Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Latest topics
» Hiddenlight
R’ka N’ritja EmptyKedd Okt. 02, 2018 2:41 pm by W.B.

» Aurora
R’ka N’ritja EmptyHétf. Okt. 01, 2018 8:32 pm by B.J. Wolf

» Tengerpart
R’ka N’ritja EmptyPént. Szept. 21, 2018 11:26 am by W.B.

» Víztisztító telep
R’ka N’ritja EmptyPént. Szept. 07, 2018 11:57 pm by Johny Borgia

» Fürge Kard Művelet
R’ka N’ritja EmptyCsüt. Szept. 06, 2018 9:27 pm by W.B.

» Sziklás fennsík
R’ka N’ritja EmptyHétf. Aug. 20, 2018 11:22 am by W.B.

» USS Firenze
R’ka N’ritja EmptyVas. Aug. 05, 2018 12:42 am by Johny Borgia

» Utcák
R’ka N’ritja EmptySzomb. Aug. 04, 2018 5:17 am by B.J. Wolf

» Nathan T. Drake
R’ka N’ritja EmptyPént. Aug. 03, 2018 10:21 am by Nathan T. Drake

» Nathan T. Drake
R’ka N’ritja EmptyPént. Aug. 03, 2018 1:05 am by Nathan T. Drake

Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

[ View the whole list ]


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szer. Aug. 14, 2019 9:19 pm-kor volt itt.
Linkek

free forum
_______________
free forum
_______________
free forum
_______________
free forum
_______________
Chat Box

You are not connected. Please login or register

R’ka N’ritja

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1R’ka N’ritja Empty R’ka N’ritja on Pént. Május 11, 2012 8:58 pm

R'ka N'ritja

R'ka N'ritja
Faj: Yautja (Predator)
Nem: Nőstény
Név: R’ka N’ritja
Született: 2116.10.16.
Születési hely: Yautja őshaza
Rang: Mester

Külső jellemzők: Igen csinos, szemre való, nőies, csábos, magával ragadó. Azonban törpenövése miatt magassága a hímekével egyezik. Járása kecses, mozdulatai nőiesek. Ha küzd, a külső megfigyelő úgy láthatja, hogy táncol. Kidolgozott, erős izomzattal rendelkezik. Raszta szerű csápjai, elöl vállig, míg hátul a derekáig érnek. Ezüstös, faragott díszekkel ékesíti őket. Bőrszíne halvány szürkés, sárgás barna foltokkal.

Belső jellemzők: Magabiztos, céltudatos személyiség. Szeret kirívó lenni. Vidám, de mégis sok keserűséget magában hordozó, kemény alkat. Soha nem enged senkit túl közel magához. A vadászatban kíméletlen, de ha úgy hozza a helyzet, szeret eljátszadozni a prédájával, hogy aztán megadja a végső, de legfájdalmasabb csapást. Így tekint a hímekre is. Mint minden nő, szeret játszani a tűzzel, és nem fél, hogy megégeti magát.

Történet:
Az életem első felére vagy kíváncsi? Hmm… Egy olyan világba születtem, ami a nőkre, és az utód nemzésre alapul. Itt minden értük van. Mindent megkapnak, tisztelet, gondoskodás… Cserébe a kritérium az utód nevelés.
Születésemtől fogva úgy neveltek, mint minden nőstényt. A hímek értünk éltek, és mint jövendőbeli asszony, tudnom kellett, hogy a legjobbat válasszam. Anyám sok reményt fűzött hozzám. Kivételesnek tartott. Azt mondta, Nagy Harcosok Asszonya leszek, Hősök Anyja. Szépségem és bájam már kicsi koromtól magával ragadta a környezetemben lévőket. Táncom megbabonázta a néha visszatérő hímeket.
Minden úgy tűnt, rendben lesz. Ám egy idő után, megállt. Minden megállt. Magasságom körülbelül egy átlagos hím méretéig ért el. S mikor egy alaposabb vizsgálat alá vetettem magam, szörnyű hírrel kellett szembesülnöm. Utód nemzésre képtelen vagyok.
- „Törpe növés” – mondták fejcsóválva az öregek.
Minden, amiért eddig éltem, amiért születtem, romokban hevert. Mindenki elfordult tőlem. Még az anyám is. Számkivetetté, megszégyenültté váltam mindenki szemében.
Így választás elé kerültem. Rabság fajom megvetésében, s így Aseigan leszek , vagy elismerésért harcolok, s megpróbálok Paya-vá válni, akár az életem árán is.
Azt hiszem, mindenki az utóbbit választja.
Így kerültem fiatal, kezdő zöldfülűek közé. Mindent elölről kellett kezdenem. Úgy kellett viselkednem, mint a harcosoknak. Bár nekünk, nőstényeknek is beszélnek a becsületről és más egyébről, mégsem oly pontosan, és részletesen, mint a vadászó hímeknek. És természetesen nem várják el tőlünk, a hősi halált.
Meg kellett tanulnom elfogadni a halált, elfogadni önmagam, és fajom filozófiájának minden egyes leírt betűjét. Még ha néha nem is értettem vele egyet.
A küzdésben fürgeségem, és kecsességem előnyhöz juttatott. A harcra úgy gondoltam, mint a táncra. A fiúkkal szemben harc közben könnyen bevethettem egy-egy pillanatban csáberőmet is, így kihasználva a helyzetet, ám tanítóimat már nehezebb volt így becsapni.
- „A préda nem játékszer!”- mondogatták ilyenkor, ha padlóra kerültem.
Nevemet később harci stílusomból kaptam. R’ka N'ritja azaz Tűz Tánc. Büszke voltam erre.
Számomra a tanulás könnyen ment, ám mindez, az elismerésért folyt, amit nőstényként azonban rettentő nehéz volt kivívnom. A Beavatásom is egyre csak elhúzódott, hiába éreztem úgy, hogy megfelelnék a próbatételnek, és készen állok a harcra, mestereim gyakorlásra és türelemre intettek.
Egy napon azonban minden megváltozott. Mesterem elérkezettnek látta az időt, hogy fémgyűrűkkel lássanak el. Törökülésben elhelyezkedtem, kihúztam magam, és vártam, hogy elkezdjék. A művelet igen csak fájdalmas, sokat kell meditálnod és kínoznod magad ahhoz, hogy egy nyikkanás nélkül végigbírd az egészet. Ráadásul, szerencsémre vagy szerencsétlenségemre, nekem a hátsó „tincseim” hosszabbak, mint a hímeké, a derekamig is elér némelyik. De nem, egy hang se jött ki a torkomon. Mikor vége lett, Mesterem szemében büszke fény csillogását véltem felfedezni, bár egy szót sem szólt. Tudtam, hogy nehezebb lesz. Nekem mindig nehezebb volt, és az is lesz. De azt is tudtam, mindennek meg lesz a gyümölcse, és az a gyümölcs, melyet én kapok sokkal édesebb, szebb és jobb lesz, mint a többieké.
Kitartóan küzdöttem, gyakoroltam, és fejlesztettem képességeimet.
És a türelem meghozta gyümölcsét.
Klán vezérünk úgy döntött, készen állok a Beavatásra.

Beavatás:
A bolygó egy Dto, azaz Dzsungel lepte égitest volt. Azt hiszem, az ’mberek Bunda Survey-nek nevezték. Felszerelésemben semmiféle távolsági fegyvert nem vittem, sosem szerettem az efféle harcmodort. Mindig szerettem prédám szemébe nézni. Mesterem, mielőtt a kapszulába beszálltam volna, mely levisz a bolygóra, óvatosságra intett. A hímek felé bökött némán a fejével. Megértettem mit akar ezzel, majd bólintottam.
Végigmértem a hímeket. Rajtam kívül négyen indultak a Beavatásra. Gúnyos hangokat hallatva néztek felém.
Ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy kezdetekben milyenek voltak az edzéseink. A harchoz semmi kedvem nem volt, öntelt, nyafogós, kényeskedő voltam. Úgy gondoltam, nőstényhez illően meg kell kapnom a nekem kijáró tiszteletet. Hiába voltam némely zöldfülűnél is idősebb, úgy tudtam viselkedni, mint egy újszülött. Csakhogy a harcosok szemében nem voltam tiszteletre méltó nőstény. S ezt meg is kellett tanulnom egy Szellem nevű hím által. Szellemtől iszonyatos verést kaptam mikor ki kellett állnom vele. Rettenetesen megvert, s ha nincs a Mester, ott helyben magáévá is tesz, hogy megmutassa, ő nyert. Akkor kellett szembesülnöm azzal, hogy itt harcolnom kell a megbecsülésért. Azért, hogy elismerjenek, s hogy túléljek.
Morogva beszálltam a kapszulámba, s elhelyezkedtem.
A bolygó felszínébe való becsapódás nem volt sétagalopp, de nem volt idő a kényeskedésre. Amint kimásztam a kapszulából, ellenőriztem a környezetet és a felszerelést. Egy tisztáson voltam, melyet a sötét dzsungel vett körbe. Bal kezemben egy Bakuub-ot tartottam; jobb kezemen egy Ki’cti-Pa; övemen egy ceremóniás kés; és egy Boxer lógott. Bemelegítésként megpörgettem a bakuub-ot a kezemben. Nem feszültem, a mozdulat könnyed volt. Ellenőriztem maszkomat, majd némán elindultam a dzsungelbe.
A növényzetben, halkan masíroztam előre. Végül egy mocsaras, tó mellett kötöttem ki. Minden csöndes volt. Túl csöndes. Némán körbe kémleltem a helyet. A dzsungel élettel teli, madár és emlős lényektől hangos hang hada most némán vett körbe. Valami történt.
Közelebb léptem a tó vizéhez. Leguggoltam, s a víz felszínét vizsgálgattam. Egy ág reccsent a hátam mögött. A hang irányába fordultam, s két esemény is történt egyszerre. A levegőből egy hatalmas, kifejlett idegen ugrott felém. A bakuubot az utolsó pillanatban magam elé tartottam, s így a lény mellkasába fúródott a penge. Átemeltem a fejem felett, de ekkor a tó vizéből egy hatalmas állkapcsú tavi vipera emelkedett ki, félelmetes gyorsasággal. Azt hittem, hogy csak álmodom, de a vipera a bakuubon vonagló dögbe harapott, s a vízbe merült. Magával rántva engemet is. A víz alatt a légzéssel nem volt gond, ám a tó mélyére nem volt kedvem leérni. A vipera szájában visítva sziszegett az idegen. Sebeiből sav szivárgott. A vipera észrevehette, hogy valami nem stimmel, mert hirtelen elengedte prédáját. A sav, marta a lény száját, s fogai, melyek a gyík testébe haraptak, kezdtek egyre kisebb méretet ölteni. Eközben a vipera testébe kapaszkodtam, majd a nyakára csimpaszkodva kipattintottam ikerpengéimet. A vipera most harciasan próbált lerázni magáról. Nem eresztettem, s a koponyájába többször is mélyen belemártottam pengémet. Végül, érezve, hogy a lény elfáradt, egy gyors mozdulattal elvágtam a torkát. A bakuubal másik ellenfelem eltűnt. A vipera holt testével felúsztam a felszínre, majd némi erőfeszítéssel kievickéltem vele a partra. Ceremóniás késemmel elvégeztem a megfelelő szertartást, s a vipera koponyáját kezemben tartva kiegyenesedtem. Ám sehol senki. A levegőbe emeltem a koponyát. Ám torkomat nem hagyta el üvöltés.
Lassan megfordultam. Trófeámat az övemre csatoltam. A tó partján, a dús nádasban folytattam utamat. Egy kis idő múlva égett szag csapta meg érzékeimet. A növények levelei megroncsolódva hulltak alá. A parton, a nedves talajon a lény sav nyomaira leltem. A bakuub talán még benne van, bár erre megesküdni nem mertem. A nyomok után eredtem, melyek mélyen a dzsungelbe vezettek. Némán haladtam előre. Néhány lépéssel előttem neszezés hangzott a növények közül. Kipattintottam ikerpengéimet, gyors és kecses mozdulattal felugrottam, s rávetettem magam a zaj forrására. Elhamarkodott cselekedet volt. Egy hím harcoson landoltam, aki meglepődve esett hanyatt a nedves földre. Szitkokat szórva felém tápászkodott fel. Nem törődve vele, én is felálltam, és körbepillantottam. Fák és sűrű növények vettek körbe minket. Nem messze tőlünk egy hatalmas idegen teteme feküdt a földön. Felismertem az idegent. A bakuub még mindig a mellkasából állt ki. A harcoson nem volt maszk, kezében ceremóniás kés volt. Még csak most fedeztem fel a lényen a friss sebeket, a nyakán és a fején. Nem egy dicső trófea. A harcost Ravasznak hívták. Hmm… Kicsit többet vártam tőle. Ravasz engem bámult. Megszólalt:
- Örülök, hogy itt vagy. – mondta, de hangjában semmi őszinteséget nem tudtam felfedezni. A tetem felé léptem, de közben végig a harcoson tartottam a szemem. Harciasan felüvöltött, s a fák ágain három harcos öltött alakot. P’auk!
Csapda! Tudták, hogy a tetem után eredek. Azt, hogy az enyém, nem volt nehéz kitalálniuk, hisz bakuubot csak én hoztam erre a vadászatra. Ravasz el akarta kapni a karomat, hogy lefegyverezzen, de gyorsabb voltam nála. Magam felé rántottam, s teljes erőmből azon a ponton rúgtam meg, ami a legérzékenyebb egy férfi számára. Felüvöltött fájdalmában, s térdre rogyott. Újból térdrúgással jutalmaztam, csak most a szeme közé. Csont reccsent. Ravasz még hangosabban üvöltött, s elterült a földön. A többiek leugrottak a fákról, s ikerpengékkel, kibiztosítva közeledtek felém. Az egyik hátulról rám próbált ugrani, de nem volt elég halk hozzá. Megpördültem, a hátamra vágódtam, lábaimat a magasba emeltem, s lendületből tovább rúgtam. Ennek eredményeképp egyik társán landolva röpültek egy sort. Fölpattantam, hogy az utolsó ellenfelemmel is szembe kerüljek, de nem voltam elég gyors. A hím a hátam mögé került, s kicsavarva a kezemet szorosan tartott. Ravasz kábán, még a fájdalomtól rogyadozva felkelt. A másik két hím is föltápászkodott. Egyikük mohón, nyújtotta felém kezét, de mielőtt megérinthetett volna Ravasz dühösen ellökte. Ceremóniás kését a nyakamhoz emelte.
- Aseigan! – köpte a véres szavakat.
Ekkor hatalmas üvöltés rázta meg a levegőt. Megdermedtünk. Pár pillanat néma csönd. S aztán halálhörgés. Ravasz megpördült, ahogy a legtávolabb álló hím mellkasából egy dárda élű idegen farka éktelenkedett. A lény a levegőbe emelte a harcost, s sziszegve a koponyájába harapott második állkapcsával. A kemény húsú eldobta a most már élettelen testet. Sziszegve nézett ránk. A hím, aki eddig tartott, elengedett, s a fegyveréért kapott. Hiba volt. Egy csoport kemény húsú ugrott le a fák közül, egyenesen ránk. Az egyik idegen rám zuhant, s túlvilági hangján sikítva próbált sebet ejteni rajtam. Sikerült a karomba karmolnia, de nem törődve a fájdalommal, a nyakát tartva eltoltam magamtól, s ikerpengéimmel többször a koponyájába szúrtam. A lény megrázta a fejét, s a savja szétfröcskölődött a környezetünkre. Lelöktem magamról, a rángatózó tetemet, s a bakuubom felé kaptam, ami még mindig első idegenem testéből állt ki. Bár a sav kikezdte kissé, használható volt. Egy újabb idegen magasodott fölém. Fölugrottam, szaltózva átrepültem fölötte, s földet érve a bakuubot a farkába döftem. Mozdulni sem bírt. Előkaptam a boxert, s egy erőteljes mozdulattal elválasztottam a fejét a nyakától. Zihálva kiegyenesedtem, ahogy áldozatom a földre rogyott.
Körülpillantottam. Ravasz, és a mohó zöldfülű még élt, de aki tartott, az elesett. Legyőztük a lényeket. Szembe fordultam a két hímmel, de ők hátat fordítva nekem saját trófeáik felé léptek. Leengedtem a kezem. Nem fognak harcolni. Letisztogattam két prédám koponyáját, s egyiknek a farkát is levágtam, hogy később, ostort készíthessek belőle. Nem szóltunk, s némán elindultunk visszafelé. A hajó egy tisztástól nem messze szállt le. A hősi halottakat lebegő hordágyakon vitték fel a hajóra. Megkapják a nekik kijáró tiszteletet.
Mesteremnek nem szóltam a történtekről. Miért kellene? A hímek most egy darabig nem fognak zargatni. A klán vezér elé letérdelve megkaptuk a beavatott jelet homlokunkra, s maszkjainkra.
Megkaptuk vállágyúinkat. Büszkeség töltötte el lelkemet. Bár tudtam, hosszú út áll még előttem. De nem adom fel.
A Harcosok Dicső Útját fogom járni. Elismerést fogok szerezni. S megmutatom, hogy érek valamit.


Jelen:
Hosszú idő telt el. Sok vadászaton vettem részt. Az élet körforgása örök, a vadászok jönnek, és mennek. Meg tanultam a Harcosok útját járni, de sokat kell még nekem is tanulnom. Ifjú zöldfülűek veszik tanácsaimat, ám az öregek még néha engem is intenek bölcsességükkel. Saját klánomban, nőstényként kivívtam a tiszteletet, de tudom, vannak, még akik nem hisznek bennem, s azt is tudom, máshol se lenne könnyebb.
De a Világ körforgása nem változik. A vadászok jönnek, és mennek.
S én is vívom a magam csatáját.



A hozzászólást R’ka N’ritja összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 14, 2012 8:14 pm-kor.

Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.