Név: Jack Smith
Kódnév: Ghost
Rang: Őrvezető
Születési hely: -
Születési idó: - (nagyjából 25 éves)
Foglalkozás: Katona
Külső: 185cm, erős, kék szem világosbarna haj.
Belső: kitartó, tudatos, makacs.
Felszerelés:
- M4A3 (2db) 10-10 tár
- Enfield IW/SA80 10 tár
- M3
- M - 94 jelzőfáklya 5 csomag
- Harci kés
Történet:
Jobb kezemmel szorítom a bal ujjaimat, majd a ballal a jobbakat.
~ Lehetne jobb is. De ez van ~ Gondoltam magamban miközben a vér elkezdett jobban mozogni a fagyás határán lévő kezeimben. Visszahúztam a kesztyűket és tettem még a tűzre.
- Még mindig semmi? - néztem reményvesztetten Thorra.
Thor igazi neve Örjan Liljedahl, de ezt rajtam kívül kevesen jegyezték meg. Egy igazi svéd volt. Becenevét az alkarjára tetovált Mjölnirről kapta, egyenesen tőlem. A kiképzés alatt vele jöttem ki a legjobban.
- Abszolút nulla. Fából is kezdünk kifogyni. Helvete! - ez egyfajta svéd káromkodásnak feleltethető meg. Gyakran hallunk tőle hasonlókat, de ez a leghasználatosab nála.
- A vihartól van. Zavarja a jeleket. Meg kell várnunk amíg kitisztul.
- Na meg addig nem megfagyni. - bökte oda vacogva Artyom.
Róla nem sokat tudunk. Az osztagban csak kukucskának hívtuk mindig, mivel ukrán mesterlövész volt. A csapat szeme. Megszámolhatatlanul sok csótányt vadászott le. Csak ezen a kiküldetésen jár hétnél. Na igen. És csak ő ilyen barom hogy számolja és hangoztatja.
- Dobj egy konzervet Car.
- Fel ne zabáld az összeset Ghost. Ki tudja meddig leszünk még en este infierno (ebben a pokolban).
Ő Carmen.... .... ... Rengeteg neve van. Vérbeli spanyol, Jézustól kezdve Eszmeraldáig minden van ott. Nála erősebb nőt nem ismertem.
- Ne aggódj már. Reggel óta semmit sem ettem.
- Fél 1 van. - nézett rám Thor, én meg vissza néztem gyilkos tekintetemmel.
- Nincs több esti mese! - szabtam ki rá a világméretű szankciót, amin mindenki elmosolyodott.
Mindannyian tanultunk fizikát, és tudtunk a hipotermia veszélyeiről. Folyamatos mozgásban voltunk, ki fekvőtámaszozott, ki futkorászott faltól falig ebben a lehurcolt fészerben. Thor az összegyűjtött rönköket vágta egy helyben talált baltával. Mit ne mondjak, kézhez álló feladat. Az idő viszont szép lassan el kezdett csendesülni. Nem csapkodta a szél az ajtót se már annyira mint eddig. És mint ha a havazás is lenyugodott volna.
- Halljátok ezt? - kérdezte Car - Szerintem ők azok!
Ki se mondta, már is belökte az ajtót két duplán beöltözött katona. Hiába csendesedett az idő, csak Szibériában vagyunk. A mínusz 25 az meg mínusz 25. Ahogy álltak ketten látszólag megfagyva, a téli egyenruha a fegyverekkel igazi tapasztalt kemény legénynek tüntette fel őket, de amint kicsomagolták a szájukat hogy érthetően beszélhessenek, hallatszott hogy zöldfülűek.
- Fent a dombon fogtunk valami jelet. Nem tudjuk megmondani hogy a bázis e az, vagy a célterületről a segélykérés.
- Nagyszerű. Irányt tudunk hozzá? - tettem fel a kérdést.
- Igen. De hogy milyen messzire van, találgatni sem tudok.
- Nincs más választásunk. Nem itt fogunk megfagyni. Most indulunk, amíg csendesebb az idő. Gyerünk! - adtam ki a parancsot és oltottam el a tüzet...
Kódnevem Ghost. Nem szeretem. De nincs más. Nincsen nevem. Egy pajtában találtak rám 12 évesen, felszakadt fejbőrrel. Az orvosok permanens amnéziát diagnosztizáltak nálam. Valószínűleg soha nem fogok emlékezni arra, hogy ki vagyok. Pedig néha mintha... Mintha bevillanna egy kép, egy hintáról. Az orvosok szerint egy, a sérülés után közvetlen átélt álom, amire csak az agyam emlékszik. De valamiért kételkedem ebben az állításban...
Egy katona nevelt egyedül. Szívén viselte a sorsomat, tőle tanultam mindent. Első éles akcióm egy belvárosi utcában történt. Úton voltam bevásárolni és láttam hogy egy lányt bántalmaznak egy sikátorban. A támadókat rommá vertem, majd oda mentem az áldozathoz.
~ Nem tudom meghálálni! Köszönöm! Hogy hívnak? ~ világ életemben ettől a kérdéstől rettegtem. Adtak egy nevet. Jack. De ezzel a névvel nem tudtam azonosulni~ csak van neved...
~ Nem, nincs.
~ Hol születtél?
~ Azt sem tudom..
~ Mi vagy Te? Egy szellem?....
Innen jött a nevem. Ghost...
- Ghost! Ghost! Látod azokat ott lennt? Nem az Őrmesterék? - kérdezte reménytől szikrázó hanggal Thor. Lenéztem, és valóban Davies őrmester vol az a Rohamegységünkkel. A maradék három gyalogos raj meg a két APC.
- Elvagyunk vágva. Nem jutunk le, de szerintem ők is fogták a jelet.
- Ghost! Veszi... adást!... jelet... tartunk. - nehezen, de Davies őrmester hangja volt felismerhető a rádióban
- Uram! Mi is fogjuk a jelet! Alternatív útvonalon elindultunk. Teljes a létszám! - válaszoltam, remélve hogy a lehető legtöbbet értette meg.
- Megerősítve! Északra mennek, amerről a jel is érkezik. - közölte az egyik újonc.
- Nyomás! Erre megyünk! - adtam ki az utasítást és mutattam északra, egy erdős ösvény felé.
Az idő kegyes volt hozzánk. Egyre csak csendesedett és a havazás is már már szünetelni látszott. Negyed órányi menetelés után kezdett erősödni a jel annyira, hogy kivehető szavakat hallottunk. Ugyan az a segélykérés. Fáznak, éhesek és bármikor megtámadhatják őket újra. Három személyre kell számítani, egy kislányra és két férfira. Nemsokára kiértünk az erdőből és fel is tűnt egy ház bereteszelt ablakokkal.
- Őrmester, ha fogja ezt, megtaláltuk a házat. Jöjjenek amint tudnak. - szóltam bele a rádióba. - Thor! Car! Ti jobbról mentek. Ikrek! Ti balról! Kukucska! Maradj itt és tartsd nyitva szemed. Meg biztosítsd ezt a területet. Én megyek a főbejárathoz.
Mindenki az utasítások szerint tett. Mindenki elfoglalta a pozícióját, majd egy mély , sokat mondó levegő vétel után három egymástól elkülönülőt, de határozottat kopogtam az ajtón.
- Itt Ghost őrvezető a CMC első rohamegységétől. Segíteni jöttünk! Nyissák ki az ajtót!
Tizennégy napja indultunk el a Marsról. Szibériába vezényeltek minket, hogy biztosítsunk egy huszonöt négyzetkilométeres területet, mert akarnak egy biztos pontot építeni a Földre. Megérkezésünk stabilnak mondható volt. Semmi komplikáció nem adódott, de a harmadik napon egy őrhelyet megtámadtak a csótányok. Négy embert vesztettünk el. Azóta semmi nyomuk nem volt a dögöknek, egészen tegnap estig. Fogtunk egy vészjelet egy épültből, miszerint két katona egy kislánnyal csapdába esett és megtámadták őket. Azonnal indultunk Davies őrmester parancsára, de útközben megtámadtak minket. Sikerült megölni az összeset, de el szakadtunk a csapattól. Azóta békésen telt az elmúlt időszak, és a vészjel forrását is megtaláltuk.
Az ajtó lassan de csikorogva elkezdett kinyílni. Hallatszott, hogy takarították el az ajtó előtti részt, amit valószínűleg eltorlaszoltak. Lassan kibújt egy fej oldalt egy Enfield-del egyetemben.
- Hányan vannak? - hallatszott el a kérdés, egy mély hangú férfitől.
- Mi Hatan. De az egység többi része úton van. Had menjünk be!
Még egy fél percig nézett, majd bólintott. Intettem a Többieknek, hogy jöhetnek. Az ikreket kiküldtem, hogy vegyék fel a kapcsolatot az egység másik részével. Seperc alatt ideértek Thorék, és bementünk a házba. Bent sokkal tágasabb volt, mint kívülről látszott. Ugyan a fal foszladozott néhol, és a csillár is le volt zuhanva, de érezhetően jobb idő volt bent. Emelet nem volt. Egy ajtó, amin bementünk, és pár ablak.
- Sam közlegény vagyok. CMC. - nyújtotta a kezét, majd folytatta kissé ideges hangon - Ő itt Dan, és a kislány meg Sophie. - Kezet fogtam vele, és bemutattam a csapatot én is.
- Az utolsó támadás mikor történt? - tettem fel a kérdést a katonának. Ekkor bukkant fel a kislány a másik katonával.
- És az egyetlen. Tegnap ilyentájt. Azóta mintha... - Akadte a szava, amikor valami mély, földrengés szerű hangot hallott. Mindenki felkapta rá a fejét, de Artyom szólalt meg először.
- Lavina. Messze van. - nézett ki az ablakon - De ok nélkül nem indul lavina.
- Megtámadhatták Davieséket. - Ki se mondtam, már is berontott az ajtón az ikerpár, és maguk mögött be is vágták az ajtót.
- Négyet láttam délről. Keletről Keletről meg hármat. Jönnek!
Az ikrek és Car a keleti falhoz mentek az ablakokhoz. Én, Thor, Sam és Dan a Déli oldalra, ahonnan jöttünk. Kukucska a szoba közepén maradt, onnan célzott kifelé. A feszült csendet néha távoli puskaropogás, de főként Sophie zokogása és remegése töri meg. Majd felbukkantak. Délről mind a négyen, keletről viszont hatan. Artyom át fordult a Carmenékhez és lőtt.
- Nyolc! - kiáltott fel, majd az első sorozatot kilőttem, köszönhetően az optikámnak. Utánam egyszerre mindenki. - Kilenc! - Szólalt meg megint Artyom. Ma is parádézik.
Nekem is sikerült leszednem egyet, viszont hirtelen elkezdett nyüzsögni az erdő. Egy tucatnyi ugrott elő Délről. A fülem mellett elsüvített egy golyó. Az optikámban meg láttam ahogy egy golyó cafatokra szaggatja azt, amelyiket én is kinéztem magamnak. Már vártam a "tíz"-et, de elmaradt. Helyette egy sikítás. Hátra fordultam és Artyom egy xenomorph farkára volt felszúrva, a kislányt meg a markában szorongatta. Legalábbis addig, amíg össze nem roppantotta. Céloztam és lőttem, de egyikőjüket sem tudtam megmenteni. Az északi ablakon bemászott még kettő. Thor is megfordult, és lőtt. A horizonton felbukkant egy APC északon. És Davies őrmester. Délről viszont rengetegen jöttek. Keletről elfogytak, Carmenék is átjöttek a mi oldalunkra.
- Megjött az egység! Mögöttünk vannak. Tartsuk az állást ameddig tudjuk! - buzdítottam a többieket, és tárat cseréltem. Hátra rohantam Artyom teteméhez, és el kezdtem kutakodni. -Megvan! - kiáltottam, majd kihúztam a zsebéből a detonátort. Megnyomtam, és az ösvény környékén öt akna robbant fel, tűzfalat képezve a ház és az erdő között.
- Hall engem Őrvezető?! - Szólalt meg a rádióm
- Igen hallom Őrmester! Siessenek! Nem tudjuk egyedül tartani a házat! - válaszoltam zihálva, két sorozat között.
- Negatív! Jöjjenek ide. Kivonnak minket. A feltérképezés rossz volt. Hemzsegnek a dögök mindenhol. Mindjárt ittvan a légi egység és felvesz minket. Nyomás ide!
- Vettem! Srácok! Visszavonulás! - Adtam ki a parancsot és megnyomtam a másik gombot is. Még egy sor akna robbant fel. Carmen és az ikrek elindultak. Amint kimásztak hátul, föntről sújtott le rájuk a halál. A tetőről kettő csótány ugrott le és cincálta szét a három katonát. - Picsába! Mindenki! Tűz és nyomás!
Mindenki megfordult és leszedtük a két xenomorphot. Irgalmatlan sprintbe vágtuk bele a fejszénket, de a légi egységet már láttuk. Landolt is. A többiek elkezdték a beszállást. Éreztem, hogy a hátam mögött százával száguldanak a xenomorphok, egyetlen céllal. Hogy mindenkit legyilkoljanak. Szemből egy tucat katona fedező tüzet nyitott és hullottak a csótányok mögöttünk. Még egy rakéta is elsüvített a fejünk fölött. Már csupán száz méterre volt a repülő, és már csak a fedezőtüzet biztosítók meg mi voltunk a Földön, mikor az egyik lény utolért minket és Thort lábánál fogva kapta el. Nem habozott, szét szakította egyből. Vére vörösre festette a havat, melyben a fedezőtűz áldozatává vált xenomorph fetrengett. Megállni viszont nem volt idő. Akár bírtuk, akár nem, rohanni kellett.
A Hajót elértük. Felszálltunk, és elindultunk a Marsra. A veszteség fájt. Carmen, Örjan, Artyom, Phil és Dylan az ikrek. Mind meghaltak. Ekkor Davies Őrmester állt fölém.
- Megtaláljuk hogy ki ezért a felelős! A hírszerzés kudarcot vallott. Rengeteg jó ember veszett ma oda. Maga viszont remek munkát végzett! Előléptetését írásban fogom ajánlani. - Pihenjen.
- Köszönöm Uram! De én át akarok menni. Nem akarok a rohamegységhez tartozni.
- Az ön döntése!
A hajó úton volt a Marsra, miután a GateWayen fel lett töltve a hajó. Az ablakon a Földet bámultam. Fejemben az elhunytak képe pörgött. Meg a bosszúvágy duzzasztotta harag.
~ Amint hazaérek, egy Mjölnir-t tetoválok a karomra! ~
Kódnév: Ghost
Rang: Őrvezető
Születési hely: -
Születési idó: - (nagyjából 25 éves)
Foglalkozás: Katona
Külső: 185cm, erős, kék szem világosbarna haj.
Belső: kitartó, tudatos, makacs.
Felszerelés:
- M4A3 (2db) 10-10 tár
- Enfield IW/SA80 10 tár
- M3
- M - 94 jelzőfáklya 5 csomag
- Harci kés
Történet:
Jobb kezemmel szorítom a bal ujjaimat, majd a ballal a jobbakat.
~ Lehetne jobb is. De ez van ~ Gondoltam magamban miközben a vér elkezdett jobban mozogni a fagyás határán lévő kezeimben. Visszahúztam a kesztyűket és tettem még a tűzre.
- Még mindig semmi? - néztem reményvesztetten Thorra.
Thor igazi neve Örjan Liljedahl, de ezt rajtam kívül kevesen jegyezték meg. Egy igazi svéd volt. Becenevét az alkarjára tetovált Mjölnirről kapta, egyenesen tőlem. A kiképzés alatt vele jöttem ki a legjobban.
- Abszolút nulla. Fából is kezdünk kifogyni. Helvete! - ez egyfajta svéd káromkodásnak feleltethető meg. Gyakran hallunk tőle hasonlókat, de ez a leghasználatosab nála.
- A vihartól van. Zavarja a jeleket. Meg kell várnunk amíg kitisztul.
- Na meg addig nem megfagyni. - bökte oda vacogva Artyom.
Róla nem sokat tudunk. Az osztagban csak kukucskának hívtuk mindig, mivel ukrán mesterlövész volt. A csapat szeme. Megszámolhatatlanul sok csótányt vadászott le. Csak ezen a kiküldetésen jár hétnél. Na igen. És csak ő ilyen barom hogy számolja és hangoztatja.
- Dobj egy konzervet Car.
- Fel ne zabáld az összeset Ghost. Ki tudja meddig leszünk még en este infierno (ebben a pokolban).
Ő Carmen.... .... ... Rengeteg neve van. Vérbeli spanyol, Jézustól kezdve Eszmeraldáig minden van ott. Nála erősebb nőt nem ismertem.
- Ne aggódj már. Reggel óta semmit sem ettem.
- Fél 1 van. - nézett rám Thor, én meg vissza néztem gyilkos tekintetemmel.
- Nincs több esti mese! - szabtam ki rá a világméretű szankciót, amin mindenki elmosolyodott.
Mindannyian tanultunk fizikát, és tudtunk a hipotermia veszélyeiről. Folyamatos mozgásban voltunk, ki fekvőtámaszozott, ki futkorászott faltól falig ebben a lehurcolt fészerben. Thor az összegyűjtött rönköket vágta egy helyben talált baltával. Mit ne mondjak, kézhez álló feladat. Az idő viszont szép lassan el kezdett csendesülni. Nem csapkodta a szél az ajtót se már annyira mint eddig. És mint ha a havazás is lenyugodott volna.
- Halljátok ezt? - kérdezte Car - Szerintem ők azok!
Ki se mondta, már is belökte az ajtót két duplán beöltözött katona. Hiába csendesedett az idő, csak Szibériában vagyunk. A mínusz 25 az meg mínusz 25. Ahogy álltak ketten látszólag megfagyva, a téli egyenruha a fegyverekkel igazi tapasztalt kemény legénynek tüntette fel őket, de amint kicsomagolták a szájukat hogy érthetően beszélhessenek, hallatszott hogy zöldfülűek.
- Fent a dombon fogtunk valami jelet. Nem tudjuk megmondani hogy a bázis e az, vagy a célterületről a segélykérés.
- Nagyszerű. Irányt tudunk hozzá? - tettem fel a kérdést.
- Igen. De hogy milyen messzire van, találgatni sem tudok.
- Nincs más választásunk. Nem itt fogunk megfagyni. Most indulunk, amíg csendesebb az idő. Gyerünk! - adtam ki a parancsot és oltottam el a tüzet...
Kódnevem Ghost. Nem szeretem. De nincs más. Nincsen nevem. Egy pajtában találtak rám 12 évesen, felszakadt fejbőrrel. Az orvosok permanens amnéziát diagnosztizáltak nálam. Valószínűleg soha nem fogok emlékezni arra, hogy ki vagyok. Pedig néha mintha... Mintha bevillanna egy kép, egy hintáról. Az orvosok szerint egy, a sérülés után közvetlen átélt álom, amire csak az agyam emlékszik. De valamiért kételkedem ebben az állításban...
Egy katona nevelt egyedül. Szívén viselte a sorsomat, tőle tanultam mindent. Első éles akcióm egy belvárosi utcában történt. Úton voltam bevásárolni és láttam hogy egy lányt bántalmaznak egy sikátorban. A támadókat rommá vertem, majd oda mentem az áldozathoz.
~ Nem tudom meghálálni! Köszönöm! Hogy hívnak? ~ világ életemben ettől a kérdéstől rettegtem. Adtak egy nevet. Jack. De ezzel a névvel nem tudtam azonosulni~ csak van neved...
~ Nem, nincs.
~ Hol születtél?
~ Azt sem tudom..
~ Mi vagy Te? Egy szellem?....
Innen jött a nevem. Ghost...
- Ghost! Ghost! Látod azokat ott lennt? Nem az Őrmesterék? - kérdezte reménytől szikrázó hanggal Thor. Lenéztem, és valóban Davies őrmester vol az a Rohamegységünkkel. A maradék három gyalogos raj meg a két APC.
- Elvagyunk vágva. Nem jutunk le, de szerintem ők is fogták a jelet.
- Ghost! Veszi... adást!... jelet... tartunk. - nehezen, de Davies őrmester hangja volt felismerhető a rádióban
- Uram! Mi is fogjuk a jelet! Alternatív útvonalon elindultunk. Teljes a létszám! - válaszoltam, remélve hogy a lehető legtöbbet értette meg.
- Megerősítve! Északra mennek, amerről a jel is érkezik. - közölte az egyik újonc.
- Nyomás! Erre megyünk! - adtam ki az utasítást és mutattam északra, egy erdős ösvény felé.
Az idő kegyes volt hozzánk. Egyre csak csendesedett és a havazás is már már szünetelni látszott. Negyed órányi menetelés után kezdett erősödni a jel annyira, hogy kivehető szavakat hallottunk. Ugyan az a segélykérés. Fáznak, éhesek és bármikor megtámadhatják őket újra. Három személyre kell számítani, egy kislányra és két férfira. Nemsokára kiértünk az erdőből és fel is tűnt egy ház bereteszelt ablakokkal.
- Őrmester, ha fogja ezt, megtaláltuk a házat. Jöjjenek amint tudnak. - szóltam bele a rádióba. - Thor! Car! Ti jobbról mentek. Ikrek! Ti balról! Kukucska! Maradj itt és tartsd nyitva szemed. Meg biztosítsd ezt a területet. Én megyek a főbejárathoz.
Mindenki az utasítások szerint tett. Mindenki elfoglalta a pozícióját, majd egy mély , sokat mondó levegő vétel után három egymástól elkülönülőt, de határozottat kopogtam az ajtón.
- Itt Ghost őrvezető a CMC első rohamegységétől. Segíteni jöttünk! Nyissák ki az ajtót!
Tizennégy napja indultunk el a Marsról. Szibériába vezényeltek minket, hogy biztosítsunk egy huszonöt négyzetkilométeres területet, mert akarnak egy biztos pontot építeni a Földre. Megérkezésünk stabilnak mondható volt. Semmi komplikáció nem adódott, de a harmadik napon egy őrhelyet megtámadtak a csótányok. Négy embert vesztettünk el. Azóta semmi nyomuk nem volt a dögöknek, egészen tegnap estig. Fogtunk egy vészjelet egy épültből, miszerint két katona egy kislánnyal csapdába esett és megtámadták őket. Azonnal indultunk Davies őrmester parancsára, de útközben megtámadtak minket. Sikerült megölni az összeset, de el szakadtunk a csapattól. Azóta békésen telt az elmúlt időszak, és a vészjel forrását is megtaláltuk.
Az ajtó lassan de csikorogva elkezdett kinyílni. Hallatszott, hogy takarították el az ajtó előtti részt, amit valószínűleg eltorlaszoltak. Lassan kibújt egy fej oldalt egy Enfield-del egyetemben.
- Hányan vannak? - hallatszott el a kérdés, egy mély hangú férfitől.
- Mi Hatan. De az egység többi része úton van. Had menjünk be!
Még egy fél percig nézett, majd bólintott. Intettem a Többieknek, hogy jöhetnek. Az ikreket kiküldtem, hogy vegyék fel a kapcsolatot az egység másik részével. Seperc alatt ideértek Thorék, és bementünk a házba. Bent sokkal tágasabb volt, mint kívülről látszott. Ugyan a fal foszladozott néhol, és a csillár is le volt zuhanva, de érezhetően jobb idő volt bent. Emelet nem volt. Egy ajtó, amin bementünk, és pár ablak.
- Sam közlegény vagyok. CMC. - nyújtotta a kezét, majd folytatta kissé ideges hangon - Ő itt Dan, és a kislány meg Sophie. - Kezet fogtam vele, és bemutattam a csapatot én is.
- Az utolsó támadás mikor történt? - tettem fel a kérdést a katonának. Ekkor bukkant fel a kislány a másik katonával.
- És az egyetlen. Tegnap ilyentájt. Azóta mintha... - Akadte a szava, amikor valami mély, földrengés szerű hangot hallott. Mindenki felkapta rá a fejét, de Artyom szólalt meg először.
- Lavina. Messze van. - nézett ki az ablakon - De ok nélkül nem indul lavina.
- Megtámadhatták Davieséket. - Ki se mondtam, már is berontott az ajtón az ikerpár, és maguk mögött be is vágták az ajtót.
- Négyet láttam délről. Keletről Keletről meg hármat. Jönnek!
Az ikrek és Car a keleti falhoz mentek az ablakokhoz. Én, Thor, Sam és Dan a Déli oldalra, ahonnan jöttünk. Kukucska a szoba közepén maradt, onnan célzott kifelé. A feszült csendet néha távoli puskaropogás, de főként Sophie zokogása és remegése töri meg. Majd felbukkantak. Délről mind a négyen, keletről viszont hatan. Artyom át fordult a Carmenékhez és lőtt.
- Nyolc! - kiáltott fel, majd az első sorozatot kilőttem, köszönhetően az optikámnak. Utánam egyszerre mindenki. - Kilenc! - Szólalt meg megint Artyom. Ma is parádézik.
Nekem is sikerült leszednem egyet, viszont hirtelen elkezdett nyüzsögni az erdő. Egy tucatnyi ugrott elő Délről. A fülem mellett elsüvített egy golyó. Az optikámban meg láttam ahogy egy golyó cafatokra szaggatja azt, amelyiket én is kinéztem magamnak. Már vártam a "tíz"-et, de elmaradt. Helyette egy sikítás. Hátra fordultam és Artyom egy xenomorph farkára volt felszúrva, a kislányt meg a markában szorongatta. Legalábbis addig, amíg össze nem roppantotta. Céloztam és lőttem, de egyikőjüket sem tudtam megmenteni. Az északi ablakon bemászott még kettő. Thor is megfordult, és lőtt. A horizonton felbukkant egy APC északon. És Davies őrmester. Délről viszont rengetegen jöttek. Keletről elfogytak, Carmenék is átjöttek a mi oldalunkra.
- Megjött az egység! Mögöttünk vannak. Tartsuk az állást ameddig tudjuk! - buzdítottam a többieket, és tárat cseréltem. Hátra rohantam Artyom teteméhez, és el kezdtem kutakodni. -Megvan! - kiáltottam, majd kihúztam a zsebéből a detonátort. Megnyomtam, és az ösvény környékén öt akna robbant fel, tűzfalat képezve a ház és az erdő között.
- Hall engem Őrvezető?! - Szólalt meg a rádióm
- Igen hallom Őrmester! Siessenek! Nem tudjuk egyedül tartani a házat! - válaszoltam zihálva, két sorozat között.
- Negatív! Jöjjenek ide. Kivonnak minket. A feltérképezés rossz volt. Hemzsegnek a dögök mindenhol. Mindjárt ittvan a légi egység és felvesz minket. Nyomás ide!
- Vettem! Srácok! Visszavonulás! - Adtam ki a parancsot és megnyomtam a másik gombot is. Még egy sor akna robbant fel. Carmen és az ikrek elindultak. Amint kimásztak hátul, föntről sújtott le rájuk a halál. A tetőről kettő csótány ugrott le és cincálta szét a három katonát. - Picsába! Mindenki! Tűz és nyomás!
Mindenki megfordult és leszedtük a két xenomorphot. Irgalmatlan sprintbe vágtuk bele a fejszénket, de a légi egységet már láttuk. Landolt is. A többiek elkezdték a beszállást. Éreztem, hogy a hátam mögött százával száguldanak a xenomorphok, egyetlen céllal. Hogy mindenkit legyilkoljanak. Szemből egy tucat katona fedező tüzet nyitott és hullottak a csótányok mögöttünk. Még egy rakéta is elsüvített a fejünk fölött. Már csupán száz méterre volt a repülő, és már csak a fedezőtüzet biztosítók meg mi voltunk a Földön, mikor az egyik lény utolért minket és Thort lábánál fogva kapta el. Nem habozott, szét szakította egyből. Vére vörösre festette a havat, melyben a fedezőtűz áldozatává vált xenomorph fetrengett. Megállni viszont nem volt idő. Akár bírtuk, akár nem, rohanni kellett.
A Hajót elértük. Felszálltunk, és elindultunk a Marsra. A veszteség fájt. Carmen, Örjan, Artyom, Phil és Dylan az ikrek. Mind meghaltak. Ekkor Davies Őrmester állt fölém.
- Megtaláljuk hogy ki ezért a felelős! A hírszerzés kudarcot vallott. Rengeteg jó ember veszett ma oda. Maga viszont remek munkát végzett! Előléptetését írásban fogom ajánlani. - Pihenjen.
- Köszönöm Uram! De én át akarok menni. Nem akarok a rohamegységhez tartozni.
- Az ön döntése!
A hajó úton volt a Marsra, miután a GateWayen fel lett töltve a hajó. Az ablakon a Földet bámultam. Fejemben az elhunytak képe pörgött. Meg a bosszúvágy duzzasztotta harag.
~ Amint hazaérek, egy Mjölnir-t tetoválok a karomra! ~
A hozzászólást Ghost összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 11, 2015 8:52 pm-kor.
