Faj: xenomorph
Alfaj: drone
Név: Lidérc
Születési hely: nem ismert
Születési év: 2182
Külső jellem: Testalkata nagyobb és erősebb valamivel, mint egy átlag dróné, de ez nem hátráltatja a mozgásban, ugyanolyan gyorsasággal tudja elkapni áldozatát.
Belső jellem: Képes haláláig küzdeni a királynőért, célját mindig jól mérlegelve mégis gyorsan, kegyelmet nem ismerve teljesíti
Előtörténet:
Egy szűk hengerbe voltam belehelyezve, amiben két-két cső elő és hátul fogott össze, hogy akadályozzák a mozgásomat. Hiába próbáltam kiszabadulni kötelékemből, nem sikerült. Az utolsó dolog amire emlékszem, hogy egy lágyabb, melegebb helyen voltam, ahol lüktető szervek, szövetek és izmok vettek körül. Hirtelen hatalmas düh és éhség támadt bennem és elkezdtem cincálni a körülöttem lévő húsburkot, éreztem, hogy egyre kijjebb jutok. Bevérzések keletkeztek körülöttem, de ez csak arra sarkallt, hogy tovább "fúrjam" magam. Pár pillanat múlva kitörtem magam börtönömből és ösztönszerűen visítani kezdtem. Egy-két másodperc elteltével, megragadott valami és beleemelt egy üvegcsőbe, amibe aztán a mozgásomat végképp korlátozták.
Az üvegcsövet megfogták és átvitték egy másik terembe, ahol több hozzám hasonló teremtményt tároltak. Láttam, hogy etetik őket, volt köztük felnőtt lény is akit köpenyes alakok vettek körül és próbáltak beszélni hozzá, talán tanítani, idomítani akarják. De tudtam hogy testvéremet ez inkább dühíti és ha nem lenne az üvegfal közte és az emberek között akkor könyörtelenül szétmarcangolta volna őket.
Pár nap múlva már én voltam, az akit az emberek tanulmányozgattak és különféle grimaszokat vágva beszéltek. Az elmúlt időben sokat nőttem, fejlődtem, erősödtem és tudtam, hogy most már van esély rá, hogy valamilyen úton megszökhessek innen, ha alkalom adódik.
Nem is kellett hozzá sok idő mire az egyik nap teljesen elsötétült minden, beindult a riasztó és piros fények gyúltak ki a teremben és az üvegfal mögött az emberek értetlenül kapkodtak és rohangáltak fel-alá. Társaimmal egymásra néztünk, vicsorogtunk és izgatottak lettünk. Elkezdtük csapdosni az üvegfalat és az ajtót, ami az üveg mögött dolgozó emberek elrettentésére szolgált.
Ezt így folytattuk, mindaddig, amíg az egyik ember hirtelen megdermedve nézett a bejárat felé ahol egy furcsa lény lépett be és elővett valamilyen tárgyat amivel mindenkit lekaszabolt maga körül. A termet vér borította el, ami lassan folydogált le a plafonról és a falakról a padlóra, ahol belső szervek és különféle zsigerek is bűzölögtek.
Az árnyék, valamiféle pengével és lándzsával ölte meg őket. Nagyjából ugyanúgy nézett ki mint az emberek, csak jóval magasabb volt és erősebb izomzattal rendelkezett, továbbá maszkot viselt magán.
Felénk fordult, tett néhány lépést hátra majd egy a vállán hordott fegyverrel átlőtte az üvegfalat, amin nagyjából egy akkora lyuk keletkezett amin könnyedén ki tudtunk mindnyájan menni. Sejtettük, hogy nem lesz könnyű a csata, de tudtuk, hogy csak harc árán juthatunk ki. Négyen egyszerre indultunk neki a szörnynek két társam egyszerre támadott a földről, egy másik oldalról próbálta leteperni én pedig a plafonról próbáltam levadászni.
Először a plazmafegyverével pont felém célzott és majdnem eltalált, de a lökése miatt leestem a földre másik két társam mellé. Egy hálószerű fegyvert rántott elő az idegen és eltalálta a mellettem levő társamat aki hálóba szorulva a sarokba esett. Mire észbe kaptunk a másik testvéremre is kilőtt egy hálót és szintén mozgásképtelenné vált.
Ketten két oldalról próbáltuk becserkészni őt. Amikor a másik testvérem felé fordult és gyorsan rávetettem magam, amitől elvesztette egyensúlyát és a földre esett. Erre a társam kihasználva, hogy időt nyertem neki fölé hajolt és belső állkapcsával átlőtte a szörny koponyáját. Mindenfelé zöld vér és agyvelő fröcskölődött, keveredve az emberi vérrel.
Ezután kiszabadítottuk két társunkat a hálóból és folyosó felé vettük az irányt, ahol is halványpiros fények világítottak. Több elágazó mellett elhaladtunk, de tudtuk, hogy nekünk továbbra is előre kell menni. A folyosó végén egy hatalmas kapu volt, amire savat köptünk és szép lassan átmarta a vastag fémkapu közepét. Ezen a sav marta léken keresztül benyúltunk és kis erőltetés hatására könnyedén kinyílt a kapu.
A terembe érve rengeteg tojást láttunk a földön, melyek egy duzzanatból lettek lerakva. A hatalmas duzzanat a királynőből nőtt ki.
A királynőnk ott tornyosult felettünk, sokkal nagyobb volt nálunk. Hódolásunkat fejeztük ki neki testünk kiegyenesítésével és fejünk hajlításával. Erre az Anya csak biccentett egyet és mi tettük is a dolgunkat, eloldoztuk kötelékeiből. Majd levált a tojásrakó kinövéséről és a folyosó felé fordult. Mi négyen körbevéve vonultunk vele együtt a folyosón.
Hangokat hallottunk…Pont szemből jött három fegyveres ember akik látszólag teljesen megvoltak rémülve, de amikor megláttak minket egyből tüzet nyitottak és elkezdtek menekülni. Én és egy társam utánuk mentünk, kettő maradt a királynővel.
Gyorsan utolértük a menekülőket, akik szinte nem is a lövéssel, hanem a futással voltak elfoglalva. Így könnyedén végezni tudtunk velük. Az egyiket futás közben a farkammal átszúrtam és rádobtam a mellette lévőre, aki hason csúszott. Fölé emelkedtem és kegyelmet nem ismerve lesújtottam belső állkapcsommal a homlokába.
A másik társam az utolsó harmadik embert ölte meg és cincálta szét kegyetlenül. Ezzel a kegyetlenséggel végzünk ki mindenkit, aki a királynőre támad.
Az Anya és védelmezője utolért minket és tovább haladtunk kifelé a létesítményből. Már nem találkoztunk több emberrel csak a holttestükkel. Valószínűleg az idegen vadász mészárolta le őket, akit megöltünk.
Elérve a fő bejárati ajtót, könnyedén kijutottunk a felszínre, ahol minden sivár és száraz volt, süvítő szél fújta a port a légkörben. A királynő magabiztosan ment egyenesen egy nagy repülő járműhöz ami a létesítmény előtt állt, rámpái még nyitva voltak. Tudtuk, hogy itt már nem maradhatunk, bármikor jöhetnek még erre a helyre emberek és idegen vadászok, akik mind veszélyt jelentenek a fészekre nézve.
A gép épp felszállni készült és a kapuja most kezdett el záródni. A királynő gyorsan rohanni kezdett, hogy beférjen a nyíláson. Mi is követtük a példáját és a nyomában másztunk amilyen gyorsan csak tudtunk.
A királynő bejutott, és és egy másik társam is épp befértünk. A harmadiknak sajnos már csak félig sikerült a mutatvány, a rámpa kettévágta a törzsét és sav fröccsent szerte a rakodótérben. Itt nem tartózkodott ember. Valószínűleg a pilótafülkében vannak és menekülni készülnek.
A királynő egy biztonságos sarkot keresett a rakodótérben, a társam felügyelte a teremet, én pedig felderíteni indultam a szellőzőjáratba. A pilótafülke felé kezdtem el haladni, mert emberi beszédet véltem felfedezni a gépzúgásos térben:
-Végre, sikerült elhagynunk ezt a nyomorult bolygót. Nem is értem mi a pokol történt ott a bázison, de valahogy elszabadultak azok a savvérű rovarok-mondta egy megkönnyebbült hang.
-Ja, szerencsénk volt, hogy épp a rakodónkon dolgoztunk. Akkor irány a Föld?
-Igen, húzzunk innen!
.
.
.
Alfaj: drone
Név: Lidérc
Születési hely: nem ismert
Születési év: 2182
Külső jellem: Testalkata nagyobb és erősebb valamivel, mint egy átlag dróné, de ez nem hátráltatja a mozgásban, ugyanolyan gyorsasággal tudja elkapni áldozatát.
Belső jellem: Képes haláláig küzdeni a királynőért, célját mindig jól mérlegelve mégis gyorsan, kegyelmet nem ismerve teljesíti
Előtörténet:
Egy szűk hengerbe voltam belehelyezve, amiben két-két cső elő és hátul fogott össze, hogy akadályozzák a mozgásomat. Hiába próbáltam kiszabadulni kötelékemből, nem sikerült. Az utolsó dolog amire emlékszem, hogy egy lágyabb, melegebb helyen voltam, ahol lüktető szervek, szövetek és izmok vettek körül. Hirtelen hatalmas düh és éhség támadt bennem és elkezdtem cincálni a körülöttem lévő húsburkot, éreztem, hogy egyre kijjebb jutok. Bevérzések keletkeztek körülöttem, de ez csak arra sarkallt, hogy tovább "fúrjam" magam. Pár pillanat múlva kitörtem magam börtönömből és ösztönszerűen visítani kezdtem. Egy-két másodperc elteltével, megragadott valami és beleemelt egy üvegcsőbe, amibe aztán a mozgásomat végképp korlátozták.
Az üvegcsövet megfogták és átvitték egy másik terembe, ahol több hozzám hasonló teremtményt tároltak. Láttam, hogy etetik őket, volt köztük felnőtt lény is akit köpenyes alakok vettek körül és próbáltak beszélni hozzá, talán tanítani, idomítani akarják. De tudtam hogy testvéremet ez inkább dühíti és ha nem lenne az üvegfal közte és az emberek között akkor könyörtelenül szétmarcangolta volna őket.
***
Pár nap múlva már én voltam, az akit az emberek tanulmányozgattak és különféle grimaszokat vágva beszéltek. Az elmúlt időben sokat nőttem, fejlődtem, erősödtem és tudtam, hogy most már van esély rá, hogy valamilyen úton megszökhessek innen, ha alkalom adódik.
Nem is kellett hozzá sok idő mire az egyik nap teljesen elsötétült minden, beindult a riasztó és piros fények gyúltak ki a teremben és az üvegfal mögött az emberek értetlenül kapkodtak és rohangáltak fel-alá. Társaimmal egymásra néztünk, vicsorogtunk és izgatottak lettünk. Elkezdtük csapdosni az üvegfalat és az ajtót, ami az üveg mögött dolgozó emberek elrettentésére szolgált.
Ezt így folytattuk, mindaddig, amíg az egyik ember hirtelen megdermedve nézett a bejárat felé ahol egy furcsa lény lépett be és elővett valamilyen tárgyat amivel mindenkit lekaszabolt maga körül. A termet vér borította el, ami lassan folydogált le a plafonról és a falakról a padlóra, ahol belső szervek és különféle zsigerek is bűzölögtek.
Az árnyék, valamiféle pengével és lándzsával ölte meg őket. Nagyjából ugyanúgy nézett ki mint az emberek, csak jóval magasabb volt és erősebb izomzattal rendelkezett, továbbá maszkot viselt magán.
Felénk fordult, tett néhány lépést hátra majd egy a vállán hordott fegyverrel átlőtte az üvegfalat, amin nagyjából egy akkora lyuk keletkezett amin könnyedén ki tudtunk mindnyájan menni. Sejtettük, hogy nem lesz könnyű a csata, de tudtuk, hogy csak harc árán juthatunk ki. Négyen egyszerre indultunk neki a szörnynek két társam egyszerre támadott a földről, egy másik oldalról próbálta leteperni én pedig a plafonról próbáltam levadászni.
Először a plazmafegyverével pont felém célzott és majdnem eltalált, de a lökése miatt leestem a földre másik két társam mellé. Egy hálószerű fegyvert rántott elő az idegen és eltalálta a mellettem levő társamat aki hálóba szorulva a sarokba esett. Mire észbe kaptunk a másik testvéremre is kilőtt egy hálót és szintén mozgásképtelenné vált.
Ketten két oldalról próbáltuk becserkészni őt. Amikor a másik testvérem felé fordult és gyorsan rávetettem magam, amitől elvesztette egyensúlyát és a földre esett. Erre a társam kihasználva, hogy időt nyertem neki fölé hajolt és belső állkapcsával átlőtte a szörny koponyáját. Mindenfelé zöld vér és agyvelő fröcskölődött, keveredve az emberi vérrel.
Ezután kiszabadítottuk két társunkat a hálóból és folyosó felé vettük az irányt, ahol is halványpiros fények világítottak. Több elágazó mellett elhaladtunk, de tudtuk, hogy nekünk továbbra is előre kell menni. A folyosó végén egy hatalmas kapu volt, amire savat köptünk és szép lassan átmarta a vastag fémkapu közepét. Ezen a sav marta léken keresztül benyúltunk és kis erőltetés hatására könnyedén kinyílt a kapu.
A terembe érve rengeteg tojást láttunk a földön, melyek egy duzzanatból lettek lerakva. A hatalmas duzzanat a királynőből nőtt ki.
A királynőnk ott tornyosult felettünk, sokkal nagyobb volt nálunk. Hódolásunkat fejeztük ki neki testünk kiegyenesítésével és fejünk hajlításával. Erre az Anya csak biccentett egyet és mi tettük is a dolgunkat, eloldoztuk kötelékeiből. Majd levált a tojásrakó kinövéséről és a folyosó felé fordult. Mi négyen körbevéve vonultunk vele együtt a folyosón.
Hangokat hallottunk…Pont szemből jött három fegyveres ember akik látszólag teljesen megvoltak rémülve, de amikor megláttak minket egyből tüzet nyitottak és elkezdtek menekülni. Én és egy társam utánuk mentünk, kettő maradt a királynővel.
Gyorsan utolértük a menekülőket, akik szinte nem is a lövéssel, hanem a futással voltak elfoglalva. Így könnyedén végezni tudtunk velük. Az egyiket futás közben a farkammal átszúrtam és rádobtam a mellette lévőre, aki hason csúszott. Fölé emelkedtem és kegyelmet nem ismerve lesújtottam belső állkapcsommal a homlokába.
A másik társam az utolsó harmadik embert ölte meg és cincálta szét kegyetlenül. Ezzel a kegyetlenséggel végzünk ki mindenkit, aki a királynőre támad.
Az Anya és védelmezője utolért minket és tovább haladtunk kifelé a létesítményből. Már nem találkoztunk több emberrel csak a holttestükkel. Valószínűleg az idegen vadász mészárolta le őket, akit megöltünk.
Elérve a fő bejárati ajtót, könnyedén kijutottunk a felszínre, ahol minden sivár és száraz volt, süvítő szél fújta a port a légkörben. A királynő magabiztosan ment egyenesen egy nagy repülő járműhöz ami a létesítmény előtt állt, rámpái még nyitva voltak. Tudtuk, hogy itt már nem maradhatunk, bármikor jöhetnek még erre a helyre emberek és idegen vadászok, akik mind veszélyt jelentenek a fészekre nézve.
A gép épp felszállni készült és a kapuja most kezdett el záródni. A királynő gyorsan rohanni kezdett, hogy beférjen a nyíláson. Mi is követtük a példáját és a nyomában másztunk amilyen gyorsan csak tudtunk.
A királynő bejutott, és és egy másik társam is épp befértünk. A harmadiknak sajnos már csak félig sikerült a mutatvány, a rámpa kettévágta a törzsét és sav fröccsent szerte a rakodótérben. Itt nem tartózkodott ember. Valószínűleg a pilótafülkében vannak és menekülni készülnek.
A királynő egy biztonságos sarkot keresett a rakodótérben, a társam felügyelte a teremet, én pedig felderíteni indultam a szellőzőjáratba. A pilótafülke felé kezdtem el haladni, mert emberi beszédet véltem felfedezni a gépzúgásos térben:
-Végre, sikerült elhagynunk ezt a nyomorult bolygót. Nem is értem mi a pokol történt ott a bázison, de valahogy elszabadultak azok a savvérű rovarok-mondta egy megkönnyebbült hang.
-Ja, szerencsénk volt, hogy épp a rakodónkon dolgoztunk. Akkor irány a Föld?
-Igen, húzzunk innen!
.
.
.
A hozzászólást Lidérc összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 25, 2012 9:26 pm-kor.
