Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Latest topics
» Hiddenlight
Akira Kazama EmptyKedd Okt. 02, 2018 2:41 pm by W.B.

» Aurora
Akira Kazama EmptyHétf. Okt. 01, 2018 8:32 pm by B.J. Wolf

» Tengerpart
Akira Kazama EmptyPént. Szept. 21, 2018 11:26 am by W.B.

» Víztisztító telep
Akira Kazama EmptyPént. Szept. 07, 2018 11:57 pm by Johny Borgia

» Fürge Kard Művelet
Akira Kazama EmptyCsüt. Szept. 06, 2018 9:27 pm by W.B.

» Sziklás fennsík
Akira Kazama EmptyHétf. Aug. 20, 2018 11:22 am by W.B.

» USS Firenze
Akira Kazama EmptyVas. Aug. 05, 2018 12:42 am by Johny Borgia

» Utcák
Akira Kazama EmptySzomb. Aug. 04, 2018 5:17 am by B.J. Wolf

» Nathan T. Drake
Akira Kazama EmptyPént. Aug. 03, 2018 10:21 am by Nathan T. Drake

» Nathan T. Drake
Akira Kazama EmptyPént. Aug. 03, 2018 1:05 am by Nathan T. Drake

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

[ View the whole list ]


A legtöbb felhasználó (41 fő) Szer. Aug. 14, 2019 9:19 pm-kor volt itt.
Linkek

free forum
_______________
free forum
_______________
free forum
_______________
free forum
_______________
Chat Box

You are not connected. Please login or register

Akira Kazama

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Akira Kazama Empty Akira Kazama on Vas. Feb. 26, 2012 12:45 pm

Akira Kazama

Akira Kazama
Faj: ember
Név: Akira Kazama
Nem: férfi
Becenév: -
Születési hely, év: Japán /Tokió/ 2163.03.25.
Rang: beavatott
Foglalkozás, volt foglalkozás: Életem első szakaszában egy elzárt dojoban a Kooga ninjutsu elsajátítása, majd utána a W-Y kötelékében a nem hivatalos és hivatalos megbízások teljesítése. Egyik alkalommal a világ és vele a nézetem kifordult önmagából és most a vadászok ösvényén keresem a választ. Köztük élek és velük idegenként. Mivel a fajtám inkább prédaként szolgál mint sem társként ez érződik sokszor. Legalább a nemem miatt nem kellett még hallgatnom bizonyos sértéseket.
Külső: Japán arcvonások kopasz voltam, de az idők során megnőtt a hajam és azóta La'cratta a ceremóniához mérten loknikba fogta. A vadászatok megedzettek. 179cm magas, sok heggel a testemen. ,,Senki sem születik vadásznak."
Belső: Emberekkel szemben kicsit labilis hangulat változó. A yautják között elkötelezett és kirajzolódik számomra a cél. A vadászatok kitűnően hatnak mind a fizikumomra és elmémre. Talán életem végéig képes lennék saját fajtámtól távol maradni.
Felszerelés: Könnyített mellvért, ágyék lábszár és combvédő, maszk /emberi reakciókra és mimikára tervezetten/, álcázó berendezés, medikai pakk /csak gyógyításra serkentők nélkül/
Fegyverek:
-Közelharci: Alkari penge /balkezes lévén a bal kézen/, 2db kétélű kard /nem teleszkópos és nem is összecsatolható/
-Távharci: 12 db shuriken, kis tartókaron rögzített vállöveg

Előtörténet:
2151-ben születtem Tokióban. Apám az akkor ügyködő legnagyobb yakuza klán tanácsadója volt. Sok mindent köszönhetett családunk a klánnak mivel semmiben nem szenvedtünk hiányt hála apám kielégítő fizetésének és a klán nyomásának a versenytársak ellen. Csillogásban éltünk és az előkelőség jellemezte családunkat. Apám inkább a klán hangja volt mint sem valami végrehajtó, de több olyan yakuzának a fiával jártam egy iskolába, akik már kiskoruk óta tudták mi áll a háttérben. Én egészen kilenc éves koromig éltem az álomvilágban és nem hittem a kegyetlenségeknek. Apám halála ébresztett rá az igazságra akivel saját főnöke a klán feje végzett. Sikkasztás gyanújába keverték. Egy nap megakartam viccelni apámat és elbújtam a dolgozó szobájában, hogy jól megijesszem. Mikor hazaért nem ez volt az első hely ahova bejött és mikor betért nem egyedül jött. Megismertem a klán fejét Hirahi urat aki két ember és apám társaságában lépett be a dolgozó szobába. Nem tudták, hogy egyel többen vannak. A dísznövények között lapulva tudtam, hogy nem ez a megfelelő pillanat a tréfára és figyeltem arra amiről beszéltek. Apám sorozatos tagadása kétséget szült bennem amit Hirahi egyre ingerültebb hangja tetézett. Vitából veszekedés lett majd egy szépen megművelt balisong (pillangókés) pengéje verte vissza szemembe a fényt ami elvakított. Talán jobb is, hogy nem láttam a teljes jelenetet. A kés két nyitó csattintás után apám torkát metszette el a vérével vörösre festve a vékony falakat és a dolgozóasztalt. Nehéz volt visszafojtanom azt az érzést ami vegyesen gyűlölettel, szomorúsággal és félelemmel készült kitörni belőlem. Hirahi megtörölte apám zakójában a véres pengét és távoztak. Mire előmásztam és apám testéhez közeledtem minden érzés kihalt belőlem. Egy valami maradt nekem a bosszú, de nem csak az ellen aki ezt tette hanem minden olyan ember iránt kinek kezéhez más vére tapad.
Anyám hamar túltette magát apámon, nem volt nehéz dolga hiszen apám főnöke Hirahi nyújtott neki vigaszt. Ha nem is akart volna hozzá menni akkor sem ellenkezhetett volna már csak a saját biztonságunk érdekében. Kicsit szántam anyámat ezért, de neki ez jutott szerepül viszont én magam akartam a szerepem kiválasztani. Épp ezért mint mostoha fia örök gyűlölettel, de jól leplezve teljesítettem minden kötelességem. A jól nevelt cím kiérdemlése után és férfivé válásom napján egészen elképesztő kéréssel fordultam hozzá. A korom és társadalmi helyzetemben lévő srácok kocsit, lakást vagy részvényeket kapnak bármit amivel elindulhatnak a torzultság útján. Én nem ilyen ajándékot kértem és úgy tűnt kissé nehezére esik Hirahinak teljesíteni, de sikerült. Így kerültem egy amúgy elzárkózottan élő társulathoz akik függetlenek minden politikai és társadalmi tényezőtől és még is mindenki ismeri a hírüket aki nem a törvény rendszerein belül él. A Kooga klán több évszázados múltja nem tért le a hagyományok útjáról. Csak árvák éltek e klánon belül és ezért az első hónapokban kívül állóként kezeltek ami persze érthető és nem is nehezteltem emiatt rájuk. A mester viszont ugyan úgy kezelt mintha ott nevelkedtem volna köztük. Nem hittem volna, hogy ennyi szenvedést rejt az eszméjük csak azért, hogy tökéletesen alkalmazzák azt. A küzdősportokban egészen a bekerülésem pillanatáig azt hittem, hogy otthon érezhetem magam. Tévedtem. Mindent újra kellett kezdenem és féltem talán későn csatlakoztam hozzájuk, hogy elsajátítsak mindent a legtökéletesebben. A bosszú vezérelt erre a helyre viszont itt létem során megtanultam a bosszú is csak egy eszköz. A gyengék eszköze, hogy lelkiismeretüket nyugtassák és az ebből született kérdéseket magyarázzák. A mester mindenki előtt névtelen volt és kegyetlen, de sosem tértünk nyugovóra megválaszolatlan kérdésekkel. A kezdetekben éreztem, hogy figyel, de miután látta elszántságomat és tanulékonyságomat érdemesnek látta, hogy végig csináljam még ha az életembe is kerül. A szabályok kegyetlenek voltak és sokszor találtam eltúlzottnak. Mikor egy bizonyos szintet elért a csoportunk akkor világosodott meg előttünk miért is volt szükség a kezdeti keménységekre. Új útra léptünk ami sokkal sötétebb volt mint azt gondolni mertem volna és új törvények léptek életbe. Igazi és veszélyes fegyverek kerültek kezünkbe amit régen csak a filmekben arcukat eltakaró harcosoknál láttam. Ráléptem a ninjutsu ösvényére és aki itt eltéved az meghal. Mikor kezdtük ezt felfogni volt akin az aggodalom vagy a versengés lett úrrá. Tudtam hogy ha eddig eljutottam a sorsomra és ösztöneimre kell hagyatkoznom, hogy a továbbiakban elérjem célom. A hét minden napján mind a tizenhat órájában tanultuk a tökéletes gyilkolás elméletét és gyakorlatát. Fegyverekkel gyakoroltunk, de ügyeltünk egymásra mind addig míg mesterünk ezt a túlzott óvatosságot örökre kiölte belőlünk. Mindig hatásos módszereket választott, de ez az oktatás egy életet követelt amit nyugodt szívvel oltott ki arra hivatkozva, hogy aki óvatos az cselekvés képtelen. Az óvatosságot ki kell zárnunk magunkból és bízni partnerünk ösztönében, hogy hárítani tud. Persze ezt szem előtt kellett tartani fordítva is. Sok társunk csonkult le a sérüléseiktől a gyakorlatok és csapdafelismerések során. Elrémisztő volt, hogy ezek az emberek akaratukon kívül kerültek ilyen helyzetbe míg én pont fordítva pontosabban Hirahi fizetett ezért. A kívül állók nem sejtették bent mit oktat nekünk mesterünk. Nem bántam mert tudtam ha túl élem és kikerülök jobb leszek bármely emberétől és már nem is a bosszú uralta érzéseim, inkább csak az, hogy e tudást a maximumra fejlesszem én akartam lenni a legjobb. Hosszú és keserves idő után három fegyver mestere ként hajtottam végre a vizsgát a shuriken a holdsarló és katana fegyverek művészetének kitanulásával. Azt a vizsgát ami a tanulás végét jelentette. Akkor volt először és utoljára rajtam az a ruha amiről sosem gondoltam volna, hogy viselni fogok. A tizenöt tagú csoportunkból kilencen ölthettük magunkra a Kooga klán fekete ruháját és maszkját. Tökéletesen simult arcomra a maszk meglepően jól átengedve a levegőt. A ruhában árnyékok voltunk a sötétben. Kilencen indultunk el, de csak hatan tértünk vissza a dojoba. A küldetést elvégeztük és a hullákat is elhoztuk mivel nyomot nem hagyhattunk magunk után, de a kiszakadásom pillanatában a mester ellenezte távozásom. Nem tehettem mást megszöktem, de gyorsan kellett cselekednem mert tudtam, hogy sok információja van Hirahiról.
Hazatérésemről senki sem tudott és nem is vették észre. Anyám szerepét akkor már több céda vette át akikkel a helyén kellett osztozkodnia. Alapos felderítést végeztem. Mindenkit elpusztítottam a yakuza házban. Hirahinak megadtam mind azt amit gyermekként a bosszú pillanatában éreztem. Megköszöntem neki, hogy fizette mind azt aminek a végzetét köszönhette. Tudtam most el kell tűnöm mert a Kooga klán keze világszerte elér bárhová. Ahhoz, hogy meghúzzam magam a katonaságot tartottam a legcélszerűbbnek. A házban talált pénz elégnek tűnt a kezdetekre, de a sors közbeszólt. A Weyland-Yutani cég megtalált egy szállodában. Tudtak mindenről, hogy én végeztem az általuk futtatott yakuza klánnal és azt is, hogy honnan jutottam ilyen tudás birtokába. Túlságosan nem örültek neki és már a küzdelemre készültem, de mivel módomban állt megtenni a mészárlást így ajánlatot kaptam. Elfogadtam és így estem bele a sokakkal eljátszott csapdába. A cég droidja lettem. Kétszeresen is hiszen a Kooga klán előtt titokban tartotta kilétem ugyan úgy mint a hatóságoktól, de ügyeltek, hogy ne legyen nagy hatásköröm. Szakértőként alkalmaztak. Nem mindig fűlt a fogamhoz a meló, de azt biztosra tudtam, hogy akiknek keresztbe tettem vagy esetleg likvidáltam azok mocskos úton szerezték sikereiket persze mind a W-Y riválisa volt. Több kolóniára is kivezényeltek és a helyzet mindig ugyan az volt. A cégből valaki mindig többet akart lenyúlni mint amennyit érdemelt vagy egy másik nagy hatalom által kiközvetített embert tüntettem el. Rossz érzés volt a W-Y csicskása lenni, de az életem függött tőle. Egyszer egy terraformálás alatt álló bolygón a lázadás túlnőtt addigi tapasztalataimon, de mint utólag kiderült idegen fertőzés ütötte fel a fejét. Akkor találkoztam életemben először xenomorphal. A kegyetlenségük nem volt mérhető az emberek kegyetlenségének és módszereik sem. Mindenki aki életben maradt a dokkokba sietett, hogy eltűnjön a helyszínről. Éppen egy ilyen hatos csoporttal rohantam én is a kettes dokkba amikor oldalról három idegen vetődött felénk és az egyik egy menekülő társunkat el is kapta. Pont azt akinél az egyetlen lőfegyver volt közülünk. A másik kettő felegyenesedett miközben rohantunk tovább, de egy hatalmas ugrással már előttünk is teremtek. Az amelyik rám szegezte undorító nyálkás pofáját már a kegyelem döfésemre készült. Nem moccant senki szinte megbabonázott az idegen poklon túli kinézete, de valamilyen szinten csodáltam azt. Hirtelen mintha álomból riadtam volna fel ösztönöm cselekvésre sarkalt az utolsó pillanatban. Egyik holdsarlómat kihúztam a kimonóm bő újából és a csapás lendületében előkerült pengét alulról belevágtam a lény állába. A lény ásításhoz hasonló módon tántorodott hátra, de a legmeglepőbb számomra a fegyver szétolvadása volt. Hihetetlen gondoltam ezek még halálukkal is képesek lennének halált okozni. A másik lény időközben lekötötte magát a frissen szerzett zsákmányával. Nem tudtunk szerencsétlennek segíteni inkább rohantunk tovább, de beérve a dokkba rájöttünk, hogy elvesztünk. Másik holdsarlómat előkapva és négy megmaradt shurikenemet tartottam kezemben. A három telepes mögöttem állt fegyvertelenül halálra rémülve. Párszor találkoztam már a végzettel, de nem gondoltam volna, hogy így kell vele farkasszemet néznem. Miközben a dokk ajtaját lestük egy addig még ismeretlen és új, de nem embertől származó hang ütötte meg fülünket. Disznóhoz hasonló halálhörgések, kerregő és más leírhatatlan furcsa hangokat hallatott. Amikor felpillantottam egy vegyesen érkező hang irányába a szerviz kordonon ahol a hajók tetejét ellenőrzik két idegen harcolt... a levegővel. Nem hittem a szememnek először azt hittem egymás ellen hadakoznak, aztán egy plazmával leadott lövés eltüntette az idegen harcos álcáját. Hatalmas volt izmai alap helyzetben is feszültek. Furcsa pengéjű lándzsát tartott a kezében, amiben nem tett kárt a sav és úgy mozgott mint az ősi és dicső szamurájok. Nem ismertem ezt a küzdőstílust, de a szám tátva maradt amit a harcos felé törtető még több idegen szakított meg. Segítenem kellett neki ez volt az első érzésem mert a beáramló összes szörny őt szemelte ki. Felmásztam pár ládára ami a dokkban volt, hogy jobban lássak, de ne kerüljek túl messze a halálra rémült emberektől se. Éreztem a harcos nem figyel a hátába kerülő veszélyre és mielőtt megfordult, hogy hárítson a mozgásából kétségeket vettem ki, hogy nem tud időben hárítani. Ezt előztem meg. Egyik shurikenem olyan erővel dobtam el mint szerintem még soha egyet sem. A lény hosszúkás fejét oldalról egy vese alakú szervnél találhattam el ami megtántorította azt így a harcos kiszabadult a szörnyek gyűrűjéből és a több mint tíz méteres magasságból a korláton át kiugorva ért földet nem sokkal előttem. A három civilt egy szellőzőhöz küldtem. Tudtam ez a dokkokon végig vezet és ha maradt még itt valaki akkor nagy eséllyel kijutnak ebből a pokolból. Én valami őrültség miatt maradni akartam, hogy miért azt a mai napig sem tudom megválaszolni. Azt tudtam egyedül, hogy segítenem kell ennek a lénynek, de újabb két shurikent vágtam két felém törtető lény homlokának nevezett páncélba. A két lény mozgása koordinálatlanabb lett, de továbbra is felém tartottak. Sikerült kitérnem és félre gurultam. Még sosem éreztem annyira élőnek magam akkor mint a halál pillanatában és utolsó shurikenem is eldobtam, ami viszont célt tévesztett, de a bal kezemben lévő holdsarlót sikerült a felém tartó lény bordái közé vágni. A penge teljes hossza nem hatolt be csak a háromnegyede. Még egy tapasztalat szerzés. A külsőjüket borító réteg bővelkedhet karbonitban vagy más hasonlóan rugalmas, de olykor ellenállóan kemény anyagban. Az idegen jobb kezével elsodort és én rongybabaként repültem. A sarló leesett testéről és felém fordult. Rohanni kezdtem a célt tévesztett shuriken felé ami nem messze a földön hevert, de az idegen gyorsabb volt és megelőzött hozzá csatlakozva egy másik társával a könnyebb préda reményében. Nincs mese gondoltam ennyi volt pusztakézzel semmit sem érek, de a harcos közénk ugrott és egy szépen begyakorlott íves vágással a derekuknál metszette ketté a szörnyeket. Ha nem hajolok le elég mélyen engem is ketté választ a hatalmas penge. Kedves gesztus a harcostól bár nem kért a segítségemből. Utána egy számomra tőr nagyságú jól megmunkált pengéjű és markolatú fegyvert (ceremóniás kés) nyomott a mellkasomhoz olyan erővel, hogy egy lépést tettem hátra majd belevetette magát a csatába. Ennek viszont jobban örültem mint egy ,,köszönömnek". Jól megmarkoltam kicsit ormótlannak éreztem méretei miatt, de meglepően könnyű volt és kiegyensúlyozott. Pár pillanattal később az élességére is fény derült. A képzésemnek hála és mozgékonyságomnak na meg nem kevés szerencsének mindig a megfelelő pillanatban tértem ki vagy a megfelelő helyre érkeztem. Felém nyúló karok repültek a padlóra, egy felém szúró farok elől kipördültem jobbra és bal kezemben lévő ceremóniás késsel lemetszettem azt. Egy idegen hátulról elkapta mind két vállam és a szájából csorgó váladékát és leheletétől az ismeretlen halálfélelem uralkodott el rajtam, de még ez lejátszódott bennem, valahogy kimaradt az, hogy sikeresen hátrafelé döftem. Az idegen karmolás nyomai mélyen belevágtak a húsomba megtépázva selyem ruhámat vörösre festve azt. Nem hittem volna, hogy aznap kilenc idegennel végzek. A múlt jutott eszembe a számról valami amit leakartam zárni. A harcos több tucattal végzett és vállövegei is fáradhatatlanul ontotta a sugarakat. A dokk ideiglenes megtisztítása után rám nézett. A mellén, vállán és ágyékán volt páncél. Jobb alkarjához két teleszkópos penge volt erősítve és harci maszk fedte valódi tekintetét. Hosszú lokniban lógtak tincsei. Nem járhattunk egymás külső csodájára mert a közeledő hangokból ítélve nem sokára egy még nagyobb raj ér ide. A harcos nem tűnt el újra hagyta, hogy kövessem aminek nagyon örültem, de nem is nézett hátra rám. Olyan tempót diktált amilyet eddig még nem is ismertem a felettünk kb. 10 méter magasban lévő kordonra három kényelmes ugrással feljutott a ládákat kihasználva. Egy percig azt hittem, hogy itt ragadok, de nem estem kétségbe. A szerviz létrán hármasával vettem a fokokat és mire felértem a harcos az általa a szabadba robbantott lyuk másik oldalán volt. Egy épület tetején rohant és én a lyukon átbújva utána. Mikor elértük az objektum szélét a harcos egyszerűen csak leugrott és már a határon kívül volt. Azonnal tovább futott északi irányba. Pár másodpercig haboztam, de amennyire tudtam leereszkedtem és utána bíztam a szerencsés érkezésben. Feltápászkodtam egy karcolás nélkül és észak felé rohantam. Azt hittem lehagyott a harcos, de nem messze megállt és a hajó álcázóját deaktiválta majd beszállt és a bejárat záródni kezdett. Már ez is elég inspirációt adott, hogy levegőt is elfelejtsek venni a sprint alatt, de a nyomomba lihegő xenok is rásegítettek. A rámparész már visszahúzódott és az ajtó túloldalán kiszűrődő fény is egyre szűkebb volt. Úgy mell magasságban vízszintesen vetődtem be a hajóba aminek ajtaja éppen mögöttem csapódott le. Több xeno is nekirohant a strapabíró építménynek, de ezt a felfedezést hamar elfelejtettem. A harcos az alkari pengéjével hihetetlen gyorsasággal súlyt felém. Még fel sem álltam féltérden próbáltam feltápászkodni, de a veszélyt érezvén, a tőle kapott fegyverrel védekező pozíciót vettem fel és a pengéket felfogtam a ceremóniás késsel. Igaz óriási erővel kellett tartanom talán meg is húzódtak az izmaim, de ez után a támadás után nem kellett tartanom továbbiaktól. Egy számomra ismeretlen technológiájú hajóban tért vissza józan gondolkodásom. Önszántamból jöttem több próbát is kiállva, de mi van ha egyszerűen megölnek. Lehetetlen a harcmodora tiszteletet és becsületet sugárzott így bíztam az etikai fejlettségükben. Majd kinézve egy gyönyörű bolygót pillantottam meg az üveg másik oldalán. Így kerültem a harcos vadászok társadalmába, akik vegyes érzésekkel fogadva, de befogadtak. Sokban hasonlít a két faj egymásra az emberek és yautják, de legalább ugyan ennyi szempontból is gondolkodunk máshogyan. A hajón megtörtént beavatásom amit La'cratta egy megcsonkított testrésszel égetett homlokomba. A vadász jele egy kör fenti körívét és annak közepéből cikk cakkban kiinduló vonal volt. Kicsit több mint egy év telt el a csatlakozásom óta, de sikerült két társat találnom akikkel vadászhatok még ha sokszor le is orroltak. Szerencsére hamar tanulok így a szidalmak kezdenek elmaradni. La'cratta és volt tanítványa Gikah a társaim és nem rég hozták fel az ember vadászatot aminek hatására kicsit furcsán éreztem magam, de javaslatot tettem nekik. Nem akartam, hogy ártatlan katonák haljanak meg. Japánba Tokióba invitálom csapatunkat. A yakuzák tökéletes prédáink lesznek ha odaérünk.

2Akira Kazama Empty Re: Akira Kazama on Hétf. Feb. 27, 2012 5:19 pm

La'yyk

La'yyk
Üdvözöllek!
A történetet természetesen elfogadom. 5 sp-vel kezdhetsz. Készítsd el a karakter lapod és a kommunikátorod a szabályoknak megfelelően, és szabad a pálya! Wink
La'yyk

Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.