Faj: ember
Nem: férfi
Név: Joe Comform
Becenév: Joe bácsi
Születési dátum: 2160. 07. 20.
Születési hely: Föld, Texas
Rang: Őrvezető vagy közlegény (amelyiket elfogadják)
Foglalkozás vagy volt foglalkozása: Gyarmatügyi
Külső és belső jellem: Kívülről egy két méter magas, izmos férfi, aki kicsit öregebbnek látszik koránál, ősz szakálla miatt. Mindig egy fekete bőrdzseki van rajta, vagy katonai zubbonya. Egy napszemüveget is hord jó időben. Jelleme elég komornak látszik és komolynak, de belül szereti a szórakozást és még jobban az újonc katonákat.
Felszerelés: M41A impulzus fegyver + 3 tár, VP 78 + 2 tár, vadászkés, bőrdzseki, katonai gyakorló felszerelés, olaj, gyufa, kulacs, táska
Előtörténet:
Fiatal koromban:
2160-ban születtem Texasban. Apám sheriff, édesanyám könyvelő volt. Eléggé izgága gyerek voltam és szerettem extrém dolgokat csinálni, ezért sokszor hoztam szívbajt a szüleimre. De ennek az izgágaságnak ára is volt. Egyszer hintáztam és azt játszottam, hogy repülni szeretnék ezért kiugrottam a hintából. De sajnos túl nagy erővel repültem és ráestem a kezemre és eltört. De nem ez volt kiskorom utolsó ilyen balesete. Egyszer törtem el a lábamat, mivel hisztiztem és világgá akartam menni. Kifelé menet a házból, ami nem volt olyan kicsi, belerúgtam sértődöttségből a falba. De sajnos a fal erősebb volt nálam és eltört a nagylábujjam. Lassan felnőttem és iskolába kerültem. Az általános iskolában nem mondhatjuk, hogy jó tanuló voltam. Sőt egészen rossz tanuló voltam, aminek szüleim nem örültek. Középiskolába egy gyengébe kerültem be, de nem is az volt a célom, hogy jóba kerüljek, mert egy célom volt. Az hogy bekerüljek a Gyarmatügyi Tengerészgyalogsághoz. Ez volt a legnagyobb álmom.
A CMC-nél levő időm
A Gyarmatügyi Tengerészgyalogság olyan volt amilyennek képzeltem. Kemény kiképzésen kellett végigmennünk, de azért kibírtam. Bármilyen nehéz volt is átjutottam rajta, igaz kicsit elbizonytalanodtam a felől, hogy tényleg ide kellett-e volna jönnöm. De miután vége lett a kiképzésnek megerősödött bennem, hogy jó hogy itt maradtam. 19 évesen fejeztem be a kiképzést és legalább fél évig csak gyakorlatoztam az 5. ezred 6. századának a 3. szakaszában. Fél év után jött az első bevetésem. Ez a küldetés nem tűnt nehéznek. Egy konvojt kell megvédenünk, amely lőszert és fegyvert szállít New York-ból Brooklynba. Egy rövid aktát is kaptunk a küldetésről:
Indulási hely: USA, New York
Cél hely: USA, Brooklyn
Indulási idő: 2179. 02. 01. 06:00
Szállítmány: Fegyver, lőszer
Ezt az aktát Január 20.-án kaptuk kézbe az eligazításon. Még volt kilenc napunk a bevetésig. Addig többször is átvettük az irányvonalat és a küldetés menetét. A kertek alatt fogunk menni egy elhagyatott úton az erdőn keresztül. Utána át a hídon és be Brooklynba. Nem tűnt veszélyes küldetésnek, de mint mindig a veszély fenn áll. A bevetésre sor is került. Öt órakor keltem a csapat többi tagjával együtt. Bepakoltunk a kocsikba. Két teherautóba raktuk a szállítmányt. Ezen kívül két páncélozott és két sima, katonai terepjáróval mentünk. Én a terepjáróba kerültem, méghozzá abba, amelyik legelöl megy, mert a felállás úgy nézett ki, hogy egy terepjáró, egy páncélozott jármű, a két teherautó, utána a páncélozott jármű és utolsó a másik terepjáró. Azért ez volt a felállás, mert a terepjárók gyorsan helyet tudnak változtatni, így vészesetben be tudunk állni a teherautók mellé, ha szükség lenne rá. Pontosan hat órakor indultunk és fél órával később már azonnal be is értünk az erdőbe és ott folytattuk az utunkat. A mi terepjárónkban négyen ültünk. Az őrmester, akit csak így hívtunk. Nála volt egy Famas géppuska, meg jó pár gránát. Piromániás volt az öreg és imádott robbantani. Volt egy fiatal srác, velem egyidős, Charlei, aki egy Enfieldet kezelt. Volt egy harmadik, néger emberünk, Daráló, aki egy Famast kezelt és mivel járművel mentünk, berakott egy Mini Gun-t is. Nem tudtam mi értelme van, de amit eddig róla hallottam, nagyon szeret lövöldözni és szétszaggatni dolgokat fegyverekkel. Ezért nevezték el Darálónak. Kicsit féltem is tőle, de azért nem nagyon. És a negyedik tag nem volt más, mint én. Nem nagyon volt nálam semmilyen fegyver csak egy M21A Combat Shotgun és a vadászkésem, amit még apámtól kaptam a hadseregbe lépésem előtt. Ezenkívül a táskámban volt a kulcsom, az esővédőm és a gyufa, meg az olaj, de nem hittem, hogy használnom kell majd őket. Egy ideig, amíg az erdőben haladtunk nem is kellett, de sajnos rákényszerültem. Nem tudtam honnan, de egy lövés érkezett és a lövedék felrobbant a kocsi előtt. Azt nem értettük, hogy hogyan amikor a radar nem mutatott semmi jelet. Az őrmester elkiáltottam magát. A Charlei, aki a sofőr volt megállt és mindenki kiszállt a kocsiból. Én hátul ültem Darálóval, akivel azonnal kipattantunk. Ő balra, én jobbra és már biztosítottuk ki a fegyvereinket. De sajnos, ahogy kiszálltunk, kivéve az őrmestert, aki lebukott a kocsiban és rádiózott, hatalmas golyózápor várt. Charleit azonnal eltalálták a fején és holtan hullt a földre. Nagyon sajnáltam, mivel jó barát volt és nagyon fiatal, de most csata volt, nem értem rá vele bíbelődni. Mögöttünk a páncélozott kocsiból is szálltak ki az emberek, de őket is fogadta a golyózápor. Nem tudtuk mennyien lehettek, de elég sokan lehettek, ha ennyire be tudtak szorítani minket. Eközben az őrmester is kiszállt és azonnal kibiztosított két gránátot és elhajította a tüzelők felé. Néhány másodperc múlva nagy robbanás hallatszott, amitől be is sípolt a fülem, majd egy kéz landolt mellettem. Egy kicsit megijedtem, de nem szörnyülködtem mivel nem emberi kéz van, hanem egy android keze. Ez előnyt nyert nekünk, mert ki tudtunk hajolni az ajtók védelméből és tüzet nyitottunk a többi ellenfélre. De csak pár pillanatig tudtuk összezavarni őket, mert azonnal elkezdtek megint tüzelni, amiben még több embert vesztettünk el, köztük Darálót is. Jómagam is megsérültem. Egy golyó landolt a bal vállamban, de nem volt vészes szerencsére. De itt még nem ért véget a csata, igaz most már jóval kevesebb ellenséges tüzelőfegyver volt, de még kettő gránátot kilőttek. Az egyik szerencsére célt tévesztett és senki nem sérült meg benne, viszont a másik előttem csapódott be néhány méterrel. Egy valami mentett meg. Az előttem lévő ajtó, ami leszakadt és azzal együtt repülte hátra néhány métert. Ekkor elájultam. A következő dolog, amire emlékeztem, hogy az egyik terepjáró hátsó ülésén ülök. Próbáltam megmozdulni, de nagyon fájt mindenem. Feltűnt még valami. Nem hallottam semmit. Kétségbe estem, hogy süket maradok, de néhány óra után visszatért a hallásom. Az őrmester vezetett, de senki más nem volt a kocsiban.
- Őrmester! – szólítottam meg. – Mi történt? Hol vannak a többiek? –
- A csatát megnyertük fiam, igaz sok áldozatunk van. Már hívtuk a parancsnokságot és már kiküldtek embereket takarítani. Most jelenleg a konvoj végén vagyunk. Nemsokára odaérünk a cél állomásra. – válaszolt az őrmester. –
És tényleg fél óra múlva oda is értünk. Ott lepakoltunk és elmentünk a szállásunkra. Az első küldetésem sikeres volt, de azért sok áldozattal járt, ami kicsit bántott is. De ez nevelt engem jó katonává és lassan már 19 éve teljesítek küldetéseket, feladatokat. Ezalatt sokat megéltem, de szerencsére, többet nem történt velem olyan, mint akkor. Persze voltak veszteségek, de nem olyan nagyok. Legalább is addig, az évig nem.
A megszállás alatt
Nem történt már jó ideje semmi, amikor riasztást kaptunk. Felszerelkeztem, mert azt mondták ez egy nagyon nagy feladat lesz, amire az egész állományt hadba kell állítani. Bementem a fegyverterembe és kikértem a személyes felszerelésemet. Az M41A impulzus fegyvert és a VP78-as pisztolyt, majd visszamentem a szállásomra és összepakoltam a többi cuccomat. A táskába beleraktam a kulacsomat, az olajt és a gyufát. A vadászkésemet, ami még mindig megvolt, felraktam hátra az övembe. Elindultam az eligazító terembe, ahol megmondták hova megyek. Nagyon meglepődtem és megrémültem, amikor hallottam mit fogunk csinálni. Az idegenek elszaporodtak és lekezdték elfoglalni az egész bolygót. Régebben hallottam már szóbeszédeket a rejtélyes idegenekről, de még soha nem hallottam róluk. Viszont a rettegést kiöltem magamból mivel most az emberiségért fogunk küzdeni. Beszálltam a terepjáróba, amelyikbe rendeltek, még három másik emberrel, akikkel még nem is találkoztam. Már ekkor is ősz szakállam volt, így az emberek, bármennyire is tudták, hogy milyen fiatal vagyok „Joe bácsinak” neveztek. Először nem szerettem ezt a nevet, de hamar megkedveltem. Elindultunk a helyszínre, de senki nem szólalt meg, mert tudta milyen rossz helyzetben vagyunk. Gyorsan ki is értünk a helyszínre a többi katonával együtt. Kiszálltunk mindannyian és kibiztosítottuk a fegyvereinket. Néztünk körbe-körbe, de nem láttunk nem hallottunk semmit, majd az egyik fiatal srác megszólalt.
- Látjátok! – kezdett bele. – Nincs is itt semmi ide… - de nem tudta befejezni a mondatot, mert a semmiből ráugrott egy banánfejű, fekete, nyálkás, csápos idegen és a farkával átszúrta a fiút.
De nem volt elég ez az egy még kettő előjött és elkezdte darálni a századot. Ugráltak és próbáltak embereket ölni. Jómagam is tüzet nyitottam rájuk, bár hamar rájöttem, hogy elég gyorsak ahhoz, hogy ne tudjuk őket eltalálni, de azért próbálkoztam. Mire észbe kaptam, már a fél századot megölték. De azért volt eredmény is. Az egyik idegent sikerült megölni, de a másik kettő még tombolt. Hirtelen az egyik idegen felém jött. Én elguggoltam, de így is feldöntött és a fegyveremet elsodorta. Kicsit arrébb csúszott, majd megállt és felém vicsorított és megindult felém. Nem volt időm fegyvert rántani, ezért elővettem a vadászkésemet és belevágtam az idegenbe. A penge egyenesen a fejében landolt, amitől meghalt. Eközben a másik szörnyet is ártalmatlanították igaz csak úgy sikerült, hogy az idegent darabokra kellett lőni. Nem is sok maradt belőle. Én odamentem az idegenhez és kivettem a fejőből a kést. Tiszta vér volt, vagyis amilyen az idegen vére. Megtörülgettem a nadrágomban és eltettem a kést. Nagyon fel voltam spannolva, amiatt, hogy legyőztem az idegent. De jött azonnal a rádióhívás, hogy evakuálnak, ezért megvártuk, míg egy helikopter eljön a századért. Mármint, ami megmaradt belőle. Körülbelül tízen éltük túl az egész századból, mind a 84 emberből. Nagyon el voltunk keseredve, de valahol örültünk is, hogy túléltük. A helikopter elvitt minket a bázisra, onnan pedig felraktak egy űrhajóra, ami elvisz minket a Mars koloniára, vagy az egyik űrbázisra. Én az űrbázist választottam, méghozzá a Gateway űrbázist. Elmondták, hogy a föld elbukott és már csak reménykedjünk, hogy sok túlélő van. Még ma is várom a küldetéseket a Gateway űrbázison.
Nem: férfi
Név: Joe Comform
Becenév: Joe bácsi
Születési dátum: 2160. 07. 20.
Születési hely: Föld, Texas
Rang: Őrvezető vagy közlegény (amelyiket elfogadják)
Foglalkozás vagy volt foglalkozása: Gyarmatügyi
Külső és belső jellem: Kívülről egy két méter magas, izmos férfi, aki kicsit öregebbnek látszik koránál, ősz szakálla miatt. Mindig egy fekete bőrdzseki van rajta, vagy katonai zubbonya. Egy napszemüveget is hord jó időben. Jelleme elég komornak látszik és komolynak, de belül szereti a szórakozást és még jobban az újonc katonákat.
Felszerelés: M41A impulzus fegyver + 3 tár, VP 78 + 2 tár, vadászkés, bőrdzseki, katonai gyakorló felszerelés, olaj, gyufa, kulacs, táska
Előtörténet:
Fiatal koromban:
2160-ban születtem Texasban. Apám sheriff, édesanyám könyvelő volt. Eléggé izgága gyerek voltam és szerettem extrém dolgokat csinálni, ezért sokszor hoztam szívbajt a szüleimre. De ennek az izgágaságnak ára is volt. Egyszer hintáztam és azt játszottam, hogy repülni szeretnék ezért kiugrottam a hintából. De sajnos túl nagy erővel repültem és ráestem a kezemre és eltört. De nem ez volt kiskorom utolsó ilyen balesete. Egyszer törtem el a lábamat, mivel hisztiztem és világgá akartam menni. Kifelé menet a házból, ami nem volt olyan kicsi, belerúgtam sértődöttségből a falba. De sajnos a fal erősebb volt nálam és eltört a nagylábujjam. Lassan felnőttem és iskolába kerültem. Az általános iskolában nem mondhatjuk, hogy jó tanuló voltam. Sőt egészen rossz tanuló voltam, aminek szüleim nem örültek. Középiskolába egy gyengébe kerültem be, de nem is az volt a célom, hogy jóba kerüljek, mert egy célom volt. Az hogy bekerüljek a Gyarmatügyi Tengerészgyalogsághoz. Ez volt a legnagyobb álmom.
A CMC-nél levő időm
A Gyarmatügyi Tengerészgyalogság olyan volt amilyennek képzeltem. Kemény kiképzésen kellett végigmennünk, de azért kibírtam. Bármilyen nehéz volt is átjutottam rajta, igaz kicsit elbizonytalanodtam a felől, hogy tényleg ide kellett-e volna jönnöm. De miután vége lett a kiképzésnek megerősödött bennem, hogy jó hogy itt maradtam. 19 évesen fejeztem be a kiképzést és legalább fél évig csak gyakorlatoztam az 5. ezred 6. századának a 3. szakaszában. Fél év után jött az első bevetésem. Ez a küldetés nem tűnt nehéznek. Egy konvojt kell megvédenünk, amely lőszert és fegyvert szállít New York-ból Brooklynba. Egy rövid aktát is kaptunk a küldetésről:
Indulási hely: USA, New York
Cél hely: USA, Brooklyn
Indulási idő: 2179. 02. 01. 06:00
Szállítmány: Fegyver, lőszer
Ezt az aktát Január 20.-án kaptuk kézbe az eligazításon. Még volt kilenc napunk a bevetésig. Addig többször is átvettük az irányvonalat és a küldetés menetét. A kertek alatt fogunk menni egy elhagyatott úton az erdőn keresztül. Utána át a hídon és be Brooklynba. Nem tűnt veszélyes küldetésnek, de mint mindig a veszély fenn áll. A bevetésre sor is került. Öt órakor keltem a csapat többi tagjával együtt. Bepakoltunk a kocsikba. Két teherautóba raktuk a szállítmányt. Ezen kívül két páncélozott és két sima, katonai terepjáróval mentünk. Én a terepjáróba kerültem, méghozzá abba, amelyik legelöl megy, mert a felállás úgy nézett ki, hogy egy terepjáró, egy páncélozott jármű, a két teherautó, utána a páncélozott jármű és utolsó a másik terepjáró. Azért ez volt a felállás, mert a terepjárók gyorsan helyet tudnak változtatni, így vészesetben be tudunk állni a teherautók mellé, ha szükség lenne rá. Pontosan hat órakor indultunk és fél órával később már azonnal be is értünk az erdőbe és ott folytattuk az utunkat. A mi terepjárónkban négyen ültünk. Az őrmester, akit csak így hívtunk. Nála volt egy Famas géppuska, meg jó pár gránát. Piromániás volt az öreg és imádott robbantani. Volt egy fiatal srác, velem egyidős, Charlei, aki egy Enfieldet kezelt. Volt egy harmadik, néger emberünk, Daráló, aki egy Famast kezelt és mivel járművel mentünk, berakott egy Mini Gun-t is. Nem tudtam mi értelme van, de amit eddig róla hallottam, nagyon szeret lövöldözni és szétszaggatni dolgokat fegyverekkel. Ezért nevezték el Darálónak. Kicsit féltem is tőle, de azért nem nagyon. És a negyedik tag nem volt más, mint én. Nem nagyon volt nálam semmilyen fegyver csak egy M21A Combat Shotgun és a vadászkésem, amit még apámtól kaptam a hadseregbe lépésem előtt. Ezenkívül a táskámban volt a kulcsom, az esővédőm és a gyufa, meg az olaj, de nem hittem, hogy használnom kell majd őket. Egy ideig, amíg az erdőben haladtunk nem is kellett, de sajnos rákényszerültem. Nem tudtam honnan, de egy lövés érkezett és a lövedék felrobbant a kocsi előtt. Azt nem értettük, hogy hogyan amikor a radar nem mutatott semmi jelet. Az őrmester elkiáltottam magát. A Charlei, aki a sofőr volt megállt és mindenki kiszállt a kocsiból. Én hátul ültem Darálóval, akivel azonnal kipattantunk. Ő balra, én jobbra és már biztosítottuk ki a fegyvereinket. De sajnos, ahogy kiszálltunk, kivéve az őrmestert, aki lebukott a kocsiban és rádiózott, hatalmas golyózápor várt. Charleit azonnal eltalálták a fején és holtan hullt a földre. Nagyon sajnáltam, mivel jó barát volt és nagyon fiatal, de most csata volt, nem értem rá vele bíbelődni. Mögöttünk a páncélozott kocsiból is szálltak ki az emberek, de őket is fogadta a golyózápor. Nem tudtuk mennyien lehettek, de elég sokan lehettek, ha ennyire be tudtak szorítani minket. Eközben az őrmester is kiszállt és azonnal kibiztosított két gránátot és elhajította a tüzelők felé. Néhány másodperc múlva nagy robbanás hallatszott, amitől be is sípolt a fülem, majd egy kéz landolt mellettem. Egy kicsit megijedtem, de nem szörnyülködtem mivel nem emberi kéz van, hanem egy android keze. Ez előnyt nyert nekünk, mert ki tudtunk hajolni az ajtók védelméből és tüzet nyitottunk a többi ellenfélre. De csak pár pillanatig tudtuk összezavarni őket, mert azonnal elkezdtek megint tüzelni, amiben még több embert vesztettünk el, köztük Darálót is. Jómagam is megsérültem. Egy golyó landolt a bal vállamban, de nem volt vészes szerencsére. De itt még nem ért véget a csata, igaz most már jóval kevesebb ellenséges tüzelőfegyver volt, de még kettő gránátot kilőttek. Az egyik szerencsére célt tévesztett és senki nem sérült meg benne, viszont a másik előttem csapódott be néhány méterrel. Egy valami mentett meg. Az előttem lévő ajtó, ami leszakadt és azzal együtt repülte hátra néhány métert. Ekkor elájultam. A következő dolog, amire emlékeztem, hogy az egyik terepjáró hátsó ülésén ülök. Próbáltam megmozdulni, de nagyon fájt mindenem. Feltűnt még valami. Nem hallottam semmit. Kétségbe estem, hogy süket maradok, de néhány óra után visszatért a hallásom. Az őrmester vezetett, de senki más nem volt a kocsiban.
- Őrmester! – szólítottam meg. – Mi történt? Hol vannak a többiek? –
- A csatát megnyertük fiam, igaz sok áldozatunk van. Már hívtuk a parancsnokságot és már kiküldtek embereket takarítani. Most jelenleg a konvoj végén vagyunk. Nemsokára odaérünk a cél állomásra. – válaszolt az őrmester. –
És tényleg fél óra múlva oda is értünk. Ott lepakoltunk és elmentünk a szállásunkra. Az első küldetésem sikeres volt, de azért sok áldozattal járt, ami kicsit bántott is. De ez nevelt engem jó katonává és lassan már 19 éve teljesítek küldetéseket, feladatokat. Ezalatt sokat megéltem, de szerencsére, többet nem történt velem olyan, mint akkor. Persze voltak veszteségek, de nem olyan nagyok. Legalább is addig, az évig nem.
A megszállás alatt
Nem történt már jó ideje semmi, amikor riasztást kaptunk. Felszerelkeztem, mert azt mondták ez egy nagyon nagy feladat lesz, amire az egész állományt hadba kell állítani. Bementem a fegyverterembe és kikértem a személyes felszerelésemet. Az M41A impulzus fegyvert és a VP78-as pisztolyt, majd visszamentem a szállásomra és összepakoltam a többi cuccomat. A táskába beleraktam a kulacsomat, az olajt és a gyufát. A vadászkésemet, ami még mindig megvolt, felraktam hátra az övembe. Elindultam az eligazító terembe, ahol megmondták hova megyek. Nagyon meglepődtem és megrémültem, amikor hallottam mit fogunk csinálni. Az idegenek elszaporodtak és lekezdték elfoglalni az egész bolygót. Régebben hallottam már szóbeszédeket a rejtélyes idegenekről, de még soha nem hallottam róluk. Viszont a rettegést kiöltem magamból mivel most az emberiségért fogunk küzdeni. Beszálltam a terepjáróba, amelyikbe rendeltek, még három másik emberrel, akikkel még nem is találkoztam. Már ekkor is ősz szakállam volt, így az emberek, bármennyire is tudták, hogy milyen fiatal vagyok „Joe bácsinak” neveztek. Először nem szerettem ezt a nevet, de hamar megkedveltem. Elindultunk a helyszínre, de senki nem szólalt meg, mert tudta milyen rossz helyzetben vagyunk. Gyorsan ki is értünk a helyszínre a többi katonával együtt. Kiszálltunk mindannyian és kibiztosítottuk a fegyvereinket. Néztünk körbe-körbe, de nem láttunk nem hallottunk semmit, majd az egyik fiatal srác megszólalt.
- Látjátok! – kezdett bele. – Nincs is itt semmi ide… - de nem tudta befejezni a mondatot, mert a semmiből ráugrott egy banánfejű, fekete, nyálkás, csápos idegen és a farkával átszúrta a fiút.
De nem volt elég ez az egy még kettő előjött és elkezdte darálni a századot. Ugráltak és próbáltak embereket ölni. Jómagam is tüzet nyitottam rájuk, bár hamar rájöttem, hogy elég gyorsak ahhoz, hogy ne tudjuk őket eltalálni, de azért próbálkoztam. Mire észbe kaptam, már a fél századot megölték. De azért volt eredmény is. Az egyik idegent sikerült megölni, de a másik kettő még tombolt. Hirtelen az egyik idegen felém jött. Én elguggoltam, de így is feldöntött és a fegyveremet elsodorta. Kicsit arrébb csúszott, majd megállt és felém vicsorított és megindult felém. Nem volt időm fegyvert rántani, ezért elővettem a vadászkésemet és belevágtam az idegenbe. A penge egyenesen a fejében landolt, amitől meghalt. Eközben a másik szörnyet is ártalmatlanították igaz csak úgy sikerült, hogy az idegent darabokra kellett lőni. Nem is sok maradt belőle. Én odamentem az idegenhez és kivettem a fejőből a kést. Tiszta vér volt, vagyis amilyen az idegen vére. Megtörülgettem a nadrágomban és eltettem a kést. Nagyon fel voltam spannolva, amiatt, hogy legyőztem az idegent. De jött azonnal a rádióhívás, hogy evakuálnak, ezért megvártuk, míg egy helikopter eljön a századért. Mármint, ami megmaradt belőle. Körülbelül tízen éltük túl az egész századból, mind a 84 emberből. Nagyon el voltunk keseredve, de valahol örültünk is, hogy túléltük. A helikopter elvitt minket a bázisra, onnan pedig felraktak egy űrhajóra, ami elvisz minket a Mars koloniára, vagy az egyik űrbázisra. Én az űrbázist választottam, méghozzá a Gateway űrbázist. Elmondták, hogy a föld elbukott és már csak reménykedjünk, hogy sok túlélő van. Még ma is várom a küldetéseket a Gateway űrbázison.
+ ha magadba kennéd attól megnyomorodnál. A kést buktad vagy írd át. ,,Ugráltak és próbáltak embereket ölni". Kicsit a megfogalmazásra ügyelj sokat számít a skilleknél. Illetve a harc is kicsit lagymatag. A Föld inváziójának visszaverését sokkal brutálisabban képzelem.