Név: Árny
Faj: Xenomorf (ember alapanyag)
Születés: 2189, Új-Japán
Alfaj: Drone
Külső tulajdonságok: Kicsit nagyobb termetű az átlag társainál, de fürgébb is. Bordázott feje és fogazott hosszú farka van. Pofájából sokszor forró nyál csorog, kezein öt ujj van, lábai három ízületből állnak.
Belső tulajdonságok: lényegesen értelmesebb egy átlagos dolgozónál, nyilván az emberi DNS miatt lehet. Nem csak gondolkozik, de érvel is. Átlátja az ok-okozati összefüggéseket. Gyorsan tanul.
Árny története:
Sötétség. Nyálkás meleg sötétség fogad magába, a csendet csak egy ütemes dobogó hang töri meg. Lassan öntudatra ébredek. Szeretek itt lenni. Jól érzem magam a lüktető szervek által körülölelt melegben, de valami azt súgja –nem is, inkább arra utasít, hogy hagyjam el ezt a helyet, törjek ki innen. Először nem értem miért kér ilyet tőlem a hang. Nem akarja, hogy jó legyen nekem? Nem akarok kimenni, de képtelen vagyok uralkodni a belső késztetésen, ezért kinyitom a számat melyben apró, tűhegyes fogak sorakoznak. Harapok egyet. A számban forró, édes vér ízét érzem. Harapok még egyet, és ezúttal a testem is megmozdul. Az engem körülölelő nyugodt világ hirtelen rázkódni kezd, az ütemesen dobogó hang is felgyorsul. A Hangtól már tudom hol vagyok, tudom mi vagyok, és tudom mi a feladatom. A test amibe beleágyaztak vadul rázkódik, érzem a gazdatest félelmét, tudja mi történik vele. Tudja hogy benne vagyok, és tudja, hogy ki is fogok onnan jönni. Érzem a halál csábító illatát, érzem az édes ízt a számban. És többet akarok. Makacsul tépem fogaimmal, marcangolom a szerveket, testem tekergésével egyre mélyebbre hatolok köztük, egyenesen a dobogó hang felé haladva. A Hang elmondta mit kell tennem. Fogaim könnyedén rágják át magukat a puha zsigereken és belső szerveken. Már nem csak hallom, testemen érzem a dobogást, ami már ijesztően felgyorsult. Tompa, üvöltést hallok. Egy utolsó erőteljes mozdulat, és átszakítva magamat belsőségeken, csontokon, bőrön át, kint vagyok. Az üvöltés hirtelen kiélesedik és az én visításommal egyesülve gyönyörűbb szimfóniát alkot érzékeim számára, mint amit a világ legnagyobb művésze alkotni képes. Kint vagyok. Külső rétegeimre máris kezd ráalvadni a vér. Szerencsétlen sorsú inkubátorom felé fordítom apró fejem és újra felvisítok. Alakok közelednek felém a sötétben. Bár nem olyan nedves és kényelmes, mint odabent volt, ösztönösen jól érzem magam ölelő karjaikban. Biztonságot nyújtanak. Táplálnak. Nevelnek. Szép lassan megtanulom mi is a szerepem, miért létezem. Megtanulom elfogadni, és megtanulom örömmel szolgálni a királynőt. Életem új fejezete nyílik meg előttem első vedlésem után. Már nem egy védtelen kis féreg vagyok, mint amikor kirágtam magam a gazdatestből. Nem, már sokkal több vagyok annál. Egy gyilkolásra teremtett életforma vagyok. A Hang, melyről már tudom, hogy a királynőé, elmondja nekem, hogy milyen páratlan formája is vagyok a létezésnek. Bőröm, mely testem külső borítása vedlésem után már nem piszkosfehér, hanem méltóságteljes fekete színben ragyog és keményebb a legtöbb polimerötvözetnél. Nem csak egy tagja vagyok a kolóniának, szerves részét képezem annak. Érzem társaim minden gondolatát, de csak egy mindent betöltő Hang van, amelytől parancsot hajlandó vagyok elfogadni. Mi lehet gonoszabb és tökéletesebb a szörnynél aki vagyok? Az anyja. Az egész fészek anyja. És én feladatot kaptam tőle. Én és pár testvérem, akik a többiekhez hasonlóan hűen szolgálják a kolóniát. Ezért esélytelen ellenünk mindenki. Ez is része annak a tudásnak, melyet a királynőtől örököltem. Génszerkezetembe van kódolva, egyszerűen csak tudok dolgokat. Különlegesnek érzem magam ettől a tudástól. Bennünk mindennél erősebb az élni akarás. Ha százan kell feláldozzuk magunkat egy tojás védelmében akkor százan fogunk önként a halálba menni. Ez ilyen egyszerű. A Hang néha megdorgál, ilyenkor nyüszítve húzom be a farkam és lapulok meg. A Hang szerint túl sokat gondolkozok. Nem tehetek róla hogy értelmesebb vagyok a többieknél. Ez is egy olyan dolog, amit csak úgy tudok. Ezt nem a Hang mondta hanem saját külső tapasztalataim alapján gyűjtött információ. Társaim sosem kérdőjelezik meg a Hang utasításait, egyszerűen csak követik őket, míg én, ellentétben velük hanem látom az okozati összefüggést, töprengek a megoldáson. Sokkal gyorsabban tanulok, mint ők. Bár a Hang nem örül annak ha ellentmondok akaratának, én csak az ő szolgálatában, az Ő érdekében teszem, sosem magamért. Csak fejlődni akarok hogy minél jobban szolgálhassam a fészket és az Anyát. Bár nemrég születtem máris komolyabb feladatokat kapok, mint mások. Nem csak azt, hogy menjek el gazdatestet szerezni, vagy szerezzek élelmet. Nem, erre ott vannak az egyszerű dolgozók. Engem a Hang figyelni is szokott kiküldeni. Figyelek, látok, hallok, szaglok és érzékelek dolgokat. Aztán elmondom a Hangnak amit tapasztaltam. A Hang szerint ez hasznos és én örömmel állok a rendelkezésére. Bármit megteszek hogy segítsem fajtánkat. A fészek mindenek felett… Különbséget tudok tenni más élőlények között, míg társaim jobbára csak „préda”-ként emlegetik őket. Én megtanultam megfigyelni a prédát, különbséget teszek ember, állat és vadász között. Azt is tudom hogy ember volt akiben születtem. Lehet, hogy ezért vagyok értelmesebb, mint a többiek? Ők adták a nevem. Az emberek félnek tőlem. Hallottam. Azt mondták, egy árny mozog a sötétben. Árny. Ez a nevem.
Faj: Xenomorf (ember alapanyag)
Születés: 2189, Új-Japán
Alfaj: Drone
Külső tulajdonságok: Kicsit nagyobb termetű az átlag társainál, de fürgébb is. Bordázott feje és fogazott hosszú farka van. Pofájából sokszor forró nyál csorog, kezein öt ujj van, lábai három ízületből állnak.
Belső tulajdonságok: lényegesen értelmesebb egy átlagos dolgozónál, nyilván az emberi DNS miatt lehet. Nem csak gondolkozik, de érvel is. Átlátja az ok-okozati összefüggéseket. Gyorsan tanul.
Árny története:
Sötétség. Nyálkás meleg sötétség fogad magába, a csendet csak egy ütemes dobogó hang töri meg. Lassan öntudatra ébredek. Szeretek itt lenni. Jól érzem magam a lüktető szervek által körülölelt melegben, de valami azt súgja –nem is, inkább arra utasít, hogy hagyjam el ezt a helyet, törjek ki innen. Először nem értem miért kér ilyet tőlem a hang. Nem akarja, hogy jó legyen nekem? Nem akarok kimenni, de képtelen vagyok uralkodni a belső késztetésen, ezért kinyitom a számat melyben apró, tűhegyes fogak sorakoznak. Harapok egyet. A számban forró, édes vér ízét érzem. Harapok még egyet, és ezúttal a testem is megmozdul. Az engem körülölelő nyugodt világ hirtelen rázkódni kezd, az ütemesen dobogó hang is felgyorsul. A Hangtól már tudom hol vagyok, tudom mi vagyok, és tudom mi a feladatom. A test amibe beleágyaztak vadul rázkódik, érzem a gazdatest félelmét, tudja mi történik vele. Tudja hogy benne vagyok, és tudja, hogy ki is fogok onnan jönni. Érzem a halál csábító illatát, érzem az édes ízt a számban. És többet akarok. Makacsul tépem fogaimmal, marcangolom a szerveket, testem tekergésével egyre mélyebbre hatolok köztük, egyenesen a dobogó hang felé haladva. A Hang elmondta mit kell tennem. Fogaim könnyedén rágják át magukat a puha zsigereken és belső szerveken. Már nem csak hallom, testemen érzem a dobogást, ami már ijesztően felgyorsult. Tompa, üvöltést hallok. Egy utolsó erőteljes mozdulat, és átszakítva magamat belsőségeken, csontokon, bőrön át, kint vagyok. Az üvöltés hirtelen kiélesedik és az én visításommal egyesülve gyönyörűbb szimfóniát alkot érzékeim számára, mint amit a világ legnagyobb művésze alkotni képes. Kint vagyok. Külső rétegeimre máris kezd ráalvadni a vér. Szerencsétlen sorsú inkubátorom felé fordítom apró fejem és újra felvisítok. Alakok közelednek felém a sötétben. Bár nem olyan nedves és kényelmes, mint odabent volt, ösztönösen jól érzem magam ölelő karjaikban. Biztonságot nyújtanak. Táplálnak. Nevelnek. Szép lassan megtanulom mi is a szerepem, miért létezem. Megtanulom elfogadni, és megtanulom örömmel szolgálni a királynőt. Életem új fejezete nyílik meg előttem első vedlésem után. Már nem egy védtelen kis féreg vagyok, mint amikor kirágtam magam a gazdatestből. Nem, már sokkal több vagyok annál. Egy gyilkolásra teremtett életforma vagyok. A Hang, melyről már tudom, hogy a királynőé, elmondja nekem, hogy milyen páratlan formája is vagyok a létezésnek. Bőröm, mely testem külső borítása vedlésem után már nem piszkosfehér, hanem méltóságteljes fekete színben ragyog és keményebb a legtöbb polimerötvözetnél. Nem csak egy tagja vagyok a kolóniának, szerves részét képezem annak. Érzem társaim minden gondolatát, de csak egy mindent betöltő Hang van, amelytől parancsot hajlandó vagyok elfogadni. Mi lehet gonoszabb és tökéletesebb a szörnynél aki vagyok? Az anyja. Az egész fészek anyja. És én feladatot kaptam tőle. Én és pár testvérem, akik a többiekhez hasonlóan hűen szolgálják a kolóniát. Ezért esélytelen ellenünk mindenki. Ez is része annak a tudásnak, melyet a királynőtől örököltem. Génszerkezetembe van kódolva, egyszerűen csak tudok dolgokat. Különlegesnek érzem magam ettől a tudástól. Bennünk mindennél erősebb az élni akarás. Ha százan kell feláldozzuk magunkat egy tojás védelmében akkor százan fogunk önként a halálba menni. Ez ilyen egyszerű. A Hang néha megdorgál, ilyenkor nyüszítve húzom be a farkam és lapulok meg. A Hang szerint túl sokat gondolkozok. Nem tehetek róla hogy értelmesebb vagyok a többieknél. Ez is egy olyan dolog, amit csak úgy tudok. Ezt nem a Hang mondta hanem saját külső tapasztalataim alapján gyűjtött információ. Társaim sosem kérdőjelezik meg a Hang utasításait, egyszerűen csak követik őket, míg én, ellentétben velük hanem látom az okozati összefüggést, töprengek a megoldáson. Sokkal gyorsabban tanulok, mint ők. Bár a Hang nem örül annak ha ellentmondok akaratának, én csak az ő szolgálatában, az Ő érdekében teszem, sosem magamért. Csak fejlődni akarok hogy minél jobban szolgálhassam a fészket és az Anyát. Bár nemrég születtem máris komolyabb feladatokat kapok, mint mások. Nem csak azt, hogy menjek el gazdatestet szerezni, vagy szerezzek élelmet. Nem, erre ott vannak az egyszerű dolgozók. Engem a Hang figyelni is szokott kiküldeni. Figyelek, látok, hallok, szaglok és érzékelek dolgokat. Aztán elmondom a Hangnak amit tapasztaltam. A Hang szerint ez hasznos és én örömmel állok a rendelkezésére. Bármit megteszek hogy segítsem fajtánkat. A fészek mindenek felett… Különbséget tudok tenni más élőlények között, míg társaim jobbára csak „préda”-ként emlegetik őket. Én megtanultam megfigyelni a prédát, különbséget teszek ember, állat és vadász között. Azt is tudom hogy ember volt akiben születtem. Lehet, hogy ezért vagyok értelmesebb, mint a többiek? Ők adták a nevem. Az emberek félnek tőlem. Hallottam. Azt mondták, egy árny mozog a sötétben. Árny. Ez a nevem.
