Név: Thla'loc
Becenév:
Faj: Yautja
Nem: Hím
Születési dátum: 2139
Születési hely: Őshaza
Foglalkozás: Vadász
Rang: Beavatott(remélem)
Külső jellemzés: Két méter és huszonhét centi magas, izmos testalkatú. Bőre világos sárgásbarna, barna foltokkal. Haja fekete hátközépig érő ezüst gyűrűkkel. páncélját és fegyvereit apró állatok "trófeáival" díszíti.
Belső jellem: Higgadt és megfontolt vadász aki mindig előbb tervez és csak utána támad. Népe hagyományit és törvényeit élete minden pillanatában igyekszik követni
Felszerelés: //Ezt vissza tettem az eredetire mert volt mindenre elég skill pontom és beavatott rangom, remélem nem baj.//
Fegyverek: Ki'cti-pa, Bakuub(saválló), Ceremóniás kés, 2 shuriken, váll-ágyú
Páncélzat: Testháló, Bio-mask, Alkarpanel, könnyített páncél
Egyéb: Álcázó, Null-generátor, Kötél, Preparáló eszközök, medikai felszerelés
Története:
Család:
Egy viharos nyári napon láttam meg a napvilágot az Őshazában ötvenegy évvel ezelőtt. Anyám a klán egyik magas rangú asszonya, ő leányt akart de helyette engem kapott, mondhatom nem volt túlságosan elragadtatva. Apámmal ellentétben nem is törődött velem túl sokat a feltétlenül szükségesen túl. Kha'twei az apám a klán egyik nagyra becsült vénje volt. Dicső vadász, becsületes yautja, és elsősorban szigorú de szerető apa. Státusza és kora miatt megengedhette magának, hogy vadászat helyett a tudományoknak és az ifjak tanításának szentelje az idejét.
Tanulás:
Úgy hiszem gyermekkorom átlagos volt. Főleg tanulással és játékkal telt, néha egyszerre a kettővel. Apám jó tanár volt és szinte megszállottan próbált minél jobb vadászt nevelni belőlem. "Egy vadász számára nincs nagyobb dicsőség, mint kitanítani egy nála is jobb vadászt." mondta nekem többször is.
Az első vadászatomat sosem felejtem el. Húsz éves voltam, kora ősz volt szemerkélő esővel. A prédám egy jámbor növényevő volt, nem is túl nagytermetű. Már órák óta követtem a nyomait az erdőben mire utolértem egy folyóparton. Néma csendben közelítettem meg szélirányból. Szívem csak úgy zakatolt miközben dobásra emeltem a lándzsám. Egy felnőtt számára csak játékszervolt, egy keményfa nyélen egy egyszerű késpenge de nekem az első fegyverem. Amikor elég közel értem elhajítottam, ez volt addigi életem legjobb dobása. Az oldalán találtam el a prédám, a találat a tüdejét érte, de nem halt meg azonnal. Harminc métert is megtett mire összeesett. Késemmel gyorsan átmetszettem a torkát hogy megszabadítsam a szenvedéseitől.
- Ha tíz centiméterrel feljebb célzol nem tudott volna elfutni. - szólalt megy apám az álcázásból kilépve, majd elkeseredett képemet látva hozzá tette. - De első próbálkozásnak ez is nagyon jó.
- Most már igazi vadász vagyok. - jelentettem ki büszkén a győzelmemtől mámorosan.
- Bizony az vagy, és ez tudod mit jelent?- kérdezte.
- Mit?
- Azt hogy mától csak azt eheted amit te magad vadászol le. - jelentette ki nevetve.
Komolyan gondolta! Az éhség bizony nagyúr és hamar megtanít sok mindenre. Ahogy nőttem egyre többet tanultam mindenről, amit egy vadásznak ismernie kell. Addig gyakoroltam a fegyvereimmel, amíg mesterien nem bántam velük. Hosszú unalmas órákat öltöttem könyvtárakban és monitorok előtt, hogy megtudjam mindazt, amit tudnom kell. És persze vadásztam, mert semmi sem tanít úgy, mint a való élet és semmi sem büntet úgy meg úgy a hibáidért, és persze mert éhes is voltam eleinte többször, mint jóllakott. Az éhség bizony nagyúr és hamar megtanít sok mindenre.
Az évek egyre csak teltek és apám figyelő tekintete végig kísért az utamon. Felnőtt vadász lett belőlem. Testemen erős és elmémben tiszta, olyan amilyennek lennem kellet ha a Fekete Harcot akarom nap min nap párbajra hívni.
Próbatétel:
Sosem voltam még olyan izgatott, mint a beavatásom előtt. Végre hajóra szállhatok, hogy próbára tehessem magam egy savas vérű ellen és bizonyítsak a klánomnak. Amint hajóra szálltunk a két társammal szinte azonnal egy külön helységbe zártak minket a felszerelésünkkel együtt. Az út folyamán egyesével szólítottak minket hogy felhelyezték a gyűrűket a hajunkba. Az első Khen'var volt, vele gyermekkorunk óta barátok voltunk. Ő volt közülünk az egyetlen aki a gyűrűzést nem tudta végigcsinálni elsőre. A második én voltam. Némán tűrtem miközben úgy éreztem mintha izzó tűket szúrnának egyenesen az agyamba. A harmadik Paya'thwei a klánvezér két és fél méteres fia. Vele akkor találkoztam először de két perc után nyilvánvaló lett hogy egy arrogáns szemétláda.
A hajó hamar elérte a célját, egy kopár kis neve nincs bolygót, számunkra az tette egyedül érdekessé, hogy valamikor a régmúltban az kemény húsúak martalékává vált. A planéta készleteit szinte már teljesen kimerítették, a fészke már kisebbek lettek a boly felderítőknek pedig nagyobb területet kellet bejárniuk megfelelő gazdatestekért. A klánvezér lépettbe hozzánk két díszpáncélt viselő templomőr kíséretében akik egy asztal félét hoztak rajta 3 tőrrel. A vezér szertartásos hangon szólt hozzánk:
- Készek vagytok megtartani a vadászat törvényeit?- kérdezte.
- Készek! - válaszoltuk kórusban.
- Készek vagytok a Yautj-k becsülete szerint élni?
- Készek!
- Készek vagytok párbajra hívni a halált most és mindenkor?
- Készek!
- Akkor vegyétek fegyvereitek és hozzatok dicsőséget a népeteknek! - intett az asztalon fekvő tőrök felé.
Miután mind elvettük egyet közülük az öreg már kevésbé szertartásosan folytatta a mondanivalóját:
- Leszálló kapszulákkal fogunk titeket az első vadászatotok helyszínére vinni ahol mindhármatoknak el kell ejtenetek fejenként legalább egy savas vérűt. Egyedül! Az alkarpaneletekbe betápláltuk egy hely koordinátáit, ha végeztetek vigyétek oda a trófeátokat. Megértettétek?
- Igen!
- Akkor amint felfegyverkeztetek indultok. - ezzel hátat fordított és magunkra hagyott minket az egyik Templomőrrel, aki majd az indító állomásokhoz kísér minket.
Életemben akkor láttam leszálló kapszulát és az óta sem múlt el minden fóbiám vele kapcsolatban. A szűk helyekkel nincs problémám, de egy repülő koporsó ami húsz Mach-al száguld át a légkörön hogy aztán némileg lelassulva a földbe csapódjon nekem már kicsit sok. A néhány másodperces út alatt végig arra gondoltam, hogy palacsintává fogok lapulni. Rossz képzeteim ellenére simán landoltam. A kapszulából kilépve a szemem elé tárult a bolygó zord látképe, gyér fűvel, néhány kopasz fával tarkított vulkanikus sziklákkal teleszórt tundravidék. Csendvolt az üvöltő sarki szelet leszámítva, a hideg szinte azonnal a csontjaimig hatolt. Az alkari panelemen megérintettem néhány gombot mire a terület holografikus térképe jelent meg. Körülbelül félúton volta a kemény húsúak fészke és a kijelölt találkozópont között tizenöt kiló méterre mindkettőtől, az ideális vadászterületen. Ilyen messze már ritkán portyáznak tömegesen kivéve ha valamilyen céllal indulnak de nem volt valószínű, hogy felfigyeltek az érkezésünkre. Vizoromat EM módba kapcsolva és az egyik shurikenemet kezembe véve indulta vadászatra.
Hamarosan ráleltem a prédámra, pontosabban ő talált rám. A savas vérű az egyik fekete kő tetejéről méregetett. Nem siette el a támadást, de nem félt tőlem. Úgy hihette, nagyjából joggal hogy semmi sem jelent már veszélyt rá a bolygón. Nagy volt három méternél is több, csillogó éj fekete páncélját a hajnali napfény arany ragyogással vonta be. Talán arra várt, hogy elfussak, mert akkor üldözhet. Elhajítottam felé a shurikenemet, ezzel egy időben ő is elrugaszkodott. Akkor még nem ismertem Kiande Amedha-t és elbíztam magam. Könnyedén átugrottam a fegyverem és rám vetette magát. Ledöntött a lábamról, karmaival mély árkokat szántva a maszkomra és a mellvértemre. Balommal sikerült elkapnom a fejét éppen az álla alatt és minden erőmet latba vetve sikerült távol tartami magamtól a leghalálosabb testrészeit. Hirtelen fájdalom hasított a vállamba, a lény belém döfte a farka végén lévő fullánkot. Szerencsém volt, teljesen átszúrta a testemet így nem tudott bénító mérget fecskendezni belém. Csuklópengéimet elővillantva lemetszettem a savas vérű farkát és pillanatnyi zavarát kihasználva lerúgtam magamról. Csak két másodpercnyi időt nyerte de ez is elegendő volt. Talpra ugrottam és elővettem a Bakuub-om. Kiande Amedha újra támadott az előbbi sérülése miatt esztelen dühvel. Dárdámat előretartva egyik végét a földnek feszítve hagyom had nyársalja fel magát rá. utolsó pillanatban elengedem a fegyveremet és oldalra vetődöm. Ő már nem tudott időben irányt váltani és a fegyver teljesen keresztül szúrta. Az oktalan állat a üvöltött és a földön vergődve próbált megszabadulni kínjai forrásától de ezzel csak súlyosbította a már így is végzetes sebét. Savas vére füstölgő tócsába alkotott alatta mire végre kiszenvedett. A csata mindössze csak néhány másodpercig tartott de úgy éreztem mintha órák óta futottam volna, és arra sem emlékeztem a bal karomat mikor karmolta meg.
Miután sebtében elláttam a sebeim és begyűjtöttem a trófeámat a gyülekezőhelyig az utam zavartalan volt, két óra alatt elértem a kijelölt tisztást. Paya'thwei már ott várt, üdvözlésképpen magasba emelte a trófeáját, én is viszonoztam a gesztust. Harmadik társam viszont mér sosem tért vissza, érkezésem után néhány perccel egy távoli villanás tudatta velünk, hogy tisztességes halált halt. Ekkor jelent meg fölöttünk a hajónk, hogy ismét csatlakozunk népünkhöz és dicsőséget hozzunk rá mint igazi vadászok.
Becenév:
Faj: Yautja
Nem: Hím
Születési dátum: 2139
Születési hely: Őshaza
Foglalkozás: Vadász
Rang: Beavatott(remélem)
Külső jellemzés: Két méter és huszonhét centi magas, izmos testalkatú. Bőre világos sárgásbarna, barna foltokkal. Haja fekete hátközépig érő ezüst gyűrűkkel. páncélját és fegyvereit apró állatok "trófeáival" díszíti.
Belső jellem: Higgadt és megfontolt vadász aki mindig előbb tervez és csak utána támad. Népe hagyományit és törvényeit élete minden pillanatában igyekszik követni
Felszerelés: //Ezt vissza tettem az eredetire mert volt mindenre elég skill pontom és beavatott rangom, remélem nem baj.//
Fegyverek: Ki'cti-pa, Bakuub(saválló), Ceremóniás kés, 2 shuriken, váll-ágyú
Páncélzat: Testháló, Bio-mask, Alkarpanel, könnyített páncél
Egyéb: Álcázó, Null-generátor, Kötél, Preparáló eszközök, medikai felszerelés
Története:
Család:
Egy viharos nyári napon láttam meg a napvilágot az Őshazában ötvenegy évvel ezelőtt. Anyám a klán egyik magas rangú asszonya, ő leányt akart de helyette engem kapott, mondhatom nem volt túlságosan elragadtatva. Apámmal ellentétben nem is törődött velem túl sokat a feltétlenül szükségesen túl. Kha'twei az apám a klán egyik nagyra becsült vénje volt. Dicső vadász, becsületes yautja, és elsősorban szigorú de szerető apa. Státusza és kora miatt megengedhette magának, hogy vadászat helyett a tudományoknak és az ifjak tanításának szentelje az idejét.
Tanulás:
Úgy hiszem gyermekkorom átlagos volt. Főleg tanulással és játékkal telt, néha egyszerre a kettővel. Apám jó tanár volt és szinte megszállottan próbált minél jobb vadászt nevelni belőlem. "Egy vadász számára nincs nagyobb dicsőség, mint kitanítani egy nála is jobb vadászt." mondta nekem többször is.
Az első vadászatomat sosem felejtem el. Húsz éves voltam, kora ősz volt szemerkélő esővel. A prédám egy jámbor növényevő volt, nem is túl nagytermetű. Már órák óta követtem a nyomait az erdőben mire utolértem egy folyóparton. Néma csendben közelítettem meg szélirányból. Szívem csak úgy zakatolt miközben dobásra emeltem a lándzsám. Egy felnőtt számára csak játékszervolt, egy keményfa nyélen egy egyszerű késpenge de nekem az első fegyverem. Amikor elég közel értem elhajítottam, ez volt addigi életem legjobb dobása. Az oldalán találtam el a prédám, a találat a tüdejét érte, de nem halt meg azonnal. Harminc métert is megtett mire összeesett. Késemmel gyorsan átmetszettem a torkát hogy megszabadítsam a szenvedéseitől.
- Ha tíz centiméterrel feljebb célzol nem tudott volna elfutni. - szólalt megy apám az álcázásból kilépve, majd elkeseredett képemet látva hozzá tette. - De első próbálkozásnak ez is nagyon jó.
- Most már igazi vadász vagyok. - jelentettem ki büszkén a győzelmemtől mámorosan.
- Bizony az vagy, és ez tudod mit jelent?- kérdezte.
- Mit?
- Azt hogy mától csak azt eheted amit te magad vadászol le. - jelentette ki nevetve.
Komolyan gondolta! Az éhség bizony nagyúr és hamar megtanít sok mindenre. Ahogy nőttem egyre többet tanultam mindenről, amit egy vadásznak ismernie kell. Addig gyakoroltam a fegyvereimmel, amíg mesterien nem bántam velük. Hosszú unalmas órákat öltöttem könyvtárakban és monitorok előtt, hogy megtudjam mindazt, amit tudnom kell. És persze vadásztam, mert semmi sem tanít úgy, mint a való élet és semmi sem büntet úgy meg úgy a hibáidért, és persze mert éhes is voltam eleinte többször, mint jóllakott. Az éhség bizony nagyúr és hamar megtanít sok mindenre.
Az évek egyre csak teltek és apám figyelő tekintete végig kísért az utamon. Felnőtt vadász lett belőlem. Testemen erős és elmémben tiszta, olyan amilyennek lennem kellet ha a Fekete Harcot akarom nap min nap párbajra hívni.
Próbatétel:
Sosem voltam még olyan izgatott, mint a beavatásom előtt. Végre hajóra szállhatok, hogy próbára tehessem magam egy savas vérű ellen és bizonyítsak a klánomnak. Amint hajóra szálltunk a két társammal szinte azonnal egy külön helységbe zártak minket a felszerelésünkkel együtt. Az út folyamán egyesével szólítottak minket hogy felhelyezték a gyűrűket a hajunkba. Az első Khen'var volt, vele gyermekkorunk óta barátok voltunk. Ő volt közülünk az egyetlen aki a gyűrűzést nem tudta végigcsinálni elsőre. A második én voltam. Némán tűrtem miközben úgy éreztem mintha izzó tűket szúrnának egyenesen az agyamba. A harmadik Paya'thwei a klánvezér két és fél méteres fia. Vele akkor találkoztam először de két perc után nyilvánvaló lett hogy egy arrogáns szemétláda.
A hajó hamar elérte a célját, egy kopár kis neve nincs bolygót, számunkra az tette egyedül érdekessé, hogy valamikor a régmúltban az kemény húsúak martalékává vált. A planéta készleteit szinte már teljesen kimerítették, a fészke már kisebbek lettek a boly felderítőknek pedig nagyobb területet kellet bejárniuk megfelelő gazdatestekért. A klánvezér lépettbe hozzánk két díszpáncélt viselő templomőr kíséretében akik egy asztal félét hoztak rajta 3 tőrrel. A vezér szertartásos hangon szólt hozzánk:
- Készek vagytok megtartani a vadászat törvényeit?- kérdezte.
- Készek! - válaszoltuk kórusban.
- Készek vagytok a Yautj-k becsülete szerint élni?
- Készek!
- Készek vagytok párbajra hívni a halált most és mindenkor?
- Készek!
- Akkor vegyétek fegyvereitek és hozzatok dicsőséget a népeteknek! - intett az asztalon fekvő tőrök felé.
Miután mind elvettük egyet közülük az öreg már kevésbé szertartásosan folytatta a mondanivalóját:
- Leszálló kapszulákkal fogunk titeket az első vadászatotok helyszínére vinni ahol mindhármatoknak el kell ejtenetek fejenként legalább egy savas vérűt. Egyedül! Az alkarpaneletekbe betápláltuk egy hely koordinátáit, ha végeztetek vigyétek oda a trófeátokat. Megértettétek?
- Igen!
- Akkor amint felfegyverkeztetek indultok. - ezzel hátat fordított és magunkra hagyott minket az egyik Templomőrrel, aki majd az indító állomásokhoz kísér minket.
Életemben akkor láttam leszálló kapszulát és az óta sem múlt el minden fóbiám vele kapcsolatban. A szűk helyekkel nincs problémám, de egy repülő koporsó ami húsz Mach-al száguld át a légkörön hogy aztán némileg lelassulva a földbe csapódjon nekem már kicsit sok. A néhány másodperces út alatt végig arra gondoltam, hogy palacsintává fogok lapulni. Rossz képzeteim ellenére simán landoltam. A kapszulából kilépve a szemem elé tárult a bolygó zord látképe, gyér fűvel, néhány kopasz fával tarkított vulkanikus sziklákkal teleszórt tundravidék. Csendvolt az üvöltő sarki szelet leszámítva, a hideg szinte azonnal a csontjaimig hatolt. Az alkari panelemen megérintettem néhány gombot mire a terület holografikus térképe jelent meg. Körülbelül félúton volta a kemény húsúak fészke és a kijelölt találkozópont között tizenöt kiló méterre mindkettőtől, az ideális vadászterületen. Ilyen messze már ritkán portyáznak tömegesen kivéve ha valamilyen céllal indulnak de nem volt valószínű, hogy felfigyeltek az érkezésünkre. Vizoromat EM módba kapcsolva és az egyik shurikenemet kezembe véve indulta vadászatra.
Hamarosan ráleltem a prédámra, pontosabban ő talált rám. A savas vérű az egyik fekete kő tetejéről méregetett. Nem siette el a támadást, de nem félt tőlem. Úgy hihette, nagyjából joggal hogy semmi sem jelent már veszélyt rá a bolygón. Nagy volt három méternél is több, csillogó éj fekete páncélját a hajnali napfény arany ragyogással vonta be. Talán arra várt, hogy elfussak, mert akkor üldözhet. Elhajítottam felé a shurikenemet, ezzel egy időben ő is elrugaszkodott. Akkor még nem ismertem Kiande Amedha-t és elbíztam magam. Könnyedén átugrottam a fegyverem és rám vetette magát. Ledöntött a lábamról, karmaival mély árkokat szántva a maszkomra és a mellvértemre. Balommal sikerült elkapnom a fejét éppen az álla alatt és minden erőmet latba vetve sikerült távol tartami magamtól a leghalálosabb testrészeit. Hirtelen fájdalom hasított a vállamba, a lény belém döfte a farka végén lévő fullánkot. Szerencsém volt, teljesen átszúrta a testemet így nem tudott bénító mérget fecskendezni belém. Csuklópengéimet elővillantva lemetszettem a savas vérű farkát és pillanatnyi zavarát kihasználva lerúgtam magamról. Csak két másodpercnyi időt nyerte de ez is elegendő volt. Talpra ugrottam és elővettem a Bakuub-om. Kiande Amedha újra támadott az előbbi sérülése miatt esztelen dühvel. Dárdámat előretartva egyik végét a földnek feszítve hagyom had nyársalja fel magát rá. utolsó pillanatban elengedem a fegyveremet és oldalra vetődöm. Ő már nem tudott időben irányt váltani és a fegyver teljesen keresztül szúrta. Az oktalan állat a üvöltött és a földön vergődve próbált megszabadulni kínjai forrásától de ezzel csak súlyosbította a már így is végzetes sebét. Savas vére füstölgő tócsába alkotott alatta mire végre kiszenvedett. A csata mindössze csak néhány másodpercig tartott de úgy éreztem mintha órák óta futottam volna, és arra sem emlékeztem a bal karomat mikor karmolta meg.
Miután sebtében elláttam a sebeim és begyűjtöttem a trófeámat a gyülekezőhelyig az utam zavartalan volt, két óra alatt elértem a kijelölt tisztást. Paya'thwei már ott várt, üdvözlésképpen magasba emelte a trófeáját, én is viszonoztam a gesztust. Harmadik társam viszont mér sosem tért vissza, érkezésem után néhány perccel egy távoli villanás tudatta velünk, hogy tisztességes halált halt. Ekkor jelent meg fölöttünk a hajónk, hogy ismét csatlakozunk népünkhöz és dicsőséget hozzunk rá mint igazi vadászok.
A hozzászólást Thla'loc összesen 8 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Nov. 02, 2012 5:35 pm-kor.
