Faj: Ember
Nem: nő
Név: Essen Xajo
Becenév: Ess, Essy
Születési dátum: feltételezhető hogy 2172
Születési hely: ismeretlen számára
Kor: 18
Rang: civil
Foglalkozás vagy volt foglalkozása: -
Külső és belső jellem:
Külső: 168 cm magas és 48 kg a test tömege. Hosszú vörös haja szinte igazi sörényként mutatkozik fején, kék szemeivel a világot pásztázza. Mivel vékony és nem túl magas, eléggé mozgékony és gyors.
Belső: Pazar és sajátos humora van, eléggé elvont személyiségű, gyakran viselkedik emberhez képest természetellenesen, mintha skizofrén lenne. Valójában már csak beletörődött a magányba, és hogy a természet törvényei szerint kell élnie. Mivel még nem találkozott más civilizáltabb lényekkel, így kérdéses hogy viselkedik másokkal szemben. Beszélgető társa a plüss mackó, akit gyakran kér arra, hogy hívja vissza érte a yautja hímet.
Felszerelés: katonai kés
Előtörténet:
2 évvel ezelőtt…
Egy hatalmas villanás kerített hatalmába, elvakítva szemem, olyan volt mintha egy kitörő nap fényével néztem volna farkas szemet. Próbáltam becsukni, próbáltam eltakarni szemeim, de ahogy kezeimet akartam felemelni, már arra sem voltam képes. Testemet már nem is éreztem. Szörnyű volt. Teljes bénulás futott végig rajtam, nyitottam szám, de semmilyen sikoly nem tört ki belőle, hangszálaim felmondták a teljes szolgálatot. Majd a robbanás. Nem hallottam, hisz fülemet megsüketítette, de nem is láttam, hisz a fényvillanás addigra már teljesen megvakított engem. Heves rázás, bőrömön végigfutott az a kibírhatatlan égési fájdalom. Majd hirtelen minden megszűnt. Eltűnt a vakító fény, eltűnt a szörnyű fájdalom. Könnyűnek éreztem magam. Úsztam abban a fekete sötétségben, mely körbevett engem. Akár egy sűrű mocsár feneke. Nem tudom, hogy elvesztettem e akkor az eszméletem, vagy meghaltam, valójában nem is akartam tudni az igazat, hogy mi történt velem. Túl kellemes számomra ez az állapot. Melegség, könnyűség, semmi fájdalom, se vakító fény…
Hihetetlen fejfájással tértem magamhoz. Először a madarak csicsergése jutott el hozzám, mely egyáltalán nem volt ebben a pillanatban kellemes számomra, sőt, csak jobban rátett az egészre. Testemet a fájdalom karistolta, kóstolgatta izmaim és csontjaim minden zugát. Lassan nyitottam ki szemem, s bár először csak homályosan láttam, minél jobban összpontosítottam, annál jobban kezdem magam körül felfogni a dolgokat, hogy mi is történhetett. Próbáltam megmozdulni, reccsent minden porcikám. Nem tört el, de az érzés majdnem ugyan olyan volt, amikor a csontok visszacsúsztak helyükre, ahogy a porcok ropogtak. Felnyögtem fájdalmasan, majd szétnéztem. Lezuhantunk. Avagy, csak én egymagam zuhantam le. Kezeimet fejemhez kaptam, apró emlék villanása fejemben, ahogy egy yautja hím közeledik felém, majd egy alien morgása. Kicsatolom a már úgy is szétesett székem övét s én szinte kiesek belőle. Nekitámaszkodva felállok, bár lábaim remegnek alattam s csak az ötödik próbálkozásra sikerül ez teljesen. Fejemből csurgott a vér, én már csak a ragacsos érintését érzem, ahogy hajamat kisebb gubancba tapasztotta. Kitudja mióta feküdtem eszméletlenül. A mentőkabin megrongálódva, nagyobb törmelékekben landolt valahol. Kimásztam belőle és jobban szétnéztem. Egy számomra idegen bolygón találtam magam. Körülöttem hatalmas fák kapaszkodtak az ég felé, megannyi madár éneke táncolt körülöttem. Egy dzsungel.
Jelen…
Próbáltam visszaemlékezni arra, hogy mi is történhetett valójában, a saját nevemre és kilétemre. Az emlékezetem sajnos teljes mértékben cserbenhagyott azóta a nap óta, hogy én a számomra idegen dzsungeles bolygón „landoltam”. Azt hittem csak kihagy az emlékezetem egy rövid időre a becsapódás miatt, de még akkor nem is sejtettem, hogy teljes amnéziában szenvedek. Mivel saját valódi nevemre nem emlékszem, elneveztem magam Essen Xajo-nak. Sosem hagytam el a mentőkabint egy napnyi járásnál messzebb. Az első napokban próbáltam segédhívásokat küldeni, de hamar rá kellet jönnöm, hogy az egész szerkezet teljes mértékben megrongálódott. Ahogy környezetemhez próbáltam alkalmazkodni ama két év alatt, hogy itt vagyok, kiismertem az itteni állat és növényfajt. Olykor találtam egy-két alien vagy yautja koponyát esetleg csontokat, amiket fegyvernek vagy amolyan páncélnak használtam fel a ragadozók ellen. Sokáig eltartott, mire megtanultam csapdákat állítni és állatokra vadászni, hisz az étel a túlélésemet hosszabbította meg. Bőrükből s csontjaikból számomra hasznos dolgokat voltam képes előállítani, bár az első évben nagyon sok kudarcból tanultam s sokszor majdnem életemet is vesztettem. A mentőkabinom mivel egy hatalmas fa ágai közt landolt, így ezt használtam amolyan otthonnak és búvóhelynek, ahova nem érnek fel a több méteres ragadozók sem. Ezt a kabint különféle levelekkel és indákkal álcázva alig lehet észrevenni. Ha nem szükséges, nem hagyom el a magas fák koronáit. A vizet hatalmas levelekbe gyűjtöm be esős időszakokban, ez többnyire elegendő 1-2 hétre. Az alatt az idő alatt hogy ezen a bolygón vagyok még nem találkoztam más úgymond intelligens fajjal. Mivel egyedül éllek és nincs beszélgető társam, nem csoda hogy kialakult nálam egy „másik” személyiség. Gyakran agyaltam azon, hogy kerültem ide. Számomra legkézenfekvőbb válasz ez volt: Valami miatt megmentett engem egy yautja hím s magával vitt a hajójára, valami balul sült el, így kényszerből kirakott engem ezen a bolygón, s ha tud, majd visszajön értem. A plüssmackó amit a mentőkabinban találtam pedig egy fajta eszközt rejt magában, aminek segítségével majd bármikor meg tud találni. Ebben a tévhitben babusgatom magam olyannyira hogy már teljes mértékben hiszek az egésznek, akkor is ha talán a dolgok egyáltalán nem úgy vannak. Így én csak várom a napot, hogy eljöjjön értem, s addig is próbálok túlélni…
"Vadász felszerelés":
Számára ismeretlen lény koponyájából készített sisak, amit tollakkal és bogyók, növények szétmorzsolásából előállított színekkel díszített:
Olykor egy predátor koponyáját viseli vadászatkor ami már évek során félig-meddig megkövesedett és alien csontokból előállított kése, valamint dárdája van:
Nem: nő
Név: Essen Xajo
Becenév: Ess, Essy
Születési dátum: feltételezhető hogy 2172
Születési hely: ismeretlen számára
Kor: 18
Rang: civil
Foglalkozás vagy volt foglalkozása: -
Külső és belső jellem:
Külső: 168 cm magas és 48 kg a test tömege. Hosszú vörös haja szinte igazi sörényként mutatkozik fején, kék szemeivel a világot pásztázza. Mivel vékony és nem túl magas, eléggé mozgékony és gyors.
Belső: Pazar és sajátos humora van, eléggé elvont személyiségű, gyakran viselkedik emberhez képest természetellenesen, mintha skizofrén lenne. Valójában már csak beletörődött a magányba, és hogy a természet törvényei szerint kell élnie. Mivel még nem találkozott más civilizáltabb lényekkel, így kérdéses hogy viselkedik másokkal szemben. Beszélgető társa a plüss mackó, akit gyakran kér arra, hogy hívja vissza érte a yautja hímet.
Felszerelés: katonai kés
Előtörténet:
2 évvel ezelőtt…
Egy hatalmas villanás kerített hatalmába, elvakítva szemem, olyan volt mintha egy kitörő nap fényével néztem volna farkas szemet. Próbáltam becsukni, próbáltam eltakarni szemeim, de ahogy kezeimet akartam felemelni, már arra sem voltam képes. Testemet már nem is éreztem. Szörnyű volt. Teljes bénulás futott végig rajtam, nyitottam szám, de semmilyen sikoly nem tört ki belőle, hangszálaim felmondták a teljes szolgálatot. Majd a robbanás. Nem hallottam, hisz fülemet megsüketítette, de nem is láttam, hisz a fényvillanás addigra már teljesen megvakított engem. Heves rázás, bőrömön végigfutott az a kibírhatatlan égési fájdalom. Majd hirtelen minden megszűnt. Eltűnt a vakító fény, eltűnt a szörnyű fájdalom. Könnyűnek éreztem magam. Úsztam abban a fekete sötétségben, mely körbevett engem. Akár egy sűrű mocsár feneke. Nem tudom, hogy elvesztettem e akkor az eszméletem, vagy meghaltam, valójában nem is akartam tudni az igazat, hogy mi történt velem. Túl kellemes számomra ez az állapot. Melegség, könnyűség, semmi fájdalom, se vakító fény…
Hihetetlen fejfájással tértem magamhoz. Először a madarak csicsergése jutott el hozzám, mely egyáltalán nem volt ebben a pillanatban kellemes számomra, sőt, csak jobban rátett az egészre. Testemet a fájdalom karistolta, kóstolgatta izmaim és csontjaim minden zugát. Lassan nyitottam ki szemem, s bár először csak homályosan láttam, minél jobban összpontosítottam, annál jobban kezdem magam körül felfogni a dolgokat, hogy mi is történhetett. Próbáltam megmozdulni, reccsent minden porcikám. Nem tört el, de az érzés majdnem ugyan olyan volt, amikor a csontok visszacsúsztak helyükre, ahogy a porcok ropogtak. Felnyögtem fájdalmasan, majd szétnéztem. Lezuhantunk. Avagy, csak én egymagam zuhantam le. Kezeimet fejemhez kaptam, apró emlék villanása fejemben, ahogy egy yautja hím közeledik felém, majd egy alien morgása. Kicsatolom a már úgy is szétesett székem övét s én szinte kiesek belőle. Nekitámaszkodva felállok, bár lábaim remegnek alattam s csak az ötödik próbálkozásra sikerül ez teljesen. Fejemből csurgott a vér, én már csak a ragacsos érintését érzem, ahogy hajamat kisebb gubancba tapasztotta. Kitudja mióta feküdtem eszméletlenül. A mentőkabin megrongálódva, nagyobb törmelékekben landolt valahol. Kimásztam belőle és jobban szétnéztem. Egy számomra idegen bolygón találtam magam. Körülöttem hatalmas fák kapaszkodtak az ég felé, megannyi madár éneke táncolt körülöttem. Egy dzsungel.
Jelen…
Próbáltam visszaemlékezni arra, hogy mi is történhetett valójában, a saját nevemre és kilétemre. Az emlékezetem sajnos teljes mértékben cserbenhagyott azóta a nap óta, hogy én a számomra idegen dzsungeles bolygón „landoltam”. Azt hittem csak kihagy az emlékezetem egy rövid időre a becsapódás miatt, de még akkor nem is sejtettem, hogy teljes amnéziában szenvedek. Mivel saját valódi nevemre nem emlékszem, elneveztem magam Essen Xajo-nak. Sosem hagytam el a mentőkabint egy napnyi járásnál messzebb. Az első napokban próbáltam segédhívásokat küldeni, de hamar rá kellet jönnöm, hogy az egész szerkezet teljes mértékben megrongálódott. Ahogy környezetemhez próbáltam alkalmazkodni ama két év alatt, hogy itt vagyok, kiismertem az itteni állat és növényfajt. Olykor találtam egy-két alien vagy yautja koponyát esetleg csontokat, amiket fegyvernek vagy amolyan páncélnak használtam fel a ragadozók ellen. Sokáig eltartott, mire megtanultam csapdákat állítni és állatokra vadászni, hisz az étel a túlélésemet hosszabbította meg. Bőrükből s csontjaikból számomra hasznos dolgokat voltam képes előállítani, bár az első évben nagyon sok kudarcból tanultam s sokszor majdnem életemet is vesztettem. A mentőkabinom mivel egy hatalmas fa ágai közt landolt, így ezt használtam amolyan otthonnak és búvóhelynek, ahova nem érnek fel a több méteres ragadozók sem. Ezt a kabint különféle levelekkel és indákkal álcázva alig lehet észrevenni. Ha nem szükséges, nem hagyom el a magas fák koronáit. A vizet hatalmas levelekbe gyűjtöm be esős időszakokban, ez többnyire elegendő 1-2 hétre. Az alatt az idő alatt hogy ezen a bolygón vagyok még nem találkoztam más úgymond intelligens fajjal. Mivel egyedül éllek és nincs beszélgető társam, nem csoda hogy kialakult nálam egy „másik” személyiség. Gyakran agyaltam azon, hogy kerültem ide. Számomra legkézenfekvőbb válasz ez volt: Valami miatt megmentett engem egy yautja hím s magával vitt a hajójára, valami balul sült el, így kényszerből kirakott engem ezen a bolygón, s ha tud, majd visszajön értem. A plüssmackó amit a mentőkabinban találtam pedig egy fajta eszközt rejt magában, aminek segítségével majd bármikor meg tud találni. Ebben a tévhitben babusgatom magam olyannyira hogy már teljes mértékben hiszek az egésznek, akkor is ha talán a dolgok egyáltalán nem úgy vannak. Így én csak várom a napot, hogy eljöjjön értem, s addig is próbálok túlélni…
"Vadász felszerelés":
Számára ismeretlen lény koponyájából készített sisak, amit tollakkal és bogyók, növények szétmorzsolásából előállított színekkel díszített:
Olykor egy predátor koponyáját viseli vadászatkor ami már évek során félig-meddig megkövesedett és alien csontokból előállított kése, valamint dárdája van:
