Őrült. Így nevezett a barátom mielőtt lecsapott rá a halál hogy új életet teremtsen. Ő volt az egyetlen, akiről komolyan azt hittem, hogy a barátom. Őrült. De ő sem más, mint a többiek. Talán megmenekülhetett volna, ha szolgálja őket. Futni próbált. Hát mégsem a barátom. Felemeltem a pisztolyt és lábon lőttem. Elesett és felém fordult. Szemében könny csillant és könyörgött az életéért. De nem hatott meg. Elárult. És ezért meg kellett halnia. Őrült. Így neveznek. Az emberek nem fogadtak be. Az ő hibájuk. De én új barátokat szereztem. Van miért élnem. Életemben először igazán boldog voltam. NEM VAGYOK ŐRÜLT.
Faj: Ember
Nem: Férfi
Név: Rufus Wilkinson
Becenév: „Őrült” (Aki megismeri mindig így nevezi)
Születési dátum: 2165. október 08.
Születési hely: New York
Foglalkozás vagy volt foglalkozás: -
Külső: 181 cm magas, 71kg. Nem túl hosszú barna haja van. Szeme kékeszöld. Ruhákban szereti az egyszerűséget és a feketét. Nem túl erős testalkatú de ezt hajlékonyságával/gyorsaságával próbálja ellensúlyozni.
Belső: Erősen labilis és lobbanékony. Szereti elrejteni igazi személyiségét és csak az utolsó pillanatban megmutatni azt. Szeret gyilkolni de, még jobban szereti kínozni az áldozatait. Ha lehet, akkor megpróbál minél tisztábban látni, mielőtt belekezd valamibe.
Felszerelés: VP 70 pisztoly + Kések (imádja a késeket)
New York szegény negyedében született. Apja nem sokkal születése előtt még viszonylag jól menő vállalkozást vezetett de a cége tönkrement, amiben jelentős szerepet vállalt a könyvelője. Rengeteg pénzt elsikkasztott. A rendőrség nyomozott utána de már csak a holttestét találták meg. Persze rögtön Rufus apját kezdték gyanúsítani de, bizonyíték hiányában lezárták az ügyet. Ezután kezdett el inni. Az anyja nem dolgozott, amíg ment a cég de utána takarítónői állást kellett vállalnia egy gazdag családnál, hogy legyen egy kevés pénzük. Amikor Rufus megszületett már látszott, hogy nem sok tartja össze a családját. Mindennaposak voltak a veszekedések de még így is hét évig kitartottak. Amikor is az anyja egy nagyobb veszekedés után az autóval megcsúszott és nekicsapódott egy ház falának. Rufus élete egyre rosszabb lett. Az iskolában nem voltak barátai és a legtöbben utálták. Apja, ha éppen nem ivott őt verte. Végül megszökött és az utcán napról-napra élt. Abból próbált megélni, amit mások zsebeiből halászott ki. Egyedül volt így bujkálnia kellett a bandák és a rendőrök elől. Ez így ment 21 éves koráig, amikor az utcán összetalálkozott a nála két évvel idősebb Callaghanel.
Könnyűnek látszik. Gondoltam magamban. Miközben óvatosan figyelgettem a célpontomat. 175-180 centi lehet, nem túl erős testalkatú és a kabátja bal zsebében ott lapul az, amiért figyeltem. A pénztárca. Pár megálló után a busz megáll, és ő elindul az ajtó felé. Most kapom el. Felálltam és odaálltam volna a háta mögé, hogy kényelmesen elérhessem a zsebét de, egy öregasszony előbb ért oda így nem férkőzhettem elég közel hozzá. A francba. Akkor követem és meglátom még mi lesz. Követtem a zsebemben, pedig egy 10 centis kés várta hogy használják. Nem akarom bántani csak megijeszteni. Jó negyed órán keresztül sétáltunk, amikor befordult egy szűk sikátorba. Na majd most. Megmarkoltam a zsebemben a kést és utána mentem. Felém fordult.
- Miért követsz? – A kezemben már ott volt a kés. Alig kétlépésnyire állt tőlem de nem láttam félelmet a szemében. Kicsit elbizonytalanodtam.
- Szerinted miért követlek? - Mondtam neki. – Add ide a pénztárcádat, és akkor talán nem vágom át a torkodat.
- Nesze. – Felém, hajította és a lábam előtt ért földet. Nem hajoltam le érte.
- Jól van, elmehetsz. – Intettem a késsel de nem mozdult. Odaugrott mellém ez váratlanul ért. Elkapta a kést, fogó kezemet és a másikkal a gyomromba ütött.
- Tőlem nem lopsz haver. – Ellökött és kicsavarta a kezemből a kést. – Lassú vagy. Na gyere.
Ettől még jobban meglepődtem.
- Ki vagy te?
- Szerinted? Ez itt az én terepem. Na kelj fel. – Felém, nyújtotta a kezét. Én megfogtam és segített felkelni.
- Segítek neked, ha te is segítesz nekem. – Mondta, aztán visszaadta a kést.
Callaghan és Rufus jól megvoltak és együtt fosztogatták a járókelőket. Örült hogy végre, életében talán először van egy barátja, aki segít neki. De a „jó” élet nem tartott túl sokáig.
Egy álom. Furcsa. Jó. Az emberek pánikolnak. Egy új erő. A halál közel jár. Felébredtem. A barátom ott állt mellettem.
- Gyere gyorsan. – Azok a valamik már a város határán vannak. Nagyon ideges volt.
- Nyugi minden rendben lesz.
- Megőrültél?
- Nem. De úgy érzem, hogy nem lesz baj.
- Haha jó vicc. – Mondta kicsit hisztérikusan.
- Várj meg itt. – Azzal elrohantam. Kiléptem a romos raktárépület kapuján, ahol bujkáltunk. És elindultam. Nem tudtam merre. Csak a megérzéseimet követtem. Végül azt vettem észre, hogy valahogy kiosontam a várost védő katonák között. És szembetaláltam magam az egyik lénnyel. Nem éreztem félelmet csak álltam és néztem. Vajon miért bántják őket az emberek? Hiszen nem csinálnak semmi rosszat. Nem bánt csak néz. Bár a szemét nem látom. Újra éreztem azt, amit álmomban. A királynő. Már értem. Csak azért küzdenek, hogy eltöröljék azt, ami nem idevaló. Erre a világra. És engem kiválasztottak? Maradhatok? Elindultam velük vissza az úton, amin jöttem. Bejutottunk a városba.
- RUFUS! Vigyázz! – Hallottam Callaghan hangját, amikor odaértünk a rejtekhelyünkhöz.
- Callaghan. – Mosolyogtam rá. – Megtaláltam.
- Tűnj onnan te idióta! – Megláttam a kezében a pisztolyt, amivel egyenesen az egyik társam felé mutatott. Elindultam felé.
- Mit csinálsz? Nem bántanak.
- Te megőrültél. – Szinte teljesen lebénult. Elejtette a pisztolyt és hátrálni kezdett. Lehajoltam a pisztolyért és tovább mentem felé.
- Ne dühítsd fel őket. Nézd, ahogy odakint az életükért futnak. – Mutattam ki az egyik törött ablakon, ahol az emberek sikítva menekültek.
- Te őrült vagy. HÁT MIT CSINÁLSZ!? – Ordította felém.
- Most megbűnhődnek. Gyere. - Felé nyújtottam a bal kezem, ahogy egyszer ő is a pisztolyt leeresztettem. Még mindig mosolyogtam.
- HAGYJ BÉKÉN! – Ordította és rohanni kezdett. Két újdonsült barátom idegesen sziszegett. Az arcomról lehervadt a mosoly. Felemeltem a pisztolyt és meghúztam a ravaszt. A golyó a bal lábát találta el. Hasra esett. A hátára fordult.
- Kérlek, ne tedd ezt. – Megfordultam és két társam elindult. Szomorú voltam. De nem nézhettem vissza.
- Te őrült vagy. – Kiáltott még utánam. A lábam mellett átsurrant egy kis lény. Az új életet hordozza magában. Lassan ráfonódik a múltamra, és belülről fogja elpusztítani azt.
Ezután a teljes káosz következett. Itt már nincs rá szükség. És a királynő által sugallt érzés alapján elindult hogy segítsen neki birodalma kiterjesztésében. Találkozott egy csapat túlélővel, akik egy katona, név szerint James Doyle vezetésével kerestek kiutat. Sikerült egy hajóra bukkanniuk, amivel eljutottak a Gatewayre. Itt tartózkodott sokáig. Alig érezte már a királynője közelségét, de nem akarta cserbenhagyni. Így felszállt egy a Marsra tartó hajóra hogy tovább terjessze. A birodalom határait…
Faj: Ember
Nem: Férfi
Név: Rufus Wilkinson
Becenév: „Őrült” (Aki megismeri mindig így nevezi)
Születési dátum: 2165. október 08.
Születési hely: New York
Foglalkozás vagy volt foglalkozás: -
Külső: 181 cm magas, 71kg. Nem túl hosszú barna haja van. Szeme kékeszöld. Ruhákban szereti az egyszerűséget és a feketét. Nem túl erős testalkatú de ezt hajlékonyságával/gyorsaságával próbálja ellensúlyozni.
Belső: Erősen labilis és lobbanékony. Szereti elrejteni igazi személyiségét és csak az utolsó pillanatban megmutatni azt. Szeret gyilkolni de, még jobban szereti kínozni az áldozatait. Ha lehet, akkor megpróbál minél tisztábban látni, mielőtt belekezd valamibe.
Felszerelés: VP 70 pisztoly + Kések (imádja a késeket)
New York szegény negyedében született. Apja nem sokkal születése előtt még viszonylag jól menő vállalkozást vezetett de a cége tönkrement, amiben jelentős szerepet vállalt a könyvelője. Rengeteg pénzt elsikkasztott. A rendőrség nyomozott utána de már csak a holttestét találták meg. Persze rögtön Rufus apját kezdték gyanúsítani de, bizonyíték hiányában lezárták az ügyet. Ezután kezdett el inni. Az anyja nem dolgozott, amíg ment a cég de utána takarítónői állást kellett vállalnia egy gazdag családnál, hogy legyen egy kevés pénzük. Amikor Rufus megszületett már látszott, hogy nem sok tartja össze a családját. Mindennaposak voltak a veszekedések de még így is hét évig kitartottak. Amikor is az anyja egy nagyobb veszekedés után az autóval megcsúszott és nekicsapódott egy ház falának. Rufus élete egyre rosszabb lett. Az iskolában nem voltak barátai és a legtöbben utálták. Apja, ha éppen nem ivott őt verte. Végül megszökött és az utcán napról-napra élt. Abból próbált megélni, amit mások zsebeiből halászott ki. Egyedül volt így bujkálnia kellett a bandák és a rendőrök elől. Ez így ment 21 éves koráig, amikor az utcán összetalálkozott a nála két évvel idősebb Callaghanel.
Könnyűnek látszik. Gondoltam magamban. Miközben óvatosan figyelgettem a célpontomat. 175-180 centi lehet, nem túl erős testalkatú és a kabátja bal zsebében ott lapul az, amiért figyeltem. A pénztárca. Pár megálló után a busz megáll, és ő elindul az ajtó felé. Most kapom el. Felálltam és odaálltam volna a háta mögé, hogy kényelmesen elérhessem a zsebét de, egy öregasszony előbb ért oda így nem férkőzhettem elég közel hozzá. A francba. Akkor követem és meglátom még mi lesz. Követtem a zsebemben, pedig egy 10 centis kés várta hogy használják. Nem akarom bántani csak megijeszteni. Jó negyed órán keresztül sétáltunk, amikor befordult egy szűk sikátorba. Na majd most. Megmarkoltam a zsebemben a kést és utána mentem. Felém fordult.
- Miért követsz? – A kezemben már ott volt a kés. Alig kétlépésnyire állt tőlem de nem láttam félelmet a szemében. Kicsit elbizonytalanodtam.
- Szerinted miért követlek? - Mondtam neki. – Add ide a pénztárcádat, és akkor talán nem vágom át a torkodat.
- Nesze. – Felém, hajította és a lábam előtt ért földet. Nem hajoltam le érte.
- Jól van, elmehetsz. – Intettem a késsel de nem mozdult. Odaugrott mellém ez váratlanul ért. Elkapta a kést, fogó kezemet és a másikkal a gyomromba ütött.
- Tőlem nem lopsz haver. – Ellökött és kicsavarta a kezemből a kést. – Lassú vagy. Na gyere.
Ettől még jobban meglepődtem.
- Ki vagy te?
- Szerinted? Ez itt az én terepem. Na kelj fel. – Felém, nyújtotta a kezét. Én megfogtam és segített felkelni.
- Segítek neked, ha te is segítesz nekem. – Mondta, aztán visszaadta a kést.
Callaghan és Rufus jól megvoltak és együtt fosztogatták a járókelőket. Örült hogy végre, életében talán először van egy barátja, aki segít neki. De a „jó” élet nem tartott túl sokáig.
Egy álom. Furcsa. Jó. Az emberek pánikolnak. Egy új erő. A halál közel jár. Felébredtem. A barátom ott állt mellettem.
- Gyere gyorsan. – Azok a valamik már a város határán vannak. Nagyon ideges volt.
- Nyugi minden rendben lesz.
- Megőrültél?
- Nem. De úgy érzem, hogy nem lesz baj.
- Haha jó vicc. – Mondta kicsit hisztérikusan.
- Várj meg itt. – Azzal elrohantam. Kiléptem a romos raktárépület kapuján, ahol bujkáltunk. És elindultam. Nem tudtam merre. Csak a megérzéseimet követtem. Végül azt vettem észre, hogy valahogy kiosontam a várost védő katonák között. És szembetaláltam magam az egyik lénnyel. Nem éreztem félelmet csak álltam és néztem. Vajon miért bántják őket az emberek? Hiszen nem csinálnak semmi rosszat. Nem bánt csak néz. Bár a szemét nem látom. Újra éreztem azt, amit álmomban. A királynő. Már értem. Csak azért küzdenek, hogy eltöröljék azt, ami nem idevaló. Erre a világra. És engem kiválasztottak? Maradhatok? Elindultam velük vissza az úton, amin jöttem. Bejutottunk a városba.
- RUFUS! Vigyázz! – Hallottam Callaghan hangját, amikor odaértünk a rejtekhelyünkhöz.
- Callaghan. – Mosolyogtam rá. – Megtaláltam.
- Tűnj onnan te idióta! – Megláttam a kezében a pisztolyt, amivel egyenesen az egyik társam felé mutatott. Elindultam felé.
- Mit csinálsz? Nem bántanak.
- Te megőrültél. – Szinte teljesen lebénult. Elejtette a pisztolyt és hátrálni kezdett. Lehajoltam a pisztolyért és tovább mentem felé.
- Ne dühítsd fel őket. Nézd, ahogy odakint az életükért futnak. – Mutattam ki az egyik törött ablakon, ahol az emberek sikítva menekültek.
- Te őrült vagy. HÁT MIT CSINÁLSZ!? – Ordította felém.
- Most megbűnhődnek. Gyere. - Felé nyújtottam a bal kezem, ahogy egyszer ő is a pisztolyt leeresztettem. Még mindig mosolyogtam.
- HAGYJ BÉKÉN! – Ordította és rohanni kezdett. Két újdonsült barátom idegesen sziszegett. Az arcomról lehervadt a mosoly. Felemeltem a pisztolyt és meghúztam a ravaszt. A golyó a bal lábát találta el. Hasra esett. A hátára fordult.
- Kérlek, ne tedd ezt. – Megfordultam és két társam elindult. Szomorú voltam. De nem nézhettem vissza.
- Te őrült vagy. – Kiáltott még utánam. A lábam mellett átsurrant egy kis lény. Az új életet hordozza magában. Lassan ráfonódik a múltamra, és belülről fogja elpusztítani azt.
Ezután a teljes káosz következett. Itt már nincs rá szükség. És a királynő által sugallt érzés alapján elindult hogy segítsen neki birodalma kiterjesztésében. Találkozott egy csapat túlélővel, akik egy katona, név szerint James Doyle vezetésével kerestek kiutat. Sikerült egy hajóra bukkanniuk, amivel eljutottak a Gatewayre. Itt tartózkodott sokáig. Alig érezte már a királynője közelségét, de nem akarta cserbenhagyni. Így felszállt egy a Marsra tartó hajóra hogy tovább terjessze. A birodalom határait…
szóval, most cumi van nekem 
Csak hogy ne legyen félreértés. Már régóta érlelődött bennem ez a karakter és ma reggel végre megjött az ihlet. Már régóta ki akartam próbálni magam a másik oldalon is. De szerintem se az alien se a predator nem menne túl jól nekem így maradt a spears.