Faj: Xenomorph (Drone)
Név: Kínzó
Rang: Dolgozó
Szül.hely.: Új-Japán
Külső: Átlagos xenomorh éjfekete kültakaró a sarkain és könyökein kicsit hosszabbak az átlagtól a horgas kitüremkedések.
Belső: Imádja áldozatát a végsőkig kínozni ha ideje van rá az utolsó leheletig kínozza legyen az ellenség vagy zsákmány, a fészek érdekét nézi.
Előtörténet:
Új-Japán egy békés termő területén láttam meg a napvilágot. Szó szerint. Nem tudtam mi vesz körül, de már nem bírtam egy helyben maradni szabadulnom kellett. Rágni kezdtem a vöröses falakat amihez folyékony nedv is társult minden falatnál olyan érzés volt mint ha lebegtem volna. Az íz meglepően jó volt ezért mohóbban haraptam a falatokat, ami erővel töltötte el testem és kis idő múlva egyre intenzívebb lett a világosság, de itt már keményebb dolgok is utamat állták ezek a borda és a mellkas csont volt. Valahonnan szörnyű halálhörgés terjengett körülöttem tompán, de nem álltam le. Az egyik pillanatban az utolsó bőrréteg mi fogvatartott szétrepedt a kifelé ágazó csontok és ki felé tuszkoló fejem miatt és a fény teljesen körbe ölelt, miközben gazdatestem a kíntól eltorzult arca az utolsó grimaszokat húzta magára. Kiugrottam a testből, ami pont földre érésem közben rogyott össze hátam mögött. Egy csapáson voltam és mind két oldalon magas vékony növények voltak, ezeket takarítják be az emberek szezon idején. Remek rejtőzködési hely a kifejlődésig. Apró csörtetéssel haladtam a növények között ami számomra mint ha egy nagy erdő lett volna. Bent a sűrű búvóhelyemen a messziből pár géphang hallatszott és azon izgultam, hogy még ne erre tartsanak, még kellett egy kis idő a fejlődéshez. Már lassan alkonyodott és éreztem egy utolsó vedlésre még szükségem lesz. A könyök részi horgas kampó magától megindította a folyamatot. A külső kitines réteg amíg feszült addig szakadt, de utána karmommal alányúltam és a maradékot lehúztam magamról. Diadalmasan félre löktem előző külsőmet és kiléptem a sűrűből, hogy valamit ami oly nagy hiány érzetet keltett bennem, azt megtaláljam. A védelem a hova tartozás és a depressziós magány elkerülése volt az első számomra. Inkább a második, mikor kiléptem vissza a tetemhez a földútra már pár ember kiáltozását hallottam. Biztos elveszett társukat keresték. Felkaptam a vállamra a tetemet és az út végén lévő erdő felé vettem az irány és közben próbáltam felfogni miket érzek a környezetemben. Az út balra kanyarodott, de én egyenesen mentem volna be az erdőbe. Az utat követtem tekintetemmel és jól tettem mert egy ember egyik kézben lámpával a másikban egy doronggal keresett valamit vagy valakit. Lassan felegyenesedett mikor meglátott hátamon a zsákmánnyal és érthetetlen hangon motyogott egyre hangosabban, de a hátamon lévő testet lazán a földre dobtam és egyetlen ugrással leterítettem a humanoidot. Nem öltem meg már volt egy dögöm ez maradjon friss gondoltam. Farkam végét addig nyomtam tudatlan lassúsággal a combjába míg az el nem tört, de a méreg bejutott a szervezetébe és elájult. Az emberek gyenge teremtmények nem érdemlik meg az életet és, hogy szaporodjanak. A két embert cipeltem tovább a vállaimon be az erdőbe. Az éjszaka már akkor leszállt és az izgalomtól meg a sietségtől nem is vettem észre a medvecsapdát. Csatt! Pont a közepébe léptem, de ez a csapda inkább egy elefánt méretű teremtménynek lehetett tervezve. A recék belemartak a lábamba és hangosan felszisszentem a kíntól, de áldozataim is a földre kerültek. Amint szabadulni akartam kellemes meglepetésben volt részem. A savas vér pár pillanat alatt szétmarta a csapdát, és mikor a rugó is megadta magát lerúgtam magamról a csapdát. Nem kevés idő telt el nyugalomban de nehézkes lépések miatt és a két áldozatom miatt többször is megálltam pihenni. A tetemből nagyokat haraptam, hogy erőm visszatérjen majd folytattam a hosszú utam. Ismerős és csalogató feromonokat követtem, de hajnalban révbe értem. Hozzám hasonló lények voltak a fa tetején mind őrszemek a környéket vizsgálták, de engem már kilóméterekről is éreztek és számítottak rám. Egyikük leugorva felmért majd sziszegett látta, hogy nem lennék tétlen a segítség nyújtáskor sem, majd a két embert mérte fel. Megfordult és azt akarta, hogy kövessem de súlyom könnyítésén nem segített. Egy kellemes érzést nyújtó hely bejáratához értünk és itt már a királynőt megérezve izgatottab lettem. A xenomorph aki idehozott levette egyik vállamról a tetemet és átadta egy másik társának, aki azonnal megkezdte az ,,építőanyag" bedolgozását. Előre ment én követtem és végig egyenesen egy nagy alagúton keresztül haladtunk egyre mélyebbre a fészekben. Sok helyen volt bekötő szakasz egy két kamra bejárata is volt a főalagútba bekötve és az a rengeteg testvér. A fészek óriási volt egy barlangban egy hatalmas hegy belsejében. A fészekbe belépéskor éreztem, hogy itt kell maradnom különben elpusztulok. Az út végén a kamrában megláttam őt, aki hordozómnak adhatott életet. Társam leakarta venni vállamról az eszméletlen embert, de ezt a dicsőséget magam akartam végig csinálni és közelebb lépve a királynőm elé tettem. Csak akkor vitte magával miután a királynő parancsot adott rá. Befogadtak és elég ritkaság, hogy egy here első hazatérése alkalmával gazdatestet is visz és egy kis ,,építőanyagot" is. Azóta is követem királynőm parancsát és érzem nem sokára nagy feladat vár rám testvéreimmel.
Név: Kínzó
Rang: Dolgozó
Szül.hely.: Új-Japán
Külső: Átlagos xenomorh éjfekete kültakaró a sarkain és könyökein kicsit hosszabbak az átlagtól a horgas kitüremkedések.
Belső: Imádja áldozatát a végsőkig kínozni ha ideje van rá az utolsó leheletig kínozza legyen az ellenség vagy zsákmány, a fészek érdekét nézi.
Előtörténet:
Új-Japán egy békés termő területén láttam meg a napvilágot. Szó szerint. Nem tudtam mi vesz körül, de már nem bírtam egy helyben maradni szabadulnom kellett. Rágni kezdtem a vöröses falakat amihez folyékony nedv is társult minden falatnál olyan érzés volt mint ha lebegtem volna. Az íz meglepően jó volt ezért mohóbban haraptam a falatokat, ami erővel töltötte el testem és kis idő múlva egyre intenzívebb lett a világosság, de itt már keményebb dolgok is utamat állták ezek a borda és a mellkas csont volt. Valahonnan szörnyű halálhörgés terjengett körülöttem tompán, de nem álltam le. Az egyik pillanatban az utolsó bőrréteg mi fogvatartott szétrepedt a kifelé ágazó csontok és ki felé tuszkoló fejem miatt és a fény teljesen körbe ölelt, miközben gazdatestem a kíntól eltorzult arca az utolsó grimaszokat húzta magára. Kiugrottam a testből, ami pont földre érésem közben rogyott össze hátam mögött. Egy csapáson voltam és mind két oldalon magas vékony növények voltak, ezeket takarítják be az emberek szezon idején. Remek rejtőzködési hely a kifejlődésig. Apró csörtetéssel haladtam a növények között ami számomra mint ha egy nagy erdő lett volna. Bent a sűrű búvóhelyemen a messziből pár géphang hallatszott és azon izgultam, hogy még ne erre tartsanak, még kellett egy kis idő a fejlődéshez. Már lassan alkonyodott és éreztem egy utolsó vedlésre még szükségem lesz. A könyök részi horgas kampó magától megindította a folyamatot. A külső kitines réteg amíg feszült addig szakadt, de utána karmommal alányúltam és a maradékot lehúztam magamról. Diadalmasan félre löktem előző külsőmet és kiléptem a sűrűből, hogy valamit ami oly nagy hiány érzetet keltett bennem, azt megtaláljam. A védelem a hova tartozás és a depressziós magány elkerülése volt az első számomra. Inkább a második, mikor kiléptem vissza a tetemhez a földútra már pár ember kiáltozását hallottam. Biztos elveszett társukat keresték. Felkaptam a vállamra a tetemet és az út végén lévő erdő felé vettem az irány és közben próbáltam felfogni miket érzek a környezetemben. Az út balra kanyarodott, de én egyenesen mentem volna be az erdőbe. Az utat követtem tekintetemmel és jól tettem mert egy ember egyik kézben lámpával a másikban egy doronggal keresett valamit vagy valakit. Lassan felegyenesedett mikor meglátott hátamon a zsákmánnyal és érthetetlen hangon motyogott egyre hangosabban, de a hátamon lévő testet lazán a földre dobtam és egyetlen ugrással leterítettem a humanoidot. Nem öltem meg már volt egy dögöm ez maradjon friss gondoltam. Farkam végét addig nyomtam tudatlan lassúsággal a combjába míg az el nem tört, de a méreg bejutott a szervezetébe és elájult. Az emberek gyenge teremtmények nem érdemlik meg az életet és, hogy szaporodjanak. A két embert cipeltem tovább a vállaimon be az erdőbe. Az éjszaka már akkor leszállt és az izgalomtól meg a sietségtől nem is vettem észre a medvecsapdát. Csatt! Pont a közepébe léptem, de ez a csapda inkább egy elefánt méretű teremtménynek lehetett tervezve. A recék belemartak a lábamba és hangosan felszisszentem a kíntól, de áldozataim is a földre kerültek. Amint szabadulni akartam kellemes meglepetésben volt részem. A savas vér pár pillanat alatt szétmarta a csapdát, és mikor a rugó is megadta magát lerúgtam magamról a csapdát. Nem kevés idő telt el nyugalomban de nehézkes lépések miatt és a két áldozatom miatt többször is megálltam pihenni. A tetemből nagyokat haraptam, hogy erőm visszatérjen majd folytattam a hosszú utam. Ismerős és csalogató feromonokat követtem, de hajnalban révbe értem. Hozzám hasonló lények voltak a fa tetején mind őrszemek a környéket vizsgálták, de engem már kilóméterekről is éreztek és számítottak rám. Egyikük leugorva felmért majd sziszegett látta, hogy nem lennék tétlen a segítség nyújtáskor sem, majd a két embert mérte fel. Megfordult és azt akarta, hogy kövessem de súlyom könnyítésén nem segített. Egy kellemes érzést nyújtó hely bejáratához értünk és itt már a királynőt megérezve izgatottab lettem. A xenomorph aki idehozott levette egyik vállamról a tetemet és átadta egy másik társának, aki azonnal megkezdte az ,,építőanyag" bedolgozását. Előre ment én követtem és végig egyenesen egy nagy alagúton keresztül haladtunk egyre mélyebbre a fészekben. Sok helyen volt bekötő szakasz egy két kamra bejárata is volt a főalagútba bekötve és az a rengeteg testvér. A fészek óriási volt egy barlangban egy hatalmas hegy belsejében. A fészekbe belépéskor éreztem, hogy itt kell maradnom különben elpusztulok. Az út végén a kamrában megláttam őt, aki hordozómnak adhatott életet. Társam leakarta venni vállamról az eszméletlen embert, de ezt a dicsőséget magam akartam végig csinálni és közelebb lépve a királynőm elé tettem. Csak akkor vitte magával miután a királynő parancsot adott rá. Befogadtak és elég ritkaság, hogy egy here első hazatérése alkalmával gazdatestet is visz és egy kis ,,építőanyagot" is. Azóta is követem királynőm parancsát és érzem nem sokára nagy feladat vár rám testvéreimmel.
A hozzászólást Kínzó összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 17, 2012 10:11 pm-kor.
