Éjpenge
Előtörténet
Faj : Ragadozó
Név : Éjpenge
Kor : 110
Nem : Hím
Rang : Beavatott Vadász
Születési hely : Klán anyahajó.
Külső : Magasságom 2,7 méter, melyel kimagaslom a fajtársaim közül. Bőröm színe sötét, főként fekete, néhol neonzöld foltokkal és csíkokkal tarkítva. Szemem színe zöld, ébenfekete hajam a derékövemig ér. Csontokból készült díszekkel tarkítom hajam, harcban pedig könnyűfém páncéllemezeket kapcsolok belé.
Belső : Nyugodt, meggondolt harcos vagyok. Nagyra tartom a Becsületet és az Isteneket. A vadászat előtt hosszasan imátkozom, és alaposan előkészítem a fegyvereimet. Sajnos van egy súlyos betegségem is, ami egy családban alakult ki. Ez a betegség a regenerálódó képességemet javítja fel cserében a rövid élettartamomért. Ez igencsak veszélyes betegség, mivel sok fiatal hunyt el benne.
Felszerelés : csuklópenge, mindkét kézen, alkari penge a jobbkézen. Váll-ágyú, dobókorong, mesterien elkészített lándzsa. Vadászíj, tegezenkén 40-40 nyílvessző. Tőr, pengés lánc. Alkari panel, medikit, mellkasvért, váll-páncél, öv-lemez, comb-vért, páncélcsizma.
Előtörténet :
Az anyahajón születtem. Az apám volt a Tisztogató a klánban, ő végezte el azokat a tisztogatásokat amik beavatottak hagytak maguk után. Az anyám meghalt születésemkor. A nagyapám maradt az egyetlen élő rokonom az apámon kívül. Ő egy bölcs volt, egy leharcolt vadász aki mindenféle eszközöket fejlesztgetett magának otthon. Kiképzésem főként a teljes észrevehetetlenségre, orvoslásra, és a harcművészetekre épült. Sokszor az apám vadászott rám egy bénító bottal és meg kellett tanulnom hogyan rejtőzzek el. Mindig más bolygón és más helyen tett ki így azonnal lépnem kellett. Fájdalmas módon tanultam meg hogy hogyan rejtsem el a nyomaimat, hogyan rejtőzzek el a környezetemben. Mikor úgy érezte tudok már egyet, s mást minden trükköt és taktikát elmagyarázott nekem nagyon aprólékosan. Meegmutatta a lándzsa művészetét, betanított a dobókorong használatára. A legbecsesebb a nagyapám íjja volt. Ez a fegyvert igencsak megszerettem, magas szintre fejlesztettem a használatát. Mivel öszecsukható volt, ezért mindenhova magammal hordtam. Mivel közelgett az idő nekiláttam az ikerpengéim elkészítésének. Apám jóbarátja egy kovácsmester, aki megengedte hogy nála dolgozhassak rajta. Megmutatott trükköket arra vonatkozóan hogyan csorgassam oldalra a keményhusúak vérét, és azt is hogyan legyen élesebb. Mikor kikovácsoltam a pengéket az Elder hivatott. Büszke voltam az új pengéimre, ahogy a legtöbb újonc is. Mindanyian idegesen várakoztunk mígnem az Elder meg nem érkezett. Amikor belépett a terembe, mindenki elcsendesült. A vezér dörgő hangon közölte hogy a beavatás elkezdődik. Egyszeriben mindenki izgatott lett. Az Elder 4 csapatra osztott bennünket, csapatonként 5 ragadozóra. Minden csapatban volt egy idősebb vadász, aki irányított bennünket. Mindanyiónkat egy hajóhoz parancsoltak, az alvókamrákba mentünk. Befeküdtem az egyikbe, majd azonnal elaludtam.
Amikor felébredtem nem érzékeltem semmi érdekeset. Kiszáltam a kabinból és a felszerelésem után nyúltam. Felöltöttem a páncélomat és magamhoz vettem fegyvereimet. A többiek még aludtak. A gyakorlóterembe indultam de megálltam a kilátófedélzeten. Ismertem a helyet ahová indtunk. Ez ÉjVáros. Az ÉjVáros az a hely ahol a híres ÉjVadász halt meg. Soha senki sem találta meg, sírhelyét. Ekkor egy hangot hallottam a hátam mögül.
- Neked még aludnod kéne. Nem szeretem ha az Újoncok szaladgálnak a folyosókon.
- Sajnálom, a gyakorlóba indultam. Már megyek is. - mondtam majd megfordulva elindultam.
- Nem kell. Maradj. Mesélek valamit a helyről, ahova viszlek beneteket. Hallottál valaha is az ÉjVadászról ?
- Csak legendákat. A tetteiről, az erejéről, a dicsőségéről.
- Azt viszont nem hallottad, hogy a sírja rejti a fegyvereit, hm ?
- Nem, nem tudtam. Gondolja hogy meg lehetnek-e még fegyverei ?
- Ezt senki sem tudhatja, de szerintem senki sem fogja megtudni. Egyikőtök sem lenne képes olyan mélyre behatolni a szentélybe. Ez még egy Tisztogatónak is képtelenség. Most menj a hangárba. Perceken belül kilövünk bennneteket. - mondta, majd sarkon fordulva bement az alvókamrákhoz. Én a hangárhoz mentem. Feszülten nézelődtem, mígnem megérkeztek társaim. Úgy masíroztak be, mintha máris 100 keményhusúval végeztek volna. Viccelődtek és verekedtek, olyanok voltak mint a gyermekek. A hangárban álló oltárhoz mentem, majd elmondtam egy röpke imát. Ekkor az Elder lépett elénk. Azt adta feladatunkul, hogy hozzunk trófeákat a keményhusúaktól, majd pedig szerezzünk valamiféle dolgot arról hogy itt jártunk. Egy másik ragadozó integetett nekem a hangár végéből, indulnom kell. Amikor beszáltam többiek mellé, láttam az arcukon a félelmet, a kíváncsiságot. Amikor föld közelében jártunk a vadász egyenként kidobott a gépből. Sötét éjszaka volt, gyenge lila fényel világított a hold. Én egy fa tetejére estem, pár karcolássál megúsztam. Volt aki nem járt ily szerencsésen. Az egyik a fának csapódott, majd a földnek zuhant. Eltörte a lábát. Azonnal a segítségére siettem, elláttam a sérülését. Az egyik pillanatban eltekintettem a város felé. Gyorsan átnéztem a térképet melyet kiugráskor készített képek alapján készítettem. Mi most a dzsungel széle felé vagyunk, alig 500 méteren belül elérhetnék a szentélyhez. Ekkor a hátam mögül egy szisszenést hallottam. Megpördülve még épp láttam, hogy az egyik xeno a lábsérült ragadozót rántja be a mocsárba, a másik pedig nekem ugrik. Oldalra léptem így a xeno nekirepült egy öreg fának. Kinyitottam az ikerpengéimet, majd belegázoltam a vízbe. Nem kellett volna. Két xeno ugrott nekem és lenyomtak a víz alá. Az elsőt lerúgtam magamról, a másikba pedig belemártottam a bal ikerpengéimet. A xenó vére elkezdte szétmarni a pengéket, ezért kilövőre állítottam. A másikra céloztam majd belelőttem a pengéket. Azonnal megdöglött. Az utolsó xenó felé fordultam, miközben kinyitottam a lándzsámat. Ekkor egy csapattársam ugrott le a fáról, és elintézte el az alkari pengéjével. Ekkor nekiláttam összeszedni a csapatot. Már csak négyen maradtunk. Megszólaltam :
- A szentélybe kell mennünk. Ott biztosan találunk egyet, s mást.
- Miért mennénk a szentélybe ? Máshol is találhatunk tàrgyakat ! Véleményem szerint ott nyüzsög az egész boly.
- Talán félsz ? Különben is a fegyverraktár a boly felett van. Nem mellette, hanem felette.
- Én akkoris a fegyvertárba megyek. Dögölj meg.
- Ne menjetek vele - kérleltem a többieket - a halálba vezet !
Nem segített a kérlelés és ők elmentek a halálba. Én a szentélybe mentem. Elővettem az íjjam, és egy nyílvesszőt illesztettem az idegre. Hangtalanul lopakodtam fel a szentély lépcsőin. Óvatosnak kellett lennem. Egy xenót láttam a sarkont. Felemeltem, majd megfeszítettem íjjam. Rövid célzás után elengedtem a nyílvesszőt, amely telibe találta a prédát. Az idegen nekiesett a falnak, nyílvesszőm szabályosan felszegezte a falra. Harminckilenc. Újabb nyílvesszőt illesztettem az idegre. Lassan és halkan sétáltam előre. Ekkor még egy xenó lépett ki a folyosóra. Megfeszítettem az íjam és lőttem. A nyílvesszőm oldalba találta. Az idegen felnyivákolt, majd elhalgatott, de ennyi is elég volt. Harmincnyolc. A folyosó végén három idegen bukkant fel és kezdett el rohanni felém. Egy ilyen szűk folyosón esélyem se lett volna, ezért behátráltam a terembe. Nyílvesszőt illesztettem az idegre, rákoncentráltam a ellenfélre. Megfeszítettem az íjjam majd elengedtem. A nyílvessző fejbe találta a középsőt. Harminchét. A baloldali nekem ugrott, de könnyed mozdulattal ledobtam magamról. A jobboldali viszont ledöntött a lábamról, farkának egyetlen csapásával. Rámugrott, de sikeresen eltértem a harapása elől. Karmolászni kezdett, de a páncélomat nem volt képes megsebezni. Kinyitottam a csuklópengém, majd a hasába döftem. Ledobtam magamról, de a vére így is a páncélomra hullott. Lerántottam magamról a haspáncélomat, majd nekirontottam a másiknak. Nekinyomtam a falnak, majd ütni kezdzem puszta kézzel. Mikor láttam hogy kicsit elkábult az egyik ütésem után, a földre dobtam és átszúrtam a koponyáját. Ezekután körbetekintettem és láttam hogy valamiféle sírhelységben vagyok. Egy másik ajtó vezetett a következő teremhez. Megcsodáltam a csodálatos freskókat és szobrokat. A másik terembe érve leesett az állam. Az ÉjVadász sírkamrájában voltam. Rengeteg felszerelés, fegyver, holotekercs hevert mindenhol. A terem közepén maga ÉjVadász sírja volt. Megilletődve járkáltam a teremben. Egyszerre csak hangosodó sziszegést hallottam. Megfordulva láttam hogy számtalan idegen mászik felém a folyosón. Kezembe vettem az íjjam, és egy nyílvesszőt illeszettem az idegre. Megfeszítettem és lőttem. Harminchat. A nyíl egyenesen egy xenó fejébe hatolt, aki hátrahanyatlott, és eltűnt a tömegben. Új vesszőt húztam elő és lőttem. Harmincöt. A világ kezdett belassulni körülöttem. Lőttem és lőttem. Újabb idegenek hullottak vissza a tömegbe. Harmincnégy. Harminchárom. Harminckettő. Harmincegy. Harminc. Huszonkilenc. Huszonnyolc. Csak lőttem és lőttem.
Egy xenó ugrott nekem, de ugrás közben fejbe találta a nyílvesszőm. Huszonhét. Egy másik a lábamra vetette magát, de pofán rúgtam. Megfeszítettem az íjjam és a földnek szögeztem. Huszonhat. Mikor már közel értek hozzám, nekem ugrottak. Hanyattestem, de hátragurulva talpra verekedtem magam. Folyamatosan hátráltam a sír felé, s eközben a ládzsámmal védekeztem. Az ikerpengém már megolvadt a sav miatt. Páncélomat tarkították már karmolások és sav marása is. Az egyik kirántott láb alól, de ahogy rám ugrott, belelőttem a jobb ikerpengéimet. Lefordult rólam, és én hátráltam. Már csak négyen maradtak. Az első a jobb lábamba karmolt, lándzsámmal keresztüldöftem a fejét. A második szemből rontott nekem, elkaptam a nyakát és addig szorítottam, míg a kellemes hangú roppanást nem hallottam. Ekkor a harmadik alien a farkával keresztüldöfte a vállamat, égető fájdalom járt át. Megpördülve ledobtam a lándzsámmal. A negyedik a hátamra ugrott, megpróbált a földre szorítani. Megpróbáltam felállni, de a súly alatt összerogytam. Az idegen megpróbált a fejembe harapni, de az állkapcsa félrecsúszott a hajam páncéllemezein. Bal könyökömmel a nyáladzó pofájába csaptam, majd talpra álltam. Az idegen még mindig rajtam lógott, karmai mély sebeket vágtak belém. Hanyatt vágtam magam, majd oldalra gurultam. Mikor újfent megpróbáltam felállni, a xenó újfent nekem rontott. Bal kezemmel megmarkoltam a nyakát, míg jobb kezemmel valamiféle használható tárgy után kutattam. Ekkor a hajam végén lógó hegyes páncéllemez akadt a kezembe. Megmarkoltam, majd beledöftem az idegenbe. Az idegen felvisított, majd hanyatt vágódott. Vére a padlóra és a falra spriccelt ahol azonnal jelentkezni kezdett a hatása. Feláltam és a xenó fölé hajoltam. Megmarkoltam a fejét, utána pedig elroppantottam a nyakát. Végignéztem a prédák élettelen testén, és némi büszkeség töltött el. Ezután a sírhoz mentem. A kamra fegyvertartó falához mentem. Levettem ÉjVadász fegyverei közül az Éjpengét, és az alkari pengét. A ruháján volt valami lánc-szerű öv. Azt is magamra akasztottam. Elvettem a Csontfüzér-nevű legendás lándzsát is. Ekkor a váll-ágyúra került a sor. Felvettem, majd a vállamra illesztettem. Azonnal becsatlakozott és működésbe lépett. Az Éjpengék remekül illettek a csuklópengék helyére. A páncélt is átvetettem, mely könyű volt és erős. Ekkor egy táskát pillantottam meg amely egy ötletet szült meg bennem. Elkezdtem összeszedni mindenféle adattárolót, tekercset, és könyvet, amely kezem ügyébe került. Mindet táskákba raktam, amelyeket magamra akasztottam. Mikor már annyi mindent összeszedtem, hogy többet már nem bírtam, akkor kiszaladtam a sírhelyből és a találkozóponthoz mentem. Leraktam a dolgaimat egy fa tövébe, majd visszamentem. Fáról fára ugrottam, halkan s leálcázva. Ekkor hangokat hallottam. A vállamból vér csordogállt, de a fájdalmat kiszorítottam tudatomból. Nem láttam el, ugyanis tudtam hogy nincs rá időm. Felméretem a terepet, tudva hogy valahol itt lehet a csoportom. Számos látásmód váltakozása után megláttam őket, ahogy hátrálnak valami elől. Egy utcában voltak, mely egyik vége a fegyvertárba, a másik pedig a városba vezetett. A fa melyen gubbasztottam az utca közepén állt. A fajtársaim ijedten hátráltak ki a fegyvertárból. Egy hatalmas idegen lépett ki a holdfénybe, mely méreteiben egy királynővel vetekedett. Egy Praetoeian. Egy testőr. Farkának egyetlen csapásával felszúrta a fajtársamat. Maga elé emelte majd oldalra dobta, egyenest a falnak. A másik ragadozóra vetette magát, kinek esélye sem volt ellene. Nem tétováztam, előrántottam az íjjam és egy nyílvesszőt illesztettem a húrjára. Felhúztam, s céloztam. Ekkor olyan dolog történt, ami igencsak meglepett. A nagyszájú harmadik elszaladt. Gyáva, gondoltam megvetően magamban. Ekkor elengedtem az íjjam, s nyílvesszőm a testőr fejébe talált. Huszonöt. A praetorian felüvöltött kínjában, s körülnézett. Nem vett észre, mivel pár méterrel magasabban voltam. Újabb nyílvessző illesztettem az idegre. Megfeszítettem íjjam, majd újra lőttem. Huszonnégy. Ez az oldalát találta el. Mintha kővel dobáltam volna egy hegyet, nyílvesszőim semmi kárt sem tettek az idegenben. Harmadszor is megfeszítettem az íjjam és lőttem. Huszonhárom. Ekkor feltekintett és észrevett. Őrült dühhel vetette magát a fának, mely megadta magát és dőlni kezdett. Egy utolsó vesszőt illesztettem az idegre, majd leugrottam. Ugrás közben lőttem és örömmel nyugtáztam hogy ez is talált. A praetorian mögött érkeztem a földre, talpra mint mindig. Mikor megfordultam, a farkával mellbevágott, amitől repültem egy szép nagyot. A falnak csapódtam, az ütés erejétől kissé elkábultam. Felpattantam, de majd arcra estem, homàlyosan láttam még. Tettem pár lépést hátra. A látásom kitisztult, és tisztán láttam a nekem rontó praetorianust. Elugrottam, még pont időben. Az idegen belefejelt a falba, majd felüvöltött. Elővettem a Csontfüzért, majd előreugorva a hátába vágtam. A làndzsán kapaszkodva lógtam a hátáról. Kinyitottam a csuklópengét, majd beledöftem a hátába. Megrázta hátát, amitől a földre estem. Lecsapott rám a farkával, de oldalragurultam. Újra lecsapott, de csak a hűlt helyemet találta. Talpra ugrottam, majd a váll-ágyúmmal tüzeltem. Az első lövés végigvágta a fejét, a második pedig az oldalát. A farkával felém vágott, de könnyedén elhajoltam. Hátraugrottam, egyenesen a mögöttem álló épület tetejére. Derekamról levetem a láncot, amelyet az ÉjVadász sírjában találtam, és pörgetni kezdtem a fejem felett. Korábban volt már dolgom ostorral meg feszítőláncokkal, de ez egészen más fajta volt. Könnyedén mozgott, mégis súlya volt. A praetoriánus megpróbált nekiugrani, de nem ugrott elég nagyot és csak az épület szélén kezdett felmászni. Előrelendítettem a láncot és telibe kaptam a nyakát. Visszarántva a láncot, egy hatalmas sebet ejtettem rajta. Újra, majd újra odacsaptam a praetoriánusnak a láncommal, és újabb, és újabb sebeket ejtettem rajta. Végül a nyakára csavartam a láncot, és magam felé rántottam. A praetoriánus elesett. Odaléptem hozzá és kinyitottam az alkari-pengémet. Mikor megpróbált felállni, a fejébe döftem. Arrébb léptem, majd kirántottam a Csontfüzért a praetorian hátából. A lábamat a nyakára tettem, majd felemeltem a Contfüzért. A praetorian még egy utolsót kiáltott, majd a lándzsám beledöfve végleg elhalgatattam. Levágtam a fejét, majd a vállamra vettem. Elindultam a kimenekítési ponthoz, az erdőn keresztül. Mikor a város szélére értem, hangos visításokra, robbanásokra, és üvöltésekre lettem figyelmes. Megkétszereztem a tempót, és csakhamar a tisztára értem. Már egy hajó várt ott engem melyről idősebb ragadozók vizsgálgatták a zsákom, de nem mertek hozzányúlni. Mind meghökkentek, mikor az erdő széle felől előbukkantam, egy praetorian fejével a vállamon. Felpakoltam a hajóra, az idősek elismerő pillantásai közepette, mikor megjelentek a többiek. A fejet felpakoltam a hajóra, a táskámal együtt. Ekkor megfordultam. Láttam ahogy társaim menekülnek az alantas prédák elől, ezért gondoltam egyet magamban. Kiléptem a hajóból, és szembeszáltam a ellenféllel. Már csak öt predátor maradt hátra. Menekültek, de a prédák háturól elkapták a leghátsót. A farkukkal, elkapták a lábát, majd többen is rámásztak. Hallottam a csámcsogásukat. A legelöl haladó lába előtt hirtelen megnyílt a föld és egy harcos nyúlt ki belőle. A ragadozó már nem tudta elkerülni, és így az idegennek sikerült lerántania őt a mélybe. Egy másik idegen bukkant fe a semmiből és elkapta a harmadik predátort is. Leteperte a földre, majd töbszörösen beleharpva, egy csapással kiontotta az életét. Már csak ketten voltak, és szaladtak a gyávák. Érdektelenül néztem végig a három fajtársam halálát. Cseppet sem izgatott a gyávák sorsa. Mikor a maradék kettő már közel ért hozzám, rájuk ordítottam.
- Harcoljatok, ne futamodjatok meg előlük.
Ők viszont nem halgattak rám, ezért tovább futottak. Az aki közelebb volt hozzám, azt már jól ismertem. Hetvenkedő fajta volt. Sokat beszélt a jövendőbeli hőstetteiről, de most futtott. Menekült, többre tartotta az életét a harcnál. Előrelendültem, és kinyitottam az Éjpengéket. Nagy iramban közeledtem az ellenfélhez, majd karomat előrelendítve tövig merítettem el benne. Vér csorgott le a pengéken. Bal kezemmel ellöktem magamtól a testet, mely nagy robajjal csapódott földnek. Ez után az idegenek felé vettem utam. Kinyitottam Csontfüzért, majd pördületből levágtam egy idegen fejét. Megpördülve leszúrtam egy másikat, majd a váll-ágyúmmal lelőttem egy harmadikat. Egyik a lábam felé kapott, de úgy pofán rúgtam hogy arrébb repült. Egy következő áldozatomba belemerítettem az ikerpengéimet, és szétlőttem a fejét. Tovább harcoltam, szinte egyész kis dombokat alakítottam ki magam körül. Mikor egy pillanatra feltekintettem, láttam hogy az öregek a hajóról elismerő tekintettel néznek rám. Ekkor lassan hátrálni kezdtem. Mikor elértem a hajó az idegenek első hulláma megszűnt létezni. Az utolsó ragadozó aki velem együtt jött le a bloygóra, a rámpa mellett feküdt, súlyos hasi sebbel. Megpróbált felmászni rajta, de nem ment neki. Hallottam hogy az öregek azon suttognak, hogy ha fel bír mászni a rámpán akkor visszafogadják. Ekkor észrevettem hogy indítják a hajó hajtóműveit. Föléálltam és néztem. Az öregek elismerően integettek hogy hagyjam magára és menjek be, mutassam meg szerzeményeim. Még vártam egy kicsit és néztem ahogy feladja. Az öregek megrázták fejüket és bementek, a rámpa pedig kezdett becsukódni. Ránéztem és láttam hogy ő is felnéz. Lecsúszott a szélére én pedig föléálltam. Felnézett és én rátapostam a kezére, amitől ő lezuhant a mélységbe. Ezek után nyugod szívvel bementem a hajóba, ahol az öregek már érdeklődve nézték a magammal hozott tárgyakat, és trófeámat.
A klán sok adatot talált a magammal hozott tárgyakból és az Éjpenge, Csontfüzér, és a Vérlánc meghozta számomra a tiszteletet és megbecsülést. Ezután nem sokkal elhagytam a klánom, mely tovább vándorolt az űr mélyén. Én az Igaz Vadászok Útját választottam, melyen Paya fog végigkísérni...
Előtörténet
Faj : Ragadozó
Név : Éjpenge
Kor : 110
Nem : Hím
Rang : Beavatott Vadász
Születési hely : Klán anyahajó.
Külső : Magasságom 2,7 méter, melyel kimagaslom a fajtársaim közül. Bőröm színe sötét, főként fekete, néhol neonzöld foltokkal és csíkokkal tarkítva. Szemem színe zöld, ébenfekete hajam a derékövemig ér. Csontokból készült díszekkel tarkítom hajam, harcban pedig könnyűfém páncéllemezeket kapcsolok belé.
Belső : Nyugodt, meggondolt harcos vagyok. Nagyra tartom a Becsületet és az Isteneket. A vadászat előtt hosszasan imátkozom, és alaposan előkészítem a fegyvereimet. Sajnos van egy súlyos betegségem is, ami egy családban alakult ki. Ez a betegség a regenerálódó képességemet javítja fel cserében a rövid élettartamomért. Ez igencsak veszélyes betegség, mivel sok fiatal hunyt el benne.
Felszerelés : csuklópenge, mindkét kézen, alkari penge a jobbkézen. Váll-ágyú, dobókorong, mesterien elkészített lándzsa. Vadászíj, tegezenkén 40-40 nyílvessző. Tőr, pengés lánc. Alkari panel, medikit, mellkasvért, váll-páncél, öv-lemez, comb-vért, páncélcsizma.
Előtörténet :
Az anyahajón születtem. Az apám volt a Tisztogató a klánban, ő végezte el azokat a tisztogatásokat amik beavatottak hagytak maguk után. Az anyám meghalt születésemkor. A nagyapám maradt az egyetlen élő rokonom az apámon kívül. Ő egy bölcs volt, egy leharcolt vadász aki mindenféle eszközöket fejlesztgetett magának otthon. Kiképzésem főként a teljes észrevehetetlenségre, orvoslásra, és a harcművészetekre épült. Sokszor az apám vadászott rám egy bénító bottal és meg kellett tanulnom hogyan rejtőzzek el. Mindig más bolygón és más helyen tett ki így azonnal lépnem kellett. Fájdalmas módon tanultam meg hogy hogyan rejtsem el a nyomaimat, hogyan rejtőzzek el a környezetemben. Mikor úgy érezte tudok már egyet, s mást minden trükköt és taktikát elmagyarázott nekem nagyon aprólékosan. Meegmutatta a lándzsa művészetét, betanított a dobókorong használatára. A legbecsesebb a nagyapám íjja volt. Ez a fegyvert igencsak megszerettem, magas szintre fejlesztettem a használatát. Mivel öszecsukható volt, ezért mindenhova magammal hordtam. Mivel közelgett az idő nekiláttam az ikerpengéim elkészítésének. Apám jóbarátja egy kovácsmester, aki megengedte hogy nála dolgozhassak rajta. Megmutatott trükköket arra vonatkozóan hogyan csorgassam oldalra a keményhusúak vérét, és azt is hogyan legyen élesebb. Mikor kikovácsoltam a pengéket az Elder hivatott. Büszke voltam az új pengéimre, ahogy a legtöbb újonc is. Mindanyian idegesen várakoztunk mígnem az Elder meg nem érkezett. Amikor belépett a terembe, mindenki elcsendesült. A vezér dörgő hangon közölte hogy a beavatás elkezdődik. Egyszeriben mindenki izgatott lett. Az Elder 4 csapatra osztott bennünket, csapatonként 5 ragadozóra. Minden csapatban volt egy idősebb vadász, aki irányított bennünket. Mindanyiónkat egy hajóhoz parancsoltak, az alvókamrákba mentünk. Befeküdtem az egyikbe, majd azonnal elaludtam.
Amikor felébredtem nem érzékeltem semmi érdekeset. Kiszáltam a kabinból és a felszerelésem után nyúltam. Felöltöttem a páncélomat és magamhoz vettem fegyvereimet. A többiek még aludtak. A gyakorlóterembe indultam de megálltam a kilátófedélzeten. Ismertem a helyet ahová indtunk. Ez ÉjVáros. Az ÉjVáros az a hely ahol a híres ÉjVadász halt meg. Soha senki sem találta meg, sírhelyét. Ekkor egy hangot hallottam a hátam mögül.
- Neked még aludnod kéne. Nem szeretem ha az Újoncok szaladgálnak a folyosókon.
- Sajnálom, a gyakorlóba indultam. Már megyek is. - mondtam majd megfordulva elindultam.
- Nem kell. Maradj. Mesélek valamit a helyről, ahova viszlek beneteket. Hallottál valaha is az ÉjVadászról ?
- Csak legendákat. A tetteiről, az erejéről, a dicsőségéről.
- Azt viszont nem hallottad, hogy a sírja rejti a fegyvereit, hm ?
- Nem, nem tudtam. Gondolja hogy meg lehetnek-e még fegyverei ?
- Ezt senki sem tudhatja, de szerintem senki sem fogja megtudni. Egyikőtök sem lenne képes olyan mélyre behatolni a szentélybe. Ez még egy Tisztogatónak is képtelenség. Most menj a hangárba. Perceken belül kilövünk bennneteket. - mondta, majd sarkon fordulva bement az alvókamrákhoz. Én a hangárhoz mentem. Feszülten nézelődtem, mígnem megérkeztek társaim. Úgy masíroztak be, mintha máris 100 keményhusúval végeztek volna. Viccelődtek és verekedtek, olyanok voltak mint a gyermekek. A hangárban álló oltárhoz mentem, majd elmondtam egy röpke imát. Ekkor az Elder lépett elénk. Azt adta feladatunkul, hogy hozzunk trófeákat a keményhusúaktól, majd pedig szerezzünk valamiféle dolgot arról hogy itt jártunk. Egy másik ragadozó integetett nekem a hangár végéből, indulnom kell. Amikor beszáltam többiek mellé, láttam az arcukon a félelmet, a kíváncsiságot. Amikor föld közelében jártunk a vadász egyenként kidobott a gépből. Sötét éjszaka volt, gyenge lila fényel világított a hold. Én egy fa tetejére estem, pár karcolássál megúsztam. Volt aki nem járt ily szerencsésen. Az egyik a fának csapódott, majd a földnek zuhant. Eltörte a lábát. Azonnal a segítségére siettem, elláttam a sérülését. Az egyik pillanatban eltekintettem a város felé. Gyorsan átnéztem a térképet melyet kiugráskor készített képek alapján készítettem. Mi most a dzsungel széle felé vagyunk, alig 500 méteren belül elérhetnék a szentélyhez. Ekkor a hátam mögül egy szisszenést hallottam. Megpördülve még épp láttam, hogy az egyik xeno a lábsérült ragadozót rántja be a mocsárba, a másik pedig nekem ugrik. Oldalra léptem így a xeno nekirepült egy öreg fának. Kinyitottam az ikerpengéimet, majd belegázoltam a vízbe. Nem kellett volna. Két xeno ugrott nekem és lenyomtak a víz alá. Az elsőt lerúgtam magamról, a másikba pedig belemártottam a bal ikerpengéimet. A xenó vére elkezdte szétmarni a pengéket, ezért kilövőre állítottam. A másikra céloztam majd belelőttem a pengéket. Azonnal megdöglött. Az utolsó xenó felé fordultam, miközben kinyitottam a lándzsámat. Ekkor egy csapattársam ugrott le a fáról, és elintézte el az alkari pengéjével. Ekkor nekiláttam összeszedni a csapatot. Már csak négyen maradtunk. Megszólaltam :
- A szentélybe kell mennünk. Ott biztosan találunk egyet, s mást.
- Miért mennénk a szentélybe ? Máshol is találhatunk tàrgyakat ! Véleményem szerint ott nyüzsög az egész boly.
- Talán félsz ? Különben is a fegyverraktár a boly felett van. Nem mellette, hanem felette.
- Én akkoris a fegyvertárba megyek. Dögölj meg.
- Ne menjetek vele - kérleltem a többieket - a halálba vezet !
Nem segített a kérlelés és ők elmentek a halálba. Én a szentélybe mentem. Elővettem az íjjam, és egy nyílvesszőt illesztettem az idegre. Hangtalanul lopakodtam fel a szentély lépcsőin. Óvatosnak kellett lennem. Egy xenót láttam a sarkont. Felemeltem, majd megfeszítettem íjjam. Rövid célzás után elengedtem a nyílvesszőt, amely telibe találta a prédát. Az idegen nekiesett a falnak, nyílvesszőm szabályosan felszegezte a falra. Harminckilenc. Újabb nyílvesszőt illesztettem az idegre. Lassan és halkan sétáltam előre. Ekkor még egy xenó lépett ki a folyosóra. Megfeszítettem az íjam és lőttem. A nyílvesszőm oldalba találta. Az idegen felnyivákolt, majd elhalgatott, de ennyi is elég volt. Harmincnyolc. A folyosó végén három idegen bukkant fel és kezdett el rohanni felém. Egy ilyen szűk folyosón esélyem se lett volna, ezért behátráltam a terembe. Nyílvesszőt illesztettem az idegre, rákoncentráltam a ellenfélre. Megfeszítettem az íjjam majd elengedtem. A nyílvessző fejbe találta a középsőt. Harminchét. A baloldali nekem ugrott, de könnyed mozdulattal ledobtam magamról. A jobboldali viszont ledöntött a lábamról, farkának egyetlen csapásával. Rámugrott, de sikeresen eltértem a harapása elől. Karmolászni kezdett, de a páncélomat nem volt képes megsebezni. Kinyitottam a csuklópengém, majd a hasába döftem. Ledobtam magamról, de a vére így is a páncélomra hullott. Lerántottam magamról a haspáncélomat, majd nekirontottam a másiknak. Nekinyomtam a falnak, majd ütni kezdzem puszta kézzel. Mikor láttam hogy kicsit elkábult az egyik ütésem után, a földre dobtam és átszúrtam a koponyáját. Ezekután körbetekintettem és láttam hogy valamiféle sírhelységben vagyok. Egy másik ajtó vezetett a következő teremhez. Megcsodáltam a csodálatos freskókat és szobrokat. A másik terembe érve leesett az állam. Az ÉjVadász sírkamrájában voltam. Rengeteg felszerelés, fegyver, holotekercs hevert mindenhol. A terem közepén maga ÉjVadász sírja volt. Megilletődve járkáltam a teremben. Egyszerre csak hangosodó sziszegést hallottam. Megfordulva láttam hogy számtalan idegen mászik felém a folyosón. Kezembe vettem az íjjam, és egy nyílvesszőt illeszettem az idegre. Megfeszítettem és lőttem. Harminchat. A nyíl egyenesen egy xenó fejébe hatolt, aki hátrahanyatlott, és eltűnt a tömegben. Új vesszőt húztam elő és lőttem. Harmincöt. A világ kezdett belassulni körülöttem. Lőttem és lőttem. Újabb idegenek hullottak vissza a tömegbe. Harmincnégy. Harminchárom. Harminckettő. Harmincegy. Harminc. Huszonkilenc. Huszonnyolc. Csak lőttem és lőttem.
Egy xenó ugrott nekem, de ugrás közben fejbe találta a nyílvesszőm. Huszonhét. Egy másik a lábamra vetette magát, de pofán rúgtam. Megfeszítettem az íjjam és a földnek szögeztem. Huszonhat. Mikor már közel értek hozzám, nekem ugrottak. Hanyattestem, de hátragurulva talpra verekedtem magam. Folyamatosan hátráltam a sír felé, s eközben a ládzsámmal védekeztem. Az ikerpengém már megolvadt a sav miatt. Páncélomat tarkították már karmolások és sav marása is. Az egyik kirántott láb alól, de ahogy rám ugrott, belelőttem a jobb ikerpengéimet. Lefordult rólam, és én hátráltam. Már csak négyen maradtak. Az első a jobb lábamba karmolt, lándzsámmal keresztüldöftem a fejét. A második szemből rontott nekem, elkaptam a nyakát és addig szorítottam, míg a kellemes hangú roppanást nem hallottam. Ekkor a harmadik alien a farkával keresztüldöfte a vállamat, égető fájdalom járt át. Megpördülve ledobtam a lándzsámmal. A negyedik a hátamra ugrott, megpróbált a földre szorítani. Megpróbáltam felállni, de a súly alatt összerogytam. Az idegen megpróbált a fejembe harapni, de az állkapcsa félrecsúszott a hajam páncéllemezein. Bal könyökömmel a nyáladzó pofájába csaptam, majd talpra álltam. Az idegen még mindig rajtam lógott, karmai mély sebeket vágtak belém. Hanyatt vágtam magam, majd oldalra gurultam. Mikor újfent megpróbáltam felállni, a xenó újfent nekem rontott. Bal kezemmel megmarkoltam a nyakát, míg jobb kezemmel valamiféle használható tárgy után kutattam. Ekkor a hajam végén lógó hegyes páncéllemez akadt a kezembe. Megmarkoltam, majd beledöftem az idegenbe. Az idegen felvisított, majd hanyatt vágódott. Vére a padlóra és a falra spriccelt ahol azonnal jelentkezni kezdett a hatása. Feláltam és a xenó fölé hajoltam. Megmarkoltam a fejét, utána pedig elroppantottam a nyakát. Végignéztem a prédák élettelen testén, és némi büszkeség töltött el. Ezután a sírhoz mentem. A kamra fegyvertartó falához mentem. Levettem ÉjVadász fegyverei közül az Éjpengét, és az alkari pengét. A ruháján volt valami lánc-szerű öv. Azt is magamra akasztottam. Elvettem a Csontfüzér-nevű legendás lándzsát is. Ekkor a váll-ágyúra került a sor. Felvettem, majd a vállamra illesztettem. Azonnal becsatlakozott és működésbe lépett. Az Éjpengék remekül illettek a csuklópengék helyére. A páncélt is átvetettem, mely könyű volt és erős. Ekkor egy táskát pillantottam meg amely egy ötletet szült meg bennem. Elkezdtem összeszedni mindenféle adattárolót, tekercset, és könyvet, amely kezem ügyébe került. Mindet táskákba raktam, amelyeket magamra akasztottam. Mikor már annyi mindent összeszedtem, hogy többet már nem bírtam, akkor kiszaladtam a sírhelyből és a találkozóponthoz mentem. Leraktam a dolgaimat egy fa tövébe, majd visszamentem. Fáról fára ugrottam, halkan s leálcázva. Ekkor hangokat hallottam. A vállamból vér csordogállt, de a fájdalmat kiszorítottam tudatomból. Nem láttam el, ugyanis tudtam hogy nincs rá időm. Felméretem a terepet, tudva hogy valahol itt lehet a csoportom. Számos látásmód váltakozása után megláttam őket, ahogy hátrálnak valami elől. Egy utcában voltak, mely egyik vége a fegyvertárba, a másik pedig a városba vezetett. A fa melyen gubbasztottam az utca közepén állt. A fajtársaim ijedten hátráltak ki a fegyvertárból. Egy hatalmas idegen lépett ki a holdfénybe, mely méreteiben egy királynővel vetekedett. Egy Praetoeian. Egy testőr. Farkának egyetlen csapásával felszúrta a fajtársamat. Maga elé emelte majd oldalra dobta, egyenest a falnak. A másik ragadozóra vetette magát, kinek esélye sem volt ellene. Nem tétováztam, előrántottam az íjjam és egy nyílvesszőt illesztettem a húrjára. Felhúztam, s céloztam. Ekkor olyan dolog történt, ami igencsak meglepett. A nagyszájú harmadik elszaladt. Gyáva, gondoltam megvetően magamban. Ekkor elengedtem az íjjam, s nyílvesszőm a testőr fejébe talált. Huszonöt. A praetorian felüvöltött kínjában, s körülnézett. Nem vett észre, mivel pár méterrel magasabban voltam. Újabb nyílvessző illesztettem az idegre. Megfeszítettem íjjam, majd újra lőttem. Huszonnégy. Ez az oldalát találta el. Mintha kővel dobáltam volna egy hegyet, nyílvesszőim semmi kárt sem tettek az idegenben. Harmadszor is megfeszítettem az íjjam és lőttem. Huszonhárom. Ekkor feltekintett és észrevett. Őrült dühhel vetette magát a fának, mely megadta magát és dőlni kezdett. Egy utolsó vesszőt illesztettem az idegre, majd leugrottam. Ugrás közben lőttem és örömmel nyugtáztam hogy ez is talált. A praetorian mögött érkeztem a földre, talpra mint mindig. Mikor megfordultam, a farkával mellbevágott, amitől repültem egy szép nagyot. A falnak csapódtam, az ütés erejétől kissé elkábultam. Felpattantam, de majd arcra estem, homàlyosan láttam még. Tettem pár lépést hátra. A látásom kitisztult, és tisztán láttam a nekem rontó praetorianust. Elugrottam, még pont időben. Az idegen belefejelt a falba, majd felüvöltött. Elővettem a Csontfüzért, majd előreugorva a hátába vágtam. A làndzsán kapaszkodva lógtam a hátáról. Kinyitottam a csuklópengét, majd beledöftem a hátába. Megrázta hátát, amitől a földre estem. Lecsapott rám a farkával, de oldalragurultam. Újra lecsapott, de csak a hűlt helyemet találta. Talpra ugrottam, majd a váll-ágyúmmal tüzeltem. Az első lövés végigvágta a fejét, a második pedig az oldalát. A farkával felém vágott, de könnyedén elhajoltam. Hátraugrottam, egyenesen a mögöttem álló épület tetejére. Derekamról levetem a láncot, amelyet az ÉjVadász sírjában találtam, és pörgetni kezdtem a fejem felett. Korábban volt már dolgom ostorral meg feszítőláncokkal, de ez egészen más fajta volt. Könnyedén mozgott, mégis súlya volt. A praetoriánus megpróbált nekiugrani, de nem ugrott elég nagyot és csak az épület szélén kezdett felmászni. Előrelendítettem a láncot és telibe kaptam a nyakát. Visszarántva a láncot, egy hatalmas sebet ejtettem rajta. Újra, majd újra odacsaptam a praetoriánusnak a láncommal, és újabb, és újabb sebeket ejtettem rajta. Végül a nyakára csavartam a láncot, és magam felé rántottam. A praetoriánus elesett. Odaléptem hozzá és kinyitottam az alkari-pengémet. Mikor megpróbált felállni, a fejébe döftem. Arrébb léptem, majd kirántottam a Csontfüzért a praetorian hátából. A lábamat a nyakára tettem, majd felemeltem a Contfüzért. A praetorian még egy utolsót kiáltott, majd a lándzsám beledöfve végleg elhalgatattam. Levágtam a fejét, majd a vállamra vettem. Elindultam a kimenekítési ponthoz, az erdőn keresztül. Mikor a város szélére értem, hangos visításokra, robbanásokra, és üvöltésekre lettem figyelmes. Megkétszereztem a tempót, és csakhamar a tisztára értem. Már egy hajó várt ott engem melyről idősebb ragadozók vizsgálgatták a zsákom, de nem mertek hozzányúlni. Mind meghökkentek, mikor az erdő széle felől előbukkantam, egy praetorian fejével a vállamon. Felpakoltam a hajóra, az idősek elismerő pillantásai közepette, mikor megjelentek a többiek. A fejet felpakoltam a hajóra, a táskámal együtt. Ekkor megfordultam. Láttam ahogy társaim menekülnek az alantas prédák elől, ezért gondoltam egyet magamban. Kiléptem a hajóból, és szembeszáltam a ellenféllel. Már csak öt predátor maradt hátra. Menekültek, de a prédák háturól elkapták a leghátsót. A farkukkal, elkapták a lábát, majd többen is rámásztak. Hallottam a csámcsogásukat. A legelöl haladó lába előtt hirtelen megnyílt a föld és egy harcos nyúlt ki belőle. A ragadozó már nem tudta elkerülni, és így az idegennek sikerült lerántania őt a mélybe. Egy másik idegen bukkant fe a semmiből és elkapta a harmadik predátort is. Leteperte a földre, majd töbszörösen beleharpva, egy csapással kiontotta az életét. Már csak ketten voltak, és szaladtak a gyávák. Érdektelenül néztem végig a három fajtársam halálát. Cseppet sem izgatott a gyávák sorsa. Mikor a maradék kettő már közel ért hozzám, rájuk ordítottam.
- Harcoljatok, ne futamodjatok meg előlük.
Ők viszont nem halgattak rám, ezért tovább futottak. Az aki közelebb volt hozzám, azt már jól ismertem. Hetvenkedő fajta volt. Sokat beszélt a jövendőbeli hőstetteiről, de most futtott. Menekült, többre tartotta az életét a harcnál. Előrelendültem, és kinyitottam az Éjpengéket. Nagy iramban közeledtem az ellenfélhez, majd karomat előrelendítve tövig merítettem el benne. Vér csorgott le a pengéken. Bal kezemmel ellöktem magamtól a testet, mely nagy robajjal csapódott földnek. Ez után az idegenek felé vettem utam. Kinyitottam Csontfüzért, majd pördületből levágtam egy idegen fejét. Megpördülve leszúrtam egy másikat, majd a váll-ágyúmmal lelőttem egy harmadikat. Egyik a lábam felé kapott, de úgy pofán rúgtam hogy arrébb repült. Egy következő áldozatomba belemerítettem az ikerpengéimet, és szétlőttem a fejét. Tovább harcoltam, szinte egyész kis dombokat alakítottam ki magam körül. Mikor egy pillanatra feltekintettem, láttam hogy az öregek a hajóról elismerő tekintettel néznek rám. Ekkor lassan hátrálni kezdtem. Mikor elértem a hajó az idegenek első hulláma megszűnt létezni. Az utolsó ragadozó aki velem együtt jött le a bloygóra, a rámpa mellett feküdt, súlyos hasi sebbel. Megpróbált felmászni rajta, de nem ment neki. Hallottam hogy az öregek azon suttognak, hogy ha fel bír mászni a rámpán akkor visszafogadják. Ekkor észrevettem hogy indítják a hajó hajtóműveit. Föléálltam és néztem. Az öregek elismerően integettek hogy hagyjam magára és menjek be, mutassam meg szerzeményeim. Még vártam egy kicsit és néztem ahogy feladja. Az öregek megrázták fejüket és bementek, a rámpa pedig kezdett becsukódni. Ránéztem és láttam hogy ő is felnéz. Lecsúszott a szélére én pedig föléálltam. Felnézett és én rátapostam a kezére, amitől ő lezuhant a mélységbe. Ezek után nyugod szívvel bementem a hajóba, ahol az öregek már érdeklődve nézték a magammal hozott tárgyakat, és trófeámat.
A klán sok adatot talált a magammal hozott tárgyakból és az Éjpenge, Csontfüzér, és a Vérlánc meghozta számomra a tiszteletet és megbecsülést. Ezután nem sokkal elhagytam a klánom, mely tovább vándorolt az űr mélyén. Én az Igaz Vadászok Útját választottam, melyen Paya fog végigkísérni...
