Akeno Hachiro

Akeno Hachiro írta:

Fő tulajdonságok

Név: Akeno Hachiru

Becenév: Samurai

Rang: -

Születési hely: Japán, további ismeretlen.

Születési idő: 2167.Május 23.

Foglalkozás, vagy volt foglalkozás: Fegyverforgató. Leszerelt Japán katona.

Külső jellemzők: Japán származása ellenére, nincs húzott szeme. Körülbelül 185 cm magas, és 75 kg. Állán egy vékonyabb vágás nyom. A hátán a jobb lapockájától slégen lefelé egy nagyobb vágás nyom található, amit még régebben szerzett egy csatában...


Belső jellemzők: Általában higgadt, de mégis szemtelen, sőt! Néha eléggé idegesítő is tud lenni. Nem szereti az alkoholt, viszont annál jobban a társaságot. Néha gonosz, de nagyon lelkiismeretes, és kellemes vele egy komolyabb beszélgetés. Igazából egy lelki segély szolgálat is. Logikai és pszichólogiai képessége sokkal magasabb az átlagnál. Képes a beszédedből és a mozdulataidból olvasni a gondolataid között. Szereti az izgalmas kalandokat, és elég bevállalós. Szinte már profi hírszerző.  

Felszerelés és birtokolt dolgok: Egy katana, annak a tartója, amit az oldalán szokott felfügesztve hordani. Egy keresztet hord a nyakán, ami inkább dísz, mintsem vallási dolog.  

Skillek

Megszerzett pont:-

Elköltött pontok:-

Megmaradt pontok:-

Megvásárolt képességek: -


Egyenleg:-

Kalandok

Sikeres:-

Sikertelen:-

Feloldott fegyverek és páncélok:-



Követő NJK karakterek:-

További játékos karakterek:Kwei’Rjet ( Vincent Charles)

Előtörténet!
Gyerekkor és az álmaim…

Mint minden kisfiú, én is rajongtam a katonákért. Emlékszem, hogy a szobám sarkában tornyosultak a kis műanyag katonák, tankok, repülők és a földi járművek.  Emlékszem amikor a tankokat dobáltam egymáshoz és “bumm-bumm!” effektet adtam hozzá. Emlékszem arra is, hogy milyen fájdalmas érzés volt azokra a műanyag katonákra rálépni… Nem volt valami kellemes. Azokat a katonákat meg is büntettem, amelyik az utamba állt. Átküldtem rajtuk egy tankot. Lényegében, nem volt rossz gyerekkorom, még ha nem is voltunk multimilliárdosok. Egy idő után abbahagytam a katonásdis játékot.. Nem is értem, hogy miért. Egyszer csak már meguntam a “babázást”. Kimentem a haverokkal játszani, elmentünk a játszóra hintázni, és fogócskázni. Később beszereztem egy gördeszkát, amin elkezdtem gyakorolni. Két barátom is beszerzett utánam egyet. Teltek az idők… megtanultunk gördeszkázni, már a trükkök is mentek. ^^ Elérkezett a pályaválasztás ideje. Bejelöltem a rendészeti szakot, amire később fel is vettek. Aminek nagyon örültem. Végül is, ki nem őrölne annak, ha felveszik oda, ahova szeretné? A “legjobb barátaim” szinte teljesen eltűntek az életemből.  Néha-néha még összefutottunk, de az is… ehh…  A rendészetit sikeresen kijártam, és mentem továbbtanulni, lediplomázni nyomozói szakra. Húzós évek voltak, de sikerrel letettem a vizsgát. Sikeres nyomozó voltam, nem egy ügyet megoldottam. Nem voltam egy hülye gyerek… sőt! Már-már hírem is járt, hogy milyen módon derítek ki, elsőre nehéznek tűnő, bonyolult ügyeket.

Katonaság, és ufó támadás?

Állítólag háború tört ki a földünkön, amiért minden 18. élet évét betöltött férfinak be kellet vonulnia  a katonasághoz.  Mivel én alapból ilyen rend szervezet tagja voltam, és betöltöttem a 18. élet évemet, nekem is be kellet mennem. Bent a zöldfülűek és a tapasztaltak is megkapták az alap kiképzést, ami elég durva volt. Durva módszerrel képeztek ki minket. Fekvőtámasz, húzódzkodás, miközben vaktöltényes  fegyverrel lőnek a fülünkhöz és petárdákat, frászgránátokat hajigálnak mellénk.  Igazából megértem, hogy jó katonákat akarnak belőlünk csinálni, de nem értem, hogy mire ez a nagy felhajtás…  Bár igaz, hogy háborúk törtek ki, de konkrétan azt se tudjuk, hogy kik harcolnak. Vagy legalábbis.. én nem. A kiképzés befejeztével, ami körülbelül 4-5 hónapig tartott kihúltak a gyengébbek, és csak az igazán talpraesettek maradtak bent. Még szerencse, hogy nem csak mentálisan, hanem fizikailag is toppon vagyok. A még életben lévőkön végig futtatak egy mentálist tesztet, pszichológusokkal és egyéb dolgokkal.  A rossz mentális állapotban lévőket is elküldték. Bementünk egy jó páran… de csak egy maroknyian mentünk végig a teszteken.. A még meglévőket behívták egy nagyobbacska terembe, ahol közölték a  tényt:
“ A földünket primitív űrlények támadták meg.” vagy valami hasonló volt, már nem emlékszem. Persze, volt bent értettlenkedés, hogy most mi a franc van… Mutattak pár képet a dögökről. Én figyeltem a nagyobb rangú parancsnokot, aki infórmált minket, és úgy tűnt, hogy igazat mond, komolyan beszél. Ez nem egy újabb teszt . Körbevezettek minket, adtak még meg pár hasznos infót a lényről, majd felmérték mindenki mentális képességeit egy pár logikai feladattal. Nyomozói munkám révén, gyorsan túljutottam rajta, és magasan kiemelkedtem a többiek közül. Az eredmények alapján csapatokba helyeztek minket, és a legintelligensebb volt  a főnök.  Egy csapatban 10-en voltak, és ebből következően a csapat főnöke egy tizedes rangot is kapott.  Az egyik csapatnak a főnöke én voltam, és jó embereket kaptam a csapatomba. Ez egy elit csapat volt….  

Elit katona és a nagy bukás..

A nyomozói múltamnak annyi, most már katona vagyok, egy Elit katona… Számos küldetésen végigmentünk már, kiemelkedő ereménnyel. Ez köszönhető az én eszemnek és a jó csapat munkának. Az egyik küldetésen egy nagyon súlyos kárunk volt… A feladatunk idáig a kémkedés és a meglepetés szerű támadáson alapult, és most egy hasonló “kém feladaton” mentünk keresztül. Állítólag  egy erdő közepén van egy labor, ahol nagyon hasznos infórmációt titkolnak. Természetesen az volt a feladatunk, hogy szerezzük azt meg és vigyük el a bázishoz, Japánra. Egy helikopterrel el is vittek minket egy számomra idáig ismeretlen helyre. A kimenekítési pont/idő 1 óra múlva innen északhoz 15 km.

-Na srácok… egy újabb ismeretlen hely…. - Sóhajtok egy nagyot.. -  Aztán el ne tévedjetek! - Kacagok fel, amivel megtöröm a feszültséget. Egy bólintást kapok, mint a csapat vezetője. Bár valószínűleg, ha nem én lennék a vezetőjük, ezért a poénért már  kidobtak volna a helikopterből. Egy kötélen lecsúsztunk, majd a helikopter vezető intett nekünk, azaz elköszönt, majd le is lépett.  Innentől kézjelekkel kommunikáltunk. Hajnaltáj lehetett szállhattunk le a helikopterből, még csak most kezdett felkelni a nap, azonban  már nem volt sötét. Szinte együtt mozogtunk, mikor megláttunk az erdő közepén egy nagyon kicsit, körülbelül 7,5x7,5 m-es kocka épületet.  Ez lenne az?  Fegyverül kaptunk egy M41A-t, egy colt 45-őt hangtompítóval, és pár villanot, füstöt és sima gránátot.  Az M41A-t a kezembe vettem, majd alaposan körültekintettem, és sem csapdát, sem őrséget nem láttam… Mi a franc? Ennyire őrzik ezt az űber titkos információt? Közelebb megyünk az ajtóhoz, majd meglátom, hogy a föld véres… Talán már jártak itt előttünk? Nem tehettünk mást, be kellet mennünk. Bementünk, majd megláttuk, hogy van egy lépcső lefelé, a föld alá. Felszínen nem volt semmi érdekes, szóval.. le kellet mennünk. A 7 méter mély lépcső végén egy ajtó volt, ami nem volt becsukva.. Tényleg jártak már itt előttünk? Az ajtót berúgtam, majd mindenki csapat munkához méltóan bejött, majd megfelelő körültekintést végzett, a fegyverrel a szeménél… Szintén nem volt semmi, csak egy nagy fehér épület, ami igazából már vörös volt a vértől… Egy vaskosabb szellőző rendszer volt az egész épületen, amit megértek, hiszen nem lehet valami jó idő a föld alatt.   A csapat nem kérdezett, nem volt kétséges, hogy ezt nem ember csinálta. Nem sokat aludtunk,mivel egymás után jöttek a küldetések, szóval ki voltunk fáradva, és ebből következően nem vettük figyelembe, hogy még mászkálhat itt az a valami…  
-Mindenki szóródjon szét, itt lesz az a papír! - Adtam ki a parancsot, majd tizen mentünk tíz felé. Elég nagy helyiség volt, szóval… elsőnek nem tűnt rossz ötletnek.
-Viszont mindenki maradjon látóhatárban! - Ez lett volna az óvintézkedés.   A katanám ott volt az oldalamon, nem hagyhattam otthon, szóval nekem volt közelharci fegyverem is.  Egyszer csak fel ordít az egyik emberem:
-Megtaláltam!  - A marhája….  Kapott egy instant pisszegést úgy mindenkitől. A kezében volt egy vaskosabb dokumentumgyűjtő és egy pendrive. Nem kérdés, azok voltak azok. Felmentünk, és  a lépcsőnél tartottam egy létszám ellenőrzést. Nyolcan voltunk.
-Hova tűnt Yuuken-san és Minashaku-san?  - Kérdeztem a katonákat..
- Az előbb még mögöttem voltak. - Válaszolta az egyik emberem.
Hirtelen hangzavar lesz lentről. Mindenféle nem emberi ordibálás, és hurrogás hallatszik ki, majd egy ember sikítását hallom, ami félbe is marad. A helikopterhez még volt 10 percünk. Futást hallok lentről, majd leesett, hogy mi is folyik itt. Ezek azok a lények lesznek! Nem akarok eggyel sem találkozni.
Futás északra! -  Adtam ki a parancsot, miközben rádióban beszóltam, hogy most azonnal jöjjenek értünk, és a megbeszélt ponttól 15 km-re délre jöjjenek!  A válasz az volt, hogy sietnek… az érkezés a ponthoz, körülbelül 6 perc.  Már eltávolodtunk a háztól, mikor kirobbant az ajtó, és jöttek az idegenek.. Nem is tudtam számon tartani, hogy hányan voltak. Tíz ember.. .bocsánat, m,ár csak 8 és jó pár ellenség… szép dolog, de a távolság előnye nálunk van, még ha a terület nekik is kedvezőbb. Ha kicsit jobban megnézem.. az idegenek 15-en lehettek, szóval.. még esélyünk is lehetne…. Lényeg a lényeg, a támadásban meghalt még 5 emberünk, és csak 3-an éltük túl. A parancsnokságon közölték velünk, hogy   3 az már nem csapat, szóval dezertálnak minket, máshová, mivel már nincsenek emberek, akikhez tudnánk/ők tudnának csatlakozni. Megtörtént a haveri ölelés, férfias kézfogás, majd elbúcsúztunk.

Új munkahely…  

A többiek fogalmam sincs, hogy hova mehettek, de már nem hiszem, hogy találkozunk, és megkérdezni is felesleges lehet....
A parancsnokságon kezembe nyomtak egy doksit, hogy hova küldenek minket.
“ Weyland Yutani” Ütötte meg a szememet. Milyen érdekes… ez véletlenül nem az az Elittebb tudományos valami, ahol xenomorphokkal foglalkoznak?   Na, legalább nem fogok unatkozni, remélem. Itt szintén megtörtént az elbúcsúzás, majd el is mentem, összeszedtem a cuccaimat, és helikopterrel vittek ki a bázisra. Leszálltam, a helikopter pedig el. Vettem egy nagy levegőt, majd ki is fújtam. A leszállásnál már várt rám 2 állig felfegyverkezett katona és egy tudós ruhában lévő, őszhajú, ráncos bőrű emberke.
Már vártunk magát, Hachiro. Megkaptuk a papírjait, és a további aktáit.  - Húzott elő a hátamögül egy vastagabb papirtömleget.  - A képességeihez és a tapasztalataihoz méltóan, szeretnénk beajánlani egy nagyobb rangot. - Nézett fel rám. - Mit szólna egy parancsnokhoz? - Mosolyodott el.
-Természetesen, elfogadnám ezt a remek ajánlatot..- Válaszoltam csillogó tekintettel.
Elindultunk befelé, egy hosszú folyosón, majd egy üres szobához értünk, ami sokkal nagyobb volt, mint az előző.
Ez lesz a szobája, parancsnok. - Mondta, majd felszívódott.
   
Szépen kipakoltam, és éltem ott a minden napi életemet…

Nem lesz ez így jó.

Az intézmény nagy híréhez, és a parancsnoki rangomhoz képest, mocskosul unalmas volt. Konkrétan nem csináltam semmi. Se egy küldetés, se egy semmi….  Szóval, durva fél év után otthagytam. Közöltem, hogy menni szeretnék, majd érdekes módon el is elengedtek. Milyen érdekes.. nem gondoltam volna, hogy ez ilyen egyszerű lesz. Szóval, ismételten összepakoltam a cuccaim egy részét, felcsatoltam magamra a fegyvereimet, majd zsoldosként éltem a további életemet. Úgy érzem, hogy ez egy jó döntés volt. Megvan benne a kellő kihívás, és a pénz is jól jön. Csak kicsit kellemetlen, hogy a fegyvereket, töltényeket nekem kell vennem. Még jó, hogy a hűséges katanám, amit még Weyland Yutaninál bekentek egy xenovér álló anyaggal.  Voltak különféle munkáim, a kémkedésen át, a fejvadászaton keresztül, a csapatok kisegítésén  és az egyes emberek kiképzéséig, szinte minden.  Igazából, már a nevem is sok helyre eljutott,  és már-már úgy ismernek, hogy a “ sok mindent megélt, tapasztalt katona.. “