Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Latest topics
» Aurora
Szer. Okt. 18, 2017 4:41 pm by George Crysmann

» USS Firenze
Hétf. Szept. 25, 2017 12:23 am by Johny Borgia

» Víztisztító telep
Hétf. Szept. 25, 2017 12:09 am by Johny Borgia

» U.P.19-3 as
Szomb. Szept. 09, 2017 10:49 pm by Johny Borgia

» Karakterlap sablon, aláírás sablon
Kedd Aug. 01, 2017 5:30 pm by W.B.

» W.B.
Kedd Aug. 01, 2017 4:01 pm by W.B.

» Neonopolis
Hétf. Júl. 31, 2017 11:07 pm by B.J. Wolf

» Ember kaland – Kapcsolatok második felvonás
Szomb. Júl. 22, 2017 1:26 pm by B.J. Wolf

» Csatornák
Kedd Júl. 11, 2017 5:50 pm by Johny Borgia

» Inaktív
Csüt. Júl. 06, 2017 1:14 pm by Joe Johnson

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

[ View the whole list ]


A legtöbb felhasználó (15 fő) Szer. Nov. 07, 2012 5:45 pm-kor volt itt.
Linkek

free forum
_______________
free forum
_______________
free forum
_______________
free forum
_______________
Chat Box

You are not connected. Please login or register

B.J. Wolf

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 B.J. Wolf on Csüt. Nov. 28, 2013 10:24 am

Név: Joseph "B.J." Blazkowicz Wolf
Faj: Ember
Nem: Férfi
Becenév: B.J. Wolf.
Születési dátum: 2173
Születési hely: 64. Bázis. Föld.
Rang: Tizedes
Külső és belső jellem: Átlagos testfelépítés, 184 cm magasság, hosszú vörös haj. Nyugodt, mindig feladatra kész. Tudása átlagon felüli a haditechnikában és hadmozdulatokban. Kezdetben megadta a tiszteletet a feljebbvalóknak, igazi mintakatona volt... volt, mert a Ryushi kampány során az árulás megváltoztatta, azóta tud gúnyolódni a tiszteken. Olthatatlan gyűlölet érez a predatorok iránt, legyen az szövetséges vagy ellenség. Az arca egyik felén egy jól látható vágás éktelenkedik amit egy Flying Alien okozott a Ryushin.
Volt foglalkozás: Hadtörténelem, idegen intelligens lények tanulmányozása.
Állandó felszerelés:
-Predator fog, amit nyakláncként hord
-Egy dísztőr melyen ez olvasható: Hűségem a becsületem
-4 sima gránát és 1 villanó gránát +4 napalm gránát és 2 EMP
-PrM2 és M10 sisak, amihez jön a Bimex
-M41A 3 tárral.
-Egy váll lámpa.
-Mozgásérzékelő
-WY88 MOD 4 3 tárral
-M42C 10 tárral
-10 db. dobópenge
-2 db. rejtett penge, amik 25 cm-esek. A bal karomon levőn van az alkarvédő.

Jelenleg a tengerészgyalogságnál szolgálok, előtte egy titkos egységben.
Különleges képesség: Mivel egy szuper katona fia, örökölte az ereje töredékét. Átlagon felüli célzás, erő és kitartás, regenerálódás, hihetetlen reflexek.
Mivel évekig tanulta a predatorok felépítését és jellemzőit B.J. nagyon alap fokon megtanulta elolvasni a predator írásokat.
Rang: Tizedes
Megszerzett pontok: 287
Elköltött pontok: 210
Megmaradt pontok: 77
Megvásárolt képességek:






Egyenleg: 10$
Kalandok 7
Sikeres: 8
Sikertelen: 1 (meghaltam)
Feloldott fegyverek, páncélok:
Pisztolyok: VP70, WY 88 MOD4
Gépkarabélyok: Tradex M38T, M40A, M41A
Mesterlövész: Karabiner 198K/B4, M42A, M42C
Páncél: PrM2m, cserkelő ruházat, M3, M3.5 közepes páncél
Sisak: M10, M20B



A hozzászólást B.J. Wolf összesen 37 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Júl. 31, 2017 11:24 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

2 2195. December 10. LV-854 on Kedd Dec. 31, 2013 12:16 am


Első bejegyzésem a naplóba, legalábbis mióta eljöttem az őrposztról. Egy nap talán eme bejegyzésekből írok egy könyvet, vagy pedig ha valami oknál fogva Mars is úgy akarja, majd történészek vizsgálják ezt át, hogy többet tudjanak meg rólam. Persze készíthetnék audionaplót ahelyett hogy egy virtuális naplóba írok, de jobban szeretem átgondolni mit akarok hogy fennmaradjon, meg hát nem vagyok a szavak embere, no meg a későbbiek során van esélyem javítani és hozzászólni, ezt zárójelben közlöm. Elvégzem a feladatom, ha nem kell nem beszélek és kész. De térjünk is rá az első igazán rázós kalandomra a világűrben.

A célpont egy BioNat (az a cég, amit a xeno fertőzés elterjedése terhel)  bányabolygó volt, kódnevén LV-854. Körülbelül 350 ember él itt, vagyis élt, mert mire e sorokat olvassa a kedves olvasó, addigra már eme emberek már halottak, de akkor mi még nem tudtuk, lényeg hogy közölük csak 30-an voltak fegyveresek. Két héttel az érkezésünk előtt megszakadt a kapcsolt velük, ezért is jöttünk mi, a tengerészgyalogosok, hogy utánanézzünk mi is történt pontosan. A feladat szerint a kapcsolatot vissza kellett állítani és túlélők után nézni és az esetleges alien populációt elpusztítani anélkül hogy a telep megsemmisülne (ez már biztató kezdet volt).

A jól ismert UD-4L Cheyenne Dropship vitt minket a felszínre, onnan egy M577-es APC-vel mentünk tovább. A landolási műveletet sikeresen végrehajtottuk, semmi probléma nem keletkezett, bár ez elvárható egy rutinnak számító landolásnál. Velem együtt 10 katona van itt, illetve a két vezető és Parker hadnagy, az akció vezére. Nemsokkal az érkezésünk után gondba ütköztünk, egy űrhajóroncs állta el az utat, így kénytelenek voltunk egy alternatív útvonalon elérni a célterületet. A keresésre engem küldenek ki egy Natasha nevű katonával (egy másik Natasha nevű nővel is sikerül majd összefutnom, de ő Ryushin volt, a két nő között semmiféle hasonlóság nincs, csak a nevük egyezik, Wolf). Sikerül is rálelnünk rövid időn belül egy új útra, visszaszálltunk a járműbe és pár poénos mocskos vicc után már meg is érkeztünk. Az időjárás nem változott, ugyan olyan pocsék esős, amit ha hasonlítani kéne, leginkább az angol időjárásra hajaz.

A telep bejárata egy nagy fémkapu volt, maga az egész létesítmény egy hegy tetején található, de a raktár a hegy gyomrában és a bányajáratok meg már a föld alatt vannak. Sikeresen bejutunk, egyből a hatalmas raktár fogad minket. Itt váltunk szét, három "bőrnyakú" elment a világítást helyreállítani, a többiek itt maradnak míg én és egy Keeper nevű srác mehetünk a keleti szárnyat felderíteni. Ekkor kezdődtek el a bajok és a furcsaságok. A többiekkel folyamatosan kapcsolatban voltunk a headseteknek hála, megtudjuk hogy a másik csapat három hullát talál és rengeteg hamut (mint később megtudtam, a rengeteg hamu az elporladt emberek földi maradványai voltak, de azóta sem jöttem rá mitől váltak szegények hamuvá, Wolf), a triót Parker hadnagy azonnal visszarendeli velünk együtt. Igen ám, de mire hátrafordultam Keeper eltűnt, sehol sem találtam és még nyomokat sem, bizonyára azon a napon Fortuna mellém szegődött, piszok mázlim volt az biztos!

Miközben óvatosan haladtam vissza a raktárba, gondolataim a történtek körül forogtak, de nem találtam logikus magyarázatot. A raktárnál újra bajtársak között lehettem, még ha csak rövid ideig is. Kiderül, hogy összesen 5 katona tűnt el, mintha a hegy nyelte volna el őket. Itt aztán ellenséges fegyveresek támadnak ránk, a szemem láttára lövik le a mellettem levő társam. Nem volt mit tenni, amilyen hamar tudtam, szétlőttem az egyik támadót. Döbbenten figyeltem ahogy a skulók szaggatta testről kiderül, hogy Keeper volt az, nem volt akkor időm ezen gondolkodni, a másik támadót sikeresen elvakítom egy villanógránáttal. A társaim sikeresen lefegyverzik és elfogják a fegyverest, akiről kiderül hogy az egyik eltűnt tengerészgyalogos társunk. Teljesen bedilizett, mintha megveszett volna, ezért nem is tudtuk kihallgatni (akkor még nem tudtuk hogy mi is történt eltűnt társainkkal, ez még csak később derül ki, Wolf).

Engem, Natashát és egy ismeretlen nevű katonát (már nem emlékszek a nevére, nem is ismertem őt, Wolf) elküldenek az irányítóterembe letölteni minden fontosat, amit csak lehet. Az odaúton nem ütköztünk újabb gondokba, mindeközben négy másik bajtárs a kolóniát nézi meg túlélők után kutatva (de nem találnak senkit, Wolf). Miközben az adatokat töltjük, váratlan támadást kapunk, ezúttal nem emberektől, nem ám! Az alienekre nagyon hasonlító lények voltak, az eltérés szemmel látható volt, szerencsére vérük nem volt savas, ellenben karmolásuk őrületet okoz. Natasha azonnal meghal, az egyetlen társammal közösen elintézzük a három főt számláló ellenséget (kaptam is vérfürdőt, szerencse hogy a vérük nem volt savas, mert akkor most cafatokban lennék, Wolf). Az egyik kamerán át különös dolgot vehettünk észre: egy patkó alakú űrjárművet, mérete hatalmas volt, a bányában pihent. Volt némi ismeretem arról a fajról, ami ezt birtokolta, de csak annyi, amennyit egy átlag ember is fellelhet, mi több, mire ezt olvassák, addigra már több fájl lesz elérhetővé a civilek számára.

Visszamegyünk a raktárba, de nem számítottam rá, hogy társam megőrül (akkor még nem tudtam, hogy a lények karmolása ezt teszi, Wolf). Kevésen múlott hogy nem ölt meg a nagydarab melák, de gyors cselekedetemnek köszönhetően sikerült kiütnöm és cipelhettem a testét vissza a raktárba. Ott a bajtársak jól megkötözik, az így már két őrültre növekedett foglyokat egyetlen katonára bízzuk, hogy vigyázzon rájuk, míg mi lemegyünk a bányába a patkó hajóhoz. Újabb nem várt dolog történik, ugyanis 8 Weyland-Yutani fegyveres és 5 W-Y mérnök ügyködik. Sikerül meglepetésszerűen rajtuk ütni és lefegyverezni őket, senki sem halt meg egyik féltől sem. A Wey-Yu emberek vezetője egy Gogolac nevű pasas volt, aki elmondta, hogy őket is a mutációk támadták meg 2-3 napja és jelenleg a patkó hajóhoz mennének. Közösen folytatjuk az utat, tudtam hogy Gogolac nem mondott igazat, ezért résen voltam, de hiába. A hajónál kettéváltunk, de mindkét csapatban ugyanaz történik: a W-Y emberei (jobban mondva szintetikusai, Wolf) mindenkit leütnek.

Mikor magamhoz térek - természetesen fejfájással - egy székhez kötözve találom magam, fegyvertelenül. Gogolac, a szemétláda elbeszélget velem egy kicsit (a mutációkon kísérletezik, az emberei már elfogytak, így jól jöttek a katonák a kísérletben. A mutációk egyfajta védelmi lények, folyamatosan pótolják veszteségüket, de nem haladnak meg egy bizonyos létszámot, pl.: ha van 20 mutáció és megölök 10-et, akkor bizonyos idő múltán újra 20 lesz, egészen addig, amíg mindet meg nem ölöm, hozzáteszem fogalmam sincs hogyan szaporodnak, Wolf) majd beküld kísérleti nyúlnak egy terembe. Azonnal feltűnik egyik bajtársam véres hullája, majd a kés és a pisztoly, amivel a mutációval kellett volna felvennem a harcot.

A mutáció majdnem megöl, de szó szerint berobban Parker hadnagy és három "bőrnyakú", szétlövik az ellenséget, én meg visszakapom felszerelésem. 10 szintetikus jön ellenünk, a tűzharcban Parker hadnagyot szemen találják, de sikerül ellátnom sebét (örök életére vak lett volna így is, de helyette majd halott lesz később, Wolf), illetve egy bajtársam halálos sebet szerzett. Hárman maradtunk, de elégnek bizonyultunk a fegyveresek ellen. Hamar fehér kenőfolyadék áztatta a padlót. A két másik katona neve Sven és Sid volt, jó fejek és jó katonák (az akció után nem tudom mi lett velük, lehet hogy még aktív szolgálatban vannak, Wolf).

A fejemből kipattant egy terv, miszerint mi hárman felöltjük a szintetikusok ruháit és jelentjük a rádióba, hogy elkaptuk Parker hadnagyot. Sikerült is elhitetnünk ezt Gogolaccal, kiküld értünk pár szintit, hogy kísérjenek el a telep tetején levő hajóhoz (szerencsére a gépeket megtámadta három mutáció, ugyan a gépek elintéztek kettőt, de erre négy szintetikus ment rá, Wolf). Sven később sikeresen eltereli a fogadóbizottságot így akadálytalanul érhettünk Gogolac hajójához, itt aztán mutációk támadtak ránk, szám szerint három, sikerült kettőt leszednem (az utolsónál pont kifogyott a táram és kicsin múlott, hogy Sid elpusztul, Wolf). A hajóban a W-Y fejes elé kerülünk, itt derül ki, hogy végig tudta mit terveztünk és egy tucat android jön ellenünk. Heves tűzharc veszi kezdetét, de az androidok bizonyára valami selejt típusból lehettek, mert könnyű volt velük elbánni, jómagam 9-et pusztítottam el, és végre Gogolacnak is megadtam azt a bizonyos feljövést, amitől örök álomba merül. Sajnos Parker hadnagy a tűzharcban meghalt, így az eredeti csapatból csak én, Sid és Sven maradtunk. Amint kimentünk a hajóról, durván 35-40 szintetikus várt ránk, úgy tűnt esélyünk sincs, de mint egy akciófilmben, az utolsó pillanatban megérkezik az erősítés.

50 tengerészgyalogos érkezett meg, életem eddigi legnagyobb tűzharcát láthattam, természetesen én sem tétlenkedtem, négy gépet pusztítottam el. Ekkor választás elé kerülök: maradok itt és segítek a mutációkat teljesen elpusztítani, vagy felmegyek az űrbe, hogy egy behatoló csoport tagjaként bejussak egy Wey-Yu anyahajóba és azt belülről robbantsuk fel. Inkább az űrcsatát választom, Sid is velem tart (Sven is előkerül, de ő sérülése miatt kimarad a további harcból, Wolf).

A küldetésre kaptunk M67 gépfegyvert és hangtompítós Coltot, velem együtt vagyunk hatan. Az űrcsata már javában dúlt, sajnos a mi kis hajónkat is találat érte, az anyahajón sikerült kényszerleszállást végrehajtanunk, a két pilóta viszont azonnal szörnyethalt. Én és öt társam hamar szembekerülünk 10 őrdroiddal, bár semmi tapasztalatom nem volt az űrben való harcviselésben, mégis jól helytálltam. Közösen elintézzük a gépeket és behatolunk a hajóba. Robbanótölteteket kell elhelyeznünk, de a gond ott kezdődik, hogy a hely nem stimmel a kapott térképpel. Lépéseket hallunk, ezért elrejtőzünk, majd meglepetésszerűen rajtaütünk azt öt fegyverest számláló csoporton. Egy fő viszont elmenekül, itt komoly döntést kellett meghoznom: maradok és ellátom egyik bajtársam sérülését, vagy a menekülő nyomába szegődök nehogy riadóztasson.

Üldözőbe vettem a férfit (sérült társam belehal a sérülésbe, Wolf), közelharcba sikerült vele keverednem és sikerült megölnöm (jómagam orrtörést szenvedek és pár bordarúgást, azóta sem kaptam meg a Bíborszívet, Wolf). Ezután a csapattól elválok, mert nekik máshova kell tenniük a töltetet. Egy mezei szerelő kerül az utamba, próbáltam rávetődni, de a véletlennek köszönhetően pont elmozdult, így én lefejeltem a falat. Aztán egy nagydarab őr jött meg, fogságba kerültem volna, de társaim megérkeztek és lelőtték a két embert. Mivel már az összes töltetet elhelyeztük, már csak el kellett menekülnünk. Tervemet elfogadják, miszerint öltsük fel az őrök ruháját és menjünk a dokkba. Ott leteremtem az egyik embert, miszerint azonnal kell egy hajó, kapunk is egyet, de az anyahajó kapitánya megjelenik és átlát a szitán. Ekkorra már mind bent voltunk a kis gépben, no meg egy Wey-Yu pilóta. A kapitány három RPG-vel felszerelt embert küld ellenünk, nem sikerül lelőnie minket, igaz, egy bajtársunk halálos találatot kap.

A W-Y pilóta nagyon engedelmes volt, sőt! két ellenséges bombázót is darabokra lőtt. Landol a CMC zászlóshajóján, itt aztán végignézhetjük ahogy a W-Y anyahaj atomjaira robban. Ezután pihenhetnék, de ragaszkodtam ahhoz, hogy lemenjek a bolygóra segíteni a harcban (a Cég emberei visszavették a telepet, a mutációk pedig még gondot okoznak, Wolf). Feladatom társaimmal behatolni és hátulról megtámadni az ellenséget, de már nem kerülök bevetésre ugyanis a katonák bevették a helyet, az utolsó mutációt is megsemmisítik. A nyugodttá vált környezetben megszemlélhetek egy igazi space jockey tetemet. Elképesztő látvány volt az ormányos nagy teste. Itt kapok egy üzenetet, mivel derekasan kivettem a részem a küzdelemből, ezért áthelyeztek a Ryushira.

B.J. Wolf tengerészgyalogos őrvezető



A hozzászólást B.J. Wolf összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Ápr. 11, 2017 2:08 am-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

Második bejegyzés a naplóba, a helyszín most Ryushi, a sivatagos bolygó. Számomra a galaxis egyik segglyuka, nincs itt semmi ami miatt megérte a harcot, csak homok és hőség. A hadvezetés mégis úgy döntött jó hely lenne új taktikák élesben való tesztelésére. Igen ám, de durván 3.000 fős xeno populáció van itt, mi pedig pontosan 959 fővel mentünk ellenük, bár a levegőt már azonnal mi vettük birtokba (csoda is lett volna, ha a levegő feletti uralmat nem a vadász és bombázóink vennék birtokba, Wolf), a páncélosokba és a szárazföldi járművekbe viszont korlátozott mennyiségű üzemanyag van, így jócskán vesztettünk a manőverezési képességeinkből, bár az is igaz, hogy nem emberek ellen viselünk hadat. A fő feladata a bogarak teljes mértékben való elpusztítása, így nyerhetnénk egy leendő emberi kolóniát, véleményem szerint dilis aki egy ilyen kemencevilágban akarna élni. A tengerészgyalogság flottáját egy Razzia (név szerint USS Nautilus, Wolf) vezeti, a kor legerősebb emberi űrhajója. Parancsba is kapjuk, hogy predatorokra lőni csak akkor lehet, ha támad, mert szövetségben vagyunk velük egy gonosz klán ellen. Ha tehetném, ezt a parancsot megszegném és azt a vadászt lőném darabokra, amelyiket csak tudom.

Egy UD-4L tesz engem ki más katonákkal együtt, egyből megcsapott a hőség, ez persze párosul a több kilónyi felszereléssel, amit nem vehetünk le, mert bármikor támadást kaphatunk. Első támadóink óriási méretű rákok, vagy skorpiók voltak. Én nem vettem részt a harcban, mert más egységben voltam. Igazából az én történetem este veszi kezdetét, mikor már kiépült a főtábor.

Mikor eme sorokat írom, ép egy néger közlegény fut el a sátram elől, nyomában két szőrös állatka (később ez a néger katona a legjobb barátom lesz, neve Joe Johnson közlegény, róla a későbbiekben bővebben fogok írni, Wolf). Beszerveznek engem egy kis osztagba, velem együtt négyen vagyunk. Egy százados utasít minket, hogy nézzünk utána az eltűnt lövegeknek. A nyomok egészen egy barlangig vezetnek, itt rábukkanunk az egyik lövegre, kis híján levitte a fejemet a lövése. Bár kigondoltam egy tervet hogyan lehetne kijátszani a löveget, de inkább lemondtam róla, mert nem vállaltam a felelősséget ha valaki megsérülne, vagy ne adj Zeusz meghalna. Kimentünk a barlangból és jelentjük a helyzetet, egy járművet küldenek ki, rajta műszakiakkal, akik kezelésbe veszik a gondot. Minket pedig visszarendelnek, és ekkor történik egy hatalmas robbanás.

A jármű hangosan explodált, a táborból pedig özönleni kezdtek a "bőrnyakúak", sőt még pár tank is (akkor nem tudtam, de később kiderül hogy a Bug-Men okozta a galibát,Wolf). A HQ (Head Quarters, magyarul főparancsnokság, Wolf) sátorba megyek személyesen jelentést tenni. A tábor bejáratánál a harcok ellenére is átvizsgáltak kutyával, nem-e vagyok fertőzött egy idegennel. A sátorban természetesen tisztek voltak, elmondtam a jelentenivalót. A tüzérségi lövedékek miatt nem értettem minden mondandójukat, de annyit elcsíptem, hogy van egy ravager, meg csapda, lényegében olyan dolgokat, amiket akkor még nem tudtam hová tenni. Megjegyzem, okuljon belőle az utókor, hogy kíváncsiságból kilestem a sátorból engedély nélkül, hála Zeusznak nem kaptam emiatt komolyabb fejmosást, a tanulság az, hogy mindig maradjunk nyugodtak.

Megkapom az új ukázt (parancs, Wolf), menjek a tábor nyugati kapujához. Nincs ott kapcsolat, de több tucatnyi vérszomjas bogár tart feléjük. Így lettem gyorsan futár, aki megvitte a hírt az ott lévő tengerészgyalogosoknak. Rajtam kívül még négy katona volt itt, no meg a régi jól bevált UA 571-C lövegek. Nem kellett sokat várni a fekete áradatra sem, kezdetét vette életem első komolyabb küzdelme az űrbeli csótányokkal. A lövedékek záporoztak, gránátok robbantak és dögök hullottak a porba, savjuk azonnal marni kezdte a talajt, de egyszerűen nem akasztottuk meg a rohamot, nem lehetett megtörni. Leginkább a szovjeteknél levő fekete ruhásokra emlékeztetett az egész, csak jöttek és jöttek, nem törődve a veszteséggel. Már úgy tűnt a sötét áradat elpusztít minket de mint Kr.e 190-ben Magnésziánál megjelent a segítség, ezúttal nem II Emuneész személyében, hanem három darab nehéz tankban, pontosabban M-40-esek, és két darab Puma repülőgép, amik úgy megszórták az áradatot, hogy öröm volt nézni. Mars, a háború istene ekkor benyújtotta a számlát, ez az egyik M-40-es tank volt teljes személyzetével, a lövegtorony egyszerűen lerobbant a helyéről, a legénység azonnal szörnyethalt. Az alienek ekkorra már bejutottak a táborba (egy másik ponton is bejutottak, itt egy carrier is volt, ami arctámadókat hozott magával, nem is keveset). Megkaptuk tehát a visszavonulási parancsot, valahogy én nem hallottam meg, így maradtam egy ideig a kapunál. Egy nő adta erőszakosan tudtomra, hogy mit keresek én itt (ő Ellen Ripley volt, a legendás nő, akit úgy tartanak számon, mint az első embert, aki szembekerült a xenokkal, enyhén szólva hazugság ezt kijelenteni, Wolf).

A táborban teljes káosz fogadott, Mars sok lelket szívott el azon az estén. A bejutott arctámadók teljes káoszt okoztak, jó pár ember megfertőződött, no meg a normál alienek is pusztítottak. Egy arci engem nézett ki inkubátornak, de egy plazmalövedék elpusztította, ezt a lövedéket csak egy predator adhatta le (Ryushin előfordult egy predator ruhás nő, úgy gyanítom, hogy ő volt az aki akkor megmentett, ettől függetlenül nem vagyok hálás neki, mert a hentesek ruháját viselte, Wolf). Ezután akadtam össze egy óriási lénnyel, egy praetoriannal (nem a római császári testőrséggel és elit katonai egységgel, hanem az alieneknél levő praetoriannal, Wolf) egy runner praetorian volt, fegyvereim hatástalanok voltak ellene, fel is öklelt és egy katonai orvosi sátorban tértem magamhoz, fájó végtagokkal. A ponyvát szépen beszakítottam, felkészültem a harc további folytatására, de ekkor majdnem legázolt egy M-40-es tank. A vezető is megdöbbent, én is, de végül is közösen folytattuk utunkat az LZ felé (Landing Zone, magyarán landolási zóna), nem én voltam az egyedüli gyalogos, volt még egy másik férfi is. Az LZ-nél megláttam a döglött praetoriant, illetve egy TSAPC-t (a jármű néhány katonával nem rég érkezett vissza egy bevetésről, a bevetés részleteit lásd a CMC 01-23-81-24 BdA fájljában, Wolf).

Itt találkozok Joe Johnson közlegénnyel, illetve egy magyar tiszttel (név szerint Wágner Balázs főhadnaggyal, részemről szólva felvágós egy típus, van benne valami ami miatt ellenszenvesnek tartom, Wolf). Még kiküldenek minket ahhoz a kapuhoz, ahol védekeztem, további támadás már nem jön. A tábort sikeresen megvédtük, túléltem az első napot Ryushin, sőt már karácsony napja lett. A karácsony ezúttal nem hozott pár embernek ünnepet, két tucat katonát koncoltak fel az idegenek, további egy tucat katona lett megfertőzve, őket agyonlőtték (ezt az agyonlövetéses dolgot ellenzem, nekem ne próbálják bemesélni, hogy nem tudják azokat a szegény ördögöket lefagyasztani és kiműteni belőlük azt az átkozott bébiszörnyet. Minimum egy nap van akkor is hogy a dög kifejlődjön, ez idő alatt mindannyiukon el lehetett volna végezni azt a műtétet, az összes római istenre esküszök, hogyha eljutok odáig, hogy tiszt legyek, én nem fogok ilyet tenni, Wolf). Továbbá az admirális eltűnt, így a tábornok lett a hadjárat vezére. A főhadnagy pedig nagyobb kezet kapott (ahogy tudom ő itt a tudományos okostojás vagy mi, Wolf).

Jobban megismerem Joe közlegényt, összebarátkozunk és segítek neki kieszelni egy jó kis tréfát Amanda tizedes ellen (a kettejük közötti vitát lásd a naplómban levő mellékletnél, Wolf). Joe borotvahabbal bekente az alvó nő egyik kezét, megcsikizte az orrát, így a nő a borotvahabos kezével saját magát törölte képen, természetesen az egészet lefilmeztük. A begőzölt tizi Joe nyomába eredt, egy előre megbeszélt helyre csalta, ahol a nőre egy döglött alient borítok. Amanda viszont szépen ellőtte a lábunkat, és az alien miatt riadót fújatott. Megjegyzem szolgálaton kívül voltunk, ilyenkor nem számít a rang, tehát részben igazságtalan az a büntetés amit kaptunk. Lényeg, hogy jó pár anyázós katona után megkaptuk a tábornok úrtól a büntetést, mint két morálromboló gazfickó mehetünk a sivatagba 10 km-t, hogy elérjük az előretolt tábort, amit nekünk kell kialakítani (kötelességemnek érzem, hogy ezt a bakfist is megörökítsem a naplómban, okuljon belőle az utókor mit nem szabad elkövetni, remélhetőleg a hibám olyanná tesz mint Eric Hartmannt, ő kezdetben minden hibát elkövetett, amit egy vadászgép pilóta elkövethetett, mégis 352 igazolt légi győzelemmel zárta a háborút, Wolf). A skulót kiszedték a lábunkból, még mindig utáltak minket a táborban (különösebben nem zavart az anyázásuk, Wolf), reggel 07:00-kor pedig indulhatunk utunkra. Majdnem ki is felejtettem, hogy a tábornok úr direkt nekünk alakított egy büntetőszázadot, a világtörténelem során talán ez az egyedüli büntetőszázad, amiben csak két ember volt, nos őrvezetőként máris egy századot vezethettem.

Eljött a reggel, furcsa mód mégsem kaptunk felszerelést a tábor alapításhoz, gondolom én az egész csak riogatás volt, mert az előretolt tábort már kiépítették, vagy csak eztán fogják. Itt meggyűlöltem a sereget, mert az élőerő ilyetén való elpocséklása nagyon nagy ostobaság, korlátolt számú katona van csak a bolygón, erre két harcképes embert csak úgy a sivatagba eresztenek (elismerem, a tréfa foltot ejtett a katonai uniformisomon, ezt a foltot megpróbálom a későbbiekben lemosni, hogy újra makulátlan legyen, Wolf). Mégis némi elégedettség töltött el, hogy az első napomon sikerült elintéznem egy tucat alient, ja nem is említettem, hogy a magyar tiszt még utánunk kiabált, hogy hol a jelentésünk, aztán átkát ordította ránk. Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy a jelentést bizony mindketten megírtuk és be is adtuk korábban, de nem tehetünk arról hogy valakinek tudnia kellene olvasnia is, vagy pedig leszoknia az éjszakai "addig iszok, amíg hallom a színeket" tevékenységről.
B.J. Wolf tengerészgyalogos őrvezető



A hozzászólást B.J. Wolf összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Ápr. 11, 2017 2:24 am-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése
2195. December 25. Pontosan reggel 07:00-kor teljes felszereléssel elindulunk az előretolt táborig, cirka 10 km a perzselő napon. Lőtt sebünk nem könnyítette meg a helyzetet, egy szó mint száz, volt vagy 50 Celsius fok és nekünk teljes felszerelésben kellett haladnunk, említettem már, hogy az első nap leégtem? Ha igen, akkor nem baj, az ismétlés nem árt. Utunk úgy hozta, hogy két skorpióval találkoztunk, a jószágok süttették a hasukat egy sziklánál. Én és Joe megsemmisítő tüzet nyitottunk, ami azt eredményezte, hogy a két állat cafatokban terült szét (bár a hadjárat későbbi részében nemegyszer támadnak rám skorpiók, talán a lények bosszúja, vagy micsoda, de hé, gyarmati tengerészgyalogos vagyok, fajokat veszélyeztetek, Wolf). A szikla alá ástunk egy csináld magad rókalyukat, ahol megpihenhetünk, de aztán már melegebb lent ott, mint a felszínen, így kénytelenek voltunk tovább menni. A Lady Be Good szerencsétlenül járt legénységét már kezdtem megérteni milyen szörnyűségen mentek át (röviden szólva: 1943-ban egy USAAF bombázó visszatérve az Észak-Afrikában levő támaszpontra eltévedt és lezuhant, a legénység pedig napokig menetelt a sivatagban, míg meg nem haltak, Wolf).

Példásan meneteltünk tovább, de minden egyes lépés nehezebb lett, szomjasak és fáradtak voltunk. Egy csapatszállító repült el felettünk, természetesen nem vettek minket fel, így maradt a gyaloglás. A sárga homoktenger egyszer csak fehérré vált, ez a fehérség végül kitöltötte egész látóteremet, majd aztán minden elsötétült. Pedig csak 6 km-re voltunk a céltól, de mi már kidőltünk. Ki tudja meddig lehettünk eszméletlenül?

Este tértünk magunkhoz, kissé zavarban voltam, hogy egy trikóban meg alsógatyában voltunk, no meg hogy az orvosok azzal bombáztak minket, hogy honnan szereztünk valami parazitát ami talán kiütött minket. Zavarom gyorsan elmúlt ahogy rájövök, hogy az előretolt tábort az alienek támadás alá vonták. Joe és én különválunk, én hátramaradtam elsősegély csomagot felszedni, illetve fegyvert szerezni. Egy százados azt hitte ide tartozok és eltartott egy ideig mire megértette a dolgot, itt tudom meg, hogy egy röpképes dög is van felettünk, ami a tengerészgyalogosokra csap le. Sikerül felszerelkeznem, ruhát és páncélt öltenem, majd Joe keresésére indulok. Szó szerint egymásba futunk, sőt, még egy döglött katonát is ránk dobott a repülő bogár.

A továbbiakban gondok nélkül elérjük a védelmi vonalat, ahol bajtársainkkal nézzük ahogy a tüzérség végiglövi a tábor környéki területet. A százados önkénteseket keres, hogy nézzenek körül, nem kellett sokáig gondolkodnia, a büntetősök akaratlanul is önkéntesek lettek. Nem sok írnivaló van, darabokra szakadt bogarak, végtagok stb. tehát ami elvárható egy tüzérégi támadás után. A még élő, de már harcképtelen rusnyaságokat likvidáljuk (megy is 6 strigula a képzeletbeli bodycount listára, Wolf). Az Iwa George kanyont elérjük, nem találunk semmi különöset, visszaindulnánk jelenteni, de felbukkannak a xenok (a kanyon falát nem néztük meg, vesztünkre, Wolf). Szemben velünk van egy köpő és két drone, balról egy predalien és jobbról két runner. Gyorsan felállítók egy tervet, ami talán sikerült is volna, ha az az átkozott gránátom nem bucskázik le a kanyonon, hanem megáll a köpő alatt. Csak Joe tudott elérni győzelmet, az egyik dolgozót lelőtte, de ennyi volt az egész. A dögök elfognak minket és elkezdenek levinni a kanyon mélyére, ekkor látjuk csak azt a nagy tömeget ami az előretolt tábor ellen megy.

Fortuna két vadászgép képében segített minket, a gépek megszórták a dögöket bombával, ennek köszönhetjük, hogy kiszabadultunk, de azért a kisebb-nagyobb zúzódásokat el kellett viselnünk. A kanyon alján találtuk magunkat, így felmásztunk a falon, megerőltető feladat volt, pláne hogy erre nem is kaptam kiképzést. Fent summázuk, hogy a másik oldalon van a tábor tehát mi a rossz oldalon másztunk fel, némi szitkozódás után már elértük azt a párkányt, ahol van egy barlang. Korábban megfigyeltük, hogy két villogó gömb van bent, de most egy xeno futott ki a barlangból.

Bemegyek hát, de még nagyobb rusnyasággal találkozok mint a xenok: egy giga nagy százlábú, ami rám támad. Nem bírok vele, testét nem tudom a fegyvereimmel átlőni. Fortuna most egy xenot küldött segítségünkre. Az alien ugyanis Joe fejét akarta meglékelni mikor észrevette a másik bogarat, ami rátámadt, a két borzalom lebucskázott a kanyon aljára, ahol szép kis harc bontakozott ki a százlábú és a xenok között.

Az alkalmat kihasználva én és barátom majdnem akadálytalanul felmászhattunk a jó falon. Csak egy nyavalyás idegen akadályozott minket jó pár percig (Joe lábát felsérti, Wolf). Végül egy jól irányzott skulóval sikerült kilyukasztanom az agyát. A továbbiakban már nem kerülünk harcérintkezésbe, a táborban különösen nagy csend volt. Már-már arra gyanakodtam, hogy mindenki halott, de nem, a századosnak jelentést teszek a látottakról, a xeno hordákról amiket a két gép szétbombázott párszor.

Eltávot kapunk, szabadidőmben egy rejtett pengét próbáltam csinálni, sikertelenül. A penge átszúrja a kezemet és így mehettem a katkórba (katonai kórház, Wolf). Kezelik, majd aludni térünk, két nap alatt két sérülés, de ezt mind én okoztam magamnak. A holnapi nap kemény lesz az biztos.

B.J. Wolf tengerészgyalogos őrvezető



A hozzászólást B.J. Wolf összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Ápr. 11, 2017 2:34 am-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

Reggel, a két nap máris kegyetlenül perzselni kezdte a kopár vidéket. Gyorsan feltűnt, hogy három tábori ágyút hozattak ide, kizárásos alapon azzal a három rynthhel, amik most éppen a napi vízadagunkat szlopálják (eme ágyúk ontották a halált tegnap este, Wolf). A kantinban megettem a reggelit, gondolom minden katona vagy civil ismeri azt az íztelen és anyagtalan masszát, amit kénytelenek vagyunk lenyelni, na, itt is ez volt. Hozzákezdek, hogy egy szerelőt keressek, aki csinálna nekem rejtett pengét, találtam is egy férfit, de kér érte 100 $-t, de ami ellenemre van, hogy még az alapanyagot is nekem kell megtalálnom, hozzáteszem hogy Ryushin nem nőnek ilyen alkatrészek. Az elkövetkező pár órát tüzérségi gránátok pakolásával töltöttem, három bajtárs segített nekem, így nem egyedül güriztem a tűző napok alatt.

Aztán a kanyon széléhez hívatnak, azonnal nem tudtam odamenni, mert még magamra kellett öltenem az M3 páncélt (ugyebár amit elcsentem tegnap éjszaka) és a tegnap is használt fegyvereket, amihez még kiutaltam egy M40A karabélyt. Valami ad hoc eligazítás volt, rajtam kívül ott volt Joe közlegény és féltucat tengerészgyalogos. Az eligazítást Wágner főhadnagy tartotta, ő elmondta, hogy az éjszaka majd ellentámadást indítunk az idegenek ellen, de keresni kellene egy lejárót, amit a gyalogság tudna használni. Itt jövünk mi nyolcan a képbe: mi vagyunk most a felderítő csapat, akiknek meg kell ezt az ominózus lejárót találnia. Persze Amanda tizedes nem örült, hogy viszontlátott minket, pláne hogy megint szópárbajozott Joe közlegénnyel, aminek eredménye, hogy az Mk2 Smart pár skulója a néger katona lábai előtt centikkel fúródott a talajba (a százados és Pattson is itt vannak, hogy a bejegyzésem teljes legyen, meg kell említenem, hogy Wágner főhadnagy, Amanda tizedes, Pattson és Duke voltak azok, akik átvágtak a sivatagon a rynthek hátán, hogy az ütegeket ide hozzák, Wolf). Majdnem kifelejtettem, hogy Pattson mindeközben lődözte az idegeneket, akik elszórtan ugyan, de a kanyon alján futkároztak, legalább egy praetorian és pár kisebb fajtársa örökre elterült. Az eligazítás során én is megkaptam az ellenszenves magyar tiszttől azt a "te hülye őrvezető most leütnélek" nézését, természetesen azért, mert megkérdeztem, hogy mi most gyalog, vagy járművel megyünk keresni (elnézést, hogy nem vagyok gondolatolvasó és az eligazításon sem került ez szóba, Wolf).

Kétfős párokba álltunk, az én társam a vicces néger lett. Minden páros kapott egy lézeres célzót, amivel tüzérségi támogatást kérhetünk, az én kezembe nyomtak is egyet, mert bizonyára Joe kezébe nem merték odaadni. A lényeg, hogy elindultunk keresgélni ideális lejárót. Az elkövetkező percekben aztán majdnem mindenki megsüketült, ugyanis Joe jó hangosan beleordított a headsetbe, aminek következtében a magyar tiszt vette a lapot és kétszer is hagyta a kis házi kedvencét (egy raptor, de akkor én még nem is tudtam mi a neve, sőt még később sem tudtam mi az a dög, Wolf). A rajnyi katona mind füléhez kapott, voltak olyanok - köztük Joe - akik fájdalmukban a földre rogytak. Idővel kitisztult a fülem, ahogy a többieknek is, de nem volt kellemes az a pillanat amíg fél süketen meneteltem. Útközben az egyik katona tüzérségi tüzet kért egy nyeszlett runerre, de a tüzér megtagadta ezt, mondván nem érdemes muníciót pocsékolni rá. Viszont később több idegenre kaptunk tüzet, vagy talált vagy nem, ugyanis mire elült a por, addigra szép kis kráter keletkezett, ha voltak ott idegenek, azok teljesen szétmentek. Joe megtalálta a tegnap éjszakai lejárót, ahol a xenok vittek le minket, ezt jelezte a két M41A/2 karabélyok is, amiket felvettünk.

A tegnap esti lejáró békésnek tűnt, az idegenek hullakupacából egy alien tört felénk, engem és Joet leborított, pedig rendesen telepumpáltuk a testét. A társaink lőtték ki a dögöt, minket pedig az utolsó pár lépésnél felsegítettek. Aztán fegyvercsövek fordultak felénk és lőni kezdtek, a fájdalom elmaradt, ugyanis a lövedékek a mögöttünk levő másik alient intézte el. Wágner főhadnagy az akciót lefújta, jó lesz neki ez a lejáró is, de jobb ha tüzérségi tüzet kérnénk a hullahalomra. Ennek a kérésnek én eleget is teszek, a hullák cafatokra mentek, ha voltak köztük még élők, azok is darabokban végezték. Visszatérünk az előretolt táborba, én egyből elmentem a szerelőhöz, hogy az M41A/2-ből  vegye ki a komponenseket a pengéimhez. Természetesen elküldött a fenébe, így második tervem is dugába dőlt, hogy rejtett pengém legyen. Mindeközben az egész táborban csak úgy ömlött az alkohol, közlegények, altisztek és tisztek is vedelték a sört, vodkát, stb. alkoholt, hogy így készítsék fel a katonákat az esti harcra. Én dühös voltam amiért leitatják a galaxis legjobb harcosait, az űrgárdát, a tengerészgyalogosokat, a fegyvertársaimat! Az utókor viszont nem engem fog igazolni, legalábbis ebben a dologban nem. Az alkoholtól a katonákban elszállt a félelemérzet, így a xenok nem tudtak a félelemből erőt meríteni, fogalmam sincs hogy ez kinek a fejéből pattant ki, de bizonyára az a magyar tiszt volt a kiötlő (dr. Paul Church kísérleteiben ezt a félelem  nélkül gyengébb az idegen dolgot a kísérleteiben már igazolta, mi lehettünk az elsők, akik ezt a gyakorlatba is átültettük, Wolf). Az én alkohol adagomat másra fordítottam, egy kis szentélyt csináltam Fortuna istenasszonynak, hogy vegyen a pártfogásába legalább erre a napra, az alkoholt pedig áldozatnak használtam (Fortuna pedig elfogadta és amennyire tudott, megóvott engemet, de így is katkórba jutottam, de erről majd később, Wolf). Felkészültem a harcra, magamra öltettem felszerelésemet, arcomra harci festéket kentem, aztán leültem meditálni fél órára a leendő frontvonal elejére (miközben bajtársaim azt mondogatták, hogy annyira részeg vagyok, hogy leültem, nehogy elrepüljek, Wolf).

Eljött az este, a feszült várakozás döbbenetté változott. A mozgásérzékelők azt jelezték, hogy a hat hullámnyi xeno nagy része már átment rajtunk. Igen ám, de előttünk semmi, felettünk semmi, számomra egyből nyilvánvalóvá vált, hogy kizárásos alapon az ellenség alattunk van. Elmondom ezt az észrevételt Wágner főhadnagynak, aki zavarodottan nézett vissza rám, de nem szólt semmit (mai napig büszkeséggel tölt el a tudat, hogy egy századnyi katona közt én voltam az első, aki felismerte a veszélyt, Wolf). A xenok tényleg a föld alól jöttek elő, alagútásó idegenek fúrtak járatokat alattunk. Pár tengerészgyalogos az ilyen ürgelyukakban tűnt el mindörökre, néhányan pedig darabokra vágva végezték, durván 60 alien tört ránk, mi voltunk úgy durván 80-an, vagy valamivel többen. Bizonyára eme támadást már pár könyvben vagy dokumentumfilmben feldolgozták, de nem egy B.J. Wolf nevű őrvezető szemszögéből!

Láttam ahogy Joe alatt is púposodik a talaj, mielőtt segíteni mentem volna neki, egy runerrel kerültem szembe, először feldöntött, de csak második rohamra akart megölni. Esélye sem volt az M40A lövedékeivel szemben. Ezután futva tettem meg a maradék távot bajtársam - és barátom - felé, miközben szétlőttem az őt elcipelni akaró runnert. A lyukba pedig beleürítettem az egész tárat és egy gránátot. A herék és runnerek visítva múltak ki, mind elpusztultak, a gránát pedig beomlasztotta a járatot. Elhatároztam, hogy a többi járatot is így számolom fel, elindultam erre a célra társakat keresni, egy Exosuitos férfi úgy elvert egy dögöt, hogy az majdnem nekem repült, egy gyalogos pedig öngyújtóval és egy kis alkohollal rögtönzött tűzfújást mutatott be egy alienen, mielőtt lelőtte. Eme férfit rábírom, hogy tartson velem, de egy újabb járat berobbantása után  - ahol egy idegent sikerült megölnöm csak - már véget is ért a harc első etapja, bár a táborba is eljutottak a bogarak, azokat sikerült már elintézni. A Turáni tiszt pedig kiadja a "Támadás most!" parancsot, amire egy egész század kezdett mozogni a kanyon felé, én az élcsapatban voltam. Első kézből tanúsíthatom, hogy felemelő érzés volt, ahogy az alienek előlünk menekültek és mi a nyomukban futva lövöldöztünk rájuk. A kanyon lejárónál volt, aki gurulva érkezett le, természetesen én azok közé sorolhatom magam, akik két lábon értek le. A kanyonban viszont egy rakás idegen várt ránk, nagyon sokan voltak és egy ravager is itt volt. Valami ledöntött a lábamról és mire észbe kaphattam volna, már valami vonszolt is el a társaimtól. A VP78 lámpája egy runnert világított meg, a pisztollyal lelőttem, ezután headseten jelentem, hogy mi lenne, ha egyedül keresném meg a királynő kamráját (már jómagam sem tudom mi járhatott akkor a fejemben, már azt kívánom hogy ne is mondtam volna ki azokat a szavakat, Wolf), de természetesen Wágner főhadnagy némi szidalom után tudatta, hogy szépen térjek vissza a társaimhoz.

Mindeközben a tüzérségi lövedékek is hullottak, két lövedék a közelemben csapódik be, a másodinak a lökéshulláma nekivág egy sziklának, ezután belém rúgnak (ő a százados úr volt, Wolf) miszerint takarodjak harcolni. Újra találkozok Joe közlegénnyel, a ravager kilőtt teteme közelében. A tengerészgyalogság rohama újra teret kezd nyerni, rohamtempóban haladunk a sötét kanyon alján, hogy elérjük a pár km-re levő fészket. A futást megakasztja egy újabb alien roham, itt a Turáni főhadnagy bámulatos előadást tart hogyan kell kivégezni három dögöt egyetlen karddal és egy pisztolyból leadott lövéssel. A produkció alatt persze dörögtek az impulzus és hüvelyes fegyverek, amik pusztították az idegenek sorait, Joe és én egy pár dögöt sikeresen likvidálunk, még ha az óvatlanabbakat is sikerült megölni, mert a xenok már kezdtek szétszéledni amerre csak tudnak. Újra győztünk, Wágner főhadnagy előre merészkedik, de gyorsan futólépésben jön is vissza, egy ravagerrel a háta mögött. Az M83 SADAR itt elvétette a célt, a lény csak felborult a lövedéktől (igaz, az egyik pengéje eltörött miközben próbált feltápászkodni, Wolf). Tudtam, hogy a rendelkezésemre álló fegyverekkel semmi kárt nem okozhatok a lényben, legfeljebb csak a figyelmét vonhatom el, próbáltam minél több időt tenni a nehézfegyveresek számára, hogy kilőjék a monstrumot. A ravager a farkával leterít, de hamar feltápászkodok. Két gyújtógránátot és egy hagyományos robbanó gránátot dobok a ravager lábához, hátha csak minimális kárt tudok benne tenni, hát nem sikerült és annyit értem el, hogy egy pár centit hátratántorodott a lökéshullámtól, de ennyi. Szerencsére nem rajtam töltötte ki a lény a bosszúját és nem is Joe közlegényen (aki egy egész tárat kilőtt a ravager fejére, írnom sem kell, hogy teljesen haszontalanul, Wolf), hanem egy női tengerészgyalogoson csattant az ostor, a nő egy sziklának vágódott neki és eszméletét vesztette. Joe próbált neki segíteni, de egy xeno éppen közbeszólt, a kis lény csodával határos módon kikerült a néger katona lövéseit és könnyedén feldöntötte a férfit. Ekkorra én már feladtam a harcot a ravagerrel szemben, én nem bántottam őt, ő sem bántott engem (tudta, hogy nem jelentek rá veszélyt, meg hát rajtam kívül volt még pár tucat katona is, Wolf). Ekkor terít le engemet is az a normál alien, ami barátommal, Joe közlegénnyel játszadozott, a lény nem szándékozott megölni, mert gyorsan megpróbálta megint leteríteni a négert a lábáról, de egy M42C lövése ennek véget vetett.

Két dolgot kellett summáznom, a ravagert már megölték (akkor még nem tudtam, hogy a főhadnagy úgynevezett fekete érc kardja végzett vele, Wolf), illetve a női tengerészgyalogos is felszívódott, Joe aggódott érte, én meg úgy voltam az egésszel, hogy vagy a dögök, vagy a szanitécek vitték őt el (a nő Natasha Eicca őrvezető, aki Joe közlegénnyel egyetemben már veteránnak számít, a páros a Földön ismerkedett meg a sikertelen Alpok körüli mentőakció közben, kettejük közt bizonyára több volt mint bajtársiasság, de nem hinném, hogy szerelemről lett volna szó, Wolf). A tengerészgyalogosok tovább kocogtak a célpont felé, a veszteségünk féltucat katonára rúgott a kanyonban (a táborban meg 5 fő körül, Wolf). Hátranézve látom, ahogy az aggódó Joe próbál valamit tenni a nő felkutatása érdekében. Egy láthatatlan alak földre teríti a barátomat, akit aztán le is szidnak, valamiért ekkor nem jutott el tudatomig, hogy a láthatatlan alak mit is jelenthet (ő Niki, nagyon keveset tudok róla, már a nevének kiderítése is nehéz volt, szóval ő egy predatorok között élő Turáni nő, aki a Nautilus nevű Razzia tiszteletbeli tagja, Wolf). A tüzérségünk ekkorra már-már nem csak szemből, de hátulról is védett minket, mert már a xenok bármikor hátba támadhattak minket, aztán kiértünk a lövegek hatásköréből és magunkra maradtunk.

A pergőtűz zaját hamar átvette motorok és lánctalpak jellegzetes hangja. Megérkezett a század páncélos része (igazából fogalmam sincs, hogy ők is a századhoz tartoztak, vagy egy másik alakulatból lettek iderendelve, Wolf). A kis páncélos ék szép tűzerővel rendelkezett, 6 Exosuit, egy Viharmadár, egy M577 APC mint parancsnoki jármű, két közepes és két nehéz tank, illetve 8 gyalogos csatlakozott hozzánk a kanyon Y alakú elágazásánál, hogy a hátralévő utat együtt tegyük meg. A bajtársias köszönésekre nem sok idő maradt, de éppen elég volt rá, hogy megismerkedjek egy Gordon Rogers nevű közlegénnyel (ő a Ryushi hadjárat alatt a második barátommá válik, katonai múltja elég rövid, mert ez az első bevetése, az elkövetkező időkben én, Joe és Gordon egy triumvirátust alkotunk, a veteránnak számító Joe, a némi tapasztalattal rendelkező Wolf és a ződfi Gordon, sajnos ez a trió a hadjárat végére eltűnik, de még erről később lesz szó, Wolf). Egy újabb ravager vezette falka támadt ránk, a páncélosok szép vérengzést vittek véghez, a ravager azonnal meghalt, a gyalogság nehézfegyverei úgy is csütörtököt mondtak az előző ravagernél. Mintha a xenok vártak volna ránk, egy újabb adag földásó alien tűnt fel mögöttünk, a járatokból pedig tucatjával jöttek a dögök. A tengerészgyalogosokat bekerítették, a helyzetet nehezítette, hogy több praetorian és egy pár önrobbantó alien is jelen volt. A tűzharc alatt nem lőttem, már nagyon fogytán volt a munícióm és fogalmam sem volt, hogy meddig tarthat még a támadás (folyton azt hittem, hogy már úgy sem ütközünk ellenállásba, mert annyi dögöt megöltünk, erre az újabb és újabb falka alien mindig rám cáfolt, Wolf). Amiért nem lőttem, meg is kaptam a gránátvetős katona hangos ordítását a fülembe. Ez hatott, mert már kezdtem is volna a lövöldözést, kezdve azzal a praetoriannal, ami feldöntötte Gordon Exo ruháját, de ekkor felrobbant a Viharmadár, a tűz mindent és mindenkit elemésztett, amit/akit csak tudott. Egy tank mögé sikerül bevetődnöm, így megúsztam az egészet. A xenok eltűntek, viszont egy idegen még így is veszteséget okozott, a felrobbanó testében levő sav szétmarta az egyik tankot, meg két óvatlan tengerészgyalogost.

Az egész kis offenzíva alatt ez volt a legszörnyűbb veszteséggel járó harc. A kis századból maradtunk 14-en (már akik harcképesek maradtak, Wolf), meg a predator ruhás nő (aki most már felfedte magát, Wolf), a százados pedig életét vesztette, egyetlen láb maradt az egész testéből. A páncélos ékből maradt két Exo és két tank, a többi jármű teljesen megsemmisült. Wágner főhadnagy létszámellenőrzést tart miután kifakadt a veszteségek miatt, Pattson még levertebb és olyan dolgokat mond, miszerint az egész támadást úgy ahogy van a balszerencse kísérte, ezekre a jelekre már én is felfigyeltem és egyre erősödött bennem a tudat, hogy ez nem lehet véletlen. Végül egy tank és két katona itt maradt a sebesülteket őrizni, a többiek tovább mennek. A kanyont kettészelő magaslathoz érünk, ez a célpont. Pár percig várunk, amíg egy Berserker szakasz megérkezik a TSAPC-vel landolnak és a tank tűzerejével közösen robbantanak egy bejáratot a sziklába, ami mögött egy egész nagy járat van. A Berserkerek csaliembere bedob négy kutaszt, hogy derítsék fel a helyet, a predator ruhás nő (dühöt éreztem iránta, amiért azoknak az átkozott vadászok ruháját hordja és hogy köztük élt. Számomra egy emberiség elleni áruló volt, rosszabb mint volt anno Kouusinen, Wolf), inkább csak heccelődésből volt pofája megkérdezni ki akar elől menni. A predator fogból készült nyakláncomat jól láthatóan megigazítottam és úgy jelentkeztem elsőnek, azt vártam hogy valami érzelmet kiváltok belőle, de nem vállt be, rajtam kívül csak Gordon volt olyan bátor/eszement, hogy elsőnek lépjen be. Miután lehülyézett, már ment is be a MAX és a három Berserker, utánuk pedig mi a sima gyalogok (egy katona és a tank kint maradt, Wolf). A szikla belülről elképesztő látványt nyújtott, ugyanis ez egy hatalmas épület, amit valaha az űrutas faj épített.

Az utunk arra a helyre vezetett, ahol két kutasz is eltűnt. Egy nagy csonthalom magasodott előttünk, volt itt emberi, de ami különös, hogy még predator csontok is fehérlettek. Egy nő jön elénk (a kinézete és ruhája alapján inkább tűnt egy luxus prostinak mint főgonosznak, Wolf). Elakart minket innen zavarni, de természetesen ezt mi nem tehetjük meg. Jó pár lövedéket lőnek a nő felé, de ezt egy praetorian felfogja. Elkezdődik a kétes kimenetelű harc, a praetorian MAX-ra megy, a két Exo ruhás pedig a nagyobb alienekkel küzd, miközben ránk marad a rengeteg normál alien, ja és még nem is említettem azt a röpképes alient, ami azonnal végez a csaliemberrel. A tűzharcban engemet is felkap a lény, szétszedi a váll-lámpámat, a sisakomat és ekkor következik a legrosszabb: észreveszem, hogy vörös haj hullik alá, nem volt nehéz kitalálni, hogy ugyan kitől származnak, mert az elviselhetetlen fájdalom végigjárta az arcomat. Aztán a lényt valaki meglövi, ennek következtében pár métert zuhanok és fájdalmasan ugyan, de a csonthalomra zuhanok. Ekkor egy elkószált rakéta robban fel, ami jól betemet csontokkal (eme rakéta tulaja Gordon közlegény volt, aki akaratlanul is, de majdnem megölt, Wolf)

Megpróbáltam felállni, de elestem és legurultam a csonthalmon, két borda szúródott ekkor belém, ezzel harcképtelenné váltam. A harc pedig abba maradt, a katonák győztek, de a két turáni kereket oldott, hogy a különös nőt üldözzék (a neve Eloise, a galaxis akkoriban egyik legkörözöttebb embere szintetikusa, róla később még bővebben fogok írni, Wolf). A veszteséglistán van a két Exo (csak Gordon maradt életben, Wolf), a Berserker szakasz három embere és 5 katona. A további harcot Joe, Gordon, Pattson, Amanda, a MAX és Carlos Mendoza közlegény (ő a páncélosékkel érkezett, eme offenzíva során nem ismertem, nem is álltunk szóba, róla majd később lesz írás, Wolf), Duke lesz megbízva, hogy ügyeljen rám, számomra véget ért a harc. Elsősegélyes felszerelésemmel próbáltam magamat összefoltozni, a fejemre került egy sapkakötés, ám ezután fatális hibát követtem el: kihúztam a belém állt bordákat, a vérzést pedig nem tudtam elállítani és nem volt elég kötszer. Duke nem tudott segíteni, én pedig csak egyre gyengültem és amúgy is fehér bőröm (a Ryushi hadművelet alatt természetesen volt szerencsém leégni, aztán lebarnulni kicsit, Wolf) még jobban elfehéredett és látásom is elhalványult, aztán már semmit sem láttam, vagy halottam, minden elsötétült...

Miközben én élet és halál között lebegtem, addig nagy vonalakban vázolom a helyzetet miről is maradtam le: a katonák tűzharcba keveredtek egy csapat Bug-Men fegyveressel, de sikerül legyőzni őket. Utána sikeresen kimentik Natasha őrvezetőt, aki nem sokkal hozzám hasonlóan eszméletét veszti a sérülései miatt. Gordon, Carlos és Joe azt a feladatot kapják hogy találjanak meg egy nagy kristályt, ami passzol az egyik nagy teremben levő többihez (ebben a teremben van egy kis gömb, amiben a bolygó hajdani összes vize van préselve, a kristályok pedig valamiféle kulcsok lehetnek, de a gond az, hogy hiányzik néhány, Wolf). A trió talál egy kristályt, de nem a megfelelőt, hanem egy olyat, ami majdnem beindított egy pusztító robotot vagy mit. Visszatérnek Wágner főhadnagyhoz a terembe, ahol már szép számú erősítés van már, meg a tábornok úr, aki jelentést kér. A trió egyetlen tagja sem válaszol, ezért a büntetésük zsoldmegvonás és büntetőszázad, ha nem az öntudatlanság állapotában lettem volna, akkor mosolyogtam volna az eseten, hogy két új katonával bővült a századom. Engemet és Natasha őrvezetőt kimentenek és a főtáborba visznek, ahol kezelésbe vesznek. Ezeket az infókat majd Gordon és Joe mondja el nekem miután felépültem, bizonyára az ő feljegyzéseik bővebben tárgyalják azt a részt, ahol én a sérülésem miatt már nem juthattam el. Utóiratnak pedig megjegyezném, hogy eddigi küzdelmeim alatt ezen a napon öltem meg a legtöbb alient, szám szerint 37-et, de ezt a teljesítmény a későbbiekben lesz alkalmam sokszorosan túlszárnyalni.

B.J. Wolf tengerészgyalogos őrvezető



A hozzászólást B.J. Wolf összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 16, 2017 3:45 am-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

Amíg az öntudatlanság állapotában voltam, élet és halál között, akkor láttam egy különös álmot. Magammal találkoztam, jobban mondva idősebb magammal, de nem katonai uniformisban, hanem valami különös álcázó berendezéses ruhában, predator és ember csontokkal díszítve. Idősebb énem beszéde még most is tisztán cseng a fülemben. Azt mondta, hogy már nem csak predatorokat, hanem embereket is öl, mert az jó érzés. Persze ellenkeztem, de be kell hogy valljam énem legmélyén ez igaz, jó érzés volt mikor az LV-854 planetoidon és a W-Y anyahajón embert ölhettem. Idősebb énem aztán egy váll-löveggel lelő, a vakító fény aztán átadta helyét egy lámpának. B.J. Wolf őrvezető visszatért a halálból...

Eltartott egy kis ideig mire eszembe jutott miért is vagyok egy katkórban, pihenni nem sok idő maradt, mert az egyik sérült katona vért kezdett felköhögni. Egy skuló fúródik bele, a katona azonnal meghal, az orvosok lehordják a gyilkost, egy Halálfejest, a CMC elit csapatának tagját. A férfit nem érdekli, hogy az áldozata nem is volt fertőzött, de az hogy leszidták, az már eljutott az agyáig is és visszafordult. Ekkor a mellettem fekvő sebesült elkezdett rángatózni és ordítani (ő Natasha Eicca őrvezető, Wolf), a Halálfejes őt is lelőtte volna, ha az orvosok nem rántják el a kezét. A katona könnyen leüti a két orvost és már indulna befejezni amit akar, megölni a dühöngő nőt. Valami arra késztetett, hogy ezt ne hagyjam, talán így akartam bizonyítani, hogy igenis az álom tévedett. Elkezdek a Halálfejesnek a képébe hazudni, hogy a nő egy riporter, az apja ezredes és ha megöli, akkor azért kirúghatják. Nem vállt be, a mocsok leütött és én a földre kerültem. Az események ezután gyorsan peregtek. Az őrült a sörétesével újabb lövéseket kezdett leadni a nő felé, az egyik mellé ment, a másik lövés egy közbeavatkozó sérült életét ontja ki. Végül villanógránátot dobtak, a táborból az őrszemek kiértek és lefogták a tetvet. A tábornok úr személyesen jött ki, hogy kiossza a büntetést és hogy kikérdezze a szemtanúkat. A sebesültekhez odajön, a többieknek pedig el kell menni a sátrába. Én elmondom a dolgokat a saját szemszögemből, de a tábornok nem tett hozzá semmit. Összesen négy Halálfejest állítottak hadbíróság elé, a további sorsukról nem tudok, de remélem dög tápszerek vagy keltetők lettek. Én már ekkor éreztem, hogy meg fogok közölük ölni néhányat, kerül amibe kerül.

A 2195-ös év utolsó napjára felépülök, első dolgom, hogy lebonyolítsak egy üzletet, ugyanis Gordon Rogers közlegény 700$ ellenében csinál nekem két darab rejtett pengét. Miközben rá várok, addig a lőtéren gyakorlatozok. Felvettem egy M42C-t (nem a sínágyús M42C, Wolf) és elkezdtem lőni a célokra. Meglepő módon nagyon jól ment, felírnak egy rajlövész gyorstalpalóra és megigénylem a sivatagi álcaruhámat. Eme pillanatban lett belőlem orvlövész, ugyanis elképesztenek a mesterlövész fegyverek tűzereje, a pontosságuk és hogy a történelemben én legyek a legjobb amerikai mesterlövész, leelőzve Chris Kyle-t (2013-ban halt meg, SEAL fegyveres volt, 100 valahány igazolt találatot szerzett, de nem az arabok, hanem egy bajtársa ölte meg, Wolf). Gordon előjön, átadom a pénzt, ő meg a pengéket. Elvezet Joe közlegényhez, aki éppen őrposztban van, de mindjárt végez. Elbeszélgetünk, megtudom hogy Gordon eddig hol szolgált, én elmondom neki miért vagyok büntetős, ő elmondja hogy mit láttak abban az űrutas épületben, egyszóval megosztunk mindent egymással. 10$ hiányzott az álcaruhámhoz, Gordon nagylelkűen megadja nekem ezt a csekély összeget, megígértem, hogy visszaadom neki ha megkapom a zsoldomat (nem, nem a tábori bordélyban vertem el, nem, nem az alkoholra, hanem fegyverekre, Wolf). A sors viszont úgy hozta, hogy rohadt soká nem fizettem neki ezt vissza.

Elmegyünk mi hárman a kantinba, Joe közlegénynek elmondom bizalmasan, hogy lehetséges, hogy belső ellenség van a seregben, ezért figyeljen minden furcsa dologra. Joe a sör adagját szépen pusztítja, végül már nem is kap többet. Előjön a gránátvetős fickó, aki a kanyonban is jelen volt. Az alkalmat megragadva próbálom megtudni tőle hol van az az egység, ami részt vett a kanyonban zajló harcokban, hogy kikérdezzem őket. A férfi lekoptat, ebből én azt szűröm le, hogy ő is benne van a szabotázs akciókban, de követni már nem tudom, mert elment. Elindulok hát a fegyver depó felé, hogy megnézzem mi baja van annak a nehéz fegyverzetnek, amik mind csütörtököt mondtak. Bár a naplómban aláhúztam a szabotázsra utaló mondatokat, de most leírom ide mindet: a főtábor támadásánál az admirális eltűnik, mire vége a harcnak egyből előkerül. A kanyon elleni támadásnál nagyon kicsi erőt vet be, a nehézfegyvereket is szabotálták, mintha azt akarta volna, hogy szándékosan kudarcot valljunk, nehogy elérjük az űrutas romot. Wágner főhadnagy is benne lehet valamiben, mert különösen viselkedik, de ő nem az árulók csoportjában van. Az erősítéssel érkezett Halálfejesek pedig szintén az összeesküvés elméletet erősítik, miért jönne egy elit egység egy mondhatni próba hadjáratba?

A depónál meglátom a gránátvetőst, aki egy adag papírral megy el, illetve látom a turáni tisztet, ahogy kilép az egyik orvosi sátorból egy papírral. Felmerül bennem a kérdés, hogy lehet hogy megfognak ölni és ez van a papíron? A kommunikátoron keresztül szólok Joe közlegénynek, hogy jöjjön a depó és sátor közelébe, mert nagyon fontos. Követem a gránátvetőst, egy fémből készült sátorba megy be, ahol a tankok és tüzérség számára tárolt lőszereket tárolják, itt ér be Joe. Őt küldöm be kémkedni, amíg én kint őrködök. Egy katona lépdelt a közelben, nem akartam lebukni, ezért bementem én is, így fültanúja lehettem ahogy Adam tábornok, Wágner főhadnagy, a gránátvetős, Amanda tizedes és Pattson beszélget. Ők is rájöttek az összeesküvésre (amiket fentebb írtam, Wolf), de számomra új dolgok is eljutnak a fülemig: az űrutas romokba Turáni katonák vették be magukat, nehogy a Halálfejeseké legyen a hely. Dalton admirális terve megszerezni az ott levő gömböt, amiben a bolygó vize van (nehéz elhinni, de igaz, Wolf), természetesen hogy saját céljaira használja fel. Úton van a bolygóra egy turáni csapat, de 200 Halálfejes előbb fog megérkezni. A harcok a bolygón már a kristályokért megy (amik a kulcsok a gömbhöz, Wolf). A nyugati kristályt csak Halálfejesek fogják megszerezni, a déli kristály esetében főként normál CMC-s katonák lesznek, némi elit tetűvel. Persze amint Dalton megszerzi a kristályokat, nyomban támadást indít a turániak ellen. A beszélgetés véget ér, Wágner távozik és mivel előbb utóbb úgy is észrevett volna, ezért előléptem a dobozok mögül. Azt akartam, hogy én is bekerüljek az admirális elleni csoportba.

Mindenki pisztolyt szegezett ránk, ami érthető is. A főhadnagy a ládákhoz is rúgott minket, a mocsok (remélem nem fogja elolvasni ezt a naplóbejegyzést, mert ha megtudja, hogy ilyeneket írok róla, akkor tényleg kibelez a kardjával, Wolf). Becsületére legyen mondva, hogy legalább nem azonnal akart megölni minket, hanem adott időt magyarázkodni. A tábornok úrnak kellett hát érvet felhoznom, hogy egy oldalon állunk és segíthetünk nekik (a magyar tiszt időközben egy  orvosi sátorba ment látogatóba, Wolf). Felajánlom nekik hát a déli kristályt, elvben mi lépnénk be először a kristályhoz, mert hát büntetőszázad. Valahogy ellopjuk és kész, ez az érv hat is. A terv kivitelezhetőségére kérek egy AA APC-t, egy megbízható sofőrrel, arra az esetre ha a rosszak kezébe kerülne a cucc és hajóval menekülnének (megjegyezném, hogy a terveim között mindig szerepelt, hogy eljátsszuk a halálunkat, de a vezetésnek ez nem tetszett, Wolf).

Az utolsó érv már egyszerűbb volt: a tábornok úr megkérdezte, hogy miért segítünk nekik legyőzni Dalton admirálist. Három indokot is adtam: Ezüst Iker akarok lenni, előléptetést akarok és más választásom úgy sincs, mert különben itt lőnének le (az, hogy katonák tucatjait csapta be az admirális és küldte a halálba szintén indok volt, de ez volt a gyengébb érv, Wolf). Hála Jupiternek nem lőttek le, bevettek a csapatba, de ami feldühített, hogy nem kaptunk semmiféle választ, hogy a kívánt cuccokat megkapjuk és hogyan legyen megtervezve a kimentésünk (ja igen, miközben én érveltem, addig Joe és Amanda már megint egymást szapulták, Wolf). Joe és én maradtunk a depóban, jobb dolgunk nem lévén visszamentünk a kantinba, ahol már Gordon nem volt sehol.

Leültünk hát beszélgetni, jövőbeli terveinkről a háború után. Nem meglepő mikor Joe azt válaszolta, hogy a háború után ő részegre issza magát, talál egy nőt és ..., majd aztán talán keres munkát, az én terveim persze a fegyveres erőkhöz húz, a sereg, vagy valamelyik PMC. A vicces az egész beszélgetésben, hogy Joe nyakalta be a sört, a fejadagját már rég felélte, ezért az egyik konyhamalac több kg követ dobott elé és 126$-os számlát. Joe pattogása is kész kabaré volt, az már kevésbé, hogy bunyózni akart a pasassal, de még sikerült időben lebeszélnem róla (bár a bünti századon kívül hova dobnának minket ki? Wolf). Tovább beszélünk, lőfegyverekről, a xenok elterjedéséről, hogy honnan származhatnak (ez komolyan foglalkoztat, talán ha a tábornok úrnak segítek, akkor erre is rájövök, bár azért sejtem hogy az ormányos bengáknak van hozzá közük, Wolf). Elmegyünk a mozisátorba, az ősrégi, de klasszikus Terminator 2-3 filmeket néztük meg, közben beszélgettünk a filmről, bajtársakról és egyebekről. A filmek végeztével elindultunk a takarodóhelyünkre, hogy holnapra készen legyünk a feladatra. Az már biztos hogy felvidította a kedvem a beszólásaival, milyen kár, hogy soha többé nem hallok tőle ilyesmiket, szegény Joe ugyanis a másnap során életét veszti (igazából bevetés közben eltűnt, napokig nem hittem ezt el, de ő nem tűnt fel, ami egy alienek zsúfolta sivatagban azt jelenti, hogy Joe minden bizonnyal meghalt, Wolf).

Update! Joe nem halt meg, "lekéste" a támadást, így a logisztikai csapatokkal haladt. Bár így sem volt harcmentes az útja. Hónapokkal később, a Gateway állomáson találkozunk újra.

B.J. Wolf tengerészgyalogos őrvezető



A hozzászólást B.J. Wolf összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 16, 2017 4:01 am-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése
Figyelem! Eme kaland olyan mintha B.J. Wolf ott sem lett volna lévén meghalt. De azért beteszem ide.

2196 Január eleje. Carlos Mendoza és Gordon Rogers mint új büntisek kerülnek a századba. Most egy újabb támadásban veszünk részt, a 079-es légvédelmi APC-hez lettünk rendelve. Megindul a támadás amibe több tank és APC is részt vesz a MAX-szal. A mi járművünk a sziklák miatt elakad ezért ki kellet szállni hogy a xenokat visszaverjük amíg a sofőr kikerül a helyről. Miután ez megvan gyorsan visszarohanunk a járműhöz de az zárva volt (19 idegent már elfüstöltem). Egy praetorian jön nekünk, egy könnyű tankot és pár embert elpusztít. Sikeresen megölöm a lényt.

Sajnos az AA APC nekimegy egy sziklának ami össze is zúzza, így én, Gordon és egy Razziás gyalogolhatunk a többi jármű után amit beérünk. Kiosztanak a MAX-hoz mint védelem. Így Gordon és én lettünk az élvonalban, szó szerint. Az alagút ásó idegenek miatt lassan haladtunk csak és még egy idegen a MAX hátára jutott és leszedte a hevedert mielőtt Gordon közlegény és én lelőttük volna. A támadóék megáll amíg a MAX meg nem javul. Utána tovább menetelünk de a föld beszakad alattunk, a pengékkel úgy ahogy sikerült eléggé lelassítanom magamat és meglepetésemre egy nagy hálóba értem Gordonnal akinek egyik ujja eltört. Az én kezembe pedig a pengék maradványai fúródtak. Egy nagy százlábú akart megtámadni de felismertem gyengéjét hogy csak a hőt látja így gyújtógránáttal elüldöztem. Gordon lezuhan a mélybe (5 méter) és elájul de magához pofozom és így közösen haladunk tovább az egyik járatban. Meg kell mászni az egyik falat mert csak arra vezet az út,de nehéz feljutni és még egy xeno is ránk támad. Nem kis nehézség árán sikerül lelőnöm. Balga módon nem vártam be társamat és egyedül mentem a fészekbe. El is kaptak és élő inkubátorként végeztem.

Felhasználó profiljának megtekintése
Rémálomból ébredtem, azt álmodtam, hogy egy alien születik meg belőlem. Ekkora marhaságot! Az étkezdénél aztán egy hadnagy bevonja a szanitéci "engedélyemet" és közlegénnyé fokoz le, me' büntető század és nem értek a sebekhez (végtére is ja, egyszer hibáztam és figyelembe sem veszik, hogy hányszor használtam jól a tudományom, Wolf). Itt aztán elégé megfontoltam, hogy kilépek a seregből és megyek PMC-snek. Nem sokáig mérgelődhettem, mert menni kellett, a cél a sós sivatag, a semmi közepén lévő semmi, amit még az alienek is nagy ívben elkerültek.

Ugrott a kristályszerző akció, ahogy a tervem is, hogy egy rajt vezetek (ugyebár Joe, Gordon és Carlos, Wolf). Egy utász APC-ben érjük el a célterületet (nyilván egy UD-4 gép visz a tábortól odáig és amint kitesz, onnantól megyünk APC-vel), csupa ismeretlen utász, katona és orvos, bár az ismerős alakok közt van a főhadnagy, meg a nő a táborból, aki az első éjszakán rám szólt a kerítésnél (Ellen Ripley, Wolf). A feladat meglelni a még 2179-ben lezuhant EEV-t és kikotorni a fekete dobozt. Én akkor úgy gondoltam, hogy ez egy könnyű misszió lesz, az utászok lyukat ásnak a géphez és kész. Azért persze sejtettem, hogy valami disznóság lesz, mert őszintén, ahol én megjelenek, ott vér szokott folyni, az ellenségé vagy enyém, de mindig folyik. 5 utász, 3 doki, 4 fegyveres (velem együtt, Wolf) és a vezetőfülkében lévők (Wágner, Ripley és Niki, utóbbiról később értesülök, Wolf).

Nos, a nagy semmit elvétve döglött állatok csontjai fűszerezik. A hőség nagy lehetett, én nem tudom, mert a cserkelő ruhámban van légkondi. Bár az egy másik kérdés, hogy miért viselek cserkelő ruhát, ha az ellenség az idegen falkák. Nos, a bolygón voltak predatorok is, ha nincs hőjel, nem látnak. Sajnos ezt nem tudtam gyakorlatban is kipróbálni, sőt, már arról is lemondtam, hogy egyáltalán ölhetek vadászokat.Hirtelen beszakad alattam a talaj és instant rókalyukat készítettem. Kétszer szólok a headsetbe, mindkétszer hülyének nézterk (mert igen, bűn ha az ember megkérdezi, hogy nincsenek-e műszereink erre a feladatra és hogy nincs-e az EEV-ben lévő embereknek PDT-je, Wolf). Először Thompson (a fegyveresek vezetője, Wolf), majd vélhetően alkesz főhadnagy hurrog le. Unalmamban már a gödrömet néztem és rájöttem, hogy ez alatt kell lenni valaminek, hiszen mészkőből van. Valóban, egy barlang bejárata volt az, bár emiatt dícséretet nem kaptam. Az APC-ben néztük meg, hogy a műszerek és topográfok mit mutatnak: egy barlang van, amiben egykor víz volt, de már nincs (a vizet persze az űrutas pokélabdában kell keresni, Wolf), meg persze pár száz xeno, amik "alszanak", ők azóta vannak, itt mióta a vizet ellopták ormányosék. A barlang egyenesen egy földalatti bunkerbe, vagy telepre visz, ahol az EEV visz, amely az Acheronról jött. Három dolog lep meg: Ellen Ripley velünk van, Dalton Halálfejeseket küld ki "ellenőrizni" és sanszosan a USS Sulaco, vagy Sephora, vagy Deimos EEV-jét leltük meg.

Próbáltam fejben összeállítani valamit, hogy mi is folyik itt, de nem jutottam logikus következtetésre. Azt tudtam, hogy Dalton tudott a helyről és neki kell az EEV fekete doboza, vagyis eljött az idő, hogy a tetveknek befűtsek. Én és a három fegyveres megyünk le a lyukba, míg az utászok a földalatti létesítményig fúrnak le. 6 megkövesedett alient kellene kikerülnünk, mind swimmer. Az utolsó dög jelent gondot, mert a bejáratot elfekszi. Megkérdezem Mr T.-t, hogy miért nem megyünk fel és várjuk meg utászékat, amíg lefúrnak, legalább nem kellene az életünket kockáztatni. Logikus terv, de nem, nem jó, mert csak, ráadásul Thompson engem küldött, hogy másszak át egy retkes idegenen! Persze hogy nem ment és a dög felébredt, majd egy kis tóba vetette magát, Thompson ezt egy "BAZD MEG" mondattal nyugtázta. Persze pont a tó mellett kellett menni és persze hogy engem küldtek előre és persze hogy a dög a vízbe húzott és bár a rejtett pengém révén kiszabadultam (a penge nem ment szét a sav miatt, Wolf), de persze a társaim nem tudták lekaszálni a swimmert.

Ha úgy tűnik, hogy dühös vagyok, akkor jól gondolják, mert az vagyok. Ekkor úgy éreztem, hogy még egy ilyen kicseszés és megyek leszerelni. Szerencsére (vagy nem, Wolf), nem történt több ilyen. Elértük a földalatti létesítményt, ami egy... W-Y hangár volt! Az EEV azonnal meglett, ám ugyanekkor egy titánium szintetikus aktiválódott és egy jelszót kért. Már ekkor tudtam, hogy nekünk annyi, mert ehhez egy tankelhárító löveg kellene, de inkább kettő, nálunk meg gránátok sem voltak. Első gondolatom az volt, hogy ideje lelépni, futni amíg lehet, utána a másik gondolatom már a hősi halál körül járt, ami nem lenne értelmetlen, ha legalább az egyikünk eléri a fekete dobozt.

Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Similar topics

-

» Neminra élővilága

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.