Faj: Predator (Yautja)Nem: Hím
Név: Malakh’aij (Malakaj)
Becenév: Nyúzó
Született:2160.09.20.
Születési hely: Yautja őshaza
Rang: Beavatott
Eddigi Harcok(PvP) Megnyerve:1
Elveszítve: 1
Kalandok: Megnyerve: 0
Elveszítve: 0
Kalandok közbeni halál: 0
Külső jellemzők: Sárgás alapon Majdnem fekete foltok, arcom baloldalán van egy szememet át ívelő 3 csíkból álló karmolás. A nyakamban egy nyaklánc melyen egy földről származó állat csontjai vannak. A ball vállpáncélomon egy m’ber koponya. Testemet a megszokott háló fedi. Maszkomra Yautja rúnák vannak festve.
Belső jellemzők: Törekvő, céltudatos, agresszív,megfontolt vagyok, mindig megszerzem, amit akarok, vezér egyéniség vagyok, a versenyszellemem nagy, vezető típus, önző, m’ber utáló vagyok.
Fő fegyverem: Naginata.
Életem hajnala 2160-ban kezdődött, az öcsém pár évvel később jött a világra, anyánk meghalt az öcsém születésekor. Apánk Dragh’nahr társa volt a mélyen tisztelt és megbecsült Dachandénak. Egy napon külön kellet vadászatra menniük, Dachandénak a Riushy nevű bolygóra kellett mennie ahol sajnos életét vesztette. Apám és társai egy másik számomra ismeretlen planéta felé vették útjukat, de útközben történt valami, aminek következtében apánkat is elvesztettük. Sajnálatos módon, a hajójukon elszabadult a királynő és a harcosai, a yautja harcosok próbálták őket elpusztítani, de ezúttal ők kerültek fölénybe és lemészárolták a hajó legénységét. Dicső halál volt, harc és a hajó védelme közben elesni a harcosoknak. Büszke vagyok apámra, és hogy, az ő sarja lehetek.
Mikor apánk elment végső útjára 21 éves voltam. Csecsemőkorunktól kezdve az atyám sok mindenre megtanított minket.
Megtanított a puszta kezes harc minden általa ismert fortélyára. Mindig azt mondta, ha hibáztunk valamiben, hogy „Fiaim, jegyezzétek meg, a préda ellen csak egyszer véthettek hibát, de akkor végetek, mindig tiszteljétek a nemes vadat, nézzetek a szemébe, lássátok a lelkét, érezzétek a félelmét, hogy tudjátok mit is élnek át az elesettek haláluk pillanatában. Azért hogyha egyszer úgy hozza a sorsotok, hogy ti kerültök, a préda szerepébe, ne féljetek a végtől, mert egy igazvadász számára dicsőség az, ha olyan ellenféllel állhat szemben, ami, vagy aki a véget hozhatja számára. Nincs annál nemesebb halál, mint harcban elesni.”
Ezen kívül megtanította nekünk népünk minden szabályát, melyeket naponta egymás után többször is el kellet neki mondanunk. Meglehetősen vasszigorral nevelt minket, de tudtuk csak azért ilyen kemény velünk, mert büszke akart lenni ránk mikor beavatnak minket, és szerette volna, ha a Yautja társadalom nagy tisztelettel gondolna a családunkra, mint nagy és dicső harcosok. Mikor elérkezett az én hajam befonásának napja, aznap reggel a vállamra tette nagy és erős kezét, szemembe nézett, és ezt mondta. „Gyermekem, immáron már nincs szükséged tanításomra, amit tudok már megtanítottam neked, nemsokára harcos, igazi vadász válik belőled” - amikor kimondta ezeket a szavak a szemeiben, melyekben mindig keménységet és szigort láttunk most valami mást éreztem, de végül megtudtam mit érzett ekkor, és így szólt „Büszke vagyok rád, és hogy ilyen fiam van”- utána levette rólam a kezét és hátra lépett.
Elbúcsúztam apámtól és beléptem a helyiségbe ahol be fogják fonni a hajamat. Nem tudtam igazán hogy mi vár rám. Sok különböző történetet hallottam arról, hogy milyen érzés is a fonás folyamata. Voltak, akik azt mondták, rendkívül fájdalmas, a kínok kínja lesz, de voltak, akik azt mondták, hogy csak annyi mintha egy rovar csípett volna meg. Ahogy megpillantottam a széket, amibe majd bele kellesz ülnöm, és a yautjákat, akik majd végzik a műveletet, éreztem, ahogy megdobban a szívem és vegyes érzelmek és gondolatok kezdtek kavarogni bennem. Egyrészről örültem, hogy ez a nap is eljött, más részt az általam olyan nagyon szeretett adrenalinnak pulzusnövelő és légzést gyorsító hatásában mártóztam. Élveztem, ahogy megfeszül a mellkasom, ahogy szinte hallottam a saját szívverésemet. Odaértem a székhez, köszöntem a „fodrászoknak” tisztelettudóan ők viszonzásul csak egy mélyet és rövidet morogtak biccentve. A szék mellet volt egy állvány, amin különböző szerszámok helyezkedtek el, biztosan a fonáshoz kellenek gondoltam.
- Készen állsz? Kérdezte az egyikük.
- Igen. Válaszoltam. És leültem a székbe fejem hátra hajtottam. A szék hideg és kényelmetlen volt. Párpercig pakolásztak ezt, azt ide-oda majd elkezdték a műveletet.
Hát végül is megtudtam, hogy melyik történet volt igaz a hallottakból, nagyon fájdalmas volt,
de azt kell mondjam, hogy inkább élveztem a fájdalmat mintsem, hogy elrettentem volna tőle.
De a érzelmeimnek csak szemernyi szikráját sem mutattam ki mer tudtam, hogy ha egyszer is azt látják, hogy megrezzenek akkor alkalmatlan vagyok. Hiszen, hogy is lehetnék úgy harcos, hogyha még ezt a fájdalmat sem bírom rezzenés nélkül. De leginkább magamnak akartam megfelelni és bizonyítani. Mikor vége lett a szertartásomnak, elégedetten trilláztam a „fodrászok” csak bólintottak és kiküldtek a teremből. Odakint apám már várt rám és mikor meglátta a vállaimon lépteimtől ugráló kontyaimat, jobb kezét a magasba emelve diadalmasan üvöltött. Odaértem hozzá és csak ennyit mondott, „Kiváló, büszke vagyok rád, már csak egy próbán kell helytállnod és vadásszá válsz.”
Másnap megkaptam az alkar ikerpengéimet, teljes páncélzatomat, mikor felvettem éreztem, hogy milyen hatalom birtokosává váltam. A beavató vadászatig még volt egy hetem, ez alatt az idő alatt, kidekoráltam, feldíszítettem a maszkomat. Arannyal, nyelvünk írásjeleivel szavakat írtam rá: dicsőség, megbecsülés, tisztelet, végzet. A homlokomnál kihagytam egy kis részt a későbbi becenevemnek mely reményeim szerint dicső lesz hozzám és családom nevéhez melyet majd vezetőm ad nekem. A hátralévő napokba ébredéstől takarodóig edzettem az új fegyvereimmel pihenés nélkül, a legjobb akartam lenni, a legjobb mind közül.
A nagy nap:
A nagynapot megelőző éjjel nem bírtam állomra hajtani fejem, izgatott voltam, egyre csak száguldoztak fejemben a gondolatok, hogy vajon milyen kihívással kell szembenéznem holnap? Vajon hová visznek majd minket? Melyik planétára? Remélem m’berekre kellesz vadásznunk. Azt hallottam rollúk az apámtól és más Elderektöl, vezetőktől hogy ugyan értelmes létforma, a haditechnikáik elég primitívek, de ha sarokba szorítják őket, akkor ádáz ellenfelekké válhatnak, és bizonyos esetekbe meg tudják védeni magukat. Hallottam esetekről, melyekben sok yautja harcos esett el az ellenük vívott harcok során. Az apám már vadászott erre a különleges vadra, és nem egy sebesülése ennek a fajnak a harcosaitól származtak. Én ugyan még nem láttam egyetlen egyedet sem ebből a fajból, de apám hatalmas trófeagyülyteményében láttam néhány ilyen koponyát, de kíváncsi vagyok a húsra és a bőrre, amik ezeket a csontokat takarják. Végül mikor eljött a következő nap reggele, megkérdeztem atyám, hogy van-e arra esély, hogy m’ berekre fogunk vadászni, azt felelte sajnálatomra, hogy nem, mert az még túl veszélyes lenne a beavatásra váróknak. Ez a tény eléggé lehorgasztott, de még így is elég izgatott voltam. Apám azt is mondta, hogy több mint valószínű, hogy keményhúsura kellesz vadásznunk. Ennek azért örültem, mert erről a fajról szinte mindent tudtam, mivel apám és a az Elderek nagyon sokat meséltek, rollúk és természetükről. Tudtam, hogy ezek is rendkívül kíméletlen és könyörületet nem ismerő harcosok voltak, hallottam a tojó királynőről és az azt védő ádáz őrökről, tudtam nem valószínű, hogy velük találkozni fogunk, de legbelül ezt akartam volna, hogy bebizonyíthassam, mire vagyok képes, hogy megmutathassam, én vagyok a legnagyobb harcos. Mikor elkészültem elbúcsúztam az apámtól, szerencsét kívánt nekem és, hogy legyek a legjobb. Elindultam, útközben, míg gyalogoltam, próbáltam magamat felspannolni, adrenalint pumpálni magamba. Különböző szavakat mondtam magamban „Légy te a jobb, nem bukhatsz el, sikerülni fog, erős vagy, a legerősebb. Többé-kevésbé sikerült is felnyomni az adrenalin szintemet. Mikor már közel értem a hajó dokkokhoz, láttam amint több hozzám hasonló újonc is egy csoportba tömörülve állnak egy magas rangú vadász előtt. Odamentem és beálltam közéjük, végig néztem rajtuk, és elégedettem nyugtáztam, hogy az összes közül én voltam a legmagasabb és legnagyobb termetű. Igaz, volt olyan is, akitől csak pár centivel voltam nagyobb, de ez nem változtatott a tényen. Persze tudtam, hogy a testalkat nem sokat számított, csak a tapasztalat, hiszen az a vadász aki előtt csoportosultunk, annál is nagyobb voltam valamivel, de egészen biztos, hogy képes volna fél kézzel is végezni velem, mert sokkal de sokkal tapasztaltabb volt nálam. Nem igazán figyeltem arra amiket mondott nekünk, minden gondolatom a vadászat körül forgott.
Mikor befejezte mondandóját, mindenkinek sorba elmondta melyik hajóhoz menyen oda. Nekem a közvetlenül mögötte álló hajóhoz kellet mennem. A hajó rámpájánál ott állt a Szabad Vadászok klánjának vezetője az ifjú Rashande, mellkasa előtt keresztbe tett kezekkel.
Elindultam a hajó felé, mikor oda értem a vezér elé megálltam, felé fordultam, a szemébe néztem és tisztelettudóan meghajoltam. Ő erre csak semmit mondóan morgott és biccentett. Én tovább indultam fel a hajó rámpán be a raktérbe ahol rajtam kívül még négy korombéli várakozott. Ahogy beljebb léptem, ők észrevettek engem majd lenézően morogni kezdtek. Nem értettem miért hiszen, én mindegyiknél képzettebb voltam és nagyobb is. Ők túlságosan elbízták magukat már itt az elején, és ez hiba volt. Mögülem egy hangos határozott hang, utasításokat kezdett ordibálni felénk.
- Mozgás csürhe banda, sorakozó, csendben és fegyelmezetten! Nem beszél! Csak ha engedélyt adtam rá!- Én és társaim csendben követtük a parancsokat és felsorakoztunk egymás mellé, kissé rosszallóan lökdösődve. Láttam a többieken, hogy mindenki többre tartja magát a másiknál, azt hiszik magukról, hogy felsőbbrendűek mindenkinél. Én csendben álltam a fal mellet fegyelmezetten. A mellettem álló lökdösni kezdett, én egyre idegesebb lettem de uralkodtam a dühömön és nem tettem semmit. A vezér odalépett a mellettem állóhoz, odahajolt hozzá közel az arcához.
- Mit képzelsz te magadról zöldfülű? Adtam engedélyt a társad lökdösésére?
- Nem Mester, elnézést kérek! – ’Paff’ hangos csattanás hallatszott, mire a mellettem álló ujjonc a falnak csapódót aztán a földre zuhant.
- Nem adtam engedélyt, hogy megszólalj söpredék!
A fetrengő szabályszegő, az arcát fogva feltápászkodott, és lesütött tekintettel visszaállt a sorba. Majd a vezér belekezdett mondandójába.
- FEGYELEM!- kiállott föl, hangosan és tiszteletet parancsoló hangsúllyal- Ez a fogalom a szellemetek és véretek részévé fog válni az előttünk álló négy hetes út során. Ezalatt az idő alatt, mindent megfogok nektek tanítani a vadászatról, amit tudok. De aki nem tanulja meg a fegyelmet, annak azt sem ígérhetem meg, esélye legyen arra, hogy a vadászat során essen el, mert odáig sem fog élve eljutni. De ha követik a parancsaimat, akkor kivalló vadászt faragok magukból. Természetesen, nem biztos, hogy mindannyian élve térünk majd vissza, de aki túléli, arra dicsőség és megbecsülés vár majd otthon, ezt megígérhetem!
Most pedig takarodó! Bzi’en majd megmutatja a hálóitokat.- majd fejével az egyik folyosón álló beavatott harcos felé biccentett.
- Hozzám!- parancsolt ránk Bzi’en .- Mi pedig libasorba elindultunk felé. A sort én zártam.
A háló helyiség eléggé kicsi volt, csak egy ágy egy szék, egy asztal és egy kis szekrény volt benne. Aznap este hamar elaludtam, kifárasztott az izgatottság. Másnap kezdetét vette az utazás és a kiképzésünk. Egy hónap alatt mesterei lettünk a vadászat és az ölés minden fortélyának. Már csak egyetlen nap választott el minket attól, hogy ezt be is bizonyíthassuk magunknak és mesterünknek. Mivel csak 5-en voltunk, akik beavatásra vártak, a tojás szállító robottal csak 15 tojást küldtek le a planétára. A bolygó ahol majd vadásszá avatnak lakatlan volt, nyirkos bűzös és mocsaras és lápokkal teli planéta volt. És nem sokára a diadalom színhelye.
Az indulás napján a mester még mondott néhány bátorító szót aztán mindenkinek sorba kiosztották a felszerelését. Csak egy gyenge vértezetet kaptunk lándzsát, maszkot, amely nem rendelkezett semmilyen különleges vízorral. Csak lélegeztetés és az arcunk védelme volt a cél, valamint rendelkezett egy célzó rendszerrel de ennek nem igazán vehettük hasznát mivel nem kaptunk semmilyen vállágyút vagy egyéb lőfegyvert.
Felszerelkezés után beszálltunk a csapat szállító egységbe. Mindenki elfoglalta saját helyét. A mesteren kívül még két beavatott vadász jött velünk. Bzi’en és Tra’khu. Nekik komolyabb fegyverzettük volt, gondolom azért, hogy ha beüt a gebasz, akkor meg tudják oldani.
Az anyahajótól az út a felszínig kicsit rázós volt de nem vészes. Mikor leértünk és kiszálltunk a hajóból a mester parancsokat kezdet osztani, hogy biztosítsuk a terepet. Tüzet raktunk, és ettünk. A főnök figyelmeztetett hogy legyünk éberek, mert nem vagyunk biztonságban. Aztán evés után elindultunk a portyára. Lassan és körültekintően haladtunk, a fákon mozogtunk. A két beavatott harcos valamivel mögöttünk haladt a mesterrel. Az egyik társam megállj-t intett nekünk és hogy húzódjunk fedezékbe. Mindannyian elrejtőztünk és vártunk, hogy mi fog történni. Nem sokkal később láttam amint a keményhúsuak vonulnak alattunk kb. 20m-el. A társaim izgatottak lettek és elkezdték kidolgozni a támadási tervet. A mester elmondat nekünk, hogy amint landolunk a bolygón ő nem fog beleszólni semmibe, csak figyelni fog és magunkra leszünk utalva, csak végszükség esetén fognak beavatkozni. Azt mondat „majd a bolygón kiderül mit tanultunk meg a kiképzésből.”- mire gondolataim végére értem arra eszméltem, hogy a társaim körbe rendeződtek, és lassan elkezdtek leereszkedni a fákról. Engem még a tervezésből is kihagytak. Mindenből kiközösítettek az egész út során, mert én más voltam, mint ők. Sosem tartottam velük semmiben, és mert én sosem szegtem meg a parancsokat. Magamnak való típus vagyok, csak a célomra koncentrállatm, nem érdekeltek sem, ők sem senki és semmi más. Figyeltem, ahogy ereszkednek és becserkészik a nemes vadat. De valami nem stimmelt. Ők leugrottak mikor már csak pár méterre voltak fölöttük és elkezdődött az ádáz csata. Én elkezdtem megszámolni a szörnyeket, de csak 10-en voltak. Tudtam, hogy itt baj lesz, mert hiányzott még öt egyed. Persze lehet hogy azok elpusztultak, de ennek nagyon csekély esélye volt. Sandán a szemem sarkából láttam ahogy a mester rosszallóan ingatja a fejét, majd odafordul a másik két vadászhoz ás a lent harcolók mögé mutat pár méterrel. Odavittem tekintettem és a láttam amint a savban tocsogó társaim felé közeledik a hiányzó 5 keményhúsu.
- Vigyázzatok!!!- kiáltottam, de már későn. A legelöl csörtető bestia előre döfött penge éles farkával és a hozzá legközelebb lévő társamat a gerincén keresztül felnyársalta, majd a levegőbe emelte és hozzá csapta az egyik közelben lévő sziklához. Én amilyen gyorsan csak tudtam lemásztam a fáról, az utolsó métereken előkaptam lándzsámat, lendületet vettem, elrugaszkodtam és belevágtam lándzsámat a társamat kivégző dögbe. A maradék három társam, megrökönyödve néztek rám majd a halott fivérünkre. Nem volt időnk tovább elmélkedni, mert, a következő pillanatban valami dübörgésre lettünk figyelmesek, oldalra kaptuk a fejünk, és meglepődötten láttuk amint egy hatalmas nálunk is magasabb marmagasságú négylábú, hatalmas szarvú állat, leginkább egy elefánt méretű orrszarvúra hasonlított, csörtet felénk megvadulva a hátán egy keményhúsu dög kapaszkodik és marcangolja. Már későn vettük észre és a tőlem távolabb álló harcos testvéremet elsodorta magával. Meglendítette hatalmas fejét az állat neki csapta a társamnak, de az híjába védekezett, az ütés erejétől a levegőbe emelkedett repült a levegőben 7-8m-ert aztán nekicsapódott egy fa törzsének majd a gerince hangos reccsenéssel eltört, aztán holtan a földre zuhant és többé nem mozdult. A nem sokkal mögöttem álló társam látván a történteket dühödt ordítás közepette elindult a megveszett állat felé. Én megpróbáltam megállítani, de félre lökött. Mielőtt odaért volna, földet ért előtte az egyik beavatott harcos és feltartotta de sajnos ezért a saját életével fizetett, mert a vadállat hátán lévő keményhúsu rávetette magát a társam hátára és miközben azzal hadakozott a megvadult állat ledöntötte a lábáról majd hátsó két lábára állva dobbantott a társam fején, ami a hatalmas súlytól úgy robbant szét mint egy érett görögdinnye. A másik beavatott harcos a vadállat hátán landolt majd a lándzsáját a nyakába döfte a lándzsáját mire az állat még vadabbul kezdett ugrálni.
Én eközben kimásztam az ingoványból amibe belelökött a már halott fivérem. Két ugrásból ott termettem az ugráló állat lábánál, leszedtem a szétloccsant fejü társam válláról az ágyút, felraktam a saját vállamra, majd mikor a veszett vad feje közel került hozzám megragadtam a szarvát az orra feledd, erre az a levegőbe emelt.
- Mit csinálsz te őrült?! Tünny el innen, meg fogsz dögleni. - Kiáltott az orrszarvú hátán megmaradni próbáló Bzi’en. De én nem válaszoltam. Hanem amikor az állat kiáltotta hatalmas fogakkal teli száját, hogy megpróbáljon szétharapni, én gondolkodás nélkül tüzeltem a váll lövegemmel bele az állat szájába. A következő pillanatban a dög agya kirobban a tarkólyán keresztül beborítva vele a hátán ülő harcost. Majd az állat lassan elvágódott mi meg
Belezuhantunk egy nagyobb tócsába. De még nem lélegezhettünk fel mert amint látták a keményhúsuak látták a másik teremtmény pusztulását, azonnal neki iramodtak, hogy ránk vessék magukat. Odébb gurultunk, hogy kikerüljük a lények rohamát. Közben azon gondolkodtam, hogy mi lehet a megmaradt két társammal. Még meg kellet ölnünk a megmaradt 6 vagy 7 bestiát. Gyorsan talpra szökkentem kipattintottam alkar pengéimet majd egyetlen lendítéssel el is választottam az egyik dög arcát a fejétől. Közben Bzi’en is végzett egy fenevaddal. Én halottam a hátam mögül, hogy csörtet felém következő áldozatom, majd egy pörgő mozdulattal fejen csaptam a lényt ami nekicsapódott egy sziklának, mielőtt feltápászkodhatott volna én oda ugrottam és egy talpaló rúgással szét tapostam a fejét a kövön. Egy másik egyed ráugrott a hátamra és belső álkapcsával átharapta a bal vállamat. Felordítottam a fájdalomtól. Megragadtam a csapkodó farkát, lerántottam a hátamról majd a levegőbe emelve belevágtam a földön heverő orrszarvú óriás szarvába. A dög hangos visítás közepette elernyedt. A kiömlő savas vére szétmarta az alatta heverő tetem koponyáját. Az én vállamból is ömlött a vér. Bzi’en egy pörgő csapással kettévágott egy dögöt. Kerestem a következő áldozatot. Meg is találtam, éppen a társam felé tartott, mielőtt elérte volna én közéjük ugrottam. Jobb kezemmel megragadtam a szörny nyakát, bal kezemmel a dög jobb kezének csuklóját majd a saját lendületét kihasználva átemeltem a fejem felett és a földhöz vágtam, jobb lábammal rátapostam a mellkasára és kitéptem a jobb kezét, a dög fájdalmasan fölvisított, én a másik kezemen lévő ikerpengével levágtam a fejét. A jobboldalam felől rettenetes visítást hallottam, a társammal együtt, aki épp akkor végzett áldozatával odakaptuk a fejünket és láttuk, ahogy az utolsó bestia felénk csörtet. Mind a ketten egyszerre reagáltunk.
A két vállágyú dörrenése egynek hangzott, majd a két szikrázó lövedék egyszerre csapódott a rohamozó lénybe, és apró cafatokra robbantotta azt. Mind ketten elégedett morgást hallatunk.
Óvatosan körbe néztünk hátha maradt még ellenfél. De nem. Mindet sikerült végeznünk.
Elkezdtük meg keresni az eltűnt két társunkat. Rövidesen meg is találtuk min kettőt. Egyiküket kettétépték a dögök. A másik még élt de leszakították a bal lábát és jobb kezét. A gyomra is fel volt tépve. Erőtlenül vért köhögve feküdt utolsó ellenfelének teteme alatt. Segíthettünk volna rajta, de ő ott akart meghalni, hős ként. Meg gyászoltuk elesett bajtárasainkat, majd a mester odalépett hozzám és elismerően a vállamra tette a kezét, majd megrázott. És ezeket a szavakat mondta.
- Malakh’aij, bizonyítottad rátermettséged és képességeidet. Gratulálok. És ezennel beavatott, igaz, és egyen rangú vadász vagy. – majd lehajolt a mester letörte az egyik elesett vad ujját és a homlokomra rajzolta annak savas vérével a jelet melyre oly nagyon vágytam, aztán a sisakomra is rá rajzolta. Estére bevittük halott társaink tetemét a hajóba és megkezdtük utunkat az őshaza felé. Későbbi vadászataim során a társaim rám ragasztották a nyúzó nevet, mert előszeretettel nyúzom meg prédáimat. Egy vadászat alkalmával volt szerencsém találkozni az m’berekkel is. Azon a vadászaton sikerült beszereznem jó néhány sérülést, amik meg is maradtak.
A hozzászólást Malakh'aij összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 25, 2011 2:48 pm-kor.
