Szélhegy

A mars egyik nagyobb hegysége, melyet hatalmas erdők vesznek körűl. A környéken kissé távolabb talán lehetne találni embereket, de ennek csekély a valószinüsége csekély. A gyönyörű terepet egy kétszáz méter hosszú égett csík csúfít, melyet egy landolóhajó okozott.

A roncs füstölög még, körülötte szétszórt alkatrészek és berendezések. Egy alak támolyog ki a füstből, erősen köhögve az erős füsttől. Erősen imbolyog, valószinüleg azt sem tudja, hogy merre, hol van. Késő délután van, lassan már sötétedni fog. Az alak most már felismerhető. Dean az.

//Hoppá, Immedias Res? hát jó! \\

Egy sétarepülésben vettem részt pár katonatársammal. Gondoltuk kicsit kiszellőztetjük a fejünket a tegnap esti lerészegedés után.
- Na ez már hiányzott! - mondta Raynor, aki nagyon hasonló volt felfogásilag is meg stílusilag is hozzám
- Nekem mondod? Az a szőke eléggé kiakasztott az este.... - válaszoltam rá. Hirtelen valami rezgést éreztünk a hajón, és éreztem hogy a magasságunkból veszítünk. - Mi a franc?
Kérdeztem, de amint kimondtam, minden elsötétült. A következő emlékem már az, hogy minden szikrázik körülöttem, és fáj minden egyes csontom. Szinte vágni lehetett a füstöt, alig találtam meg a kijáratot. Kiérve, láttam hogy erdőkkel és hegyekkel vagyok körülvéve.
- Itt Backett! Hall valaki? Dean Backett közlegény! Válszoljanak! - mondtam a rádiómba, és a választ vártam.
~ Valami nem tetszik... Mitől zuhanhat le egy hajó a Marson? ~ gondoltam magamban, és közben elkezdtem felmérni a hajót kívülről, kerestem valami nyomot a hajó külsején, hátha látok lövés nyomokat vagy bármi egyebet. ~ Biztos valami támadás lehetett. Remélem vannak fegyverek a hajón. Ez nem játék!

Miután Dean kikászálódott a roncsok közül, azonnal beleszóllt a commba, de csak háttérzörejt hallott. Senki sem válaszolt. Körülnézett, majd a roncsot kezdte vizslatni. Nyomokat keresett, lövedékekre, bármire ami lezuhanást okozhatott. Nem sok mindenre emlékezett, talán akut amnéziában szenvedhetett. Minden amire emlékzett csak pár arc volt, szirénahang, lippogó fények, sikolyok, és egy hajó. Mi is volt a neve ? Regan. Igen, Regan volt, USC Regan. Eldőlt. A füst a tüdejébe hatolt fojtogatta. Erősen köhögött, s eközben megpróbálta szemügyre venni a leszállóhajó maradványait. Egy test összeégett felsőrészét vette észre, amely kilógott a hajó majd két méteres hasadékából. A test mellett egy M41A karabély fekszik, Isten tudja működik-e még. Most több lehetősége is volt. Átkutathatja a roncsot, már amennyiben nem kap füstmérgezést, de a környéken is keresgélhet hátha összetalálkozik csapata valamely tagjával, ha netán életben találja őket. A döntés rajta áll. Lassan sötétedik, úgyhogy jobban teszi ha gyorsan dönt.

Szép lassan kezd derengeni mi történt, de még mindig ködös. Valami sziréna is rémlik már. Regan volt a hajó neve. De ezzel mire megyek?
Egy szénné égett test mellett találtam egy M41A - t. Kapásból lőttem is vele egyet, hogy megnézzem, műkôdik e. A testet átkutattam és minden értékes dolgot elvettem tőle. Tárakban reménykedtem meg esetleg pisztolyban. de bármilyen fegyver megteszi. A folytogató füst miatt nem mentem be a hajóba, inkább elindultam valamerre, hátha van valaki a környéken aki többet tud...

Backett felvette a fegyvert, amely nagy szerencséjére működött. Sőt csaknem teli tár volt benne. A halott testét átkutatva talált még két tárat, meg egy jelzőfáklyát. A halott arca ismerős érzést keltett benne.
[i]Igen. Most már emlékezett. A fiatal hadnagy volt az aki nemrég kapott az osztag. Szemben az előző hadnagyukkal, aki nyugodt, tapasztalt katona volt, az új örökmozgó, parancsolgató típus volt. Sajná fickót, néhanapján még normális is volt. Nem érdemelte ezt.
Abbahagyta az elmélkedést és bevetette magát az erdőbe. A fák mind magasak voltak, megmászhatatlan ok voltak. A távolból robbanáshangokat, és fegyverropogást hozott a szél.
Ekkor hirtelen megreccsent a rádió.
- Erősi...kell...vannak ! ...ázz...neee ! Azonn...tűnnünk innen ! A többie...nak ? Nincse...többiek !
A fegyverropogás kezdett közeledni hozzá és neki tennie kell valamit. Dönteni kell. Odarohan hogy segíthessen, vagy hívhatja őket a commal és óvatosan halad előre.

Nagy szerencsémre tele tár volt a fegyverben és volt nála még két tár. Fel is ismertem a szegényt. A hadnagy volt, akit most kaptunk. Hiába volt egy idegesitő kis ripacs, szebb halált érdemelt volna...
Megindultam az erdőbe, ahol égig érő, hatalmas fák voltak.
- Erősi...kell...vannak ! ...ázz...neee ! Azonn...tűnnünk innen ! A többie...nak ? Nincse...többiek !
Szólt hirtelen a rádió amit robbanások és fegyverek hangjai követtek.
~ Oda kell mennem! De nem kapkodhatom el! ~ gondoltam magamban.
Szép lassan megindultam feléjük de nyitva tartottam a szememet.

Lassan elindult, óvatosan lépdelve.
~ Oda kell mennem! De nem kapkodhatom el! ~ gondolta. Nem nézte a fákat, a bokrokat. A fegyverropogások egyre közelebbről hallatszottak, mígnem a vele szemben lévő bokor zizegni nem kezdett. Leguggolt, majd elkapta fegyverét, de már késő volt. Valami feketés-zöldes akármi keresztülesett rajta. Mindeketten elestek, de Dean gyorsabban felpattant és fegyverét célra tartotta. Ekkor ismerte fel Kalebet. Kaleb egy arab katona volt aki az osztag műszakija volt. Kaleb felnézet és meglátta Deant.
- Allah nevére, te életben vagy ? - kérdezte.
Ekkor még hárman ugrottak ki a bokorból. Sarkon fordult és sorban felismerte John-t, a fegyverszakértőt, Ferit, a közlegényt, és végül Graham őrmestert.
- A francba is tűnés inne srácok ! Vissza a roncshoz ! - kiabálta az őrmester. Az arca teljesen vörös volt, ami nem állt jól a fekete bőrszínéhez. Kezében egy ZX-76-os puskát szorongatott, és igen idegesnek tűnt.
- Hol van Malarki és Tachikava ? -kérdezte Feri. Feri ízig vérig magyar gyerek volt, ezt jelképezte a nemzeti lobogójának színére festett M21A puska amit a hátán hordott. Kezében egy M240A típusú lángszórót tartott.
- Most mindenki a roncshoz ! Dean vezesd őket ! Én visszamegyek értük.
Most már Deanre hárult a feladat hogy mindenki épségben visszaérjen a roncshoz. Az ugyan nem tudta meg hogy mire lőnek, de azt sejtette hogy nem éppen aranyos nyuszikákra. Az őrmester beugrott a bokrok közé és Dean kapott egy parancsot. Most már csak végre kell hajtania azt.

A csata hangja közeledett én meg még mindig nyitott szemmel jártam. mellettem egy bokor elkezdett rezegni és valami egyből a földre tepert. Gyorsaságomnak hála gyorsabban felkeltem és a fegyveremet célra tartottam.
- Allah nevére, te életben vagy ? - Kaleb volt az és megkönnyebbülten nézett rám
- Mi történt? - kérdeztem a társamtól, de választ nem kaptam rá.
Szép lassan a bokorból előkerült az őrmester is, meg Feri, akivel jóban voltam. Nagy megkönnyebbülés ért mikor megláttam hogy életben va.
- Hol van Malarki és Tachikava ? - kérdezte Feri izgatottan
- Most mindenki a roncshoz ! Dean vezesd őket ! Én visszamegyek értük. - válaszolt az őrmester, akinek arca teljes egészében vöroslett, és tudatomra hozta a parancsot is.
- Vettem főnök! Gyertek! Én megyek elől. Feri te fedezel hátulról, Kaleb meg Jhon! Ti középen!
Adtam ki a parancsokat és visszaindultunk a roncshoz.
- Mi támadott meg minket? Mindenki figyeljen a fákra és a bokrokra! - tettem fel a kérdést és utasítottam az életben maradt társaimat.

Elindultak a roncs felé, Dean vezetésével, aki meg akarta tudni, hogy mégis mire lőnek. Csak rohantak előre, kersztül botladozva minden bokron, majd Kaleb megszólalt.
- Rohad idegenek ! Elkapták Terryt és Sancho-t is... - szemébe könnyek szöktek. Kaleb érzékeny fiú volt, a legfiatalabb volt mindőjük közül.
- Igen, elkapták őket. Gondolom amikor a Reganról megpróbáltunk megszökni, bemászhatott egy két dög. Valószinűleg ez okozhatta a Landolóhajó meghibásodását is. - felelte rá John. Arcán egy csúnya seb éktelenkedett. Homlokáról izzadtság csorgott le. A sisakján egy rövid felirat díszelgett : Édesanyádat !
- A pilótákkal még mindig nem tudjuk mi történt. Egyben vagy Dean ? - kérdezte John.
- Fel kéne állítanunk valamiféle védelmet. Már a roncs sem füstölög annyira. Jó fedezéknek tűnik. Talán ott bevárhatnánk az őrmestert. - mondta Feri.
A roncs valóban megszűnt kazán lenni, és talán ott kereshetnek valamilyen fedezéket. A hajó megmaradt falai elég biztonságot nyújtanak egy esetleges támadás eshetőségére. Viszon kevés volt a lőszerük, amely a túlélésük kulcsa volt. Viszont nyílt terepen harcolni az idegenekkel, kész öngyilkosság. A roncsoktól 100 méterre egy tábor nyomait lehetett kivenni melyet az osztag tagjai választottak ideiglenes szálláshelyül. Ott maradt minden felszerelésük, talán még meg lehetne menteni, ha időben oda, s visszaérnek.

John kérdésére nyugodt hangon válaszoltam, habár én is ideges voltam egy kicsit. De ha én vezetem a többieket, magabiztosságot kell mutatnom.
- Persze hogy egyben vagyok!
Ferit mindig is az esze miatt szerettem leginkább.
- Rendben állítsunk fel egy védelmet! Várjatok! A táborban van felszerelés biztosra veszem! - jelentettem ki határozottan - Nincs is messze, mindössze száz méter. Kaleb, te velem jössz. John és Feri ti állítsatok fel egy védelmet a hajó körül. Tartsátok nyitva a szemeteket minden irányba.
Kalebbel elindultunk a tábor felé, de előtte benézten a landolóba és kerestem egy zsákot, amibe majd pakolom a felszereléseket. Próbáltunk sietni, de úgy hogy ne menjen a figyelem rovására. Időnként hátra néztem a többiekre hogy minen rendben van e.

- Rendben állítsunk fel egy védelmet! Várjatok! A táborban van felszerelés biztosra veszem! - mondta Dean a többieknek. Felkapott egy zsákot, majd elindult a tábor felé. Lassan haladtak, bár messze volt a száz méter. A géppuskaropogás egyre közelebbről hallatszott és Dean tisztán hallotta az idegenek fülsértő sikolyait. Egyre közeledtek, de Dean óvatos akart lenni, nehogy beleszakadjon a nyakába egy kis meglepetés. Mikor elérték a tábort, Dean azonnal kiszúrt egy tucat ládát, egy-két lángszórót, géppuskát, és egy táska géppuska lőszert. Kaleb odaugrott, és a felszerelések közül felkapott egy M42C típusú távcsöves puskát. A vállára vett kis táska lőszert, meg egy táskát hátizsákot, amelyben Dean nem tudta hogy mi lehet.
- Valahol volt itt egy UA 571-es fegyverrendszer... - mondta Kaleb. Hirtelen ordítást hallottak. Kaleb visszafordult, és a roncs felé nézett. Öt tengerészgyalogos ugrott ki a bokrok közül. Visszafordultak a bokrok felé és vadul lőttek. Dean nem látta sem az arcukat, sem a felszerelésüket, de azt viszont látta hogy vadul menekülnek a roncs felé, ahonnan John és Feri már integetett nekik.
- Gyerünk, tűnés vissza főnök ! - kiáltotta Kaleb. Látszott rajta hogy kicsit megijedt, és jobban szeretne egy nagyobb fegyver mögött lenni.

Minden jól alakult, a táborba gond nélkül megérkeztünk. Géppuska hangok sértették a fülemet annál jobban, minél közelebb értünk a táborhoz. A száz méter hiába rövid táv, rengetegnek éreztem most, így hogy számítanak is rám. Nem lankadhatott a figyelmem egy percre sem.
Beérve a táborba rögtön kiszúrtam egy fegyveres ládát, meg egy-két fegyvert. Kerestem M41A hoz tárakat is, minél többet, amennyit csak elbírok, meg esetleg két M4A3 as pisztolyt is tárakkal. Kerestem még egy Enfield-et is, ha már az az alap fegyverem, és nem árt ha van tartalék, ha esetleg valakinek kellene.
- Mi van abban a hátizsákban? - kérdeztem Kalebet, amint megláttam hogy egy ismeretlen táskát vett a hátára.
- Valahol volt itt egy UA 571-es fegyverrendszer... - nem válaszolt a kérdésemre, csak bőszen keresett.
- Kaleb! - szóltam rá megint, de abban a pillanatban a roncs felé néztem, mert hangokat hallottam. Öt társam ugrott ki a bokorból, és lőtt az erdőbe ész nélkül, majd megindultak a hajó felé. John és Feri már integetnek.
- Gyerünk, tűnés vissza főnök ! - szólt Kaleb, és igazat is adtam neki.
- Menjünk! De nézzük az erdőt, bármikor megtámadhat minket valami.
Mielőtt elindultunk még körbenéztem gyorsan, és megpróbáltam az utolsó tárakat is eltenni, amiket csak tudtam, meg minél több M4A3-at vagy Enfield-et.

- Menjünk! De nézzük az erdőt, bármikor megtámadhat minket valami. - szólalt meg Dean. Kaleb oda akart rohanni, de nem merte ott hagyni Dean-t. Már mindenki bemenekült a roncsba, és lőpoziciót vett fel, akkorra érkezett meg Dean. Ekkor pillantotta meg azokat a fekete szörnyetegeket, visitoztak, és a pofájukból nyál csorgott. Kaleb megtorpant és az idegenek is nyilvánvalóan észrevették őket. Kaleb észrevett egy kis nyilást a roncs oldalán.
- Ide ! Erre gyere ! - kiabálta. Megpróbálta áttuszkolni vékonyka testét a résen mely elég nagy volt ahhoz, hogy egy felnőtt ember átférjen rajta. Kaleb bemászott, és kikiabált Deannek.
- Gyere, gyorsan ! - Dean pont idejében vetődött oldalra egy xeno tűéles karmai közül, és beverte a vállát a roncs oldalába. Bedobta táskáját a résen majd elkezdett mászni. Hirtelen érezte hogy valami a bokáját markolja. Egy idegen volt az. Szive nagyot dobbant, ám tudta mit kell tennie.

Viszarohanva a roncshoz már láttuk a fekete halált. Az egyik alien rámtámadt de ippen hogy kitudtam térni, aminek a következménye az volt, hogy nekicsapódtam a roncs oldalának. Kaleb bemászott és engem is sürgetett. Bedobtam a táskámat és elindultam a résen, amin egy ember átfér, de xenomorph már bajlódik vele. Ám az egy dög elkapta a bokámat. A reflexemnek köszönhetően rögtön elővettem a combomra rögzített pisztolyt /Ha találtam a táborban, nem írtad le, ha nem akkor az M41A val lövök egyet a fejére/ és a fejét célozva elsütöttem a fegyvert, remélve hogy elengedi lábamat és betudoi ugrani a hajóba. Amint beugrok, megfordulok és beleeresztek egy sorozatot, majd elfoglalom a helyemet és körbenézek hogy ki élte túl.

Hála a reflexeinek, Dean nem vesztette el a lélekjelenlétét, és a combjához kapott. Ekkor jutott eszébe, hogy elvesztette a pisztolyát. /nem felejtettem el/ megpróbálta bedugni a fegyvere csövét a résbe, de Feri gyorsabb volt. A shotgunja csövét odapaszírozta, majd meghúzta a ravaszt. Fájadalamas sikoly volt a válasz. Hirtelen engedett az erő, majd Dean beesett a roncsba. A fegyvere a sarokba pottyant.
- Mindenki a résekhez ! Gyerünk, tömjétek be nekem azokat a réseket ! Ed, gyújts alá nekik, Sanmi te nézd meg Dean lábát ! - kiabálta a z őrmester.
Dean előtt egy láb toppant. Felnézett. Egy magyon szép, fiatal ázsiaiányt látott maga előtt tengerészgyalogos páncélban. Kezében egy hátizsákot tartott, amiből kötszert vett ki. Dean csak ekkor kezdte érezni a fájdlamat a bokájában.
- Na mutasd a lábad. Megnézzük azt a karcolást. - mondta, majd lehajolt hozzá.

Nyúltam a pisztolyomhoz, de nem volt ott semmi.
~ Basszus, nincs nálam! ~ gondoltam, de Feri szerencsére félbeszakította a gondolataimat egy hatalmas lövés hanggal. Célba vette a xenomorphot, ami hatalmas sikítással válaszolt a sörétekre. Elengedte a bokámat én meg beestem a roncsba.
- Mindenki a résekhez ! Gyerünk, tömjétek be nekem azokat a réseket ! Ed, gyújts alá nekik, Sanmi te nézd meg Dean lábát ! - utasított mindenkit a saját helyére, Sanmit meg oda hozzám.
Kedves, aranyos ázsiai lány volt, hideg és erős kiállással. Megnézte a lábam, és helyrepofozta nagyjából. Összeszedtem a fegyveremet, a tárakat elhelyeztem az arra kialakított helyen a páncélomban, és beálltam a résbe, ahol beestem, és kerestem a célpontokat.
- Őrmester! Mi a terv? Eltudott érni valakit? Nemártana egy-két lépéssel többet tudni mint az hogy lőjjük a mocsadékokat és kész!- szóltam oda Graham őrmesternek, közben figyelve a terepet, meg egy seregszemlét is tartottam. Mindenkin látszott a félelem és a határozottság érdekes egyvelege.

- Őrmester! Mi a terv? Eltudott érni valakit? -kérdezte Dean. Az őrmester átharsogta a lövöldözést.
- Nem, idáig még senkit ! Minden vonalünk süket. Egyszer volt csak adás, de akkor a xenók tönkretették. Bár az S.O.S. jel elment ! - orditotta. Az őrmester arca veritékben úszott, és látszott rajta hogy nem kicsit ideges. Egy hangos sikoly szakitotta meg fegyverhangot.
- Ááááá ! Sanmi volt az. Egy idegen belemarkolt a vállába, majd megpróbálta kiemelni őt egy résen keresztül amely a roncs tetején volt.

Graham őrmester negatív választ adott.
~ Nem túl jó jel . . . ~ gondoltam magamban és közben húztam a számat. Gondolatomat egy kiáltás szakította meg. Egy csótány támadta meg Sanmit és mélyítette bele Sanmiba és próbálta magával vinni. Fegyveremet vállhoz emeltem a lehető leggyorsabban és céloztam a xenomorph Sanmitól legmesszebb lévő részére, ami mem a farka. Utána megragadtam a társamat és berántottam a roncsba, amint engedett az alien a fogásból. Utána beleeresztettem még egy sorozatot.
- Őrmester! Valamit csinálni kell. Nem húzzuk itt sokáig! Szerintem menjünk el a táborba. Talán ott jobb védelmet tudunk felállítani amíg a segítség megjön!

- Ha van kedved kimenni a xenók közé csak tessék ! - ordította vissza.
- Feri segíts ! - kiabálta john. Fegyverét egy nagyobb lyuk felé fordította ahol csak úgy özönlöttek be az idegeek. Feri is odafordult és együttesen ontották a tüzet.
- Dean gyere már ide ! - kiáltotta Feri.
Ekkor fura dolog törtét. Egy hatalmas robbanás rázta meg a roncsot. Mindenki elesett, s Dean erősen beverte a fejét. Ő ébredt fel először. Körülötte mindenki ájult volt. Lassan a résez lopakodott, ám egy árnyékot vett észre. A falhoz lapult, és várt.

- Ha van kedved kimenni a xenók közé csak tessék !
~ Jogos, nem gondoltam teljesen végig. ~ gondoltam végig magamban
- Feri segíts ! - Hallottam mellőlem John hangját, aki éppen sorozatok tömkelegét adta le egy nagyobb lyuknál, ahol nem egy xenomorph próbált bejutni a rocsnba. Feri megindult, és tüzelt ő is.
- Dean gyere már ide! - kiáltott Feri is nekem, én meg mire odaértem volna, hirtelen egy robbanásnak hála elájultam egy pár másodpercre.
Mikor felkeltem, mindenki eszméletén kívül feküdt a földön. Felkaptam a fegyveremet, és felmértem a helyzetet.
~ Spears-ek? Yautják? Egyszerűen ostoba emberi hiba? Mi lehetett? ~ Merültek fel bennem a kérdések, miközben ujjam a ravaszt tapintja, kezeim meg erősen markolják a fegyveremet. A réshez mentem, hátha okosabb leszek, de egy árnyat láttam kint. A falhoz lapultam és fegyveremet tüzelésre készen tartottam. Térdeim berogyasztva tartom, hogy bármilyen eshetőséget gyorsan letudjak reagálni, ha esetleg ugranom kéne.

Egy árnyék mozdult, Dean pedig odaemelte a fegyverét. Egy kamarkolta meg a fegyverét. Fekete volt. Dean szíve nagyott dobbant majd a kar félrelökte a fegyverét. Egy sisak bukkant fel a nyílásban, benne pedig egy gyönyörű kék szempár. Az atc kormos volt, de Dean felismerte Lorelei-t. Belépett a roncsba, kezében pedig egy smartgunt cipelt.
- Csak óvatosan a játékoddal oké ? A xenóka kinyírta a gránátom. Többiek ? - kérdezte. Beljebb lépett őt pedig követte Hans, és Szergej. Hans egy gránátvetőt szorongatott, míg Szergj egy sörétessel és egy pisztollyal volt felfegyverkezve. Mind kormosak és sárosak voltak, a kosz pedig belemászott a sebeikbe. Fáradtak és elcsigázottak voltak, de mind épségben. Samni feláll és megmarkolta az őrmester kezét.
- Örülök nektek skacok. Merre voltatok ? - mondta Samni.
- Elszakadtunk tőletek amikor a xenók jöttek. Belestünk a folyóba. A pilótát elkapták, a hadnagyot is. A másik pilóta odakint őrködik. A másik landolóhajóból senki sem élte túl.- mondta Lorelei. Lehajtotta fejét és a fegyverét piszkálgatta.

Hirtelen egy kar ragadta meg a fegyverem és lökte arrébb. A szívem kihagyott egy pillanatra, de amikor megláttam Lorelei arcát megkönnyebbűltem. Minden dögöt kinyírtak, de érehtem hogy bajban vagyunk még. Követte őt Hans, és Szergej. Mindannyian koszosak voltak és valamennyiük arcán látszott a fáradtság ötven plusz egy árnyalata.
- Örülök nektek skacok. Merre voltatok ? - kérdezte Sanmi miután magához tért. Szemében remény csillant fel miután meglátti a felmentősereget.
- Elszakadtunk tőletek amikor a xenók jöttek. Belestünk a folyóba. A pilótát elkapták, a hadnagyot is. A másik pilóta odakint őrködik. A másik landolóhajóból senki sem élte túl. - adta a nem egészen nyugtató jellegű választ.
- Remek, örülök hogy itt vagytok de nem kéne csinálni is valamit? Nem maradhatunk itt örökre. Vagy amíg elfogy a lőszerünk! Elértetek bárkit Lorelei? - kérdeztem tőle, majd gyorsan ellenőriztem a fegyveremet meg a pisztolyaimat.

Lorelei odament az őrmesterhez, majd a fülébe súgott valamit. Halkan beszélgettek, majd az őrmester feléjük fordult.
- Rendben, Dean te Lorelei csapatával mész a bázishoz. Átkutatjátok, mindent ide hoztok. Mondom mindent. Fegyvert, lőszert, élelmiszert. Víz is kéne, mivel mind elfogyott. Majd jelentkezz Sanminál, majd keressetek valami forrást. Addig is, a többiekkel ki kell alakítanunk egy védőállást. Gyerünk fiúk ! - intett, majd nekiállt felmérni a roncs védhetőségét.
Lorelei intett Deannek hogy kövesse. Mikor Dean a réshez lépett, Sanmi hátba ütötte és ezt mondta :
- Sok sikert !
Az éles napfény erősen bántotta a szemét, de így is kiszúrta a pilótasisakos embert aki egy vaslemez mögül kémlelte az erdőt.

- Rendben, Dean te Lorelei csapatával mész a bázishoz. Átkutatjátok, mindent ide hoztok. Mondom mindent. Fegyvert, lőszert, élelmiszert. Víz is kéne, mivel mind elfogyott. Majd jelentkezz Sanminál, majd keressetek valami forrást. Addig is, a többiekkel ki kell alakítanunk egy védőállást. Gyerünk fiúk ! - Mondta az őrmester, miután halkan beszélgettek Lorelei -el
- Vettem főnök! - válaszoltam és ellenőriztem a fegyveremet, meg a két pisztolyt ami a lábamhoz volt rögzítve. Sanmi gesztusát egy mosollyal nyugtáztam, majd elindultam Lorelei csapatával a bázisra. Igyekeztem figyelni az erdőre fél szememmel. Visszanéztem még egyszer a roncsra. A többiek nagy munkában voltak. Remek katonák, egytől egyig. Visszafordultam és követtem a "felmentősereget".

A tábor környék körülbelüli térképe :

(a feketére festett rész fedett, a zöldre festett rész pedig dzsungel)
1. John
2. Feri
3. Szergej
4. Hans
5. Kaleb
6. Ed
Piros pont - Graham őrmester
Kék pont - Sanmi
Sárga pont - Lorelei
Lila pont - Dean

Lorelei összeszedte csapatát, majd Dean felé fordult. Sanmi úgyszintén intett Deannek, hogy készen áll. Graham őrmester John és Feri a roncsot próbálták valamiféle fedezéknek alakítani. Kaleb a roncsban kutakodott, míg Ed megpróbálta megszerelni az egyetlen lángszórót. Ed arckifejezése arról árulkodott, hogy van egy kis gond.
Dean dönthet, hogy vizet keres Sanmival, vagy felszerelésért indul Lorelei csapatával. Esetleg kutakodhat roncsban Kalebbel, beszélhet Eddel, Őrmestertől is kérhet információt.

~ Változott a terv. Sanmi szegény nehogy egyedül menjen be a dzsungelbe! ~ gondoltam magamban.
- Sanmi! Keressünk valami forrást! - kiáltottam oda neki, és leváltam Lorelei-éktől
Ed-re rávolt írva hogy valami gond van. Remélem hogy csak a lángszóró miatt van ilyen arca, mert nem tudja rögtön megcsinálni. Lorelei-ék tudnak vigyázni magukra, elvégre ők mentettek meg minket. Összeszokott kis csapatról van szó. Kalebnek van két szeme, tud keresgélni és ha talál valamit Graham őrmesternek úgyis szól. Jól képzett katonák ők, tudják a dolgukat!
Még egyszer ránéztem Sanmira.
- Na merre keressük első körben? - kérdeztem, de tudtam hogy a dzsungelt fogja mondani. Rápillantottam az erdőre és egyből a sötétség jutott eszembe róla. Meg a veszély.

Samni Deanre nézett majd a dzsungel felé intett.
- Arra. Lorelei szerint van északabbra egy kissebb folyó, ha szerencsénk van, akkor édesvizű. - mondta. Dean maga is nagyon szomjas volt. Samni felnyitott egy ládát és ivóvizes palackokat vett ki belőle. Ezeket hátizsákokba rakta majd az egyiket Deannek nyújtotta. A nap már elindult a horizont felé, nyugodni készült. Lorelei és csapata a táborba mentek felszerelésért.
- Sanmi siessetek, lemegy a nap ! - kiáltott oda nekik az őrmester, aki épp egy acél lemezt próbált a roncsra hegeszteni. Szájából szivar lógott, arca pedig izzadt volt. John és Feri tartotta neki a lemezt, miközben valami ostoba viccen nevettek.
- A lábad bírni fogja, ha futunk ? - kérdezte Sanmi, majd jobb kezébe vette a fegyverét. Bal kezében még mindig egy táska lógott, amely palckokkal volt teli.

Lorelei szerint van északon egy folyó. Esetleg édesvizű.
~ Hát persze hogy a dzsungelben! ~ gondoltam magamban kicsit aggódva.
Az őrmester sürgetett minket, teljesen jogosan. Ha a nap lenyugszik akkor esélyünk sincs a csótányok ellen. Sanmi felém nyújtott egy hátizsákot, amit felvettem.
- A lábad bírni fogja, ha futunk? - kérdezte Sanmi
- Tégy próbára! - rá kacsintottam és elkezdtem futni, majd tíz méter után megálltam, és odakiáltottam neki. - Na mivan, nem jössz?
Futás közben figyeltem minden apró neszre amit nem a lábam földhöz csapódása okoz, és az Ensfield-emet is készenlétben tartottam.

Sanmi elmosolyodott, majd Dean után eredt. Hamar beérte, a dzsungel felé intett. A nap már lassan, de biztosan haladt a horizont felé, ezért sietniük kellett.
- Gyerünk, be dzsungelbe ! Ha szerencsénk van, akkor még sötétedés előtt visszaérhetünk. - mondta Sanmi.
Gyorsan elérték a dzsungelt, és miután bementek hamar egy kis csobogásra lettek figyelmesek. Valami csermely lehetett, nem túl messze. Továbbmentek, majd egy apró patakot találtak, ami a sziklából csordogált ki. Sanmi lehajolt majd megkóstolta. Édesvíz volt. Gyorsan odaugrott és előszedte a palackokat a hátizsákjából. Mire megtöltötték mindet, már bealkonyodott.
- Most gyorsan a táborba. Futás ! - mondta, majd becsörtetett a bozótosba. Dean követte, de nehezen tudta követni a fájós bokája miatt. Sötétedett, a nap utolsó sugarai még beragyokták a dzsungelt, majd végleg megszűntek. Dean szem elől vesztette Samnit...

Vészesen kezdett sötétedni, minden erőnket beleadtuk hogy visszaérjünk még napnyugta előtt. találtunk egy kis csermelyt, ami szerencsénkre édesvizű volt. Feltöltöttük az üvegeket és felpattantunk.
- Sanmi, ez már nagyon meredek! - mondtam neki aggódóan amikor megláttam hogy perceken belül lemegy a nap.
- Most gyorsan a táborba. Futás ! - csak ennyit tudott mondani.
Rohantunk mind a ketten a többiekhez, ám éreztem a bokámat. amit az a mocsadék szorongatott meg. Fájt. Emiatt lassabban tudtam menni, Sanmi pedig eltűnt a nap utolsó sugaraival együtt.
- Sanmi! Állj! Várj meg! - kiáltottam neki hátha meghallja és megvár. Elindultam abba az irányba ahol még láttam őt, de már lassítva. Egy xenókkal teli dzsungelben sosem lehetünk elég óvatosak.
~ Fegyver a vállhoz, nyomás előre! ~ gondoltam magamban.