Hegyek által ölelt kanyon

Hatalmas robbanás remegteti meg a folyosót. Lance sejti, hogy a kőtörmelékek nem állíthatják meg a dögöket, mert azoknak van két kezük, amivel simán beáshatják magukat. Folyatta az útját, és remélte, hogy a turániak legalább őrséget állítanak oda.
Bár ilyen felelőtlenség nem volt jellemző ezekre az emberekre.
A falakon nem látott sem golyónyomokat, ahogy a padlón fekete foltokat sem, de erre jártak katonák, ez tanúsították az elhelyezett lámpák. A folyosó három irányba ágazik. A tudós megropogtatja a nyakát, és belép az egyik szélső elágazásba. Egy hatalmas teremtmény félig elporladt csontjaira bukkan. Körbejárja a maradványokat, próbál rájönni arra, hogy életében hogy nézett ki a teremtmény, azonban nem ment. A padlón lévő savmarta nyomok arról tanúskodtak, hogy felvette a harcot a xenomorphokkal, de ő húzta a rövidebbet.
A következő termet veszi szemügyre, ami talán régen lakóhelyiség volt, teljesen érinthetetlenek tűnt. A harmadik helyiségben azonban megtette élete szó szerinti legnagyobb felfedezését. Egy több méteres teremtményre bukkant, amely már halott volt, és egy kádban feküdt, vagy összeolvadt vele. Az óriási lény mellkasán egy jókora lyuk tátongott, valószínűleg a xenomorph itt ette ki magát. Hátralépett, és halkan mondogatni kezdte.
- Jó, három szoba van, amelyben laktak, két lény halott, a harmadik pedig - kezdett el magában beszélni, ekkor eszébe jutottak a falba karcolt jelek. - Valószínűleg nem itt halt meg, talán elhagyta a bolygót, vagy valamilyen más módon halt meg. Mi van ha ő karcolta oda őket, és megőrült?
Megpróbálta kizárni azt a lehetőséget, hogy a harmadik űrutas talán nincs életben, eddig ment is. Azon kapta magát, hogy elindult visszafele a többi katonához, hogy beszéljen a szamurájjal. Erről az információról tudnia kell.
Az sem hagyta nyugodni, hogy a turániak nem csak az idegenek, hanem valami más ellen is felkészültek.

Lance üres és néptelen folyosót hagyott legutóbbi itt jártakor, azonban ahogy visszaért, mindenki csatára készülödött. Tele volt az egész katonával, mindenki elmélyülten dolgozott valamit. Aknákat, lövegeket és valamiféle csapdákat telepítettek, de sok helyen fel voltak állítva akadályok.
Hasonlóak mint Londonban, a Föld kiürítésénél. A professzor inkább nem mert arra gondolni, hogy hány barátja maradt ott az elbukott világon, ahogy arra se, hogy hány végezhette holtan vagy sokkal rosszabbul.
Ekkor eszébe jutott egy lány. Amelie, az egyik növendéke. Eszébe idézte a vállát verdeső vörös haját, és sportos alakját. Nem tudta, hogy ki jutott e a Földröl vagy sem, csak annyit tudott, hogy igazi skótként harcolt a kijutásnál.
Ott hagyta a folyosót, próbált nem arra gondolni, hogy a turániak talán a szemük sarkából figyelik. Mintha csak fenyegetésnek tartanák. A szamuráj nem volt a pentagrammánál, így Morrownak fel kellett lifteznie. Amelie-ről azonnal visszakanyarodtak a gondolatai az eltűnt idegenre. A legvalószínűbb, hogy már nem él.
Nem ismerte ezeknek a lényeknek az élettartamát. A szamurájra és a többi katonára a szálláshelyen talált rá. A férfi már megszabadult a páncéljától, az arcát tiszteletetparancsoló sebhelyek szelték át.
Sok csatát megjárhatott és túl élhetett, mindezt úgy, hogy a fejét nem takarta sisak. Morrow kihúzta magát és odalépett a férfihoz.
- Uram, felderítettem a területet, és megtaláltam három olyan szobát, amely lakóhelyiség volt. Csak kettőben találtam holttestet, a harmadik, érintetlen szobában nem volt. Az én véleményem az, hogy talán már nincsen életben, de azok a vésések a falon elég frissnek tűntek. Lehet, hogy még itt bújkál valahol - mondta, próbálva határozottságot csempészni a saját hangjába. Ez nem valami jól.

Szamuráj sokáig hallgat, legalább egy percig, mire méltóztatik válaszolni a tudósnak. Morrow elgondolkodik, hogy ezek a fickók tényleg egy teljesen más kultúrát képviselnek, mint a többi emberi nagyhatalom.
A fickó elmondta, amire Morrow elsőre bizony nem gondolt. A hangárban csak úgy tudtak leszállni az űrhajóikkal, hogy más űrjármű nem volt ott. Azért biztos ami biztos elküldött pár kutászdroidot, hogy azok felderítsék a létesítményt.
Morrow nem látta a fickón az idegesség semmilyen nyomát. A fenébe, mintha végig egy androiddal beszélt volna. Lehet, hogy az is volt, akit annyira emberire programoztak be, hogy az büszkén viselte a sebhelyeit.
Legbelül felkacagott, miközben állta a szamuráj pillantását. Az megkérdezte, hogy hogyan lehetne meghatározni a szilánkok korát. Morrow széttárta a karjait.
- Elviekben ez az egész hely szerves, de nem hiszem, hogy lenne önöknél egy olyan gép, amivel ezt meg lehetne határozni. Mondjuk alternatív megoldásként arra gondoltam, hogy az egyetlen olyan lény csontjait használnám, ami a bomlás jeleit mutatja. Azt lenne jó megtudni, hogy ez a hely mennyire volt izolált az utóbbi pár ezer évben, mennyire más a légköre, mint a Ryushi többi részének, ilyesmi.

Morrow bólintott. Úgy festett, hogy ezek a turániak mindenre gondoltak, végül is hatalmas szerencséje volt, hogy pont most kapott egy rádiókarbonos kormeghatározó gépet. Közben a katonák berendezkedtek a szálláson.
Még csak pár poszter kellett a falra, egy pálma a sarokba, valamint egy filmlejátszó, és már is otthonosabb a hely. Persze ott volt egyetlen kényelmetlenséget jelentő dolog, hogy a turániak bizony csatára készültek.  Elhagyta a termet, és visszaindult arra a helyre, ahol a hatalmas termetű idegen maradványaira bukkant.
Elég csont, vagyis szerves anyag lesz ahhoz, hogy kormeghatározást végezzen a géppel. Néhány ezer év tévedés ide vagy oda, de ez még elfogadható. Elindul a szoba felé, remélte, hogy tud szerezni egy ép csontdarabot. Elsietett a csatára készülő katonák mellett, és visszaért arra a helyre, ahol a halott idegeneket találta. Azt a szobát vette célba, ahol a félig szétporlott csontvázra is rábukkant. Keresett egy nagyobb csontdarabot, amit alávethet a vizsgálnak és egy műanyagzacskóba süllyesztette, utána visszatért a hangárba, hogy igénybe vegye a gépen lévő műszert.
Kiváncsi volt, hogy milyen eredményeket fog elérni.

Morrow leguggol a halott idegen mellé, és megérinti a bal karját. Az pillanatok alatt megremeg, és porrá omlik. A régész felpattan, pislog párat. A legrosszabbra készül, arra vár, hogy ezzel aktivált valami csapdát, vagy talán maga a lény ébred fel, vagy elfog kapni valami fertőzést.
Fúj egyet, aztán újra neki lát, hogy mintát vegyen a holttestből. Óvatosabban közelít felé, belenyúl a lény mellüregébe, és turkálni kezd benne. A száraz testszövetek kényelmetlenül ölelték körbe a karját. Egy szerv, amely a markába került, többször is darabokra tört, de végül sikerült kirántani egy bordát, rajta néhány szövetdarabbal.
Visszatér a csarnokba, egy katona megmutatta, hogy a Crawler osztályú hajóban van a műszer. Morrow felmegy a fedélzetre, és meglepetten látja, hogy az bizony még be van dobozolva. A régész kifújja a levegő, magában káromkodik egyet, és elkezdi összeszerelni a gépezetet. Végül is értett hozzá, ezerszer használt már ilyet az ásatásokon.
Volt ideje elsajátítani az összeszerelését, ha sikeresen összeszerelte, úgy döntött, hogy kipróbálja a gépet. Tesztként egy apró szövetdarabot rakott bele. És imádkozott, hogy ne csessze szét. Nem akart visszamenni a hullában turkálni.

Morrow ott marad, és figyeli, ahogy a gép megkezdi a cafat analizálását. Hamarosan kijön az első eredmény, ami szerint a teremtmény Jézus születése előtt 10 000-200 000 között halt meg. Elgondolkodik, hogy a tanulmányai szerint ezekben az időkben mi lehetett a Földön.
A homo sapiens megkezdte a bolygó meghódítását, eljutott Ausztráliába és Amerikába, mikor is ezek a lények már benépesítették a csillagokat, ha csak nem a Ryushi az ő szülőviláguk volt, de a romokról szóló hírek alapján több világon is elterjedhettek.
Morrow bólintott, felírta az eredményt.
Ekkor felpillantott, és meglátta, hogy az eredmények hirtelen változni kezdtek, 134 000 és 82 000 között, jó a komputer pontosít, aztán hamarosan megáll, 116 000 és 96 000 között.
Megdörzsölte az állát, és felírta a pontosabb eredményt, ez nem volt olyan ősi, mint az első eredmény, de még így is érdekes feltevésekre jutatta Morrowot.
Lehet, hogy ezek a lények már egyszer jártak a Földön? Eszébe jutottak bizonyos prekolumbán ábrázolások, ahogy a hindu Ganesa isten is. Ezeket gyorsan lejegyezte egy papírlapra és a zsebébe dugta. Kifújta a levegőt, és mikor befejezte a jegyzetelést, úgy döntött, hogy felmegy a többiekhez, megéhezett a munkába, hátha jut neki a fejadagból. Elindul a folyosón, megállítja az első arra járót , és megkérdezi tőle, hogy hol van a szamurájpáncélos.
Hozzászokott már, hogy a turániak milyen... őszinték.

Morrow rájött, hogy a turáni tengerészgyalogság legyen akármilyen hatékony, de bizonyos tagjait az se érdekelné, hogy ha a parancsnokukat elnyelné a föld. Végül kiderült, hogy a szamuráj a felszínen van, így az archeológus is oda vette az irányt.
Ahogy kilépett a létesítményből, a két nap fénye a szemébe tűzött. Gyerekkorában sokszor látta a Csillagok Háborúját, akkoriban még nem gondolta, hogy a Tatuinon köt ki. Végül is érdekes a párhuzam, mindkettő egy elmaradott farmervilág, néhány farmerral, egy nagyobb űrkikötővel... csak annyi volt a különbség, hogy a Ryushi-t megszállták a démonok, míg a Tatuin.
Hát az egy kitalált bolygó volt.
A merengéséből egy mesterlövészpuska vékony dörrenése zökkentette ki. Valószínűleg egy mesterlövész lőtt ki egy közelbe ólálkodó idegent. Egy sorozat többször is elhangzik, ahogy a dögök egy-egy felderítője közelebb lép a turániak arcvonalához. A régész nyugalmat erőltett magára, és tiszt keresésére indul.
Csak nem fog most egy támadás bejönni, hisz a tengerészgyalogosok a kezükben tartják a helyzetet.
A szamurájt hamarosan megtalálja, a férfi egy távcsővel figyeli a kanyon keleti részét, ahol valószínűleg a xenomorphok rejtőznek. Morrow megáll a háta mögött, és megszólal.
- Elnézést, hogy zavarom, de megvan a maradványok kormeghatározásának az eredménye.
Kivárja, hogy a szamuráj végezzen a megfigyeléssel és figyelmet szenteljen neki. Ha ez megtörténik, akkor a férfi felé nyújtja a papírt.
- Ez a létesítmény idősebb az egyiptomi piramisoknál és a Stonehenge-nél is - ekkor eszébe jut, hogy a Ganesáról készült jegyzetek is rajta maradtak a papíron. Másvalami is az agyába ötlik.
"Miért pont Indiával kapcsolatban bukkanok nyomokra?"

- Elnézést, néha annyit gondolkodok, hogy kicsit túlpörögnek a fogaskerekek - válaszolta Morrow, miközben visszavette a papírt a szamuráj kezéből, és jobban megnézte. Szóval azt már tudja, hogy mikor halt meg, és megközelítőleg, hogy ez a hely hány éves lehet.
De ezt a bomló tetemből következtette ki.
A katona visszatért a teendőihez, és a tudós is úgy döntött, hogy folytatja a munkát. Itt volt az ideje, hogy rájöjjön a hely rendeltetésére. Arra rájött, hogy a kanyont egy folyó vágta ki annak idején, tehát a Ryushi egykoron egy zöld világ lehetett, hasonlóan a Földhöz. Elgondolkodva tekintett végig a fennsíkon, a sziklák álcázták a hatalmas létesítményt, amely azt a fennsíkot vágta ketté, amely egykoron talán sziget lehetett a folyóban. Morrow megdörzsölte az állát, és összecsapta a kezét.
- A vízhez lehetett köze! - kiáltotta, és visszatért a létesítménybe. Azt gondolta, hogy a lebegő gömbök valahogy kapcsolatba állnak az építmény eredeti rendeltetésével. Visszaindult a pentagrammás terembe. Ha visszatért, jobban szemügyre veszi a gömböket, közben azon gondolkodott hogy mászhatna közelebb hozzájuk.
Csak erőltette a szemét, hátha rájön, hogy miből készülhettek.

Arra jött rá, hogy az energiagömbök felszíne nem homogén, hanem a díszitései hasonlítanak a falak diszítéseire, valamint annak az anyagára is. Csak nem jött rá a rendeltetésükre ennyiből, csak annyira, hogy a helyet müködtető teremtmények hozták létre.
Soványka eredménynek tűnt...
Tűnt? Az is volt! Jó lett volna benézni a gömbök belsejében. Morrowot kezdte bosszantani, épp úgy ahogy az azokat tartó energiamező zümmögése is. Igen, annyira koncentrált, hogy a katonák által keltett zaj mögött meghallotta az energiaoszlop zümmögését.
Mint valami megmentő egy kutász repült be a csarnokba, átsuhant a mezőn, lelassult és nekirepült a falnak. Morrow már mozdult volna, hogy felvegye, de egy másik katona gyorsabb volt.
~Ha sikerülne megszerezni a szonda információt, akkor talán kiderülne, hogy mi is van a gömbökben.~
Berakta a ládába és odébbállt. Morrow nem akart engedély nélkül hozzányúlni a turániak cuccaihoz. Követte a katonát, és mikor beígérte, megszólalt.
- Egy pillanatra, láttam ahogy a szonda nekirepült a falnak és elég jó állapotban volt. Tudja, nekem az a feladatom, hogy megtudjam mire való a gömb. Elkérhetném a szondát? És megkérdezhettem, hogy mit kell tudni erről a kutásztípusról? Csak ennyit, ha ismerem, akkor betudom üzemelni és ígérem nem zavarom tovább.

Morrow kifújja a levegőt, visszanyeli az agyába megjelenő ezernyi goromba választ, és válaszol a turáni tengerészgyalogosnak. Kicsit kezdi bosszantani ezeknek a népeknek a viselkedésmódja. Valószínűleg mielőtt végigmondanának egy mondatot, biztos megisznak egy kávét, aztán elszívnak egy cigarettát.
- Jó, tudja nekem az a feladatom, hogy megtudjam, hogy azok a lebegő gömbök mire valóak, és talán a szonda adatai, ami átrepült az energiamezőn sokkat segíthetnének a kérdés megválaszolásában. Jó, elnézést.
Látja, hogy a katona odamegy a társaihoz, valószínűleg szólt, hogy figyeljék. Jó, nem bíznak meg benne. Jogosan, mivel valószínűleg nem tudták, hogy őt miért is küldték ide, vagy hogy ki.
Na azt ő se.
Visszatért a hálókörletbe, és elhozta a komputerét, aztán mikor visszatért, leült a ládához, de úgy hogy a katonák szeme előtt legyen, elővette a kutászt. Közben bekapcsolta a gépet.
Ha az elindult, és nem fagyott ki megint kék halállal, akkor az adatkábellel rákapcsolta a kutászt, és megnyitotta annak memóriáját. Ügyelt arra, hogy semmit se töröljön ki vagy hogy károsítsa a memóriát.
Másolatot sem készítet, az eredményeket a jegyzetfüzetébe írta.

Ahogy számított rá, a komputeren nem volt olyan speciális program amivel lehetséges lenne megnyítni a fájlokat a szonda memóriájában. Morrow társította a fájlokat a jegyzettömbbel, és onnantól átnyálazta azt a 90 oldalt, amiben az ő gépe megjelenítette a cuccot.
Az utolsó néhány oldalon voltak az érdekes adatok. A szonda szerint akár nem is létezhetett volna az erőtér, ami gömböket tartotta. Legalábbis a műszer nem volt olyan fejlett, hogy érzékelje, csak annyi jele volt, hogy néha ugrottak ki az értékek. Morrow azonban tudta, hogy mik ezek.
A jelei, hogy tényleg van ott valami. Olyan, hogy semmi nem létezik, a vákuumot is kitölti valami, jobb esetben a sötét anyag, vagy más dolog, vagy valami más energiamező. Talán itt is erről van szó, ott volt az erőtér. Létezett, hatással volt a szonda műszereire. Felsóhajtott, lejegyzetelte az adatokat, és a végére firkantotta a következtetést.
" Az erőtérnek olyan energia az alapja, amit a műszerek nem tudnak hova rakni. Kvantumfizikus kellene ide."
Morrow kikapcsolta a gépet, leválasztotta a szondát a komputerről, úgy hogy ne sértse az adatokat, de előtte a szöveges fájlt a gépre másolta. Kikapcsolta a komputert, és elindult a szondával a hóna alatt, aztán leült, és figyelni kezdte a lebegő, óriási gömböket.
Volt egy olyan érzése, hogy valami fontosat tároltak bennük. Ami kapcsolatba lehetnek a bolygón lévő évezredes szárazsággal. Talán abban lehet a víz?
Be kell jutnia oda. Odalép az egyik katonához, amelyikkel beszélt a szondáról.
- Elnézést, hol van a parancsnoka? - kérdezte a szamurájra gondolva. Elkell neki mondani az elméletét, és valahogy leszedni vagy bejutni a gömbökbe. - Rájöttem néhány dologra.

A szokásos turáni magatartás. Vagy tesznek egy nagyot a dologra, elvégre csak a főnökük, vagy ő nem érdekli őket. Esetleg az is ott van, hogy a tiszt annyira elfoglalt, hogy ide-oda járkál a bázison. Legalábbis Morrow ezekre gondol, ahogy körbejárja a katonákkat. Az egyiknél azonban választ kap, mikor az beleszól a headsetjébe.
Valami olyan nyelven, amit Lance nem ért. Pillanatok múlva kiderül, hogy a lények tetemeinél van. Morrow kifújja a levegőt és azon kezdett el agyalni, hogy mit kereshet ott a katona. Már indulna, mikor hirtelen sziréna szó kezdett hallatszani, közben vörös lámpa villant fel.
Sokan azonnal a headsetjükhöz kaptak, aztán védelmi poziciót vettek fel. Kiderült, hogy a xenomorphok a berobbantott járaton át ásták be magukat.
Már nem térhetett vissza azon az úton. Egy jó ideig még ott ragadt, mintha az őt kisegítő katuna is tudta volna ezt. Egy üres pisztolyt és két tárat helyezett a dobozra. A tudós szíve hevesebben kezdett el verni, a homlokát kiverte a veriték.
Szóval mégis harcba kell keverednie ezekkel a rémálomba illő lényekkel. Nyelt egyet, a kezébe kapta a pisztolyt, az első tárat.
- Tudom használni, megkaptam a katonai tanácsadóknak járó kiképzést - mondta, próbálva palástolni az ijedtségét, és hátrament. Azért annyira nem volt bátor, hogy az első sorba harcoljon. Behúzódott az egyik láda mögé, és onnan figyelte a bejáratot, hogy mikor fogja az egyik dög bedugni banánforma fejét.

Az ütközet hangjai egyre közelebbről és közelebb jöttek. Carl érezte, hogy a homlokára a veríték vékony filmréteget von. Bejutottak a dögök, közelednek, egyre csak közelednek. Sápadtan látta, ahogy a katonák a headsetjükhöz kapnak.
A fegyverek ropogása, a rovarok halálsikolya és a turániak parancskiáltásai.
A dokk felől egy tucatnyi katona jött, akik azonnal be is pattantak a liftbe és felmentek a felső szintre, ahonnan hallatszott az impulzusfegyverek ropogása. Morrow kifújta a levegőt, nem találta a szamurájt. Pedig itt kellene lennie valahol.
De valamiért a tetemeknél van, és nem érkezett még be. A tetemeknél van, de miért nincs itt? És miért nem hívta őt oda, aki segíthetne megvizsgálni.
Közben az agya lázasan kattogni kezd, végigpillant a termen, hátha valami tervet tudd kikovácsolni. Ekkor látja meg a ládákat.
Egyszerűen olyan sokan voltak, hogy egyértelmű volt a jelenlétük. Szinte a hely részeivé válltak számára. Egy kérdés volt, mit tárolhattak bennük?
Lance odaszólt az egyik katonának.
- Mi van a ládákban? Mindegyikben?

A katonák egy darabig nem válaszoltak, a csatazajra figyeltek, vagy az éterben szálló rádióüzeneteket figyelték. Morrow mintha ott sem lett volna, mintha csak kizárták volna a régészt a katonák a saját, különbejáratú univerzumokból, amiben csak harc, halál és az egyetlen célt a túlélés jelentette.
Morrownak valószínűleg helye sem volt ebben a világban. Az egyik végül válaszolt Morrownak, elmondta, hogy csak felszerelések, alkatrészek, meg kisebb fegyverek.
Valaki a terembe felkiáltott, mielőtt Morrow egy szót is szólhatott vagy észbe kaphatott volna, lövések hallatszottak és egy rovar zuhant a terem közepére. Morrow hirtelen felugrott, és a lényre foga a pisztolyát, de az szerencsére nem mozdult.
A xenomorphot már előbb leterítették. Lance kifújta a levegőt.A katonák ekkor néhány szót váltottak egymással, és az egyikük azt mondta, hogy Morrow keresse meg a kutászgömböket tartalmazó ládát. A tudós bólintott.
- Jó, indulok - mondta, és elindult a ládák között. Elolvasta a feliratokat, hátha valamelyiken jelölték, hogy mi van benne. Mindegyikre vetett egy pillantást, közben az agya valami terven kattogott.
Amiben a kutászoknak is fontos szerepe lehet.

Végigrohan a ládák között, sokuk a rajta lévő felirat alapján kaja van, a többiben meg műszerek, ismerősek és ismeretlenek Morrow számára. Nem filózhat sokáig, sietnie kell. Meg kell találnia azt az egy rohadt dobozt.
Hátha a kutászok megfordíthatják a harc kimenetelét. Valahogy... Nem nagyon tudta, hogy ebben az esetben, hogy lehetne felhasználni.
Mire megtaálta a ládát, már a háta mögött elszabadult a pokol. A fegyverropogás betöltötte a világot, a szeme sarkából látta, ahogy még három xenomorph ugrott  érkezett. Kifújta a levegőt, és már indult is volna a fémláda felé.
Hirtelen egy lény érkezett a tetejére. Először azt hitte, hogy egy hatalmas pók, skorpiófarokkal, de ilyet már látott. A hírekben, egy arctámadó. Elfojtott egy kiáltást, és hirtelen hátraugrott, a pisztolyát a lényre fogta és meghúzta a ravaszt. Közel volt, pontosan a tűzvonalába esett. Elkellett találnia, csak valami roppant balszerencse miatt nem sikerülhet.