Aetheris (TF-ALPHA-1 CARGO-CRAWLER)

Ismét az a hang. Éles sivító hang, miből volt már részed egy életre is elegendő. Agyadban viszont ott van a magva annak, hogy ez a jó pár nap és a horgász kiruccanás csak kis ízelítő volt az idegenektől nyüzsgő tíz fogásos vacsorához. Előételt még fel sem szolgálták.
Ez lenne akkor az előétel? Vagy te lennél az?
Ismét felsivított a hang, közvetlenül a hátad mögött, mellé pedig meleg párat éreztél a nyakadon. Ám a jellegzetes avas szag elmaradt. Ebben csak rozsda van.
Hát igen. Hajó vizes rendszerét le kéne ellenőrizni. Egyik cső elrepedt, a szelep pedig nem bírja ki a túlnyomást, így időnként kienged nagy nyomáson némi forró vizet, mi a repedésen át sivítva tőr ki.

Óvatosan haladtam előre egy pillanatra sem engedve le a fegyverem. Egyre hangosabban és közelebbről hallottam a sivítást, amitől felállt a szőr a hátamon. Nagy hazugság lenne azt mondani, hogy a hang kellemes emlékeket ébresztett bennem ennek ellenére nem álltam meg. Ha a hajóra sikeresen feljutott valami, akkor jobb lesz minél előbb kideríteni, ugyanis nem szívesen feküdnék le, míg biztosan nem vagyok egyedül.
Lassan haladtam a folyosón már egy ideje elhallgatott bármi is volt az. A baj csak az, hogy nem tudtam pontosan honnan is jöhetett. Hiába meresztettem a szemem a lámpák gyenge fényében semmit sem láttam a folyosón. Ekkor viszont ismét felsivított a hang méghozzá ezúttal közvetlen közelről. Több se kellett nekem. Egy szempillantás alatt megpördültem és meghúztam a ravaszt. A fegyver dördülése és a fémről lepattanó golyó hangja erős visszhangot vert a hajón.
– Hogy az a… - kezdtem hosszas káromkodásba, ahogy felismertem a „támadómat”. visszalöktem a fegyvert az oldalamon üresen fityegő tokba miközben a számat tovább jártatva, elkezdtem felmérni a károkat. A golyó azon kívül, hogy kicsit megkarcolta a falat nem sok kárt tett, viszont a csövet nem ártana befoltozni legalább ideiglenesen. El is indultam egy kisebb tároló helyiség felé ahol többek között a szerszámokat tároltam és ha sikerült akkor megpróbáltam befoltozni a repedést.
Hiába derült ki hogy csak a paranoia kezd túlságosan elhatalmasodni rajtam ettől nem lettem nyugodtabb. Ingerülten lépkedtem a hajó fedélzetén miközben feszülten figyeltem a hajó zajait, hátha egyéb meglepetésekkel is szolgál időközben. Mondjuk még egy pár repedt csővel…

Lábak közt elrohanó patkányok mennyire meglepetések? Ezek a „kis” fertőhordozók nem csak a tengerjáró hajók elmaradhatatlan kéretlen kellékei, de az űr átszelő hajóké is. Potyautasok éppen, mint valami nagyobb kitinesebb lények. Ám ezek legfeljebb felzabálják az éléskamrát, a kávészemek közé ürítenek és maximum elkapsz valami halálos betegséget. Majd ha a betegségbe kinyúltál, akkor csócsálják meg az agyad.
Aranyos kis jószágok, leszámítva hogy mindent felélnek. Jószágok, több is van és egy csoportban rohantak el a lábad közt. Ember azt hinné, hogy süllyed a hajó és magasabb részre menekülnek. Ám ez egy űrhajó.
Akkor viszont mi késztetheti őket, hogy versenyesdit játszanak előtted?

Alig tettem meg pár lépést mikor megláttam magam előtt a seregnyi kis bosszantó emlőst. Nem elég hogy kipusztíthatatlanul belerágták magukat a hajómba, és mindent megrágnak, de még felvonulást is tartanak az orrom előtt!? Dühösen rúgtam bele az egyikbe, amelyik túl közel rohant a lábamhoz és repült pár métert, csak hogy kaparászva próbálja meg aztán utolérni a többit. Feszülten sétáltam tovább a szokatlan jelenségen gondolkozva. Az a baj hogy egyáltalán nem volt megnyugtató a dolog. Remélem, tényleg csak kezdenek elszemtelenedni és nem valami más elől rohannak ennyire. Mindenesetre azt hiszem végleg döntésre jutottam. Muszáj lesz bővítenem a legénységet egy pár macskával. Azt hiszem már elértük azt a pontot, ami több a soknál. A csapdákat már röhögve kikerülik és már lassan ennem se lesz mit, mert mindent megesznek előlem.
Haladtam lassan a hajó hátsó részei felé végig magamban morgolódva. Menet közben elzártam a vizet a törött csőben hogy ne sivítson tovább, míg ki nem javítom. Azonban nyugtalanított a furcsa népvándorlás így inkább arra mentem amerről a patkányok jöttek, hogy kiderítsem miért is érzik rosszul magukat az én luxushajómon. Legalább Lucy itt lenne, hogy hátraküldjem körülnézni, míg én kijavítom a csövet…

Még néhány patkány elrohant. A cinkes az egészben, hogy feléd rohantak és melletted illetve lábaid közt rohantak el. Vagyis számukra te kisebb vagy éppenséggel nulla veszélyforrás vagy, mint az mitől elmenekültek. Bár hozzá tartozik, hogy patkányok közt volt egy valami is. Valami gyíkszerűség, szájában egy tasakkal. Egy pépes űrhajós kajával kevesebb, gyík nasi lett.
Valami furcsa hang ütötte meg a füled. Mintha motyogás lett volna. Hanghoz valami furcsa szag is társult mitől gyomrod táncolni kezd a látásoddal együtt. Két szemedet az agyad nem tudja koordinálni és kettősen látsz. A gyomrod pedig ami van benne, azt küldeni ki a kinti világba.

Lassan haladtam hátra de a népvándorlás továbbra sem maradt abba. Egyáltalán tudomást sem vettek rólam és egyre jobban idegesített a dolog. Nem is tudtam, mit találnék szívesebben. Végzetes meghibásodást vagy valami ocsmány dögöt. Amilyen helyzet uralkodott a bolygón nem lennék túlzottan meglepve. Bár, talán ha egy falkányi macska jutott fel valahogy a hajóra az is magyarázatot adhatna a jelenségre és sokkal kellemesebb fejleménynek bizonyulhatna. Azonban attól tartok a két rosszabb közül lesz valamelyik. Hiába néztem át a hajót felszállás előtt, itt mégse stimmel valami.
Hirtelen furcsa hang ütötte meg a fülemet és az egyik pisztolyom már a kezemben is volt. Mintha valaki motyogna valamit. Léptem előre még kettőt és a legocsmányabb szag töltötte meg az orromat, amit valaha is éreztem. Szabad kezemet az arcom elé kaptam, ahogy hirtelen forogni kezdett velem a világ és a szűk folyosó fém falának dőlve próbáltam talpon maradni és nem elhányni magam. Öklendezve, szédelegve próbáltam bemérni a szag forrását felkészülve rá, hogy bármilyen mozgást is látok rögtön lőni tudjak. Bárminek is van ilyen szaga, ha még mozog, meg akarok bizonyosodni róla, hogy többet ne tegye…

Föld mintha megmozdult volna, vagyis az űrhajó fémrács padlózata. Éppen hogy megőrizted az egyensúlyodat. Nem a padló mozdult meg. Bele léptél egy csúszós mégis ragacsos valamibe. Ez bűzölög ennyire. Szag, állag és kinézet alapján ez bizony ürülék. Jó talpnyi.
Motyogáshoz hasonló hangot lábak dobogása követte a fémpadlózaton. Távolodik. Ehhez valamiféle vihogó hang is párosul. Ürüléken vihog, vagy azon, hogy a folyosó világítása kikapcsolt? Jól ismered a hajót, nem ment ki semmi biztosíték, nem szakadt el semmiféle kábel. Világítás szimplán le lett kapcsolva.

Kicsit megcsúsztam a bűzös trutyiba lépve, de persze nem annyira, hogy elveszítsem az egyensúlyomat. Magamban szitkozódva húztam végig a talpamat a rácsos padlón, hogy a nagyjától megszabaduljak, mikor nem túl messze meghallottam a lény hangját. Két kézzel tartottam a pisztolyt a hangok irányába, de mielőtt megláthattam volna a gazdájukat a fények lekapcsoltak. Lassan hátrálni kezdtem vissza a híd és a kabinom irányába, ahonnan jöttem. Az utóbbi volt közelebb és először azt is céloztam meg. Menet közben a pisztolyt végig az orrom előtt tartottam, hogy rögtön lőni tudjak, amint gáz van és feszülten figyeltem minden apró jelre, ami elárulhatja egyrészt, hogy mivel van dolgom, másrészt pedig, hogy éppen merre jár. Ha a következő pár métert sikerült gond nélkül megtennem, akkor ballal a falon lévő kapcsolóra vágtam, hátha sikerül feléleszteni a lámpákat, de akármi is legyen az eredmény nem álltam meg, csak lassan, csendesen hátráltam tovább.

Lámpák felvillantak. Semmit nem világítottak meg mi furcsa lenne, csak egy gőzölgő ürülék halmot a lábnyomoddal benne. Meg a nyomokat, hogy a talpadon hoztál útravalót. Alig éget kicsit a villany mikor ismét lekapcsolódott. A túlsó oldalon lévő kapcsolót birizgálja az a valami.
Ha újra megpróbálod felkapcsolni ismét lekapcsolja feltehetően az ürülék gazdája. Nem egy hétköznapi hajópatkány az már biztos, ez ellen még macska sem lenne elég. Talán ha lenne macskád, már nem lenne és pici macska csontok is lennének az ürülékben.


// Bocsi a késlekedésért, a neked szán mesélő… eltűnt. Ezért inkább írtam én. //

Alighogy felkapcsoltam a lámpákat az a valami már le is kapcsolta. Célra tartottam a pisztolyomat és ismét rátenyereltem a kapcsolóra. Ahogy sejtettem, a potyautasom ismét lekapcsolta, de abban a pillanatban, ahogy a fények kialudtak, meghúztam a ravaszt.
Ismertem a hajómat, mint a tenyeremet és ez elárulta nekem, hogy merre rejtőzik. Egyenesen a kapcsoló irányába céloztam. Arról álmodni sem mertem, hogy ezzel el is intézem hiszen magát a lényt de ha sikerülne egy kicsit is megsebeznem, vagy ráijesztenem, már jobban is érezném magam, és ha ettől még valami hibát is elkövet, ami az én malmomra hajtja a vizet, az még jobb.

Golyó gellert kapott és pattogni kezdett a kopott fém falakon. Majd valamit átfúrt, mi fel is robbant. Egy porral oltóval kevesebb, egy barna folttal több a felső ruházaton.
Míg a golyó pattogott, valami megdobott valami bűzös dologgal. Lehetett hallani a rohanását a fém padlón az ürülék halomhoz. Hát, neki is van „fegyvere”. A dobálózó már nincs a közelben. Dobás után elszaladt a sötétben.

– A jó édes... - kezdtem el negatív jelzők sokaságával teleaggatni a lényt és családfájának tagjait a történtek hatására. Az egyetlen pozitívum talán az volt, hogy jobbnak látta eliszkolni, így simán eljuthatok a kabinomig. A fegyvert ugyan nem engedtem le és továbbra is figyeltem, hátha vissza szándékozik térni, de közben sietősen haladtam a célom felé. Ha gond nélkül megérkeztem, akkor rátenyereltem az ajtót nyitó gombra és céltudatosan az egyik laza fémlaphoz léptem és ahogy letéptem, láthatóvá vált a kisebb szekrény méretű rejtett rekesz, benne a seregtől elcsent M41ACM-el és a hozzá tartozó tárakkal amiket sietve magamhoz is vettem. Ha ezt sikeresen elintéztem akkor a pisztolyt az övembe tűzve, immár komolyabb tűzerővel indulhattam a kabinom ajtajától csak pár méterre lévő híd felé.

Kecsappal volt összekenve a kabin ajtó. Meg valami brackeni hal kibelezve az ajtó előtt. Bent viszont rend volt. A hídon a helyzet nem volt felhőtlen. Poroltó tartalma szétfújva az egész hídon. Ám más nem volt. A hajó kamerái működnek. Végigzongorázva a kamerákon látható, hogy az egész hajó finoman szólva le van lakva, mint egy öt napos vedelő metál buli után. Egyik képen egy sötét árny suhant le a szerviz terembe.

A fegyvert felkapva, már indultam is vissza a folyosóra, - menet közben belerúgtam a halmaradványba, ami készségesen engedelmeskedve a fizika törvényeinek, úszni kezdett a levegőben. - onnan pedig egyenesen a hidat céloztam meg. Sietősen de sokkal magabiztosabban tettem meg a rövid utat és gondosan bezártam magam mögött az ajtót. Ezek után a hajó vezérlőpultjához léptem és gyorsan végigpörgettem a pár belső kamerát és az egyiken azt hiszem meg is találtam a lényt. Elégedetten konstatáltam, hogy kellően messze van tőlem, így rögtön hozzá is láttam a tervem utolsó előtti fázisához.

Gyorsan peregtek az ujjaim a billentyűzeten, ugyanis pontosan tudtam mit várok a hajómtól és azt is, hogy hogyan fogja azt megtenni nekem. Ha minden jól ment akkor hamarosan a híd kivételével a hajó teljes területén megkezdődött a dekompressziós eljárás és ugyanakkor az összes ajtó is bezáródott. Így aztán feszegetheti az ajtókat, vagy nyomogathatja a gombjaikat, azok nem fognak kinyílni - hacsak nincs valami hacker tudománya, amivel szemben erős kételyeim vannak.

Ezután pedig, a fegyveremet jobb kezembe fogva és a vállamhoz támasztva figyelem tovább a képernyőket, hogyha mégis megtalálná az utat felém, akkor gyorsan reagálhassak. Bal kezemmel pedig a kamerák képeit váltogatom, hátha felbukkan valamelyiken.

És… semmi.
Talán már egy óra is eltelt, de semmi változás nem volt. Leszámítva egy patkányt, ami az egyik ajtót kaparja, mert eddig ott át tudott jutni, most meg nem. Biztonsági ajtót bizony át nem fogja tudni kaparni.
Kamerákat nézve már előre lehet készülni, hogy mennyire is le van lakva a hajó. Egyik kamera képen egy széttépett pornóujjság foglalja el a központi helyet. Vajon kié is volt… Vagy a gyanúsan nyálkával teli kávéscsésze. Bármi is ez a lény, mesterien tudja, hogyan kell az undorítódolgokat felhasználni a kapitány ellen.

Nem mondom, hogy repült az idő, de azért érezhetően mozogtak az órák mutatói. A lény teljesen eltűnt a szemeim elől, hiába váltogattam pár percenként a kamerák képeit. Talán már meg is döglött valamelyik sötét sarokban, tovább büdösítve a hajómat. Nem ártana kicsit fejleszteni a hajón. Mondjuk egy pár automata fegyvert el tudnék rajta viselni, de amilyen bevásárlólistát én itt össze tudnék írni, azt nem bírná a zsebem. Valahogy az a sínágyú, amitől korábban olyan biztonságban éreztem magam, már közel sem nyújt kielégítő védelmet. Amilyen paranoiás lettem az utóbbi időben, azt hiszem csak akkor lennék nyugodt, ha a hajó burkolata fegyverekből és a mostaninál tízszer vastagabb páncélból állna.

Üveges tekintettel meredtem a képernyőre, gépiesen nyomkodva a gombot. Csak a furcsa kaparászás rántott vissza a valóságba. A hang irányába fordultam és rögtön megállapítottam, hogy mivel is van dolgom. Legszívesebben felkelnék és egy jó nagyot belerúgnék a potyautas négylábúba, de kivételesen békén hagytam. Most egy nagyobb vadat kell leterítenem. Visszafordultam a géphez és ezúttal egy másik kijelzőt jelenítettem meg, hogy lássam, mindenhonnan rendesen ki lett-e szívva az összes levegő. Ha igen akkor is még a biztonság kedvéért várok egy-két órát, tovább keresve a lény nyomait a kamerákon. Eddig csak egy olyan lénnyel találkoztam ami huzamosabb ideig bírta levegő nélkül, de biztos vagyok benne, hogy most nem egy „bogárral” hozott össze a sors, így valószínűleg nem is olyan strapabíró.  

Levegőtlenítés. Van valami, amit nem lehet. A mentő egység. Annak különálló rendszere van és nem is lehet kiszippantani a levegőt belőle. A számítógép jelentése szerint pár perccel a levegő kiszipolyozásának megkezdése előtt zárult be az ajtaja. Belülről csukták be. Belül nincs kamera, küldő kamerán meg nem lehet belátni mi is van ott.
Elvesztegetett idő.