Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Latest topics
» Hiddenlight
Kedd Okt. 02, 2018 2:41 pm by W.B.

» Aurora
Hétf. Okt. 01, 2018 8:32 pm by B.J. Wolf

» Tengerpart
Pént. Szept. 21, 2018 11:26 am by W.B.

» Víztisztító telep
Pént. Szept. 07, 2018 11:57 pm by Johny Borgia

» Fürge Kard Művelet
Csüt. Szept. 06, 2018 9:27 pm by W.B.

» Sziklás fennsík
Hétf. Aug. 20, 2018 11:22 am by W.B.

» USS Firenze
Vas. Aug. 05, 2018 12:42 am by Johny Borgia

» Utcák
Szomb. Aug. 04, 2018 5:17 am by B.J. Wolf

» Nathan T. Drake
Pént. Aug. 03, 2018 10:21 am by Nathan T. Drake

» Nathan T. Drake
Pént. Aug. 03, 2018 1:05 am by Nathan T. Drake

Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

[ View the whole list ]


A legtöbb felhasználó (15 fő) Szer. Nov. 07, 2012 5:45 pm-kor volt itt.
Linkek

free forum
_______________
free forum
_______________
free forum
_______________
free forum
_______________
Chat Box

You are not connected. Please login or register

Amadeus Osborn / Q

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Amadeus Osborn / Q on Szomb. Dec. 10, 2011 11:17 pm

Faj: ember
Nem: férfi
Név: Amadeus Osborn
Becenév: Q
Születési idő:2150 (40 éves)
Születési hely: Föld, London
Foglalkozás vagy volt foglalkozása: gyarmatügyi katona volt egy titkos kommandós alakulatban, most szabadúszó fejvadász, bérgyilkos
Külső és belső jellem: arrogáns, nagyképű, bár maga sem az, mindenkitől a tökéleteset várja el. Érzékenyen érik a sérelmek, bár ezt nem mutatja, ám sokszor a legrosszabb pillanatban tör ki rajta az ezek keltette harag.
Külsőre vékony testalkatú, de edzett fickó, barna hajjal, s zöld szemmel. Arca jobb oldalát sebhely borítja, jobb írisze kifehéredett, de még lát vele.
Felszerelés: egy kevlár és kerámia alapanyagú testpáncél+ maszk, mászó és vágó karmok a jobb karon, egy köpő cső, különböző mérgezett nyilakkal, egy colt, szigonypuska, M4A3 szolgálati fegyver, M42C Scoped Rifle. egy űrhajó( Fekete Rózsa)

Kettőezer- százötvenet írunk, július huszonnyolcadika van. Egy elegáns magán klinika, a patinás épületnek mindössze egy ablaka ég. Odabent egy nő fekszik egy ágyon, körülötte orvosok. A nő szenved, ordít, a doktorok bíztatják. Végül megkönnyebbült sóhaj hagyja el a nő száját. Az egyik orvos egy kis batyut tart a kezében.
-Gratulálunk Mrs. Osborn, kisfiú.
Hirtelen egy köpenyes alak ront be az ajtón, szemlátomást idegesen, ám mikor meglátja a csomagot, könnyes szemmel veszi le kalapját, s lép oda az ágyhoz. Kisfia született.
-Mi legyen a neve?- kérdi a főorvos.
-Amadeus. –felelik a szülők egyszerre.
Látszólag egy átlagos éjszaka ez, ám számomra nem az, mert ez a születésem éjszakája, a nap, amikor Amadeus Osborn napvilágot látott.
Apám az angliai maffia vezére, befolyásos ember volt, s így kicsi koromtól fogva nem volt részem semmi nélkülözésben. Bár bűnöző családban születtem, gyermekkorom boldog volt, mert anyám, s apám jó szülők voltak. A maffiózó élet azonban veszélyes, s ezért már kicsi koromtól fogva egy kínai mester tanította a Kung Fu harcos irányzatát. Hét éves koromtól egészen tizennyolc éves koromig a legjobb magániskolákba jártam. Ám már a középiskolai tanulmányaimat sem kísérhették figyelemmel szüleim, mert kilenc éves koromban egy leszámolás során meghaltak. Nagy vagyont örököltem, s kínai Kung Fu mesterem vállalta a nevelésemet. Szüleim sírjánál megfogadtam, hogy bosszút állok családom gyilkosain, kerüljön amibe kerül. Így történt hát, hogy tizenkilenc évesen beléptem a seregbe. A bosszúvágytól hajtva keményen küzdöttem, s elszántságomra rövidesen felfigyeltek. Kettőezer- százhetvenben áthelyeztek egy elit osztaghoz, ahol igazán kemény kiképzésben volt részem. Titkos alakulat volt, a köztudat számára nem is léteztünk, mivel kifejezetten piszkos munkák elvégzésére alakították ki a csapatot. Gyerekkorom kényelmes volt, s csak ekkor, a kiképzés alatt tanultam meg mi a fizikai szenvedés. Rögtön az első nap egész éjszaka hánytam, részben a fizikai megerőltetés okozta rosszulléttől, részben a gyomorforgató könyörtelenségtől. Gyakran vertek minket, kialvatlanok voltunk, ám a legkeményebb szenvedés az éleslőszeres gyakorlatozás volt. Kúsznunk kellett, miközben a fejünk fölött folyamatosan lőttek. Aki felkelt a sárból, halott volt. Itt sok bajtársam veszett oda, ám ezzel a kegyetlen módszerrel kiöltek belőlem, s a többi túlélőből minden irgalmat. A kiképzés öt évig tartott, s ez idő alatt, kezdetben harminc fős csapatunk tíz emberre apadt. Kettőezer- százhetven öt volt, amikor elküldtek első, éles bevetésünkre. Egy partizán egységet kellett felszámolnunk egy Dél-Amerika melletti szigeten. Azt mondták ne kegyelmezzünk, öljünk mindenkit, akit csak ott találunk. Bár a kiképzés nagyon kemény volt, egy valódi ütközetre nem készíthetett fel. A csatában nincsenek barátok, nincsenek bajtársak. Csak te vagy, és a többi katona. A húsdarálóban mindenki magáért felel. Mindenki egyenlő. A szakaszvezetőt a szemem láttára lőtték agyon. Az ellenség keményen ellenállt, de sikerült áttörni a vonalaikat. Megtörni azonban nem tudtuk őket, ám nem volt választás, rohamra kellett indulni, nekem is. Cikk-cakkban futottam, miközben minden irányból záporoztak a lövedékek. Bár volt rajtam páncél, tudtam, hogy ilyen távolságból nem véd meg a közvetlen találattól. Az életemért futottam, miközben látszólag vaktában lövöldöztem. Ám jó kiképzést kaptam, így sok lövés mégis halálos volt. Nem tudom szerencsém volt-e, vagy pechem, de eltaláltak. A fejemet érte a lövés, melynek erejétől hanyatt vágódtam. A sisak messzire repült, miközben ott feküdtem a csatatéren, s azon gondolkodtam, hogy vajon meghaltam-e. Körülöttem minden lelassult, láttam a felettem elrepülő golyókat, majd egy robbanást, s a szálló húscafatokat, s leszakadt végtagokat. Aztán megjelent az egyik bajtársam, kezében a sisakommal, s talpra segített, nem törődve azzal, hogy bármikor lelőhetik.
-Kösz!- vetettem oda hálásan neki, s már mentünk is tovább. Fejembe nyomtam a sisakot, s közben hálát adtam az égnek. Ha a golyó egy kicsit is lejjebb megy, már nem lett volna mire felvennem a kalapot.
A küldetés végül sikeres volt, felszámoltuk a mozgalmat. A partizánok fegyverei jók voltak, ám nem voltak képzett katonák, megtörtük a fegyveres ellenállást. Az ezt követő mészárlás, életem első igazán kegyetlen feladata volt. Nők és gyerekek is voltak a szigeten, mindet lelőttük hidegvérrel, egy lövés a szívbe, egy lövés a fejbe, ahogy tanították. A holttesteket elégettük. Nem volt lelkiismeret furdalásom, kiképzőnk már hamar megtanította: A lelkiismeret olyan, mint a kavics a cipődben, el sem tudod képzelni mekkora megkönnyebbülés, ha megszabadulsz tőle.
A küldetés után az új parancsnokom megkeresett. Elmondta, hogy látott lőni, s hogy tovább küld egy mesterlövészképzésre. Pár évig ott tanultam, majd kettőezer- száznyolcvanhatig az elsőhöz hasonló kegyetlen küldetéseket kellett végrehajtanunk, melyek során csapatunk létszáma hét főre csökkent. Végül ebben az évben( kettőezer-száznyolcvanhat) egy űrbéli kolóniára vezényeltek minket. Ekkor jártam először a világűrben, s mit ne mondjak az űrutazás igazán megviselt, főleg a hiperálomból történő első ébredés, ám ezt kárpótolta az idegen bolygó szépsége, melyen a kolónia volt . A feladatunk egyszerű volt, védjük meg az ott élő embereket, mert egyre több és több tűnik el nyomtalanul. Különösnek tartottam, hogy ilyen "passzív" feladatot kaptunk, holott piszkos munkákra képeztek ki minket. Egy hétig semmi nem történt, de a második ott töltött hét elején, egy kisebb bányászcsapat felszívódását jelentették. Akkor még nem is sejtettem, micsoda fenyegetés leselkedik ránk, s nyugodt szívvel hajtottam álomra fejemet, abban a hitben, hogy holnap egy rutin felderítéssel körbenézünk majd. Ám rövidesen kiderült, miért minket küldtek ide.
Az éjjel közepén sziréna szóra ébredtem, riadó volt. Sebtében felöltöztem, s megvártam amíg szobatársam is felveszi katona gúnyáját. Magunkhoz vettük fegyvereinket, s kirohantunk a folyosóra. Véres, csapzott civilek futkostak a hangár felé, arcukon félelem látszott. Korábban hallottam kártevőkről, melyek kolóniákat tizedeltek meg, s úgy sejtettem most is ezekkel lesz dolgunk, különben miért pont egy elit alakulatot küldtek volna ide. Bajtársammal kirohantunk az udvarra. Pokoli hangulat fogadott. Mindenfelé véres holttestek hevertek, kibelezve, fej nélkül. Sok kegyetlenséget láttam, magam is sok embert megöltem, nem egyszer kínzásra is szükség volt, ám efféle szörnyűséggel még életemben nem találkoztam. Láttam, hogy mellettem a társam majdnem a gatyájába csinált. Tökéletesen megértettem, hisz én is így éreztem magam.
A helyiek, s két elit osztagos már védekező állást vettek fel. Járművek, hordók, ládák szolgáltak fedezékként. A katonák szabvány fegyverrel lőttek, a civilek egyszerű puskákkal, ám sok helybélinél csak vasvilla vagy machate volt. Gyorsan egy füstölgő teher járműhöz rohantam, s felkészültem a tüzelésre. Akárhogy is figyeltem, a sötét éjszakában egy támadót sem láttam. Tőlem tíz méterre, egy raklaprakás mögött szobatársam guggolt, s ahogy láttam, ő is tanácstalan volt. Egyszer csak egy véres holtest repült el a fejem fölött, s kifordult belekkel hullott a porba. Aztán a tőlem balra lévő katona lyukas koponyával esett össze. Ezután valami rám vetette magát. Az éjszakában szinte láthatatlan volt. Hosszú banán alakú fejében éles fogak sorakoztak. Nyáltól csöpögő pofájában egy második szájat is észrevettem, mely hirtelen kilökődött. Egy centire a fejemtől csapódott a földbe a félelmetes szájszerv, melyet támadóm azonnal visszahúzott. Ekkor ocsúdtam csak fel, s a puskatussal teljes erőmből fejbe vágtam. Ettől elengedett, s én kigurultam alóla, majd addig lőttem a fejét, míg csak egy véres massza maradt belőle. Különös volt a bestia savas vére, a föld sistergett ott, ahova a folyadék csöppent. Sziszegést hallottam a hátam mögül, s mikor megfordultam egy fekete démon vicsorító pofába bámultam. Ám mielőtt bármit tehettem volna, a szörny visítva összeesett. Szobatársam lőtte le. Ekkor megláttam, hogy egy bestia bajtársamra támad, s most rajtam volt a sor, hogy megmentsem. Szétlőttem a lény fejét, de egy másik irányból mégy egy szörny támadt. Rálőttem, ám nem halt meg. Már majd nem elért, de az egyik helyi machate-jával kettévágta a fejét. A kardot szétmarta a sav, s a helybéli lakost pedig felnyársalta egy másik idegen lándzsaszerű farka. Célzásra emeltem a puskámat, ám a fenevad a földre döntött, s fegyverem kirepült a kezemből, egyenesen egy savtócsába, ahol a maró folyadékban pillanatok alatt tönkrement. Az alien végezni akart velem, de mielőtt belső állkapcsa véget vetett volna életemnek, fejbe rúgtam, majd kúszva elindultam egyik halott bajtársam felé. Közelebb érve láttam, hogy szobatársam az. Szegény katona. Centikre voltam a puskájától, amikor támadóm hegyes farka a kezem mellett csapódott a földbe, A szúrós végtag felhasította ruhámat. Gyorsan megragadtam a fegyvert, s tüzelni kezdtem a lényre. Az hátrált, s végül összeesett. Távolabbról sziszegést hallottam, ezért futva elindultam a legközelebbi épület felé. A kolónia főépülete volt az. Futás közben kiáltást hallottam.
-Segíts!
Megtorpantam, odafordultam , s azt a fickót láttam a földön fekve, aki az első bevetésen olyan önzetlenül segített rajtam. Lába majdnem teljesen leszakadt, a véres húscafatok közül kilátszott fehér csontja, de ettől eltekintve „jó” állapotban volt. Megmenekülhetett volna, de nem segítettem rajta. Mögötte újabb, s újabb szörnyetegek tűntek fel, így inkább vettem egy mély levegőt, s tovább mentem. Háborúban nincsenek hősök. Mindenki teszi a dolgát, igyekszik túlélni, azért gyilkol. Aki feláldozza az életét másokért, az bolond! Éld túl, ez a cél, nem az, hogy dicsőséget szerezz. Mit ér a hírnév és a megbecsülés, ha halott vagy?
-Na hagyj itt!- hallottam kiáltását. –Neeeee….-hangja artikulálatlan hörgésbe ment át, ahogy a dögök elevenen falták fel.
Dörömbölni kezdtem az ajtón, amit a túlélők nyitottak ki nekem. Mikor beléptem, megláttam két másik bajtársamat, az egyik karja csúnyán megsebesült, a másiknak hiányzott az egyik szeme. Ekkor döbbentem csak rá, mekkora szerencsém volt, hogy karmolásokkal megúsztam. A katonákon kívül kilenc helybéli volt még itt, ők is csapzottak és véresek voltak. Mellettük fegyverek feküdtek, egy nagy rakásba felhalmozva. Intettek, hogy válasszak magamnak. Beletúrtam a halomba, s kezem megakadt egy régi pisztolyon. Egy hét lövetű colt volt az. Találtam hozzá két doboz lőszert, így volt mivel megtöltenem a fegyvert. Egy szigonypuskát is találtam, két tekercs húsz méteres kábellel. Több túlélő nem jött, viszont a nehéz vasajtón kaparászás hallatszott. Futásnak eredtünk, a hangár irányába, de az pont az épület túlsó felén volt. A kaparászás abba maradt, és kísérteties csöndben haladtunk tovább. Már majdnem elértük a hangárt, amikor ismét neszt hallottunk, ám ezúttal a fejünk fölül.
-A rohadékok- kiáltotta az egyik civilt túlélő, s egyben csapatunk új vezetője- bemásztak a szellőzőrendszerbe.
Gyorsabban futottunk, s már majdnem elértük a menekülést jelentő űrhajót, amikor az egyik szellőzőaknából legalább fél tucat bestia mászott elő. Katonatársaim s jómagam azonnal védekező alakzatot vettünk fel, s tüzeltünk. Az első két támadót lelőttük, s a maradék négyből egyet a civilek is megöltek. A túlélő három fenevad elrugaszkodott, s felénk ugrottak. Egy rám, egy pedig egyik bajtársamra vetette magát. A harmadik elugrott felettünk, de a levegőben meglökte harmadik társamat, aki a szellőző aknába zuhant. Ordítás jelezte, hogy az idegenek szívesen látják ott lent. Közben támadóm végigkarmolta az arcomat, sisakom teljesen széttört. A puskatussal fejbe vágtam a szörnyet, majd a földön fekve páros lábbal elrúgtam magamtól. Annak idején sok Western filmet néztem, így megtanultam miként lőnek a filmes Cowboyok a colttal. Mind a hét töltényt a szörny fejébe lőttem, bármelyik vadnyugati fenegyerek megirigyelte volna mozdulataimat, ám az idegent nem hatotta meg. Hét vérző sebbel, de töretlen agresszióval rohamozott.
-Ez nem jött be- mondtam a coltra nézve, s elővettem a szigonypuskát. Az átlőtte a bestia fejét. A szörnyeteg haldokolva hullott az aknába. Társam, és a civilek megölték a másik két támadót. A döglött bestiák holttestével, s az egyik halott civil tetemével eltorlaszoltuk az aknát. Ezután tovább szaladtunk, s nemsokára hallottuk, hogy a savas vérű förtelmek követnek minket. A hangár bejárata előtt utolérték kis csapatunkat, s azonnal megöltek három civilt. A többi helybéli kinyitotta az ajtót, addig bajtársam s én feltartottuk a szörnyeket. Szigonypuskával megöltem egyet, társam is szétlőtt egy másikat. Miközben hátráltunk, újabb két szörnyet kinyírtunk. Ám a bestiák beözönlöttek a hangárba, mielőtt még beszállhattunk volna az űrhajóba. Hatalmas mészárlást rendeztek, mire a rámpához értünk már csak egy civil, az utolsó katona és én éltem. Beszálltunk a hajóba, lezártuk a rámpát és felemelkedtünk. Minél távolabb kerültünk a bolygótól, annál nyugodtabb lettem. Már- már azt hittem elmúlt a veszély, amikor zajt hallottunk hátulról. A civil vezetett, amíg félszemű bajtársam és én hátramentünk. A tároló helyiség sötét volt, alig láttunk valamit. Társam bekapcsolta sisaklámpáját, mely egyenesen egy idegen hosszúkás fejét világította meg. A szörny belső állkapcsa megölte, s ismét sötét lett. A lény ezután rám ugrott. Puskámat nem értem el, ezért a halott katona fegyveréért nyúltam. Éppen időben kaparintottam meg. A szörny belső állkapcsa kicsapódott, de félrehajoltam előle, s a puska csövét egyenesen a lény ocsmány pofájába nyomtam. Addig tüzeltem amíg kifogyott a lőszer. A lény széttrancsírozott fejjel esett össze, ám a sava átégette a hajó padlózatát, s rövidesen a levegő kezdett elszivárogni. Gyorsan a pilótafülkébe rohantam, s lezártam a raktér ajtót. Jó két napig repültünk, s már majdnem elértük a legközelebbi lakott bolygót, ám a hajó hirtelen meghibásodott bizonyára a sav miatt, s lassan zuhanni kezdtünk a planéta felé. Szerencsére volt rajta több kisebb kolónia. Hajónk a földbe csapódott, s én elvesztettem az eszméletemet. Mikor magamhoz tértem, a füstölgő, összetört pilótafülkében feküdtem. A vezérlőpanelre borulva ott feküdt a véres, halott civil. Gyorsan átkutattam mindent, s egy összetört páncélszekrényben találtam is egy M42C-t. Ismerős fegyver volt, mesterlövészként sokáig ilyet használtam, így most is örömmel vettem magamhoz a gyönyörű puskát. Ezután kimásztam a roncsok közül. A szörnyek, és a zuhanás, miközben lepergett előttem életem, eszembe jutatta valódi célomat. Bosszút állni a családomért. Ideje volt otthagyni a húsdarálót, Mostantól Amadeus Osborn halott! Ráadásul, a körülmények is megváltoztak. Nem akartam ezek a "bogarak" ellen háborúzni, hiszen nem erre szerződtem. Emberek kiiktatására képeztek ki, nem pedig arra, hogy az űrben utazva parazitákat üldözzek.
Szerencsére az egyik teleptől nem messze értem földet, így néhány óra gyaloglás után lakott területre értem, s rövidesen egy teherszállító rakterében megbújva a föld felé tartottam. Hosszú volt az út, de találtam egy régi, hibásnak hitt hiperálom kapszulát. Csak néhány vezetéket kellett kicserélni, s rövidesen meghúzódhattam benne. Mikor a földre értünk, ez is automatikusan ébresztett, ahogy a többi. Elbújtam egy ládában, s vártam, hogy elszállítsanak. Több órán keresztül zötyögtem a szűk helyen, mire végre megálltunk. Nem hallottam embereket, ezért óvatosan előmásztam. Egy sötét raktárépületben voltam. Megkerestem a kijáratot, amit mindössze egy őr őrzött. Könnyű volt megölni, annyi év gyilkolási tapasztalattal a hátam mögött. Elvettem az őr ruháit, kicsit szűk volt rám, de szakadt egyenruhám helyett tökéletesen megfelelt. Új gúnyámban mentem ki az utcára, s sikerült fognom egy taxit. Elvitt a házamig, s a zsebemben talált pénzzel még ki is tudtam fizetni. Otthon várt rám öreg mesterem. Nagyon örült, hogy újra láthatott, de rögtön el is szörnyülködött, mikor meglátta karmolásokkal és égési sebekkel teli testemet. Egy hétig ápolt, ez idő alatt elárultam neki, hogy hivatalosan már halott vagyok, s innentől kezdve csakis a bosszúnak szentelem életemet. Volt mesterem nem támogatott, de nem is ellenkezett. Megkértem őt, hogy vegye ki az összes pénzt a bankszámláról. Több millió dollárról volt szó, ezt átmenetileg a ház széfjében rejtettük el. Mikor elég jól voltam már, hozzáláttam a felkészüléshez. Először is eszközök kellenek. Több, független cégtől rendeltem alkatrészeket a páncélhoz. Arcom jobb oldala súlyosan megsérült, eltorzult amikor a hajó lezuhant, ezért egész arcomat elfedő, páncélozott maszkot választottam. Mikor megérkeztek az alkatrészek, ex mesterem segítségével hozzáláttam a vért összeszereléséhez. Beépítettük az elektronikákat, elkészítettük a fegyverek tokját. A kolónián összegyűjtött szigonypuskát eladtam egy csencselőnek, s csak a coltot és az M42-est tartottam meg. Ezt természetesen ki kellett egészítenem, így kézifegyvernek beszereztem egy M4A3-at, mely annyi ideig lógott oldalamon szolgálati fegyverként, na meg egy modern, mászóköteles szigonykilövőt, na meg egy bambusz köpőcsőt, melyet mesterem készített személyesen. Ezután már csak egy űrhajó kellett. Több forrást felkutattunk, megnéztünk sok hajót, végül találtunk egy ígéretes járművet. Elég kicsi volt, mindössze öt személyes. Bár a jármű új volt, elég szakadtnak tűnt, de mégis megvásároltuk. A következő hónap arra ment el, hogy a hajót feljavítsuk. Szereztünk szakembereket, s velük toldogattuk, foltozgattuk, de összességében ügyeltünk a minőségre. A fekete piacon szerencsére szinte minden kapható volt, így alkatrészből nem volt hiány. Kicseréltük a gép fegyverrendszerét, vettünk hozzá kettő LIM-417 PHALANX rakétát, és négy sima ballisztikus rakétát. Ezenkívül beszereltünk két plazma fegyvert, és két 20 mm-es gépágyút. Elhelyeztünk három hiperálom kapszulát, és egy negyediket is, melyet megerősítettünk. Itt lehet majd egy esetleges fogoly. Helyrepofoztuk a hajtóműveket is. Ehhez a többi munkával ellentétben már alaposan megválogatott, profi technikusokat és szerelőket hívtunk, és diszkréciójukról vastag bankjegykötegekkel gondoskodtunk. A hajó és a páncél elkészült, de közben régi mesterem megbetegedett, majd meghalt. A pénzem lassan kezdett elfogyni, de arra még elég volt, hogy az öregembernek, ki apám helyett apám volt, a legjobb temetést biztosítsam. Néhány ezer dollárom maradt, ebből tartalék alkatrészeket, és lőszert vettem. Minden teljesen kész volt, kivéve a festés. Mind a hajó, mind a páncél fényes, barnásvörös és fehér festéket kapott, a hajó festéke ezüstmolekulás volt, hogy ne koszolódjon olyan könnyen. A házban összecsomagoltam mindenemet. A halála előtt öreg mesterem eladta az ingatlant, s a pénzt nekem adta, melyből most vettem egy vidéki kis házat a Marson. Volt hozzá egy hatalmas föld alatti raktár, egykor csempészek használták, melyet berendeztem hangárnak. Hajóm durván huszonöt méter hosszú volt, s pont befért oda.
Ezután több hónapos nyomozás következett, minden forrást, minden régi iratot felkutattam, rengeteg embert kikérdeztem, bejáram szinte az egész bolygót, míg végre rábukkantam a szervezetre, mely annak idején megölte a családomat. Egy távoli bolygón volt kolóniájuk, ahol fekete üzleteket folytattak, állítólag még idegenekkel is. Ekkora már kettőezer- száznyolcvanhetet írtunk. Mindent bepakoltam hajómba, alkatrészeket, fegyvereket, személyes tárgyakat, s egy héttel a nyomozás befejezése után útnak indultam. Űrhajóm kifogástalanul működött. Egy hét utazás után kitérőt tettem egy mezőgazdász kolóniához, hogy feltöltsem élelmiszerkészleteimet. Itt értesültem róla, hogy pár nappal indulásom után a Földet megtámadták az idegenek, s a háború elveszni látszik. Ez a hír letaglózott, de hamar túltettem magam rajta, hiszen immáron már semmi nem kötött anyabolygómhoz. Még másfél hétbe tellett, amíg megérkeztem célomhoz. Ám a bolygóhoz érve nem várt fogadtatásban részesültem. Orbitális pályán, egy hosszúkás szürke hajó lebegett. Soha életemben nem láttam hasonlót, így jobbnak láttam kikerülni. Balra fordultam, így a majd’ fél kilométer hosszú járművet a tatja felől kerültem meg. Gépem enyhe rázkódással lépett be a légkörbe, de a jármű egyben maradt, s ennek igazán örültem. A planéta leginkább a földi Texasra hasonlított. Amint beértem a légkörbe, vadászgépek támadtak rám. Ember által épített harcosok voltak, melyek pergőtűzzel közeledtek. Az űrhajóm túl nagy volt ahhoz, hogy a légkörben kitérő manővereket tegyek, a gépek pedig nem akarták abbahagyni a tüzelést. Szorult helyzetben voltam, a bal oldali hajtóművet már el is találták. Aktiváltam a fegyverrendszert, s kilőttem mindkét követőrakétámat. Két támadóm fel is robbant, ám maradt három. Volt egy tervem, eddig csak szimulátorokban próbáltam, de mire jó a szimulátor, ha nem arra, hogy az ott kipróbáltakat átültessük a valóságba. Gyorsítottam hajómmal, követőim is így tettek, s közben átmenetileg abbahagyták a tüzelést. Elértem azt a sebességet, amivel még biztonságos a hajó légköri irányítása. A támadók tartották az iramot. Egy darabig ezzel a sebességgel repültem, majd egy váratlan pillanatban lelassítottam. A vadászgépek nem számítottak erre, tovább repültek, az egyik majdnem nekem ütközött. Lassítottak, s megfordultak, de közben kilőttem mind a négy ballisztikus rakétát. Kettő mellément, ám kettő talált, s két repülő füstölögve zuhant le. Egy támadó maradt. Beállítottam a gépágyúkat, s tüzet nyitottam, Az első sorozat talált, de támadóm magához tért a meglepetésből, s kitért a többi lövés elől. Ezután egy rakétát lőtt rám, mely eltalálta a bal hajtóművemet, ami ettől végleg felmondta a szolgálatot. A magasság vészesen csökkent, de közben azért még kilőttem egy plazmalövedéket, mely eltalálta a vadászrepülőt, s az füstölögve, vészesen inogva elrepült. Aktiváltam az összes stabilizátort és fékező szárnyat, így sikerül többé kevésbé biztonságosan letennem a gépet. Magamhoz vettem fegyvereimet, felvettem kis hátizsákomat, rögzítettem hozzá a puskát, s elhagytam a hajót. Ellenőriztem a lángoló bal hajtóművet, javítható volt. A beépített oltórendszer már megkezdte a lángok elfojtását. Otthagytam a gépet, s gyalog indultam útnak. Útközben azon gondolkodtam, hogy micsoda nagy arc lehet szüleim gyilkosa, ha futja ilyen repülőgépekre. Fél órán át talpaltam, amikor motorrobogást hallottam. Úgy látszik megjött a fogadó bizottság. Elbújtam egy szikla mögé, s annak rejtekéből figyeltem kik érkeznek. Három lebegő robogó közeledett. Levetem táskámról a puskámat, a kőre támasztottam, s vártam. Végül mikor már csak ötszáz méterre voltak, tüzeltem. A legközelebbit telibe kapta a lövés, s holtan bucskázott le motorjáról. A pilóta nélküli jármű nekiütődött a mögötte haladónak, s annak vezetője is leesett a robogóról. A két motor rövidesen a földbe csapódott, s felrobbant. A harmadik felvette szerencsétlenül járt társát, és óvatosan folytatta útját. Ez a jármű épen kellett nekem, ezért nem lőttem le pilótáját. Simán elszáguldott mellettem, s én nem haboztam, kilőttem az utasát. A dühös sofőr megfordította a motort, s ismét közelített. Mikor észrevett, lefékezte járművét, majd leugrott róla, s fedezékként használva mögüle tüzelt. Plazmapisztolya volt a szivarnak. Volt nálam egy ötven méteres kábel, ezt betöltöttem a szigonypuskába, majd az egykori szolgálati fegyverrel tűz alatt tartva az embert, futni kezdtem felé. A támadó nem tudott lőni, hisz a pisztollyal folyamatosan lőttem. A lőszerem kifogyott, de sikerült ötven méterre megközelítenem. Ismét egy szikla mögé rejtőztem, azokból volt bőven, s jó fedezékként szolgáltak. Újratöltöttem, majd kilőttem a tárat a támadó fele, s új tárat tettem a stukkerbe. Ezen kívül még egy táram volt, tehát körültekintőnek kellett lennem. A szigonyt kilőttem, s becsapódott a motorba. Ezután teljes erőmből húzni kezdtem a kötelet. A jármű elmozdult, s immáron nem szolgált fedezékként. Meglepett támadómat három lövéssel leterítettem. A motorral egy óra alatt a telep közelébe értem. A kolónia erődszerű volt, erős falak vették körbe a tömör főépületet, s a faroslemezekből készült raktárakat. A kerítésen csak egy bejárat volt, ezt két őr őrizte. Gyalog osontam tovább. A fakó bozótban könnyen elrejtőzhettem, s így húsz méterre megközelítettem az őröket. Ez tökéletes távolság a köpő cső használatához. Lábvédőm rejtett rekeszéből előhúztam teleszkópos fegyveremet, mely őserdei köpő cső mintájára készült. Jobb alkarvédőmön volt a kicsi nyilak tárolója. Elővettem két altatólövedéket, majd levetem sisakomat, s számhoz emeltem a csövet. Az első nyílvessző nyakon találta az egyik embert, a másikat combon érte a hegyes kis lövedék. Némán estek össze. Gyorsan elvonszoltam a testeket, s egyik tőrömmel átvágtam a torkukat. Nem volt szükség foglyokra. Szerencsére a széles vaskapun volt egy kis ajtó is, ahol az őrök közlekedhettek. Ennek zárát könnyűszerrel felfeszítettem, s belopództam az udvarra. A raktárak között fegyveresek járőröztek kettes csoportokban. Hangtompítót csavartam a pisztolyra, s az egyik konténer halom mögül lelőttem a legközelebbi párost. A raktárok labirintusából másik két járőr érkezett, őket is lelőttem, ám erre már felfigyelt a többi biztonsági ember, s keresni kezdtek. Egy raktárépület mögé bújtam el, de hirtelen lépéseket hallottam. Két járőr közeledett. Elértek hozzám, de leütöttem őket. Az egyiknek elvágtam a torkát, ám a másik rádiója megszólalt.
-Mindenrendben Carl? Puffanást hallottam.
Ez a Carl nevű kezdett magához térni, ezért tőrömet a torkához nyomtan, majd a fülébe súgtam, hogy nyugtázza az adást.
-I- igen Bob, csak leesett az egyik raklap, de már minden rendben.
-Jól van, folytasd a melót.
Az adás véget ért, s vele együtt Carl élete is, a késem jóvoltából. Tovább haladtam, s elértem a főépület szürke, vasbeton falát. Durván öt emelet magasan felfedeztem egy párkányt. Betöltöttem a szigonypuskát, s a kiálló részre célozva lőttem. Talált. Ellenőriztem, hogy erősen tart-e. Kitartott. Gyorsan felmásztam, nehogy észrevegyenek.
De észrevettek. Tüzet nyitottak rám, egy lövedék el is talált, de vállpáncélom masszív, kevlar, kerámia és acél ötvözete megvédett a golyótól. Gyorsan befejeztem a mászást, s viszonoztam a tüzet. Egy lövész összeesett, a többi fedezéket keresve elszaladt. Megfordultam, egy erkélyen álltam, velem szemben három ember volt, s pisztolyt fogtak rám.
-Ne mozdulj, le a puskát, fel a kezekkel,- kiáltotta az egyik bizonytalan hangon.
Szóval félnek tőlem, ez jó.
-Ugyan haver, használd az eszed, hogy tegyem le a puskát, s emeljem fel a kezemet, ha nem mozdulhatok.- miközben ezt mondtam, lassan két lépéssel közelebb mentem hozzájuk. A fő fegyveres ismét rám kiáltott.
-Ne szórakozz, le a fegyvert!
-Ahogy óhajtod…
Lassan lehajoltam, s a földre helyeztem puskámat, ám nem egyenesedtem ki, hanem a fegyveresnek rontottam, s a földre döntöttem. Társai lőni kezdtek, de félreugrottam, s saját emberüket lőtték le. Berohantam a szobába, s egy bőrfotel mögé húzódtam be. Elővettem a coltomat, s a fotel mögül kihajolva tüzeltem. Az egyiket sikerült megsebesítenem. Társa segíteni próbált neki, s ezt kihasználva lelőttem mindkettőt.
Ám ekkor újabb fegyveresek rontottak be a szobába, szám szerint ketten. Gyorsan átlendültem a fotel fölött, s felkaptam puskámat. Egyet lelőttem, ám a másik eltalálta a sisakomat. Azt is megöltem, de sisakom teljesen tönkrement. Többre megyek csupasz fejjel, mint egy hibás sisakkal, ezért levettem fejfedőmet, s szétzúztam, nehogy rossz kezekbe kerüljön. Kiléptem a szobából, s egy folyosóra értem. Annak végén négy ember ált, géppisztollyal a kezében. Ám nem lőhettek, mert hatalmas robbanást hallottunk. Gyorsan visszarohantam a szobába, ki az erkélyre, ahonnan láttam, hogy különös lények jönnek be a szétrobbant kapun. A legalacsonyabb két méter magas volt, rajta kívül még négy ilyen behemót jött, s könnyűszerrel legyilkolták a járőröket. Miután az udvaron mindenkit megöltek, megnyomtak pár gombot a bal karjukon, s szinte teljesen láthatatlanná váltak. Semmi kétség, ezek a híres neves ragadozók. Felemelt kezekkel léptem ki folyosóra, s a fegyveresekhez szóltam.
-Figyeljetek skacok, megtámadtak minket a rákpofájúak, úgyhogy ha nem akarjátok a falon lógva, lenyúzva végezni, össze kell fognunk.
-Te figyelj ide! Fel a kezekkel és gyere velünk. Ez a bázis egy katonai rohamnak is ellenállna.
-Igen? Ezt mond annak a húsz embernek, akit ez az öt lény kapásból lemészárolt. Ha nem hiszitek, nézzetek ki az erkélyen. A négy fegyveres géppisztolyukat rám szegezve az erkélyhez araszoltak. Nem is kellett nekem több, azt amelyik kihajolt lelöktem, egy másik kezéből pedig kicsavartam a pisztoly, amit aztán a halántékához nyomtam.
-Jól van srácok, többet nem szórakozok. Tegyétek azt amit mondok, vagy mind meghalunk. Csak úgy van esélyetek a túlélésre, ha együttműködünk.
Az emberek leeresztették a fegyvereiket, s én elengedtem túszomat, s visszaadtam neki UZI-ját.
-Remek, akkor most másszatok le az erkélyen. Van ott egy kötél, abba kapaszkadodhatto. Te mész elsőnek, -mutattam az imént még túsz hapsira. Sorra mindenki lemászott, legvégül én. Odalent aztán elmondtam a tervet.
-Emberek, a következőt tesszük. Raktártól raktárig megyünk. Ketten tűz alatt tartják a vadászokat, amíg a másik kettő elszalad a következő fedezékig. Utána ők tüzelnek addig, míg a többiek is elfutnak hozzájuk, majd a következő raktárig.
A terv bevált, már majdnem elértük a kijáratott, amikor az egyik konténer torony tetejéről egy hatalmas valami ugrott le. Azonnal leszúrta az egyik segítőmet, s egy másikat a ládákhoz szögezett hálójával. Ketten maradtunk, vagyis egyedül maradtam, mert a harmadik fickó visítva elszaladt.
-Szemtől szemben, kuvasz, támadj ha mersz.
A ragadozó nem habozott, azonnal ütött, de olyan erővel, hogy több métert repültem. Miközben a lény közeledett, láttam, hogy a masszív főépület mögül egy nagy teherhajó emelkedik fel dübörögve. Szóval a célpontom, a szervezet vezetője elmenekül. Akkor nincs más választásom, mint túlélni. A szörny már meg is érkezett, mire én előhúztam hosszabbik tőrömet, s hasba szúrtam támadómat. Semmi hatás, a lény fél kézzel felemelt, s öt méterre elhajított. Hatalmas puffanással értem földet, egy pillanatra eszméletemet is elvesztettem. Sajgó fejjel tápászkodtam fel. A vadász a hasában lévő tőrrel volt elfoglalva, ez alatt gyorsan elővettem köpő csövemet, s a karomon lévő tokból egy idegmérges nyilat. Amaz időközben nyikkanás nélkül húzta ki a kést, s eldobta. Közeledett felém, én pedig megfújtam a csövet, s imádkoztam, hogy a kis nyíl átüsse a bőrét. Sikerült, a lövedék nyakon találta, közvetlenül fekte gallérszerű ruhadarabja felett. A lény odakapott volna, de megingott, s eldőlt. Hatott a méreg, de biztos voltam benne, hogy akármennyire erős is, ezt a masszív fickót nem üti át az örök vadászmezőkre. Gyorsan kiszaladtam a kapu romjain, s az elrejtett robogóval elhúztam a csíkot. Hajómhoz érve nem repültem el, hiszen fél hajtóművel esélyem se lenne a vadászok hajója ellen. Nem, a menekülés helyett inkább elővettem a raktérből a szerszámos ládát, s a tartalék alkatrészeket, majd hozzáláttam kicserélni a sérült részeket. Három napig tartott a javítás, s közben élelmiszer készletem kezdett kifogyni, ezért visszaosontam a telepre. A vadászoknak nyoma sem volt, mindenütt romok, s véres, megnyúzott, néhol fejnélküli holttestek voltak. Az egyik konténerben találtam pár raklap ételt, s ásványvizet, melyet a robogón hajómhoz fuvaroztam. A gép ismét indulásra kész volt. Felvettem tartalék sisakomat, s beindítottam a hajtóműveket. Minden jól működött, elindultam a legközelebbi planéta, a Thedus felé. Ekkora már nevet is választottam, én vagyok Q, a régi hívójelem, Q826, alapján. Úti célomra megérkezve kiderítettem, hogy szüleim gyilkosának hajóját lelőtték a vadászok. A bosszú beteljesült, igaz nem az én kezem által, de családom kiirtóját utolérte a végzet. Ettől fogva fejvadászként dolgoztam, s igyekeztem úgy végezni munkámat, hogy hírnévre tegyek szert. Azt akartam, hogy én legyek Q, a retteget fejvadász, akitől mindenki fél. Hiszem, hogy minden történet vége, egyben egy új kezdete, s az enyém még csak most kezdődik.
Én vagyok Q, a fejvadász és bérgyilkos, ha az utamba állsz, reszkess.

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Amadeus Osborn / Q on Vas. Dec. 11, 2011 9:42 pm

avpwar

avatar
Admin
Üdvözlet!

Pár hiba:
- Ez milyen sereg volt ahol verték az újoncokat és azok a gyakorlaton egymást lőtték agyon? Plusz sem a CMC sem az Angol sereg nem csinál ilyen kegyetlenségeket. (nők és gyerekek lemészárlása)
A hozzá állásból ítélve ez nem a Gyarmatügy.
- Fél évig még úgy tűnt, hogy a Föld nem veszik el. Szóval az idegenek feltűnése utáni hónapokban szó sem volt arról, hogy a Földnek kampec.
- Mélyűri utazásoknál az embereknek hibernálni kell maguknak, vagy bediliznek. (csak ízért írom, mert nem láttam, hogy leírtad volna eme dolgot, csak azt hogy szereltetek anno bele kapszulákat)

Eme sereg problémát javítsd ki és szólj.


_________________
Ő neked csak egyszerűen mélységes világegyetemi rektor és fővezér!
A legnagyobb Ő!
Felhasználó profiljának megtekintése http://avpwar.hungarianforum.com

3 Re: Amadeus Osborn / Q on Vas. Dec. 11, 2011 11:53 pm

Elvileg javítottam az észrevételeket.

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Amadeus Osborn / Q on Hétf. Dec. 12, 2011 9:53 pm

Üdvözlett! Előtörténetet elfogadom!

10 sp-t kapsz. És kezdő pénzösszeged 2500$.
Készítsd el adatlapod. (hajódról leírás és kép) No meg az említett birtokot a Marson.


Nem én, hanem egy másik ember KM fog neked mesélni, nem soká beiktatom remélhetően.


_________________
Skillek:

Fegyverhasználat IITankelhárító és teleNehézfegyverekEnergiafegyverekGránát használatMesterlövészetKétkezes harc IIKözelharci fegyverekKözelharc3NehézpáncélPajzsSzanitécLovaglás Solymászat
Mentális staff:
Tollas:
Alapvető utasításokAlien érzékelésBomba felhelyezésNyomkövetésHarcikutya
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Similar topics

-

» Amadeus Osborn

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.