanmi nélkül elég nehezen ment. Amint végeztek, a hátamra lógattam az Enfieldemet, és két kézbe elővettem a pisztolyokat. Robbanó tárra cseréltem a normál tárat, és elkezdtem sorozni a Preatoriant meg a többi Xenomorphot.
- Őrmester! Valahogy jelezni kéne a bázisnak! Itt nagyon durva túlszaporodás van! - szóltam az őrmesternek, és vártam a történéseket.

Az őrmesternek viszont volt egy érdekes trükkje. Hirtelen elővett valamit, és Dean csak akkor ismerte fel mi az, mikor az őrmester kihúzta az oldalát. Gyufa. Meggyullad, majd az őrmester kidobta a résen. Dean meglepődött, és megpróbálta felnyomni magát hogy lássa a gyufát. Ekkor beletenyerelt egy tócsába.
KEROZIN ! - villant az agyába.
Ekkor a roncs külső része lángolni kezdett. Ekkor jutott eszébe az az érdekes szag. Az idegenek mind meggyuladtak, amelyik pedig nem, gyorsan arrébbhúzódott. A praetorian mély sebeket szerzett Dean páncéltörő lövedékeitől, beszorult. Ekkor Feri sasszézott oda és a shotgunját a praetorian arcába tolta.
- Ezt edd meg. -kiáltotta.

A lövedékeim sebeket ejtettek a preatorian páncélozott bőrén, de komolyabb kárt nem tudtam okozni. Ám az őrmester mindig tudta mit kell csinálni. Meggyújtott egy gyufát, ami után a roncs külső része elkezdett lángolni. Kerozin. A legtöbb xenomorph lángokban állt. Én soroztam tovább a Preatoriant, több csótány viszont arréb húzódott. Amint a preatorian már holtan esett össze, fegyvert váltok, és elkezdek tisztogatni, hogy ha már nincsenek sokan.
- Kaleb, Ed, Lorelei! A résekhez és vadásszunk le minden mocsadékot! Egy se maradjon! - Mondtam a többieknek, és közben Graham őrmesterre néztem, jóváhagyást várva.

//Hosszú még az éjszaka//

Kalebe, Ed és Lorelei már a réseknél voltak. Lőtték az idegeneket, akik visszavonulót fújtak. A jelenlegi vész elmúlt, de nem tudták meddig tarthatják a poziciójukat. Az éjszaka koromsötét volt, a hangulat pedig megfagyott. Csendesen ülték körbe a roncs közepén égő tűz mellé kuporodtak. Kaleb kenyeret vett elő, majd letört belőle egy darabot.
- Dean, van vized ? - kérdezte hallkan Kaleb. Odakint még mindig lángolt a kerozin, ám nem tarthatott ki sokáig.
- Hajnalig, maximum reggelig tart ki. Azután vége. - mondta az őrmester borúsan. Dean a táskájáért nyúlt...

A roncs körül még ég a kerozin, de maximum reggelig tarthat ki az őrmester szerint. Az idegenek visszavonultak, mi pedig leültünk a földre a roncs közepén égő tűz köré.
- Dean, van vized? - - fordult hozzám Kaleb
- Hát persze barátom! Itt van fogjad. - és nyújtottam neki a táskámból egy üveg vizet.
- Őrmester. Esetleg a táborban nem lehet rádió? Vagy valamivel nem tudnánk jelezni hogy akadt némi problémánk? - kérdeztem tőle, és rázkódtam egyet. Elég hideg volt, és a hangulat is komor volt. Vállamat néha a fájdalom kínozta, de ezt még figyelmen kívül tudtam hagyni, nem volt annyira vészes. Néha közben felálltam és a réseken kinéztem, nehogy meglepetés érjen minket bárhonnan is.

Kaleb elvette az üveget, majd megköszönte. Sorban adták körbe a megmaradt élelmet és vizet, kinek milye volt. A tűz lassan égett, az emberek csendben üldögéltek.
- Nem tudom Dean. Volt egy rádió, de az már elveszett. Én konkrétan nem teszem ki a seggemet a sötét éjszakába, legalábbis, amíg hajnal nem lessz. - mondta Graham.
- Valaki vodkát ? - kérdezte Szergely. Egy kis üveget vett elő a táskájából, amit felemelt. Az üveg bontatlan volt. Hans elvette.
- Normális esetben letépném a fejed ezért, de most inkább elfogadom. -mondta Graham. Egy szivart tett a szájába, majd rágyújtott.
- Emberek, nem akarok vészmadár lenni, de könnyen lehet, hogy ez lessza za utolsó esténk. - mondta Graham. Élvezzétek ki.
Feri elválalta az őrködést, és a többiek nyugovóra tértek. Egyedül Dean nem tudott aludni.

Graham őrmester kielégítő választ adott a kérdésemre. Szergely pedig egyenest felkeltette az érdeklődésemet.
- Rég ittam már rendes vodkát öregem! - mondtam neki, és kivettem a kezéből az üveget, majd meghúztam.
Feri őrködött, és mindenki más, köztük én is eldőltem. De aludni nem tudtam egy percet se. Végig Sanmi kiáltását hallottam, és az arca lobogott a szemeim előtt. A szenvedéssel teli arca. Felkeltem, és odamentem Ferihez.
- Ha fáradt vagy nyugodtan menj aludni. Vagy ha nem, több szem többet lát. - mentem oda hozzá és vágtam szelíden hátba. - - Na, mész vagy maradsz? -
Kérdeztem meg tőle. Ha megy, akkor négy szemmel őrködök, ha marad akkor elkezdek beszélgetni vele. De közben én is figyelek.

Feri Deanre nézett. Arca koszos volt, haja csapzott. Ramaty állapotban volt. Shotgunját a lába mellé fektette és kenyeret evett.
- Nem, maradok. Szerinted túléljük ezt ? Az S.O.S. jel elment, de ki tudja hogy mikorra érkeznek már meg ? Itt vagyunk ezen a rohadt bolygón, az erősítés pedig itt van a túloldalon ! - mondta Feri. Arcát a tenyerébe temette. A táskájába nyúlt és egy magyar zászlót húzott ki belőle.
- Annakidején, mikor lerohanták az országot, a nagyapám harcolt ellenük. A csótányok pedig felfalták. Tőle kaptam a zászlót. Ez az egyik legfontosabb elem az életemben. - folytatta.
- Nyugalom, kibírjuk. - szóllalt meg a hátuk mögött Lorelei. Tetőtől talpig sáros volt, és úgy bűzlött mintha a szennygödörből húzták volna ki. Viszont melyikük nem volt az. Elcsigázottak voltak mindannyian.
- Menj aludni Feri ! Majd mi őrködünk. - lépett elő a sötétből Hans. Kezében egy lángszórót szorongatott, és láthatóan készült valamire.
Feri felállt és a tűz mellé feküdt. Magára húzta a zászlót, és hallkan dúdolgatott valami ősöreg magyar nótát.
- Figyelj Dean. Én kimegyek a táborhoz. Megszerzem azt a rádiót. Hans majd őrködik. Benne vagy ? - kérdezte Lorelei.

- Nem, maradok. Szerinted túléljük ezt ? Az S.O.S. jel elment, de ki tudja hogy mikorra érkeznek már meg ? Itt vagyunk ezen a rohadt bolygón, az erősítés pedig itt van a túloldalon ! - mondta Feri, és látszott rajta az elszántság de a kétségbeesés is. - Annakidején, mikor lerohanták az országot, a nagyapám harcolt ellenük. A csótányok pedig felfalták. Tőle kaptam a zászlót. Ez az egyik legfontosabb elem az életemben. -
- Az én szüleimet is a dögök ölték meg. Philadelphiában, apám munkahelyén. Rendőr volt, és anyámmal bementünk hozzá. Szerencsétlen időpontválasztás volt. Pont akkor támadták meg a létesítményt. Anyám és apám is ott halt meg. Utána a seregben szolgáltam egy évig, de amit ott láttam az a fele se ennek. - mondtam el neki, és utána fordult meg a fejemben, hogy ezt még senkinek sem mondtam el.
- Nyugalom, kibírjuk. - szólalt meg egy hang hátul. Lorelei volt az.
- Menj aludni Feri ! Majd mi őrködünk. - Lépett elő Hans is.
- Na mivan, senki sem alszik? - tettem fel a kérdést egy mosollyal az arcomon. - Pedig még tűz is van.
Feri felállt és elment aludni. Legalább pihen egy kicsit.
- Figyelj Dean. Én kimegyek a táborhoz. Megszerzem azt a rádiót. Hans majd őrködik. Benne vagy ?
- A biztonságot és védelmet nyújtó roncsot elhagyni, és kimenni a tűzön túli, sötét, életveszélyes táborba, miközben csótányok próbálnak felfalni minket? - kérdeztem vissza, de választ nem vártam. - Hát persze? Indulhatunk?

Lorelei és Dean kimásztak a résen. Óvatosan haladtak előre, lesték az éjszaka árnyait. A koromsötétben az orrukig sem láttak. Lorelei keményen markolta a smartgunját. A tábor nem volt messze, mégis eltartott vagy fél óráig, mire odalopakodtak. A tábor látványosan feldúlt volt.
- Te kutasd át a sátrakat. Vagy legalábbis ami megmaradt belőlük. - intett Lorelei. Ő előrement a ládák közé, és vizslatni kezdte a földet.
- Rendben. - válaszolta Dean. Bement a sátorba, majd lekezdett kutakodni. Egy láda volt bent, mellette hálózsák. Szétszórt műszerek, tárak, meg sok minden amit Dean fel sem ismert.

- Te kutasd át a sátrakat. Vagy legalábbis ami megmaradt belőlük. - mondta Lorelei, miután megérkeztünk a táborba.
Helyeseltem, és bementem az egyik feldúlt sátorba. Egy hálózsák mellett műszerek, tárak és egyéb tárgyak voltak szétszórva.
~ Rádiót keress! Rádiót! ~ gondoltam magamat buzdítva folyamatosan. Közben figyelek, nyitva tartom a fülemet és a szememet is. Minden apró neszt megnézek, és minden mozgásra figyelek ha esetleg látnék valamit. Közben, ha találnék kompatibilis tárakat a fegyvereimmel, akkor betárazok.

~ Rádiót keress! Rádiót! ~ - gondolkozott Dean. Felállított egy eldőlt ládát, majd nagyot dobbant a szíve. Ott volt a rádió, viszonylag épségben. Megragadtam majd kirohant az ajtón. Elcsúszott és elesett, de felpattanva gyorsan elérte Loreleit.
- Itt van ! - mondta.
- Te tényleg szerencsés vagy. Most gyere, kapjuk meg ezt a ládát, és pucolás ! - mondta, majd megragadta a láda oldalát. Most Deanen volt a sor.

megtaláltam a rádiót, és megindultam, estem egy hatalmasat, de szerencsére nem lett komolyabb bajom. Felpattantam, és rohantam tovább, Loreleihoz.
- Itt van! - mondtam neki egy széles mosollyal az arcomon.
- Te tényleg szerencsés vagy. Most gyere, kapjuk meg ezt a ládát, és pucolás ! - felelte, aztán lehajoltam és megmarkoltam a ládát.
- Induljunk! Mihamarabb érjünk vissza a roncshoz. - mondtam, és megindultam. Közben figyeltem a terepet, nem akarok véletlen meglepetésekben részesülni.

Mindketten a ládát markolva elindultak vissza. Egyszer csak Dean egy ismerős hangot hallott. Visszanézett, majd meglátta hogy a sötétben mozgolódik valami. Valami nagy. Ekkor Lorelei is észrevette.
- A francba, futás, futás ! - kiabálta, majd Dean kezébe lökte a ládát. Megfordult és lőni kezdett. Ezzel sajnos más hatást nem is ért el, csupán annyit, hogy feldühítette az idegent. Az idegen szaladni kezddett feléjük és ekkor a semmiből Dean előtt termett egy idegen. Szerencsére időben észrevette, és mielőtt az nekiugorhatott volna, teljes erőből nekivágta az idegennek.

Megjelent hirtelen két idegen. Lorelei elkezdte lőni a mögöttünk lévőt, előttem lévőnek meg hozzávágtam a ládát. Miután megszabadultam a doboztól elővettem az Ensfield-emet és leadtam egy sorozatot, majd oldalra gurultam, hogy nyerjek egy kis időt. Amint feltápászkodtam, majd célba vettem a fejét és lőttem megállás nélkül. Ha összeesik, akkor még egy biztonsági sorozatot leadtam rá, utána Lorelei felé fordultam, és megnéztem hogy áll. Besegítettem neki is hogy ha rosszul állt a szénája.

Lorelei kiválóan boldogult, ám ő is futásra fogta a dolgot. Mindketten elérték a roncsot, aminek a praetorian nagy erővel vágódott neki. Mindenki felébred, és csakhamar lőni kezdtek. Ekkor még lángolt a tűz és a praetorian is lángra kapott. Üvöltött, és az idegenek is ömleni kezdtek. Dean tovább tüzelt, ám ekkor kifogyott. A többiek mind a réshez rohantak, hogy kívül tudják tartani az idegeneket. Az Lorelei odakiáltott Deannek :
- Használd a rádiót ! Érj el valakit, vagy itt döglünk meg ! - ordította. Az őrmester a maradék két gránátot szorongatva ugrott ki a vackából. Deanre nézett, és ő is odaszóllt.
- Rajta fiam, most ne hagyj cserben ! A kordinátáink 2-5-9 ! - kiáltotta, de alig lehetett hallani a praetorian üvöltése miatt.

Vissza futottunk a roncshoz, ahova a preatorian is követett. A sötétben alig láttunk a lábunk elé, de szerencsére a még égő roncs fáklya volt a sötétben. Berontva a roncsba elkezdtük lőni a hajóba csapódó preatoriant, ami addigra már lángokban állt, ám kifogytam.
~ Budös k.rva! ~ káromkodtam magamban, aztán a csatakiáltások között Lorelei hangját hallottam.
- Használd a rádiót ! Érj el valakit, vagy itt döglünk meg !
- Rajta fiam, most ne hagyj cserben ! A koordinátáink 2-5-9 ! - kontrázott rá az őrmester, én meg előkaptam a rádiót és beleszóltam:
- Hall valaki? Itt Dean Backett közlegény Graham őrmester osztagából! Lezuhant a hajónk és Csótányok tömege támad minket folyamatosan! A koordinátáink 2-5-9 ! Ismétlem! A koordinátáink 2-5-9! Hall valaki? - kiabáltam és reménykedve vártam választ, közben egy - egy golyót eleresztettem az alienek felé a pisztolyommal.

A rádió némán hallgatott. Szergely egy M44-et dobott Deannek, majd maga is megfordulva tüzelni kezdett. Az idegenek csak úgy özönlöttek. Dean már azt sem látta hogy hova lőjön. Ekkor viszont, mintha megnyíllt volna a menny, a rádió megszólalt.
- Itt az tengerészgyalogság 11. számú járőrhajója. Vettük az adást. Tíz perc múlva ott vagyunk ! - szóllt bele egy idegen hang.
- Felfejlődni emberek ! Még 10 perc ! - kiáltotta az őrmester. A többiek mind a résekhez álltak, és legjobb módszerük szerint próbálták távoltartani a csótányokat. Bármennyire is próbálkoztak, egy idegen besurrant a védelmen, és egyenesen Dean-re vetette magát. Karmait a vállára nyomta, majd szétnyitotta a száját.

A rádióból választ hallottam!
~ Na végre! ~ gondoltam magamban, és örültem mikor hallottam hogy mindjárt itt vannak. Odaálltam az egyik réshez és megállás nélkül tüzeltem. A figyelmünket elkerülte egy xenomorph, aki besurrant és rám vetette magát, majd a vállamat erősen szorította és karmolta. Itt már nem volt esély kimászni alóla, hát megfogtam a fegyveremet, és belenyomtam a képébe és meghúztam a ravaszt és nem kíméltem. Amint engedett az eresztésből lerúgtam magamról, és próbáltam a savat is kikerülni. Mélyre dugtam a fegyveremet a képébe, hogy minél kevesebb, vagy semmi sav ne folyjon ki a golyó általi sebből.

Dean sikeresen lelőtte az idegent, ám annak savas vére a bal lábára csöppent. Óriási fájdalom járta át a testét, olyannyira hogy fájdalmában felordított. Graham felsegítette, és ekkor meglátta hogy az idegenek túl sokan vannak. Ekkor egy vérfagyasztó üvöltés hasította át az éjszakát.
- Te jó ég ! Egy másik praetorian ! - kiáltotta Lorelei. Arca meg sem rezdült, de Dean is tudta mindannyian megrémültek. A másik praetorian a hátuk mögötti részt kezdte marcangolni. Hatalmas darabokat tépett ki roncsból, megnyitva ezzel az utat a kissebbeknek. Lorelei megpördült és ontani kezdte a tüzet. Dean arcal esett a földre, mivel Graham nem bírta tovább tartani. Orra előtt megcsinllant valami. Valami ami feketén fénylett.

A mocsadékot lelőttem és össze is esett, de a savas vére a bal lábamra folyt és eszméletlenül fájt. Felordítottam a fájdalomtól és megrezdültem. Graham őrmester segített fel miközben fél szemmel a xenomorphokat nézte és lőtte. Viszont egyre többen voltak, túl sokan.
- Tartsunk ki fiúk, mindjárt itt van a segítség! ' - mondtam a többieknek, de ekkor egy hatalmas kiáltást hallottam hátulról. Megfordultam, és egy preatorian volt ott.
- Te jó ég ! Egy másik praetorian ! - Kiabált Lorelei és megfordult.
Én viszont orra estem, mert Graham őrmester karja nem bírt már tartani. Ám akkor megláttam valamit, ami feketén csillogott.
//Ha egy gránátra gondolsz itt, akkor felveszem és odadobom a Preatorian mögé //

Amint Dean kiszúrta a gránátot azonnal hozzávágta a praetorinahoz, amely robbanása szanaszét szaggatta a pofáját. Ekkor viszont sokkal nagyobb robbanást szakította rájuk a roncsot, illetve azt, ami még megmaradt belőle. Sorozatos robanások közepette Dean szinte megsüketült. A többiek ordítását vélte áthallani a hangzavarban, de az idegenek fájdalams visításai szinte a dobhártyájába égtek. Pár másodpercig tartott csupán, ám Dean egy örökkévalóságnak érezte. Ezkután a tető rájuk zuhant, és minden elsötétült.

Arra kelt fel, hogy valaki nagyon erősen pofozza és ráncigálja. Halott vagy sem ? Nem, a fájdalom őrjítő, de a csend és a világosság valamenniyre megnyugtatja. Kinyitja szemét és Samnit pillantja meg.

A gránát hatalmasat robbant. A preatorian meghalt ugye, de a roncs is teljesen instabil lett. Kezdett darabjaira hullni. Kiáltásokat hallottam. Mind alien, mind a társaim kiáltásait. Hatalmas csattanások közepette feküdtem a földön és reménykedtem hogy nem fogok ott meghalni.
Aztán hirtelen minden elsötétült.
Mikor felébredtem, csak hangokat hallottam, meg a fényességben egy arc kezdett körvonalazódni. Sanmi volt az
- Sanmi, Te élsz? - kérdeztem. - Meghaltam vagy csoda történt? - folytattam és próbáltam fókuszálni. - Mi történt?