Őserdő

Néhány kisebb hüllőszerű növényevő legelészik a gyér növényzetből vagy épp leeset gyümölcsöket és ehető gombákat keres. Őshonos faj? Vagy nem? Nem tudhatod emlékek hiányába. Azóta ismered a fajt, hogy itt vagy, bár valami homályosan dereng. Lehet ezelőtt is ismerted eme csontgalléros csőrös négylábú hüllőket. Egy biztos, farktollaik virítanak az egyhangú zöld és barna közegben. Bár a hüllő megnevezés se pontos rájuk nézve. Révén mikor a hüllők az elvétet hideg estéken lelassulnak, ők ugyan olyan virgonc módon falják esti eledelüket.
Tiszta kék az ég, ez kivehető a sűrű lombok közül. Viharfelhőnek nyoma sincs. Ennek ellenére az erdőben végig cikázik egy dörrenés. Először villámnak hangzik, ám a másodiknál már kivehetőbb, hogy nem az.

A tizenegy fős kis növényevő nyáj megdermed a hangtól és a forrás irányába tekint. Északnak, a folyó felé. Nyáj nagyobb tagja, egy hím felhorkant, majd elüget. Utána a másik tíz állat.
A két dörrenés után az erdő hangjai újra fellelkesülnek. Madarak folytatják éneküket, úgymint a kürtölést pár nagy termetű növényevő, melyek akár több kilométere is lehetnek, de hangjuk éles és messze eljut. Végül minden a megszokott kerékvágásban folytatódik.

Néhány dögevő állat kőröz a levegőben egy pont felet, de nem szállnak le. Egy talán két kilométer lehet oda az út. A kőröző dögevőktől pár száz méterre pedig vékonyka füstcsík száll fel.
Halk kerepelés hallatszik, mintha megannyi apró égdörrenés lenne. Majd újabb. Ismét hallatszik a hangos dörrenés. Majd újra. Dörrenések és kerepelések váltják egymást. Végül már csak kerepelés hallatszik. Majd egy hatalmas robaj keretében meginognak a fák egy helyen és füst száll fel, no meg törmelék, mely elhagyta a valamilyen oknál fogva a talajt.
Újabb kerepelés, majd egy őrült üvöltés. Hangja halkabb, mint a dörrenések, de a párás levegőben messze terjed. Élet utolsó üvöltése, halál sikoly, mely a halálra ítélt torkán teljes erővel tőr ki. Eddig ismert egyetlen állat sem üvölt így.
Az erdő némán hallgatta végig a hangos előadást. Előadás végeztével, még hosszas pillanatokig csend honolt az erdőben. Végül egy kuruttyoló kétéltű törte meg a csendet. Fajtársai követték, majd más fajok is becsatlakoztak az erdő szimfonikus együttesébe.
Mintha semmi nem történt volna. A dögevők egyesével végül leszálltak arra amit kiszemeltek maguknak.

Út folyamán csak pár Zangoid motoszkált a talajon. Céltudatosan haladó lányt jó darabig követték a talajon. Végül felhagytak ezzel. Hármuknak kevés lenne egy ekkora test. Továbbá, ha sikerülne is feljutni a termetes ágakra, akkor se tudnának akrobatikusan átlendülni az indák segítségével. Ők a talajszint ragadozói, nem a lombkoronáé. Más préda után kénytelenek nézni.

Honnan jöttek a zajok?
A hely megtalálva.
Mi volt az?
Nehéz megmondani. Úgy tűnik egy csata volt.

Ismerős exoskelton tetemek az erdőben. Két szénfekete és egy másik, más milyenebb. Ennek a xenomorphnak nincs hosszúkás koponyája. Nem az a jellemző koponyája van. Ellenben méretes sarlós karmok vannak a lábain. Egy-egy darab lábanként.
A három idegen tetem tele van sebekkel. Lőtt sebek. De nem csak a három idegen teste van itt. Egy széttépett emberi test kuporodik egyik fa tövében. Tőle nem messze egy másik, kettéharapott fejjel óriási lapulevelek közt. Az idegenek a hatalmas rejtő levelek alól támadhattak.
Harmadik embernek csak a darabjait lehet felfedezni. Valami széttépte a testét. Ez volt volna a robbanás? Ami széttépte a testet?
Füstoszlop még mindig az erdő fölé magasodik. Vékony kis sáv. Éppen hogy csak éghet a forrása.

A leeső ágat egy páfrány hasonmás levelei nyelték el. Hasonmás, bár tudatában nem igazán lehetsz, révén még arra sem emlékszel, hogy mi az a páfrány, és hogy hogyan néz ki. De a bolygón élők és a természettudományokhoz valamelyest konyítók tudják, hogy nem páfrány, csak hasonlít a földi megfelelőjére. Páfrányok spórákkal szaporodnak, nincsenek virágaik. Márpedig ennek türkizkék szirmú virágai élesen megtörik az avar egyhangú barnaságát.
A levelek alól csak egy kis szőrös állat ugrott ki. Zihál, hiába lapult a levelek alatt. Lehetséges, hogy még az idegenek által keltett sokk alatt van. Rémülten néz kőrbe, majd kénytelenül a hatalmas fák földből kilátszó gyökerei alatt keres menedéket.
Ezen felül semmi nem reagált a mozgásra. Ellenben más is érdeklődik a csatatér felől. Egy és féltonnás a súlya, mégis nesztelen az a kétlábú ragadozó mi szélirányból érkezett. Hüllőszerű, bár állandó önszabályozó testhőmérséklete alapján nem az. Fajtájának átlagos méretű példánya. Szemei fölött szarvakkal ékesített tömzsi fejét ide-oda billegtetve nézett körbe a csatatéren Elsőre megőrült az ingyen élelemnek, de hamar észrevette az idegen tetemeket is. Hangosan felhorkant, indulat és düh érződött hangjából. Sarkon fordult és komótos léptekkel távozott. Úgy tűnik még a halott idegeneket is elkerüli.
Úgy tűnik a dögevők nem fogják kedvelni a dzsungel eme menüjét.

A szemlélődő gondolatokat egy ismeretlen hang zavarja meg. Valami nem élő tárgy vetít árnyékot az erdőre. Egy UD-4L Cheyenne leszállóhajó. – De honnan tudhatnád a nevét? Mégis tudod. Előbukkant.
Falak fémből készültek, sárga mechanikus ember vezette gépek szerelik épp fel rakétákkal. A hangulat jó. Katonák viccelődnek egymással. Talán utoljára.
Emlékeket egy fémes sikoly szakítja meg. Fák közt két sötét árny rohan arra amerre a gép szállt. A füstoszlop fele.

Az idegenek végül eltűntek. Nem mentek el, itt vannak, de nem lehet látni, sem más érzékszervvel felfogni, hogy hol lehetnek. Ám ami az uticéljuk volt, arra nem számíthattál.
A tisztást már régebbről is ismerted, ám most idegen dolgok éktelenkedtek rajtuk. Sátrak, földi járművek, egy helikopter és az UD4-es. Az APC már kigördült belőle. A tábor közepén tűz lobog, ettől származik a füst. Az egész tábort 2 méter magas fémdrótos kerítés veszi kőrbe. Helyeként egy kis tábla található rajta egy villám jelzéssel. A szögletes tábor kerítésén mind a négy oldalon van egy kapu. Ám több mint biztos, hogy csak belülről lehet kinyitni.
Az APC és a katonák is ismerősök. Mármint maguk a személyek nem, hanem a páncéljuk és a fegyvereik. Idegenek nem mindenkit öltek meg, még számos táborlakó él, bár érződik a félelmük.

A tisztás szélén pár bokor megmoccant. Néhány idegen helyet változatot. Vártak. Akkor sem lendültek támadásba mikor két „táborlakó” kik feltehetően vadászok, kiléptek az egyik kapun négy katonával nyomukban. Egyik mellet egy kb. derékig érő tollas állat ment, ismerős. Nem egy ilyet láttál már a dzsungelben. A hat védtelen emberre sem támadtak az idegenek. Kivárnak.
A hatos csoport úgy tűnik a csetepaté helyszíne fele tart…




//kép terén a szövegre kattints, mert az egy link//

A csapatot a hangra az egyik „vadász” megállította. Idegesen pillantott kőrbe, fegyverét erősen markolva. Majd az általad imitált hangra válasz is érkezett az erdőből. A lény egy kilométeren belül lehet. Hűséges falkakötelékben élő ragadozó. Bár a falkatagok gyakran magányosan vadásznak. Idegen falkából valót ellenben nem tűrnek meg a területükön. Az erdő több pontján is bömbölve adták egymás tudomására a méretes bikagyíkok, hogy nem tetszik nekik a jövevény vékonyka hangja. Agyuk nem túl nagy, így nem is sejthetik, hogy csak egy náluk kisebb emlős lény imitálta a hangot.
Ennyi elég is volt, hogy az idegenek visszább húzódjanak a sűrűbb levelű bokrok közé. Bár ama nagy ragadozó tart az idegenektől, azért az idegenek is tudják, hogy többjükkel is képes lenne elbánni mire a sav végezne vele. Ennek ellenére nem mondtak le tervükről. A szél az emberek szagát az idegenek fele fújja. Így hiába van ama kis tollas sarlós karmú állat az emberek mellet, nem érzi az idegenek szagát. A dzsungelben pedig tömérdek nesz nyomja el az óvatos idegenek hangját.

A csatározás színhelyéhez érve egy ember kivételével mindegyik elszörnyed. Az idegenek az emberektől 20-30 méterre elkezdték kőrbe venni őket. Ami nem mást jelent, minthogy a szélirányból is támadni fognak. Ám ezzel a kénes bűzüket a szél az emberek felé fújta. Rothadás szaga minden napos egy erdőben. Egy gyakorlatlan ember nem tudná egy nagy rothadó tetem szagát megkülönböztetni egy idegen szagától, amennyiben a szag hígul a levegőben. Ellenben egy jó szaglású ragadozó igen. Tollas ragadozó felrikoltott az emberek mellet. Feltehetően az a gazdája, aki nem szörnyedt el a látványtól, hisz ő szolt hozzá valamit, majd azonnal pásztázni kezdte az erdőt fegyverével. Többiek is így tettek. Nem azok az idegenek indultak meg, miknek a szagát érezhették. Így hátba támadták őket.

Öt idegen rontott ki a sűrűből. Élükön a feltételezhetően a vezér példány, nagyobb mint a többi és hegek tarkítják a lágyabbnak nevezhető részeit. Az egyik vadásznak laza mozdulattal tépte ki testéből jobb karját, és hogy ballal semmiféle káros tevékenységet ne hajthasson végre, egyszerűen csak leharapta az arcát.
A katonák rutinosak voltak. Vagy inkább csak betanulták az egészet. Nem kockáztattak meg fej vagy test lövést. Térdüket lőtték el a lényeknek. Ám érezhető volt a pánik közeli hangulat. Fákról egy lény vetődött a tollas ragadozó gazdájára. Ám az nem lőtt. Megragadta a kinyújtott nyálkás karokat és a lény lendületét kihasználva terelte röppályáját új irányba. Az idegen ama fának csapódott melynek tövében az előbbi csatában elhunyt ember feküdt. Beletelt neki pár percbe mire visszanyerte eszméletét, persze ha ezeknek van egyáltalán olyan.

Mindez, olyan hirtelen. Közbeavatkozási idő? Itt olyan nincs. Főleg mikor az ember rájön, hogy mindvégig Ő róla is tudtak az idegenek. És bár, nem miatta rohantak csak páran rá a katonákra, de mégis foglalkoznak a kis dzsungellakó ügyével. Legalább még hat idegen vár szélirányban. Eredetileg nyolc volt. Ama két hiányosság pedig vadul mászik fel ama fa törzsére, aminek lombjai közt megbújsz. Gekók elbújhatnak az idegenek mászó képessége mögött. Magas fa, idő míg felérnek. Feltéve, ha pár másodpercet lehet időnek nevezni.

Alien pengéből készült lándzsa átjutott a nyitott állkapcsok közt, ám a lény tudta, hogy ami saját akaratán kívül érkezik a szájába az nem jó dolog. Megpróbálta elrántani a fejét ám a lendülettel érkező lándzsa így is elvágta a bal szájizmait. Alsó állkapcsa baloldalt gyengén csüng. Fatörzsre fröccsenő sav elkezdte átrágni magát a fatörzsén. A xenomoprh ráharapott a lándzsára és megmarkolta. Ám valamiért a hátsó lábaival elengedte a fát. Fájdalom miatt? Csak ő tudja, de ez ordas hiba. Fogai közül sikoly szállt miközben lezuhant. Kitépve kezeid közül a lándzsát.
Lendülettől egyensúlyod veszted, ám egy méretes faág álja utad. Közel egy métert, ha eshettél, de eme helyzetben egy öröké valóságnak tűnt. Láttad a másik idegen karmos mancsát, ahogy feléd kap és csak pár centivel voltak a karmok az arcodtól. Majd azt, hogy golyók csapódnak a lénybe és holtan zuhan alá.

Lenti emberek felfigyeltek a fán lévő idegenre és lelőtték. Ám a csata nem ért véget. Az idegenek a sűrűben vannak. Nem vonulnak vissza, de nem is támadnak újra…

Fáról való lecsúszás még rendben. Ám a tövében csúnya meglepetés ér. Ketté tőrt lándzsa ott haver a fa tövében. Néhány idegen foggal egyetemben. Az idegen túlélte a lándzsát, a zuhanás pedig számára csupán csak egy pihe-puha ágyba való huppanást jelentett.
Lövések elhalkultak. Három katona és a tollas lény állja még a sarat. Az idegenek ellenben felhagytak a támadással. Egyen lőre. Neszek alapján még itt van legalább fél tucat meglapulva a sűrű növényzetben.

Nem tagadni az egyik vadászra hasonlító életben maradt rémületében majdnem meghúzta a ravaszt mikor feltűntél a sűrűből. Szemében zavarodottság és félelem csillámlott. Túlélő három katona tanácstalan. Nem számítottak rád. Végül a tollas lény gazdája felfigyel, hogy a lény ugyan arrafele jelez, amerre mutatsz. Végül kiadta a parancsot.
- Lőjetek arra, amerre mutat!
Legalább párat, ha nem is öltek meg, de megsebesítettek. Fegyverropogásba az idegenek sikolya vegyül. Fegyverek elhallgattával az egyik katona bizalmatlanul kérdezi meg:
- Ki a frász vagy te? És honnan tudtad, hogy hol vannak?
- Nincs időnk fecsegni. A bogarak visszavonulnak. – Pillant le a mozgásérzékelőjére, minek pityegései egyre jobban halkulnak, majd mégis egyre jobban erősödnek. – Mia… ez két nagy folt, ezek nem bogarak. Ezek… Társaságunk lesz.
- Carnotarusok? – Kérdi a vadász. – Azok hangját hallottuk mikor elindultunk.
- Mozgás vissza a táborba. Most!
- De a halottak, uram!
- Dínó eleség akar lenni? Gondolom nem! Most pedig fusson, mint egy bolond! – Másik katona felé fordul. - Tizedes! Könnygáz gránátot biztosítson ki és dobja el!
A katona bólint, majd két gránátot dob el, egyiket arra amerről a két állat jön, morgásukat már hallani lehet. Másodikat a csatatéren ejti el. Majd karodat megmarkolva maga után húz. A gránátok pukkannak majd, könnyfakasztó gáz kezd szivárogni belőlük.
- Futás! – Ordítja neked.

Még hallani lehet, ahogy a két méretes ragadozó prüszkölni és mély hangjukon vonyítani kezdenek a könnygáztól. Vajon hullajtanak könnyeket, vagy képtelenek rá? Mindenesetre hallani lehet, hogy a könnygáz megtette a hatását.
Végül a kis menekülő csapat megállt. Az erdő nem neszezett. Ám a raptor sem jelzett, hogy baj lenne. Az erdő is ugyanazt csinálja, mint a katonák és a vadász. Figyel és vár. Végül elvétve meg-megszólal valami madár szerűség. Aztán az egész erdő rázendít a napi szimfonikus előadásra.
- Na jó! – Nyögi ki végül az egyik katona lihegve. – Ki a frász ez a lány?
- Az egy jó kérdés. Én arra tippelek, hogy mikor Machiko forradalmat csinált, akkor a lezuhant űrhajó egy meg nem talált túlélője. – Mondja a vadász.
- Akkor halljuk, ki vagy. Jelenleg nincs közelben idegen, sem ragadozó. Szóval rá érünk. – Mondja, a raptor gazdája.

Az emberek némán hallgatják végig a történetet. Végül a vadász felröhög. Miután kiröhögte magát miközben a katonák némán álltak, megszólalt:
- Azt csak várhatod kislány! Az a zöldvérű csak azért mentet meg, mert itt lent a bolygó felszínen Bakuub szövetséget kötött Machikoval, plusz gyerek voltál. Legtöbb predator nem is foglalkozott volna veled. Te azon a hajón lehettél, ami őrült módon próbált elmenekülni a csatározásokból pár gazdag seggfejjel és azok családjával, no meg az akkori vezető pár beszart emberével. Ami igaz, hogy fellógott oda pár xenoborg. Az a zöldvérű vagy már nem él, vagy nem érdekelte, hogy továbbá mi lesz veled. Úgyhogy azt ajánlom ne táplálj hamis reményeket. A városban majd Attila biztos utána néz, hogy ki lehetsz a valóságban.
- Persze ahhoz élve kell oda eljutnotok. – Szól közbe a körszakállas tengerész.
- Mi az, hogy „jutnotok”? Jutnunk nem?
- Ugyan már. Nekem a Berserker osztagot kell felügyelnem.
- Előbb ahhoz kell a fészek helye. Nagy ez az erdőség. Lehet fák közé építve, vagy egy barlangba.
- Vagy a lezuhant hajóba. – Szólal meg egy másik katona.
- Nincs itt a lezuhant hajó. Műhold képen láttuk volna.
- És mi van az örök esős területtel? Azzal a völgyel a hegyek közt ahol állandóan esik és a felhők miatt nem látni semmit. Tudtommal ott három éve még rendes erdő volt rendes időjárással.
- Meglehet. De oda repülő kell. Erdőn átvágni veszélyes, plusz drága. Nem olcsó nagy tömegben állatokat klónozni.
- Minket az nem érdekel. Idegeneket akarjuk kiirtani. Visszamegyünk a táborba, megérkezik az erősítés és holnap megnézzük a völgyet. Ennyi. Igaz, főhadnagy?
- Igen. Este kell majd figyelni, azok a dögök tudhatják, hogy hol vagyunk. Addig nem adhatok zöld jelzést, míg nincs meg a fészek. Na akkor lóduljunk, mert még megesznek minket.
Ezzel a kis csapat a tábor fele vette az irányt. Mint civilt a menetoszlop közepén tartva…

- A fákon? – Néz nagyot a vadász. – Mik vagyunk mi? Majmok?
- Fákon való mászkálásnak azaz előnye, hogy nem vagyunk a lények útjában. Viszont az idegenek tudják, hogy veszélyesek vagyunk, így vadászni fognak ránk. Ha a fákon haladunk, akkor azzal egy újabb rajtaütési lehetőséget adunk a kezükbe. Így támadhatnak a lombok közül még mindig, és a talajszintről. Vagyis minden irányban háromszázhatvan fokban tudnak támadni. Míg a talajszint esetében csak száznyolcvan fok állrendelkezésükre. Bár, ha megosztva haladnak az erők, talajszinten és fent akkor kölcsönös fedezés mellet lenne értelme. – Mondja a körszakállas.
- Odarepülni nem lenne egyszerűbb? – Kérdi a menetoszlop végén kullogó katona.
- Ha a fészek kicsi és a lombok alatt van, akkor nem vesszük észre. Nem jó.

Időközben az elektromos kerítéssel körbevett táborba visszaért a kis csapat. Az őrök kinyitották a kaput. Neked mutattak egy kis sátrat, hogy reggelig ott alhatsz, mert reggel szükség lenne akkor a helyismeretedre. E mellé kaptál még valamit, amit ételnek neveznek, de se szaga, még íze se. Valami barnás téglalap szerűség, talán kenyér? És pás szelet sötétebb barna valami és sárgás trutyi pár zöld darabkával.
Mindenestre meghagyták, hogy kérdésed lenne, akkor kérdez. E mellé persze hozzáfűzték, hogy csak a kör alakú sátorba és hosszúkás téglalap alakúba mehetsz be, utóbbi az étkező, a másik pedig a parancsnoki és a raktár egyben. Továbbá sem a leszálló hajót sem az APC-t nem piszkálhatod.
HURRÁ CIVILIZÁCIÓ! És szabályok! No meg tábori fémágy…
Mindenestre az itt lévő közel egy tucat ember nem ellenséges, bár látszik, hogy feltűnő látvány vagy nekik.

Sátor előtt álló fegyveres őr nem szólalt meg. Elhúzta a ponyvát, hogy beengedjen. Bent több gyorsan összeszerelhető polc és asztal áll a sátor fala mellet. Ládákkal megrakodva. Jeleket felismered. Némelyik „élelmet” vagy orvosi ellátmányt rejt, de legalább a felük fegyvert vagy muníciót. Pár hordozható számítógép is található az asztalon, mindegyiken műhold képek láthatóak. Milyen az erdő felülről? Zöld, viszont az egyiken ott az örök esős völgy. A felhőzet furcsán áramlik.
Sátor közepén pedig egy kerek asztal mi fölött ködhöz hasonló valami van. Egy holografikus kivetítő. Három ember áll körülötte, és próbálgatnak valamit kivenni a hologramból, de nem sok sikerrel. A völgybe próbálhatnak betekintést szerezni a műholdak összeadott adatai által.
Kezdetben a három fő észre se vesz, végül a már ismert vadász vesz észre és szól hozzád:
- Mit szeretne?

Három embernek is idegen vagy. Mind a három más és máson akadt fent.
- Tarajos? Az mégis mi? – Pont ő a vadász, olyan aki Blior vadászni vágyó vendégeit kísérgeti. Neki kéne tudnia egy szó alapján, hogy milyen állattal van dolga. Hangsúlya és arckifejezése viszont arról árulkodik, hogy fogalma sincs, mit takarhat a tarajos.
- Repülőről még nem hallottál? – Gúny és lenézés. Mi a tengerészek egyik alapvető elve? Segíteni a bajba jutottan. Évek óta egy szörnyektől nyüzsgő helyen élsz, nem együttérzés, lenézés, ami árad a katonából. – Repülőgéppel berepülünk és nem kell gyalogolni egy ilyen helyen!
- Igen, látom maga is lemaradt az általános iskolás földraj órákról, de még a tengerészet alapvető elméleti képzéseiről is. Repüljön nyugodtan, de utána ne várja el, hogy a cafatkáit összeszedjük. – No igen a raptoros. Őt már ismered, révén az ő csapatát vették körbe a xenok.
- Keresünk egy hágót, barlangot vagy szerpentint. Ha ott vannak az idegenek, akkor valahogy a MAX-ot csak be kell juttatni. Nem? Én erre nem vagyok járatos. – Eme utolsó mondottal a vadász feléd biccentett.
- Még lány. Nem vihetjük magunkkal! – Ellenkezik a katona. Most látod először. Tipikus bunkerből parancsolgató alkot.
- Maga meddig maradna itt életben? – Kérdés a vadásztól jött. Persze a katona nem bír rá válaszolni egy hamar. Kínos másodpercek ülnek a sátorra…