Fő tulajdonságok
Név: Dean BackettBecenév:
Rang: Tizedes
Születési hely: USA, Philadelphia
Születési idő: 2169. 11. 20. ( 21 éves)
Foglalkozás, vagy volt foglalkozás: Katona volt, katona most, és mindig is katona lesz. (CMC alkalmazott)
Külső jellemzők: Erős, szálkás kiállású férfi, kék szemekkel és sötét hajjal.
Belső jellemzők: Tapasztalatok alapján jobb a hűség, mint a hűtlenség. Tisztelettudó, ámbár közvetlen férfi. Feladatát hatékonyan teljesíti, és óvatos is. Kreativitását csak az ambíciója előzi meg.
Felszerelés és birtokolt dolgok:
- M4A3 (2db) + 10-10 tár
- Enfield IW/SA80 + 10 tár
- M3 as típusú személyi páncél
- Mozgásérzékelő
- Egy csomag M-94 Jelzőfáklya
- Harci kés
Történet:
Mesélj! - szólal meg a gyerek és néz rám hatalmas szemekkel. - Meséld el mi történt veled!
Hát jó! - mondom belenyugodva, hogy nem fogja feladni a kölyök. Balra nézek a folyosóra. Semmi mozgás, mint az elmúlt egy órába. A mozgásérzékelő sem jelez semmit. Csend van. - Philadelphiában születtem, apám rendőr volt. Már kiskoromban tudtam hogy én is az ő példáját akarom követni. De egy nap minden megváltozott. Akkor ismertem meg az igazi életcélomat...
~ Csukd be az ajtót! Az ablakokat is Mary! - kiáltotta az apám, miközben én az öcsémet fogtam és az asztal alatt bújtunk el. Hogy mi elől, nem tudtuk. ~ Fogd meg a fegyvert és szólj be az örsre hogy itt vannak! Küldjenek erősítést!
~ Apa kik vannak itt? ~ kérdeztem tőle, de ő csak egy géppuska kibiztosításával felelt.
Abban a pillanatban hallottam, hogy egy váza összetört a földön a földszinten. Utána jött egy szék, vagy szekrény vagy nem tudom mi, de hatalmasat szólt, és valami határozottan közeledett. Hirtelen néma csend lett. Apám rémülettel teli lihegését, és anyám halk szipogását hallottam csak. Az öcsém halálra volt rémülve, teljesen megfagyott. Apám az ajtóra szegezte a fegyverét, és követte anyám is a példáját. Aztán hirtelen...
- Pity.....Pity......Pity......Pity......Pity..... - szólalt meg a mozgásérzékelő.
- Mi történik? Ki van itt? - kérdezte a srác rémülten.
- Nem tudom, de remélem két lábon jár és vegetáriánus. - mondtam, és egyből ellenőriztem a fegyveremet. Körbenéztem, de sehol semmit nem láttam. A csatorna bűzén kívül semmi szagot nem éreztem, de a mozgásérzékelő jelzett. Egyre gyorsabban.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Kiáltott egy hatalmasat a gyerek, amire én kapásból oda furdaltam.
- Csak egy egér.... Nem kell félned. - nyugtattam meg szerencsétlent, akinek a szemében nem láttam mást mint a félelmet és rettegést. Szép lassan lenyugodott, aztán arra kért hogy folytassam.
- Hol is tartottam? Ja igen. Aztán hirtelen....
Hatalmas robajjal betört az ajtó, és valami hatalmas fekete lény rontott be. Szüleim egyből lőttek, és a lény holtan esett össze. Thomas száján még mindig nem jött ki hang a félelemtől. Apám kinézett, és hallgatózott.
~ Rendben, menjünk! Az erősítést biztos perceken belül itt lesz! ~ mondta, és az egész család megindult. Útközben édesapám a kezembe nyomott egy pisztolyt, és azt mondta. ~ Bármi, ami nem ember, lődd le!
Kimentünk a házból, és az utcán hatalmas káosz uralkodott. Lángoló autók, holttestek és egy ugyanolyan lény, mint amit apám fent ölt meg. Szerencsére ez is halott. Rettentően ijesztő volt, félelem árasztott el a látványától. Követtem apámat, magam után húzva az alig egy évvel fiatalabb testvéremet. Elindultunk az örs felé, hátha van még valaki ott.
~ Uramisten. Az ott... ~ akadt el anyám szava.
~ Ne nézz oda drágám! Csak menjünk tovább! ~ odanéztem énis, és Mr. Raynor feküdt... Fej nélkül. Öcsém szemét eltakartam, véletlen se lássa meg.
~ Az örsön majd hívunk egy űrhajót, ami felvisz a GateWay-re. Ott biztonságban leszünk! ~ csak addig el kell jutni életben. Gondoltam magamban, mikor tömérdek halottat láttam az utcákon.
- Pity........Pity........Pity.....Pity...
- Na most feküdj le kölyök! - szóltam a gyereknek, mert láttam a szemem sarkából hogy egy xenomorph közeledik. A fegyveremet rá irányítottam és tüzeltem. Tíz-tizenkét golyót eresztettem bele, és holtan esett össze. - Most már felkelhetsz. Tiszta.
- Jason, hallasz engem? Itt a Carter! - szólalt meg a rádióm!
- Hallak Carter. Hol vagytok? Mi történt veletek? Itt van velem egy gyerek. A nyolcvanegyes utca csatornájában vagyok.
- Történt egy kis gond! Beszorítottak minket a huszonnyolcas számú házban. Már úton vagyunk felétek. Nagyjából tizenkét perc és ott vagyunk! - nem jött válasz. - Jason? Itt vagy? Valami történhetett, nem válaszolnak. Siessünk fiúk!
Lementek a csatornába hogy az ifjú katonát megkeressék. Ám csak a táskáját a fegyverét meg vérfoltokat találtak.
- Nyissátok ki a szemeteket fiúk! Ez nem biztonságos! Sam, te maradj hátul. Többiek elől lesznek. Menjünk vissza az APC hez és húzzunk vissza a GateWay-re. - Adta ki a parancsot Gary, a rangidős.
Visszajutottak az APC hez akadály nélkül, és elindultak az űrhajóhoz.
- Látjátok azt? - kérdezte Roger.
- Mit? - Sam semmit nem látott.
- Pont ez az... Itt hemzsegnie kéne a GateWay embereinek.
- Szemeket nyitva, fegyvereket tüzeléshez. Bármi lehet itt! - Utasított mindenkit Gary, és az APC vel beálltak az űrhajó belsejébe.
- A mozgásérzékelő csipog. Három jelet érzékel, mindegyik máshonnan. - Szólt Roger.
- Egyesével szedjük le őket! - Gary jelt adott, és a csapat elindult az első jel felé. Mindenhol vérfoltok voltak, halott emberek viszont sehol. Odaértek az első jelhez, amit egy ajtó takart. Az ajtó szép lassan nyílt ki, és egy embert láttak a földön fekve. Szenvedett, látszott az arcán hogy szőrnyű kínokat él át.
- Tüzelésre készülj! Szerintem megfertőződött! - Amint kimondta, A hasa elkezdett mozgolódni. Azonnal tüzeltek, még mielőtt széttépte volna a nő hasát a xenomorph.
- Tiszta! - szólt Roger. - Már csak ke..Várjunk. Egy sincs már. Rajtunk kívül senki nincs a hajóban!
- Az hogy lehet? - kérdezte Gary - Megijedtek tőlünk vagy csak úgy magunkra hagytak?
- Miért ne lehetne egyszer az életben szerencsénk főnök? - kérdezte Sam.
- Indítsuk be ezt a vackot, és húzzunk innen!
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
- Mi történt velük? Vége a bejegyzésnek! - kérdeztem a tábornoktól, aki behívott az irődába.
- Feljutottak épségben a GateWayre, és leadták a halott társuk dolgait. - válaszolt hűvösen.
- És miért mutatja meg ezt nekem? - tettem fel neki a kérdést értetlenül.
- Minden katona a tapasztalatai alapján tud felmérni egy helyzetet. A saját tapasztalatai, és mások tapasztalatai alapján. Azt akarom hogy tanuljon. - mondta határozottan - Maga tehetséges! Ott rejlik magában az erő, a fegyelem és a határozottság kreativitással társulva. Ebből az anyagból is tanulhat.
- Tanultam is. Ne írj napló bejegyzést miközben harc folyik. Különben is, nekem ez furcsa. Hogy írhatták le az egészet? - vetettem fel a kérdést.
- Téved. Nem ez az eredeti. Az eredeti egy diktafon. Ami Jason táskájában volt és felvett mindent! Higgye el nem akarja hallani a hangokat. A tanulság, egyenlő azzal, hogy minden helyzetben maradjunk emberek. Tiszteljük társunkat, tiszteljük a civilt és maximálisan védjük is őt.- folytatta - Maga most került fel a GateWayre. Ha jól tudom a maga szülei is rendőrök voltak és menekülés közben haltak meg.
- Jól tudja. - helyeseltem - én felszálltam egy repülőre. De ők nem tudtak felszállni. Akkor határoztam el hogy a GateWay a hálószobám, a harcmező meg az életem.
- Vigyázzon! Veszélyesebb ha bosszú vezet, és nem az ész. - és intett hogy távozhatok.
Kifele menet még csengett a fülemben a tábornok szava. És a szemem előtt számtalanszor pörög le Jason története.
~ Nem értem, miért pont engem választott ki a tábornok. Talán tényleg lát bennem valamit. ~ gondoltam magamban, miközben megérkeztem a szobámba. Az alvás nehezen ment. A fejem tele volt gondolatok ezreivel. És saját életem legmélyebb élményei is feljöttek, amiket mindenki elől hét pecsét alatt őrzök!
Kiskoromban magántanuló voltam, rendszerint anyám vigyázott rám otthon. Apám rendszeresen későn jött haza a munkából. Rendőr volt a városunkban, Philadelphiában. Ennek következtében, nekem is megmutatta a fegyverek használatát, és rengetegszer mesélt nekem a bevetéseiről. Otthon megállás nélkül edzettem, mivel én is apám nyomdokaiba akartam lépni. Ám mikor az alienek elkezdtek terjedni a Földön, apám egyre többet dolgozott. Volt, hogy napokig nem jött haza, mert kiküldték valahova. Egyszer meg akartuk lepni anyával a munkahelyén, vittünk neki ennivalót, hogy jobb legyen a napja. De amint beértünk, támadás érte az örsöt. Apám a helyszínen esett el, mint ahogyan anyám is. Egyedül maradtam a 17 éves fejemmel ott, és küzdöttem a szörnyekkel pár rendőr társaságában. Végüli sikerült visszaverni őket, és a sereg eljött értünk. Egy évig voltam szolgálatban, de aztán letámadták a bázisunkat és aki szerencsés volt, ide került a GateWay-re. Én itt vagyok. És várom az alkalmat, hogy visszavágjak a dögöknek!
A szemeimet becsukva mély álomba szenderültem, várva egy szebb holnapot.
A hozzászólást Dean Backett összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 05, 2012 7:35 pm-kor.
