Faj: Alien
Variáns: Drone - Chioner
Név: Szolga
Születési dátum: 2150
Születési hely: Ismeretlen (Sötét klán gyarmatvilág)
Rang: Vezér
Külső jellemzők:
A külső kitin páncélja vörös színű. Az emberekből kikelt dronektól pár centivel alacsonyabb, ám szélesebb tőlük. Két pár végtaggal rendelkezik és egy farokkal. A szája szélén két előremeredő agyar látható, ami a kihordójának az öröksége. Fején pedig apró kinövések sorakoznak rendezetten. Hátán a nyúlványok módosultak, hogy képes legyen az arctámadókat magán hordozni.
Belső jellem:
A választott bolyhoz és annak királynőjéhez minden körülmények között hűséges. Akár életét is áldozná érte, ha ez szükséges. Ő is, mint fajtársai, szeret ölni, ám a keltetőnek használható egyedeket életben hagyja, hogy a későbbiekben új alienek „születhessenek”. A gondjaira bízott arctámadókra is ügyel. Az alá beosztott idegenekkel szemben szigorú és néha könyörtelen, ha épp arra van szükség. Szükséges esetén, akár meg is öli az egyiket, hogy a többiek okulhassanak a hibájából.
Előtörténet:
Szolga születése mondhatni megrendezett, avagy elrendelt volt. Hiszen egy olyan világon bukkant elő, ami a Sötét klán rabigáját nyögte. Így akaratos és könyörületet nem ismerő kezek rányomták ama szerencsétlenre, aki végül is az „anyja” lett. Mi volt ő, milyen volt ő? Nem tudja, de már nem is fogja megtudni soha. Egyébként meg nem nagyon érdekelte. Neki az volt a fontos, hogy kövesse akkori parancsolói utasítását és belehelyezze az embriót a keltetőbe. Ez meg is történt. A Chioner még csak védekezni sem tudott, aztán meg már nem volt mit tenni. Az élete egy napon belül véget is ért.
Gyengén érezte maga körül a testet, amiben eddig növekedett. Ám már túl szűk lett neki.. Ezen már a fészkelődés sem segített. Érzi, hogy eljött az idő. Elkezdte magát kirágni a testből. Gyengén eljutottak hozzá a lény fájdalmas kiáltásai, de ezzel sem törődött. A kitin páncél elég vastag, ami egy kis időre feltartotta, de végül az ő állkapcsai győztek. Innen már könnyű volt az útja. Egy két csövet még azért átrágott , majd kint találja magát. A levegő párás, meleg és a helység sötét, ahova kibukkant. Rövid időre idegenül érezte magát, de aztán diadalmasan felvisít, ami túlharsogta „anyja” halálhörgését. Öröme hatalmas volt, akár csak a gondozóinak. Ők pedig hagyták, hogy jóízűen felfalja az őt kihordót. Jól esett neki eme falatozás. Ezt követően keresett magának valami sötét kis zugot, ahol elbújhatott és kifejlődhetett. Hamar rá is akadt erre a helyre. Furcsa. Mintha neki teremtették volna eme zugot. De jobban nem törte az agyát az ügyön, inkább bevackolta magát.
Mivel jól lakottan húzodott be a nyílásba, így gyorsan lezajlott a végső formába való fejlődése. Nem egészen három órát vett igénybe eme procedúra. Közben jó pár bőrt ledobott magáról. De a három óra elteltével, már mint egy kifejlett egyed mászott elő a szűkössé vált barlangból. Majd csakhamar megérkeztek érte a nagydarab, fekete páncélba bújtatott harcosok. Az egyikük rámutatott, majd vakkantott valamit, ami számára teljesen értethetetlen volt. Ám valahogy mégis értette őt, így az egyik mellette lévő Predatorhoz sétált. Ekkor csattant a nyakán a nyakkörv, aminek folytán elégedettség járta át egész valóját. Már szinte dorombolt a gazdája lábainál, de persze egy alien képtelen. Az első feladatára sem kellett sokat várni. Egy hajó belsejében találta magát sok más fajtársával együtt. De mivel a gazdája mellette volt, így nem nagyon reagált rájuk, hanem csupán várt. Várt, hogy húsba marhasson és csont roppanthasson. Így szerezve gazdájának örömet. Az idő igazán nem foglalkoztatta, de amikor végre kilépett a hajóból valami örömfélét érzett. Nem nagyon tetszett neki ez a repülő fém barlang. A landolás közelében egy ember kolónia volt. Az emberek nem nagyon tudták, hogy milyen komoly bajba is kerültek. Hajtotta őket a kíváncsiság. Ez lett a település veszte is. A támadás teljesen felkészületlenül érte őket. A támadás csakhamar mészárlásba torkolott. A gazdája gurgulázó nevetés közben engedte szabadjára a „kutyáját”. Ő örömmel vetette magát a véres forgatagba. Tépett, akit ért. Nem kegyelmezett senkinek sem. Aki az útjába került, az a halállal nézett farkas szemet és a halál elől senki sem menekül. Amikor kellett a hegyes farkával szúrta keresztül az áldozatot. De használta a karmait, a második száját és a sima száját. Hamarosan a kemény kitin páncélját már vér terítette be. De az emberek is megértették, hogy mi történik. Elővették azt a kevés fegyverüket és elkeseredetten védekezni kezdek. Esélyük sem volt. A fekete áradat, akár egy szökőár, úgy csapott át rajtuk és kaszálta le őket. A kolóniának hamarosan hírmondója sem maradt. A fekete páncélos ragadozók és véres „ebeik” senkit nem kíméltek. Ezt követően távoztak a bolygóról. Lecsaptak még kisebb predator településekre és hajókra is, hasonló eredményekkel. Ezen idő alatt kétszer vedlette le a bőrét és erősödött ezáltal. Ekkor következett be a forduló pont az életében. Egy ragadozó falut támadott meg éppen a hajó és a legénysége, ami nem éppen a tervek szerint alakult. Az ellenfél felkészülve várta a portyázókat és senkit sem kíméltek. A harc rövid volt, ám annél véresebb. Neki két predatort sikerült megölnie, amikor valami megváltozott. Már nem érezte gazdája közelségét és vad harci dühét. Ekkor fordult az irányába és látta, hogy egy hosszú lándzsa áll ki a mellkasából. Majd szinte lassan összecsuklik, ahogy zöldes vére elhagyja a testét. A győzedelmeskedő ragadozó pedig diadalmasan emeli magasba a véres lándzsát. Öröme viszont nem tartott soká, hiszen Szolga vetette rá magát hátulról. Karmolta, harapta, ahol érte gazdája gyilkosát. Végül pedig a nyelvét döfte a zöld vérű koponyájába hátulról, aminek hatására ő is összecsuklott. A testével pedig ráborult egykori gazdájára. Ekkor tűnt el végleg az érzés, hogy tartozik valahova. Ettől pedig megrémült. Nem tudta, hogy mit is kell tennie. Most ki parancsol neki? Mi tévő legyen? De érezte, hogy nem maradhat itt soká. Így gyorsan eltűnt a bolygót uraló erdőbe.
Ekkor érezte magát először egyedül és ez az érzés megrémítette és majdnem megőrjítette. Ölt, amit csak tudott. Utána táplálkozott. Így ment ez egy ideig. Pontosan ő maga sem tudja, hogy meddig. Egyszer viszont egy mozgó csillag tűnt fel az éjszakai égbolton. Éreztem, hogy ez valahogy másmilyen, mint a többi. Egyre csak közeledett a bolygó felszíne felé, majd leereszkedett. Akárcsak azok a barlangok, amikkel a ragadozók szelték az eget. Érezte, hogy valami hívja a hajó felé. Amit már egy ideje nem érzett. Így elindult a hajó felé. Csakhamar oda is ért a tisztás szélére, ahol leszállt a hajó. Az űrhajó körül a fajtársai és kétlábú lények lézengtek. A kétlábú lények hasonlítottak eddigi gazdáira, de mégsem ők voltak. Alacsonyabbak, véznábbak voltak tőlük. Meg persze a fekete páncél is hiányzott a róluk, ami annyira felismerhetővé tette őket. Ám valami mégis vonzotta a hajó felé. Így lassan megközelítette a hajót. A fajtársai sziszegve és feromon felhővel fogadták az újonnan érkezőt. Ekkor érkezett meg „Anya”. A fekete tömeg szétvált előtte, hogy utat engedjen neki. Az ember szavakat súgott neki, amikot nem értett, ám valahogy a jelentésüket felfogta. Maga sem tudja, hogy miként, de ez történt. Érezte, hogy valaki finoman megérinti az elméjét, ami nagyon is jól esett neki. Már régen érezte ezt és ráébredt, hogy hiányzott neki. Jól esett neki eme finom mentális érintés. Már várta, hogy a nyaka köré fonják a nyakörvet, de az ezúttal nem került rá. Így találta meg az új fészket, ahol érezte a többi fajtársát és a királynőt is, ami még új volt neki.
De aztán hamarosan elindultak a bolygóról. Mindenkinek be kellett szállni a hajóba és egy másik bolygó felé vették az irányt. Itt azonban már küzdeniük kellett. Ugyanis amikor fel akartak szállni, megtámadták őket. A támadás meglepetésként érte a bolyt. Szerencséjükre csupán egy kisebb csapat ember akadt rájuk így őket sikerült megölni. Anya pedig bánatos lett, hiszen néhányan meghaltak a hajón élő emberek és alienek közül. Érezte bennük az embriókat és a társait, így ő sem volt boldog, hiszen ennyivel is kevesebben lettek. Ezt követően még jó pár bolygón megfordultak. Volt olyan, ahol érezte, a fajtársai jelenlétét, de érezte, hogy nem maradnak ott soká. Nem tudta, hogy miért döntött így a királynő, de ő engedelmeskedett. Idő közben, pedig néhány új fővel gyarapodott a fészek, de az emberek mind meghaltak. Anya egyenesen dühöngött egy időben emiatt. Jártak bolygóról-bolygóra, ahol néhány alkalommal emberekkel találkoztak. Így ennek mindig vérfürdő lett a vége. Sajnos néha nekik kellett menekülőre fogniuk, ami a fészek gyors fogyását eredményezte. Ennek ellenére ő fejlődött és hamarosan már vezér lett. A fészek egy kiemelkedő tagja. Erre Anya is rájött. Így csakhamar lenyugodott és már óvatosabb lett. Hála eme döntésének a fészek is gyarapodni kezdett.
Emiatt szálltak le egy zöld bolygóra is, ahol komoly harcok dúltak. Érezte, hogy forr a vére. Ölni akart és terjeszteni a bolyt. Erősíteni akarta magukat. De Anya nem ezt a bolygót szánta nekünk, így hamarosan, néhány új taggal bővülve indultunk tovább, hogy a szemünk előtt egy vörös bolygó sziluettje rajzolódjon ki.
Variáns: Drone - Chioner
Név: Szolga
Születési dátum: 2150
Születési hely: Ismeretlen (Sötét klán gyarmatvilág)
Rang: Vezér
Külső jellemzők:
A külső kitin páncélja vörös színű. Az emberekből kikelt dronektól pár centivel alacsonyabb, ám szélesebb tőlük. Két pár végtaggal rendelkezik és egy farokkal. A szája szélén két előremeredő agyar látható, ami a kihordójának az öröksége. Fején pedig apró kinövések sorakoznak rendezetten. Hátán a nyúlványok módosultak, hogy képes legyen az arctámadókat magán hordozni.
Belső jellem:
A választott bolyhoz és annak királynőjéhez minden körülmények között hűséges. Akár életét is áldozná érte, ha ez szükséges. Ő is, mint fajtársai, szeret ölni, ám a keltetőnek használható egyedeket életben hagyja, hogy a későbbiekben új alienek „születhessenek”. A gondjaira bízott arctámadókra is ügyel. Az alá beosztott idegenekkel szemben szigorú és néha könyörtelen, ha épp arra van szükség. Szükséges esetén, akár meg is öli az egyiket, hogy a többiek okulhassanak a hibájából.
Előtörténet:
Szolga születése mondhatni megrendezett, avagy elrendelt volt. Hiszen egy olyan világon bukkant elő, ami a Sötét klán rabigáját nyögte. Így akaratos és könyörületet nem ismerő kezek rányomták ama szerencsétlenre, aki végül is az „anyja” lett. Mi volt ő, milyen volt ő? Nem tudja, de már nem is fogja megtudni soha. Egyébként meg nem nagyon érdekelte. Neki az volt a fontos, hogy kövesse akkori parancsolói utasítását és belehelyezze az embriót a keltetőbe. Ez meg is történt. A Chioner még csak védekezni sem tudott, aztán meg már nem volt mit tenni. Az élete egy napon belül véget is ért.
Gyengén érezte maga körül a testet, amiben eddig növekedett. Ám már túl szűk lett neki.. Ezen már a fészkelődés sem segített. Érzi, hogy eljött az idő. Elkezdte magát kirágni a testből. Gyengén eljutottak hozzá a lény fájdalmas kiáltásai, de ezzel sem törődött. A kitin páncél elég vastag, ami egy kis időre feltartotta, de végül az ő állkapcsai győztek. Innen már könnyű volt az útja. Egy két csövet még azért átrágott , majd kint találja magát. A levegő párás, meleg és a helység sötét, ahova kibukkant. Rövid időre idegenül érezte magát, de aztán diadalmasan felvisít, ami túlharsogta „anyja” halálhörgését. Öröme hatalmas volt, akár csak a gondozóinak. Ők pedig hagyták, hogy jóízűen felfalja az őt kihordót. Jól esett neki eme falatozás. Ezt követően keresett magának valami sötét kis zugot, ahol elbújhatott és kifejlődhetett. Hamar rá is akadt erre a helyre. Furcsa. Mintha neki teremtették volna eme zugot. De jobban nem törte az agyát az ügyön, inkább bevackolta magát.
Mivel jól lakottan húzodott be a nyílásba, így gyorsan lezajlott a végső formába való fejlődése. Nem egészen három órát vett igénybe eme procedúra. Közben jó pár bőrt ledobott magáról. De a három óra elteltével, már mint egy kifejlett egyed mászott elő a szűkössé vált barlangból. Majd csakhamar megérkeztek érte a nagydarab, fekete páncélba bújtatott harcosok. Az egyikük rámutatott, majd vakkantott valamit, ami számára teljesen értethetetlen volt. Ám valahogy mégis értette őt, így az egyik mellette lévő Predatorhoz sétált. Ekkor csattant a nyakán a nyakkörv, aminek folytán elégedettség járta át egész valóját. Már szinte dorombolt a gazdája lábainál, de persze egy alien képtelen. Az első feladatára sem kellett sokat várni. Egy hajó belsejében találta magát sok más fajtársával együtt. De mivel a gazdája mellette volt, így nem nagyon reagált rájuk, hanem csupán várt. Várt, hogy húsba marhasson és csont roppanthasson. Így szerezve gazdájának örömet. Az idő igazán nem foglalkoztatta, de amikor végre kilépett a hajóból valami örömfélét érzett. Nem nagyon tetszett neki ez a repülő fém barlang. A landolás közelében egy ember kolónia volt. Az emberek nem nagyon tudták, hogy milyen komoly bajba is kerültek. Hajtotta őket a kíváncsiság. Ez lett a település veszte is. A támadás teljesen felkészületlenül érte őket. A támadás csakhamar mészárlásba torkolott. A gazdája gurgulázó nevetés közben engedte szabadjára a „kutyáját”. Ő örömmel vetette magát a véres forgatagba. Tépett, akit ért. Nem kegyelmezett senkinek sem. Aki az útjába került, az a halállal nézett farkas szemet és a halál elől senki sem menekül. Amikor kellett a hegyes farkával szúrta keresztül az áldozatot. De használta a karmait, a második száját és a sima száját. Hamarosan a kemény kitin páncélját már vér terítette be. De az emberek is megértették, hogy mi történik. Elővették azt a kevés fegyverüket és elkeseredetten védekezni kezdek. Esélyük sem volt. A fekete áradat, akár egy szökőár, úgy csapott át rajtuk és kaszálta le őket. A kolóniának hamarosan hírmondója sem maradt. A fekete páncélos ragadozók és véres „ebeik” senkit nem kíméltek. Ezt követően távoztak a bolygóról. Lecsaptak még kisebb predator településekre és hajókra is, hasonló eredményekkel. Ezen idő alatt kétszer vedlette le a bőrét és erősödött ezáltal. Ekkor következett be a forduló pont az életében. Egy ragadozó falut támadott meg éppen a hajó és a legénysége, ami nem éppen a tervek szerint alakult. Az ellenfél felkészülve várta a portyázókat és senkit sem kíméltek. A harc rövid volt, ám annél véresebb. Neki két predatort sikerült megölnie, amikor valami megváltozott. Már nem érezte gazdája közelségét és vad harci dühét. Ekkor fordult az irányába és látta, hogy egy hosszú lándzsa áll ki a mellkasából. Majd szinte lassan összecsuklik, ahogy zöldes vére elhagyja a testét. A győzedelmeskedő ragadozó pedig diadalmasan emeli magasba a véres lándzsát. Öröme viszont nem tartott soká, hiszen Szolga vetette rá magát hátulról. Karmolta, harapta, ahol érte gazdája gyilkosát. Végül pedig a nyelvét döfte a zöld vérű koponyájába hátulról, aminek hatására ő is összecsuklott. A testével pedig ráborult egykori gazdájára. Ekkor tűnt el végleg az érzés, hogy tartozik valahova. Ettől pedig megrémült. Nem tudta, hogy mit is kell tennie. Most ki parancsol neki? Mi tévő legyen? De érezte, hogy nem maradhat itt soká. Így gyorsan eltűnt a bolygót uraló erdőbe.
Ekkor érezte magát először egyedül és ez az érzés megrémítette és majdnem megőrjítette. Ölt, amit csak tudott. Utána táplálkozott. Így ment ez egy ideig. Pontosan ő maga sem tudja, hogy meddig. Egyszer viszont egy mozgó csillag tűnt fel az éjszakai égbolton. Éreztem, hogy ez valahogy másmilyen, mint a többi. Egyre csak közeledett a bolygó felszíne felé, majd leereszkedett. Akárcsak azok a barlangok, amikkel a ragadozók szelték az eget. Érezte, hogy valami hívja a hajó felé. Amit már egy ideje nem érzett. Így elindult a hajó felé. Csakhamar oda is ért a tisztás szélére, ahol leszállt a hajó. Az űrhajó körül a fajtársai és kétlábú lények lézengtek. A kétlábú lények hasonlítottak eddigi gazdáira, de mégsem ők voltak. Alacsonyabbak, véznábbak voltak tőlük. Meg persze a fekete páncél is hiányzott a róluk, ami annyira felismerhetővé tette őket. Ám valami mégis vonzotta a hajó felé. Így lassan megközelítette a hajót. A fajtársai sziszegve és feromon felhővel fogadták az újonnan érkezőt. Ekkor érkezett meg „Anya”. A fekete tömeg szétvált előtte, hogy utat engedjen neki. Az ember szavakat súgott neki, amikot nem értett, ám valahogy a jelentésüket felfogta. Maga sem tudja, hogy miként, de ez történt. Érezte, hogy valaki finoman megérinti az elméjét, ami nagyon is jól esett neki. Már régen érezte ezt és ráébredt, hogy hiányzott neki. Jól esett neki eme finom mentális érintés. Már várta, hogy a nyaka köré fonják a nyakörvet, de az ezúttal nem került rá. Így találta meg az új fészket, ahol érezte a többi fajtársát és a királynőt is, ami még új volt neki.
De aztán hamarosan elindultak a bolygóról. Mindenkinek be kellett szállni a hajóba és egy másik bolygó felé vették az irányt. Itt azonban már küzdeniük kellett. Ugyanis amikor fel akartak szállni, megtámadták őket. A támadás meglepetésként érte a bolyt. Szerencséjükre csupán egy kisebb csapat ember akadt rájuk így őket sikerült megölni. Anya pedig bánatos lett, hiszen néhányan meghaltak a hajón élő emberek és alienek közül. Érezte bennük az embriókat és a társait, így ő sem volt boldog, hiszen ennyivel is kevesebben lettek. Ezt követően még jó pár bolygón megfordultak. Volt olyan, ahol érezte, a fajtársai jelenlétét, de érezte, hogy nem maradnak ott soká. Nem tudta, hogy miért döntött így a királynő, de ő engedelmeskedett. Idő közben, pedig néhány új fővel gyarapodott a fészek, de az emberek mind meghaltak. Anya egyenesen dühöngött egy időben emiatt. Jártak bolygóról-bolygóra, ahol néhány alkalommal emberekkel találkoztak. Így ennek mindig vérfürdő lett a vége. Sajnos néha nekik kellett menekülőre fogniuk, ami a fészek gyors fogyását eredményezte. Ennek ellenére ő fejlődött és hamarosan már vezér lett. A fészek egy kiemelkedő tagja. Erre Anya is rájött. Így csakhamar lenyugodott és már óvatosabb lett. Hála eme döntésének a fészek is gyarapodni kezdett.
Emiatt szálltak le egy zöld bolygóra is, ahol komoly harcok dúltak. Érezte, hogy forr a vére. Ölni akart és terjeszteni a bolyt. Erősíteni akarta magukat. De Anya nem ezt a bolygót szánta nekünk, így hamarosan, néhány új taggal bővülve indultunk tovább, hogy a szemünk előtt egy vörös bolygó sziluettje rajzolódjon ki.