Faj: Yautja
Nem: Hím
Név: Rey'derwa
Becenév: nem becéznek
Kor: 74
Születési hely: Predator őshaza
Külső jellemem: A magassága 224 centi, bőre barnás, néhol világosabb barna, zöldes foltok jellemzik, testét rugalmas izomréteg borítja, lapos fejéről hosszú raszták lógnak, ezeket különböző prédák csontjaiból készült gyűrűk, díszek ékesítik.
Belső jellemem: Általában nyugodt, meggondolja mit cselekszik, harc közben agresszív, mindent megtesz a győzelemért, leginkább egyedül tud érvényesülni, a közelharc a fő asztala. Erős bizonyítási vágy lángja lobog benne.
Felszerelés: Álcázó berendezés, medikett, testháló, páncélzat, teleszkópos lándzsa, alkari panel, csuklópenge, shuriken
Születésem napja:
Születésem napját az óta is emlegetik, ugyanis az egész klánunk történetét befolyásoló esemény történt. Állítólag, a föld felé egy „izzó golyó”, egy állítólagos meteor közeledett. Amint ráállt bolygónk körüli pályára, zuhanásnak indult, és a tőlünk nem messze lévő kopár, sziklás vidéken csapódott be. A falunk vadászainak nagy része rögvest odasietett, apám is velük tartott. A felszántott talajt követve rátaláltak az objektumra, ami az épségben maradt maradványok alapján egy kisebb űrsikló lehetett. A roncs valószínűleg egy híresebb vadászé volt: több vállágyú, és különféle dárda darabok kerültek elő. Az egyik harcos, egy króm színű ládát húzott ki a roncsok közül. A vadász leporolta, lesöpörte a tetejéről a törmeléket. Mostanra már jól látszott, a tetejére különbféle régi rúnák, és jelek voltak vésve. A ragadozó a dobozt bámulva hátrábblépett, majd társaira nézett, jelezve nekik, hogy innentől övék a terep. Apám körbenézett, majd méltóságteljes lépésekkel megindult a láda felé. A ládát hamar felnyitotta, majd kisvártatva a többiek körülállták. Némi hatásszünet után apám felkiáltott:
-A nyolc-vér sisak!- fakadt ki örömében. A láda körül állók elkezdtek sutyorogni valamit, majd egyetértően mindenki elismerte, ez valóban a nyolc-vér sisak. Ez a sisak két dolog miatt volt különleges. Először is azért, mert a nagyapámé volt. Másodszor pedig azért, mert egy különleges legenda terjedt el róla. Állítólag, a sisakba bele lett égetve (maratva) nyolc keményhúsú királynőnek a vérével egy-egy barázda. És valóban, ott volt mind a nyolc rovátka: négy a sisak tetején jobboldalt, négy pedig szintén a tetején, csak az ellentétes oldalon (bal).
Gyerek- és ifjúkorom:
Gyerekkorom nagy részét gyakorlással töltöttem. Apám kiemelt hangsúlyt fektetett a közelharcra. Azon belül is főleg a fegyver nélküli harcra oktatott. Megtanította hogyan lehet rúgásokkal eltaszítani, távol tartani az ellenfelet, egy nem várt rúgással meglepni az ellenfelet harc közben. Reggelente kimentünk a közeli erdőbe, és ott gyakoroltatta velem a fákon az ütéseket, hogy keményedjen az öklöm. Sokszor engem használt „fának”, és addig püfölt (persze csak oktató jelleggel) amíg fájdalomra utaló jelet nem adtam ki magamból. Ha felszisszentem az egyik ütés után, a következő kétszer akkora volt. Mindig azt hajtogatta, hogy aki meg tanul harcolni fegyver nélkül a pokolban, az felfegyverezve a paradicsomban fogja érezni magát. Ezzel a tanítási módszerrel elérte azt, hogy akár páncélok, és fegyverek hiányában is harcképes voltam, de még nem is akárhogy. Néha összemértem tudásomat klánunk többi velem egyidős tagjával, és kifejezetten jól szerepeltem. Fürgeségemet továbbfejlesztettem, egész nap unalmasig gyakoroltam a technikákat, mozdulatokat, mozdulatsorokat, így biztosabban mozoghattam, mozgásom felgyorsult. Fel voltam készülve a támadás kivédésére, megtanultam ellenfelem szeméből kiolvasni a szándékait. Sokszor előre láttam társam lépését, így eggyel előrébb jártam: meglephettem, legyőzhettem.
A csuklópengével is kiválóan bántam, ha használtam, ellenfelemnek nem volt túl sok esélye. A penge használatához érzés kell, ezt nem igen lehet tanítani. Sokszor jól jött, hogy öklöm előtt egy majd félméteres penge ékeskedett. Szerettem vágni vele, hasítani, majd végül szúrni, megadni az áldozatnak a kegyelemdöfést, halálpontosan, oda ahova kell, ahova apám mutatta. Van, hogy nem lehet elhibázni, csak egyszer szúrhatok, különben a fenevad megvadult állapotában felöklel, megtapos, széttép. A teleszkópos lándzsától egy kicsit idegenkedtem, de hamar megbarátkoztam vele. Nagysága miatt volt különös a kezembe fogni, csak a formája hasonlít egy botra. Amikor régebben botokkal harcoltunk egymással, az csak játék volt, nem sérült meg senki. Ez már nem játék, több tonnás fenevadak átdöfése ennek az eszköznek csak mindennapos gyerekjáték. Szeretem azt az érzést, amikor a hegy átüti a célpontot, és a test belesiklik a testbe. Szinte érzem a kezemben, a csontjaimban, miken megy át a fegyver, legyen az csont, belső szerv, pajzs, hús. Mindegyik más érzés, más szúrás. Közelharci fegyverek közül még a különbféle kardokat részesítettem előnyben. Rövid tőröktől, a hosszú kardokig többfélét is próbáltam, bár fiatal korom miatt a nagyobb, nehezebb szablyákkal csak lomha suhintásokat sikerült végeznem, a célzás sem ment velük.
És így ment ez napról napra, továbbra sem hanyagolva el a puszta kezes harcot, a karmolómat, és többi kedves „játékszeremet”.
Csak jóval később, a beavatásom előtti pár évben ismerkedtem meg a távolsági fegyverek használatával. Az első a vállról működtethető plazmaágyú volt. Hát mit ne mondjak, ez az a fegyver, amit manapság se szívesen használok. A trófeát elcsúfítja, az ellenséget pedig meggyalázza. Másrészről a célzással meg az elsütéssel értékes másodpercek vesznek kárba. Annál szívesebben használtam a kedvenc távolsági gyilkoló eszközömet, a shurikent. Használata halk, és villámgyors. Maga a fegyver az íves röppályája miatt kissé pontatlan, ám biztos kezekben igazi halálosztó-penge. Az ellenfél nehezen tud felkészülni honnan is érkezik, mibe áll bele. Mire felfogja, már késő.
Ezeken kívül Apám még pontosan részletezte a prédafajokat, a puhahúsúak népét, és a savas vérűeket. Megmutatta a fenevadak gyenge pontjait, hol és mivel érdemes őket támadni, mik a bevált módszerek, és azokat gyakorlatban hogyan alkalmazzam. Ellátott hasznos tanácsokkal, elmesélte tapasztalatait, és nagy örömmel vette, -hogy nem akarok csalódást okozni, sőt, mitöbb, a legjobb akarok egyszer még lenni,- így hát csak úgy ittam a szavait. Amint megtanultam bánni a shurikennel, egyik alkonyatkor odalépett hozzám Apám, morcosan hátulról a vállamra tette a kezét, majd így szólt: -Eljött a te időd..-
A várva-várt vadászat, és előzményei:
Az egész történet azzal kezdődött, hogy beavatásom előtt egy héttel egy kisebb csoport egy közeli bolygóra, a Ryushira indult egy kisebb vadászatra. Apám is velük tartott, de megígérte, hogy az én vadászatomra már bőven itthon lesz. A zsákmányszerzés lezajlott, de apámat hordágyon hozták vissza: az egyik savvérű átdöfte a testét, súlyos belső vérzéssel küszködött. Sokak szerint már csak napjai voltak hátra, így megpróbáltam időm nagy részét mellette tölteni.
Egyik reggel, az egyik Elder felrázott. A tekintete mindent elárult, tudtam miről van szó. Felpattantam, majd elindultunk: egy poros kis helységbe vezetett. A falról leakasztott egy teleszkópos lándzsát, majd a polc tetejéről leemelt két darab shurikent. Szólt, hogy vegyem le a védőeszközeimet, aztán rámutatott egy ócska felszerelésre, hogy azt vegyem fel. Egy kicsit megállt gondolkodni, bement az egyik ajtón egy másik kamrába, majd halk csörömpöléssel tért vissza. Két egymáshoz illesztett pengét hozott, látszólag jóval hosszabb volt, mint az enyém. Megfogta a karomat, kattogtatott rajta valamit, majd beillesztette az új pengét. A műveletet halk csattanás követte, végül a vadász hangja csendült fel, amint arra utasított, hogy próbáljam ki. Aktiváltam, majd bevontam a pengéket, és ezt kétszer is megismételtem. A fegyver csodálatos, krómszínű élezett pengéjét nézegetve elmosolyodtam, mire az Elder mogorván odaszólt: - A látszat néha csal! Hidd el, más mint amit megszoktál.- ezzel odalépett az ajtóhoz, és kis mérlegelés után leakasztotta az egyik sisakot, majd a kezembe nyomta: (sóhaj) - Az apádé volt-..ezt követően intett egyet hogy kövessem, és kilépett a szobából. Nem értettem mire célzott az Elder, de újra az ikerpengére pillantva megnyugodtam, hogy nagy baja nem lehet. Már nagyon sürgetett, úgyhogy odafutottam hozzá, mire ő az égre nézett. Pötyögött valamit az alkari panelján, és egy közepes méretű hajó bontakozott ki álcázott módjából a föld felett úgy 300 lépés magasságban. -2 perced van. - bökte oda a vezér, mire az én bamba arcom volt a válasz. Majd apámra gondolva miden világossá vált, és rögvest hozzá siettem. Ereje nem sok volt. Sok sikert kívánt, és megmondta, hogy nehogy elfelejtsem amit mondott, mert egy meggondolatlan mozdulat, esély az ellenfélnek arra, hogy egy meggondolt mozdulattal akár véget vethessen az életemnek. Megnyugtattam, hogy sima ügy lesz, és elbúcsúztam tőle. Tudtam, hogy többet nem látom viszont. Vezérem a vállamra tette a kezét, majd felkísért a hajóra. –Csak egyedül megyek?- kérdeztem meglepődve. Nem, még van itt két sorsodbeli, de ők máshova mennek- szólt elmosolyodva a yautja, aki rögtön be is vágta magát a helyére, és már indult is a gépezet. Az út alatt végig a prédákon járt az eszem. Nagy megkönnyebbülés volna, ha tudnám, hogy a planéta a puhahúsúak, vagy a kemény húsúak birtokában áll. Az Elder,(aki egyben a pilóta is) mintha kitalálta volna a gondolatom, közömbösen hátraszólt: -kösd fel a gatyádat, mert mindjárt landolunk a Kappa nevezetű bolygón.-
Micsodaaaa?- ijedtem meg. A Kappára, a savasvérűek által legjobban elözönlött bolygóra lennék hivatalos?! Az űrhajó a földhöz közel megállt egy pillanatra, mert a földön kapásból két idegen tartózkodott, ezeket még a pilóta lelőtte a plazmaágyúval. Behunytam a szemem, még egyszer apámra gondoltam, majd kiugrottam, hátra se nézve. Karmolómat újra leellenőriztem, álcázómat bekapcsoltam, majd figyelve minden apró neszre elindultam előre. Azt a feladatot kaptam, hogy megszerezzem a királynő tojását. Ez még egy sima királynő esetében se egyszerű, na de itt! Ez a királynő parancsol az összesnek, egy, aki minden felett áll az egész bolygón. Így hát nem éppenséggel a legegyszerűbb feladatot kaptam. Az égen a nap delet mutatott, a levegő páratartalma elég magas volt, körülöttem amerre csak a szem ellát esőerdő, esőerdő és esőerdő. Az erdő hangjai nem várattak magára. Ragadozók ordításától, majmok zsibongásától zengett a környék. Minden változatosság nélkül sétáltam tovább, hirtelen egy tompa reccsenés, és valami a földre terített. A vicsorgást érzékelve ösztönszerűen felnyúltam két kezemmel a fejem főlé, megragadtam a lény nyakát, majd előrefele lerántottam magamról. Amikor a fenevad még a földön feküdt kinyitottam lándzsámat, odaugrottam, és egy erőteljes döféssel felnyársaltam.- egész könnyen ment- ahogy ezt magamban kimondtam, újabb vicsorgást hallottam. Mégegyszer odapillantottam de az állat döglött volt. Amint hátrafordultam, már rohant is felém a két újabb savvérű, így hát kinyitottam a két shurikent, és keresztbe mind a kettőt elhajítottam. Az egyik pontosan középtájékon szelte félbe az állatot, a másik a farkát vágta le a másiknak. Körülnéztem, majd a lándzsáért nyúltam. Gyorsan kihúztam a másik dögből, majd gondos célzással jókora erővel elhajítottam az immár közel lévő cél felé. A lándzsa talált, ennek is vége. Összeszedtem a fegyvereket, majd újra elindultam a templom felé. Az egyik bokrot figyelve, kissé lelapultam. Ekkor oldalról egy kígyótestű idegen vetette rám magát. Farkával igyekezett a nyakamba kárt tenni, de kéznél lévő karmolómmal ezt megakadályoztam, és három felé aprítottam a dögöt. Indultam tovább, ám sercegésre lettem figyelmes. Amikor a kezemre pillantottam, láttam hogy csuklópengém bal éle egyszerűen kicsorbult. A sav gondosan megmunkálta, legalább 2 centi leégett belőle, és az élét is lemarta. –Fene! Hát nem saválló!- most már értettem mire célzott az Elder, amikor a kezembe adta. De ezzel se foglalkozhattam sokat, mert az a lény, amit a bokornál figyeltem már rég felém szaladt, így újra előrántottam shurikenem, majd szép nagy ívben az állat felé hajítottam. A shuriken gyönyörű sebet okozott a prédán, a fejét félbeszelte. Újra megindultam, de most egy kicsit sebesebben, hogy minél előbb a célomhoz érjek. Az ikerpengémet útközben beállítottam, így ha harcra kerül a sor az elhasználódott bal pengét ki tudjam lőni. Végre megpillantottam a templom nagyját: az egész alkotmányt nyálkás massza borította. Közelebb érve hallatszódtak az őrxeno-k vérfagyasztó visításai. Ahogy a templomot kémleletem, nem figyeltem egy percre, már ott is lapult ugrásra készen az egyik felderítő. Jobb kezemmel hátranyúltam, ahol ellenőriztem shurikenem hollétét. Megnyugodva éreztem, hogy megvan, Így hát vártam hogy támadjon. Nekilendült, majd egy üvöltéssel elrugaszkodott. Gyorsan kitértem jobbra 90°ot, majd shurikenemet kinyitva a prédára sujtottam vele. A fegyver rossz helyen érte a bestiát, így annak csak a vállába vágtam. Már készülődött a következő ugráshoz, amikor eldobtam a dobócsillagot, és míg ő repülő tárgyat figyelte, belelőttem a bal oldali pengémet a karmolómból. A dög megrogyott, majd a visszatérő shuriken végzett is vele. Azért biztos ami biztos, odarohantam a lényhez, majd lándzsámat nagy erőből a testébe döftem. A lándzsa szokatlanul mélyre hatolt, egészen a markolatig beleszúrtam. Elég meglepődött, értetlen fejet vághattam, de némi hatásszünet után volt egy tippem mi lehetett. De legegyszerűbb természetesen úgy kideríteni az egészet, ha megnézzük. Kihúztam belőle a fegyvert, majd a kimúlt állatot arrébb rúgtam. A bestia savja kicsit kimarta a földet, majd a lándzsa hegye teljesen átszúrta a járat tetejét. Igen. Egy járat. Egy alagútrendszer, ami a fészkeket köti össze. Végiggondoltam mindent, és arra a következtetésre jutottam, hogy okosabb ha egyesével végzek ellenfeleimmel egy szűk barlangba, mintha a nyílt terepen próbálok bejutni a temérdek őr, és járőr xenomorph között. Lándzsámmal addig szurkáltam a járat oldalát, amíg az ki nem szélesedett egy olyan 1 méter szélesre, majd ledobtam a cuccomat, és egy magasról indított ugrással áttörtem a még felesleges egykori „plafon”-t. Felvettem a felszerelésem, és mindent a kezem ügyébe helyeztem. Bal kezembe a lándzsa volt, a jobb kezemet pedig az övembe „tűrtem” , ahonnan bármelyik pillanatban előkaphatok akár egy shurikent, akár a ceremóniás késemet, vagy ha arra kerülne a sor, nem ártana a lándzsát mind a két kezemmel kezelni. A nyíláson még egyszer kifigyeltem, hogy melyik irányba van a templom, majd a vizoromat átállítottam alien érzékelő módra, és időnként hátra fele is nézve útnak indultam. Halk lépteim visszhangoztak a végtelennek tűnő alagútrendszerben. Zavaró volt, hogy nem férek el mindenhol rendesen. Van, ahol csak kisebb nagyobb kitüremkedések zavartak, de néhol csak a járat fele volt meg. Szóval térdemet berogyasztottam, fejemet pedig lehúztam, így haladtam előre. Valami különös neszre lettem figyelmes. Lövések! Igen, egy fajtárs van valahol! Azonnal nekiiramodtam, és kezdtek is kibontakozni a lények körvonalai. Egy másik yautja harcol négy idegen ellen. Azonnal megszaporáztam lépteimet, hogy a segítségére siessek. Amikor lőtávolságba kerültek eldobtam a két shurikent, az egyik megcsonkította az egyik bestiát, a másik dobócsillag viszont nem jött vissza. Gyorsan kinyitottam a lándzsámat, és a megsebzett vadba döftem. A hátam mögött fajtársam holtan terült el a nyálkás padlón. A másik két idegen farok a bordáit találta. -Most végetek!!!- egyiket feltűztem a lándzsára, majd otthagytam. Akkor ketten nekem rontottak, kitértem, majd az egyiket jó messzire elrúgtam. A másik idegen épp előttem volt, úgyhogy aktiváltam csuklópengém, és egy nagy ugrásal a fejébe döftem. A sav egyből átmarta az újabb pengét, így gyorsan eldobtam nehogy útban legyen. A másik fenevad eközben újabb rohamot indított ellenem. Mivel lándzsám messze volt, anélkül kellett boldogulnom vele. A farkával kezdett a fejem körül szurkálni. Az egyik szúrásnál kivettem a fejem a támadás elől, majd a jobb kezemmel ráfogtam a farkára. Egy erős rántással a falhoz vágtam, majd pár ugrással a hátába kerültem, ahonnét a megmaradt shurikenemmel a torkánál fogva levágtam a fejét. Körülnéztem, tiszta e a terep, majd azonnal fajtársamhoz igyekeztem, tudok-e még rajta segíteni. Sajnos már nem, elvérzett. A fegyvereit alaposan szemügyre vettem. És találtam egy kör alakú pengét. Hasonló mint a shuriken, csak ennek egy, folyamatos pengéje van. Méghozzá nem holmi pengéje, hanem plazma éllel volt ellátva. A combján volt egy kisebb táska, amibe ezt a tárgyat megtaláltam. A kezembe vettem, mire a sisakom egyből megjelenített egy célkeresztet. Hogy kipróbáljam hogyan működik, először eldobtam. Próbáltam irányítani, de fékezhetetlenül az alagút odalába fúrta be magát. Miután kiszedtem, a következő dobás más sikeres volt, nagyjából úgy ment ahogy akartam. De nem volt időm időpocsékolásra, úgyhogy azonnal tova is indultam. A folyosó végére értem végre valahára. Egy magas lépcsőn kellett most fel szökdécselnem, ami után egy vastag betonfal állta az utamat. Alaposan körülnéztem, majd láttam, hogy a bejárat jóval (kb 4 méterrel) a betonfal fölött van. Párat hátraléptem, sebesen nekifutottam, majd a földet keményen megtaposva felugrottam. A könyököm a padlón volt, innen már könnyűszerrel felhúzhattam magamat. Egy újabb folyosó következett, ám ez sokkal tágasabb és rövidebb is volt. Sietve haladtam, ugyanis a tojást lassan ki kéne juttatnom az épületből. A folyosó után, egy hatalmas terembe értem. Tömve volt xenomorph-al, akik egyből nekem támadtak. Jobbnak véltem, ha egyelőre nem szállok harcba velük. Összecsukott lándzsámmal a kezemben futottam ahogy tudtam. Eljutottam a következő folyosóig, ahol kissé beljebb mentem, majd amikor libasorba jöttek utánam, utat vágtam közöttük a diszkkel. Nagyrésze elhullott, csak 3-4 maradt. Tanultak a hibáikból, szétszóródtak. A shurikent eldobtam nagyjából függőlegesen, hogy azokat is eltalálja akik a falon másznak, a dobókorongot pedig mint az előbb is vízszintesen, egyenesen feléjük hajítottam. Egy nyavajás még mindig maradt, azt pedig puszta kézzel gyorsan elintéztem, bár a vállamat rendesen megkarmolta. A folyosóból kiérve egy másik teremben találtam magam. Ez jóval kisebb volt a többinél, viszont tele volt tojásokkal. Azt a tojást kerestem, amelyik elüt a többi megszokottól. És igen, ott helyezkedett el a sarokban. A többihez képest, ez bordó színű volt, függőleges zöld csíkokkal. Oda is osontam hozzá, ám ekkor a falon egy vicsorgó lény fejezte ki nemtetszését a tojás elvitelét illetően. Nem tétováztam, a discet felé hajítottam, mire ő elugrott. Ekkor én leguggoltam, és 45°-os szögbe magam elé tartottam a lándzsámat, amire a savas vérű fel is nyársalta magát. Az egyik praetorian volt az. Még belső állkapcsát fitogtatta, ám én azt szabadon lévő kezemmel elkaptam, másikkal kést rántottam, és az állat koponyájába vágtam, meg is forgattam benne.. A lény visítva csuklott össze. Lándzsámat összecsuktam, majd eltettem. Odasiettem a tojáshoz, óvatosan körülszemlélve felkaptam, majd a fény felé indultam. Azon a folyosón láttam fényt, amelyik éppen keresztezte az eddigi útvonalamat. Hamar átjutottam a termeken, és viszonylag kevesen akaszkodtak rám. A kijárat előtt még két xeno követett. Az egyiket dobócsillagom végezte ki. Leraktam a tojást és a felszerelésem. Sisakomat a földre dobtam. A lény a falra ugrott, majd rám vetette magát. Amint földet ért, a falhoz rúgtam. Következő ugrásánál leguggoltam, hogy elugorjon fölöttem, majd a falhoz toltam, a farkát megmarkoltam nehogy kárt tegyen bennem, majd könyökömmel egy hatalmas csapást kértem az állat koponyájára. Még egy térdesbe belehúztam a szörny testét, majd az holtan összerogyott. Elővettem ceremóniás késemet, amivel levágtam a dög egyik karmát. A homlokomra, majd a sisakomra is rárajzoltam a jelet: ~ (egy hullámos vonal) . Felszedtem felszerelésem, majd a tojást a kezembe véve kiléptem a szabad levegőre. Milyen megkönnyebbülés volt! A hajó már ott lebegett, verte a port rám várva. A két másik harcos már ott ültek a gépen. Amint felszálltam a hajóra, az Eldernek átadtam a tojást, és a sisakot. Bólintott egyet, majd gratulált. Ahogy a helyem felé mentem egy másik yautja állt nekem háttal. Amint közelebb értem megfordult: az apám volt az. Nem akartam hinni a szememnek, hiszen alig egy napja még szinte lábra se tudott állni. És most itt van. Csak annyit mondott:-megcsináltad!- majd ezzel leültünk egymás mellé és megtárgyaltuk az eseményeket, mik történtek nálam, és odahaza. Hazajutásunk után meglepetése is volt a családomnak számomra. Egy sötétfekete ostort, egy ládát, és egy papírt kaptam. Először nem volt tiszta, mik ezek. Amikor a ládát kinyitottam elakadt a hang a torkomon: a nyolc-vér sisakot kaptam! Alig bírtam hinni a szememnek. Pár percet szántam a papírdarabra is, ami szinte egy kincsestérkép volt. A kincs, -meg volt jelölve a rajzon,- egy vadonat új ikerpenge készlet. Csakhogy ehhez el kell utaznom egy másik bolygóra, megküzdenem az ott rám leselkedő fenevadakkal, túlélnem az ’mberek ravaszabbnál ravaszabb csapdáit, sőt mitöbb, túljárni az eszükön. De ez már egy másik történet..
Nem: Hím
Név: Rey'derwa
Becenév: nem becéznek
Kor: 74
Születési hely: Predator őshaza
Külső jellemem: A magassága 224 centi, bőre barnás, néhol világosabb barna, zöldes foltok jellemzik, testét rugalmas izomréteg borítja, lapos fejéről hosszú raszták lógnak, ezeket különböző prédák csontjaiból készült gyűrűk, díszek ékesítik.
Belső jellemem: Általában nyugodt, meggondolja mit cselekszik, harc közben agresszív, mindent megtesz a győzelemért, leginkább egyedül tud érvényesülni, a közelharc a fő asztala. Erős bizonyítási vágy lángja lobog benne.
Felszerelés: Álcázó berendezés, medikett, testháló, páncélzat, teleszkópos lándzsa, alkari panel, csuklópenge, shuriken
Születésem napja:
Születésem napját az óta is emlegetik, ugyanis az egész klánunk történetét befolyásoló esemény történt. Állítólag, a föld felé egy „izzó golyó”, egy állítólagos meteor közeledett. Amint ráállt bolygónk körüli pályára, zuhanásnak indult, és a tőlünk nem messze lévő kopár, sziklás vidéken csapódott be. A falunk vadászainak nagy része rögvest odasietett, apám is velük tartott. A felszántott talajt követve rátaláltak az objektumra, ami az épségben maradt maradványok alapján egy kisebb űrsikló lehetett. A roncs valószínűleg egy híresebb vadászé volt: több vállágyú, és különféle dárda darabok kerültek elő. Az egyik harcos, egy króm színű ládát húzott ki a roncsok közül. A vadász leporolta, lesöpörte a tetejéről a törmeléket. Mostanra már jól látszott, a tetejére különbféle régi rúnák, és jelek voltak vésve. A ragadozó a dobozt bámulva hátrábblépett, majd társaira nézett, jelezve nekik, hogy innentől övék a terep. Apám körbenézett, majd méltóságteljes lépésekkel megindult a láda felé. A ládát hamar felnyitotta, majd kisvártatva a többiek körülállták. Némi hatásszünet után apám felkiáltott:
-A nyolc-vér sisak!- fakadt ki örömében. A láda körül állók elkezdtek sutyorogni valamit, majd egyetértően mindenki elismerte, ez valóban a nyolc-vér sisak. Ez a sisak két dolog miatt volt különleges. Először is azért, mert a nagyapámé volt. Másodszor pedig azért, mert egy különleges legenda terjedt el róla. Állítólag, a sisakba bele lett égetve (maratva) nyolc keményhúsú királynőnek a vérével egy-egy barázda. És valóban, ott volt mind a nyolc rovátka: négy a sisak tetején jobboldalt, négy pedig szintén a tetején, csak az ellentétes oldalon (bal).
Gyerek- és ifjúkorom:
Gyerekkorom nagy részét gyakorlással töltöttem. Apám kiemelt hangsúlyt fektetett a közelharcra. Azon belül is főleg a fegyver nélküli harcra oktatott. Megtanította hogyan lehet rúgásokkal eltaszítani, távol tartani az ellenfelet, egy nem várt rúgással meglepni az ellenfelet harc közben. Reggelente kimentünk a közeli erdőbe, és ott gyakoroltatta velem a fákon az ütéseket, hogy keményedjen az öklöm. Sokszor engem használt „fának”, és addig püfölt (persze csak oktató jelleggel) amíg fájdalomra utaló jelet nem adtam ki magamból. Ha felszisszentem az egyik ütés után, a következő kétszer akkora volt. Mindig azt hajtogatta, hogy aki meg tanul harcolni fegyver nélkül a pokolban, az felfegyverezve a paradicsomban fogja érezni magát. Ezzel a tanítási módszerrel elérte azt, hogy akár páncélok, és fegyverek hiányában is harcképes voltam, de még nem is akárhogy. Néha összemértem tudásomat klánunk többi velem egyidős tagjával, és kifejezetten jól szerepeltem. Fürgeségemet továbbfejlesztettem, egész nap unalmasig gyakoroltam a technikákat, mozdulatokat, mozdulatsorokat, így biztosabban mozoghattam, mozgásom felgyorsult. Fel voltam készülve a támadás kivédésére, megtanultam ellenfelem szeméből kiolvasni a szándékait. Sokszor előre láttam társam lépését, így eggyel előrébb jártam: meglephettem, legyőzhettem.
A csuklópengével is kiválóan bántam, ha használtam, ellenfelemnek nem volt túl sok esélye. A penge használatához érzés kell, ezt nem igen lehet tanítani. Sokszor jól jött, hogy öklöm előtt egy majd félméteres penge ékeskedett. Szerettem vágni vele, hasítani, majd végül szúrni, megadni az áldozatnak a kegyelemdöfést, halálpontosan, oda ahova kell, ahova apám mutatta. Van, hogy nem lehet elhibázni, csak egyszer szúrhatok, különben a fenevad megvadult állapotában felöklel, megtapos, széttép. A teleszkópos lándzsától egy kicsit idegenkedtem, de hamar megbarátkoztam vele. Nagysága miatt volt különös a kezembe fogni, csak a formája hasonlít egy botra. Amikor régebben botokkal harcoltunk egymással, az csak játék volt, nem sérült meg senki. Ez már nem játék, több tonnás fenevadak átdöfése ennek az eszköznek csak mindennapos gyerekjáték. Szeretem azt az érzést, amikor a hegy átüti a célpontot, és a test belesiklik a testbe. Szinte érzem a kezemben, a csontjaimban, miken megy át a fegyver, legyen az csont, belső szerv, pajzs, hús. Mindegyik más érzés, más szúrás. Közelharci fegyverek közül még a különbféle kardokat részesítettem előnyben. Rövid tőröktől, a hosszú kardokig többfélét is próbáltam, bár fiatal korom miatt a nagyobb, nehezebb szablyákkal csak lomha suhintásokat sikerült végeznem, a célzás sem ment velük.
És így ment ez napról napra, továbbra sem hanyagolva el a puszta kezes harcot, a karmolómat, és többi kedves „játékszeremet”.
Csak jóval később, a beavatásom előtti pár évben ismerkedtem meg a távolsági fegyverek használatával. Az első a vállról működtethető plazmaágyú volt. Hát mit ne mondjak, ez az a fegyver, amit manapság se szívesen használok. A trófeát elcsúfítja, az ellenséget pedig meggyalázza. Másrészről a célzással meg az elsütéssel értékes másodpercek vesznek kárba. Annál szívesebben használtam a kedvenc távolsági gyilkoló eszközömet, a shurikent. Használata halk, és villámgyors. Maga a fegyver az íves röppályája miatt kissé pontatlan, ám biztos kezekben igazi halálosztó-penge. Az ellenfél nehezen tud felkészülni honnan is érkezik, mibe áll bele. Mire felfogja, már késő.
Ezeken kívül Apám még pontosan részletezte a prédafajokat, a puhahúsúak népét, és a savas vérűeket. Megmutatta a fenevadak gyenge pontjait, hol és mivel érdemes őket támadni, mik a bevált módszerek, és azokat gyakorlatban hogyan alkalmazzam. Ellátott hasznos tanácsokkal, elmesélte tapasztalatait, és nagy örömmel vette, -hogy nem akarok csalódást okozni, sőt, mitöbb, a legjobb akarok egyszer még lenni,- így hát csak úgy ittam a szavait. Amint megtanultam bánni a shurikennel, egyik alkonyatkor odalépett hozzám Apám, morcosan hátulról a vállamra tette a kezét, majd így szólt: -Eljött a te időd..-
A várva-várt vadászat, és előzményei:
Az egész történet azzal kezdődött, hogy beavatásom előtt egy héttel egy kisebb csoport egy közeli bolygóra, a Ryushira indult egy kisebb vadászatra. Apám is velük tartott, de megígérte, hogy az én vadászatomra már bőven itthon lesz. A zsákmányszerzés lezajlott, de apámat hordágyon hozták vissza: az egyik savvérű átdöfte a testét, súlyos belső vérzéssel küszködött. Sokak szerint már csak napjai voltak hátra, így megpróbáltam időm nagy részét mellette tölteni.
Egyik reggel, az egyik Elder felrázott. A tekintete mindent elárult, tudtam miről van szó. Felpattantam, majd elindultunk: egy poros kis helységbe vezetett. A falról leakasztott egy teleszkópos lándzsát, majd a polc tetejéről leemelt két darab shurikent. Szólt, hogy vegyem le a védőeszközeimet, aztán rámutatott egy ócska felszerelésre, hogy azt vegyem fel. Egy kicsit megállt gondolkodni, bement az egyik ajtón egy másik kamrába, majd halk csörömpöléssel tért vissza. Két egymáshoz illesztett pengét hozott, látszólag jóval hosszabb volt, mint az enyém. Megfogta a karomat, kattogtatott rajta valamit, majd beillesztette az új pengét. A műveletet halk csattanás követte, végül a vadász hangja csendült fel, amint arra utasított, hogy próbáljam ki. Aktiváltam, majd bevontam a pengéket, és ezt kétszer is megismételtem. A fegyver csodálatos, krómszínű élezett pengéjét nézegetve elmosolyodtam, mire az Elder mogorván odaszólt: - A látszat néha csal! Hidd el, más mint amit megszoktál.- ezzel odalépett az ajtóhoz, és kis mérlegelés után leakasztotta az egyik sisakot, majd a kezembe nyomta: (sóhaj) - Az apádé volt-..ezt követően intett egyet hogy kövessem, és kilépett a szobából. Nem értettem mire célzott az Elder, de újra az ikerpengére pillantva megnyugodtam, hogy nagy baja nem lehet. Már nagyon sürgetett, úgyhogy odafutottam hozzá, mire ő az égre nézett. Pötyögött valamit az alkari panelján, és egy közepes méretű hajó bontakozott ki álcázott módjából a föld felett úgy 300 lépés magasságban. -2 perced van. - bökte oda a vezér, mire az én bamba arcom volt a válasz. Majd apámra gondolva miden világossá vált, és rögvest hozzá siettem. Ereje nem sok volt. Sok sikert kívánt, és megmondta, hogy nehogy elfelejtsem amit mondott, mert egy meggondolatlan mozdulat, esély az ellenfélnek arra, hogy egy meggondolt mozdulattal akár véget vethessen az életemnek. Megnyugtattam, hogy sima ügy lesz, és elbúcsúztam tőle. Tudtam, hogy többet nem látom viszont. Vezérem a vállamra tette a kezét, majd felkísért a hajóra. –Csak egyedül megyek?- kérdeztem meglepődve. Nem, még van itt két sorsodbeli, de ők máshova mennek- szólt elmosolyodva a yautja, aki rögtön be is vágta magát a helyére, és már indult is a gépezet. Az út alatt végig a prédákon járt az eszem. Nagy megkönnyebbülés volna, ha tudnám, hogy a planéta a puhahúsúak, vagy a kemény húsúak birtokában áll. Az Elder,(aki egyben a pilóta is) mintha kitalálta volna a gondolatom, közömbösen hátraszólt: -kösd fel a gatyádat, mert mindjárt landolunk a Kappa nevezetű bolygón.-
Micsodaaaa?- ijedtem meg. A Kappára, a savasvérűek által legjobban elözönlött bolygóra lennék hivatalos?! Az űrhajó a földhöz közel megállt egy pillanatra, mert a földön kapásból két idegen tartózkodott, ezeket még a pilóta lelőtte a plazmaágyúval. Behunytam a szemem, még egyszer apámra gondoltam, majd kiugrottam, hátra se nézve. Karmolómat újra leellenőriztem, álcázómat bekapcsoltam, majd figyelve minden apró neszre elindultam előre. Azt a feladatot kaptam, hogy megszerezzem a királynő tojását. Ez még egy sima királynő esetében se egyszerű, na de itt! Ez a királynő parancsol az összesnek, egy, aki minden felett áll az egész bolygón. Így hát nem éppenséggel a legegyszerűbb feladatot kaptam. Az égen a nap delet mutatott, a levegő páratartalma elég magas volt, körülöttem amerre csak a szem ellát esőerdő, esőerdő és esőerdő. Az erdő hangjai nem várattak magára. Ragadozók ordításától, majmok zsibongásától zengett a környék. Minden változatosság nélkül sétáltam tovább, hirtelen egy tompa reccsenés, és valami a földre terített. A vicsorgást érzékelve ösztönszerűen felnyúltam két kezemmel a fejem főlé, megragadtam a lény nyakát, majd előrefele lerántottam magamról. Amikor a fenevad még a földön feküdt kinyitottam lándzsámat, odaugrottam, és egy erőteljes döféssel felnyársaltam.- egész könnyen ment- ahogy ezt magamban kimondtam, újabb vicsorgást hallottam. Mégegyszer odapillantottam de az állat döglött volt. Amint hátrafordultam, már rohant is felém a két újabb savvérű, így hát kinyitottam a két shurikent, és keresztbe mind a kettőt elhajítottam. Az egyik pontosan középtájékon szelte félbe az állatot, a másik a farkát vágta le a másiknak. Körülnéztem, majd a lándzsáért nyúltam. Gyorsan kihúztam a másik dögből, majd gondos célzással jókora erővel elhajítottam az immár közel lévő cél felé. A lándzsa talált, ennek is vége. Összeszedtem a fegyvereket, majd újra elindultam a templom felé. Az egyik bokrot figyelve, kissé lelapultam. Ekkor oldalról egy kígyótestű idegen vetette rám magát. Farkával igyekezett a nyakamba kárt tenni, de kéznél lévő karmolómmal ezt megakadályoztam, és három felé aprítottam a dögöt. Indultam tovább, ám sercegésre lettem figyelmes. Amikor a kezemre pillantottam, láttam hogy csuklópengém bal éle egyszerűen kicsorbult. A sav gondosan megmunkálta, legalább 2 centi leégett belőle, és az élét is lemarta. –Fene! Hát nem saválló!- most már értettem mire célzott az Elder, amikor a kezembe adta. De ezzel se foglalkozhattam sokat, mert az a lény, amit a bokornál figyeltem már rég felém szaladt, így újra előrántottam shurikenem, majd szép nagy ívben az állat felé hajítottam. A shuriken gyönyörű sebet okozott a prédán, a fejét félbeszelte. Újra megindultam, de most egy kicsit sebesebben, hogy minél előbb a célomhoz érjek. Az ikerpengémet útközben beállítottam, így ha harcra kerül a sor az elhasználódott bal pengét ki tudjam lőni. Végre megpillantottam a templom nagyját: az egész alkotmányt nyálkás massza borította. Közelebb érve hallatszódtak az őrxeno-k vérfagyasztó visításai. Ahogy a templomot kémleletem, nem figyeltem egy percre, már ott is lapult ugrásra készen az egyik felderítő. Jobb kezemmel hátranyúltam, ahol ellenőriztem shurikenem hollétét. Megnyugodva éreztem, hogy megvan, Így hát vártam hogy támadjon. Nekilendült, majd egy üvöltéssel elrugaszkodott. Gyorsan kitértem jobbra 90°ot, majd shurikenemet kinyitva a prédára sujtottam vele. A fegyver rossz helyen érte a bestiát, így annak csak a vállába vágtam. Már készülődött a következő ugráshoz, amikor eldobtam a dobócsillagot, és míg ő repülő tárgyat figyelte, belelőttem a bal oldali pengémet a karmolómból. A dög megrogyott, majd a visszatérő shuriken végzett is vele. Azért biztos ami biztos, odarohantam a lényhez, majd lándzsámat nagy erőből a testébe döftem. A lándzsa szokatlanul mélyre hatolt, egészen a markolatig beleszúrtam. Elég meglepődött, értetlen fejet vághattam, de némi hatásszünet után volt egy tippem mi lehetett. De legegyszerűbb természetesen úgy kideríteni az egészet, ha megnézzük. Kihúztam belőle a fegyvert, majd a kimúlt állatot arrébb rúgtam. A bestia savja kicsit kimarta a földet, majd a lándzsa hegye teljesen átszúrta a járat tetejét. Igen. Egy járat. Egy alagútrendszer, ami a fészkeket köti össze. Végiggondoltam mindent, és arra a következtetésre jutottam, hogy okosabb ha egyesével végzek ellenfeleimmel egy szűk barlangba, mintha a nyílt terepen próbálok bejutni a temérdek őr, és járőr xenomorph között. Lándzsámmal addig szurkáltam a járat oldalát, amíg az ki nem szélesedett egy olyan 1 méter szélesre, majd ledobtam a cuccomat, és egy magasról indított ugrással áttörtem a még felesleges egykori „plafon”-t. Felvettem a felszerelésem, és mindent a kezem ügyébe helyeztem. Bal kezembe a lándzsa volt, a jobb kezemet pedig az övembe „tűrtem” , ahonnan bármelyik pillanatban előkaphatok akár egy shurikent, akár a ceremóniás késemet, vagy ha arra kerülne a sor, nem ártana a lándzsát mind a két kezemmel kezelni. A nyíláson még egyszer kifigyeltem, hogy melyik irányba van a templom, majd a vizoromat átállítottam alien érzékelő módra, és időnként hátra fele is nézve útnak indultam. Halk lépteim visszhangoztak a végtelennek tűnő alagútrendszerben. Zavaró volt, hogy nem férek el mindenhol rendesen. Van, ahol csak kisebb nagyobb kitüremkedések zavartak, de néhol csak a járat fele volt meg. Szóval térdemet berogyasztottam, fejemet pedig lehúztam, így haladtam előre. Valami különös neszre lettem figyelmes. Lövések! Igen, egy fajtárs van valahol! Azonnal nekiiramodtam, és kezdtek is kibontakozni a lények körvonalai. Egy másik yautja harcol négy idegen ellen. Azonnal megszaporáztam lépteimet, hogy a segítségére siessek. Amikor lőtávolságba kerültek eldobtam a két shurikent, az egyik megcsonkította az egyik bestiát, a másik dobócsillag viszont nem jött vissza. Gyorsan kinyitottam a lándzsámat, és a megsebzett vadba döftem. A hátam mögött fajtársam holtan terült el a nyálkás padlón. A másik két idegen farok a bordáit találta. -Most végetek!!!- egyiket feltűztem a lándzsára, majd otthagytam. Akkor ketten nekem rontottak, kitértem, majd az egyiket jó messzire elrúgtam. A másik idegen épp előttem volt, úgyhogy aktiváltam csuklópengém, és egy nagy ugrásal a fejébe döftem. A sav egyből átmarta az újabb pengét, így gyorsan eldobtam nehogy útban legyen. A másik fenevad eközben újabb rohamot indított ellenem. Mivel lándzsám messze volt, anélkül kellett boldogulnom vele. A farkával kezdett a fejem körül szurkálni. Az egyik szúrásnál kivettem a fejem a támadás elől, majd a jobb kezemmel ráfogtam a farkára. Egy erős rántással a falhoz vágtam, majd pár ugrással a hátába kerültem, ahonnét a megmaradt shurikenemmel a torkánál fogva levágtam a fejét. Körülnéztem, tiszta e a terep, majd azonnal fajtársamhoz igyekeztem, tudok-e még rajta segíteni. Sajnos már nem, elvérzett. A fegyvereit alaposan szemügyre vettem. És találtam egy kör alakú pengét. Hasonló mint a shuriken, csak ennek egy, folyamatos pengéje van. Méghozzá nem holmi pengéje, hanem plazma éllel volt ellátva. A combján volt egy kisebb táska, amibe ezt a tárgyat megtaláltam. A kezembe vettem, mire a sisakom egyből megjelenített egy célkeresztet. Hogy kipróbáljam hogyan működik, először eldobtam. Próbáltam irányítani, de fékezhetetlenül az alagút odalába fúrta be magát. Miután kiszedtem, a következő dobás más sikeres volt, nagyjából úgy ment ahogy akartam. De nem volt időm időpocsékolásra, úgyhogy azonnal tova is indultam. A folyosó végére értem végre valahára. Egy magas lépcsőn kellett most fel szökdécselnem, ami után egy vastag betonfal állta az utamat. Alaposan körülnéztem, majd láttam, hogy a bejárat jóval (kb 4 méterrel) a betonfal fölött van. Párat hátraléptem, sebesen nekifutottam, majd a földet keményen megtaposva felugrottam. A könyököm a padlón volt, innen már könnyűszerrel felhúzhattam magamat. Egy újabb folyosó következett, ám ez sokkal tágasabb és rövidebb is volt. Sietve haladtam, ugyanis a tojást lassan ki kéne juttatnom az épületből. A folyosó után, egy hatalmas terembe értem. Tömve volt xenomorph-al, akik egyből nekem támadtak. Jobbnak véltem, ha egyelőre nem szállok harcba velük. Összecsukott lándzsámmal a kezemben futottam ahogy tudtam. Eljutottam a következő folyosóig, ahol kissé beljebb mentem, majd amikor libasorba jöttek utánam, utat vágtam közöttük a diszkkel. Nagyrésze elhullott, csak 3-4 maradt. Tanultak a hibáikból, szétszóródtak. A shurikent eldobtam nagyjából függőlegesen, hogy azokat is eltalálja akik a falon másznak, a dobókorongot pedig mint az előbb is vízszintesen, egyenesen feléjük hajítottam. Egy nyavajás még mindig maradt, azt pedig puszta kézzel gyorsan elintéztem, bár a vállamat rendesen megkarmolta. A folyosóból kiérve egy másik teremben találtam magam. Ez jóval kisebb volt a többinél, viszont tele volt tojásokkal. Azt a tojást kerestem, amelyik elüt a többi megszokottól. És igen, ott helyezkedett el a sarokban. A többihez képest, ez bordó színű volt, függőleges zöld csíkokkal. Oda is osontam hozzá, ám ekkor a falon egy vicsorgó lény fejezte ki nemtetszését a tojás elvitelét illetően. Nem tétováztam, a discet felé hajítottam, mire ő elugrott. Ekkor én leguggoltam, és 45°-os szögbe magam elé tartottam a lándzsámat, amire a savas vérű fel is nyársalta magát. Az egyik praetorian volt az. Még belső állkapcsát fitogtatta, ám én azt szabadon lévő kezemmel elkaptam, másikkal kést rántottam, és az állat koponyájába vágtam, meg is forgattam benne.. A lény visítva csuklott össze. Lándzsámat összecsuktam, majd eltettem. Odasiettem a tojáshoz, óvatosan körülszemlélve felkaptam, majd a fény felé indultam. Azon a folyosón láttam fényt, amelyik éppen keresztezte az eddigi útvonalamat. Hamar átjutottam a termeken, és viszonylag kevesen akaszkodtak rám. A kijárat előtt még két xeno követett. Az egyiket dobócsillagom végezte ki. Leraktam a tojást és a felszerelésem. Sisakomat a földre dobtam. A lény a falra ugrott, majd rám vetette magát. Amint földet ért, a falhoz rúgtam. Következő ugrásánál leguggoltam, hogy elugorjon fölöttem, majd a falhoz toltam, a farkát megmarkoltam nehogy kárt tegyen bennem, majd könyökömmel egy hatalmas csapást kértem az állat koponyájára. Még egy térdesbe belehúztam a szörny testét, majd az holtan összerogyott. Elővettem ceremóniás késemet, amivel levágtam a dög egyik karmát. A homlokomra, majd a sisakomra is rárajzoltam a jelet: ~ (egy hullámos vonal) . Felszedtem felszerelésem, majd a tojást a kezembe véve kiléptem a szabad levegőre. Milyen megkönnyebbülés volt! A hajó már ott lebegett, verte a port rám várva. A két másik harcos már ott ültek a gépen. Amint felszálltam a hajóra, az Eldernek átadtam a tojást, és a sisakot. Bólintott egyet, majd gratulált. Ahogy a helyem felé mentem egy másik yautja állt nekem háttal. Amint közelebb értem megfordult: az apám volt az. Nem akartam hinni a szememnek, hiszen alig egy napja még szinte lábra se tudott állni. És most itt van. Csak annyit mondott:-megcsináltad!- majd ezzel leültünk egymás mellé és megtárgyaltuk az eseményeket, mik történtek nálam, és odahaza. Hazajutásunk után meglepetése is volt a családomnak számomra. Egy sötétfekete ostort, egy ládát, és egy papírt kaptam. Először nem volt tiszta, mik ezek. Amikor a ládát kinyitottam elakadt a hang a torkomon: a nyolc-vér sisakot kaptam! Alig bírtam hinni a szememnek. Pár percet szántam a papírdarabra is, ami szinte egy kincsestérkép volt. A kincs, -meg volt jelölve a rajzon,- egy vadonat új ikerpenge készlet. Csakhogy ehhez el kell utaznom egy másik bolygóra, megküzdenem az ott rám leselkedő fenevadakkal, túlélnem az ’mberek ravaszabbnál ravaszabb csapdáit, sőt mitöbb, túljárni az eszükön. De ez már egy másik történet..
