Vad dzsungel

Miután a kapuhoz értünk R’ka N’ritja megállt és így szólt:
- A következő néhány dolog, amit tudnotok kell. A préda nyomát követve fogunk átkelni a dzsungelen. Körülbelül száz kilométerre van a láp vidék. Tudnotok kell, ezek a szököttek, körülbelül hmmm... 3 napja léptek le. Gyorsak voltak, de így is ennyi napba telt, míg elérték a mocsár vidéket. Persze hozzá teszem, megritkították a követőiket. Számunkra nincs pihenő, nincs kitérő! Aki felelőtlenül elkóricál, azt ott hagyjuk! Mindenkitől a legjobb formáját várom el. Összetartó ellenfelekkel lesz dolgunk. Nekünk is annak kell lennünk! Akinek ez nem tetszik, az most még visszafordulhat.
Majd rálépett egy kitaposott ösvényre ami a dzsungel sűrűjébe vezet minket majd hozzá tette:
- Az ellentéteket nem tűröm! Úgy tudom Payava válók jöttek erre a feladatra, nem pedig féltékenykedő Lou-dte Kalei-k!
˝Rendben van, akkor vágjunk neki. Az út hosszú lesz sok minden vár még rám-ránk a dzsungelben még elérünk a mocsárig..˝ gondoltam miközben igazgattam a felszerelésem és ellenőriztem azokat.
-Vissza fogom az ellenszenvem amennyire csak tudom..- szóltam a társaimhoz, majd rájuk vetettem egy gyors pillantást és R’ka N’ritja után indultam az ösvényen.˝Jöjjenek csak azok a férgek˝ gondolattal cikázva a fejemben hatoltunk be az ismeretlen sűrűbe.

Ahogy kiléptünk a kapun tudtam, hogy nem vár más csak a veszély. A dzsungel mindig tudott újat mutatni, épp ezért nem lankadhat a figyelmünk, és mostmár a fegyvereink is komoly szerepet kapnak. R’ka N’ritja előlépett, és újabb beszédet mondott, amit csneben tűrtem, bár azért meg kell hagyni, nem teljesen szokványos, hogy egy nőstény vezeti a csapatot és a vadászatot. Wargor megígérte, hogy lenyugszik, és inkább a savvérűeken tölti ki a haragját, ami felettébb megnyugtató volt. Még egy utolsó ellenőrzés és vállöveg kalibrálás, amit az alkar panelen végzek, majd a többiekkel együtt bevetem magam a sűrűbe, és már csak a vadászatra koncentrálok. Legjbob tudásom szerint járok el, és megpróbálok minnél több trófeát begyűjteni. Még utoljára társaimhoz szólok:
- Jó vadászatot! - ezzel le is zártam, hisz vadászat közben nem valami célra vezető fecsegni.

A kapukon kívül R'ka N'ritja a csapat élén megáll és a többiek is mögötte. A vadász közli a veszélyes tényeket, de külön kitér az ellentétek elfojtására. Csapattá kell lenniük mert az elszabadult kemény húsúakat azzá tette a hajsza. ~De most végük. Akira nem haboz, abban a pillanatban indul meg amikor a többiek is követik R'ka N'ritja-t. Wargor már nem méregeti úgy Akira-t, és látszik inkább a sav vérűekre fáj a foga. A sűrűben haladva Akira többször is átvált EM látásmódra és kezeit folyamatosan váltja a kardok markolatán. Így méri fel a körülötte lévő vadont, ami mindig is felturbózta az események előtt. ~A vadászat kezdeti érzése, a beteljesülés pedig a prédával vívott harc. A győzelem dicsőség. A vadászok egyre mélyebbre haladnak a sűrűbe.

A dzsungel levegője kellemesen sűrű, és tele van meleg légáramlatokkal, de ehhez már hozzászokott az igazi vadász, ám még mindig üdítő érzés volt kiszabadulni a városból és visszatérni a természetbe, nem beszélve a közelgő vadászatról, ahol rengeteg új trófeát be gyűjthetek. R’ka N’ritja egy kis tisztásra vezetett minket, ahol nem hagyott sok időt, de az biztos volt, hogy itt történtek az első harcok. Itt kapták el először a savvérűeket, és ez a talajon illetve a növényeken is meglátszott. Tömény sav marta foltok éktelenkedtek szinte mindenfelé. A nőstény halk morgást hallatott, majd intett a csapatnak, hogy ideje rejteket keresni, így a fákon folytatjuk utunkat. Nem voltam valami akrobatikus ebből a szempontból, így eleinte viszonylag egyszerűbb ugrásokkal haladtam ágról ágra, végül meguntam a "bohóckodást" és halk puffanással ismét a talajon voltam, de nem veszítettem szem elől testvéreimet. Egy kívülálló, rég elhagyta volna őket, de egy yautja, egy testvér, aki tudta mire kell figyelnie, hogy követni tudja társait, a talajon is ugyanolyan jó tempóban képes volt tartani a lépést a többiekkel. Nem bíztam semmit a véletlenre, a glaive-emet előkészítettem, mert az előző nyomokból következtetve, itt már bármikor szembe találkozhatunk egy keményhúsúval.

A csapat már jó ideje halad a sűrűben és fürkészi a nyomokat. A Yautja-k szeretik a meleget. Kazama hozzászokott a forrósághoz, de eleinte zavarta a meleg légáramlat ami mindenhol ott volt. Leveleket mozgat meg a gyenge szellő és állatok hangjait szállítja magával. Míg egyszer csak a csapat egy kisebb tisztásra lép be, ahol harc nyomait fedezik fel azonnal. A kemény húsúak savas vére szépen beleégett a talajba és az avarban is kárt téve rágta tovább magát minél mélyebbre. R'ka halkan megmordul a nyomok megvannak, és azt követve az egyik fa felé veszi az irányt futása közben. Ugrik elkap egy alacsony ágat és annak segítségével tovább is lendül egy másikra. Mivel Kazama ember így nem tud helyből akkorát ugrani mint egy Yautja, de az emberekhez mérten nagynak számít. A 'mber testének lendületét kihasználva szintén azokat a mozdulatokat teszi meg mint R'ka N'ritja. A fák eléggé összenőttek, hogy tempót tudjon tartani társaival így a csapat most a fákon folytatja az üldözést.

Idővel beljebb és beljebb haladtunk a dzsungelben a nyomokat követve. Az idő meleg volt Yautjáknak való. Ahogy haladtunk elértünk egy tisztáshoz majd sav marta nyomokat találtunk a földön.˝Hmm..végre" gondoltam majd R’ka N’ritja egy halk morgással majd egy intéssel jelezte hogy a fákon haladjunk tovább, neki futott a tisztás másik oldala felé és követni kezdtem. EM és a hőlátásom váltogatva fürkészve a terepet ugrottam fel az első fára ami az utamba került, jobb kezemmel felrántva magam egy vastag ágon, majd a következő fára ugorva még magasabb pozíciót vettem fel, így könnyebb lesz a terepet is felmérni és így haladtam fáról fára..némán, csöndben tartottam az útvonalat R’ka N’ritja -t követve miközben a terepet pásztáztam hisz itt már bármi előfordulhat. Yautja testvérem a földön folytatta az utat, ez veszélyesnek tűnt hisz az alj növényzettől nem nagyon lehet belátni a terepet és talán nem a legjobb döntés ilyen helyzetben "kiszolgáltatottan" haladni a talajon minimális látótávolsággal. ˝De érett vadász, biztosan jó okból döntött így˝ gondoltam és haladtam tovább a fák sűrűjében.

A talajon közlekedő Yeggdra'sil, bármennyire is ügyes, és fürge volt, a sűrű növényzet és az egyre ingoványosabb talaj megnehezítette a dolgát. A csapat legvégén haladt, de nem tévesztette szem elől a többieket. Kis idő múlva víz zúgás ért el hozzájuk. A fákról jól lehetett látni, hogy egy sziklás, mély szakadék felé közelednek, mely a dzsungelt ketté szeli. A mélyben, tajtékzó hullámok csapdosták az éles sziklákat. Az egyik fán megállva intett a hímeknek, hogy álljanak meg. Yeggdra'sil, mielőtt beérte volna őket, figyelmetlenül lépett. Egy mélyebb sárgödörben landolt. Kb. a derekáig elnyelte a latyak. Miközben igyekezett kimászni, halk morgást észlelt a háta mögül. A víz zúgása elnyomja a dzsungel hangjait, de ha így hallja, milyen közel lehet? Hátra pillantva egy vad pokol kutya vicsorgott rá. Nem éppen a legszebb látvány.
A fákról a többiek láthatták az eseményeket, és azt is, hogy a testvérük mögött álló pokol kutya nincs egyedül. Egy kisebb falka vette körbe a csapdába esett vadászt, csak még nem mutatták meg magukat.
Még mielőtt bárki, bármit tehetett volna, akadt még egy probléma. Mindannyian láthatták, a fákon apró majom szerű lények mozognak. A fán tartózkodók felé közelítettek igencsak gyors tempóban. A kemény húsúak egyik variánsa. A majomból kikelt savvérű. Ezek biztosan nem a szököttek, de akkor ezek a lények, hogy kerültek ide? A kérdés megválaszolatlanul maradt a levegőben, mert a kis lények hamar, és gyorsan támadtak az ágakon tartózkodókra. Körülbelül 15-16 fős kis "majom" klánnal volt dolguk, a vad pokol kutyák pedig kb. 20 egyedre saccolhatók.

Majom alien: http://avpwarfrpg.wikia.com/wiki/AvP:War_FRPG_Wiki
Pokolkutya: https://2img.net/r/ihimizer/img808/1879/pokolkutya2.jpg

A fákat kihasználva Akira is tudja tartani a tempót, és jól is bírja. R'ka elől halad és mögötte a többiek. Yeggdra'sil-nak a szerencsétlenségére a talaj és természeti viszonyok nem teszik lehetővé, hogy reagáljon. Félre lépett és pár méter zuhanás után egy kíméletlen sárveremben landol. Szabadulását a mögötte feltűnő pokolkutya zavarja meg. ~Lecsapni készül? Ám Akira gondolatát egy távoli kép zavarja meg. ~Mintha majmok lennének, de a Földön hasonló sem élt. EM látásra kapcsol és rögtön megérti. Hamar rádöbbent, hogy legalább egy tucatnyi lehet belőle. Ezt a többi pokolkutya tetézi. Akira miközben társait látja szeme sarkából cselekedni ő sem marad tétlen. Két shuriken köt ki a kezében és hajítása közben arra koncentrál, hogy minél többet szakítson szét. Elsősorban a kemény húsúak karját veszi célba. Ha marad elég idő a Yeggdra'sil-hoz legközelebb lévő pokoli dögök kapják a maradék kettőt.

Ahogy haladtunk víz csobogása törte meg a csendet. A nőstény intett hogy álljunk meg, így is tettünk ám hallottam egy kisebb puffanást, lenéztem és láttam hogy a Yautja társam egy gödörbe esett azután közvetlen mögötte megpillantottam egy pokolkutyát, ahogy körül néztem egy egész falkát láttam a sűrű növényzetű talajon. Felnéztem és fura lényeket láttam egyenesen felénk közeledni. ˝Hm vagytok egy páran˝ gondoltam majd hőlátásról Em módra váltva értettem meg hogy mik is ezek valójában. Váll-lövegemmel célozva kezdtem tüzet nyitni rájuk had hulljon a férgese, lándzsámat közben a kezembe vettem közel harcra készülve. Erősen bízok a közelharcok kimenetelében, hisz erre képeztek ki. Éreztem hogy elönt a düh és az agresszió amit kihasználtam mindig is a harcok során, előnyt kovácsolva a természetem hátrányából.
-Gyertek!!!- kiáltottam dühödten és vártam hogy valamelyik a váll-lövegem gömbje elöl kitérve a közelembe jusson hogy a lándzsámmal oltsam ki a szánalmas életét.

A talaj egyre puhább és ingoványosabb lett, míg nem végül megadja magát, és nem elbírva a súlyom beszakad alattam. A végén egy sárgödörben kötök ki, ami derékig ellep. Tudom, hogy minnél hevesebben mozgok, annál jobban süllyedek, így megpróbálok nyugton maradni, amikor meghallom a földöntúli morgást. Ismerős ez a hang, de nem vagyok biztos abban, hogy azt hallom. Lassan megfordulok, a fenevadak legtöbbször a hirtelen mozdulatra támadnak, épp ezért próbálom úgy szemügyre venni ellenfelem, hogy a lehető legkisebb fenyegetés jelzését küldjem számára. Egy pokolkutya.
- Óh, hogy ti hogy tudtok időzíteni. - bosszankodom, majd lassan felemelem a kezem, és az alkari panelemen elkezdem bevinni az adatokat, és a vállöveget a pokolkutyára irányítom, majd tüzelek. Ezután újabb parancsokat írok be a biztonság kedvéért, hogy ha feltűnne még egy kutya, vagy esetleg más ellenfél, akkor ne érjen meglepetésként. Ha esetleg valamelyik lény közel kerül hozzám, akkor a csuklópengét pattintom ki a helyéről, és vagy az álla alatt, vagy pedig szemtől szemben próbálom belevályni, elkerülve a feje körül lévő hosszú tüskéket.

A váll ágyúm és az ember eldobott shurikenjei remek szolgálatot nyújtottak, az első hullámot sikeresen ki iktattuk. Ám ekkor vettem észre hogy valami csöpög a maszkomra, felnéztem és felettem lógott a kis bestia, nyálát csorgatva támadásra készen. Váll-lövegem inaktiváltam gyorsan, majd a kezembe készített lándzsával hirtelen mozdulattal megpróbálok a fejébe szúrni egy felfelé irányuló suhintással, majd a még lándzsámon lévő lényt levágni a talajszintre, talán felkelti az érdeklődésüket a pokolkutyáknak és lesz a testvéremnek annyi ideje hogy kiszabaduljon a sár fogságából.

Vagy nagyon bátor, vagy nagyon botor döntés volt tőlem, hogy rálőttem arra a pokol kutyára. Jó néhányat sikerült a másvilágra küldenem, de sokat csak megsebesítettem, és nem könnyítették meg a dolgom. A következő, ami feltűnt, hogy tovább süllyedek, és ez nem tetszett. Meg kellett osztanom figyelmem, és a pokol kutyák mellett most egy vastagabb, markánsabb ágat, vagy indát kerestem a tekintetemmel, amit elkaphatok, és kötélként használva kihúzhatom magam ebből a lápból, ami lassan már a mellkasomig ér, majd ha innen kikerültem, akkor újult erővel, és biztonságosabban fel tudom venni a harcot ezekkel a lényekkel, és alkalomadtán még társaimnak is be tudok segíteni. Egy kutya után egy feltérképezés, és próbálom ezt minnél gyorsabban végre hajtani, hogy minnél hamarabb kikerülhessek ebből a csapdából, mert így bizony elég szép préda vagyok ennek a falkának.

A shuriken alaposan megtépázza az első hullámot. R'ka íjával szedi le az akrobatákat akik közül sok hullik le nagyot puffanva érkezéskor. Wargor váll ágyúi sem pihennek. Az energia töltetek egymás után csapódnak a kitines testekbe. A raj számbeli fölénye miatt későn reagál a csapat a második hullámra. Akira éles égető fájdalmat érez egy hideg érintés mellett. Az egyik sav vérű csimpaszkodik a bokájába és próbál minél közelebb férkőzni. Az ember a kezébe vett másik két shurikenjét használva leguggol és megpróbálja levágni magáról támadóját, majd lentebb ereszkedni Yeggdra'sil-hez. Talán valahogy ellehet vágni a pokolkutyák útját amíg kiszabadul társuk.

//Üdv! Köszönöm türelmeteket! Viszont lehetséges, néhány probléma miatt (munka) az írás határidő bővülni fog. Írom, ha ez megtörténik. Még egyszer Köszönöm Türelmeteket!//


Az egyre inkább földre kerülő kemény húsúak támadása gyengébb, de agresszívebb lett. Wargor védekezése ellenfelével szemben sikeresnek bizonyult. A pokolkutyák közé vágta a kemény húsú testét. A kutyák zavartan figyeltek fel a felettük történő küzdelmekre. Figyelmük azonnal elterelődött a csapdába esett Yeggdra'silról. Amint felmérték, hogy savvérűek vannak a közelükben a támadás rájuk irányult. A földre zuhanó és esetleg életben maradó "majmok" nem maradtak túl sokáig életben. A kutyák azonnal rá támadtak. Hát igen, nem hiába szelídítette meg fajtáját a yautják népe. Wargor egy pillanatra fellélegezhetett, s körülnézve a túlpartea tévedt a tekintete. A fák közt valami olyanra lett figyelmes, amire a vadászok sosem lesznek büszkék. Egy kemény húsú várakozott a fák közt, mintha figyelt volna. Hatalmas feje és teste az árnyékokba olvadt. Mintha a harcost figyelte volna. Kitátotta pofáját és Wargor ekkor megpillanthatta a yautjákra jellemző agyarakat. De nem volt ideje jobban szemügyre venni a lényt, mert az egyik majom alien a hátára ugorva letaszította az ágról, és zuhanva, küzdve a föld felé tartottak.
Akira mindez alatt saját ellenfelével bajlódott. Túlzottan is szívós ellenfele nem engedte el az ember lábát, és eddig sikeresen ki tért a shurikenek elől. Végül egy hirtelen rántással egyensúlyától megfosztva Akira előre bukott. Épphogy megtudott kapaszkodni az ágban. Az idegen kitátva pofáját felé kapott.
A nőstény eközben egy liánba csimpaszkodva elrugaszkodott az ágáról. Sárban ragadt testvérük felé repülve kinyújtotta karját, hogy Yeggdra'sil sikeresen megkapaszkodhasson.

A tervem sikeresen bevált, a földre taszított kemény húsú elterelte csapdába esett testvéremről a figyelmet. Ekkor körül néztem hogy jelenleg hogyan is áll a szénánk, mikor a túlpartra tekintettem észrevettem egy lényt a fák lombjai közt figyelte a történéseket. Ráközelítettem a lényre a maszkom segítségével, csápjait széttárva meredt rám ami a Yautják jellemzője, ˝Ez egy rossz vér?!˝ ez jutott eszembe először majd ekkor tűnt fel hogy igazából engem figyel, ám mikor elmerültem a megfigyelésben egy újabb "majom" vetette rám magát kibillentve egyensúlyom. Lelökött és egyenesen a föld felé vettük az irányt, lándzsám egy szempillantás alatt az övemre helyezem majd meg próbálom átbillenteni az egyensúlyom hogy alám kerüljön és rajta landoljak. Közben minél távolabb tartom magamtól a végzetes belső állkapcsát ne hogy megsebezzen. A képpen hogy a bal kezemmel el tartom a nyakától fogva a fejét e közben püfölöm ahogy tudom a kezemen lévő boxerrel. Ha beválik a taktikám és alám kerül talán eltörik ahhoz elég csontja földet éréskor hogy soha többet ne tudjon felkelni az örök álomból..

Akira két suhintását is elkerüli a lény és nincs lehetősége harmadszor is próbálkozni. A démon a levegőben is képes lendületet venni és kirántani Akira lábát aki előre dőlve beveri mellkasát az ágba amin állt. Épp, hogy megtud kapaszkodni csúszása közben de nem pihenhet. A lény Akira testén felkapaszkodva két mozdulat után már nyitott pofával tátog felé. Az ember előtt két lehetőség zajlik le. Az egyik függ a magasságtól és a talaj tényezőktől. Ha nem túl magas és nem túl nyaktörő az érkezés akkor Akira elengedi az ágat és maga alá taszítja a levegőben a rajta csüngő démont. Ha túl kockázatos lenne az érkezés akkor a háta mögött lévő egyik kardjáért nyúl, aminek a markolata a derekánál van és pengével felfelé keresztben van rögzítve a háton. ~Nem kell nyújtózkodni csak elő kell rántani ha van elég hely és akkor lecsapom magamról a bestiát.

A földre egy savvérű ernyedt teste hullott, ami rögtön felkeltette a pokolkutyák figyelmét, és ahogy észrevették a halott "majom" társait, rögtön otthagytak, és rávetették magukat a komolyabb prédára. A fentiek egy kicsit kifújhatták magukat, és nem sokára megpillantottam alkalmi vezetőnket, ahogy épp egy liánon hintázik felém, karját kinyújtva. Bár van a világon büszkeség, most be kellett lánom, hogy egyedül képtelen lennék kivergődni ebből a dagonyából, így kénytelen-kelletlen elfogadom a kart, és belecsimpaszkodom.

Felszerelés: csuklópengék, váll-lövegek, kard

Vash egy újabb kalandba vetette bele magát: el kell menni a Delta Hydrae IX-re, ahol a beavatatlanok számára vitt xenomorphok megszöktek. Küldetésének célja hogy végezzen a sav-vérűekkel, és minden élőlénnyel, amivel csak kapcsolatba kerültek. Az oda vezető út során, Vash egy rég ismerős harcossal utazik: Basil'isk.
- Fura hogy mindig egy ismerős harcossal együtt megyek küldetésre. De ez jó is így, hisz így ismerjük egymást, és tudjuk a másik képességeit.- gondolja magában Vash, miközben a cél felé tartanak. A célhoz érve már várja őket egy vadász, aki nagyon tapasztaltnak, erősnek, és felkészültnek tűnik. Amint meglátja a két ifjú vadászt, kiül az arcára az undor, hogy két ifjút kap maga mellé.
- Nagyszerű, egy arrogáns vezető, már csak ez hiányzott!- gondolja magában Vash, majd szúrós tekintettel néz a vezérre, ezzel is mutatva, hogy senki se nézzen rá csúnyán.
- Üdvözöllek, a nevem Vash! Tisztába vagyok a feladattal, készen állok!- szólt az ismeretlen vezérhez.


//Vash, a te társad Basil'isk a kaland során! //

Nem sok idő telt el azóta, hogy Bar'kha vadászatra indult, Ő mégis egy egész élettartamnyi időnek érezte. Hiányzott neki a vér szaga, a csont roppanásának és az áldozat halálsikolyának édes melódiája, de a legjobban magát az érzést hiányolta, mikor tudta, hogy a préda fél tőle, de nem látja, pánikol és ő tudja... tudja, hogy most Ő az isten, aki dönthet a szánalmas féreg halála felől, kedve szerint, minden másodpercet kiélvezhet és nincs nála felsőbbrendűbb. Megrázta tincseit és ellenőrzött pár dolgot, amit még eddig nem tett meg az indulás óta. Csuklópengéi élesek voltak, megnézette állapotukat egy fegyvermesterrel, ahogy minden vadászat előtt, s ugyanígy tett bakuubjával, amelyet most egy láncon lógó kis gyíkféleség apró koponyája díszített. Az állatnak hegyes tüskék vették körbe a szemét, melyek össze-vissza görbültek, így védve a szemet az esetleges támadásoktól, és ez roppantul teszett Bar'khának, így mikor meglátta, azonnal elkapta és kitekerte a nyakát, hogy megszerezze az apró kis kincset.
A sisakjával sem volt probléma, álcázója működött. Mást nem vitt magával, pedig tervezte, hogy beszerez egysmást, de valahogy nem kerített rá időt, inkább edzett, harci elméletet és taktikát tanulmányozott, és egyszer megengedett magának egy kis lazítást, de akkor is rémes fejfájással ébredt, a cint'lip, amit fogyasztott, elvette az eszét és valami nagy ostobaságot csinálhatott, amire valamilyen furcsa oknál fogva nem emlékezett.
Elmosolyodott. Nagy vadász akar lenni, aki komoly és a legveszélyesebb vagy legkaotikusabb helyzetben is megőrzi hidegvérét és méltóságát, de ha egyszer vannak olyan dolgok, amiknek képtleneség nemet mondani? Sok ilyen dolog volt, de egy ilyen káros szenvedélyt nem tagadhatott meg magától: a vadászatot.
Egy kis tisztáson landolt a kijelölt helyen, melyet patakok és hűs árnyat adó fák vettek körül. Kellemes hely volt, de Bar'kha igyekezett inkább más dolgokra koncentrálni, mint például az esetleges veszélyekre. Itt is megrohanhatja valami vagy valaki, aki lehet akár a vadászat vezetője, aki esetlegesen tesztelni akarja éberségét. Bebiztosította és lezárta a járművét, majd behúzódott egy fa alá, hogy takarásban legyen és ne nyújtson szánalmas céltáblát senkinek.
Kellene nekem egy társ. Mondjuk egy kutya. Nagy hasznát venném a harcban és a nyomkövetésben, nem mellékesen pedig nem unnám ennyire halálra magam. - morfondírozott, elméjének egyik felével igyekezett a jelenben maradni. Meditált volna egy kicsit, hogy megtisztuljon lélekben és mentálisan, de még nem volt olyan jó benne, hogy egyszerre másra is tudjon figyelni, és ez itt kint veszélyes volt.

// A többit akkor írom majd hozzá, ha Steg'-in is csatlakozott, így nem kell mozgatnom a karakterét. //

A kelletnél előbb értem oda, de már így is láttam leendő társamat, amint egy fa alatt áll.
-Üdvözlet! Steg-'in vagyok.-mondtam neki, majd letelepedtem a fűre. Leellenőriztem minden felszerelésemet. Próbaképp kinyitottam kettős pengéimet, lándzsámat, bekapcsoltam az álcázómat, megnéztem, hogy minden megvan-e a medikészletben, végigsimítottam ceremóniás késem élén, aktiváltam váll-lövegeimet és megnéztem, hogy működnek-e, bár nem lőttem egyikkel sem. Ezek után elővettem shurikeneimet és próbaképp mindkettővel dobtam egyet, majd leültem és meditáltam. A kijelölt találkozási időben abbahagytam a meditálást és felálltam. A várakozás már nagyon dühített. Hirtelen köztünk elrepült egy penge, de mire odanéztünk ahonnan jött, már nem láttunk semmit. Ekkor jelent meg rajtunk a három pötty alakú célzórendszer. meg is érkezett a Vezérünk, aki egyből be is mutatkozott.
-Gkaun-yte! A nevem Steg-'in. Mindig készen állok a harcra.-válaszoltam neki.

//Fegyverek és felszerelések: Csuklópenge, Pengekilövő, Glaive, Medicomp, Energiatöltő készülék.//

//Ha nem gond, a gondolatokhoz ezt fogom használni, mutatom is: -- //

Vash-al és még néhány másik testvérrel együtt mentünk át a dzsungelen, hogy elérjük azt a helyet, ahová utunk vezet. Én azért ismertem ezt a dzsungelt, mivel néhányszor ki szoktam járni ide, hogy valamit levadásszak (Pl. kisebb állatokat és egy-két elcsatangolt idegent).
Látom Vash-on, hogy elég elmélyülten gondolkodik. Mintha egy stratégiát dolgozna ki magában vagy valami hasonló.
Néhány órának tűnő perc múlva meg is érkeztünk a célhoz, egy Vezérhez, aki mellénk két ijút ad.
- Üdvözöllek, a nevem Vash! Tisztába vagyok a feladattal, készen állok! - szólt társam a vezérnek.
- Üdvözöllek, Vezér, a nevem Basil'isk! Készen állok a feladatra! - mondtam.
-- Két ifjat kapunk, lehetséges, hogy el kell őket kísérni a beavatási helyre. Látszik rajtuk, hogy tapasztalatlanok. Ha egy idegennel kerülnek szembe, akkor már nekik annyi. Két tapasztalt vadász és egy Vezér jelenléte bizalmat ad nekik, hogy sikeresen teljesítsék a feladatukat. -- Majd körül nézek.
-- Hol van a másik két vadász, akikkel jöttünk? Néhány perccel ezelőtt még négyen voltunk, hova lettek? Lehet, hogy ők másfelé mentek? Lehet, hogy már harcba keveredtek az idegenekkel? Nem tudom. Ha túlélem ezt a feladatot, akkor a visszaúton meg tudom tőlük kérdezni, hogy miért váltunk ketté. --

//Vash! Előfordul, hogy valamit félre írsz, nálam is elég sokszor elő szokott fordulni az ilyen. A mesélő szerint te és én egy csapatban vagyunk.//
//R'ka N'ritja! Ezt örömmel hallom, hogy három naponta lesz körváltás ebben a kalandban. Addig legalább tudok a másik kalandba írni és még pihenni is tudok közben.//

Ha meditált volna, biztos nem hallja meg a közeledő lépteket. Az illető nem nagyon törődött vele, hogy meghallják-e vagy sem. Egy másik Beavatott tűnt fel. Magas volt és jó felépítésű, Bar'kha simán befogadott volna arra, hogy inkább veszélyesebb az ikerpengéivel, mintsem a váll-lövegével. Akárcsak Ő maga.
- Bar'kha - mondta tömören és kurtán biccentett a Steg-'in nevű vadász felé. Nem akart társalgást folytatni, sem megismerni a másik hímet. Nem ezért van itt. Azért van itt, hogy öljön.
Nem maradtak sokáig egyedül, kisvártatva megjelent a kirendelt Vezérük, egy igen impozáns belépővel. Bar'kha ösztönből elmozdul a penge elől, igaz, az így sem tett volna benne kárt, és beleállt egy közeli fába. Egy pillanatra Steg-'inre nézett, de mivel a maszkja rajta volt, nem tudott leolvasni az arcáról semmit, de testtartása feszült lett, akárcsak az övé.
Tekintete ide-oda cikázott a fák között, de nem találta a támadójukat, majd a szeme sarkából egy vörös kis fényre lett figyelmes, ahogy közeledik felé. Megmerevedett és lenézett a a célpontra, azaz a mellkasára. Egy iszonyú pillanatig azt hitte, megölik, de aztán a három petty tovasiklott. Bar'kha lassan oldalra fordította a fejét és azt látta, hogy Steg-'in az új célpont, neki azonban az agyvelejét kívánták megsütni. De végül nem esett bajuk és felfedte magát a támadó - mint várható volt -, a Vezér. Egy ágon gubbasztott, mint valami hatalmas, páncélozott madár, majd egy szép csavar után a levegőben könnyed huppanással földet ért előttük.
Fiatalos kinézete ellenére nyilván vagy idős vadász lehet, vagy nagyon tehetséges, a maszkjába vésett jelek alapján. Bar'kha tudta, hogy hol a helye és kezével a mély tisztelet bonyolult jelét formázta.
-  A nevem Bar'kha al'Nagara. Vezess minket a győzelmbe vagy a dicső halálba, Vezér!  - mondta. Volt annyi esze, hogy csak fintorog a sisakja mögött, mikor Th'syra megjegyezte, hogy kitűnő vadászok. Nem tűnt éppen sértésnek, de éppenséggel bóknak sem.
Mikor Th'syra elindult, Bar'kha egy pillanattal később ment utána. A Vezérük rugalmasan lépkedett és hangtalanul. Bar'kha csodálta.
Talán fél órája menetelhettek, mikor Bar'kha egy furcsa képződményt vett észre maguk előtt. Körös-körül zöld borította, de mintha lett volna valami... mélysége. Mint utóbb kiderült, egy barlang volt az. Th'syra bevezette őket a szűk alagútba.
Bar'kha nem szerette az ilyen helyeket, mindin egy savvérű-bolyra emlékeztették. Átálította a sisakján a látásmódot, hogy ne vakon tapogatózzon, még a végén megérintené a Vezér egyik intim testtáját maga előtt, és annak nem lenne jó vége.
Akaratlanul eszébe jutott előző vadászata, Heca'thei, ahogy sérülten küzd támadójával. Nem ismerte Steg-'int, de Bar'kha azért mégiscsak jobban örült volna a nősténynek. Kiverte őt a fejéből és kihúzta magát, mikor a mennyezet engedte. A talapzat lejtett és nemsokára ivezette őket egy természetes terembe. Bar'kha körülnézett és ki is szúrta az üres tojásokat a földön. Felmordult, pengéjét kiugrasztotta a megfelelő izom rándításával. Közelebbről is megnézte az a burkokat. Üresek.
- Nincsenek keltetők... Láttok arctámadókat? - kérdezte, miközben Ő maga is kereste a lényeket.

//Eme kaland és a magán kalandom kezdő postjában a fegyverek és felszerelések listája ki van javítva!//

Szemmel láthatóan a Vezér figyelmen kívül hagyta a bemutatkozást. Mordult egyet. -- Biztos Vash tekintete miatt? Nem tudom. -- gondoltam magamban.
Odalépett hozzá.
Látszott rajta, hogy kettőnknél sokkal erősebb és jóval magasabb. Nem lenne tanácsos ujjat húznom vele, mert képes egy ütéssel megölni.
De nem történt semmi különös, csak nézett minket egy rövid ideig, majd megfordult és elindult egy kitaposott ösvényen.
-- Legalább nem lesz gondunk az aljnövényzettel -- gondoltam -- Mert ez egy igen jól kitaposott ösvénynek tűnik. -- A Vezér nem szól egyikünkhöz sem, hanem megy egyenesen, míg egyszer csak le nem tér az ösvényről. Attól a helytől, ahol letértünk az ösvénytől egy egy órás gyalogút volt egy bizonyos helyig. Habár én csak az ösvényeken jártam át a dzsungel egy részét, így nem tudhatom, hogy a Vezér útjának hol lesz vége.
Végül egy olyan helyre értünk, ahol a fák jóval nagyobbak voltak, mint az eddigiek. Az ágaik is erősebbek voltak. A növényzet pedig ritkásabb. De itt harc folyt, látszott a fákon és a növényeken.
-- Lehet, hogy több idegen meggyilkolt és szétszaggatott egy vadászó testvért? --
Amikor jobban szétnéztem a helyszínen, nem láttam testeket, csak több testvér itt hagyott fegyvereit. -- Biztos az idegenek lebénították és a fészkükbe vitték őket. -- A Vezér egy kis időt adott nekünk, hogy további nyomokat keressünk. Amikor elindultam bal felé, még a Vezér felé néztem, láttam, hogy az egy törött lándzsát néz, mely a földön hever és a jól ismert nyálkával van a földhöz tapasztva.
-- Tudtam! Idegenek! -- Gyorsan levettem a tekintetem a Vezérről és elkezdtem a fákat és a talajt fürkészni, hátha találok valamit.

Vezérünk motyogott valamit, amit én sértésnek vettem és el is borult az agyam. Alig bírtam ki, hogy ne hívjam ki párbajra, de valami mégis megakadályozott benne.
Most fontosabb feladatunk van mint a párbaj. Ha szerinte nem vagyunk jó vadászok, akkor csalódni fog bennem, ha pedig komolyan gondolta, akkor felesleges kihívnom.-mondta egy hang a fejemben, aminek segítségével nagy nehezen legyőztem az indulataimat. Lassan elindultunk. Vezérünk ügyesen lopakodott, szinte nem is hallottam semmi hangot felőle. Én már nem figyeltem annyira. Most fel kell kutatni és ki kell irtani azokat a lényeket, nem pedig lopakodni utánuk. Minél hangosabbak vagyunk, annál nagyobb az esély, hogy a préda magától jön hozzánk. Ennek ellenére nem voltam túl hangos, de nem is vigyáztam annyira mint a Vezérünk. Bevezetett minket egy barlangba, ami mellett én simán elmentem volna, de hát ezért is nem én vagyok a Vezér. Az eleje egy szenvedés volt, de apám jól kiképzett az ilyen helyzetekre is. EM látásmódba váltottam, hogy ne tudjanak meglepni a savvérűek, illetve az sem volt hátrány, hogy úgy már láttam a sötétben. A kelleténél talán kicsit nagyobb lelkesedéssel húztam ki magam, amikor végre nagyobb részhez értünk. A barlang tetejénél szárnyas lények lógtak, a földön pedig savvérű tojásokat találtunk.
-Lehet, hogy már megfertőzték azokat.-mondtam és a denevér-szerűségekre mutattam.

Vash viselkedését a Vezér nem tűrte, és azonnal oda lépett hozzá. Nagyobb és erősebb volt a két ifjúnál, és ezt mindketten tudták.
~ Itt helyben megtudna ölni, ehhez kétség sem fér. De akkor miért bámul ennyire? Talán azt hiszi meghátrálok? Hát nem. Nem tudja hogy Vash nem hátrál meg senkitől és semmitől.~ gondolta magában Vash, szerencséjére maszkja eltakarta arckifejezését, amiért akár az életével fizetett volna most már. A Vezér hirtelen megfordult, és elindult a dzsungelbe, nem is törődve azzal hogy a két fiatal követi-e. A tapasztalt yuatjának nem számított semmi, csak ment előre, és törte a növényeket az ifjak előtt.
~ Jól bírja a Vezér! Csak töri az erdőt, mint egy gép! Ha ilyen csatában is, akkor nekünk nem marad ellenfél, mert egyszemélyes hadseregként legyőz mindent~ gondolkozott el Vash, majd mikor már nagyjából 1 órája mentek, egyszer csak megálltak. Egy helyre értek, ahol a fák nagyobbak és erősebbek voltak az erdő többi részéhez képest, a növényzet pedig ritkább. Ám valami nem stimmelt, minden harcok nyomát örökítette meg. Eltört és ép yuatja fegyverek hevertek mindenhol, testek nem voltak sehol, viszont sav maradványok annál inkább.
~ A francba! Ez a sav-vérű démonok nyoma, melyet meg a természet sem tud hamar meg gyógyítani. És ráadásként nagyon közel vagyunk a városhoz, ez sem jó jel.~ gondolta magában a fiatal yuatja, miközben nyomokat keresett. Ez alatt a Vezér megállt egy törött bakuub-nál, amit az kemény húsúak jól ismert nyálkája borított be.