Nem: Férfi
Név: Nathan T. Drake
Becenév:
Születési dátum:2169. augusztus 23.
Születési hely: NewEden Ardera
Rang: -
Foglalkozás vagy volt foglalkozása: Gyarmatügyi katona
Kor: 28
Külső és belső jellemzők:
Külső: középmagas kb. 175cm. rövidre nyírt barna haj és barna szem. Sportos testalkat.
Belső : Gyors észjárású és fejlett probléma megoldó képességgel bír. Optimista. Kifejezetten kíváncsi természet, néha már túlzottan is.
Felszerelés: -
Előtörténet :
Forró nyári nap volt, az a fajta amikor az ember mást sem csinálna szívesen mint feküdne a nyugágyában és jeges frissítőt kortyolgatna. A legtöbb nap így is telt Ardera központi strandján, ami egy több kilométeren elhúzódó partszakasz volt tele szórakozóhelyekkel és felhőkkel dacoló hotel óriásokkal, itt minden lehetőség adott arra hogy a pihenni vágyó úgy kényeztettesse magát ahogy képzelete és pénztárcája engedheti.
A trópusi fákkal tarkított part fölé tornyosuló hotelek egyikén, a fényűző President hotel 214 emeleti szobájának erkélyén egy fiatal nő állt, a korlátra támaszkodott és élvezte, ahogy sötétvörös haját fújja a szél, ami ilyen magasságban igen erősen kapaszkodott a dús fürtjei közé, és a szoba nyitott ajtajából ki lengő hófehér függönyökbe melyek akár angyalszárnyak fonták körül mezítelen testét. Mind a szegényes öltözék, mind a heves szél ellenére nem látszott rajta a didergés a legapróbb jele sem. Át pillantott a válla fölött és mosollyal üdvözölte a feléje közeledő szintén alulöltözött fiatal férfit. Régóta ismerték egymást, és mikor éppen idejük egymásra elválaszthatatlanok és legyőzhetetlenek voltak. Ezen a csodás nyugodt napon éppen elválaszthatatlanok. A férfi két poharat és egy üveg pezsgőt hozott a kezében, amit a teraszon álló kis asztalra tett majd, óvatosan átkarolta a lányt és végig csókolta a nyakát, aki eközben az égre emelte tekintetét és behunyt szemmel mosolyogva élvezte szerelme csókjait. Kicsit hagyta hogy szerelme kényeztesse majd megfordult és szájon csókolta. Így álltak egy ideig egymás karjába fonódva majd a lány szakította meg ezt a tökéletes pillanatot, az asztalhoz lépett felemelte mind két poharat, az egyiket átnyújtotta majd magasra emelte a másikat és csengő hangon meg szólalt.
- Rád Hadnagyom és hogy végre elérkezett ez a nap is, a csapat mostantól a tiéd és még csak nem is kellett sokat segítenem. - Majd ajkaihoz emelte a poharat és nagyot kortyolt belőle.
- Nagyon köszönöm Kedvesem. Válaszolt az frissen előléptetett hadnagy.
- De igazán nem lett volna rá szükség, így is jól mentek a dolgok, Wilson ezredes négyszemközt mindig azt emlegeti hogy megütötte velem a főnyereményt, mert nem csak egy jó katonát, és végzett xenobiológust kapott velem, de még a megérzéseimre is lehet hagyatkozni. Minden út idevezetett Edith, a beavatkozásod csak megsürgette az elkerülhetetlent. - Ki itta poharát és az asztalra rakta majd ez után, a nő derekára tette a kezét majd lassan magához húzta volna, de a lány egy gyors mozdulattal kifordult a karjai közül és gondterhes arccal bámult a mélységbe.
- Túl sokra tartod magad Nathan, ügyes és okos vagy, ehez nem fér kétség, de nem szabad túlságosan elszállnod magadtól. Aggódom érted, te is tudod hogy mostantól nem csak a felderítőkkel kutatgatsz régi fészkek esetleg furcsa támadások után amikről idővel úgy is kiderült hogy csak a helyi vadvilág műve. - Kis szünetet tartott és ő is kiürítette a poharát, egy ideig még az embereket bámulta kik ilyen magasról apró sürgő hangyáknak tűntek.
- Téged most mély vízbe dobnak Drágám, és ha a felelősséget nem kezeled kellőképpen komolyan könnyen megütheted magad. Ötven ember élete lesz a kezedben, ez nem egy kisebb raj hanem, egy teljes felderítő osztag. Ami meg az utóbbit illeti, lehet hogy az elmúlt évben a te eredményeid voltak a legmagasabbak a Cryer-skálán, de ez csak egy dolog, sok őrült fetreng a kutató intézeteinkben, és sokan emberevő szörnyekként bolyonganak a xenok fészkeiben azok közül akiknek jobb eredményei voltak mint neked, itt az a kérdés hogy mennyire tudod kontrollálni, ezt ne felejtsd el soha sem. Hogy vannak az álmaid? - Kérdezte sokat mondóan, majd búcsút vett az apró világ forgatagától, és leült a kis asztalhoz hogy újra töltse a pezsgős poharát. Most Nathanon volt a sor hogy komoly arccal elforduljon egy pillanatra, de ahogy általában történt most sem szabhatott túl sokáig gátat a gond végtelen optimizmusának.
- Egyre jobbak! Felelte kis vártatva. Mire végig mondta már újra mosolyogva a lány előtt, és ő is újabb adag frissítőt töltött magának. - Egyre jobbak...Igen, a legtöbbször már teljesen aktívan élem át őket és tudom hogy álmodok az első perctől kezdve, persze ettől nem lesznek kellemesebbek, de így nem tudnak az őrületbe kergetni. Ne aggódj Kedvesem. Mosolyodott el még jobban.
- Nem kell többet azon aggódnod hogy az üvöltésemre fogsz ébredni ígérem. - A lány végig tekintett párján, régóta ismerte, könnyedén átlátott a szitán tudta hogy hazudik és hogy nagyon bizonytalan, csak lelkes és kíváncsi, mindig ezek sodorták eddig bajba. De nem tudott mit tenni tudta,Nathan mindig csak a saját hibáiból tanul, magára erőltetett hát egy mosolyt és egy nagy korty után válaszolt.
- Nagyon is remélem, nem kis munkámba fájt hogy egy időre tetettem az el távjainkat és hogy a gyanú legkisebb nyomát is eltűntessem. Pihenni akarok csendben és békében.
- Remélem Szerelmem nem kellett sok embernek meghalnia hogy mi ketten egy hétig élvezhessük egymás társaságát. Felelte apró gúnnyal Nathan. - Tudom nektek odafent ez egy amolyan napi rutin, de biztosan van más megoldás.
- A hírszerzés tisztekén meg kell cáfolnom minden ehez hasonló rágalmat. - Nevetett fel a lány, - Jól tudod hogy az egész Galaxist felégetném hogy együtt lehessek veled.
- Arra azért nem lesz szükség, fogd a kezem Kedvesem és élvezzük ki ezt a röpke és csodás időt amíg lehet, öt hónapja erre várunk már. A lány úgy tett ahogy kérték és pillanatokon belül el tűntek a lengedező függönyök kavalkádjában.
Hatalmas robajra ébredtek, Edith azonnal az erkélyen termett, Nathan egy pillantással később mellette termett és hitetlenkedve bámulta a város látképét. A város határán hatalmas gombafelhő tört az ég fel.
- Ez nem lehet. - Suttogta hitetlenkedve Nathan, de mire felocsúdhatott volna Edith már magával rántotta a szobába. Ahogy voltak alul öltözötten futottak tovább ki a szobából a folyosóra. Ekkor egy pillanatra megálltak.
- Pár pillanat és elér minket a lökéshullám. - Mondta a lány. - Ha az nem pusztítja el a hotelt azonnal, van esélyünk, valószínűleg precíziós atomtöltet volt, és nem az volt a cél hogy az egész város hamuvá égjen.
- De még így is, semmi értelme az egésznek, a sugárzás, az ott élő emberek. - Hitetlenkedett tovább Nathan. – Nem hiszem el, legalább 100 millió ember él itt ezt nem tehetik.
A mondata végére már csattant is a pofon.
- De igen. Megtehetik te is tudod mi a protokoll komoly fertőzésnél és itt biztos az van, voltak híresztelések, de nem voltunk benne biztosak régóta figyeljük már a terepet, de eddig semmi komolyat nem találtunk. Úgy látszik idáig. Gyorsan, öltözz be. - Mondta Edith és ki nyitotta a táskáját.
Nathan teljesen értetlenül állt egy pillanatig. A lány világoskék utazótáskájában ugyanis két teljes M3-as páncél volt és Nathan HK875ös fegyvere, amit még Wilson ezredestől kapott az első bevetése után, szeretett fegyvere mellett ott volt még az M4A4es pisztoly és Edith M31-es volt. Pillanatig habozott, de utána azonnal nekiállt az öltözködésnek. Nem értette, hogy kerülhetett a felszerelésük a párja táskájába, de nem volt ideje ilyesmin gondolkodni. Pont befejezte az öltözködést mikor a robbanás lökéshulláma elérte a felhőkarcolót, az ablakok hatalmas robajjal törtek be és fém szerkezet keserves nyekergést hallatva jelezte ,hogy nem ilyen behatásokra tervezték, és ezek a szörnyű hangok mellett érezhetően dőlni kezdett. Nathan érezte ahogy a torony megadta magát, felcsatolta a gázmaszkját amit a páncélja legalapvetőbb részének tartott, sosem indult volna el nélküle olyan helyekre ahol arctámadók lehetnek. A lány jóval gyorsabbnak bizonyult, mire Nathan végzett ő már felszerelt kettő töltetet a legközelebbi lift ajtóra.
- Fedezékbe!! Kiáltotta - Nincs sok időnk. És ezzel aktívállta a detonátort ami egy apró pittyenést hallatott és a robbanófejek beszakították a lift ajtót, utat nyitva a sötét mélységbe.
A távolban eközben még jó pár hatalmas robajt lehetett hallani. További atomok robbanhattak. Az épület ekkora már vészesen ferdén állt, ami már meg nehezítette az talpon maradást is.
- Gyorsan ugorj, csak utánad szívem. Nevetett fel a lány.
- Te hülye vagy?! Szörnyülködött Nathan. -Esélytelen hogy egy ekkora zuhanást túléljünk!
- Ne légy már ilyen dráma királynő. És ez volt az utolsó dolog amit a férfi halott. A lány levetette magát az aknába és hamar eltűnt a sötétben. Nathan vett egy nagy levegőt, bekapcsolta a váll lámpáját és szerelme után vetette magát.
Fél pillanat sem telt el de az egyetlen fényforrás a lámpája fénye maradt, ahogy zuhant az elmúlt napok emlékei kezdtek teljesen eltűnni, ködössé válni, csak a zuhanás maradt, és a levegő süvítése a füle mellett és.
Majd a csobbanás. Valami sűrű folyadékban landolt, ami befolyt a szájába és felkúszott az orrába. Szörnyen fémes íze volt, igazán ötlete sem volt amíg ki nem nyitotta a szemét. A lámpa fénye nem ért el sokáig, de teljesen egyértelművé tette, hogy miben is evickél. Ugyanis a vörösen izzó folyadék alján jó néhány méterrel mélyebben hatalmas csonthalmok borították a talajt. Villámcsapásként hasított tudatában hogy vérben úszik. Minden erejével próbált a felszínre úszni, kapálózás közben még a kedvenc fegyverét is elhagyta, de ez kicsit sem érdekelte, abban a pillanatban az egyetlen célja az volt, hogy minél előbb a felszínre jusson. És habár az orráig sem látott, csupán a hömpölygő vörös tavat maga körül, hamar szilárd talajt érzett a talpa alatt. tovább küszködött és végre fellélegezhetett, mert végre parton volt, persze a következő sokk ezután jött. Maga mögött csak a „vértó” volt, viszont előtte egy folyosó amit valami csoda folytán a Vál lámpája tökéletesen bevilágított.
Az alagút falait egy ismerős nyálka és egy nagyon sokat látott idegen anyag borította, eleget látott már ehez hasonlót hogy tudja, egy xenomorph fészekben áll, és hogy nagyon gyorsan el kell tűnnie innen. De most az első dolog Edith megtalálása volt. Nathan tudta hogy a nő tud vigyázni magára de így is szörnyen aggódott. Az alagút enyhén emelkedett így a fentről kis patakban szivárgó vér szép lassan az alagút végén végződő tóban kötött ki. Nathan hitetlenkedve nézett körül. „Mi a fene? Hogy a faszba kerültem én ide? Mi ez az egész? Hol van Edith? Bassza meg gyorsan el kell mennünk innen! Majd egy különös érzés hasított a tudatába, volt hirtelen biztos volt benne, ha felfelé tart mindenre választ kap és minden rendben lesz.
Nem igazán hitt ebben, de abba biztos volt, hogy nincs más kiút. Szép lassan elindult felfelé a folyosón. Ahogy ment további furcsa érzések kezdték hatalmába keríteni. Érezte a fejében hogy valami mozog a falakban, körülötte, mindenhol. Nagyon sok van, ezer és ezer éles karom sercegését hallotta a fejében sötét árnyak hordáját látta elsuhanni lelki szemei előtt,ott vannak …mindenhol, körülveszi...nincs menekvés. És mind ezek mellet meg az a zavaró de mégis nyugtató érzés, mint amikor hazaér az ember, de ez sok mindenre hasonlított de nem az otthonra.
Hirtelen kirázta a hideg, de megacélozta magát és gyorsabb léptekkel haladt tovább. Kis gyaloglás után elérte az alagút végét, ami egy nagy központi csarnokba végződött.
Lenyűgözte és egyszerre elborzasztotta, amit látott, egy hatalmas templom szerű épület fő csarnokában állt amit az idegenek fészek anyaga borított be, de azért annyira nem tökéletesesen hogy ne legyen az eredeti épület szembetűnő. Nem igazán tudta kivenni ki építhetett ehez foghatót. Ennyi ideje maradt álmélkodni mert a terem közepén az eddig szobornak titulált hatalmas alien megmozdult és szörnyű üvöltés tört fel a torkából. Nathan a fejéhez kapott, rém képek furakodtak az elméjébe, a Földről ahogy beborítja az egészet az idegenek fekete serege, emberekről és más számára ismeretlen lényekről akik falakhoz vannak kötözve és mind üvölt majd kisvártatva a mellkasuk szét szakad és az idegenek szép lassan kimásznak belőlük, maguk után csak egy hatalmas véres krátert hagyva a gazdatestekben.
Ahogy a képek tovaúsztak azonnal elhatározta magában hogy nem is volt olyan rossz az a kis tó és hogy lehet hogy van arra egy másik kijárat. De még mielőtt megfordulhatott volna érezte hogy valami nagy került egy villanás alatt mögé, félve meg fordult, majd nyugtázta hogy nem csalt a megérzése ugyanis ahol eddig a bejárat volt most egy hatalma nagy idegen állt és fenyegetően vicsorgott. Nem volt más választása hátrálni kezdett a csarnok közepe felé. Továbbra is farkasszemet nézett a Praetoriannal, hamar észrevette hogy a falak szinte életre kelnek és száz és száz szörnyeteg közeledik felőle. Megfordult és futásnak eredt, nem igazán tudta hogy hova de valahogy a királynő előtt álló épület felé amely valaha valamiféle oltár lehetett de hogy kié azt csak templom építői tudhatták. Gyorsan rájöjjön hogy a lények nem üldözik, hanem terelik. Úgy érezte az egyetlen választása hogy engedelmeskedik és a szörnyek által kijelölt úton maszott a lépcsősoron ami felvezetett az oltárra. Az építmény pontosan a királynő fej magasságában volt, veszélyesen közel a xeno szájához.
Az oltár alacsony falától eddig nem látszódott de egy nagy kő asztal volt amin most egy meztelen nő feküdt. Nehéz volt kivenni kilétét mivel egy arctámadó borította az arcát de Nathan tudta hogy Edith az. Megpróbált oda rohanni, hogy segíthessen rajta, de egy furcsa kinézetű ember útját állta. Szörnyen festett, mindenféle kelés borította az arcát és hiányzott a felső és alsó ajka is. Valamiféle ceremoniális ruhába öltözött és egy M4A4 est tartott a kezében, pont olyat mint Nathané.
- Egy lépést se tovább testvér, az ő sorsa már elrendeltetett. Mondta szörnyű hörgő hangon. -Nem tudsz rajta segíteni segíts, inkább magadon. Nézz magadra, itt zihálsz rettegve kétségek közt, Te erősebb vagy ennél… Lehetne ez másképp is.
- Mégis ki a fene vagy Te hogy ezt eldöntsd? És úgy egyáltalán ki a faszom vagy? - Kérdezte Nathan, és megállt a furcsa férfi előtt, aki közte és szerelme között állt. Immáron nem a félelem volt a domináns a fejében. Érezte hogy elönti a harag, „Mit képzel ez a torzszülött magáról hogy közéjük áll?” A háttérben a Királynő kíváncsian figyelte hogyan is alakulnak a dolgok.
- A nevem nem fontos testvérem, én és követőim egy megvilágosult csoport tagjai vagyunk, mi tudjuk amit az emberiség nagy része nem, hogy ezek a Szent teremtmények jelentik a jövőt az egész Galaxis számára. És az egyszerű emberek mint Ő csupán inkubátor ként szolgálnak az Istennő gyermekei számára. - Ragyás kezével a nőre mutatott, majd a királynő felé fordult háttal Nathannak és tárt karokkal így szólt.
- Hatalmas királynő fogad áldozatul e múló porszemet, had szolgáljon bölcsőként gyermeked számára.
Amíg a spears a beszédét tartotta, Nathan a bal oldalához nyúlt ahova a fegyvere volt rejtve, gyorsan egy lövéssel véget akart vetni az egész cirkusznak, hogy párját a vállára kapva próbáljon meg menekülni a xenok serege elől. De ekkor olyan dolog történt, amire nem számított. A spears egy villámgyors mozdulattal elkapta Nathan jobb kezét és a nő mellkasára szorította.
-Érezd testvér! Érezd ahogy ez a hasztalan test életet ad az Istennő gyermekének.
És Nathan érezte, érezte ahogy enyhén megmozdul a tenyere alatt a nő bőre, de sokkal hevesebben érezte a fejlődő alient Edith mellkasába. Szörnyen elborzasztotta a tudat, hogy a lény hamarosan túl nagyra nő és ki akar majd törni szerelme testéből.
- Most pedig lásd mi vár rád!
Mire a gondolata végére ért már érezte is az arcán a spears durva nyálkás tenyerét. Amint a kéz a halántékához ért valami kiragadta a valóságból, egy bolygót látott ami egy bináris rendszerben keringett, régen olvasott róla, semmi jelentős nincs rajta, nagy kősivatag ritka levegő ritka élet. A következő képen egy nagy lépcső tetején állt előtte emberek térdeltek és furcsa érthetetlen nyelven kántáltak. Oldalain egy-egy hatalmas idegen állt, mint az ölebek készen álltak bármi féle parancs végrehajtására, majd felemelte a kezét és ekkor ajtók nyíltak meg a termen belül és sok száz arctámadó rohamozta meg az embertömeget, akik minden ellenállás nélkül tártarokkal fogadták a halált. Nevetve felnézett a magasba nyújtott karokkal és ez volt az utolsó kép mielőtt Edith fojtott sikítása vissza nem rántotta volna a valóságba. Előrántotta fegyverét és a spears arcába nyomta.
-Most azonnal segíts neki vagy megöllek! - Vicsorgott Nathan, legbelül tudta hogy semmit sem tehet, de abban reménykedett hátha ez az idegen imádó féreg tud valami gyógyírt amiről ő még sohasem halott. A spears újra felvillantotta groteszk mosolyát és közelebb lépett a kőasztalhoz amin Edith feküdt és ceremoniálisan feltűrte a ruhája úját és újra a nő mellkasára tette a kezét. Nathant szörnyű undor fogta el amikor a kultista hozzáért kedveséhez de mindezek ellenére egy pillanatra elkezdett reménykedni, közben fegyverét természetesen továbbra is az előtte állóra szegezte.
A spears körkörös mozdulatokat írt le a tenyerével majd a magasba rántotta a kezét és felkiáltott.
-Jöjjjjjjjj gyermek, szabadítsad ki magad e test fogságából.
Ebben a pillanatban a nő mellkasa nagy recsegés-ropogás közepet véres lyukká alakult!!!! és egy fiatal alien mászott elő belőle.
-Neeeeee! - Kiáltott fel keservesen Nathan és azon nyomban kettő lövedéket küldött az előtte hisztérikusan nevető Spears mellkasába majd egy harmadikat a fejébe. A lövedékek akadálytalanul áthatoltak a célponton. Nathan értetlenül nézett a fegyverére, majd az előtte álló emberre majd a szerelme szétroncsolt testére. Pillanatra végig futott fejében a gondolat hogy mit is vesztett, de egy hang kizökkentette. A hang nem a spears felől jött, hanem mögüle...a királynő felől.
- Vége Nathan, lásd be te is. A világod ég, az egyetlen ember akit valaha igazán fontosnak éreztél halott. Nincsen semmid. Az egyetlen választásod hogy elfogadd a sorsod és csatlakozz hozzánk. Itt a Beta Persei harmadik bolygójának sivatagában. Várunk rád. Várunk rád. Várunk rád.
Egyszerre minden honnan a királynő utolsó mondata visszhangzott, Nathan körülnézett. Xenok vették körül és mindegy hatalmas horrorisztikus kórusként vízhangozták...Várunk rád.
Ekkor egy ismerős hangra lett figyelmes , egy ismerős női hangra amitől egy pillanatra teljesen elfelejtette az egész őrületet ami körbe vette. Megfordult és akkor valami kihunyt benne, mivel mögötte a kő asztalon ülve szerelme nézett rá üveges szemekkel és egy hatalmas lyukkal a mellkasán, és egyszerre a szörnyekkel ismételgette. - Várunk rád.
Nathan térdre rogyott, már semmit nem akart, semmit sem gondolt, egyedül volt a sötétben a hangokkal. Maga elé nézett és meglátta kezében a fegyverét. Még egyszer Edith szemébe nézett, de abból már hiányzott minden élet, és üresen bámult a semmibe. Ezután lehunyta a szemét és a halántékához emelte a pisztolyt majd meghúzta a ravaszt.
Nem is hallotta elsülni a fegyvert. Egy szempillantás múlva már nem a barlang kőpadlóján ült, hanem zuhant. Újra körülvette a sötétség, de most nem a szél süvítése töltötte meg a fülét, hanem sikolyok. Nem hallott mást, mint ezer és ezer ember keserves sikolyát, és akkor előbukkantak. A sötétségből arcok néztek rá, mint eltorzult a fájdalomtól, őt figyelték. A zuhanás egyre jobban gyorsult, lassan már nem hallotta az arcok hangjait csak a saját ordítását a sötétben, és ekkor! Éles fájdalom a homlokában.
-Ááááá, a kurva életbe…Már megint. Nem tudom kitervezte ezt az istenverte emeletes ágyat, de komoly érzéke lehetett a hely megtakarításhoz. „Megint egy rémálom, ugyan az mindig, pedig ott voltam, meg tettem és semmi, mindig ugyan az, és még jól kis is basztam magammal, és valószínűleg megint felébresztettem Dave-t.”
- Már megint Drake? Nem lehetne csak egy este nyugtom tőled? Miért nem tudsz te is csinos nővérekről meg xenók nélküli világról álmodni, mint minden normális ember?
„Ő Dave a szobatársam, meglehetősen türelmes ember, a héten most ébresztettem fel negyedszerre és még mindig nem fajult tettlegességig. Állítja, hogy csupán félre értésből van itt, de szerintem nem lehet igazán félre érteni amikor valakit elkapnak egy csapat spearsel, akik éppen xenokat vesznek tőled és a legénységedtől. És persze mint a legtöbb kollaboráns gyanús embert őt is ide hozták. Dave senkinek nem beszél erről de én tudom, azért mert Dave is tudja. Bár nem az a kifejezetten hülye ember, a tudata csak úgy szórja magából a kusza gondolatait, és még ő gondolja hogy mellettem nehéz aludni. Na, mindegy, szóval most vele élek, lassan máár….négy hete, azóta a nap óta. Amikor én is félre értésbe kerültem, csak sajnos ez a félreértés sok életet követelt.”
- Nyugi Dave már fent vagyok, nem lesz ma már több zajongás, és ma is tiéd a sütim. „Ez mindig segít”
-Na, jó megbocsájtok.
Az ágy recsegéséből ítélve most fordult egy nagyot és hamar visszaalszik. Én ma már inkább nem próbálkozok ilyesmivel, elkezdem, a reggeli meditációt aztán kicsit megborotválkozok, ma nagy nap van. Vajon mi lehet Edithtel szegény olyan nehezen ment bele, és igaza is lett. Remélem ő is megbocsájt majd, bár egy sütinél biztosan több kell majd.
A reggeli ceremónia után hamar lábdobogásokra lettem figyelmes, tudtam hogy ők azok. Gyorsak és gyakorlatiasak voltak, Dave még csak fel sem ébredt. Hipp hopp beugrottak mellém a cellába, rám kattintották a bilincseket és már libasorban haladtunk is a folyosón a tárgyaló terem felé, a láb bilincseket túlzásnak éreztem, mégis hova a fenébe menekülnék én az űrben? Pont a Gatewayrő? Fene se érti.
Talán hat percet gyalogoltunk mire elértük a termet, nem vártam komoly berendezést épp olyan puritán berendezés fogadott, mint amilyen a cellában volt, egy szék egy nagy asztallal szemben ami képernyőkkel volt tele azok pedig valószínűleg az én adataimmal és a rólam készült jelentésekkel és ezek mögöttük hét ember. Egy kettőt még felismertem de volt akinek az arca teljes takarásban volt. Egy kis ideig szöszmötöltek, majd a középen ülő öregedő, feltehetően bíró, felállt.
- Igennel vagy nemmel feleljen a kérdésekre. Maga Nathan T. Drake?
- Igen.
- Maga a Gyarmatügyi Tengerészgyalogosság Hadnagya?
- Igen.
- Született Kétezer százhatvannyolc, augusztus huszonharmadikán Új Édenen Arderában?
- Igen.
- Nos, akkor ezzel meg is volnánk. Térjünk a tárgyra. Az önt ért vádak nagyon komolyak. Maga ötvennyolc napja egy nagyszabású katonai akciót kezdeményezett. Állítása szerint tudomása van egy komoly fészekről egy elhagyatott rendszerben ahol feltehetően egy királynő és több áruló tartózkodik. A kezdeményezést követő két hét leforgása alatt támogatót szerzett felettese Peter Williams ezredes személyében és egy magas rangú hírszerzési tiszt támogatását is megszerezte aki alátámasztotta a maga információit, és ezzel el is indítottuk a felderítő csapatot aminek magát nevezték ki a koordinátorának, bízva a maga képességeiben. Az landolástól számított első két napban a közel ötven fős alakulatból összesen tizenketten maradtak életben. Köztük maga és a felszálló egységet őrző csapatok tagjai illetve a pilóták. Magát a parancsnoki hajóra való dokkolás után azonnal őrizetbe vették, árulás, az ellenséggel való összejátszás vádjával. Mindezt az elesettek sisak kameráinak képéből ítélve, illetve hogy a feltételezések szerin maga szándékosan vezette kelepcébe az embereket. A kamera felvételeken tisztán látszik amint az idegen barlangot, amibe behatoltak, elözönlik az idegenek, az emberek egymás után hallnak szörnyű halált, maga mégis egymaga kijutott a templomból elérte a leszálló egységet, több ezer xenomorphal a nyomában. Hogyan tudja magyarázni a történteket?
- Csapdába csaltak minket Uram. Az információm pontosak voltak, azt hittük felkészülten érkezünk, de tévedtünk. A bolygón az a templom nem fogható semmihez, sem amit eddig láttam, és ami bent van, azt nem is tudnám leírni. De mikor megindultak, mindenhonnan, a falakból másztak elő, jöttek a föld alól akkor nem tudtunk mit tenni csak menekülhettünk, a mozgás érzékelők semmit sem jeleztek. Nem tudtunk mit tenni, senki sem. Én sem. Az egyetlen megoldás a menekülés volt, hát futottam. Ahogy még, sohasem és amikor végre ki értem és hátranéztem, már senki sem volt mögöttem. Nem tudom, hogy hagytak e elmenni, vagy, hogy mi történt, de ha bűnös vagyok valamiben akkor csupán abba hogy elmenekültem hogy harcolhassak tovább és hogy folytathassam amit eddig tettem.
- Köszönjük a vallomását. Figyelembe vesszük, amit mondott, az egyik szakértőnk most megvizsgálja, magát utána elvonulunk döntést hozni addig maga továbbra is a székében marad. – „Tudom mi fog jönni, és már itt is van. Az úgy nevezett specialista elém lépked, leteszi elém a magával rángatott széket . Leült elém és akkor már tudtam hogy miféle vizsgálat lesz, ellazítottam magam és próbáltam teljesen feltárni az elmém, minél kisebb ellenállásba ütközik annál kevésbé kellemetlenebb. Éreztem, ahogy egyre erősebben próbál beférkőzni a fejembe és egyre vadabbul kutat, elkezdtem aggódni, ilyen barbár módser komoly károkat okozhat...a fájdalom kezdett elviselhetetlenné válni, ordítani akartam de nem ment és akkor végre elengedett engem pedig újra beborított a sötétség.
Mikor magamhoz tértem újra meg telt a terem. A középen ülő ember újra felállt.
-Az ítéletet meghoztuk, Nathan T. Drake, önt nem találtuk bűnösnek árulás és kollaboráció vádjában, viszont nem mentjük fel az alól hogy a maga felelőtlenségéből kifolyólag, meg hallt sok ember és nagymennyiségű hadianyag veszett el, nem is beszélve arról hogy magának köszönhetően kellett lefokoznunk egy értékes hírszerzési tisztet. Úgy döntöttük, hogy lefokozzuk és megfosztjuk minden érdemétől, viszont képességeire és tapasztalatára való tekintettel állományban maradhat, de áthelyezésre kerül. Az új osztagáról, rangjáról és beosztásáról később tájékoztatják, és a jövőben legyen óvatosabb. Leléphet katona.
Gyors tisztelgés és már a kijárat felé tartottam. Meglehetősen könnyedén megúsztam. Az ajtón ki érve egy őr hozzám vágta a táskámat amibe a megmaradt holmijaim voltak, nem sok mondén maradt, pár civil ruha egy két apróbb emlék de semmi jelentős, volt egy pici jeladóm, olyan amit a fedett ügynökök használnak ha közös bevetésre mennek. Még Edith adta mikor előléptették és nem lett volna jó ha valaki tudomást szerez rólunk. Apróbb kódolt üzeneteket lehet vele csak küldeni, de azok pont elegek és lenyomozni sem lehet nagyon őket. Idővel szereznem kell egy ujjat.
De ezt majd később, innen lemegyek azonnal az új körletembe és megvárom amíg a jövőbeli felettesem eligazít
Név: Nathan T. Drake
Becenév:
Születési dátum:2169. augusztus 23.
Születési hely: NewEden Ardera
Rang: -
Foglalkozás vagy volt foglalkozása: Gyarmatügyi katona
Kor: 28
Külső és belső jellemzők:
Külső: középmagas kb. 175cm. rövidre nyírt barna haj és barna szem. Sportos testalkat.
Belső : Gyors észjárású és fejlett probléma megoldó képességgel bír. Optimista. Kifejezetten kíváncsi természet, néha már túlzottan is.
Felszerelés: -
Előtörténet :
Forró nyári nap volt, az a fajta amikor az ember mást sem csinálna szívesen mint feküdne a nyugágyában és jeges frissítőt kortyolgatna. A legtöbb nap így is telt Ardera központi strandján, ami egy több kilométeren elhúzódó partszakasz volt tele szórakozóhelyekkel és felhőkkel dacoló hotel óriásokkal, itt minden lehetőség adott arra hogy a pihenni vágyó úgy kényeztettesse magát ahogy képzelete és pénztárcája engedheti.
A trópusi fákkal tarkított part fölé tornyosuló hotelek egyikén, a fényűző President hotel 214 emeleti szobájának erkélyén egy fiatal nő állt, a korlátra támaszkodott és élvezte, ahogy sötétvörös haját fújja a szél, ami ilyen magasságban igen erősen kapaszkodott a dús fürtjei közé, és a szoba nyitott ajtajából ki lengő hófehér függönyökbe melyek akár angyalszárnyak fonták körül mezítelen testét. Mind a szegényes öltözék, mind a heves szél ellenére nem látszott rajta a didergés a legapróbb jele sem. Át pillantott a válla fölött és mosollyal üdvözölte a feléje közeledő szintén alulöltözött fiatal férfit. Régóta ismerték egymást, és mikor éppen idejük egymásra elválaszthatatlanok és legyőzhetetlenek voltak. Ezen a csodás nyugodt napon éppen elválaszthatatlanok. A férfi két poharat és egy üveg pezsgőt hozott a kezében, amit a teraszon álló kis asztalra tett majd, óvatosan átkarolta a lányt és végig csókolta a nyakát, aki eközben az égre emelte tekintetét és behunyt szemmel mosolyogva élvezte szerelme csókjait. Kicsit hagyta hogy szerelme kényeztesse majd megfordult és szájon csókolta. Így álltak egy ideig egymás karjába fonódva majd a lány szakította meg ezt a tökéletes pillanatot, az asztalhoz lépett felemelte mind két poharat, az egyiket átnyújtotta majd magasra emelte a másikat és csengő hangon meg szólalt.
- Rád Hadnagyom és hogy végre elérkezett ez a nap is, a csapat mostantól a tiéd és még csak nem is kellett sokat segítenem. - Majd ajkaihoz emelte a poharat és nagyot kortyolt belőle.
- Nagyon köszönöm Kedvesem. Válaszolt az frissen előléptetett hadnagy.
- De igazán nem lett volna rá szükség, így is jól mentek a dolgok, Wilson ezredes négyszemközt mindig azt emlegeti hogy megütötte velem a főnyereményt, mert nem csak egy jó katonát, és végzett xenobiológust kapott velem, de még a megérzéseimre is lehet hagyatkozni. Minden út idevezetett Edith, a beavatkozásod csak megsürgette az elkerülhetetlent. - Ki itta poharát és az asztalra rakta majd ez után, a nő derekára tette a kezét majd lassan magához húzta volna, de a lány egy gyors mozdulattal kifordult a karjai közül és gondterhes arccal bámult a mélységbe.
- Túl sokra tartod magad Nathan, ügyes és okos vagy, ehez nem fér kétség, de nem szabad túlságosan elszállnod magadtól. Aggódom érted, te is tudod hogy mostantól nem csak a felderítőkkel kutatgatsz régi fészkek esetleg furcsa támadások után amikről idővel úgy is kiderült hogy csak a helyi vadvilág műve. - Kis szünetet tartott és ő is kiürítette a poharát, egy ideig még az embereket bámulta kik ilyen magasról apró sürgő hangyáknak tűntek.
- Téged most mély vízbe dobnak Drágám, és ha a felelősséget nem kezeled kellőképpen komolyan könnyen megütheted magad. Ötven ember élete lesz a kezedben, ez nem egy kisebb raj hanem, egy teljes felderítő osztag. Ami meg az utóbbit illeti, lehet hogy az elmúlt évben a te eredményeid voltak a legmagasabbak a Cryer-skálán, de ez csak egy dolog, sok őrült fetreng a kutató intézeteinkben, és sokan emberevő szörnyekként bolyonganak a xenok fészkeiben azok közül akiknek jobb eredményei voltak mint neked, itt az a kérdés hogy mennyire tudod kontrollálni, ezt ne felejtsd el soha sem. Hogy vannak az álmaid? - Kérdezte sokat mondóan, majd búcsút vett az apró világ forgatagától, és leült a kis asztalhoz hogy újra töltse a pezsgős poharát. Most Nathanon volt a sor hogy komoly arccal elforduljon egy pillanatra, de ahogy általában történt most sem szabhatott túl sokáig gátat a gond végtelen optimizmusának.
- Egyre jobbak! Felelte kis vártatva. Mire végig mondta már újra mosolyogva a lány előtt, és ő is újabb adag frissítőt töltött magának. - Egyre jobbak...Igen, a legtöbbször már teljesen aktívan élem át őket és tudom hogy álmodok az első perctől kezdve, persze ettől nem lesznek kellemesebbek, de így nem tudnak az őrületbe kergetni. Ne aggódj Kedvesem. Mosolyodott el még jobban.
- Nem kell többet azon aggódnod hogy az üvöltésemre fogsz ébredni ígérem. - A lány végig tekintett párján, régóta ismerte, könnyedén átlátott a szitán tudta hogy hazudik és hogy nagyon bizonytalan, csak lelkes és kíváncsi, mindig ezek sodorták eddig bajba. De nem tudott mit tenni tudta,Nathan mindig csak a saját hibáiból tanul, magára erőltetett hát egy mosolyt és egy nagy korty után válaszolt.
- Nagyon is remélem, nem kis munkámba fájt hogy egy időre tetettem az el távjainkat és hogy a gyanú legkisebb nyomát is eltűntessem. Pihenni akarok csendben és békében.
- Remélem Szerelmem nem kellett sok embernek meghalnia hogy mi ketten egy hétig élvezhessük egymás társaságát. Felelte apró gúnnyal Nathan. - Tudom nektek odafent ez egy amolyan napi rutin, de biztosan van más megoldás.
- A hírszerzés tisztekén meg kell cáfolnom minden ehez hasonló rágalmat. - Nevetett fel a lány, - Jól tudod hogy az egész Galaxist felégetném hogy együtt lehessek veled.
- Arra azért nem lesz szükség, fogd a kezem Kedvesem és élvezzük ki ezt a röpke és csodás időt amíg lehet, öt hónapja erre várunk már. A lány úgy tett ahogy kérték és pillanatokon belül el tűntek a lengedező függönyök kavalkádjában.
Hatalmas robajra ébredtek, Edith azonnal az erkélyen termett, Nathan egy pillantással később mellette termett és hitetlenkedve bámulta a város látképét. A város határán hatalmas gombafelhő tört az ég fel.
- Ez nem lehet. - Suttogta hitetlenkedve Nathan, de mire felocsúdhatott volna Edith már magával rántotta a szobába. Ahogy voltak alul öltözötten futottak tovább ki a szobából a folyosóra. Ekkor egy pillanatra megálltak.
- Pár pillanat és elér minket a lökéshullám. - Mondta a lány. - Ha az nem pusztítja el a hotelt azonnal, van esélyünk, valószínűleg precíziós atomtöltet volt, és nem az volt a cél hogy az egész város hamuvá égjen.
- De még így is, semmi értelme az egésznek, a sugárzás, az ott élő emberek. - Hitetlenkedett tovább Nathan. – Nem hiszem el, legalább 100 millió ember él itt ezt nem tehetik.
A mondata végére már csattant is a pofon.
- De igen. Megtehetik te is tudod mi a protokoll komoly fertőzésnél és itt biztos az van, voltak híresztelések, de nem voltunk benne biztosak régóta figyeljük már a terepet, de eddig semmi komolyat nem találtunk. Úgy látszik idáig. Gyorsan, öltözz be. - Mondta Edith és ki nyitotta a táskáját.
Nathan teljesen értetlenül állt egy pillanatig. A lány világoskék utazótáskájában ugyanis két teljes M3-as páncél volt és Nathan HK875ös fegyvere, amit még Wilson ezredestől kapott az első bevetése után, szeretett fegyvere mellett ott volt még az M4A4es pisztoly és Edith M31-es volt. Pillanatig habozott, de utána azonnal nekiállt az öltözködésnek. Nem értette, hogy kerülhetett a felszerelésük a párja táskájába, de nem volt ideje ilyesmin gondolkodni. Pont befejezte az öltözködést mikor a robbanás lökéshulláma elérte a felhőkarcolót, az ablakok hatalmas robajjal törtek be és fém szerkezet keserves nyekergést hallatva jelezte ,hogy nem ilyen behatásokra tervezték, és ezek a szörnyű hangok mellett érezhetően dőlni kezdett. Nathan érezte ahogy a torony megadta magát, felcsatolta a gázmaszkját amit a páncélja legalapvetőbb részének tartott, sosem indult volna el nélküle olyan helyekre ahol arctámadók lehetnek. A lány jóval gyorsabbnak bizonyult, mire Nathan végzett ő már felszerelt kettő töltetet a legközelebbi lift ajtóra.
- Fedezékbe!! Kiáltotta - Nincs sok időnk. És ezzel aktívállta a detonátort ami egy apró pittyenést hallatott és a robbanófejek beszakították a lift ajtót, utat nyitva a sötét mélységbe.
A távolban eközben még jó pár hatalmas robajt lehetett hallani. További atomok robbanhattak. Az épület ekkora már vészesen ferdén állt, ami már meg nehezítette az talpon maradást is.
- Gyorsan ugorj, csak utánad szívem. Nevetett fel a lány.
- Te hülye vagy?! Szörnyülködött Nathan. -Esélytelen hogy egy ekkora zuhanást túléljünk!
- Ne légy már ilyen dráma királynő. És ez volt az utolsó dolog amit a férfi halott. A lány levetette magát az aknába és hamar eltűnt a sötétben. Nathan vett egy nagy levegőt, bekapcsolta a váll lámpáját és szerelme után vetette magát.
Fél pillanat sem telt el de az egyetlen fényforrás a lámpája fénye maradt, ahogy zuhant az elmúlt napok emlékei kezdtek teljesen eltűnni, ködössé válni, csak a zuhanás maradt, és a levegő süvítése a füle mellett és.
Majd a csobbanás. Valami sűrű folyadékban landolt, ami befolyt a szájába és felkúszott az orrába. Szörnyen fémes íze volt, igazán ötlete sem volt amíg ki nem nyitotta a szemét. A lámpa fénye nem ért el sokáig, de teljesen egyértelművé tette, hogy miben is evickél. Ugyanis a vörösen izzó folyadék alján jó néhány méterrel mélyebben hatalmas csonthalmok borították a talajt. Villámcsapásként hasított tudatában hogy vérben úszik. Minden erejével próbált a felszínre úszni, kapálózás közben még a kedvenc fegyverét is elhagyta, de ez kicsit sem érdekelte, abban a pillanatban az egyetlen célja az volt, hogy minél előbb a felszínre jusson. És habár az orráig sem látott, csupán a hömpölygő vörös tavat maga körül, hamar szilárd talajt érzett a talpa alatt. tovább küszködött és végre fellélegezhetett, mert végre parton volt, persze a következő sokk ezután jött. Maga mögött csak a „vértó” volt, viszont előtte egy folyosó amit valami csoda folytán a Vál lámpája tökéletesen bevilágított.
Az alagút falait egy ismerős nyálka és egy nagyon sokat látott idegen anyag borította, eleget látott már ehez hasonlót hogy tudja, egy xenomorph fészekben áll, és hogy nagyon gyorsan el kell tűnnie innen. De most az első dolog Edith megtalálása volt. Nathan tudta hogy a nő tud vigyázni magára de így is szörnyen aggódott. Az alagút enyhén emelkedett így a fentről kis patakban szivárgó vér szép lassan az alagút végén végződő tóban kötött ki. Nathan hitetlenkedve nézett körül. „Mi a fene? Hogy a faszba kerültem én ide? Mi ez az egész? Hol van Edith? Bassza meg gyorsan el kell mennünk innen! Majd egy különös érzés hasított a tudatába, volt hirtelen biztos volt benne, ha felfelé tart mindenre választ kap és minden rendben lesz.
Nem igazán hitt ebben, de abba biztos volt, hogy nincs más kiút. Szép lassan elindult felfelé a folyosón. Ahogy ment további furcsa érzések kezdték hatalmába keríteni. Érezte a fejében hogy valami mozog a falakban, körülötte, mindenhol. Nagyon sok van, ezer és ezer éles karom sercegését hallotta a fejében sötét árnyak hordáját látta elsuhanni lelki szemei előtt,ott vannak …mindenhol, körülveszi...nincs menekvés. És mind ezek mellet meg az a zavaró de mégis nyugtató érzés, mint amikor hazaér az ember, de ez sok mindenre hasonlított de nem az otthonra.
Hirtelen kirázta a hideg, de megacélozta magát és gyorsabb léptekkel haladt tovább. Kis gyaloglás után elérte az alagút végét, ami egy nagy központi csarnokba végződött.
Lenyűgözte és egyszerre elborzasztotta, amit látott, egy hatalmas templom szerű épület fő csarnokában állt amit az idegenek fészek anyaga borított be, de azért annyira nem tökéletesesen hogy ne legyen az eredeti épület szembetűnő. Nem igazán tudta kivenni ki építhetett ehez foghatót. Ennyi ideje maradt álmélkodni mert a terem közepén az eddig szobornak titulált hatalmas alien megmozdult és szörnyű üvöltés tört fel a torkából. Nathan a fejéhez kapott, rém képek furakodtak az elméjébe, a Földről ahogy beborítja az egészet az idegenek fekete serege, emberekről és más számára ismeretlen lényekről akik falakhoz vannak kötözve és mind üvölt majd kisvártatva a mellkasuk szét szakad és az idegenek szép lassan kimásznak belőlük, maguk után csak egy hatalmas véres krátert hagyva a gazdatestekben.
Ahogy a képek tovaúsztak azonnal elhatározta magában hogy nem is volt olyan rossz az a kis tó és hogy lehet hogy van arra egy másik kijárat. De még mielőtt megfordulhatott volna érezte hogy valami nagy került egy villanás alatt mögé, félve meg fordult, majd nyugtázta hogy nem csalt a megérzése ugyanis ahol eddig a bejárat volt most egy hatalma nagy idegen állt és fenyegetően vicsorgott. Nem volt más választása hátrálni kezdett a csarnok közepe felé. Továbbra is farkasszemet nézett a Praetoriannal, hamar észrevette hogy a falak szinte életre kelnek és száz és száz szörnyeteg közeledik felőle. Megfordult és futásnak eredt, nem igazán tudta hogy hova de valahogy a királynő előtt álló épület felé amely valaha valamiféle oltár lehetett de hogy kié azt csak templom építői tudhatták. Gyorsan rájöjjön hogy a lények nem üldözik, hanem terelik. Úgy érezte az egyetlen választása hogy engedelmeskedik és a szörnyek által kijelölt úton maszott a lépcsősoron ami felvezetett az oltárra. Az építmény pontosan a királynő fej magasságában volt, veszélyesen közel a xeno szájához.
Az oltár alacsony falától eddig nem látszódott de egy nagy kő asztal volt amin most egy meztelen nő feküdt. Nehéz volt kivenni kilétét mivel egy arctámadó borította az arcát de Nathan tudta hogy Edith az. Megpróbált oda rohanni, hogy segíthessen rajta, de egy furcsa kinézetű ember útját állta. Szörnyen festett, mindenféle kelés borította az arcát és hiányzott a felső és alsó ajka is. Valamiféle ceremoniális ruhába öltözött és egy M4A4 est tartott a kezében, pont olyat mint Nathané.
- Egy lépést se tovább testvér, az ő sorsa már elrendeltetett. Mondta szörnyű hörgő hangon. -Nem tudsz rajta segíteni segíts, inkább magadon. Nézz magadra, itt zihálsz rettegve kétségek közt, Te erősebb vagy ennél… Lehetne ez másképp is.
- Mégis ki a fene vagy Te hogy ezt eldöntsd? És úgy egyáltalán ki a faszom vagy? - Kérdezte Nathan, és megállt a furcsa férfi előtt, aki közte és szerelme között állt. Immáron nem a félelem volt a domináns a fejében. Érezte hogy elönti a harag, „Mit képzel ez a torzszülött magáról hogy közéjük áll?” A háttérben a Királynő kíváncsian figyelte hogyan is alakulnak a dolgok.
- A nevem nem fontos testvérem, én és követőim egy megvilágosult csoport tagjai vagyunk, mi tudjuk amit az emberiség nagy része nem, hogy ezek a Szent teremtmények jelentik a jövőt az egész Galaxis számára. És az egyszerű emberek mint Ő csupán inkubátor ként szolgálnak az Istennő gyermekei számára. - Ragyás kezével a nőre mutatott, majd a királynő felé fordult háttal Nathannak és tárt karokkal így szólt.
- Hatalmas királynő fogad áldozatul e múló porszemet, had szolgáljon bölcsőként gyermeked számára.
Amíg a spears a beszédét tartotta, Nathan a bal oldalához nyúlt ahova a fegyvere volt rejtve, gyorsan egy lövéssel véget akart vetni az egész cirkusznak, hogy párját a vállára kapva próbáljon meg menekülni a xenok serege elől. De ekkor olyan dolog történt, amire nem számított. A spears egy villámgyors mozdulattal elkapta Nathan jobb kezét és a nő mellkasára szorította.
-Érezd testvér! Érezd ahogy ez a hasztalan test életet ad az Istennő gyermekének.
És Nathan érezte, érezte ahogy enyhén megmozdul a tenyere alatt a nő bőre, de sokkal hevesebben érezte a fejlődő alient Edith mellkasába. Szörnyen elborzasztotta a tudat, hogy a lény hamarosan túl nagyra nő és ki akar majd törni szerelme testéből.
- Most pedig lásd mi vár rád!
Mire a gondolata végére ért már érezte is az arcán a spears durva nyálkás tenyerét. Amint a kéz a halántékához ért valami kiragadta a valóságból, egy bolygót látott ami egy bináris rendszerben keringett, régen olvasott róla, semmi jelentős nincs rajta, nagy kősivatag ritka levegő ritka élet. A következő képen egy nagy lépcső tetején állt előtte emberek térdeltek és furcsa érthetetlen nyelven kántáltak. Oldalain egy-egy hatalmas idegen állt, mint az ölebek készen álltak bármi féle parancs végrehajtására, majd felemelte a kezét és ekkor ajtók nyíltak meg a termen belül és sok száz arctámadó rohamozta meg az embertömeget, akik minden ellenállás nélkül tártarokkal fogadták a halált. Nevetve felnézett a magasba nyújtott karokkal és ez volt az utolsó kép mielőtt Edith fojtott sikítása vissza nem rántotta volna a valóságba. Előrántotta fegyverét és a spears arcába nyomta.
-Most azonnal segíts neki vagy megöllek! - Vicsorgott Nathan, legbelül tudta hogy semmit sem tehet, de abban reménykedett hátha ez az idegen imádó féreg tud valami gyógyírt amiről ő még sohasem halott. A spears újra felvillantotta groteszk mosolyát és közelebb lépett a kőasztalhoz amin Edith feküdt és ceremoniálisan feltűrte a ruhája úját és újra a nő mellkasára tette a kezét. Nathant szörnyű undor fogta el amikor a kultista hozzáért kedveséhez de mindezek ellenére egy pillanatra elkezdett reménykedni, közben fegyverét természetesen továbbra is az előtte állóra szegezte.
A spears körkörös mozdulatokat írt le a tenyerével majd a magasba rántotta a kezét és felkiáltott.
-Jöjjjjjjjj gyermek, szabadítsad ki magad e test fogságából.
Ebben a pillanatban a nő mellkasa nagy recsegés-ropogás közepet véres lyukká alakult!!!! és egy fiatal alien mászott elő belőle.
-Neeeeee! - Kiáltott fel keservesen Nathan és azon nyomban kettő lövedéket küldött az előtte hisztérikusan nevető Spears mellkasába majd egy harmadikat a fejébe. A lövedékek akadálytalanul áthatoltak a célponton. Nathan értetlenül nézett a fegyverére, majd az előtte álló emberre majd a szerelme szétroncsolt testére. Pillanatra végig futott fejében a gondolat hogy mit is vesztett, de egy hang kizökkentette. A hang nem a spears felől jött, hanem mögüle...a királynő felől.
- Vége Nathan, lásd be te is. A világod ég, az egyetlen ember akit valaha igazán fontosnak éreztél halott. Nincsen semmid. Az egyetlen választásod hogy elfogadd a sorsod és csatlakozz hozzánk. Itt a Beta Persei harmadik bolygójának sivatagában. Várunk rád. Várunk rád. Várunk rád.
Egyszerre minden honnan a királynő utolsó mondata visszhangzott, Nathan körülnézett. Xenok vették körül és mindegy hatalmas horrorisztikus kórusként vízhangozták...Várunk rád.
Ekkor egy ismerős hangra lett figyelmes , egy ismerős női hangra amitől egy pillanatra teljesen elfelejtette az egész őrületet ami körbe vette. Megfordult és akkor valami kihunyt benne, mivel mögötte a kő asztalon ülve szerelme nézett rá üveges szemekkel és egy hatalmas lyukkal a mellkasán, és egyszerre a szörnyekkel ismételgette. - Várunk rád.
Nathan térdre rogyott, már semmit nem akart, semmit sem gondolt, egyedül volt a sötétben a hangokkal. Maga elé nézett és meglátta kezében a fegyverét. Még egyszer Edith szemébe nézett, de abból már hiányzott minden élet, és üresen bámult a semmibe. Ezután lehunyta a szemét és a halántékához emelte a pisztolyt majd meghúzta a ravaszt.
Nem is hallotta elsülni a fegyvert. Egy szempillantás múlva már nem a barlang kőpadlóján ült, hanem zuhant. Újra körülvette a sötétség, de most nem a szél süvítése töltötte meg a fülét, hanem sikolyok. Nem hallott mást, mint ezer és ezer ember keserves sikolyát, és akkor előbukkantak. A sötétségből arcok néztek rá, mint eltorzult a fájdalomtól, őt figyelték. A zuhanás egyre jobban gyorsult, lassan már nem hallotta az arcok hangjait csak a saját ordítását a sötétben, és ekkor! Éles fájdalom a homlokában.
-Ááááá, a kurva életbe…Már megint. Nem tudom kitervezte ezt az istenverte emeletes ágyat, de komoly érzéke lehetett a hely megtakarításhoz. „Megint egy rémálom, ugyan az mindig, pedig ott voltam, meg tettem és semmi, mindig ugyan az, és még jól kis is basztam magammal, és valószínűleg megint felébresztettem Dave-t.”
- Már megint Drake? Nem lehetne csak egy este nyugtom tőled? Miért nem tudsz te is csinos nővérekről meg xenók nélküli világról álmodni, mint minden normális ember?
„Ő Dave a szobatársam, meglehetősen türelmes ember, a héten most ébresztettem fel negyedszerre és még mindig nem fajult tettlegességig. Állítja, hogy csupán félre értésből van itt, de szerintem nem lehet igazán félre érteni amikor valakit elkapnak egy csapat spearsel, akik éppen xenokat vesznek tőled és a legénységedtől. És persze mint a legtöbb kollaboráns gyanús embert őt is ide hozták. Dave senkinek nem beszél erről de én tudom, azért mert Dave is tudja. Bár nem az a kifejezetten hülye ember, a tudata csak úgy szórja magából a kusza gondolatait, és még ő gondolja hogy mellettem nehéz aludni. Na, mindegy, szóval most vele élek, lassan máár….négy hete, azóta a nap óta. Amikor én is félre értésbe kerültem, csak sajnos ez a félreértés sok életet követelt.”
- Nyugi Dave már fent vagyok, nem lesz ma már több zajongás, és ma is tiéd a sütim. „Ez mindig segít”
-Na, jó megbocsájtok.
Az ágy recsegéséből ítélve most fordult egy nagyot és hamar visszaalszik. Én ma már inkább nem próbálkozok ilyesmivel, elkezdem, a reggeli meditációt aztán kicsit megborotválkozok, ma nagy nap van. Vajon mi lehet Edithtel szegény olyan nehezen ment bele, és igaza is lett. Remélem ő is megbocsájt majd, bár egy sütinél biztosan több kell majd.
A reggeli ceremónia után hamar lábdobogásokra lettem figyelmes, tudtam hogy ők azok. Gyorsak és gyakorlatiasak voltak, Dave még csak fel sem ébredt. Hipp hopp beugrottak mellém a cellába, rám kattintották a bilincseket és már libasorban haladtunk is a folyosón a tárgyaló terem felé, a láb bilincseket túlzásnak éreztem, mégis hova a fenébe menekülnék én az űrben? Pont a Gatewayrő? Fene se érti.
Talán hat percet gyalogoltunk mire elértük a termet, nem vártam komoly berendezést épp olyan puritán berendezés fogadott, mint amilyen a cellában volt, egy szék egy nagy asztallal szemben ami képernyőkkel volt tele azok pedig valószínűleg az én adataimmal és a rólam készült jelentésekkel és ezek mögöttük hét ember. Egy kettőt még felismertem de volt akinek az arca teljes takarásban volt. Egy kis ideig szöszmötöltek, majd a középen ülő öregedő, feltehetően bíró, felállt.
- Igennel vagy nemmel feleljen a kérdésekre. Maga Nathan T. Drake?
- Igen.
- Maga a Gyarmatügyi Tengerészgyalogosság Hadnagya?
- Igen.
- Született Kétezer százhatvannyolc, augusztus huszonharmadikán Új Édenen Arderában?
- Igen.
- Nos, akkor ezzel meg is volnánk. Térjünk a tárgyra. Az önt ért vádak nagyon komolyak. Maga ötvennyolc napja egy nagyszabású katonai akciót kezdeményezett. Állítása szerint tudomása van egy komoly fészekről egy elhagyatott rendszerben ahol feltehetően egy királynő és több áruló tartózkodik. A kezdeményezést követő két hét leforgása alatt támogatót szerzett felettese Peter Williams ezredes személyében és egy magas rangú hírszerzési tiszt támogatását is megszerezte aki alátámasztotta a maga információit, és ezzel el is indítottuk a felderítő csapatot aminek magát nevezték ki a koordinátorának, bízva a maga képességeiben. Az landolástól számított első két napban a közel ötven fős alakulatból összesen tizenketten maradtak életben. Köztük maga és a felszálló egységet őrző csapatok tagjai illetve a pilóták. Magát a parancsnoki hajóra való dokkolás után azonnal őrizetbe vették, árulás, az ellenséggel való összejátszás vádjával. Mindezt az elesettek sisak kameráinak képéből ítélve, illetve hogy a feltételezések szerin maga szándékosan vezette kelepcébe az embereket. A kamera felvételeken tisztán látszik amint az idegen barlangot, amibe behatoltak, elözönlik az idegenek, az emberek egymás után hallnak szörnyű halált, maga mégis egymaga kijutott a templomból elérte a leszálló egységet, több ezer xenomorphal a nyomában. Hogyan tudja magyarázni a történteket?
- Csapdába csaltak minket Uram. Az információm pontosak voltak, azt hittük felkészülten érkezünk, de tévedtünk. A bolygón az a templom nem fogható semmihez, sem amit eddig láttam, és ami bent van, azt nem is tudnám leírni. De mikor megindultak, mindenhonnan, a falakból másztak elő, jöttek a föld alól akkor nem tudtunk mit tenni csak menekülhettünk, a mozgás érzékelők semmit sem jeleztek. Nem tudtunk mit tenni, senki sem. Én sem. Az egyetlen megoldás a menekülés volt, hát futottam. Ahogy még, sohasem és amikor végre ki értem és hátranéztem, már senki sem volt mögöttem. Nem tudom, hogy hagytak e elmenni, vagy, hogy mi történt, de ha bűnös vagyok valamiben akkor csupán abba hogy elmenekültem hogy harcolhassak tovább és hogy folytathassam amit eddig tettem.
- Köszönjük a vallomását. Figyelembe vesszük, amit mondott, az egyik szakértőnk most megvizsgálja, magát utána elvonulunk döntést hozni addig maga továbbra is a székében marad. – „Tudom mi fog jönni, és már itt is van. Az úgy nevezett specialista elém lépked, leteszi elém a magával rángatott széket . Leült elém és akkor már tudtam hogy miféle vizsgálat lesz, ellazítottam magam és próbáltam teljesen feltárni az elmém, minél kisebb ellenállásba ütközik annál kevésbé kellemetlenebb. Éreztem, ahogy egyre erősebben próbál beférkőzni a fejembe és egyre vadabbul kutat, elkezdtem aggódni, ilyen barbár módser komoly károkat okozhat...a fájdalom kezdett elviselhetetlenné válni, ordítani akartam de nem ment és akkor végre elengedett engem pedig újra beborított a sötétség.
Mikor magamhoz tértem újra meg telt a terem. A középen ülő ember újra felállt.
-Az ítéletet meghoztuk, Nathan T. Drake, önt nem találtuk bűnösnek árulás és kollaboráció vádjában, viszont nem mentjük fel az alól hogy a maga felelőtlenségéből kifolyólag, meg hallt sok ember és nagymennyiségű hadianyag veszett el, nem is beszélve arról hogy magának köszönhetően kellett lefokoznunk egy értékes hírszerzési tisztet. Úgy döntöttük, hogy lefokozzuk és megfosztjuk minden érdemétől, viszont képességeire és tapasztalatára való tekintettel állományban maradhat, de áthelyezésre kerül. Az új osztagáról, rangjáról és beosztásáról később tájékoztatják, és a jövőben legyen óvatosabb. Leléphet katona.
Gyors tisztelgés és már a kijárat felé tartottam. Meglehetősen könnyedén megúsztam. Az ajtón ki érve egy őr hozzám vágta a táskámat amibe a megmaradt holmijaim voltak, nem sok mondén maradt, pár civil ruha egy két apróbb emlék de semmi jelentős, volt egy pici jeladóm, olyan amit a fedett ügynökök használnak ha közös bevetésre mennek. Még Edith adta mikor előléptették és nem lett volna jó ha valaki tudomást szerez rólunk. Apróbb kódolt üzeneteket lehet vele csak küldeni, de azok pont elegek és lenyomozni sem lehet nagyon őket. Idővel szereznem kell egy ujjat.
De ezt majd később, innen lemegyek azonnal az új körletembe és megvárom amíg a jövőbeli felettesem eligazít
A hozzászólást KinkyDragon összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 02, 2018 4:07 pm-kor.
