Faj: Yautja (Predator)
Nem: Hím
Név: Yeggdra’sil (Jeggdrazil)
Becenév: Yegga (Jegga)
Születési év: 2080
Születési hely: Yautja Őshaza
Rang: Beavatott
Külső: Robosztus alakja rögtön feltűnik mindenkinek, nagyjából 270cm magas, a bőre zöldes, de kissé sötétebb, mint fajtársaié.
Belső: Testalkatából kifolyólag roppant erős, és nagyon ritkán használ csak távolsági fegyvereket, persze ez nem azt jelenti, hogy képtelen bánni velük, csak nem szereti. Sokkal többre tartja a kézi tusát.
Felszerelés: Maszk, testpáncél, alkarpanel, ceremóniás kés, glaive, trófea tisztító készlet, ikerpenge, medikai készlet
Fajunk őshazájában születtem. A klánunnk nem volt valami nagy, alig számlált öt-hatszáz főt, és ennek a nagy többsége is hím volt. Ezt leszámítva békében éltünk a többi klánnall és mindig volt levadászni való. Apám sokat járt a klán többi férfijával vadászni, akár itt, akár más bolygókon, és minden vadászatról egy-egy újabb sebhellyel tért vissza. Egyszerre csodáltam és tiszteltem apámat, amiért vállalja a kockázatot. Az alkatomat tőle örököltem, mert ő is hasonlóan robosztus volt akkor. Egy vadászaton érte utol a dicső halál, egy T-Rex állkapcsa által. A klán hősnek nyilvánította, és attól fogva legjobb barátom, Mordok’han apja tanított minket mindenre, amit egy vadásznak tudnia kell. Mordok’han és én olyanok voltunk, mint a testvérek, ehhez később csatlakozott Jelen-va’tin, aki egy másik hím fia volt. Az idők során mi hárman elválaszthatatlanok lettünk és mindenben segítettük egymást, összedolgoztunk, és kisegítettük a másikat. Jelen-va’tin volt felelős a csapdákért, mert nagyon gyorsan mozgott földön, fán, szinte bárhol, Mordok’han a távolsági harcot szerette, szerette megtartani a távolságot a prédájától. Személy szerint mindig is közelharcban szerettem lerendezni a dolgot, az volt a biztos, ha magam szúrom le a vadat. Ha a távolból lövöm le, még belesétálhatok a csapdájába. Biztosra megyek, ez a legjobb megoldás.
Nem sokára elkészítettük a maszkjainkat, és megkaptuk az alkarpanelt is, amiről vezérelni lehet a különböző funkcióit. Még aznap este bejelentették, hogy a beavatás holnap lesz. Mind hárman örültünk neki, hisz végre teljes jogú tagjai leszünk a törzsnek. Másnap a rasztáinkra feltették a gyűrűket, de előtte egy hím elmondta miként zajlik, és ha csa megnyikkanunk, leszedik mindet és újra kezdik. Kicsit féltem ettől, mert elég durvának hatotott. Mikor megkezdődött a szertartás, már tudtam mi történik. A gyűrűk izzottak a magas hőtől. Egy darabból teszik őket a rasztákra, és csak forró állapotban tudják kezelni a fémet. Mindent értettem már és felkészültem. Ahogy az első gyűrű az egyik rasztámhoz ért, az égető fájdalom azonnal végigfutott a testemen, és éreztem, hogy a hangom kikívánkozik, de összeszorítottam az állkapcsom és a rágóim, így sokkal könnyebben kibírtam. Eszeveszett fájdalommal járt feltenni minden gyűrűt, de a kitartás meghozta a gyümölcsét.
Nem sokkal a bejelentés után úgy döntöttünk, hogy elvonulunk és lepihenünk, felkészülünk a beavatásra.
Beavatás:
Másnap a klánvezér mellet még négy másik vadász sorakozott fel, akik elkísérnek minket és végig figyelemmel kísérik a beavatást. Mindannyian felszerelkeztünk a nekünk megfelelő fegyverekkel. Én egy glaive-et, két boxert és a szokásos ikerpengéket vettem magamhoz, úgy gondoltam, nekem ennyi elég lesz. A glaive középen egy kisebb állat bőrével volt betekerve, a végén pedig egymásnak ellentétes irányba fordított pengék lettek erősítve. Szúró és vágó fegyver is volt egyben, ez pedig remekül jött nekem. A kísérők egy félreeső bolygóra vittek minket, hogy elejtsünk egy Kiande Amedhat, a tökéletes vadat. Egy-egy kapszulában indítottak útnak minket.
Amint leérkeztünk a bolygó felszínére, amit először megláttunk egy hatalmas piramis volt. A népünk építtette egy másik néppel, és ezek a piramisok remek helyszínei voltak a beavatásoknak. Összenéztünk Mordok’hannal és Jelen-va’tinnel, majd behatoltunk a piramisba. Az építmény roppant méretekkel rendelkezett, és mi csak hárman voltunk, nem tudtuk, hogy pontosan mi vár minket odabent. Együtt maradtunk, így volt a leghatékonyabb, és hamarosan meg is láttuk az első bogárszerű lényt, ami épp egy sarkon fordult be. Bekapcsoltuk az álcázást és utána eredtünk. Ahogy befordultunk a sarkon, egy hatalmas terembe jutottunk, aminek a magassága is jóval nagyobb volt a többinél. Nem sokkal fölöttünk néhány üreg tátongott sötéten, ami nagyon nem tetszett és ez a megállapítás nem sokára értelmet is kapott. Egy Kiande Amedha ugrott Jelen-va’tinre, és szerencsétlennek esélye sem volt védekezni, nemhogy visszatámadni. Mordok’hannal felkészültünk és szembe szálltunk a lénnyel. Ő távolabb vonult, de fel volt készülve mindenre, és egyelőre hagyta, hogy én birkózzak meg a lénnyel. Elővettem a két boxert, rámarkoltam és vártam, hogy az idegen újra támadjon. Nem kellett sokáig várnom, mert elrugaszkodott és nyáladzó száját kitátva arra készült, hogy végez velem, de nem adtam könnyen a bőröm. Félre léptem az ugrása elől és egy erőteljeset zúztam a kemény fejére, amitől szó szerint padlót fogott az álla és elnyalt a földön. Nem vártam sokat, elővettem a glaive-em, csináltam vele pár forgatást, majd készen álltam a következő menetre. Előreszegeztem a fegyver hegyét, és figyeltem a fekete színű lényt. A farkával próbált meg támadni, de a glaive útját állta és lemetszette a felét, mire a savas vére a padlóra csöpögött. Ügyesen félre ugrottam előle, nehogy én kapjak belőle, mert az nagyon fájdalmas lett volna. A glaive másik végét a lény jobb mellső lábába szúrtam, amitől éles, sikító hang szakadt fel a torkából. Kihúztam, a glaive-em, még kelleni fog. Mielőtt újabb támadást indíthattam volna, a bogárszerű lény kicsapta kezemből a fegyvert. Úgy néz ki, sikerült feldühíteni, és az nem mindig jó. De mielőtt bárki bármit csinálhatott volna, egy újabb lény tűnt fel és rávetette magát Mordok’hanra. Erre egyikőnk sem készült fel, de szerencsére a barátom, a mei'hsweiem szemfüles volt, és gyorsan reagált és még le tudta dobni magáról a lendületben lévő idegent. Lapjára fordítottam a glaive-om és megütöttem vele a velem szemben álló lény fejét, amitől megszédült egy kicsit, és ez épp elég volt, hogy meg tudjam szúrni a Mordok’hara támadó idegent. Így időt nyertünk és vissza tudtam térni a saját ellenfelemhez, míg Mordok’ha szintén harcba bocsátkozott az imént megjelenttel. A glaive-emet átdöftem a lény hátsó lábain, így már nem volt olyan gyors, majd ismét elővettem a két boxert. Az egyiket rögtön a pofájába döftem, a másikkal pedig addig ütöttem, míg végleg ki nem múlt. Mire végeztem, Mordok’ha már a lény koponyáját metszette le. Lelőtte áldozatát, mert az ellenfele mellkasán jókora lyuk tátongott. Bólintottam felé, elismerve a tehetségét. Elővettem a ceremóniás késem és lemetszettem a lény bőrét a koponyájáról, majd ahogy azt kell kikészítettem, és felakasztottam az övemre. Mostmár megindulhattunk kifelé, de ha ezek a dögök tudomást szereznek a beavatásról, akkor még bajba kerülhetünk. Ismét bekapcsoltuk az álcázást és futva indultunk ki a piramisból. Már láttuk a kijáratot, amikor egy éles, recsegő hang ütötte meg a fülemet. Mordok’hat felnyársalta egy Kiande Amedha, a torkánál. Egy pillanat alatt kimúlt. Az egyik kísérő elővette a diszkjét és egy elegáns mozdulattal elintézte a lényt. Már a hajónál voltam, a beavatás hivatalosan véget ért. Felszálltunk a hajóval és elindultunk vissza az Őshazába. A halottainkat hőssé avatták, és az ő, valamint az én tiszteletemre győzelmi táncot jártunk.
A fogság:
Sok idő telt el azóta, hogy beavattak és most egy újabb vadászatra indulok. Úgy gondoltam, képes leszek elejteni egy T-Rex-et a Blior-on. Most egyedül vágtam neki az útnak, mert ezzel halott mei'hsweiem, Mordok’ha emléke előtt akartam tisztelegni. Felszerelkeztem a vadászatra szükséges felszerelésekkel és elindultam. Az út gyorsan elment, és hamar elértem a Bliort. Leszálltam egy félre eső kies területen és álcáztam a hajómat, majd elindultam és bevettem magam a dzsungelbe. Ha sikerül elejtenem egy akkora állatot, hatalmas megbecsülésben lesz részem. Felmásztam egy magasabb fára és körül kémleltem. Minden élőlény szomjas, vagy ha nem, akkor az lesz. Ismertem a bolygót, tudtam, hogy mások is lehetnek itt, ezért bekapcsoltam az álcázást, majd elindultam a tóhoz.
Mikor odaértem, egy fa ágán álltam meg és meg is pillantottam egy példányt a kiszemelt vadból. Elővettem a glaive-m és megtámadtam az állatot. A pengét a jobb lábába vágtam, majd kikapcsoltam az álcázó rendszert. A T-Rex feldühödött és egy ordítással minden más lényt elüldözött a tótól, majd egy farok csapással mellkason csapott és elrepültem. Gyorsan feltápászkodtam és láttam, hogy a hatalmas ragadozó megindult felém. Elővettem egy boxert és mikor lehajolt, hogy bekap, félre ugrottam és a boxer tüskés részét belemélyesztettem az állat orrába. Nem nagyon kottyant meg neki, de visszakézből megint eltaszított magától. A bozótban kötöttem ki, ahol egy szúró érzés után émelygés fogott el, majd elsötétült a világ.
Mikor magamhoz tértem egy átlátszó falú koporsó szerűségben voltam. Körülöttem fehér köpenyes ’mberek mozgolódtak. Nem vették észre, hogy magamhoz tértem. Gondolkodni kezdtem, hogy hogyan szabadulhatnék ki. Körbe néztem, de úgy látszott nincs gyenge pontja ennek a valaminek. Valami vörösen villogó lámpa zavarta meg őket tevékenységükben, mindannyian kimentek. Most, hogy egyedül maradtam, próbáltam áttörni az átlátszó részt, de hiába püföltem semmi nem történt. Aztán hirtelen egy halk szisszenés és a fedél engedett. Felemeltem és kimásztam fogságomból. Az összes felszerelésem az asztalokra volt kitéve és volt rajtuk valami billog is.
A szökés:
Amint összeszedtem a felszerelésem, elindultam, hogy kijussak erről a helyről. Már az első folyosón biztos voltam abban, hogy egy űrállomáson, vagy űrhajón lehetek. Egy mentőkabint kellett keresnem, de ez nehezebb lesz, mint gondoltam. A folyosóra kilépve nem láttam senkit, pedig csak körülöttem számtalan ’mber volt. Lassan haladtam, mindenre felkészülve és a megérzésem helyesnek bizonyult. Egy teremben, egy üvegen keresztül két keményhúsút pillantottam meg, amint épp egy Oomannal végeznek. Nem volt kegyes a sors hozzá. Tovább haladtam, de ekkor már kiengedtem a csuklópengémet, aminek a használata nem váratott magára sokáig. Az egyik szellőzőből egy idegen ugrott le elém. Éjfekete teste betöltötte a látóterem, és rám sziszegett. Nem vártam sokat, először egy jobb horgot intéztem az arcába, majd a másik oldalról az iker pengéket belemélyesztettem a fejébe. Vége volt, és a szokásos módon kikészítettem a koponyáját. Egy ajtón áthaladva egy emberrel néztem farkasszemet, aki nem tétovázott tüzet nyitni rám. Épphogy csak ki tudtam térni előle, de egy lövedék így is súrolta a karomat és kiszivárgott belőle zöld, foszforeszkáló vérem. Amíg megnéztem, hogy mennyire súlyos a sérülés, addig az embert már egy újabb idegen marcangolta szét. A glaive került elő, kieresztettem a pengéit és készen álltam, hogy ezzel a döggel is végezzek. Amikor végzett az emberrel, a figyelme rám irányult. Lassan kerülgettük egymást, köröztünk a teremben, majd az idegen nyitott egy ugrással, amivel előttem termett és már le is csapott volna a karmaival, ha egyik kezemmel nem engedem el a glaive-t és hárítom a támadást, viszont így nem tudok visszatámadni a fegyverrel, mert túl kicsi a távolság, ezért egy erős rúgással lököm el magamtól, majd a glaive-et előre szegezem. A farkával próbál csapni, de kitérek előle, így egy asztalt talál el, majd amíg próbálja kirángatni addig ott termek előtte és az egyik lábát levágom. Erre rikoltozni kezd és a savas vére el is kezdte átmarni a padlót. Nem vártam sokat, a másik lábát is levágtam, amitől megborult előre, de ebbe nem fog belehalni. Két lábra állt, és úgy próbált nekem támadni mellső karjaival, amiből csöpögött a savas vére. A cseppek elől félre „táncoltam”, nem akartam, hogy szét marja a testem. A páncélom bírta, mert azokat direkt saválló fémből készítjük. Marokra fogtam a glaive-et és dárdaként elhajítottam. A fegyver az idegen száján hatolt be, és a tarkóján jött ki. Egy elhaló sikoly jelezte, hogy ennek is vége. A hajót erős robbanás rázta meg, és ez nem jelentett jót. Sietni kellett, különben a hajóval együtt semmisülök meg én is, de a trófeát csak nem hagyhatom ott. Immár két idegen trófeájával megérkeztem a mentőkabinokhoz és rögtön el is foglaltam a helyet. Kilőttünk és úton voltam, hogy leszálljak a legközelebbi bolygón, de megint semmi nem úgy történt, ahogy kellett volna. A hajó felrobbant és a lökéshullám elérte a mentőkabinomat is, amitől a rendszerek többsége meghibásodott. A kabin össze-vissza kezdett pörögni, forogni, mígnem elérte a bolygó légkörét és becsapódott a földbe. Az ütközés túl éltem és sikerült kikecmeregnem a kabinból, majd bevettem magam a dzsungelbe. Egy fa biztonságában egy medikai készlettel elláttam a sebeimet, majd azon gondolkodtam, hogy merre lehet valami élet.
Nem: Hím
Név: Yeggdra’sil (Jeggdrazil)
Becenév: Yegga (Jegga)
Születési év: 2080
Születési hely: Yautja Őshaza
Rang: Beavatott
Külső: Robosztus alakja rögtön feltűnik mindenkinek, nagyjából 270cm magas, a bőre zöldes, de kissé sötétebb, mint fajtársaié.
Belső: Testalkatából kifolyólag roppant erős, és nagyon ritkán használ csak távolsági fegyvereket, persze ez nem azt jelenti, hogy képtelen bánni velük, csak nem szereti. Sokkal többre tartja a kézi tusát.
Felszerelés: Maszk, testpáncél, alkarpanel, ceremóniás kés, glaive, trófea tisztító készlet, ikerpenge, medikai készlet
Fajunk őshazájában születtem. A klánunnk nem volt valami nagy, alig számlált öt-hatszáz főt, és ennek a nagy többsége is hím volt. Ezt leszámítva békében éltünk a többi klánnall és mindig volt levadászni való. Apám sokat járt a klán többi férfijával vadászni, akár itt, akár más bolygókon, és minden vadászatról egy-egy újabb sebhellyel tért vissza. Egyszerre csodáltam és tiszteltem apámat, amiért vállalja a kockázatot. Az alkatomat tőle örököltem, mert ő is hasonlóan robosztus volt akkor. Egy vadászaton érte utol a dicső halál, egy T-Rex állkapcsa által. A klán hősnek nyilvánította, és attól fogva legjobb barátom, Mordok’han apja tanított minket mindenre, amit egy vadásznak tudnia kell. Mordok’han és én olyanok voltunk, mint a testvérek, ehhez később csatlakozott Jelen-va’tin, aki egy másik hím fia volt. Az idők során mi hárman elválaszthatatlanok lettünk és mindenben segítettük egymást, összedolgoztunk, és kisegítettük a másikat. Jelen-va’tin volt felelős a csapdákért, mert nagyon gyorsan mozgott földön, fán, szinte bárhol, Mordok’han a távolsági harcot szerette, szerette megtartani a távolságot a prédájától. Személy szerint mindig is közelharcban szerettem lerendezni a dolgot, az volt a biztos, ha magam szúrom le a vadat. Ha a távolból lövöm le, még belesétálhatok a csapdájába. Biztosra megyek, ez a legjobb megoldás.
Nem sokára elkészítettük a maszkjainkat, és megkaptuk az alkarpanelt is, amiről vezérelni lehet a különböző funkcióit. Még aznap este bejelentették, hogy a beavatás holnap lesz. Mind hárman örültünk neki, hisz végre teljes jogú tagjai leszünk a törzsnek. Másnap a rasztáinkra feltették a gyűrűket, de előtte egy hím elmondta miként zajlik, és ha csa megnyikkanunk, leszedik mindet és újra kezdik. Kicsit féltem ettől, mert elég durvának hatotott. Mikor megkezdődött a szertartás, már tudtam mi történik. A gyűrűk izzottak a magas hőtől. Egy darabból teszik őket a rasztákra, és csak forró állapotban tudják kezelni a fémet. Mindent értettem már és felkészültem. Ahogy az első gyűrű az egyik rasztámhoz ért, az égető fájdalom azonnal végigfutott a testemen, és éreztem, hogy a hangom kikívánkozik, de összeszorítottam az állkapcsom és a rágóim, így sokkal könnyebben kibírtam. Eszeveszett fájdalommal járt feltenni minden gyűrűt, de a kitartás meghozta a gyümölcsét.
Nem sokkal a bejelentés után úgy döntöttünk, hogy elvonulunk és lepihenünk, felkészülünk a beavatásra.
Beavatás:
Másnap a klánvezér mellet még négy másik vadász sorakozott fel, akik elkísérnek minket és végig figyelemmel kísérik a beavatást. Mindannyian felszerelkeztünk a nekünk megfelelő fegyverekkel. Én egy glaive-et, két boxert és a szokásos ikerpengéket vettem magamhoz, úgy gondoltam, nekem ennyi elég lesz. A glaive középen egy kisebb állat bőrével volt betekerve, a végén pedig egymásnak ellentétes irányba fordított pengék lettek erősítve. Szúró és vágó fegyver is volt egyben, ez pedig remekül jött nekem. A kísérők egy félreeső bolygóra vittek minket, hogy elejtsünk egy Kiande Amedhat, a tökéletes vadat. Egy-egy kapszulában indítottak útnak minket.
Amint leérkeztünk a bolygó felszínére, amit először megláttunk egy hatalmas piramis volt. A népünk építtette egy másik néppel, és ezek a piramisok remek helyszínei voltak a beavatásoknak. Összenéztünk Mordok’hannal és Jelen-va’tinnel, majd behatoltunk a piramisba. Az építmény roppant méretekkel rendelkezett, és mi csak hárman voltunk, nem tudtuk, hogy pontosan mi vár minket odabent. Együtt maradtunk, így volt a leghatékonyabb, és hamarosan meg is láttuk az első bogárszerű lényt, ami épp egy sarkon fordult be. Bekapcsoltuk az álcázást és utána eredtünk. Ahogy befordultunk a sarkon, egy hatalmas terembe jutottunk, aminek a magassága is jóval nagyobb volt a többinél. Nem sokkal fölöttünk néhány üreg tátongott sötéten, ami nagyon nem tetszett és ez a megállapítás nem sokára értelmet is kapott. Egy Kiande Amedha ugrott Jelen-va’tinre, és szerencsétlennek esélye sem volt védekezni, nemhogy visszatámadni. Mordok’hannal felkészültünk és szembe szálltunk a lénnyel. Ő távolabb vonult, de fel volt készülve mindenre, és egyelőre hagyta, hogy én birkózzak meg a lénnyel. Elővettem a két boxert, rámarkoltam és vártam, hogy az idegen újra támadjon. Nem kellett sokáig várnom, mert elrugaszkodott és nyáladzó száját kitátva arra készült, hogy végez velem, de nem adtam könnyen a bőröm. Félre léptem az ugrása elől és egy erőteljeset zúztam a kemény fejére, amitől szó szerint padlót fogott az álla és elnyalt a földön. Nem vártam sokat, elővettem a glaive-em, csináltam vele pár forgatást, majd készen álltam a következő menetre. Előreszegeztem a fegyver hegyét, és figyeltem a fekete színű lényt. A farkával próbált meg támadni, de a glaive útját állta és lemetszette a felét, mire a savas vére a padlóra csöpögött. Ügyesen félre ugrottam előle, nehogy én kapjak belőle, mert az nagyon fájdalmas lett volna. A glaive másik végét a lény jobb mellső lábába szúrtam, amitől éles, sikító hang szakadt fel a torkából. Kihúztam, a glaive-em, még kelleni fog. Mielőtt újabb támadást indíthattam volna, a bogárszerű lény kicsapta kezemből a fegyvert. Úgy néz ki, sikerült feldühíteni, és az nem mindig jó. De mielőtt bárki bármit csinálhatott volna, egy újabb lény tűnt fel és rávetette magát Mordok’hanra. Erre egyikőnk sem készült fel, de szerencsére a barátom, a mei'hsweiem szemfüles volt, és gyorsan reagált és még le tudta dobni magáról a lendületben lévő idegent. Lapjára fordítottam a glaive-om és megütöttem vele a velem szemben álló lény fejét, amitől megszédült egy kicsit, és ez épp elég volt, hogy meg tudjam szúrni a Mordok’hara támadó idegent. Így időt nyertünk és vissza tudtam térni a saját ellenfelemhez, míg Mordok’ha szintén harcba bocsátkozott az imént megjelenttel. A glaive-emet átdöftem a lény hátsó lábain, így már nem volt olyan gyors, majd ismét elővettem a két boxert. Az egyiket rögtön a pofájába döftem, a másikkal pedig addig ütöttem, míg végleg ki nem múlt. Mire végeztem, Mordok’ha már a lény koponyáját metszette le. Lelőtte áldozatát, mert az ellenfele mellkasán jókora lyuk tátongott. Bólintottam felé, elismerve a tehetségét. Elővettem a ceremóniás késem és lemetszettem a lény bőrét a koponyájáról, majd ahogy azt kell kikészítettem, és felakasztottam az övemre. Mostmár megindulhattunk kifelé, de ha ezek a dögök tudomást szereznek a beavatásról, akkor még bajba kerülhetünk. Ismét bekapcsoltuk az álcázást és futva indultunk ki a piramisból. Már láttuk a kijáratot, amikor egy éles, recsegő hang ütötte meg a fülemet. Mordok’hat felnyársalta egy Kiande Amedha, a torkánál. Egy pillanat alatt kimúlt. Az egyik kísérő elővette a diszkjét és egy elegáns mozdulattal elintézte a lényt. Már a hajónál voltam, a beavatás hivatalosan véget ért. Felszálltunk a hajóval és elindultunk vissza az Őshazába. A halottainkat hőssé avatták, és az ő, valamint az én tiszteletemre győzelmi táncot jártunk.
A fogság:
Sok idő telt el azóta, hogy beavattak és most egy újabb vadászatra indulok. Úgy gondoltam, képes leszek elejteni egy T-Rex-et a Blior-on. Most egyedül vágtam neki az útnak, mert ezzel halott mei'hsweiem, Mordok’ha emléke előtt akartam tisztelegni. Felszerelkeztem a vadászatra szükséges felszerelésekkel és elindultam. Az út gyorsan elment, és hamar elértem a Bliort. Leszálltam egy félre eső kies területen és álcáztam a hajómat, majd elindultam és bevettem magam a dzsungelbe. Ha sikerül elejtenem egy akkora állatot, hatalmas megbecsülésben lesz részem. Felmásztam egy magasabb fára és körül kémleltem. Minden élőlény szomjas, vagy ha nem, akkor az lesz. Ismertem a bolygót, tudtam, hogy mások is lehetnek itt, ezért bekapcsoltam az álcázást, majd elindultam a tóhoz.
Mikor odaértem, egy fa ágán álltam meg és meg is pillantottam egy példányt a kiszemelt vadból. Elővettem a glaive-m és megtámadtam az állatot. A pengét a jobb lábába vágtam, majd kikapcsoltam az álcázó rendszert. A T-Rex feldühödött és egy ordítással minden más lényt elüldözött a tótól, majd egy farok csapással mellkason csapott és elrepültem. Gyorsan feltápászkodtam és láttam, hogy a hatalmas ragadozó megindult felém. Elővettem egy boxert és mikor lehajolt, hogy bekap, félre ugrottam és a boxer tüskés részét belemélyesztettem az állat orrába. Nem nagyon kottyant meg neki, de visszakézből megint eltaszított magától. A bozótban kötöttem ki, ahol egy szúró érzés után émelygés fogott el, majd elsötétült a világ.
Mikor magamhoz tértem egy átlátszó falú koporsó szerűségben voltam. Körülöttem fehér köpenyes ’mberek mozgolódtak. Nem vették észre, hogy magamhoz tértem. Gondolkodni kezdtem, hogy hogyan szabadulhatnék ki. Körbe néztem, de úgy látszott nincs gyenge pontja ennek a valaminek. Valami vörösen villogó lámpa zavarta meg őket tevékenységükben, mindannyian kimentek. Most, hogy egyedül maradtam, próbáltam áttörni az átlátszó részt, de hiába püföltem semmi nem történt. Aztán hirtelen egy halk szisszenés és a fedél engedett. Felemeltem és kimásztam fogságomból. Az összes felszerelésem az asztalokra volt kitéve és volt rajtuk valami billog is.
A szökés:
Amint összeszedtem a felszerelésem, elindultam, hogy kijussak erről a helyről. Már az első folyosón biztos voltam abban, hogy egy űrállomáson, vagy űrhajón lehetek. Egy mentőkabint kellett keresnem, de ez nehezebb lesz, mint gondoltam. A folyosóra kilépve nem láttam senkit, pedig csak körülöttem számtalan ’mber volt. Lassan haladtam, mindenre felkészülve és a megérzésem helyesnek bizonyult. Egy teremben, egy üvegen keresztül két keményhúsút pillantottam meg, amint épp egy Oomannal végeznek. Nem volt kegyes a sors hozzá. Tovább haladtam, de ekkor már kiengedtem a csuklópengémet, aminek a használata nem váratott magára sokáig. Az egyik szellőzőből egy idegen ugrott le elém. Éjfekete teste betöltötte a látóterem, és rám sziszegett. Nem vártam sokat, először egy jobb horgot intéztem az arcába, majd a másik oldalról az iker pengéket belemélyesztettem a fejébe. Vége volt, és a szokásos módon kikészítettem a koponyáját. Egy ajtón áthaladva egy emberrel néztem farkasszemet, aki nem tétovázott tüzet nyitni rám. Épphogy csak ki tudtam térni előle, de egy lövedék így is súrolta a karomat és kiszivárgott belőle zöld, foszforeszkáló vérem. Amíg megnéztem, hogy mennyire súlyos a sérülés, addig az embert már egy újabb idegen marcangolta szét. A glaive került elő, kieresztettem a pengéit és készen álltam, hogy ezzel a döggel is végezzek. Amikor végzett az emberrel, a figyelme rám irányult. Lassan kerülgettük egymást, köröztünk a teremben, majd az idegen nyitott egy ugrással, amivel előttem termett és már le is csapott volna a karmaival, ha egyik kezemmel nem engedem el a glaive-t és hárítom a támadást, viszont így nem tudok visszatámadni a fegyverrel, mert túl kicsi a távolság, ezért egy erős rúgással lököm el magamtól, majd a glaive-et előre szegezem. A farkával próbál csapni, de kitérek előle, így egy asztalt talál el, majd amíg próbálja kirángatni addig ott termek előtte és az egyik lábát levágom. Erre rikoltozni kezd és a savas vére el is kezdte átmarni a padlót. Nem vártam sokat, a másik lábát is levágtam, amitől megborult előre, de ebbe nem fog belehalni. Két lábra állt, és úgy próbált nekem támadni mellső karjaival, amiből csöpögött a savas vére. A cseppek elől félre „táncoltam”, nem akartam, hogy szét marja a testem. A páncélom bírta, mert azokat direkt saválló fémből készítjük. Marokra fogtam a glaive-et és dárdaként elhajítottam. A fegyver az idegen száján hatolt be, és a tarkóján jött ki. Egy elhaló sikoly jelezte, hogy ennek is vége. A hajót erős robbanás rázta meg, és ez nem jelentett jót. Sietni kellett, különben a hajóval együtt semmisülök meg én is, de a trófeát csak nem hagyhatom ott. Immár két idegen trófeájával megérkeztem a mentőkabinokhoz és rögtön el is foglaltam a helyet. Kilőttünk és úton voltam, hogy leszálljak a legközelebbi bolygón, de megint semmi nem úgy történt, ahogy kellett volna. A hajó felrobbant és a lökéshullám elérte a mentőkabinomat is, amitől a rendszerek többsége meghibásodott. A kabin össze-vissza kezdett pörögni, forogni, mígnem elérte a bolygó légkörét és becsapódott a földbe. Az ütközés túl éltem és sikerült kikecmeregnem a kabinból, majd bevettem magam a dzsungelbe. Egy fa biztonságában egy medikai készlettel elláttam a sebeimet, majd azon gondolkodtam, hogy merre lehet valami élet.
A hozzászólást Yeggdra’sil összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 22, 2011 11:27 am-kor.
