Híd

Az űrállomás központja, megannyi monitoron a biztonsági kamerák képei láthatóak.

Amint megérkezik a hídra a késése máris 13 percre nőtt. Út közben el is gondolkodott rajta, hogy mégis hogyan gondolták ezt az 5 perces dolgot. De valószínűleg valamelyik agyatlan bürokrata találta ki a dolgot. Annyira nem izgatja a dolog, hisz lehet kicsit pipák lesznek, de majd csak megbocsátják a vétkeit.
- Parancs szerint jelentkezem a hídon! – mondja a kötelező monológot bármiféle érzelem nélkül.
Fogalma sincs, hogy kihez jött, így nem használt uram, vagy asszonyom megszólítást. Na meg lehet valami céges nagymenő, azoknak meg nem is jár. A végén pedig várja az istenes leordítást, hogy késni mert. Majd végül várja a parancsokat, amiket kapni fog. Habár ez ügyben kissé türelmetlen, hiszen fogalma sincs, hogy miért rángatták ide jól megérdemelt pihenéséből.

Úgy fest, hogy annyira azért mégsem volt sürgős az érkezése, avagy valaki már elhappolta előle a munkát. De egy perces csendes várakozás és diszkrét nézelődés után végre valaki megszólal. Mégpedig egy előtte álló nő. Így, hogy háttal áll neki elég nehéz bármi érdemlegeset is mondani róla, ámbár a hűvös hangja alapján vérbeli és számító üzletasszonyról van szó.

- Igen, késtem. Asszonyom. – ismeri el rettenetes bűnét.

Az ő hangja sem sokkal melegebb, mint a nőé. Majd tekintetét körbehordozza a hídon. Pár tekintet felé villan. Ezernyi érzelem tükröződését látta a többi ott dolgozó arcát, de nem törődött velük. Csupa képmutató kúszómászó, akik igyekeznek egy feljebb és feljebb kapaszkodni a ranglétrán, közben bárkin átgázolva. Sosem tartotta őket sokra. Az ilyenek miatt lett a Föld, maga a pokol. Legszívesebben a legtöbbet összezárná az alienekkel. Hadd tudják meg milyen félelmet szabadítottak el. De nem teheti meg. Így be is fejezi eme gondolatmenetelt. No meg most nekik dolgozik, meg a hozzá hasonlóaknak. Majd a nő feltesz neki egy sor kérdést. Úgy fest, hogy kissé csalódott. Ámbár nem ő az egyedüli.

- Olvasta az aktámat. Tudja, hogy mire vagyok képes, avagy mire nem. Én hiszem, hogy el tudom látni a feladatot, amivel meg kíván bízni. Az, hogy meg is bízik-e vele, már nem az én döntésem, asszonyom. – válaszol a feltett kérdésekre.

Ezek után várja a letorkolást, vagy épp egyéb szavakat. Nem tudja, hogy mire is számítson ettől a nőtől. De érzelmek kimutatására semmiféle képen nem. Úgy fest ő itt a jégkirálynő. A híres, hírhedt Ms. Yutani.

Figyelmesen hallgatja a nő szavait. Egyenlőre nem kíván közbeszólni a monológnak és a Ms. Yutani-n is látszik, hogy nem venné jó néven, ha közbe kotyogna. Az adatokat figyelmesen hallgatja. Majd összegzi magában.

- Tehát a bogarak sorban lecsapnak a külső kolóniákra és tudni akarják, hogyan. Hisz a xeno-k maguktól nem képesek űrutazásra. Legalábbis én így tudom. Biztos, hogy külső segítséget kapnak. – gondolkodik csendben.

Nem akar hamar megszólalni és még inkább magára haragítani ezt a nőt. Hiszen súlyos gondokat okozhat esetleg a Medvéknek. Egy-két küldetés lemondása még a legkisebb gond lenne, de kinézi belőlük, hogy drasztikusabb lépésekre is képesek.

- Szóval, ha jól értem azt várja el tőlem, hogy derítsem ki, hogy mégis miképpen érik el ezt. Mert javítson ki, ha tévedek, de tudtommal a bogarak nem képesek az űrutazásra. Asszonyom. – mondja el a főnökasszonynak a megállapítását.

Majd ezt követően a sor kérdésre is igyekszik válaszolni.Sajnos az előbb kissé elsiette a dolgot, hiszen azt mondta neki, hogy képes azt elvégezni, amit rábíztak. Ez még igaz is lenne, de akkor még nem volt szó a hajóról. Nagyon reméli, hogy a nő nem gondolta komolyan, hogy neki kell átvennie a parancsnokságot a hajón. De sajnos nem tűnik olyannak, mint aki viccelődni szokott.

- Asszonyom. Én gyalogos katona vagyok. Nem arra lettem kiképezve, hogy egy hajót vezessek a teljes legénységgel együtt. Egy négy, maximum nyolc fős szárazföldi egységet elvezetek és velük el is tudom
végezni a kért feladatot. De a Patna nyolcvan fős legénységét jelenleg nem tudnám elvezetni úgy, hogy az önnek is megfeleljen. – mondja el a véleményét Ms. Yutani-nak.

Fogalma sincs, hogy most mi következik. Segítségre nem számít a hídon lévőktől, de ha valaki más lenne hasonló helyzetben, ő sem nyújtana mentőövet a bajba jutottnak. Azonban látja az arcukon, hogy egyenesen megrettentek. Páran el is hagyták a hidat, mint patkányok a süllyedő hajót.

Nem éppen erre a válaszra várt a nőtől, de úgy fest ő is tudja, hogy a józan ész és saját korlátaink ismerete teszi lehetővé az előrehaladást. Így talán képesek leszünk kitolni saját határainkat is. Habár a posztot, amit kapott nem igazán érti. Miben kellesz döntenie? Vagy ő valamiféle tanácsadóként lesz jelen ezen a küldetésen? Egyenlőre még nem érti az ezzel a pozícióval járó kötelezettségeit. Éppen ez okból kiindulva rá is kérdez a dologra.

- Tehát egyfajta tanácsadó leszek majd a hajó fedélzetén? – teszi fel a kérdését.


Majd eljut a tudatáig a dolog, amit Ms. Yutani mondott neki. Hirtelen elveszti az érdeklődését az ügy iránt és ezernyi kérdés jut az eszébe.

- Az apám eltűnt? De mégis mikor? – Teszi fel a két legfontosabb kérdéseit.

Arca egy rövid pillanatig levedli az érzéketlenség maszkját és aggodalom ül ki rajta. De hamarosan sikerül rendeznie az arcát és összekuszálódott gondolatait. Ám amint ez sikerült, újabb kérdések és megállapítások jutottak az eszébe. Hisz lehet, hogy katona, de nem ostoba.

- Ezek szerint már kiküldtek egy csapatot, és megszakadt velük a kapcsolat. – foglalja össze a gondolatait. – Lenne egy kérdésem. Én akkor, ha jól sejtem nem mehetek le a dolgok sűrűjébe.

Majd várja a nő válaszát. Reméli, hogy ő is lemehet és így kiderítheti, mi is történik ott. De ha azt a parancsot kapja, hogy nem, akkor maradnia kell. Nehéz lesz, azonban azt kell tennie, amit mondanak neki. A
parancs, az parancs.

Milyen válasz származhat egy japántól? Japánok egyenes jelleműek, csak éppenséggel a második világháború elvesztése nagyon összekuszálta a szálakat náluk, de ez egy másik történet.
- Maga apja vezette azt kutatást. Egy Erkaméder típusú hajót használtak. Remélhetően egy Conestoga nagyobb sikerrel jár. Egy; megbízást kapott feledtesétől. Kettő; az apjáról van szó és nem kis segítséget kap.
Hűvös, de értelembe metsző szavak. A szinte a semmiből tűnik fel melletted egy aktakukac és egy pár lapos nyomtatványt tart eléd. Yutani nézése alapján kénytelen vagy át venni. Épp, hogy csak rá pillantasz, rögtön megakad a szemed a járműfelsoroláson.


1 db Conestoga osztályú támadóűrhajó és annak maximális felszereltsége 90 főre. Patna
1 db M-1000 TSAPC
1 db UD-4M „Killer Chinchilla”
2 db UD-4L „Ricki’s Raiders”
2 db M577 APC
1 db M467 Viharmadár
2 db M-242 Harci Homokfutó
1 db Heawy M-442

- Nos? Elfogadja? – Hűvösen felemelte a hangját, szinte vágni lehetett volna vele az űrt.

Úgy fest ha másra nem is, de könyörtelen őszinteségre számíthat ettől a nőtől. Ámbár azt kissé furcsállja, hogy ennyi információt megoszt vele. Komoly tétje lehet ennek a megbízatásnak. Az elhangzó szavakra
csupán bólint egyet, jelezve, hogy megértette a közléseket.
Aztán a hirtelen feltűnt aktakukactól átveszi a dokumentumokat. Igaz választása sem volt, hiszen egyből az orra alá toltál a papírokat. Így hát átveszi. A tekintete megakad a járművek felsorolásán, amiket
magával visz erre a küldetésre. Kissé megdöbben a felsoroláson. Akaratlanul is füttyent egyet elismerése képen.

- Fontosak lehetnek számukra az információk. – gondolja magában.

Majd ráeszmél, hogy hol is van, és hogy egy kérdést is intézett hozzá. Nem lenne igazán okos dolog a részéről, ha túlságosan is sokáig hagyná figyelmen kívül ezt a nőt. Így hát be is fejezi az akták átvizsgálását. Máskor is lesz rá alkalma.

- Igen, asszonyom. Vállalom. – válaszol a kérdésre.

A válasz igaz rövid, de nem hiszi, hogy a hosszabb válasz kellett volna. Az akták ekkor már a hóna alatt vannak.

- Még lenne egy kérdésem. – mondja a nő szemébe nézve. – Tudják ennek a hajónak az utolsó ismert pozícióját? Mert esetleg ők már találtak egy-két kérdésére választ. Ja és szeretném magammal vinni a harci felszerelésemet. Remélem, hogy ez nem okoz gondot, asszonyom.

Ismételten csak várja a nő válaszát. De már készen áll arra, hogy elinduljon a Patna fedélzetére és elinduljanak erre a kicsiny kolóniára.

Megkapta a kérdéseire a választ. Most már távozhat és neki is állhat a feladata elvégzésének. Kis enyhe bizsergés fut át rajta az izgalom jeleként. Ehhez már hozzászokott. Minden küldetés elején jelentkezik ez. Talán egy kis félelemmel együtt. De amint beleveti magát a dolgok sűrűjébe már nem érzi magán, hanem a feladatra fókuszál.

- Értettem, asszonyom. Amint lesz valami említésre méltó, majd jelentkezem. – mondja, miközben a nő fordul vissza az űr felé.

Így hát ő sem cselekszik másként. Fordul az ajtó felé és már éppen indulna el, hogy összeszedje a megfelelő dolgokat, amikor is egy katona szólítja meg. Ezért felé fordult és meghallgatja.

- Rendben van. Még magamhoz veszem a kellő felszerelésemet és indulhatunk. – mondja a katonának, majd átnyújtja neki az aktákat, amiket kapott. – Katona, vigye ezeket a hajón lévő szállásomra. Figyeljen rá, hogy a helyére kerüljön.

- Igen, uram. – mondja a katona.

Amint távozott a katona, ő is elindul a fegyvert raktár felé, hogy kivegye a szükséges felszerelést ehhez a küldetéshez. Kicsit talán ezúttal több töltényt visz magával. Fogalma sincs, hogy mennyi ideig lesznek utánpótlás nélkül. Habár a hajón kétségtelenül megvan a szükséges mennyiségű felszerelés, de ha kicsit több van, az sose gond.



//Folytatás: Űr-->Patna