Főépület

Itt található az egész CMC szíve. Minden terv, minden itt készül el. Illetve a CMC hadbírósága is itt van.

Hosszú eseménytelen utazás után végre megállt az APC. Bekísértek egy igencsak tekintélyesnek mondható épület belsejébe. Ott még gyalogoltunk egy darabig mire elértünk egy ajtóhoz. Egy kis tárgyalóba érkeztünk. Leültetnek minket egy asztalhoz és szemben velünk egy igencsak mérges ember ült.
- Szia apa…
- Ne hívj így. Mit csináltál már megint? Kik ezek? – Mutatott a társaimra – Mi történt ezzel boungainville-el?
- Dave, Apa. Apa, Dave és ő pedig Lucy a társam. De mielőtt folytatnám… Figyelnek minket?
- Nem. Én kértem meg őket. – Gyanúsan villant a szeme de nem vettem észre.
- Na akkor elkezdem az elején… - Azzal elmeséltem mi történt velem anyám halála óta.
- Hmm. Szóval a Yutani nyakig benne van és mostmár te is. Miért jöttél ide?
- Azt még nem mondtam el hogy miért nyitottam ki a dobozt. A doboz aljára rá volt írva a neved. – Néma csönd lett az egész teremben. Dave-nek is teljesen leesett az álla.
- De… de hát miért? – Hebegte James.
- Azt én is szeretném tudni…
- Hazudtam neked. Kamerák vannak a teremben. Jobb lesz ha senki nem látja a felvételeket eltűnünk innen.

//Jól értetted //

Kimentünk a teremből végül megálltunk egy kevésbé bekamerázott területen. Gyorsan elmondta hogy mi a helyzet.
- …Minden világos?
- Hát igen… De van egy kis probléma. Én a hajómtól sohasem megyek túl messzire. Nem szeretném így elhajítani a megélhetésemet. – Ekkor Dave is bekapcsolódott.
- Szerintem hallgass az apádra kivételesen.
- Nem hagyom itt ezeknek a szemeteknek a kezén. – Emeltem fel a hangomat de gyorsan észbe kaptam. Segélykérően néztem James-re.
- Nem fogom itt hagyni…

- A fenébe is! Ide figyelj! Ha a legkisebb karcolás is lesz a hajómon én, kifizettetem veled.
- Mi az? Nem jöttök? Erre kell menni, és útban van egy kis vészhelyzeti fegyverraktár.
Odafordultam, de ekkor rossz érzésem támadt. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi a gond. Apám idegesen toporogni kezdett.
- Gyere már te ütődött. – Utánaszaladtam.
- Mehetünk. – Mondtam kicsit idegesen. Érzem, hogy valami nem stimmel. Jobb lesz ha nyitva tartom a szemem.
- Mi a baj? Látom, hogy nem csak a hajód aggaszt. Bökd ki. – Mondta miközben a folyosó kis kanyart vett.
- Semmi…

"

Utolsó ellenőrzés dátuma: 2190. Január. 19. 20:00
Ellenőrző: Nathan Bishop; Katonai rendészet.

Raktár tartalma:
3 db VP 70 pisztoly; 12 db tár
2 db M65 Lézerpisztoly; 20 db telep
1 db M78; 4 tár
2 db Enfield IW/SA80; 4 db tár
2 db M40A; 3 db tár
4 db M41ACM; 20 db tár
1 db ATM-3 SHIVA MK. 1; 2 db telep; 6 db plazma töltetet
30 db M79 Vécsey Nyeles Repeszkézigránát

"

Végre elértük a raktárt. Mindenki elkezdett pakolászni. Én az övembe tűztem két vp 70-est + két tárat és a kezembe vettem még egy M41ACM-et négy tárral. Lucy is eltett egy vp 70-est + 2 tárat, 2 Vécsey gránátot. A kezében pedig egy ATM-3 foglalt helyet beletette a plazmatölteteket és elrakta még a két darab telepet. Hát be kell vallanom nagyon sexy volt a nagy puskával a kezében // //. Végül Dave eltett egy lézerpisztolyt, 1 tárat mellé, 4 gránátot felvett még egy M41ACM-et és mellé még 3 tárat.
- Hé patkány, remélem tudod hogy kell azt használni. Nem szeretném, hogy kilyukaszd vele a hátsómat. – Vigyorgott rám Dave. Középső ujjamat felmutatva jeleztem, hogy értek hozzá valamennyire. Végignéztem a társaságon, azt hiszem sikerült elég jól felfegyverkezni, de jobb félni, mint megijedni.
- Na induljunk. – Szólt apa. – Minél gyorsabban kijutunk annál kisebb az esélye, hogy utolérnek. És még a hajónkat is el kéne érni. – Bólintottam. Eddig simán megy, remélem ez így is marad.

Sokáig haladtunk a sötét alagútban, míg elértünk egy nagy fémkapuhoz.
- Ez elvezet minket a kikötőbe. – Tájékoztatott minket James. De ekkor furcsa kaparászó hangokat hallottunk a ládák mögül.
- Siessünk! – mondta apa. – Megyek, kinyitom a kaput. – Azzal elindult a kapu felé.
- Dave. Ez nagyon nem tetszik nekem. Vegyél elő egyet azokból a gránátokból és hajítsd oda, ha jön az a valami vagy valaki. – Elővett egy gránátot. Lucy-val a két oldalán álltunk és felemelt fegyverrel vártunk. Nagyon kísérteties hangok szűrődtek át.

Nat az eligazítóban várakozott.
Nem rajongott a Marsért. De nem nyaralni jött, tudta, de azért akkor is! Miután leszálltak, őt és társait barakkokba helyezték. Amennyire lehetett, kialakította a magáét. Majd megszokom. - gondolta. Azért se rajongott túlzottan.
Később, miután végzett, fegyvert, páncélt választhatott magának, amitől kifejezetten biztonság érzete támadt. Találkozott néhány vele egyenrangú sráccal, de mindenki épp a maga dolgával törődött, így a társalgás és ismerkedés lehetősége a 0 szintjén ácsorgott.
Miután végzett, úgy döntött, körülnéz kicsit, ám erre sem kapott esélyt, mert hamarosan üzenetet kapott, hogy az eligazítóba kell mennie.
Ennek örült. Legalább nem céltalanul fog lődörögni.
Sőt! Talán rögtön megbízzák valami feladattal, és veterán harcosok közt kell küzdenie egy neve nincs bolygón, az idegenek ellen, saját és társai életét védelmezve.
Felnevetett ezen a butaságon.
- Örülhetek, ha elküldenek wc-t pucolni.
Mivel nem mondták, hogy teljes páncélzatban érkezzen, azért magához vette a pengéjét, és a stukkert.
- Sosem lehet tudni. - gondolta.
A folyosókon haladva különböző tisztekkel és katonákkal találkozott, akik végigmérték, de nem igazán álltak szóba vele. Nat tovább haladt, tudomást se véve a fürkésző pillantásokról.
Némi bolyongás és kérdezősködés után végre megtalálta, amit keresett. Belépett az eligazítóba, de rajta kívül senki sem volt benn. Túl korán érkeztem? Körbejárta a termet, végül sóhajtva leült az egyik székre.
Csendesen várakozott, de belül a türelmetlenség tombolt.

Nat türelmetlensége egyre jobban csökkent, ahogy az érkezők száma nőtt. Olyan 50 főre tippelte az emberek számát. Nem csatlakozott senkihez, mindenkinek megvolt a maga társasága. A lány némán figyelte a katonákat, mikor az ezredes és kísérete betoppant. Mindenki figyelme rájuk szegeződött. Végighallgatták a parancsot. Miután az ezredes kérdőn nézett a jelenlévőkre, valaki a hátsó, nagyszájúbb csoportokból megszólalt:
- Sütve vagy főzve kívánja az idegeneket uram?
Néhányan felnevettek, mások a fejüket csóválták, de az ezredes szúrós tekintete mindenkit elhallgattatott.
- Hősködő bohócokra nincs szükségem. - mondta az ezredes nyersen. - Ha nem képesek komolyan venni a feladatot, leléphetnek!
Néma csend következett.
Nat elmosolyodott magában. Lassan a magasba emelte a kezét.
Az ezredes biccentett felé, hogy kérdezzen.
- Nekem csak 2 kérdésem lenne uram:
Kik lesznek a szakasz vezetők? és
Mikor indulunk?

Nat örült annak, hogy hamarosan indulnak. De az egy kissé lelombozta, hogy néhány társa babonás, és az sem vidította fel különösebben, hogy lehet, hogy az egész csak vaklárma.
Úgy tűnt, társai többsége még csak most fog találkozni először idegennel. Már ha lesznek idegenek. Nat csóválta a fejét. Tudta, hogy ő sem valami tapasztalt, de nem volt ostoba sem, hogy ne mérje fel a helyzetet. Ráadásul, ha adhatunk a statisztikák "szavára", akkor még óvatosabbnak kell lenni. Nat mélyet sóhajtott, és végig simított az oldalán lévő yautja pengén. Ettől egy kicsit megnyugodott.
- Van még kérdés?
Nat kiszakadt a gondolataiból az ezredes hangjára. Körbe nézett, de senki sem állt elő újabb kérdéssel. Úgy tűnt, mindenki ért mindent.
- Nos, ha nincs több kérdés, akkor megkérem önöket, hogy tempós lépésekkel fáradjanak kísérőimhez és vegyék át a nyomtatványokat. Igyekezzenek, mert 10 perc múlva, ahogy mondtam is, az UD-4 felszállóknál indulunk. Teljes felszerelésben érkezzenek! Megértették?
- Igen uram! - hangzott kórusban a felelet.
Az ezredes szája sarkában halvány mosoly jelent meg.
- Na, ezt már szeretem. Igyekezzenek, tempó, tempó!
Nat a gyorsabb katonák közt volt, így még a nagyobb tömegek előtt sikerült a nyomtatványát megszereznie. Nem akart várakozni, és ahogy futva elindult a barakkja felé, hogy összepakolja a szükséges felszerelését, lelkesen olvasta a kezében tartott nyomtatványt.

Nyomtatvány túl sok értékes információt nem tartalmaz. Térkép a helyszínről. És ama információk miket

// Okés, bocsi, csak szeretek mesélni, meg ha halad a kaland. De visszafogom magam, ígérem. Egyes szám harmadik személyt ha már így megkérdezed //

Nat kis híján felkurjantott, ahogy látta, hová lett beosztva. Vigyor ült ki a képére, ahogy belépett a barakkja ajtaján. Elégedetten a zsebébe mélyesztette a nyomtatványt. Először észre sem vette a levelet, amire rátaposott, annyira a feladat és cuccai összepakolása körül járt az esze. Lépett néhányat, és csak ezután villant valami a szeme sarkában. A levélre pillantott.
- Mi a franc? - felvette a borítékot. Gondolkodott, majd morcosan az ágyra dobta. - Áh, nem érek rá, sietnem kell, majd elolvasom később.
Összepakolta a szükséges fegyvereket, magára vette a páncélt, leellenőrizte az övére csatolt stukkert és pengét. Miután látta, hogy minden rendben van, a sisakot a kezébe vette, majd elindult, de az ajtóban megállt. Visszanézett az ágyon heverő levélre.
Felvette, majd sietve elindult a neki kijelölt APC -hez. Rohanás közben kibontotta a borítékot, hogy átolvassa a sorokat.

Natasha meglepődött, a levélen. Semmi a borítékon, a papíron meg: "Kezdet"? A nyakláncon még jobban meglepődött. Vajon mindenki kapott ilyet? Ki küldte ezt neki? Eszébe jutottak a szülei, és a munkájuk. Komor sejtések ébredtek a lelke mélyén. Azon kapta magát, hogy lelassított.
- A francba, elkések! - újból sprintre kapcsolt, a levelet a zsebébe gyűrte, a nyakláncot a nyakába akasztotta. Mire elért az APC-hez, már látta, hogy csak ő hiányzik.
Nat szégyenkezve állt meg a tanparancsnoka előtt, aki így szólt:
- Késett. – majd mindenkihez szólva: - Mindenki a csapatszállítóba! Indulunk.
A lány fellélegzett, majd utolsóként ő is elfoglalta a helyét a tankban.
Kezébe vette a nyakláncot, és egy kicsit jobban megvizsgálta. Nem értette, hogy miért épp most, és miért ilyen titokzatosan jutott hozzá ez a tárgy. Csendben a pólója alá rejtette. Felemelte a tekintetét, és a többi katonára pillantott. Nat a lelke mélyén örült, hogy emberek közt van ismét, és hogy feladatot kapott. De ezt egyáltalán nem mutatta ki. Végig tekintett a társaságon, aztán határozott hangon megszólalt:
- Tudom, hogy nem teadélutánra megyünk, de ha esetleg komolyra fordulna a helyzet, nem árt tudni, hogy kit hogyan figyelmeztessek a veszélyre. Szóval, kit hogyan szólíthatok?

// Kérdés: A storyba beleszőhetnénk, hogy kapja Nat a becenevét? Mert ET-be azt írtam, a társai ragasztják rá. //

// Oké, köszi, de utána majd gondolom irányítod majd őket. A nyakláncot sejtettem De azért köszönöm! Okés, akkor Ipartelepnél folytatom. //

Dühöngő az étkező egyik asztalánál ücsörgött. Kávét iszogatott, de inkább csak fogta a bögrét. Az mp3-ját hallgatva meredt maga elé. Nyakában ott lógott a nyaklánc. Nem sokan voltak rajta kívül a teremben. Amikor visszatért, aláírattak vele titoktartási papírokat, meg valami 117-es paragrafust is, amiről még soha sem hallott. UD4-esek hoztak új katonákat, őt meg vissza a bázisra.
A ghoulról, hogy él-e hal-e, semmit sem tudott. Amikor végre túl volt mindenen, a gyógyszerei és a zuhany volt a két legelső dolga. Most itt ült, merengve a történteken, és talán kicsit megemlékezve társairól.

Dühöngő, mikor a férfi mellé lépett, kikapcsolta a lejátszóját, és végig hallgatta az őrmestert. Nem szólt semmit, tisztelgett, és bólintott. A férfi hivatalos hangneme kicsit lágyabb lett, miután átadta az üzenetet. A néger tisztelgett és távozott a teremből. A lány utána meredt. A katonák felé pillantott, de mintha meg sem történt volna az előbbi jelenet. Nat még befejezte a kávézást, majd a bögrét az asztalon hagyva elindult, hogy megkeresse Adam Doyle tábornok irodáját. 10 perccel a megbeszélt időpontnál előbb érkezve, az iroda bejáratánál megállt

Dühöngő várakozott. Egy titkárnő fogadta végül, aki be is tessékelte a tábornok irodájába. Mikor belépett, a tábornok hellyel kínálta, el is fogadta azt. Leülve a faragott karosszékre megköszönte azt, majd elgondolkodott a tábornok kérdésén. Kicsit meg is lepte a dolog.
- Az első tippem mindenképp a nemrég befejeződött küldetés lenne és az ezzel kapcsolatos dolgok. A második... - egy pillanatra elhallgatott, úgy érezte jobban meg kell válogatni a szavait.
Több lehetősége volt, de nem akart bajba kerülni. A szülei dolgairól nem kérdezik, hiszen tudnak róla. Ezek mindenről tudnak. Talán a pengéje? Eszébe jutott a nyakában lógó medál. Talán választ kapnék rá, mi is ez... - gondolta.
- A második tippem egy tárgy lenne. - mondta határozottan.

A lány hátán végig futott a hideg, ahogy állta tábornoka pillantását. A lapot elé téve próbált valamit kiolvasni róla, de a neven kívül semmit sem sikerült. A tábornok elvette az orra elől a lapot. Ez kicsit bosszantotta, úgy érezte szórakoznak vele. Kezdett egyáltalán nem bízni a felettesében, és ezt a "tárgy" témát is bánta, hogy felhozta. Eszébe jutott a katonák viselkedése az ebédlőben, amikor hallották, hogy itt kell megjelennie.
- Gropius Lysenko? - hallott már erről a névről, a szülei meséltek róla, meg a történetéről is, de ő ebben nem igazán hitt. - Nem uram, nem ismerem. Annyit tudok, hogy tudós volt, de már meghalt. Sosem találkoztam vele.
Aztán átvillant egy másodpercre az agyán a hang, melyet a bevetésen hallott, de folytatta a beszélgetést. A fiók zaja sem zavarta meg.
- A tárgy alatt egy kis computert értek, yautja szótár van rajta. Ritka dolog, ezért gondoltam, hogy esetleg ez érdekelheti uram.